https://doi.org/10.59851/imr.14.1.8
A tanulmányban az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) szólásszabadsággal kapcsolatos joggyakorlatát elemezzük a bíróság által alkalmazott tesztek kontextusában. Bemutatjuk az alapjogok, különösen a szólásszabadság jelentőségét az EJEB gyakorlatában, majd a háromelemű tesztet ismertetjük részletesen. A legalitás, a jogszerűség és a szükségesség lépcsőzetes vizsgálatát jelentő háromelemű (vagy hármas) teszt az EJEB gyakorlatában központi, a szólásszabadsággal kapcsolatos ügyekben pedig megkerülhetetlen mechanizmus. Emellett ismertetünk az EJEB által használt, de a hazai jogirodalomban kezdetlegesen feldolgozott teszteket is, például a megfelelő egyensúly tesztjét, a gyűlöletbeszéd vizsgálatára kialakult két fő tesztfajtát és a specifikusan az online közvetítő szolgáltatók felelősségével kapcsolatos teszteket, bemutatva az EJEB megoldásainak előnyeit és hátrányait is. Vizsgálódásunk alapján e tesztek alkalmazása jelentős akadályokba ütközhet, ha az EJEB nem reformálja meg azokat, különösen az új technológiákat érintő esetek kapcsán, és aggodalomra adhat okot, hogy - főként az elmúlt tíz év gyakorlatát tekintve - a döntéshozatal számos esetben következetlen és kiszámíthatatlan.
Kulcsszavak: Emberi Jogok Európai Bírósága, Emberi Jogok Európai Egyezménye, a véleménynyilvánítás szabadsága, háromelemű teszt, hármas teszt, gyűlöletbeszéd, mérlegelési jogkör
This paper analyses the case law of the European Court of Human Rights (Court) on freedom of expression in the context of the tests applied by the Court. The importance of fundamental rights, in particular freedom of expression, in the Court's practice is presented, followed by a detailed description of the three-part test. The three-part (cumulative) test, which is a step-by-step test of legality, legality and necessity, is a central mechanism in Court practice and an indispensable mechanism in freedom of expression cases. In addition, we describe the tests used by the Court, but which have been incipiently
- 144/145 -
developed in the domestic legal literature, such as the test of appropriate balance, the two main types of tests developed for the examination of hate speech and the tests specific to the liability of online intermediary service providers, showing the advantages and disadvantages of the Court's solutions. Our analysis suggests that the application of these tests could face significant obstacles if they are not reformed by the Court, particularly in cases involving new technologies, and that there is concern that decision-making is often inconsistent and unpredictable, particularly in the light of the practice of the last ten years.
Keywords: European Court of Human Rights, European Convention of Human Rights, freedom of expression, three-part test, cumulative test, hate speech, margin of appreciation
A véleménynyilvánítás szabadsága a demokratikus társadalom sarokköve, az egyéni autonómia és a demokratikus intézmények működésének alapját képezi. Európában ezt a jogot alapvető fontosságúnak tartják a nyitott, pluralista társadalom fenntartásához, amelyben az eszmék, a meggyőződések és a vélemények az elnyomástól való félelem nélkül virágozhatnak. Az európai jogi keret erősen védi ezt a jogot, különösen az Emberi Jogok Európai Egyezménye (EJEE) és az Európai Unió Alapjogi Chartája révén, amelyek biztosítják, hogy a demokratikus kormányzás során ne csak tiszteletben tartsák, hanem ápolják is a véleménynyilvánítás szabadságát. Az EJEE 10. cikk 1. bekezdése kimondja: "Mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához. Ez a jog magában foglalja a véleményalkotás szabadságát és az információk, eszmék megismerésének és közlésének szabadságát országhatárokra tekintet nélkül és anélkül, hogy ebbe hatósági szerv beavatkozhasson."
Ez a rendelkezés hangsúlyozza, hogy a véleménynyilvánítás szabadsága nemcsak a szólásszabadságot foglalja magában, hanem az információk és az eszmék keresésének és befogadásának jogát is. Ez tehát átfogó kommunikációs garancia, amelynek célja a véleménynyilvánítás széles spektrumának védelme, beleértve ebbe a politikai vitát, a művészeti és a sajtószabadságot is. Emellett az EU 2000-ben elfogadott és 2009-ben a Lisszaboni Szerződéssel jogilag kötelezővé tett Alapjogi Chartája is, átvéve az EJEE 10. cikk 1. bekezdését, megerősíti a véleménynyilvánítás szabadságához való jogot. Ez a kétrétegű védelem - mind az Európa Tanács szintjén (az EJEE-n keresztül), mind az EU szintjén (az Alapjogi Chartán keresztül) - jól mutatja, hogy a véleménynyilvánítás szabadsága központi szerepet játszik az európai jogrendben.
Az Emberi Jogok Európai Bírósága az EJEE legfőbb őre, és döntő szerepet játszik a véleménynyilvánítás szabadságának értelmezésében, valamint annak más jogokkal és társadalmi érdekekkel való összemérésében. Az EJEB ítéletei jelentősen hozzájárultak az európai szólásszabadságot övező jogi környezet alakításához. A véleménynyilvánítás szabadságával kapcsolatban a Handyside-ügy számít az egyik mérföldkőnek. Ebben az ügyben az EJEB hangsúlyozta, hogy a "véleménynyilvánítás szabadsága a [demokratikus] társadalom egyik alapja, és
- 145/146 -
fejlődésének, illetve az emberek kiteljesedésének is egyik alapvető feltétele".[1] Az EJEB azóta is következetesen úgy ítéli meg,[2] hogy a véleménynyilvánítás szabadsága - az EJEE 10. cikk 2. bekezdésére is figyelemmel - nemcsak azokra az információkra vagy eszmékre vonatkozik, amelyek kedvező fogadtatásra találnak vagy amelyeket nem tartanak sértőnek vagy közömbösnek, hanem azokra is, amelyek "sértik, sokkolják vagy zavarják az államot vagy a lakosság bármely rétegét".[3] Ez a tág értelmezés a Handyside-ügy óta tükrözi az EJEB azon álláspontját, hogy az élénk, plurális vita a demokrácia egyik kulcskérdése, hiszen az állampolgárok csak az így megszerzett információk birtokában képesek érdemben részt venni a demokratikus folyamatokban.
