A kereskedelmi jog tudományának kutatása és művelése a Pécsi Tudományegyetem Jogi karán olyan szellemi közegben zajlik, amelyet napjainkban is áthatnak a múlt gondolati és eszméi. E tanulmány szerzője a közelmúltban védte meg sikeresen PhD disszertációját az alma mater falai között, s azóta szüntelenül gyötri őt a gondoltat, miszerint hálával tartozik: Hálával az egyetemnek, egykori mestereinek és a régi professzorok emlékének, akiknek gondolatai kicövekelték azt az utat, melyen fiatal kutatóként elindult.[1] Hogy adósságának egy részét leróhassa, a szerző ezzel a tanulmánnyal is szeretné kifejezni köszönetét e patinás intézménynek és pécsi kollégáinak.
Másrészt, e tanulmány célja, hogy a felelős társaságirányítással kapcsolatos korszerű kérdések közül felvesse a legfontosabbakat és igyekezzen megválaszolni azt, hogy a menedzsmentnek végső soron kinek vagy kiknek az érdekeit kell figyelembe vennie. Ennek során áttekintésre kerülnek mindazon jelentős elméletek, amelyek lehetővé teszik az értékválasztást, ezzel elősegítve a menedzsmenti tevékenység értékelését.[2]
Bár a legtöbb elmélet a tőkeegyesítő társaságok működésével összefüggésben keletkezett, azonban nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy felelős társaságirányítás és a professzionális menedzsment kérdései akár megjelenhetnek a személyegyesítő társaságok esetében is.[3] Azonban a tanulmány nem kíván kitekinteni ilyen irányba, hiszen gazdasági szempontból a részvénytársaságok felelős társaságirányítási kérdései nagyobb horderejűek.
Már a kora újkori társasági formák kialakulásától kezdve velünk vannak a felelős társaságirányítási problémák. Például a korai 17. században a Holland Kelet-Indiai Társaság[4] működését komolyan befolyásolta az igazgatók és a részvényesek közötti érdekkonfliktus.[5] A kiváló angol közgazdász, Adam Smith[6] a 18. században szintén felhívta a figyelmet arra, hogy a nem kellően számon kérhető menedzserek gyengíthetik a társaságok teljesítményét.[7] A felelős társaságirányítás modern tudományának ébredését azonban elfogadott 1932-re datálni. Ekkor jelent meg Adolf A. Berle[8] és Gardiner C. Means[9] professzorok The Modern Corporation and Private Property című kötete. A mű felvázolta a felelős társaságirányítás és menedzsment-tudomány egy alapvető, mára klasszikusnak számító problémáját, nevezetesen a vállalat feletti közvetlen irányítás és tulajdonlás elválasztását és az ebből adódó érdek-konfliktusok lehetőségét a modern részvénytársaságban.[10]
Érdemes megemlékeznünk arról, hogy Berle és Means klasszikus kérdésfeltevése a mai álláspontokhoz viszonyítva még meglehetősen korlátozott volt. Kiindulópontként felismerték azt, hogy az egyre növekvő vállalatokban, melyek tulajdonosi szerkezete egyre inkább szórt képet mutatott,[11] valójában a menedzsment gyakorolja[12] a vállalat feletti tényleges irányítást. Ezzel kapcsolatban pedig azt a logikus kérdést tették fel, hogy van-e bármiféle igazolás arra a feltételezésre vonatkozóan, hogy a modern társaságokat ténylegesen irányítók e tevékenységük során a tulajdonosi (részvényesi) érdekeknek megfelelően fognak eljárni?[13] Sajnos számos eset[14] mutatott rá arra, hogy a vállalatot irányító menedzsment a tulajdonosi (és egyéb) érdekek szem előtt tartása helyett saját célokat (is) követett. Berle és Means pontosan felismerte ezt a veszélyt, és ennek hangot is adtak művükben. Kifejtették, hogy a tulajdonlás és a vállalat feletti irányítás elválasztása olyan helyzetet teremt, melyben a tulajdonos és a vállalat végső vezetőjének érdekei különbözhetnek, és gyakran különböznek is. Az érdekek e szétválásának megelőzése, illetve legalábbis annak hatásainak csökkentése vált a felelős társaságirányítás tudományának egyik kulcskérdésévé.[15] E megközelítés szerint mivel végül is a részvényesek a társaságok tulajdonosai, a társaságoknak az ő érdekeiket kell szolgálniuk.[16]
A részvényesi, mint tulajdonosi érdekek fontosságának elismerése mellett ugyanakkor nem tekinthetünk el a vállalatokkal kapcsolatban álló egyéb érdekeltek szerepének hangsúlyozásától sem. A felelős társaságirányítás fogalma, e fogalom terjedelme ennek megfelelően széles spektrumot ölelhet fel. Egyes álláspontok szűken értelmezik a felelős társaságirányítás fogalmát, és azt például a társasági tevékenység ellenőrzésének, felügyeleté-
- 247/248 -
nek struktúrája szempontjából közelítik meg. Ezzel párhuzamosan különös hangsúlyt helyeznek olyan területekre, mint az igazgatótanács megfelelő szerepe, a külső igazgatótanácsi tagok funkciója, illetve olyan sajátos kérdésekre, mint pl. hogy az ún. CEO[17] betöltheti-e egyúttal az igazgatótanács elnöki pozícióját.[18] Más megközelítések viszont jóval tágabb aspektusból közelítik meg a felelős társaságirányítást. Így eljuthatunk egy olyan tág nézőponthoz, melyben a felelős társaságirányítás ahhoz az általános magatartáshoz kapcsolódik, ahogy a társaságok kifejtik tevékenységüket egy társadalomban.[19] Ez a két eltérő megközelítés is rámutat arra, hogy a felelős társaságirányítás definíciójával kapcsolatos eltérő álláspontok milyen széles spektruma lelhető fel a tudományos szakirodalomban.
Hillary Sale[20] professzor szerint például a felelős társaságirányítás kifejezést széles körben használják a vállalat tisztségviselői, az igazgatók és a részvényesek közötti hatalmi egyensúly leírására. A helyes (felelős) társaságirányítás egyensúlyt hoz létre aközött, amit a vállalat tisztségviselői és igazgatói tesznek, és amit a részvényesek kívánnak. A kifejezés arra utal, hogy a menedzserek megfelelő ösztönzéssel rendelkeznek a részvényesek érdekében való munkavégzésre, és hogy a részvényesek megfelelően tájékozottak a menedzserek tevékenységével kapcsolatban.[21] Bár számos különböző megközelítést olvashatunk a felelős társaságirányítás meghatározásáról, a legtöbb ezek közül kiemeli annak szükségességét, hogy minimalizáljuk a vállalat feletti tulajdonlásnak és az irányításának elválasztásából adódó problémákat.[22] Az alábbiakban a teljesség igénye nélkül bemutatok eltérő megközelítéseket, illetve az általam is követendőnek tartott meghatározást.
Bhattacharyya professzor[23] megállapítása szerint a felelős társaságirányítás a válasz az ügynökségproblémákra (agency-problem), amelyek a vállalat feletti tulajdonlás és irányítás elválasztásából adódnak. Michael C. Jensen[24] és William H. Meckling[25] 1976-os munkájukban[26] pedig már megfogalmazták, hogy az ügynökség-problémák benne rejlenek minden "társasági tevékenységben", mivel bármely "társasági tevékenység" résztvevőinek megvannak a saját preferenciái és részrehajlása, és lehetséges, hogy nem olyan módon járnak el, mint ahogy azt más érdekeltek feltételezik.[27]
Az OECD megközelítésében a felelős társaságirányítás egy kulcsfontosságú tényező a gazdasági hatékonyság és növekedés elősegítésében, illetve a befektetői bizalom erősítésében. A felelős társaságirányítás átfogja a vállalat menedzsmentje, igazgatótanácsa, részvényesei és egyéb érdekeltjei közti viszonyrendszert. A felelős társaságirányítás biztosítja továbbá azt a keretet, melyen keresztül a társaság célkitűzéseit kijelölik, illetve ahogy az ezek elérésére szolgáló eszközöket, valamint a teljesítmény nyomon követésének módját meghatározzák.[28] A valóban felelős társaságirányításnak megfelelő ösztönzést kell biztosítania a menedzsment és az igazgatótanács számára, hogy azok olyan célokat kövessenek, melyek a társaság és részvényeseinek érdekében állnak, illetve elő kell mozdítania a hatékony nyomon követést.[29]
Andrei Shleifer[30] és Robert W. Vishny[31] álláspontja szerint a felelős társaságirányítás tudománya azokkal a módszerekkel foglalkozik, amelyekkel a vállalatok számára finanszírozást nyújtók biztosítják maguknak, hogy nyereséget fognak elérni befektetésükkel.[32] William L. Megginson[33] professzor pedig egy állam felelős társaságirányítási rendszerének meghatározását úgy adja meg, mint törvények, intézmények, gyakorlatok és szabályozások halmazát, melyek meghatározzák, hogy a korlátolt felelősséggel rendelkező társaságokat miként irányítsák, és kinek az érdekében.[34]
Figyelemreméltó és már meglehetősen tág perspektívából közelíti meg a felelős társaságirányítás kérdéskörét Rick Julien és Larry Rieger. Véleményük szerint a felelős társaságirányítás egy szervezeten belül az a rendszer, mely védi a különböző érdekelti (stakeholder) csoportjainak az érdekeit. A legjobb megközelítések felismerik, hogy az érdekelti kör túlmutat a részvényeseken, és beletartoznak a fogyasztók, a munkavállalók, a beszállítók, a már visszavonult személyek, a közösségek, a kölcsönt nyújtók és egyéb hitelezők.[35]
Megközelítésem szerint a felelős társaságirányítás fogalmi meghatározásában a Kecskés András által 2011-ben, Felelős társaságirányítás: Corporate Governance című könyvében megfogalmazott definíciót indokolt viszonyítási pontnak tekinteni. Ez alapján a felelős társaságirányítás (corporate governance) a) a társaságok felelős irányítási rendszere, b) amely a társaság ügyvezetése, tulajdonosai, munkavállalói és más érintettek közötti relációk viszonylatában realizálódik, c) amely a profitorientált működés törvényes, etikus, ésszerű, hatékony és társadalmi szinten is hasznos megoldásain alapul, d) és amelynek szabályait a jogszabályok, a piac és az üzleti szféra önszabályozó mechanizmusai alakítják.[36] Fontos kiemelni, hogy a meghatározás nem csupán a felelős társaságirányítás fogalmát adja meg számunkra. Ezen túlmenően alapvető igazodási pontot nyújt abban a tekintetben is, hogy a nyilvánosan működő részvénytársaságok világában mely érdekeltek és érdekek vannak je-
- 248/249 -
len, tarthatnak számot figyelemre, és akár jogi vagy egyéb szabályozásban megnyilvánuló védelemre.
