A közszolgálati jog jogrendszerbeli helyének meghatározása az elmúlt időszakban olyan jelentősebb vitatéma, amely közjogászok és munkajogászok között zajlott és zajlik ma is. A vita magvát az adja, hogy a közjog részeként, vagy pedig a munkajog részeként kezelendő-e a közszolgálati jog. Mindkét tábor a hagyományokra alapozva határozza meg a kiindulópontját.
A közjogi álláspont mellett érvelők azt a második világháborúig tartó korszakot tekintik alapnak, amely a közigazgatási jog részként kezelte a közszolgálati jogot. A korabeli jentős szerzők is[1] elsősorban közjogi aktuson alapuló jogviszonyként értelmezték a szolgálatadó és a köztisztviselő viszonyát. Azt azonban már Magyary Zoltán is elismerte, hogy vannak olyan, a magánjogból kölcsönzött elemek a közszolgálati jogban, amelyek teljes körű alkalmazása engedélyezett.[2] A közjogi szemlélet a mai napig is hatályban lévő és irányadó német közszolgálati rendszerrel párhuzamba állítható megvalósítást tekinti mintának. Ez a párhuzamosság a második világháború végéig állt fenn. A mai szerzők sem csupán "fekete-fehér" alapon szemlélik a dolgokat, és elismerik a munkajog hatását.[3]
A közjogi szemlélethez képest a változást a szocialista államszemlélet és jogrendszer átalakítási törekvései hozták. Munkaalapú társadalomban érthetően előtérbe kerülnek a munkavállalással összefüggő szabályok, így lett kiemelt szerepe a munkajognak. Ezzel párhuzamosan az egyenlőségeszme is jelentősen hatott a politikai berendezkedésre, így a közhivatalokhoz kapcsolódó burzsoának minősített megkülönböztetés eltörlésre került. A korszakban egységesen a dolgozó fogalmát használták, mind a mai értelemben vett munkavállalóra, mind a mai értelemben vett közszolgákra. Ezzel a munkajog részévé tették a közszolgálati jogot. A munkajogi megközelítést pártolók nagy része szerint ez a lépés nem volt teljesen elhibázott az életviszonyok azonossága okán.[4] Ennek igazolására a jogviszonyok tárgya ad kiindulást. A munkajogban a függő vagy önállótlan munkavégzés adja a jogviszony tárgyát. Ez, ha lehet, még inkább igaz a közszolgálati alkalmazottak esetében, ahol még annyi mozgástere sincs a munkavállalóknak, mint a gazdasági munkajogban.
A rendszerváltozással ez utóbbi megoldás módosult ugyan, de nem tért vissza a történeti hagyományokon alapuló változathoz. 1992-ben a Munka törvénykönyvét (Mt.), a Közalkalmazottak jogállásáról szóló törvényt, (Kjt.) és a Köztisztviselők jogállásáról szóló törvényt (Ktv.) szinte egyidejűleg szavazta meg a parlament. A párhuzamosságok természetesen ezeken túlmutatnak. Az Mt. háttérjogszabályként érvényesült a két másik vonatkozásában. Ez a kötődés az Mt. és a Kjt. között a legerősebb. A Kjt. azt mondja meg, melyik szabályokat nem kell alkalmazni az Mt.-ből. Ez a megoldás érvényesül az új, 2012-ben hatályba lépett Mt.-re is. Az Mt. és a Ktv. között lazább kapcsolat létezett. A Ktv. azt határozta meg, hogy mely Mt.-beli szabályok voltak alkalmazhatóak a köztisztviselőkre. Ez a kapcsolatrendszer az új Mt. és a köz- és kormánytisztviselőkre vonatkozó 2011. évi CXCIX. törvény (Kttv.) hatálybalépésével teljesen megváltozott.[5] A Kttv. a köz- és kormánytisztviselők foglalkoztatását teljeskörűen szabályozza, így függetlenítve magát a munkajogi szabályok alól. A törvény indoklása kiemelte, hogy a közszolgálati jogviszony speciális, a munkajogi élethelyzetektől eltérő viszony, amelyben a közjogi jelleg dominál, szemben a munkajog rugalmas magánjogi szabályozásával. Ezek a változások teljesen összecsengnek a politikának a közszolgálatról vallott nézeteivel, amelyet jól tükröz a jogalkotói szándék.