Egy másik jelentős ítélet a Lingens-ügyben született, amelyben az EJEB kimondta, hogy a politikusoknak toleránsabbnak kell lenniük a kritikával szemben, mint a magánszemélyeknek. Az EJEB rögzítette:
a sajtószabadság az egyik legjobb eszközt biztosítja a nyilvánosság számára ahhoz, hogy megismerje a politikai vezetők elképzeléseit és attitűdjét, és azokról véleményt formáljon. Általánosabban, a politikai vita szabadsága a demokratikus társadalom elképzelésének központi eleme, amely az egész Egyezményben érvényesül.[4]
Az ítélet kiemelte a média és a közbeszéd védelmének fontosságát is, különösen a politikai ügyekkel kapcsolatban. Az EJEB megemlítette a sajtónak a "nyilvánosság házőrzője" (public watchdog) szerepét is, amely - mint másutt kifejtette - a demokratikus társadalmakban elengedhetetlen a megismerhetőség és az elszámoltathatóság biztosításához.[5]
A jogfejlődés során három típus alakult ki: a korlátozhatatlan (abszolút) jogok, a különleges jogrend idején, időlegesen felfüggeszthető vagy korlátozható jogok, valamint az állandó jelleggel, de szigorú feltételek mellett törvényi korlátozás alá eső jogok.[6] Az abszolút jogok szűk kategóriát képeznek, feltétlen érvényesülést kívánnak, és esetükben nincs más olyan jog vagy
- 146/147 -
alkotmányos érdek, amely elsőbbséget élvezhetne, még háború vagy veszélyhelyzet idején sem korlátozhatók. Ide tartozik például a rabszolgaság, az embertelen és megalázó bánásmód, valamint a kínzás tilalma. A második kategóriába azok a jogok tartoznak, amelyek különleges jogrend idején, szigorú feltételekkel korlátozhatók. Ezekre a korlátozásokra rendkívüli esetekben, törvényben előírt okból, módon és időben kerülhet sor. Az Emberi Jogi Bizottság 29. számú általános megjegyzésével összhangban az államoknak joguk van időszakos eltérésre, azonban csak akkor, ha "a nemzet létét fenyegető helyzet áll fenn", vagy ha az adott állam kihirdette a szükségállapotot.[7] Minél fenyegetőbb a veszélyhelyzet, annál drasztikusabb eltérésekre, korlátozásokra kerülhet sor. Az EJEE 15. cikkére vonatkozó EJEB-iránymutatások alapján három további fontos kritériumnak kell teljesülnie: háború vagy más, a nemzet létét fenyegető helyzetnek kell fennállnia, emellett az intézkedések nem léphetik túl a helyzet által megkövetelt szükséges mértéket, végül azok nem lehetnek ellentétesek az állam nemzetközi jog alapján vállalt kötelezettségeivel.[8] Az ilyen jogok közé tartozik például a magánélethez való jog vagy a bíróság előtti eljárás garanciáinak megléte. A harmadik csoport pedig azokat a jogokat tartalmazza, amelyek minden esetben, de csak bizonyos szigorú feltételek mellett korlátozhatók.
Ami a modern jogot illeti, a jogkorlátozás a nemzetközi egyezményekben és a bíróságok gyakorlatában fejlődött a leginkább. Az uniós jogon belül kiemelendő az Alapjogi Charta megfogalmazása:
az arányosság elvére figyelemmel, [az alapvető jogok] korlátozás[á]ra csak akkor és annyiban kerülhet sor, ha és amennyiben az elengedhetetlen és ténylegesen az Unió által elismert általános érdekű célkitűzéseket vagy mások jogainak és szabadságainak védelmét szolgálja [52. cikk (1) bekezdés].