A felelős társaságirányítás fejlődése során álláspontom szerint is megfigyelhető, hogy a jelentősebb válságok, vállalati összeomlási hullámok (melyek komolyabb közérdeklődésre tartanak számot) e tudományág - legalábbis átmeneti - felértékelődéséhez vezetnek.[37] Jól megfigyelhető volt ez például az új évezred elején, az Enron, illetve az azt követő (WorldCom, Global Crossing stb.) vállalati botrányok esetében,[38] melyek utat nyitottak a felelős társaságirányítás területén egy drámai változásokat hozó jogalkotási hullámnak az Egyesült Államokban (és azon túlmutatóan is).[39] Amikor ugyanis válságokkal kerülnek szembe, a kormányok, a piac és a társaságok egyaránt érdekeltek a gyors reagálásban a befektetői bizalom visszaszerzése érdekében. A hatékony (vagy a hatékonyság látszatát keltő) beavatkozás szintén azt a képet mutatja, hogy e szereplők urai a helyzetnek, és teszik kötelességüket. Nem véletlen, hogy az Egyesült Államokban az új évezred elején lezajlott vállalati botrányok komoly szabályozási reformot indítottak el.[40] És mivel az új évezred ez idáig nem szűkölködött vállalati botrányokban és egyéb piaci kihívásokban, a felelős társaságirányítás evolúciója szempontjából az elmúlt időszak rendkívül mozgalmasnak tekinthető.
Az elmélet azon alapul, hogy a társaság tevékenységének elsődleges célja, és éppen ezért a vállalatot irányító vezetők elsődleges felelőssége, illetve a társasági jog elsődleges feladata a részvényesek befektetéseire jutó hozam maximalizálása.[41] Tehát a részvényesi érdekek elsődlegességét hangsúlyozó elmélet alapján a vállalatok vezetői csak (de legalábbis elsősorban) a társaság részvény-tulajdonosai érdekében hozhatják meg döntéseiket. A részvényesi érdekek elsődlegessége visszatükröződik abban az axiómában, hogy a társaság egyetlen célja a profit maximalizálása, illetve, hogy a menedzsment célja a részvényesi jólét maximalizálása.[42] Ennek az elvnek már jól érzékelhető volt a gyakorlati megjelenése a Dodge v. Ford Motor Co. ügy kapcsán 1919-ben hozott bírósági határozatban.[43] Ebben az ügyben a részvényesek azért perelték be a Ford Motor Company-t, mert a társaság haszontöbbletét a gépkocsik árcsökkentésére használta fel osztalékfizetés helyett. A Michigan Supreme Court (Michigani Legfelsőbb Bíróság) a döntéshozatal során abból indult ki, hogy a társaságokat elsődlegesen a részvényesek profitja érdekében hozzák létre és működtetik. Ebből azt a következtetést vonta le, hogy az igazgatóknak e cél szolgálatába kell állítaniuk hatalmukat.[44]
A tudomány világában ezt a megközelítést jól tükrözte Adolf A. Berle professzor álláspontja. 1931-ben a Harvard Law Review hasábjain megjelent Corporate Powers as Powers in Trust című tanulmányát a napjainkban részvényesi érdekek elsődlegességét valló elméletként ismert megközelítés fontos alapvetéseként értékelhetjük.[45] Berle professzor már tanulmányának elején egyértelműen kijelenti, hogy egy társaságra vagy annak menedzsmentjére, vagy a társaságban jelenlévő bármely csoportra ruházott minden hatáskör, eredjen az akár törvényből, akár az alapszabály rendelkezéseiből, vagy mindkettőből, szükségszerűen és mindenkor csak valamennyi részvényes felbecsülhető érdekében gyakorolható, annak megfelelően, ahogy érdekeik megjelennek.[46] Ennek megnyilvánulásaként emeli ki például, hogy az új részvények kibocsátását lehetővé tevő hatáskört mindenkor azzal a korlátozással kell gyakorolni, hogy a kibocsátás a társaság meglévő és leendő részvényeseinek érdekeit védje.[47] Az osztalék nyújtására vagy az osztalék visszatartására vonatkozó hatáskörrel is úgy kell élni, hogy az ne csak a társaság, mint egész javára váljon, hanem hogy minden részvényes javát is szolgálja olyan mértékben, amilyen mértékben ez lehetséges.[48] Szintén kiemelte, hogy a társaság más társaságra való átruházását - történjen az akár egyesüléssel, részvénycsere-ügylettel, eszközértékesítéssel, vagy bármely más módon - lehetővé tevő hatáskört csak oly módon szabad gyakorolni, hogy minden részvényosztályhoz tartozó részvényes saját érdekeit elismerik, és szilárd védelemben részesítik.[49]
A részvényesi érdekek elsődlegességét valló elmélet helyességének alátámasztására szolgáló egyik legfontosabb és legáltalánosabb megközelítés a részvényesek tulajdonosi pozíciójából indul ki. Ez alapján a nyilvánosan működő részvénytársaság a részvényeseié. Ennek az érvrendszernek egy tipikus megnyilatkozása Milton Friedman[50] 1970-ben a New York Times hasábjain megjelent esszéjében olvasható. Ebben úgy érvelt, hogy mivel a társaság részvényesei az üzlet tulajdonosai, ezért az egyetlen társadalmi felelőssége a vállalatnak a profitjának növelése.[51] E hagyományos megközelítés alapján a részvényesek a társaság tulajdonosai. A társaságoknak a tulajdonosaitól elkülönül jogi személyisége, és az igazgatótanács irányítja őket, melynek tagjait a részvényesek választhat-
- 249/250 -
ják meg. Ez a testület van megbízva a társaság üzleti tevékenységének és ügyeinek vitelével. A jog ugyanakkor az Egyesült Államokban azt a bizalmi kötelezettséget ruházza az igazgatókra, hogy a részvényesek legjobb érdekében járjanak el. Mindenki más pedig - ide sorolva a munkavállalókat, hitelezőket, és fogyasztókat - harmadik (tehát kívülálló) szereplőnek tekinthető, aki a társasággal szerződéses kapcsolatba lép. A kölcsönösen előnyös szerződéseken mindenki nyer, míg a társadalom a társaság által teremtett lehetőségekből profitál.[52] Ebből az következik, hogy a részvényeseken kívül más szereplők nem minősülnek a társaság belső viszonyrendszere, döntéshozatali folyamata szempontjából - szerződéses kapcsolatukon túlmutatóan - figyelembe veendő tényezőnek.
