1. Az alkotmány és az alaptörvény kategóriája viszonylag későn jelent meg a hazai tételes jogban. Az előbbi fogalommal először az 1791. évi III. és X. tc.-kben találkozhatunk, nyilvánvalóan a francia forradalom korai szakaszának hatására. Ekkor még úgy tűnt, hogy az ottani alkotmányozás az uralkodó és az ország közötti régebbi egyensúly helyreállítását szolgálja, és nem egy új társadalmi formát, illetőleg politikai berendezkedést alapoz meg.[1] E felfogás nyomán deklarálhatta az 1791. évi X. tc., értelmezve a Pragmatica Sanctiót, hogy a fejedelem személyének azonossága ellenére Magyarország saját állami léttel és alkotmánnyal rendelkezik, s ennélfogva törvényesen megkoronázott örökös királyának tulajdon törvényei és szokásai alapján kell kor-
- 20/21 -
mányoznia. Az alkotmány kategóriája rövidesen megkapta a történelmi jelzőt, szembeállítva azt Franciaország és néhány más európai állam kartális dokumentumával, amelyek egy (esetleg több) jogszabályban foglalták össze az államszervezet felépítését, valamint az állampolgárok alapvető jogait és kötelezettségeit. Definíciója szerint a történeti alkotmány az államfejlődés különböző szakaszaiban keletkezett sarkalatos törvényeket foglalja magában, amelyeket szokásjogi normák egészítenek ki. Bár ezek körét jogszabályban nem határozták meg, viszonylag rövid idő alatt közmegegyezés született abban a kérdésben, hogy mely jogforrások képezik a történeti alkotmányt. Tulajdonképpen e konszenzust foglalta össze Széchenyi István, amikor a vérszerződést, az Aranybullát, a koronázási esküt, a királyi hitlevelet, a bécsi és a linzi békét, a Pragmatica Sanctiót, az 1791. évi közjogi dekrétumot, valamint a vallásszabadságról és a nyelvről szóló törvénycikkeket sorolta e körbe.[2] Később, 1867 után az 1848-s törvényeket és a kiegyezési törvénycikkeket is a történeti alkotmány szerves részének nyilvánították, hangsúlyozva, hogy ezek szakítottak a rendi jelleggel, miközben a múltra is támaszkodva megőrizték a jogfolytonosságot.
Az alaptörvény kategóriája először szintén az 1791. évi III. tc.-vel került be a tételes jogba, az első reformországgyűlésen pedig az e körbe tartozó jogszabályokat is megjelölték. Az 1827. évi III. tc. ugyanis - helyreállítva az alkotmány 1812-es felfüggesztésével megszakított jogfolytonosságot - megerősítette az 1791. évi X., XII., és XIX. tc.-ket, amelyeket alaptörvényeknek nevezett. Ily módon az alkotmány fogalmát a jogrendbe másodikként beemelő törvénycikk alaptörvénynek minősült, miként a XII. tc. is, amely Charles Montesquieu elméletét követve először deklarálta a törvényhozó, a végrehajtó és a bírói hatalom elkülönítését.
A sarkalatos törvény, pontosabban jog kategóriája viszont valamivel korábban, a Szent Korona közjogi funkciója pedig már évszázadokkal azelőtt a tételes jog és a politikai gondolkodás szerves részévé vált. Az előbbi először az 1741. évi VIII. tc.-ben jelent meg, a nemesi adómentesség egyik jellemzőjeként, amelyet egyébként e jogszabály kivont az uralkodó és a rendek együttes magyarázatának hatálya alól. Az utóbbi már 1290-ben, III. András megkoronázásakor legitimációs elvnek minősült, 1401-ben pedig egy rövid időszakban magát a Szent Koronát tekintették az ország személytelen uralkodójának, amelynek pecsétje és kancellárja volt. A misztikus tárgyhoz fűződő elméletet, mint közismert, átfogóan először Werbőczy István Tripartituma fogalmazta meg. Mindazonáltal a Szent Korona-tant a maga teljességében a dualizmus időszakában dolgozták ki, nem függetlenül attól az előbb már említett felfogástól, amely szerint az 1848-as polgári átalakulás nem jelentett forradalmi változást, hanem megszakítottság nélkül épült a korábbi évszázadok történelmi fejlődésére.