Elmondható tehát, hogy bizonyos alapjogok nem korlátlanok és korlátozhatatlanok, azonban szigorú mércéknek kell megfelelni, hogy a korlátozás vagy az esetleges eltérés jogszerű maradjon. E mércéket nevezzük jogkorlátozó teszteknek, amelyeknek az idők során számos típusa alakult ki, először Európában, majd az Amerikai Egyesült Államok és egyéb amerikai államok gyakorlatában is, ahol más, szigorúbb mércét követnek.[9]
A modern államokban egyszerre jelenik meg az objektív és a szubjektív védelem. Az előbbi alapján az államoknak meg kell teremteniük az alapjogok intézményi védelmét - ilyen célt szolgál például a bírói jogvédelem és az alkotmánybíróság, hiszen ezek a szervek teremtik meg gyakorlatukban a fogalmakat, a korlátozások mértékét és feltételeit. A szubjektív védelemhez a jogvédelmet egyidejűleg passzív magatartással (például a beavatkozástól való tartózkodással) és aktív, tevőleges magatartással (például jogalkotással) kell megteremteniük az államoknak.[10]
- 147/148 -
Az EJEB joggyakorlata egyértelműen elismeri, hogy a véleménynyilvánítás szabadsága nem abszolút jog. Az EJEE 10. cikk 2. bekezdése alapján ez az alapjog alakszerűségeknek, feltételeknek, korlátozásoknak vagy szankcióknak vethető alá, de azoknak meg kell felelniük az EJEB által kidolgozott háromelemű (vagy hármas) teszt (three-part [cumulative] test)[11] minden egyes elemének. Ez a teszt döntő fontosságú annak megítélésében, hogy indokolt-e az e jogba való beavatkozás.[12] Ez azt jelenti, hogy a megtámadott intézkedések nem lehetnek önkényesek, és a beavatkozásnak
- jog által előírtnak kell lennie,
- alkalmasnak kell lennie az elérni kívánt jogszerű célok megvalósítására (megfelelőség vagy jogszerűség),
- a lehető legkisebb mértékű beavatkozást jelentő eszköznek kell lennie (szükségesség), és arányban kell állnia az elérni kívánt jogi céllal (arányosság).[13]
Az EJEB feladata a véleménynyilvánítás kapcsán nem az, hogy a nemzeti hatóságok helyébe lépjen, hanem az, hogy megvizsgálja az EJEE 10. cikk alapján hozott határozatokat. Az EJEB-nek ezért inkább az ügy egészének fényében kell vizsgálnia a beavatkozásokat, meg kell állapítania, hogy azok arányosak voltak-e az elérni kívánt jogszerű céllal, és a nemzeti hatóságok által azok igazolására felhozott indokok relevánsak és elegendők voltak-e. Ennek során az EJEB-nek meg kell győződnie arról, hogy a nemzeti hatóságok az EJEE 10. cikkében foglalt elvekkel összhangban lévő normákat alkalmaztak és a releváns tények elfogadható értékelésére támaszkodtak.[14] Az EJEB szigorú vizsgálatot folytat le annak biztosítása érdekében, hogy az ilyen korlátozásokat arányosan alkalmazzák, és ne nyomják el indokolatlanul a törvényes véleménynyilvánítást.[15] Ennek egyik része, hogy "ha a Bíróság megállapítja, hogy az állam nem tudta bizonyítani a három követelmény valamelyikét, akkor nem vizsgálja tovább az ügyet, és úgy dönt, hogy az adott beavatkozás indokolatlan volt, és megsértették a véleménynyilvánítás szabadságát".[16]
- 148/149 -
A teszt első része megköveteli, hogy a véleménynyilvánítás szabadságába való beavatkozásnak olyan jogi rendelkezéseken kell alapulnia, amelyek egyértelműek, hozzáférhetők és előreláthatók (prescribed by law). Ez általában a nemzeti parlament által elfogadott, írott és nyilvános törvényt jelent.[17] Emellett a jogszabálynak elég részletesnek kell lennie ahhoz, hogy az egyének számára érthetővé tegye, milyen magatartások vonhatnak maguk után korlátozásokat.
A Sunday Times (No. 1) ügyben az EJEB azt vizsgálta, hogy az Egyesült Királyság kormánya jogszerűen akadályozta-e meg, hogy a lap a thalidomid nevű gyógyszerrel kapcsolatos, folyamatban lévő bírósági ügyről szóló cikkeket közöljön. Az EJEB hangsúlyozta: a "törvény által előírt" kifejezés azt jelenti, hogy
egy norma csak akkor tekinthető "törvénynek", ha kellő pontossággal van megfogalmazva ahhoz, hogy az állampolgár szabályozhassa magatartását: képesnek kell lennie arra, hogy - szükség esetén megfelelő tanácsadással - a körülményekhez képest észszerű mértékben előre lássa azokat a következményeket, amelyekkel egy adott cselekedet járhat.[18]
Az ügyben az EJEB megállapította, hogy a szóban forgó törvény, amelynek célja az igazságszolgáltatás tekintélyének védelme volt, nem minősült eléggé világosnak és nem felelt meg a törvény által előírtság követelményének sem, ami az EJEE 10. cikke megsértését eredményezte.
A törvény egyértelműségének és pontosságának követelményét az EJEB számos esetben megerősítette a későbbiekben, így például a Margareta and Roger Andersson ügyben is, amelyben a kérelmezők a véleménynyilvánítás szabadságának megsértésére hivatkoztak, mert megakadályozták őket abban, hogy a helyi hatóságokat bíráló szórólapokat terjesszenek. Az EJEB viszont megállapította, hogy a vonatkozó törvény kellően világos és pontos, ezért előrelátható volt, így a korlátozást törvény írta elő.[19] Ezzel ellentétes következtetésre jutott az EJEB a Hashman and Harrup ügyben, ahol a felpereseket "közerkölcsbe ütköző magatartás" (contra bonos mores) miatt ítélték el, miután megzavartak egy rókavadászatot. Az EJEB úgy találta, hogy az előírás túlságosan homályos volt, így nem volt eléggé pontos ahhoz, hogy az egyének előre láthassák, cselekedeteik jogellenesnek minősülnek-e majd.[20]
A Leander-ügyben hozott ítéletben az EJEB kimondta: még a nemzetbiztonságot érintő vagy a szervezett bűnözés elleni küzdelemmel kapcsolatos területeken is, ahol a jog előreláthatósága értelemszerűen lehet gyengébb (például a nyomozás hatékonysága érdekében), a szövegezésnek elég világosnak kell lennie ahhoz, hogy mindenki számára kellő tájékoztatást nyújt-
- 149/150 -
son a jogszerű magatartásokról és az esetleges jogellenes magatartások következményeiről. Az EJEB tágan értelmezve a kérdést kimondta, hogy a "törvény által előírtság kritériuma teljesülésének vizsgálata során figyelembe vehetők az olyan utasítások vagy közigazgatási gyakorlatok is, amelyek nem rendelkeznek anyagi jogi státusszal, amennyiben az érintettek kellőképpen megismerhetik azok tartalmát".[21]
A teszt második része azt írja elő, hogy a korlátozásnak az EJEE 10. cikk 2. bekezdésében felsorolt jogszerű célok (legitimate aim) valamelyikét kell szolgálnia. Ezek közé tartozik a nemzetbiztonság, a közbiztonság, a rendbontás vagy a bűnözés megelőzése, a közegészség, az erkölcsök, mások jó hírnevének vagy jogainak védelme, a bizalmasan kapott információk nyilvánosságra hozatalának megakadályozása, valamint a bíróságok tekintélyének és pártatlanságának fenntartása.