Az alapvetően második leggyakrabban hangoztatott érvrendszer már nyitva hagyja annak lehetőségét, hogy a részvényesek nem feltétlenül a társaság (szoros értelemben vett) tulajdonosai. Ugyanakkor ezen álláspont szerint ők legalábbis az egyetlen többletértékre jogosultak (residual claimant) a társaságban. Ennek mentén érvelt például Frank H. Easterbrook[53] és Daniel R. Fischel[54]. E megközelítés abból indult ki, hogy egy társaságot szerződések összefüggésrendszereként lehet leírni, mely szerződések a társaság részvényesei és a társaság életében szerepet játszó egyéb résztvevők (érdekeltek) között jönnek létre. Ilyen, a részvényesek körén kívül eső érdekelti csoportok például a munkavállalók, a menedzserek, vagy a hitelezők. Jellemző e csoportokra, hogy meghatározott feltételekkel megkötött, világos (tehát explicit) szerződéssel rendelkeznek, mely előre meghatározott, fix követelésre (fizetési igényre) jogosítja fel őket a társasággal szemben. Ilyen például a munkavállalók munkabére, vagy a hitelezők által nyújtott hitelre fizetett kamat. Ezzel szemben a részvényesek egy implicit szerződéssel rendelkeznek. Ez arra jogosítja fel őket, hogy a társasággal szemben fennálló, explicit szerződések által meghatározott fix kötelezettségek, fizetési igények rendezése után fennmaradó bárminemű maradványra igényt tartsanak.[55]
A részvénybefektetés fenti sajátosságát Easter-brook és Fischel a következő gondolatmenettel érzékeltette a The Corporate Contract című 1989-es tanulmányában. A társaság egy finanszírozási eszköz. A társaság részvényt bocsát ki a befektetésért cserébe. Ezek nem szükségszerűen állnak a társaság munkavállalóinak tulajdonában. A befektetők viselik a kudarc (pl. csőd) kockázatát, ezért őket "kockázatviselőknek" is nevezhetjük. Ugyanakkor őket illeti meg a sikerhez kapcsolódó jutalom. A részvénybefektetőket a legutolsóként fizetik ki, a hitelezőket, munkavállalókat, és az egyéb, viszonylag rögzített követeléssel rendelkező befektetőket követően. Így a részvénybefektetők (equity investors) az egyetlen többletértékre jogosultak. A részvénybefektetők jogosultak a többletértékre, abban az értelemben, hogy ők csak ahhoz jutnak hozzá, ami fennmaradt a többi - viszonylag rögzített - követelés kielégítése után. Ugyanakkor ez a fennmaradó érték, többletérték teljes mértékben őket illeti.[56] Így a részvényesek implicit szerződéses jogaival összhangban, a társaságokat a részvényesi jólét maximalizálására figyelemmel kell vezetni.[57]
Gordon D. Smith[58] professzor álláspontja szerint az Egyesült Államokban a társasági jog szerkezete azt biztosítja, hogy a vállalatok általánosan a részvényesi érdekeknek megfelelően működjenek. A munkavállalók, hitelezők, beszállítók, fogyasztók és más érdekeltek szerződésen alapuló igényekkel rendelkezhetnek egy társasággal szemben, ugyanakkor a részvényesek a társaság "lényegére" tarthatnak igényt. A társasági jog eme részvényesközpontú megközelítésére pedig gyakran hivatkoznak úgy, mint a részvényesi érdekek elsődlegességét valló elméletre. A professzor szerint a részvényesi érdekek elsődlegességét valló elmélet áthatja az Egyesült Államok társasági jogának szerkezetét. Ennek legközvetlenebb kifejeződését pedig a bizalmi kötelezettség szabályozásában látja: a vállalatok igazgatóit bizalmi kötelezettség terheli, hogy a részvényesek legjobb érdekét szolgáló döntést hozzanak. A bizalmi kötelezettség ezen aspektusát gyakran a részvényesi érdekek elsődlegességét kimondó szabálynak is tekintik.[59]
Reinier Kraakman[60] és Henry Hansmann[61] professzorok 2001-ben a The End of History for Corporate Law című tanulmányukban úgy fogalmaztak, hogy az akadémiai, az üzleti és a kormányzati elit egyetértett abban, hogy a társaság feletti végső irányításnak a részvényesi osztályt kell illetnie. A társaság menedzsereit azzal a kötelezettséggel kell megbízni, hogy a vállalatot a részvényesei érdekeinek megfelelően irányítsák. A társaságokban jelen lévő egyéb szereplőknek (mint például hitelezők, munkavállalók, beszállítók, fogyasztók) érdekeiket szerződéses viszonyokon és szabályozási eszközökön keresztül kell védeni, inkább mintsem a társaságirányításban való részvétel útján. Szintén kiemelték, hogy a tőzsdei kereskedelembe bevezetett részvénytársaság papírjainak piaci ára a részvényesi érdekek elsődleges mércéje.[62]
Angol-amerikai nézőpontból érvelve Kraakman és Hansmann professzorok úgy vélték, hogy az ehhez képest alternatívát jelentő társaságirányítási
- 250/251 -
modelleket (melyeket menedzsment-orientált, munka-orientált és állam-orientált modellként aposztrofáltak) már kipróbálták, és azok nem váltak be.[63] Jómagam Kraakman és Hansmann professzoroknak az Enron-botrány kirobbanásának évében kifejtett gondolataival sem elvi alapon, sem az azt követően tapasztalt vállalati és tőkepiaci "szerencsétlenségek" fényében nem tudok maradéktalanul egyetérteni. A fent leírtak mégis jól tükrözik a részvényesi érdekek elsődlegességét valló nézőpont lényegét, és ezen elmélet erőteljes ideológiai támogatottságát a 21. század hajnalán.[64]
Paddy Ireland[65] professzor 2005-ben megjelent tanulmányában a részvényesi érdekek elsődlegességét valló elmélet további erősödésére számított az Egyesült Államokban. Erre az amerikai gazdaság közelmúltban lezajlott folyamataiból következtetett. Az általa ismertetett gondolatmenet szerint az elmúlt időszakban érzékelhető változások mentek végbe az amerikai gazdaságban, melyek erőteljes összefüggést mutathatnak a neoliberális gazdaságpolitikai iránnyal és a részvényesi érdekek elsődlegességével. A tőke túlzott koncentrációja, a termelés dominanciájának fokozatos elvesztése, a megfelelő nyereséget kínáló hazai befektetési lehetőségek hiánya problémát jelent az amerikai tőkének. A termelés területén fenyegetett Egyesült Államok a pénzügyi terület segítségével erősítette meg hegemóniáját, és abba az irányba mozdult el, hogy egy "járadékélvező" gazdaság legyen a világ többi részéhez való viszonyában.[66] A pénzügyi rendszer és a tőketulajdonos "részvényesi osztály" egyre növekvő hatalma miatt a professzor álláspontja szerint a részvényesi érdekek elsődlegességét valló elmélet valószínűleg tovább fog erősödni a jövőben is.[67]
Összefoglalva, a részvényesi érdekek elsődlegességét valló elmélet alapján egy vállalat menedzsmentjének - így az igazgatóknak és vezető menedzsmentnek - a részvényesi érdekek előmozdítása érdekében kell kifejteniük tevékenységüket és gyakorolniuk hatáskörüket. Ha e cél követése ütközik a vállalatban jelenlévő egyéb (nem részvényesi) érdekelt(ek) érdekeivel, a menedzsmentnek figyelmen kívül kell hagynia az ilyen konkuráló szempontokat. A megközelítéssel kapcsolatban álláspontom szerint különösen aggályos lehet, hogy a részvényesi jólét maximalizálására irányuló törekvések gyakran egyéb, nem részvényesi érdekeltek rovására valósulhatnak meg.[68]
Az egyéb érdekeltek érdekeinek figyelembe vételével kapcsolatos nézőpont komolyan alapoz Edward Freeman[69] professzor munkásságára. A professzor kifejtette az egyéb érdekeltek érdekeinek gazdasági jogi és felelős társaságirányítási szabályozásba való beépítésével járó előnyöket. Az elmélet követői amellett érvelnek, hogy a vállalatok vezetői nem pusztán a részvényesek "ügynökei", és céljukat nem szabad kizárólag a profit maximalizálására korlátozni. Ellenben a vállalatok igazgatóinak közvetítőként kell fellépniük a különböző érdekeltek irányába, és felelős döntést kell hozniuk a vállalat által megtermelt többlet különböző érdekeltek közötti elosztásáról.[70]
Fontos kérdés annak meghatározása, hogy egy társaság tevékenységéhez kapcsolódóan kiket tekintünk érdekelteknek. Ez azonban korántsem egyszerű feladat. Például az uniós szabályozás ez idáig kerülte, hogy a társaságokban megjelenő - részvényesi érdeken túlmutató - érdekelti kör terjedelmét és szerepét illetően állást kelljen foglalnia. Sőt, ez a hiányosság nem csak az uniós megközelítésre jellemző. Dr. Auer Ádám is doktori értekezésében - a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) Principles of Corporate Governance vizsgálatát követően - arra a megállapításra jutott, hogy az OECD sem definiálja konkrétan a társaság "érintettje" kifejezés jelentéstartalmát. Szintén kiemeli továbbá, hogy ennek meghatározása egyébként sem könnyű behatárolási kérdés.[71] Így ebben a tekintetben - szabályozási megközelítés hiányában - érdemes a tudományos szakirodalomhoz fordulnunk segítségért.
