Az 1990-es évek második felétől az Amerikai Egyesült Államok gazdaságában jelentős mértékű fellendülés vette kezdetét, amely a befektetőket is arra késztette, hogy bátrabban mobilizálják pénzeszközeiket, abban a reményben hogy e pénzügyi sikerek várományosai lehetnek. A fellendülés számos indoka közül ki kell emelni az informatika dinamikus fejlődését, a kommunikációs társadalom kiteljesedését. E folyamatok eredményeként szinte a földből nőttek ki új üzletágak, de a már meglévő vállalatok is sikerrel alkalmazták az új technikákat. A gyorsabb és hatékonyabb információáramlás és az új hozzáférési lehetőségek tovább fokozták a befektetők kedvét és optimizmusát.
E növekedés az ezredfordulón kiteljesedett, a gazdasági élet új titánjainak sikerei a tetőpontjukra hágtak. Sejteni lehetett, hogy a fejlődés üteme már nem fokozható, így 2000-től a befektetők aktivitása is mérsékeltebbé vált. Egyre többen igyekeztek értékesíteni részvényeiket - szerencsés esetben realizálni az árfolyamnövekményből eredő hasznot. A tőzsdén jelentkező túlkínálat - más tényezőkkel együtt - az árfolyamok jelentős csökkenéséhez vezetett. 2002-re világossá vált, hogy a legnagyobb vállalatok sikerei mögött sem mindig állt valós gazdasági teljesítmény. Fény derült arra is, hogy e vállalatok könyvelési csalásokkal és csúsztatásokkal szépítették gazdasági mutatóikat, annak érdekében, hogy részvényeik vonzóbbnak tűnhessenek a reménybeli befektetők szemében.
Számos esetben a dekonjunktúra csődhöz vezetett, amely a figyelmet ráirányította a jogi szempontokra, különösképp a jogsértésekre, amelyeket a mesés üzleti sikerek egészen addig elfedhettek. Az AOL, a Xerox, az Adelphia Communications és a Tyco International csalárd ügyletei mellett talán a leginkább elhíresült vállalati botrány az Enron energetikai gigász látványos összeomlása volt. A 80 milliárd dollár értékű birodalom összeomlása után világossá vált, hogy szükséges a gazdasági és üzleti megoldások és az ahhoz kapcsolódó jogi szabályozás felülvizsgálata, újragondolása. A válaszok azonban öt év távlatából sem tűnnek egyértelműnek. Ezért időszerű most, fél évtized elteltével visszatekinteni az eseményekre és átgondolni, hogy mi is történt ebben az időszakban. Sok új kérdés felvetés mellett ma már a régebbi események is új megvilágítás alá kerülhetnek.
a) Az Enron leányvállalatok elnevezése - Az Enron vállalati botrány során számtalan leányvállalattal találkozhatunk, amelyeket maga az Enron hívott életre, és amelyek egyetlen célja az volt, hogy az anyavállalat veszteségeit eltüntessék annak egyenlegéből.
E vállalatok elnevezéseit illetően számos megoldást alkalmaztak, általában valamilyen betűszó formájában. Ezek némelyike Enron - vezető tisztségviselők családtagjainak a nevének kezdőbetűi, mint például az LJM, amely Andrew Fastow - a csalásokban aktívan közreműködő és hat év börtönre ítélt tisztségviselő feleségének és két gyermeke keresztneveinek kezdőbetűiből áll össze. Mások mozaikszóként funkcionáltak, mint a JEDI (Joint Energy Development Investment). Megint mások egyszerű fantázianevek voltak, mint például a Chewco. Figyelemre méltó, hogy az Enron - leányvállalatok elnevezését több ízben is a népszerű Star Wars mozifilm széria ihlette (például JEDI, Chewco).