A Lingens-ügyben egy újságírót ítéltek el egy politikus rágalmazásáért. Az osztrák bíróságok indokolása szerint a döntés a politikus jó hírnevét védte, ami az EJEE 10. cikk 2. bekezdése szerint jogszerű célnak minősül. Az EJEB azonban úgy ítélte meg, hogy a politikai vita szabadsága a demokrácia alapvető eleme, és a politikusoknak nagyobb fokú kritikát kell elviselniük, mint a magánszemélyeknek, így a jó hírnév védelme -bármennyire fontos is - a jelen esetben önmagában nem tekinthető jogszerű célnak.[22]
Az Observer and The Guardian ügyben a brit kormány arra hivatkozva próbálta megakadályozni egy volt MI5-ügynök emlékirataiból származó anyag közzétételét, hogy annak nyilvánosságra hozatala veszélyeztetné a nemzetbiztonságot. Az EJEB az ügyben elismerte, hogy a nemzetbiztonság jogszerű cél,[23] de végül úgy ítélte meg, hogy a korlátozás szükségtelen, mivel az anyagot már széles körben terjesztették más országokban.
A Castells-ügyben egy szenátor ellen indult eljárás, mert egy cikkében a kormányt bűncselekmények eltussolásával vádolta. A kormány azt állította, hogy Miguel Castells véleménynyilvánításának korlátozása a hatóságok jó hírneve és az állam integritása védelmét célozta. Az EJEB megállapította, hogy bár mások jó hírnevének védelme legitim cél, az eset sajátos körülményei (a kérelmező politikai képviselőként közérdekű ügyben járt el) azt jelentették, hogy a korlátozás aránytalan és indokolatlan volt: "erőfölénye miatt szükséges, hogy a kormány visszafogottan folyamodjon büntetőeljáráshoz, különösen akkor, ha más eszközök is rendelkezésére állnak az ellenfelei vagy a média indokolatlan támadásaira és kritikáira adandó válaszhoz."[24]
A Chauvy-ügyben a felpereseket rágalmazásért ítélték el, mert olyan könyvet adtak ki, amely hazaárulással vádolta a második világháború alatti ellenállás egyik vezetőjét. A francia bíróságok a korlátozást a már elhunyt vezető jó hírnevének védelmével indokolták. Az EJEB
- 150/151 -
megállapította, hogy ez a beavatkozás jogszerű célt szolgált, de kiemelte, hogy az ilyen korlátozások arányosságát minden esetben gondosan kell értékelni és megállapítani, különösen akkor, ha a rágalmazás történelmi vitákat vagy politikai személyiségeket érint.[25]
A Mouvement Raëlien Suisse ügyben az EJEB azt vizsgálta, hogy jogszerű volt-e egy vitatott vallási mozgalom plakátjainak betiltása, amit a svájci hatóságok a közerkölcs és a közrend védelmével indokoltak. Az EJEB megállapította, hogy az intézkedés jogszerű volt, mivel a csoport az egészségre és az erkölcsre veszélyt jelentő eszméket és tevékenységeket népszerűsített, például az emberi klónozást.[26]
A teszt harmadik eleme a leglényegesebb és a legösszetettebb, ugyanis kulcsfontosságú annak vizsgálata, hogy a beavatkozás szükséges volt-e (necessity) egy demokratikus társadalomban. Ez a kritérium magában foglalja annak értékelését, hogy a korlátozás "sürgető társadalmi igényre" (pressing social need) reagált-e és hogy arányos (proportionality) volt-e az elérni kívánt jogszerű céllal. Bár az arányosság kritériuma nem szerepel az EJEE rendelkezései között, az EJEB a joggyakorlatában kialakította, és következetesen hangsúlyozza, hogy a szükségesség többet jelent a puszta hasznosságnál vagy kívánatosságnál.[27]
A Wingrove-ügy azért indult, mert megtiltották egy film forgalmazását, amely a brit jog szerint istenkáromlónak minősült. Az Egyesült Királyság kormánya a korlátozást a vallási érzékenységek védelmével indokolta, a kérelem alapján pedig az EJEB azt vizsgálta, hogy valóban szükséges volt-e a tilalom egy demokratikus társadalomban. Bár az EJEB az Egyesült Királyság javára döntött, az ügy rávilágított arra, hogy milyen mérlegelést végez az EJEB egy korlátozás szükségességének megítélésekor.[28]
A Perna-ügy előzményeként rágalmazásért ítéltek el egy újságírót, mert bírált egy ügyészt. Az EJEB megerősítette, hogy a sajtószabadság, különösen a köztisztviselőkkel kapcsolatban, alapvető fontosságú a demokrácia működéséhez, azonban azt is megállapította, hogy ebben az esetben az újságíró túllépte a személyes sértés határát, és a beavatkozásra az ügyész jó hírnevének védelmében volt szükség.[29]
A Lindon, Otchakovsky-Laurens and July ügyben az EJEB egy politikai személyiségeket érintő rágalmazással foglalkozott. Egy francia bíróság szankciókat szabott ki két szerzőre és a kiadójukra, mert rágalmazó kijelentéseket tettek egy szélsőjobboldali politikusról. Az EJEB megállapította, hogy indokolt volt a kérelmezők véleménynyilvánítási szabadságába való be-
- 151/152 -
avatkozás a politikus jó hírnevének védelméhez, hiszen a kijelentések különösen súlyosak voltak.[30] Azonban az EJEB általánosságban fenntartotta, hogy a politikai véleménynyilvánítás, különösen a közszereplőkkel kapcsolatban, magas szintű védelmet élvez.