Freeman úgy határozta meg egy szervezetben az (egyéb) érdekeltek (azaz stakeholderek) körét, mint bármely olyan csoportot vagy személyt, aki befolyásolhatja a szervezet céljainak elérését, vagy akit befolyásolhat e célok elérése. Freeman professzor ezen meghatározása és az egyéb érdekeltekkel kapcsolatos nézőpontja az alapját jelenti az egyéb érdekeltek érdekeinek figyelembe vételét hangsúlyozó ún. stakeholder elméletnek. Definíciójáról megállapíthatjuk, hogy az meglehetősen tágan határozza meg az érdekeltek körét. Ugyanakkor az elmélet fejlődése során Freeman definícióját az érdekeltek körének meghatározása tekintetében továbbgondolták. Ennek során keletkeztek szűkebb és némiképp tágabb megközelítések is. Egy jól körülhatárolt megközelítést olvashatunk Max B. Clarkson[72] professzor tollából. Megfogalmazása szerint az érdekelteket úgy határozhatjuk meg,
- 251/252 -
mint önkéntes illetve önkéntelen kockázatvállalókat. Az önkéntes kockázatvállalók azon okból viselnek bizonyos kockázatot, mert tőkét (ide értve a humán és a pénzügyi tőkét egyaránt) vagy valami értékeset fektettek egy társaságba. Az önkéntelen (tehát nem önkéntes) érdekeltek pedig egy társaság tevékenységéből adódóan vannak kockázatnak kitéve. Ugyanakkor e kockázati elem nélkül nincsen érdekeltség. Ez a megközelítés bevezeti a definícióba a kockázati elemet, és leszűkíti az érdekeltek körét tulajdonképpen a legitim igényekkel rendelkezőkre.[73]
Archie B. Carroll[74] professzor pedig szélesebb perspektívából közelíti meg az érdekeltek körét, mely véleményem szerint hasonlóságot mutat Freeman professzor definíciójával. Álláspontja szerint érdekeltnek tekinthető bármely olyan csoport vagy személy, akikkel egy szervezet kölcsönhatásban van, vagy akikkel egymásra van utalva. Továbbá azon személy vagy csoport is, aki befolyásolhatja, vagy akit befolyásolhat a szervezet tevékenysége, döntései, stratégiái, gyakorlatai vagy célkitűzései. Ez alapján egy társaságban érdekeltek lehetnek a munkavállalók, a fogyasztók, a tulajdonosok, a versenytársak, a kormányzat, és a civil társadalom szervezetei.[75] Az Ernst & Young fent hivatkozotthoz hasonló megfogalmazása alapján az érdekeltek azok az egyének vagy csoportok, akik érdekeltséggel rendelkeznek a társaság tevékenységében, és befolyásolni tudják a társaság tevékenységét.[76] Robert Gray[77] professzor és szerzőtársai pedig még inkább kiterjesztették az érdekeltek körét, és ide sorolták az eljövendő generációkat és a nem-emberi élőlényeket is.[78]
A stakeholder elmélet megközelítésében a gazdasági társaságok kollektív vállalkozások. Ezek pedig különböző érdekeltek befektetéseire építenek, akik hozzájárulnak a cég sikeréhez. A befektetés szót jelen esetben tágan indokolt értelmezni. Egyrészt egy gazdasági társaságnak szüksége van a magánszemélyek és intézményi befektetők által befektetett tőkére, tehát pénzre. Ez érkezhet akár részvénybefektetésként, akár hitel formájában. Szintén szüksége van olyan személyekre, akik munkájukat, intellektusukat, tapasztalatukat, tudásukat és figyelmüket a társaság szolgálatába állítják, és munkavállalóként vagy menedzserként működnek közre a társaság sikerében. A helyi közösségekre pedig a társaság működéséhez szükséges megfelelő háttér (például infrastruktúra, oktatás, stb.) biztosításában hárul fontos szerep.[79] Ez a szemlélet érhető tetten a társaság csoportteljesítmény-elmélet (team production theory) által leírt megközelítésében. Az elmélet alapgondolata annak felismerése, hogy a társaság tevékenysége gyakran számos különböző csoporttól kíván meg ráfordítást. A részvényesek önmagukban nem képesek egy társaság felépítésére, működtetésére. Szükség van ehhez hitelezőkre, munkavállalókra, menedzserekre, és gyakran még a helyi közösségekre is, akiknek mind hozzá kell járulniuk a társaság boldogulásához. Fontos kérdésként merülhet fel, hogy miért is vállalják a hozzájárulást e csoportok a társaság sikeréhez? Egyrészt nyilvánvalóan számítanak arra, hogy erőfeszítéseikért kárpótolva lesznek explicit szerződéseik alapján. Például a munkavállalók -legalábbis részben - azért dolgoznak, mert ez alapján munkabérre jogosultak. Mindazonáltal a munkaviszonyokkal foglalkozó közgazdászok régóta kiemelik, hogy ebben ezen túlmutató szempontok is szerepet játszanak. Egy komplex és bizonytalan világban a nem részvényesi csoportok gyakran hagyatkoznak az implicit, "beleértett" szerződésekre is. Például az alacsonyabb beosztású vezetők vagy munkavállalók ez alapján arra számítanak, hogy amennyiben jól dolgoznak és lojálisak maradnak a céghez, akkor a társaság jó teljesítménye esetén a szerződésükben kifejezetten rögzített fizetésen túlmutató előnyben is részesülnek. Így ebben az esetben számítanak például fizetésemelésre (és/vagy jutalmazásra), munkabiztonságra, és az előléptetés lehetőségére.[80]
A különböző érdekeltek szerepének elismerésével párhuzamosan a stakeholder elmélet megkérdőjelezi a Milton Friedman által is hangoztatott azon elképzelést, mely szerint a vállalat igazgatóinak kötelezettsége, hogy a vállalat üzleti tevékenységét a részvényesek óhajának megfelelően vezessék. Ezt az óhajt pedig általánosan úgy lehetne összefoglalni, hogy "annyi pénzt csináljanak, amennyit csak lehetséges".[81] A fenti megközelítés alapján az egyéb érdekeltek érdekeit csak akkor lehetne, és olyan mértékben figyelembe venni, míg az előmozdítja a részvényesi érdek érvényesülését (illetve, amilyen mértékben ezen érdekeltek megfelelő piaci erővel rendelkeznek ahhoz, hogy rávegyék a társaságot érdekeik figyelembe vételére).[82] Ugyanakkor az egyéb érdekeltek érdekeit figyelembe vevő elmélet alapján az igazgatók felé követelményként fogalmazódik meg, hogy tekintetbe vegyék a társasághoz kapcsolódó egyéb érdekeltek érdekeit a részvényesi érdekeken kívül.[83] Így az igazgatóknak a vállalatot nem pusztán a részvényesek értéknövekedésének érdekében kell vezetniük, hanem érdekeltek sokaságának figyelembe vételével, akik hatással tudnak lenni a vállalat tevékenységére, illetve akikre hatással lehet a vállalat tevékenysége. Ezen érdekeltek között termé-
- 252/253 -
szetesen a részvényesek is szerepelnek.[84] Ez a szemlélet világosan tetten érhető a társasági értékek meghatározása és az üzleti etika területén úttörő munkásságot folytató Clarkson professzor nevét őrző elvekben. A Clarkson-elvek alapján például a vállalatok vezetőinek (menedzsereinek) el kell ismerniük és aktívan figyelemmel kell kísérniük minden legitim érdekelt megfontolásait, és érdekeiket megfelelően figyelembe kell venniük a döntéshozatal és működés során.[85] Szintén, a vállalatok vezetőinek (menedzsereinek) meg kell hallgatniuk az érdekelteket, és nyitott kommunikációt kell folytatniuk az érdekeltekkel az ő megfontolásaikról és közreműködésükről, illetve azokról a kockázatokról, melyet a vállalatban való részvételük miatt feltételeznek.[86] A vállalat vezetőinek (menedzsereinek) szintén fel kell ismerniük az erőfeszítések és jutalmak összefüggését az érdekeltek között, és törekedniük kell arra, hogy a társasági tevékenység előnyeinek és terheinek tisztességes elosztását valósítsák meg közöttük, tekintetbe véve a rájuk nehezedő kockázatokat és kitettséget.[87]
Az egyéb érdekeltek érdekeit figyelembe vevő elmélet alapján a legfontosabb ilyen érdekeltek a munkavállalók,[88] a hitelezők,[89] a beszállítók,[90] a fogyasztók,[91] és a - vállalat működésével érintett - helyi közösségek.[92] Bizonyos nézőpontból (illetve helyzetekben) megjelenhet még figyelembe vehető érdekként egy adott állam vagy nemzet gazdasága is, illetve ezzel párhuzamosan a kormányzati[93] érdek.