Ezekkel az anyagi jogszabályokat jellemző változásokkal párhuzamosan elindultak az eljárásjogi változások is, amelyek a közszolgálati jogot érintik. Az eljárásjogi változásokat két részre oszthatjuk véleményem szerint. A változások jelentős része direkt hatást gyakorolt a közszolgálati jogra, a másik része pedig indirekt módon hat ezekre a jogviszonyokra. A direkt és indirekt megközelítés különbözőségét adja, hogy az adott változásnak mi volt az elsődleges célja. A direkt változások célja kifejezetten a közszolgálati jog változtatására irányuló rendelkezéseket jelenti. Az indirekt változások pedig azok, amelyeknek az elsődleges célja nem a közszolgálati rendelkezések módosítása, hanem ezek a változások járulékos elemként értékelhetőek a közigazgatási fórumrendszerek kialakítása szempontjából. A direkt változások között a Kormánytisztviselői Döntőbizottságok (KDB) szerepét szükséges megvizsgálni, az indirekt változások között pedig az új önálló közigazgatási perrendtartás kialakítását és ezzel együtt a közigazgatási per fogalmát vizsgáljuk meg tüzetesebben. Mindezt kicsit rendhagyó módon inkább az anyagi jogász szemüvegén keresztül, így előfordulhat, hogy az eljárásjogi elemzések kissé elnagyoltnak tűnhetnek majd a tanulmányban.
A fent említett változások vizsgálatának megkezdése előtt érdemes megemlíteni, hogy a változások nem fel-
- 58/59 -
tétlenül szakmai szempontokon alapulnak. A cikk témamegjelölése és terjedelmi korlátai okán ezeknek a szempontoknak csak egy része kerül megvitatásra, azok, amelyek a jogvitákkal összefüggésben merülnek fel. Az azonban elmondható, hogy az eljárásjogi kérdések önmagukon túlmutató további kérdéseket generálnak, amelyek akár a közszolgálati jog jogágiságának a kérdéséhez is elvezetnek.
A bevezető fejezetben említett változások jelentős állomása volt a 2012-es év a közszolgálat szempontjából. Ebben az évben lépett hatályba a Kttv., és ezzel párhuzamosan a Magyary Zoltán közigazgatás-program keretében megalakult a KDB. Maga az új fórum egyszerre új és régi. Az újdonság abban áll, hogy kimondottan a közszolgálatban ilyen 'alternatív' vitafeloldásra alkalmas fórum nem létezett korábban. Ami viszont régivé teszi ezt a megoldást, az az, hogy láttunk már ilyet korábban. Ilyen jogintézmény munkaügyi döntőbizottság formájában működött a rendszerváltást megelőző munkajogban.[6] A munkaügyi döntőbizottságok kötelezően igénybe veendő fórumok voltak, amelyek sokszor a bírósági út kiváltására szolgáltak és csak igen szűk körben volt meg a lehetőség a határozatokkal szembeni fellebbezésre.
A KDB a kormánytisztviselők és a munkáltatók vitás ügyeiben eljáró fórumként definiálja saját magát, amelyhez az alábbi ügycsoportokban kötelesek a felek a bírósági eljárást megelőzően fordulni:
- kormányzati szolgálati viszony megszüntetésével;
- összeférhetetlenség megszüntetésére irányuló írásbeli felszólítással;
- minősítés, teljesítményértékelés megállapításaival;
- fegyelmi és kártérítési ügyekben hozott határozattal;
- kinevezés egyoldalú módosításával;
- sérelemdíj megfizetése ügyében hozott határozattal kapcsolatos ügyekben.
A felsorolt ügycsoportok tipikusan jogkérdéseket vetnek fel, illetve a többi jogviszonyban a bizonyítékok alapján a bírói mérlegelést követően születtek meg a döntések. Ezzel szemben, véleményem szerint egyrészt aggodalomra ad okot, hogy a KDB-tagság esetében nem előírás a jogi végzettség. Ezt még akkor is annak tartom, ha ezzel elsősorban a szervezet mediációs szerepét szeretnék kidomborítani és szeretnék a viták házon belüli megoldását szorgalmazni.[7]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