A Jersild-ügyben egy újságírót azért ítéltek el, mert egy szélsőjobboldali csoport tagjai által tett rasszista megjegyzéseket terjesztett egy televíziós dokumentumfilmben. A dán bíróságok azzal érveltek, hogy a közvetítés felerősítette a csoport gyűlöletkeltő retorikáját, az EJEB azonban úgy ítélte meg, hogy az újságíró információközléshez való joga felülírta a rasszista beszéd korlátozásának szükségességét, mivel a műsor célja a rasszista nézetek leleplezése és kritikus megvitatása volt, nem pedig azok népszerűsítése. Az EJEB hangsúlyozta a média szerepét a fontos kérdésekről folytatott nyilvános vita elősegítésében: "Az újságírónak a más személy által egy interjúban tett kijelentések terjesztésében való közreműködésért való megbüntetése súlyosan akadályozná a sajtó hozzájárulását a közérdekű kérdések megvitatásához, és azt csak különösen nyomós okokból szabad kilátásba helyezni."[31]
A Rouillan-ügyben a kérelmezőt, egy terrorista szervezet volt tagját terrorizmusra való felbujtásnak minősülő nyilvános megjegyzések miatt ítélték el. Az EJEB úgy ítélte meg, hogy az interjú során tett kijelentések terrorcselekményeket dicsőítettek, így kívül estek az EJEE 10. cikkének védelmén. Az EJEB megállapította, hogy Franciaország jogi válasza arányos és szükséges volt egy demokratikus társadalomban a közrendzavarás megelőzése és a nemzetbiztonság védelme érdekében.[32]
A fentiekből láthatóan a teszt harmadik eleme nemcsak a szükségességet, hanem az arányosságot is vizsgálja. E követelmény teljesüléséhez más feltételeknek is meg kell felelni, amelyek egyrészt az eljárások hosszát érintik, másfelől pedig a kiszabott szankciók mértékét. A Steel and Morris ügyben két környezetvédelmi aktivistát perelt be a McDonald's rágalmazásért a vállalat gyakorlatát kritizáló brosúra miatt. A felperesektől megtagadták a jogi segítségnyújtást, és a per az angol jog történetének egyik leghosszabb - kilenc és fél évig tartó - perévé vált. Az EJEB megállapította, hogy a jogi segítségnyújtás megtagadása sértette az aktivistáknak az EJEE 10. cikke szerinti jogait és indokolatlan terhet rótt rájuk. Az EJEB megállapította, hogy "a fegyverek egyenlőtlensége és a felperesek által viselt nehézségek szintén jelentősek a beavatkozás arányosságának megítélése szempontjából".[33] Az arányosság értékelésénél alapvető a kiszabott szankciók jellegének és súlyosságának, valamint az elért hatásnak az értékelése. Az EJEB célja annak biztosítása, hogy a szankciók ne lépjék túl a jogszerű célok eléréséhez szükséges mértéket és egyensúlyban legyenek az egyén jogaiba való beavatkozás súlyosságával.
A Karataş-ügyben az EJEB arra a következtetésre jutott, hogy a kérelmező erőszakot népszerűsítőnek tekintett írásaiért kiszabott büntetőjogi szankciók sértették az EJEE 10. cikkét.[34] A Tammer-ügyben az EJEB megállapította, hogy a rágalmazásért kiszabott büntetések arányosak voltak, és nem sértették a 10. cikket.[35] A Skałka-ügyben viszont a kérelmezőnek az igazság-
- 152/153 -
szolgáltatás bírálatáért kiszabott börtönbüntetését aránytalanul súlyosnak ítélte, amely sérti a véleménynyilvánítás szabadságát.[36]
Az EJEB azt is vizsgálja, hogy túlságosan súlyos-e az egyénre kiszabott büntetés az okozott kárhoz vagy a védendő közérdekhez képest. A büntetésnek a jogos cél eléréséhez szükséges minimumnak kell lennie, és az államnak bizonyítania kell, hogy a kevésbé korlátozó intézkedések nem lettek volna elegendők. A Hirst (No. 2) ügyben az EJEB megállapította, hogy a fogvatartottak általános eltiltása a választástól aránytalan volt, mivel mindenkire egyformán vonatkozott, az elkövetett bűncselekmény súlyától függetlenül.[37]
A Tolstoy Miloslavsky-ügy kérelmezőjét nagy összegű kártérítés megfizetésére kötelezték, miután rágalmazó kijelentéseket tett egy közhivatalnokról. Az EJEB megállapította, hogy bár a rágalmazás súlyos bűncselekmény, amely mások jó hírnevének védelme érdekében indokolhat pénzbüntetést, a kérelmezőre kiszabott bírság aránytalanul nagy volt.[38] A Cumpănă and Mazăre ügyben az újságírókra rágalmazás miatt kiszabott felfüggesztett börtönbüntetés az EJEE 10. cikkét sértőnek minősült.[39] Hasonlóképpen a Dammann-ügyben a bizalmas dokumentumok közzétételéért kiszabott büntetőjogi szankció is sértette a véleménynyilvánítás szabadságát.[40] A Pinto Pinheiro Marques-ügyben a kérelmező egy helyi városi tanácsos jó hírnevét sértő cikk közzététele miatt kapott pénzbírságot. Az EJEB megállapította, hogy a kiszabott bírság viszonylag enyhe volt, és azt a nemzeti bíróságok kellően indokolták, így az a bűncselekménnyel arányosnak minősült.[41]