Fentiek alapján adódik a kérdés, hogy a társaságok működési célja kizárólagosan a részvényesi érdekek (profit) szolgálata, vagy ezen túlmutatóan más érdekeket is figyelembe kell venni irányításuk során? Adolf A. Berle professzor 1931-ben a Harvard Law Review hasábjain megjelent Corporate Powers as Powers in Trust című tanulmányának, illetve a következő évben Gardiner C. Means professzorral közösen írt The Modern Corporation and Private Property című könyvének egy alapvető fontosságú megállapítása, hogy a részvényesek a társaságok tulajdonosai, és a társaságoknak az ő érdekeiket kell szolgálniuk.[94] Ebben a megállapításban pedig benn rejlik a részvényesi érdekek elsődlegességét (ha nem éppen kizárólagosságát) hangoztató elmélet fontos alaptézise. Viszont már ezzel egy időben megjelent azon álláspont is, mely nem volt hajlandó elfogadni a részvényesi érdekek ilyen meghatározó, kizárólagos szerepét. Ennek megfogalmazása E. Merrick Dodd[95] professzor nevéhez fűződik. A professzor egyetértett Berle olyan jogi szabályozás kialakítását szükségesnek látó megközelítésével, mely hatékonyabban elejét veszi, hogy a vállalat vezetése a saját maga számára átcsoportosítsa a profitot a részvényesek zsebéből. Ezzel párhuzamosan viszont nem tartotta szerencsésnek azon nézőpont erőteljes hangsúlyozását, hogy a gazdasági társaságok kizárólag a részvényeseiknek való profitszerzés érdekében léteznek. Inkább azzal a szemlélettel értett egyet, mely a gazdasági társaságot a gazdasági élet olyan intézményének tekinti, amelynek társadalmi szolgálatot, illetve profittermelő feladatot egyaránt be kell töltenie.[96] Érvelésében rámutat a gazdasági, társasági szerkezetben már ekkor meglévő azon sajátosságra, hogy az egyre fontosabb szerepet betöltő gazdasági társaságok olyan tulajdonosok kezében vannak, akik nem vesznek részt ügyeik vitelében, gyakran még nem is látták, mely vagyonelemek termelik számukra a hasznot. Véleménye szerint pedig azt a részvényest, akinek kapcsolata a társasággal az osztalék kivételében kimerül, kevés eséllyel tölti el a köz szolgálatára irányuló szakértő szellem. Így egyre inkább nemcsak az érződik, hogy az üzleti tevékenységnek felelőssége van a társadalom felé, hanem az is, hogy a társaságokat irányító vállalati vezetőknek, menedzsereknek önkéntesen és a jogi kényszer kivárása nélkül kell kezelniük ezt, olyan módon, hogy megfeleljenek e kötelezettségeknek.[97] A professzor idézte Owen D. Young ma is érvényesnek ható szavait, mely szerint a kapitalizmus megvédésének egyetlen módja azon vezetésen keresztül lehetséges, mely elfogadja a társadalmi felelősséget, és megfelel az emberek nagy többségének józan igényeinek.[98] Dodd professzor szerint a társaság - mely a társadalom gazdasági szervezete - csak egy bizonyos feltételes értelemben magántulajdon, és a társadalom helyesen követelheti, hogy oly módon folytassa tevékenységét, mely óvja a hozzá kapcsolódó érdekeket, így akár a munkavállalókét, akár a fogyasztókét. Igaz ez még akkor is, ha ezáltal a tulajdonosaik vagyoni jogai megrövidítésre kerülnek.[99] Természetesen ez az álláspont merőben különbözött Berle professzornak a részvényesi érdekek köré szerveződő nézőpontjától, így a két professzor lefolytatta a felelős társaságirányítás e fontos kérdéséről az első tudományos diskurzust. Több tanulmányban fejtették ki saját érveiket, illetve az eltérő nézőponttal szembeni ellenérveiket. A vita azonban már ekkor, a felelős társaságirányítás modern tudományának hajnalán eldőlt a két elmélet viszonyáról, bár Dodd professzor ezt 1951-ben, autóbalesetben bekövetkezett
- 253/254 -
halála miatt[100] már nem érhette meg. Berle professzor 1962-ben, a Columbia Law Review hasábjain megjelent Modern Functions of the Corporate System című tanulmányában ugyanis árnyalta saját korábbi, a részvényesi érdeket és profitot középpontba állító nézőpontját. Arra utalt ugyanis, hogy Dodd professzorral folytatott vitájában csak azért helyezkedett a már ismertetett álláspontra, mert tartott a vállalati vezetők "szociális államférfiként", vagy egyetemek számára adományozóként, illetve hasonló filantróp tevékenységet végző szereplőként való megjelenésétől. Ennek oka viszont nem az volt, hogy ellenezte e tevékenységek elvégzését, hanem abbéli meggyőződése, hogy a vállalati menedzsmentek nem különösebben képzettek e feladat ellátásához. E tevékenységek ellátása során pedig óhatatlanul is visszatérhetnek klasszikus profit-termelő funkciójukhoz, ami azt eredményezné, hogy e tevékenységeket rosszul - vagy még rosszabbul - látnák el. Utalt arra is, hogy az események és a társaságok világa a vitát Dodd professzor javára döntötte el.[101] Szintén számos érdekes megállapítást olvashatunk Berle professzortól e tanulmányában, mely a vállalatok létcélját érintő korábbi vélekedését jelentősen árnyalja. Először is rámutat arra, hogy a The Modern Corporation and Private Property című művükben Means professzorral kifejtették, hogy a tulajdon folyamatos mozgásban van, és a klasszikus gazdasági logika nem érvényesül ebben a tekintetben. Megfigyelése szerint 1962-ben ez még kevésbé érvényesült, mint 1932-ben. Ennek oka pedig, hogy a passzív tulajdon - mely olyan tulajdon, ami elválik a tulajdonlás bárminemű felelősségétől, melynek értéke anélkül növekszik, vagy éppen csökken tulajdonosának kezében, hogy bármilyen kapcsolatban állna annak kockázatvállalásával, munkájával vagy törekvésével - túlélte azt a gazdasági létjogosultságot, mely életet adott neki, ezért új filozófiai és gazdasági alapot kell keresnie.[102] Szintén hangot adott annak a meggyőződésének, hogy amikor Means professzorral megállapították, hogy a társaságokat pénzügyileg az azt "irányítók" érdekében működtethetik, legalább részben felismerték a valós helyzetet. Nem azt, hogy a vállalatot "irányítók" (tehát a vállalati menedzsmentek) "tolvajokká" válhattak; hanem pont az ellenkezőjét. Inkább eljutottak a vállalatot irányítók arra a felismerésre (talán, mint "üzleti államférfiak"), hogy az első számú igény az összegyűjtött profitra vonatkozóan a társaság saját igénye. Így például egy vasgyártó cég elsődleges kötelessége, hogy vasat gyártson, és az elegendő mennyiségben álljon rendelkezésre, és így megfeleljen a közösség meglévő vagy előrelátható kívánalmainak. Ezek a szükségletek pedig elsőbbséget élveznek a passzív részvényesek bármely testületének osztalék-elvárásaihoz képest; - ahogy ennek valóban lennie kell.[103] Ezek a gondolatok pedig egyértelműen a társasági érdek összetett szemlélete és az egyéb érdekeltek, közösség szerepének fontossága mellett teszik le a voksot véleményem szerint.
Jómagam E. Merrick Dodd professzor érvelésével értek egyet. A gazdasági társaságok véleményem szerint is a gazdasági élet olyan intézményei, amelyeknek társadalmi szolgálatot, illetve profittermelő feladatot egyaránt be kell töltenie.[104]
Ebből kiindulva fontosnak tartom a profitot, mint a befektetések megtételére ösztönző alapvető tényezőt, és a felelős gazdálkodás eredményét. A részvényesek (befektetők) érdekeinek figyelembe vétele alapvető fontosságú a felelős társaságirányításban. Így a részvényesek érdekeit védő szabályok véleményem szerint is kiemelt részét kell, hogy képezzék a gazdasági jogi és felelős társaságirányítási szabályozásnak. Ez hozzásegít a befektetői bizalom, a befektetéseknek kedvező tőkepiaci környezet kialakításához, továbbá minimalizálja a részvényesek (befektetők) által viselt kockázatot. Az alacsonyabb befektetői kockázat pedig a befektetési döntések mérlegelésénél mindenképp pozitív tényező, és csökkenti a vállalatoknak a növekedéshez szükséges tőke megszerzésének költségét. Így a gazdaság (sőt, a társadalom) egésze tekintetében is pozitív hatással van.
E mellett viszont nem tarthatom elfogadhatónak, hogy a részvényesi jólét (a profit) maximalizálására irányuló törekvések gyakran egyéb, nem részvényesi érdekeltek jelentős érdeksérelmével valósulhatnak meg. Így a részvényesi érdek mellett az egyéb érdekeltek érdekeit is indokolt figyelembe venni a felelős társaságirányítás elméletében és gyakorlatában.
