Kilényi Géza: A köztársasági elnök hogyan nyeri el tisztségét (KJSZ 2014/2., 33-39. o.)

Mivel nem könyvet írok, nem áll módomban az összes európai országot sorra venni. Ezért tehát tizenegy országot választottam ki, a lehetőséghez képest arra törekedve, hogy sokrétűek legyenek: akadjon köztük nagy és kisebb népességszámú ország, a térkép minden részéből legyen közülük egy-egy, s a régi, bejáratott országok mellett legyenek olyanok is, amelyek nemrégiben szerezték meg önállóságukat. A kiválasztottakat két csoportra osztottam: olyanokra, ahol a nép dönt arról, hogy ki legyen köztársasági elnök, továbbá olyanokra, ahol a parlament kezében van azoknak a sorsa, akik szívesen lennének elnökök. Az első csoportba tartozik Finnország, Franciaország, Írország, Lengyelország, Portugália és Szlovákia, míg a második csoportba Csehország, Észtország, Lettország, Németország és Olaszország.

Mielőtt hozzákezdenék a felsoroltak egyenkénti vizsgálatához, mondanék néhány szót. Először is azt, hogy minden országnak szuverén joga eldönteni, hogy kinek a kezébe teszi le a leendő köztársasági elnök személyét, tehát sem az első, sem a második csoportba tartozókat semmiképpen sem lehet elmarasztalni. Az már más dolog, hogy az adott ország vezetői miként viszonyulnak általában véve a köztársasági elnökhöz. Ugyanis vannak olyan országok, ahol - írhatnak, amit akarnak az alkotmányokba - ténylegesen nem a köztársasági elnök, hanem a miniszterelnök az első ember. Persze adnak kisebb-nagyobb jogokat a köztársasági elnöknek is, de többnyire ezek mögött is a miniszterelnök húzódik meg. Ennek ellentétpárja az olyan ország, amely komolyan veszi azt, hogy az elnök az első ember, s ennek megfelelően tiszteletben is tartja. Vannak azután más dolgok is, amelyek szerepet játszanak abban, hogy a két elnök - a köztársasági elnök és a miniszterelnök - milyen viszonyba kerül egymással. Mert meg lehet játszani azt, hogy komoly feladatokat adnak a köztársasági elnöknek, de az alkotmányban egy-két oldallal arrébb kiderül, hogy a miniszterelnök - olykor megalázó módon - überelni tudja a köztársasági elnök döntéseit. Vannak azután olyan országok, amelyek komolyan veszik a népszuverenitást és ebből kiindulva náluk a választópolgárok döntik el, hogy ki legyen köztársasági elnök, míg más országok beérik azzal, hogy a parlament válassza meg a köztársasági elnököt. Egyáltalán nem mindegy ugyanis, hogy néhány száz ember, vagy több százezer ember dönt az elnök megválasztásáról. Vannak persze olyan nézetek is, hogy a parlament útján való választás sokkal olcsóbb, mint ha a választópolgárok döntenek a leendő elnökről. Ez kétségtelenül igaz, de ha ezt komolyan vesszük, akkor oda jutunk, hogy akár egyetlen

- 33/34 -

személyre is rá lehet bízni az elnökválasztást, mivel az még a parlamenti választásnál is olcsóbb.

Arról már nem is beszélek, hogy a népet nemigen szokták megkérdezni, hogy mit tart fontosabbnak: a parlamenti vagy a népre bízott elnökválasztást. Meg aztán az is előfordul, hogy van olyan elnök, aki nagy büszkén mond ki egy döntést, de csak a "vájt fülűek" tudják, hogy áll mögötte valaki, aki megsúgja neki, mit mondjon. (Ez persze nem derül ki az alkotmányból.) No, de elég a beköszöntésből. Ideje már, hogy sorra vegyem az elnököket. Firtatni fogom, ki választja, hogyan, mennyi időre, s van-e lehetősége az elnöknek arra, hogy egy második időtartamot is végigdolgozzék elnöki minőségben.