Ugyanakkor az EJEB kidolgozott egy doktrínát, amely bizonyos fokú mérlegelési jogkört (margin of appreciation) biztosít az államoknak az EJEE szerinti jogok végrehajtása és kiegyensúlyozása tekintetében.[42] Ez különösen fontos a véleménynyilvánítás szabadságát védő 10. cikkel kapcsolatos ügyekben, mivel lehetővé teszi az EJEB számára, hogy figyelembe vegye a tagállamok közötti kulturális, társadalmi és politikai különbségeket, miközben biztosítja az alapvető jogok tiszteletben tartását.[43]
A Handyside volt az egyik legkorábbi ügy, amelyben a mérlegelési jogkört vizsgálták. Az ügy amiatt indult, mert az Egyesült Királyság hatóságai lefoglalták egy könyv példányait, azzal érvelve, hogy az a fiatal olvasókra káros anyagot tartalmaz. Az EJEB úgy döntött, hogy a lefoglalás nem sértette az EJEE 10. cikkét, és kifejtette, hogy "a különböző szerződő államok belső jogában nem lehet egységes európai erkölcsi felfogást találni. Az erkölcs követelményeiről alkotott jogi felfogásuk időről időre és helyenként változik."[44] Következésképpen az EJEE 10. cikke egyfajta mérlegelési mozgásteret enged az államoknak, amely mind a nemzeti jogalkotó, mind
- 153/154 -
a hatályos jogszabályok értelmezésére és alkalmazására hivatott - többek között az igazságszolgáltatási - szervek számára biztosított. Az EJEB azzal érvelt, hogy az államok jobban meg tudják ítélni saját társadalmuk erkölcsi értékeit, ezért kell számukra mozgásteret biztosítani, ám az nem lehet korlátlan. Ráadásul később az EJEB kimondta, hogy a nemzeti hatóságok - az országuk állampolgáraival való közvetlen és folyamatos kapcsolatuk miatt - elvileg könnyebb helyzetben vannak, mint a nemzetközi bíróság, hogy döntést hozhassanak az olyan korlátozások szükségességéről, amelyek a jogszerű célok elérését szolgálják.[45]
A közvetlen gyűlöletkeltés esetében az EJEB szélesebb mozgásteret engedett az államoknak. A Lehideux and Isorni ügyben a testület megerősítette, hogy az államok korlátozhatják az erőszakra vagy gyűlöletre uszító beszédet, de hangsúlyozta, hogy ezt gondosan mérlegelni kell, hogy elkerüljék a politikai véleménynyilvánítás túlzott korlátozását. Az ítélet kiemelte, hogy az államnak kötelessége megvédeni a társadalmat a gyűlöletbeszédtől, ugyanakkor tiszteletben kell tartania az egyéni szabadságjogokat.[46]
Az Ebrahimian-ügyben az EJEB egy szociális munkás elbocsátásával foglalkozott, aki nem volt hajlandó levenni a hidzsábját a munkahelyén. Az EJEB úgy ítélte meg, hogy a vallási meggyőződés kifejezésének nemzeti korlátozása indokolt volt, és az ítéletben hangsúlyozta az állam mérlegelési jogkörét a szekularizmust és a közrendet érintő kérdésekben. Az ítélet rávilágított arra, hogy a kulturális és a vallási kontextus jelentősen befolyásolhatja a véleménynyilvánítás szabadsága és a társadalmi normák közötti egyensúlyt.[47]
Megállapítható, hogy míg az EJEB a saját joggyakorlatában következetesen szűkebb mérlegelési jogkörrel védte a politikai véleménynyilvánítást, addig nagyobb mérlegelési jogkört engedett az államoknak a gyűlöletbeszéd, az erkölcsi normák és a vallási érzékenységek korlátozásában. E rugalmas megközelítés révén az EJEB biztosítja az emberi jogok védelmét, ugyanakkor tiszteletben tartja a nemzeti jogrendszerek sokféleségét és az európai kulturális különbségeket.
Ahogy fentebb láthattuk, az EJEB "tudatosan törekszik általánosabban alkalmazható tesztek felállítására, amely ugyanúgy segítheti a feleket, mint a nemzeti jogalkalmazókat".[48] Az eddig ismertetett háromeleműn kívül más teszteket is próbál alkalmazni egy-egy alprobléma megoldásához.
Az EJEB eddig a gyűlöletbeszéd explicit és implicit formáinak korlátozását is megerősítette.[49] A gyűlöletbeszéd a bíróság gyakorlatának egyik leggazdagabb és legjobban feldolgozott fejezete,[50] ideértve a kapcsolódó ítéletek értékelését, kritikáját és az ügyek összehasonlítását is - már
- 154/155 -
maga az EJEB által összeállított tájékoztató is több száz jogesetet foglal össze. Az ügyek száma, azok jelentősége és sok esetben a tudományos élet, valamint a sajtó kiemelt figyelme együttesen igen korán arra késztette az EJEB-et, hogy sajátos, alapvetően a fentebb taglalt háromelemű teszt rendszerébe illeszkedő vizsgálatot alakítson ki a gyűlöletbeszédügyekre.
Az EJEB két irányt fektetett le a gyűlöletbeszéddel kapcsolatos esetekhez. Az első az EJEE védelmét kijátszani akaró szólást, azaz a 17. cikk megsértését érinti. A 17. cikk, amelyet Hannes Cannie és Dirk Voorhoof találó módon "visszaélési záradéknak" hív, tiltja a jogokkal való visszaélést, kimondva, hogy senki sem használhatja fel az EJEE-ben foglalt jogokat és szabadságokat olyan tevékenységekhez, amelyek célja e jogok megsemmisítése vagy a demokrácia aláásása.[51] Tehát a gyűlöletbeszéd tekintetében a legfőbb kérdés, hogy történt-e visszaélés az EJEE 10. cikke szerinti védelemmel[52] - ha a kérelem elbukik a 17. cikk teszten, akkor az EJEB nem az ügy érdemi kérdéseiben dönt, hanem a befogadhatóságot vizsgálja.