Ez a szemlélet egyértelműen jelen volt a társasági szféra hajnalán. Az Egyesült Államokban a nagytekintélyű John Marshall[105] bíró például a Trustees of Dartmouth College v. Woodward ügy kapcsán 1819-ben a következőket fogalmazta meg: "a célok, melyekért egy társaságot létrehoznak, általánosan azok, amelyeket a kormányzat elő kíván mozdítani. Ezeket hasznosnak tekintették az országnak..."[106] A 19. század vége felé a különböző államok a társasági bejegyzést (jogi személlyé alakulást) szabályozó és általánossá tevő törvényeket fogadtak el, melyek viszonylag egyszerűvé tették a társaságok bejegy-
- 254/255 -
zését. Az államoknak a társaságok bejegyzésének előmozdítására irányuló törekvése abból a remélt előnyből fakadt, melyet a társaságok nyújthattak a társadalomnak. Azért biztosítottak korlátozott felelősséget a részvényeseknek, és "örök életet" a vállalatok számára, mert reményük szerint a társadalom hasznát látja a társasági növekedés és életképesség ösztönzésének. A társadalmi hasznok előmozdításában megnyilvánuló érdeket jelölhetjük meg Steven Wallman[107] szerint, mely ösztönzi a jogot, hogy különleges egyéni előnyöket adományozzon a befektetőknek és a társaságoknak.[108] Wallman szerint a társadalmi jólét általános előmozdítása a bejegyzés (jogi személlyé válás) elsődleges célja. A részvényesek számára nyújtott vonzó hozam csupán ennek az eszköze. A kizárólag a részvényesi érdeket figyelembe vevő megközelítés hívei ezt nem veszik figyelembe. Megközelítésük arra utal, hogy az állam által megadott bejegyzés (a jogi személlyé váláshoz kapcsolódó előnyök) szándéka kevesek egyéni haszonhoz jutása, ellentétben a közösség hasznával mindenki javára.[109] Így amennyiben egyértelműen elszakad a részvényesi profit (részvényesi érdek) a társadalom egészének hasznától (és így az egyéb érdekeltek érdekeitől), akkor az szembemegy a társasági szektor alapjaival. ■
JEGYZETEK
[1] Lásd Kecskés András: A kereskedelmi jog régi professzorai Pécsen, (Bozóky Géza és Rudolf Lóránt), In.: Kajtár István (szerk.): Pécsi Jogászprofesszorok emlékezete 1923-2008. antológia Publikon Kiadó, Pécs 2008. 247-260. o.
[2] E tárgyban lásd még: Kecskés, András: Részvényárak mindenek felett? Érdekszférák a vállalatirányítás jogában, In: Kiss György, Berke Gyula, Bankó Zoltán, Kajtár Edit (szerk.): Emlékkönyv Román László születésének 80. évfordulójára. PTE ÁJK, Pécs 2008. 215-234. o.
[3] Lásd: Kecskés András: A betéti társaságról, JURA XIV. évfolyam 1. sz. 116. o.
[4] Lásd Kajtár István, Egyetemes Állam és Jogtörténet, (Dialóg Campus, 2005)
[5] Lásd Wells, Harwell, The Birth of Corporate Governance, Seattle University Law Review, Vol. 33. Issue 4. (2010.) 1247.
[6] Adam Smith, élt 1723-1790-ig. Skót származású klasszikus közgazdász és filozófus. A modern közgazgdaságtudomány megalapozójának tekinthetjük. Különösen jelentős a modern közgazdaságtudományra gyakorolt hatása szempontjából az 1776-ban megjelent A nemzetek gazdagsága című műve (eredeti nyelven: An Inquiry into the Nature and Causes of the Wealth of Nations).
[7] Lásd Falaschetti, Dino, Shareholder Democracy and Corporate Governance, Review of Banking and Financial Law, Vol. 28. Issue 2. (2009) 554. o.
[8] Adolf A. Berle, élt 1895-1971-ig. 1916-ban elvégezte a Harvard Law School-t, a valaha volt legfiatalabb végzősként az iskola történetében (21 éves korában). A Columbia Law School társasági jog professzora 1927-1967-ig, ügyvéd, diplomata.
[9] Gardiner C. Means, élt 1896-tól 1988-ig. Közgazdász, a Harvard egyetem tanára.
[10] Lásd Wells, Harwell, The Birth of Corporate Governance, Seattle University Law Review, Vol. 33. Issue 4. (2010.) 1247., 1251., 1286-1291. o.
[11] Adolf A. Berle és Gardiner Means vizsgálataihoz az Amerikai Egyesült Államokban megfigyelhető vállalattípus és tulajdonosi szerkezet nyújtott kiindulási alapot. Európában a tulajdonosi szerkezettel és felelős társaságirányítással kapcsolatos kérdések némiképp eltérően jelentkeznek. Lásd például Speeckaert, Patrick, Corporate Governance in Europe, Fordham Finance, Securities and Tax Law Forum, Vol. 2. (1997); Shu-Acquaye, Florence, Corporate Governance Issues: United States and the European Union, Houston Journal of International Law, Vol. 29. Issue 3. (2007) 583-624. o.; Salacuse, Jeswald W., Corporate Governance, Culture and Convergence: Corporations American Style or with a European Touch, European Business Law Review, Vol. 14. Issue 5. (2003) 471-496.,
[12] Az Egyesült Államokban a vállalatot vezető menedzserek, a CEO-k általában különösen jelentős, domináns hatalmi pozíciót foglalnak el az egyes vállalatok élén. Kulcsszerepet játszanak például a tevékenységüket felügyelő igazgatótanácsok összeállításában, a szavazások lebonyolításában, illetve általában véve a vállalatvezetésben. Lásd Ramirez, Steven A., American Corporate Governance and Globalization, Berkeley La Raza Law Journal, Vol. 18. (2007) 55-59.
[13] Lásd Williamson, Oliver, Corporate Governance, The Yale Law Journal, Vol. 93. Issue 7. (1984) 1199. o.
[14] Lásd erről Dr. Kecskés Andrásnak a 2000-es évek elején kirobbant amerikai vállalati botrányokat bemutató tanulmányait. Így pl. Kecskés, András, Post Enron, Post Sarbanes-Oxley -De mi változott? In: Szikora Veronika (szerk.) Kihívások és lehetőségek napjaink magánjogában: tanulmánykötet 223-258. o.; KECSKÉS, András, Az Enron-botrány és az üzleti jog rohadt almái, Magyar Jog 2008. 55. 6. sz. 429-440. o.; Kecskés András, Az Enron botrány üzleti jogi kérdései, In: Ádám Antal (szerk.) PhD Tanulmányok 6. PTE ÁJK Doktori Iskola, Pécs 2007. 223254. o.
[15] Lásd Bainbridge, Stephen M., The Politics of Corporate Governance, Harvard Journal of Law and Public Policy, Vol. 18. Issue 3. (1995.) 672. o.
[16] Lásd Falaschetti, Dino, Shareholder Democracy and Corporate Governance, Review of Banking and Financial Law, Vol. 28. Issue 2. (2009.) 553. o.
[17] A CEO a tőzsdei részvénytársaság operatív irányításának vezetője. Lásd Halász, Vendel - Kecskés András, Társaságok a tőzsdén (HVG-Orac, Budapest, 2011.) 177-178. o.
[18] Lásd ennek kapcsán például a The UK Corporate Governance Code (September, 2014.) vonatkozó rendelkezéseit. Main Principle A.2. Elérhető (2015. május 11.): https://www.frc.org.uk/Our-Work/Publications/Corporate-Governance/UK-Corporate-Governance-Code-2014.pdf valamint Kecskés András: Felelős vállalatirányítás az Egyesült Királyságban, Németországban és Franciaországban, In: Ádám Antal (szerk.) PhD tanulmányok 8. Pécs: PTE ÁJK Doktori Iskola, 2009. 213-233. o.
[19] Lásd Courchene, Thomas J., Corporate Governance as Ideology, Canadian Business Law Journal, Vol. 26. Issue 2. (1996.) 202. o.
[20] Hillary A. Sale a Washington University of Law jogtudományi és menedzsment professzora.
[21] Lásd Sale, Hillary A., Delaware's Good Faith, Cornell Law Review, Vol. 89. Issue 2. (2004) 456, 460. o., Wells, Harwell, The Birth of Corporate Governance, Seattle University Law Review, Vol. 33. Issue 4. (2010.) 1252. o.
[22] Lásd Wells, Harwell, The Birth of Corporate Governance, Seattle University Law Review, Vol. 33. Issue 4. (2010.) 1252. o.
- 255/256 -
[23] Asish K. Bhattacharyya professzor, az indiai Indian Institute of Corporate Affairs School of Corporate Governance and Public Policy vezetője.
[24] Michael C. Jensen a Harvard Business School Business Administration professzor emeritusa.
[25] William H. Meckling a University of Rochester William E. Simon Graduate School of Business Administration dékánja volt 1964 és 1983 között.
[26] Lásd Jensen, M.C., Meckling, W., Theory of the firm: managerial behavior, agency costs and capital structure, Journal of Financial Economics. Vol. 3. No. 4. (1976) 305-360. o.
[27] Lásd Bhattacharyya, Asish K., Public Enterprises -Corporate Governance and the Role of Government, (2005) 4. o. Elérhető (2012. április 30.): http://papers.ssrn.com/sol3/papers.cfm?abstract_id=697381; Jensen, M.C., Meckling, W., Theory of the firm: managerial behavior, agency costs and capital structure, Journal of Financial Economics. Vol. 3. No. 4. (1976) 357. o.