2. A 2010-ben lezajlott újabb politikai rendszerváltás számos előzménye közül az egyik az volt, hogy 1989-1990-ben a társadalmi átalakulás három, elvileg lehetséges modellje versengett egymással. Az akkori politikai küzdelemben végül is a nyugatos orientációjú polgári, liberális-polgári demokratikus irányzat kerekedett felül, legyőzve a demokratikus szocializmus alternatíváját s átmenetileg háttérbe szorítva azokat az áramlatokat, amelyek egy "második forradalom" eredményeként a Szent Korona-tanra alapozott tradicionális államiság helyreállítását követelték. E céllal, legalábbis hosszabb távon az 1990-1994. között kormányzó jobbközép pártok radikálisabb politikusai is egyetértettek. Ennek jeleként az első többpárti parlament nem a Kossuth-, hanem a szent koronás kiscímert szavazta meg az államiság legfontosabb jelképének, behozva egy tradicionális elemet a modern alkotmányjogi rendszerbe.[3]
A magyar Szent Korona körüli viták az 1994-1998 közötti alkotmány-előkészítés során is megjelentek. Politikai kompromisszumkészségének jeleként mind az MSZP, mind az SZDSZ támogatta az akkori ellenzék azon igényét, hogy az új alkotmány emlékezzen meg e történelmi ereklyéről. A Magyar Köztársaság alkotmányának szabályozási elveiről szóló 119/1996. (XII. 21.) OGY határozat előírta, hogy a preambulum tömören és kifejezően utaljon Magyarország történelmi hagyományaira, ezen belül a Szent Koronára, illetőleg a magyar államiság ezeréves folytonosságára, ezek közvetlen kapcsolatát azonban nem deklarálta. Ennek megfelelően a Magyar Köztársaság alkotmányának 1998. márciusi tervezete, bár eltérő tartalommal, a preambulum mindhárom változatában hivatkozott a Szent Koronára. Az általánosnak tekinthető "A" variáns már úgy fogalmazott, hogy az ezeréves magyar államiságot a Szent Korona jelképezi, az SZDSZ által támogatott "B", valamint az MSZP által preferált "C" verzió szerint viszont az ereklyetárgy csupán az ország történelmi hagyományait fejezi ki, vagyis a jelenben nem rendelkezik közjogi funkcióval. A tervezetet azonban az Országgyűlés nem tárgyalta meg, ami egyben azt jelentette, hogy a parlamenti ciklus alkotmányozási kísérlete sikertelenült zárult.[4]
Jobboldali fordulatát követően a Fidesz csak lassan közeledett az újabb politikai rendszerváltás koncepciójához, ami abban is kifejeződött, hogy az új alkotmány szabályozási elveiről szóló határozatot frakciója egyhangúlag megszavazta. Első kormányzati időszaka alatt is lényegében csak szimbolikus jelentőségű változtatásokra törekedett, amelyek főként a Szent István-i államalapítás emlékének megerősítéséről és a Szent Koronáról szóló törvény megalkotásában, illetőleg az ereklyetárgynak a parlamentbe történő bevitelében nyilvánultak meg. Ugyanakkor a törvényjavaslat eredeti preambuluma szerint a köztársasági államforma és a hatalomgyakorlás demokratikus módja ellenére a magyar állam egységét ma is a Szent Korona testesíti meg. Az elfogadott törvényből aztán a köztársasági elnök és az ellenzéki pártok tiltakozása miatt e megfogalmazás kimaradt, amely egyébként azt jelezte, hogy a Fidesz érzelmileg már az ezredfordulón is a tradicionális államisághoz kötődött, kétharmados többség híján azonban nem látta reális lehetőségnek egy új alkotmány elfogadtatását.[5]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