A "visszaélési záradék" teszt korán megjelent az EJEB döntéshozatalában. A Glimmerveen and Hagenbeek ügyben a kérelmezőket, egy szélsőjobboldali mozgalom tagjait többek között rasszizmusra és diszkriminációra buzdító röplapok terjesztéséért ítélték el.[53] Az EJEB elutasította a kérelmüket a 17. cikkre hivatkozva, mivel egyértelműen vissza akartak élni a véleménynyilvánítás szabadságának jogával. A Garaudy-ügyben a kérelmező - akit elítéltek a Founding Myths of Modern Israel című könyvében tett nyíltan antiszemita kijelentései miatt - az EJEE 10. cikkének megsértésére hivatkozva fordult az EJEB-hez, és az itt is megállapította, hogy a 17. cikk értelmében a 10. cikk védelme nem illetheti meg azt a szólást, amelyik nyíltan sért egy etnikai csoportot.[54] A 17. cikk szerinti vizsgálat mérföldkőnek számító esete a humorista Dieudonné M'Bala M'Bala ügye, aki egy fellépése során átadott egy díjat egy nyíltan holokauszttagadó egyetemi tanárnak. A nagy felháborodást keltő eseményt követően a humorista ellen vádat emeltek, és tízezer eurós bírságot szabtak ki rá. Az EJEB azonban, alkalmazva a 17. cikk szerinti tesztet, úgy ítélte meg, hogy előadása az antiszemitizmus és a holokauszttagadás demonstrációja volt, amely per definitionem nem élvezheti a 10. cikk szerinti védelmet, és elutasította az ügy befogadását.[55]
A másik megközelítés, amelynek előfeltétele a 17. cikk tesztje szerinti befogadhatóság megállapítása, az EJEE 10. cikk 2. bekezdése szerinti teszt. Ez a rendelkezés széles körű korlátozásokat vezet be a szólásszabadság határaira vonatkozóan. A 17. cikk szerinti teszttől az különbözteti meg, hogy a kérdéses megnyilvánulás bár gyűlöletbeszéd, nem alkalmas az EJEE alapvető értékeinek megsértésére, így az EJEB-nek mérlegelnie kell az EJEE 10. cikk 2. bekezdése szerinti jogos érdekeket és a szólás védelmét. A teszt ebben az esetben a háromelemű teszt szerkezetét követi, ugyanakkor különös hangsúlyt fektet - éppen a versengő érdekek dilemmá-
- 155/156 -
ja miatt - a szükségesség kérdésére. Ehelyütt fontos kiemelni, hogy bár az EJEB deklaráltan nem implementálta a rabati akcióterv (Rabat Plan of Action) által felvázolt hatlépcsős tesztet a szükségesség esetére, mégis több alkalommal is annak alapján vizsgálta az elé kerülő, az EJEE 10. cikk 2. bekezdése szerinti teszttel érintett ügyeket.[56] A rabati akcióterv által felállított kritériumrendszer elemei - az összehasonlíthatóság kedvéért - az alábbiak:
- a kontextus,
- a beszélő státusza,
- a szándék,
- a szólás tartalma és formája,
- a beszéd terjedelme,
- a károkozás valószínűsége.[57]
Ez a teszt lényegében a gyűlöletbeszéd összes megjelenését lefedi, legyen szó háborús bűnösök dicsőítéséről,[58] homofóbiáról vagy más, nemi identitáson és genderen alapuló kirekesztésről,[59] a nemzeti identitás becsmérléséről[60] vagy éppen tragikus eseményeken gúnyolódó, ízléstelen karikatúrákról.[61] E körben mindenképpen érdemes kiemelni a Perinçek-ítéletet. 2005-ben Doğu Perinçek, a török munkáspárt elnöke több svájci rendezvényen nyilvánosan tagadta az örmény népirtást, ami miatt, faji megkülönböztetésre hivatkozva, büntetőfeljelentést tettek ellene. A svájci bíróság a büntető törvénykönyv alapján bűnösnek találta, mert Perinçek kijelentései mögött rasszista és nacionalista indítékokat azonosított. Az EJEB Nagykamarája a rabati akciótervhez hasonló hatlépcsős tesztet (Perinçek-teszt) alkalmazott a szükségesség kritériumának vizsgálatára. A teszt a következőképpen épült fel:
- a szólás természete,
- földrajzi és történelmi tényezők,
- időbeliség, azaz a szólások aktualitása,
- a szólás potenciális hatása az érintettek jogaira,
- a népirtások tagadásának korlátozására vonatkozó állami gyakorlatok,
- a kérelmezővel szemben alkalmazott szankció súlyossága.[62]
A hat kérdés vizsgálata után a Nagykamara úgy ítélte meg, hogy bár Perinçek elítélése jogilag indokolt volt az örmények méltóságának és identitásának védelme érdekében, a véleménynyilvánítás szabadságába való beavatkozás nem volt szükséges egy demokratikus társadalomban. E kézirat lezárásának időpontjáig a Perinçek-ítélet és a teszt több mint harminc EJEB-dön-
- 156/157 -
tésben vagy ítéletben jelent már meg hivatkozásként,[63] így a hatlépcsős teszt bizonyára a továbbiakban is szerves részét képezi majd az EJEB gyakorlatának.
Az EJEB jelentős szerepet játszott az online platformok közvetítői felelősségének meghatározásában, különösen az EJEE 10. cikke szerinti véleménynyilvánítási szabadsággal összefüggésben. A közvetítők, például az internetszolgáltatók, a közösségimédia-platformok és az online hírportálok összetett jogi kérdésekkel szembesülnek a harmadik fél tartalmáért való felelősségükkel kapcsolatban. Ez érinti a véleménynyilvánítás szabadságának védelme és más jogok, például a magánélet, a jó hírnév és a méltóság védelme közötti kényes egyensúlyt is.