[28] Ennek egyik eszköze a menedzsment javadalmazásáról való döntés. Lásd: Kecskés András - Cseh Balázs: Elsöpörte-e e az alpesi főn a vállalati vezetők javadalmazásának korábbi kereteit Svájcban? JURA XXI. évfolyam 1. sz. 224-235. o., valamint Kecskés András: "Say on Pay" - Részvényesi szavazás a vállalati vezetők javadalmazásáról az Egyesült Államokban. JURA XXI. évfolyam 1. sz. 59-64. o.
[29] Lásd OECD - Organisation for Economic Co-Operation and Development, OECD Principles of Corporate Governance, 2004, OECD Publishing, 11. o. Elérhető (2012. április 30): http://www.oecd.org/dataoecd/32/18/31557724.pdf,
[30] Andrei Shleifer a Harvard Egyetem közgazdász professzora.
[31] Robert W. Vishny az University of Chicago Booth School of Business pénzügyek professzora.
[32] Lásd Shleifer, Andrei, Vishny, Robert W., A Survey of Corporate Governance, The Journal of Finance, Vol. 52. No. 2. (1997) 737. o.
[33] William L. Megginson a The University of Oklahoma Michael F. Price College of Business professzora.
[34] Lásd Megginson, William L., Corporate Governance in Publicly-Quoted Companies; For presentation at the Conference on: Corporate Governance of State-Owned Enterprises in China (Beijing, China, January 18-19. 2000.) (OECD) 4-5. o. Elérhető (2012. április 21): http://www.oecd.org/dataoecd/47/27/1923755.pdf
[35] Lásd Zhao, Jingchen, Dr., The Curious Case of Stakeholder Theory: Calling for a More Realistic Theory, International Trade and Business Law Review, Vol. 17. Issue 1. (2014) 9. o.; JULIEN, Rick, RIEGER, Larry, The missing link in corporate governance: Risk manager's role in corporate governance, Risk Management, No. 4. Vol. 50. (2003) 32-33. o.; Lásd még HALÁSZ, Vendel, A nemzeti tulajdonú vállalatok felelős társaságirányítási reformalternatívái, Kézirat, (2012.) Fellelhető: Corvinus Egyetem Könyvtára (szakdolgozat)
[36] Lásd Kecskés András, Felelős társaságirányítás: Corporate Governance. HVG-Orac, Budapest 2011. 12-20. o.
[37] Lásd Yang, Lei, Corporate Scandals and Corporate Governance Agenda, US-China Law Review, Vol. 3. Issue 4. (2006) 75. o.
[38] Lásd Kecskés, Az Enron-botrány... 429-435. o.
[39] Lásd Thompson, Robert B., Corporate Governance after Enron, Houston Law Review, Vol. 40. Issue 1. (2003) 99. o.
[40] Lásd Yang, Lei, Corporate Scandals and Corporate Governance Agenda, US-China Law Review, Vol. 3. No. 4. (2006) 75. o.; Diplock AO, Jane, Corporate Governance PostEnron, Waikato Law Review, Vol. 13. (2005) 63, 69. o.
[41] Lásd Millon, David, Shareholder Primacy in the Classroom After the Financial Crisis, Journal of Business & Technology Law, Vol. 8. Issue 1. (2013) 191. o.
[42] Lásd Sprague, Robert, J.D., Lyttle, Aaron J., J.D., Shareholder Primacy and the Business Judgment Rule: Arguments for Expanded Corporate Democracy, Stanford Journal of Law, Business & Finance, Vol. 16. Issue 1. (2010) 3, 4-5. o.
[43] Indokolt megjegyezni, hogy már ezt megelőzően is született több olyan jelentős bírói határozat az Egyesült Államokban, mely a részvényesi érdekek elsődlegességére engedett következtetni. Ezek között említhetjük az Ohio Supreme Court 1831-es döntését a Taylor v. Miami Exporting Co. ügyben, vagy a New York Court of Chancery 1832-es döntését a Robinson v. Smith ügyben. Ez utóbbi ügyben hozott döntést a részvényesi érdekek elsődlegességét valló nézet megszületésének is tekintik. A részvényesi érdekek elsődlegessége szintén visszaköszön a United States Supreme Court (Legfelsőbb Bíróság) által 1855-ben a Dodge v. Woolsey ügyben hozott határozatban. Lásd Smith, Gordon D., The Shareholder Primacy Norm, The Journal of Corporation Law, Vol. 23. Issue 2. (1998) 306-309. o.
[44] Lásd Sprague, Robert, J.D., Lyttle, Aaron J., J.D., Shareholder Primacy and the Business Judgment Rule: Arguments for Expanded Corporate Democracy, Stanford Journal of Law, Business & Finance, Vol. 16. Issue 1. (2010) 3, 5. o.
[45] Lásd Stout, Lynn A., Bad and Not-so-Bad Arguments for Shareholder Primacy, Southern California Law Review, Vol. 75. Issue 5. (2002) 1189. o.
[46] Lásd Berle, Adolf A., Corporate Powers As Powers in Trust, Harvard Law Review, Vol. 44. Issue 7. (1931) 1049. o.; Stout, i.m. 1189. o.
[47] Lásd Berle, i.m. 1050. o.
[48] Lásd Berle, i.m. 1060. o.
[49] Lásd Berle, i.m. 1069. o.
[50] Milton Friedman, élt 1912-től 2006-ig. Nobel-díjas amerikai közgazdász.
[51] Lásd Stout, i.m. 1190-1192. o.
[52] Lásd Velasco, Julian, Shareholder Ownership and Primacy, University of Illinois Law Review, Vol. 2010. Issue 3. (2010) 898-899. o.
[53] Frank H. Easterbrook a United States Court of Appeals for the Seventh Circuit bírája 1985-től. Ezt megelőzően 1979-tól a University of Chicago Law School tanára, ahol - bírói hivatása mellett - a mai napig oktatási tevékenységet végez.
[54] Daniel R. Fischel a University of Chicago Law School jog és üzleti tudományok professzor emeritusa. Az 1982-1983-as akadémiai évben vendégelőadóként, majd ezt követően 1984-től állandó jelleggel a University of Chicago Law School tanára, 1999 és 2001 között a jogi kar dékánja.
[55] Lásd Stout, i.m. 1192-1193. o.
[56] Lásd Easterbrook, Frank H., Fischel, Daniel R., The Corporate Contract, Columbia Law Review, Vol. 89. Issue 7. (1989) 1425. o.
[57] Lásd Stout,i.m. 1193. o.
[58] Gordon D. Smith a Brigham Young University J. Reuben Clark Law School professzora.
[59] Lásd Smith, Gordon D., The Shareholder Primacy Norm, The Journal of Corporation Law, Vol. 23. Issue 2. (1998) 277-278. o.
[60] Reinier H. Kraakman a Harvard Law School jogászprofesszora.
[61] Henry B. Hansmann a Yale Law School jogászprofesszora.
[62] Lásd Stout, Lynn A., On the Rise of Shareholder Primacy, Signs of Its Fall, and the Return of Managerialism (in the Closet), Seattle University Law Review, Vol. 36. Issue 2. (2013) 1177. o.; IRELAND, Paddy, Shareholder Primacy and the Distribution of Wealth, The Modern Law Review Limited, Vol.
- 256/257 -
68. Issue 1. (2005) 49. o.; Hansmann, Henry, Kraakman, Reinier, The End of History for Corporate Law, Georgetown Law Journal, Vol. 89. Issue 2. (2001) 439-468. o.
[63] Lásd Liao, Carol, Corporate Governance Reform for the 21st Century: A Critical Reassessment of the Shareholder Primacy Model, Ottawa Law Review, Vol. 43. Issue 2. (20112013) 191-192. o.
[64] Lásd Liao, i.m. 187. o.
[65] Paddy Ireland a University of Bristol jogászprofesszora.
[66] Lásd Ireland, Paddy, Shareholder Primacy and the Distribution of Wealth, The Modern Law Review, Vol. 68. Issue 1. (2005) 49-81. o.
[67] Lásd Ireland, i.m. 79-80. o.
[68] Lásd Smith, Gordon D., The Shareholder Primacy Norm, The Journal of Corporation Law, Vol. 23. Issue 2. (1998) 282. o.
[69] R. Edward Freeman a University of Virginia Darden School of Business professzora.
[70] Lásd Rahim, Mia Mahmudur, The "Stakeholder Approach" to Corporate Governance and Regulation: An Assessment, Macquarie Journal of Business Law, Vol. 8. (2011) 304305. o.
[71] Lásd Auer, Ádám, A felelős társaságirányítás megjelenése a magánjogban (viszonyítási pontok és dogmatikai következtetések), Doktori Értekezés (Szeged, 2013.) 34. o. Elérhető (2016.02.23.): http://doktori.bibl.u-szeged.hu/1909/1/PhD_ertekezes_Auer.pdf
[72] Max B. E. Clarkson élt 1922-1989. Akadémiai pályáját tekintve a University of Toronto, Faculty of Management dékánja (1975-1980), ezt követően 1988-ig professzora, majd professzor emeritusa. 1989-ben megalapította a Centre for Corporate Social Performance and Ethics intézetet. Úttörő munkát végzett a társasági értékek bemutatása és az üzleti etika területén. Nevét őrzik az egyéb érdekeltek érdekeinek figyelembe vételével kapcsolatos alapelveket tartalmazó ún. Clarkson-elvek (The Clarkson Principles of Stakeholder Management). Elérhető: http://www.cauxroundtable.org/index.cfm?menuid=61,
[73] Lásd Zhao, Dr. Jingchen, The Curious Case of Stakeholder Theory: Calling for a More Realistic Theory, International Trade and Business Law Review, Vol. 17. Issue 1. (2014) 6. o.