Kezdem a sort Finnországgal. Ott a köztársasági elnököt hat évre választják, s ugyanaz a személy csak két egymást követő ciklusra választható meg a posztjára. Köztársasági elnök csak az lehet, aki Finnországban született állampolgár. Az elnök hivatalának elfoglalásakor az esküjét úgy kezdi, hogy "Én, Finnország népe által megválasztott köztársasági elnök...". Noha az alkotmánynak a köztársasági elnökről szóló ötödik fejezete nem rendelkezik arról, hogy hány évesnek kell lennie annak, aki részt akar venni az elnök megválasztásában, azt azért ki lehet hámozni. Az alkotmánynak jóval korábbi 14. cikke ugyanis kimondja: "Minden finn állampolgár, aki betöltötte 18. életévét, választójoggal rendelkezik az országos választásokon...". Ebből nyilvánvaló, hogy az elnökválasztás az életév szempontjából országos választásnak számít. A jelöltállítás joga azokat a bejegyzett politikai pártokat illeti, akiknek listájáról a legutóbbi parlamenti választáson legalább egy képviselőt megválasztottak. Jelöltállítási joga van továbbá a húszezer választópolgárból álló csoportoknak is, pártállásra való tekintet nélkül. Az ilyen csoportoknak az is tagja lehet, aki egyetlen pártnak sem tagja. Köztársasági elnök az a személy lehet, aki a választáson megszerezte a leadott szavazatok több mint felét. Ha a szükséges többséget egyik jelölt sem szerezte meg, új választást kell tartani a két legtöbb szavazatot szerzett személy között. (Minimális a valószínűsége annak, hogy mindkét versengő a második választásban azonos számú szavazatot szerezzen. Ha ez mégis bekövetkezik, vakarhatják a fejüket azok, akik az alkotmány készítése során ezt figyelmen kívül hagyták.) A köztársasági elnök felmenti a kormányt és a minisztert, ha az nem élvezi a parlament bizalmát, abban az esetben is, ha erre irányuló kérelmet nem terjesztettek elő [64. cikk (2) bek.]. A kormány végrehajtja a köztársasági elnök határozatait [65. cikk (2) bek.]. (Ezt én fölöttébb helyénvalónak tartom. Majd látni fogják, hogy nem mindenütt van ez így. A finn köztársasági elnökről most nem mondok többet. De örömömre válna, hogy az eddig mondottakról egy kicsit elgondolkoznának.)

Franciaország következik. "A nemzeti szuverenitás a népé, amely azt képviselői által, valamint népszavazás útján gyakorolja" (3. cikk). (Megjegyzem: egyes országokban már további eszközök is állnak a nép rendelkezésére.) A választójog az alkotmány rendelkezéseinek megfelelően lehet közvetlen vagy közvetett. Mindig általános, egyenlő és titkos. Választásra jogosult a törvény által meghatározott feltételek szerint mindkét nemhez tartozó nagykorú francia állampolgár, aki polgári és politikai jogokkal rendelkezik. (A politikai jogokkal való rendelkezés mint a választásra való jogosultság feltétele, nekünk, magyaroknak elfogadhatatlan.) A köztársasági elnököt általános, közvetlen választással öt évre választják. Az lesz elnök, aki megszerezte a leadott szavazatok abszolút többségét. Ha ezt a többséget a szavazás első fordulóján egyetlen jelölt sem szerzi meg, második szavazásra kerül sor az első fordulót követő tizennegyedik napon. Ezen csak az első fordulón legtöbb szavazatot szerzett két jelölt indulhat, figyelembe véve az előnyös helyzetben lévő jelölt esetleges visszalépését is. (Itt is jelentkezik az általam hiányolt probléma, a második forduló két jelöltjének azonos számú szavazatairól, valamint a tennivaló az egyik jelölt visszalépése esetén.) A köztársasági elnöki tisztség bármilyen okból való megüresedése vagy a köztársasági elnök akadályoztatása esetén, amelyet az Alkotmánytanács, a Kormány kezdeményezése alapján, tagjainak abszolút többségével állapít meg, a köztársasági elnök feladatait - a 11. és 12. cikkekben foglaltak kivételével - ideiglenesen a Szenátus elnöke gyakorolja, ez utóbbi akadályoztatása esetén pedig a Kormány. (Ez előttem kicsit soknak tűnik. A köztársasági elnök akadályoztatva lévén, ideiglenesen a Szenátus elnöke gyakorolja a köztársasági elnök feladatait, eme személy - a Szenátus elnöke - akadályoztatása esetén pedig a Kormány. Ilyen alapon el lehetne jutni oda, hogy a takarító asszony lássa el az elnök feladatait, mert egy súlyos influenza miatt a Kormány is akadályoztatva van.) A köztársasági elnök nevezi ki a miniszterelnököt. (Ez nagyon is helyénvaló. Ám rövidesen kiderül, hogy a miniszterelnök übereli a köztársasági elnököt.) A 9. cikk szerint a köztársasági elnök a Minisztertanács elnöke. Az igazság az, hogy két tanács működik. Az egyiket valóban a köztársasági elnök vezeti és a kormánytagok - kivételesen államtitkárok - vesznek részt az ülésein. A köztársasági elnök felvázolja a tennivalókat, a Minisztertanács "testvére", a Kormánytanács pedig - a miniszterelnök vezetésével vagy egy tervezetet, vagy pedig egy teljesen kimunkált szöveget dolgoz ki. A köztársasági elnök, a miniszterelnök és a Parlament két háza elnökével való konzultáció után feloszlathatja a Nemzetgyűlést. A köztársasági elnök írja alá a Minisztertanács által hozott rendelkezéseket és rendeleteket. A 19. cikk azután kiborított a nyugalmamból. Tavaly ugyanis írtam egy dolgozatot "Mennyit ér mostanában egy államfő?" címmel a Közjogi Szemle 2013/3 számába. Ebben a sárga anyaföldig tapostam az "ellenjegyzés" jogintézményét, kimutatván, hogy az a királyok korában született, mára már elavult, az pedig tűrhetetlen, hogy "a farok csóválja a kutyát". Olyan országokban, ahol értelmes emberek dolgozzák