b) A partnership - A következőkben említésre kerülő leányvállalatoknak jelentős része működött partnership formában. Szűkebb értelemben a partnership a polgári jogi társaság megfelelője az angolszász jogban. Emellett az Egyesült Államokban a partnership2 az a vállalati forma, amely a legközelebb áll az Európában személyegyesítő gazdasági társaságként ismert társasági formákhoz. A partnershipeknek két formáját különböztethetjük meg, a general partnershipet (G. P.) és a limited partnershipet (L. P.). A general partnership az európai közkereseti társaságok megfelelője, mert azt azonos jogállású general partnerek alkotják, amíg a limited partnershipek a betéti társasághoz hasonlítanak, mert a korlátlanul felelős general partner mellett korlátoltan felelős limited partner áll. A hasonlóságok mellett azonban mindenképpen meg kell jegyezni, hogy számottevő eltérés mutatkozik az amerikai és az európai modell között. Az amerikai jogban példának okáért a partnership létrehozása során nincs szerződéskényszer, az létrejöhet pusztán abból a tényből adódóan, hogy ténylegesen a tagok közösen folytatják gazdasági tevékenységüket.3 Másrészt az európai gazdasági életben a személyegyesítő formák rendszerint alacsony tőkével alakulnak és működnek. Ezzel szemben az Enron ügyben szereplő partnershipek hatalmas tőkével működtek, a JEDI L. P. példának okáért egy 500 millió dollár értékű partnership volt.
c) A special purpose entity - Az Enron ügy kapcsán elhíresült vállalatok nagyrésze úgynevezett special purpose entitiy (SPE) volt. A special purpose entity speciális célra- például kockázatviselés - létrehozott jogalany. Az Enron leányvállalatok, mint speciális célú jogalanyok működési körében felmerülő egyik legfontosabb kérdés az volt, hogy számviteli szempontból hogyan működhetnek függetlenül az anyavállalattól. Erre azért volt szükség, mert az Enron jelentős mértékű veszteséget csoportosított át ezekhez a vállalatokhoz, miáltal azok a saját egyenlegében nem kerültek kimutatásra. Ez volt a kulcsa annak, hogy az Enron folyamatosan, időről időre kiváló pénzügyi mutatókat produkálhatott.
Az SPE-k alkalmazásának tekintetében meg kell említeni, hogy az Enron ügy elhíresült botrányai óta az amerikai üzleti jogi terminológia kellemetlen szájízzel és megnövekedett bizalmatlansággal említi a speciális célú jogalany kifejezést. Az Enron csalások forgatókönyvében kiemelkedő jelentőséghez jutó SPE-k működésével kapcsolatban ugyanis szembetűnő ellentmondás tapasztalható, amelyre - az Enron ügy következményeit és tanulságait kiterjedt tanulmányban elemző - David A. Westbrook is felhívja a figyelmet: Az SPE-ket ugyanis alapítóik meghatározott céljaira hozzák létre, ennek ellenére a számviteli kérdésekben kiemelt fontossághoz jut a függetlenségük kérdése.4 Amint pedig azt a későbbiekben láthatjuk majd, az Enron csalárd ügyletei közül némelyikben döntő jelentősége volt ennek a kérdésnek.
d) A Generally Accepted Accounting Principles (GAAP) - A GAAP tulajdonképpen nem más, mint az Egyesült Államokban alkalmazott számviteli szabályok összessége. A számviteli szabályok megalkotásánál - hatékonysági szempontokat szem előtt tartva - elkerülték a kormányzati utat. Ehelyett 1973-ban sor került a Financial Accounting Standards Board (FASB) létrehozására. A GAAP a FASB standardok, állásfoglalások és iránymutatások hatályban lévő szabályainak összessége, amely gyakorlatias szempontoktól vezérelve kiegészült más pénzügyi és gazdálkodó szervezetek ajánlásaival, állásfoglalásaival és javaslataival. A GAAP nem törvény, szabályainak betartása mégis kötelező.
Az Egyesült Államokban, a nyilvános tőzsdei forgalomban működő részvénytársaságok negyedéves beszámolók formájában nyilatkoznak a pénzügyi helyzetükről. Ez a kimutatás megjeleníti az adott vállalat bevételeit és kiadásait az adott negyedévben. A GAAP előírások azonban lehetővé teszik, hogy amennyiben egy nyilvánosan működő részvénytársaság érdekeltséggel rendelkezik valamely más jogalanyban és ez a másik jogalany kellőképpen független a részvénytársaságtól, akkor a részvénytársaság negyedéves beszámolójába nem kell feltűntetni e jogalany pénzügyi mutatóit. A kellő mértékű függetlenség minimális követelménye egy a részvénytársaságtól teljes mértékben független partner, aki minimun 3 százalék részesedés erejéig biztosít vagyoni hozzájárulást. E 3 százalékot ténylegesen neki kell kockára tennie, azaz elvileg nincs lehetőség arra, hogy különféle garanciák vagy fedezetek kikötésével áttelepítsék a kockázatot a részvénytársaság rovására.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