[74] Archie B. Carroll a University of Georgia professzor emeritusa.
[75] Lásd Rahim, Mia Mahmudur, The "Stakeholder Approach" to Corporate Governance and Regulation: An Assessment, Macquarie Journal of Bussiness Law, Vol. 8. (2011) 306307. o.; Lásd Zhao, i.m. 5. o.
[76] Lásd Zhao, i.m. 5. o.
[77] Robert Hugh Gray a University of St Andrews professzora.
[78] Lásd Rahim, i.m. 307. o.; Gray, Rob, Owen, Dave, Carol, Adams, Accounting and accountability: Changes and challenges in corporate social and environmental reporting, Published by Prentice Hall College Div. (1996) 1-332. o.
[79] Lásd Greenfield, Kent, Defending Stakeholder Governance, Case Western Reserve Law Review, Vol. 58. Issue 4. (2008) 1043. o.
[80] Lásd Stout, i.m. 1195-1196. o.
[81] Lásd Friedman, Milton, The Social Responsibility of Business Is to Increase Its Profits, N.Y. TIMES, Sept. 13, 1970, (Magazine), 32. o.; Greenfield, Kent, Reclaiming Corporate Law in a New Gilded Age, Harvard Law and Policy Review, Vol. 2. Issue 1. (2008) 8. o.
[82] Lásd Greenfield, Kent, Reclaiming Corporate Law in a New Gilded Age, Harvard Law and Policy Review, Vol. 2. Issue 1. (2008) 8. o.
[83] Lásd Kecskés András - Budai Judit - Hanák András -Hardi Péter - Kazár Péter: Felelős vállalatirányítási és üzleti etikai szótár / Glossary of Corporate Governance and Business Integrity Terms. The American Chamber of Commerce, Budapest 2011. 39. o.
[84] Lásd Zhao, i.m. 2. o.
[85] Lásd The Clarkson Principles of Stakeholder Management, Principle 1. Elérhető: http://www.cauxroundtable.org/index.cfm?menuid=61,
[86] Uo.
[87] Uo.
[88] A munkavállalók érdekeltek a vállalatban, hiszen az biztosítja számukra jelenlegi (és potenciálisan jövőbeli) megélhetésüket. A munkavállalók munkájukkal járulnak hozzá a vállalat teljesítményéhez. Így például kialakítják, feltalálják és elkészítik annak termékeit, professzionális szolgáltatásokat nyújtanak a vállalatnak, továbbá képviselik azt a külvilág felé. A munkavállalókat a vállalat életében játszott szerepük alapján lehet csoportosítani helyettesíthető és helyettesíthetetlen munkavállalókra. A helyettesíthetetlen munkavállalók helyettesítése csak nehézkesen megvalósítható. A munkavállalók fontossága abból adódik, hogy tulajdonképpen ők termelik meg a profitot és tartják fenn a vállalat működését. A munkavállalók bármilyen negatív tevékenysége káros hatást gyakorolhat a vállalatra. Lásd Zhao, i.m. 9-11. o.
[89] A részvénytőke bevonása mellett a vállalatok gyakran elégítik ki hitelből finanszírozási igényeiket. Ez az ún. kölcsöntőke, melyet hitelezők nyújtanak. Ilyen hitelezők tipikusan a bankok és egyéb pénzügyi intézmények. A hitelezőket tovább csoportosíthatjuk aszerint, hogy biztosított vagy nem biztosított követeléssel rendelkező hitelezőkről van szó. A biztosított hitelezők a befektetett pénzüket a társaság valamely eszközének megterhelésével biztosítják, mely elsőbbségi kifizetést biztosít számukra a társaság fizetésképtelensége esetén. A nem biztosított hitelezők jogai pedig mindig korlátozottak a biztosított hitelezőkéhez képest. Szintén meg lehet különböztetni önkéntes és nem önkéntes hitelezőket. A hitelezőkkel való jó kapcsolat azért fontos, mert részben ők elégítik ki a vállalat tőkeigényét. A hitelezők vállalatba fektetett bizalma csökkentheti a hitelezés költségeit. Lásd Zhao, i.m. 11-12. o.
[90] A beszállítók a vállalatok tevékenységéhez fontos alapanyagokat, szolgáltatásokat vagy egyéb termékeket, inputot biztosítnak. A vevő és a beszállító között kialakuló kapcsolat alapvetően fontos a társaság versenyképessége és sikere szempontjából. A társaság és beszállítója kölcsönösen függ egymástól saját sikeressége szempontjából. Lásd Zhao, i.m. 12-13. o.
[91] A fogyasztók tulajdonképpen a közösség tagjai, akik érdekeltek a vállalat tevékenységében, mivel igénybe veszik annak termékeit vagy szolgáltatásait. A fogyasztók talán a legfontosabb érdekelti csoportot képezik, hiszen a vállalat sikerét az ő vásárlási szokásaik, hozzáállásuk fogja meghatározni. A vállalatok éppen ezért folyamatos figyelmet fordítanak a fogyasztói igényekre és elvárásokra, és ezt beépítik üzleti stratégiájukba is. Éppen ezért van jelentősége annak, hogy a fogyasztók egyre inkább körültekintőek a vállalati magatartás társadalmi, környezeti és etikai aspektusait illetően, és egyre inkább olyan vállalatokat részesítenek előnyben fogyasztásukkal, amelyek társadalmilag felelős módon viselkednek. Lásd Zhao, i.m. 13-14. o. A helytelen társaságirányítási gyakorlat akár a fogyasztók életét és testi épségét is veszélyeztetheti. Lásd: Ferencz Barnabás: Felelős társaságirányítási felvetések a General Motors gyújtáskapcsoló-botrány tükrében, JURA XXI. évfolyam 2. sz. 170-174. o.
[92] A helyi közösségeknek jelentős érdekeltségük fűződik a területükön működő vállalatokhoz. Így egyrészt jelentős költségvetési bevételük származhat innen, másrészt számos helyi munkavállalónak nyújthatnak megélhetést, harmadrészt az adott területen működő vállalatok gyakran folytatnak karitatív tevékenységet vagy tesznek adományokat, mely a közösség előnyére válik. A hatások természetesen lehetnek pozitívak és
- 257/258 -
negatívak is. A helyi közösségek éppen ezért fontosnak tartják, hogy a környezetükben működő vállalkozások környezetbarát, és társadalmilag felelős módon végezzék tevékenységüket. Lásd Zhao, i.m. 15-16. o.
[93] Lásd Zhao, i.m. 16. o.
[94] Lásd Berle, Adolf A., Corporate Powers As Powers in Trust, Harvard Law Review, Vol. 44. Issue 7. (1931) 1049-1074.; Berle, Adolf A., Means, Gardiner C., The Modern Corporation and Private Property (New York, Macmillan, 1932) 1-426. o.
[95] Edwin Merrick Dodd professzor, élt 1888-1951. A Washington and Lee University School of Law professzora.
[96] Lásd Dodd, E. Merrick, For Whom Are Corporate Managers Trustees? Harvard Law Review, Vol. 45. Issue 7. (1932) 1147-1148. o.
[97] Lásd Dodd, i.m. 1153-1154. o.
[98] Lásd Dodd, i.m. 1155-1156. o.
[99] Lásd Dodd, i.m. 1162. o.
[100] Lásd http://law2.wlu.edu/faculty/profiledetail.asp?id=368
[101] Lásd Berle, Modern Functions... 442-443. o.
[102] Lásd Berle, Modern Functions.. .448. o.
[103] Lásd Berle, Modern Functions. 448-449. o.
[104] Lásd Dodd, E. Merrick, For Whom Are Corporate Managers Trustees? Harvard Law Review, Vol. 45. Issue 7. (1932) 1147-1148. o.
[105] Chief Justice John Marshall, élt 1755-1835-ig. Az Amerikai Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságának (Supreme Court) vezető bírája (Chief Justice of the Supreme Court) 1801-1835-ig. A leghosszabban hivatalban lévő személy máig is ebben a pozícióban.
[106] Lásd Wallman, Steven M.H., The Proper Interpretation of Corporate Constituency Statutes and Formulation of Director Duties, Stetson Law Review, Vol. 21. Issue 1. (1991) 166. o.
[107] Steven M. H. Wallmann, a Securities and Exchange Commission biztosa 1994-1997-ig. Ezt megelőzően a Covington & Burling jogi iroda partnere.
[108] Lásd Wallman, i.m. 166-167. o.
[109] Lásd Wallman, i.m. 167-168. o.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző óraadó, PTE ÁJK, Gazdasági és Kereskedelmi Jogi Tanszék.
Visszaugrás