Az EJEB több kulcsfontosságú ügyben is foglalkozott ezzel a kérdéssel, kialakítva egy hatelemű tesztet arra vonatkozóan, hogy mikor vonhatók felelősségre a közvetítők a felhasználók által készített vagy feltöltött tartalmakért, és hogyan kell ezeket a helyzeteket egyensúlyba hozni az EJEE 10. cikkében foglalt elvekkel. Az EJEB ítélkezési gyakorlata kiemeli, hogy árnyalt megközelítésre van szükség, amely nem csupán a szavakat és a kifejezéseket veszi figyelembe.
Az első jelentős jogeset ezen a területen a Delfi-ügy, amely meghatározta a közvetítői felelősség körvonalait az EJEB joggyakorlatában. A Delfi észt hírportál lehetővé tette a felhasználók számára, hogy anonim hozzászólásokat tegyenek a cikkekhez. Néhány ilyen megjegyzés vitatottnak, olykor sértőnek, sőt rágalmazó jellegűnek bizonyult.[64] A portálnak volt ugyan beépített tartalomszűrője, amely bizonyos szavak előfordulásakor törölte a kommenteket (ezzel pedig bizonyos szerkesztőségi felügyelet gyakorlása állapítható meg), de a megjegyzések eltávolításának egyetlen más módja az volt, ha egy olvasó nem megfelelőnek jelölte meg azokat, és megvárta a Delfi eljárását. 2006-ban egy cikk alatt körülbelül húsz hozzászólást találtak fenyegetőnek vagy sértőnek az érintettek. Az ügyben az EJEB négy szempontot vizsgált, kialakítva ezzel a közvetítő szolgáltatók felelősségi tesztjét:[65]
- a kommentek kontextusát,
- a portál intézkedéseit, amelyek a kérdéses kommentek megjelenésének megelőzésére vagy eltávolítására irányultak,
- a tényleges szerző(k) felelősségre vonásának lehetőségét mint alternatívát a portál felelősségével szemben, és
- a nemzeti ítélet következményeit a portálra nézve.[66]
- 157/158 -
Nagyjából fél évvel később, egy másik mérföldkőnek számító ügyben az EJEB kissé eltérő megközelítést alkalmazott.[67] A Magyar Tartalomszolgáltatók Egyesülete and Index.hu ügyben a vitás helyzetet az eredményezte, hogy az akkor piacvezető magyar online médiumban, az Indexen, néhány hozzászólás sértő jellegű volt egy harmadik fél társaság számára. A platform a panasz beérkezését követően azonnal eltávolította a kommenteket, a magyar bíróság mégis felelősségre vonta, azzal érvelve, hogy a közvetítőknek felelniük kell a platformjukon közzétett rágalmazó tartalmakért. Az EJEB kijelentette, hogy ez az eset több szempontból is különbözik a Delfi-ügytől, főként azért, mert míg ott egyértelműen jogellenes tartalomról volt szó, amely elérte a gyűlöletbeszéd szintjét, ebben az esetben (csak) sértő és vulgáris beszédről. A fenti felelősségi teszt korábbi négy eleme mellé beemelt két másikat is:
- a sértett magatartása és
- a kommentek következményei a sértettre nézve.[68]
A két új vizsgálandó szemponttal kiegészített, immár hatelemű felelősségi teszt felállításával az EJEB lépést tett abba az irányba, hogy "esetjoga fogalmazza meg az internetes portálok felelősségére vonatkozó széles körű kritériumokat, és ezeket nem relatív, eseti módon alkalmazza minden esetben".[69] Az EJEB a későbbiekben kisebb jelentőségű elemekkel (például a portál olvasottsága,[70] kereskedelmi jellege,[71] a hiperhivatkozások[72] vagy az értesítési-eltávolítási rendszer[73]) még pontosította a közvetítői felelősség tesztjét, de alapvetően a továbbiakban is a hat elem vizsgálatára helyezte a hangsúlyt.[74] Az EJEB megközelítése végső soron azt kívánja biztosítani, hogy a közvetítő szolgáltatók ne legyenek felelősek a felhasználók által feltöltött tartalmakért, feltéve, hogy az értesítést követően haladéktalanul intézkednek a jogellenes anyagok eltávolításáról. Az EJEB azonban azt is elismerte, hogy egyes közvetítők, különösen a szerkesztői irányítással vagy kereskedelmi érdekekkel rendelkezők, nagyobb felelősséget viselhetnek.
- 158/159 -
A háromelemű teszt és a három specifikus "alteszt" bemutatásán túl érdemes kitérni a vonatkozó szakirodalmi megállapításokra is, különösen a tesztek kritikájára. A tesztek mindig segítik az egyéges joggyakorlat és így a kiszámíthatóság erősítését, ugyanakkor lehetek túl általánosítók is, ami az egyéniesített ítélkezés ellen hathat. A tesztek alkalmazásának legfőbb előnyeit és hátrányait szemlélteti az 1. ábra.
1. ábra A tesztek alkalmazásának előnyei és hátrányai
A háromelemű teszt kapcsán Janneke Gerards munkája kiemelkedően fontos a szükségesség megítélésének vonatkozásában. Szerinte a szükségességi teszttel az a fő probléma, hogy nem egyértelmű és átlátható, különösen azért, mert az EJEB összevonja a bírósági felülvizsgálat különböző elemeit, például az intézkedés alkalmasságát és az érdekek mérlegelését, világos indok nélkül.[75] Gerards strukturáltabb megközelítést javasol, amelyet a "legkevésbé korlátozó eszköz tesztnek" (least-restrictive-means test) nevez. Ez az elem az arányosságot egészítené ki, és elsősorban arra irányulna, hogy a legkevésbé korlátozó beavatkozásnál az EJEB mérje fel az összes alternatív korlátozási lehetőséget, továbbá a lehetséges korlátozásokat szisztematikusan összevetve válassza ki a legkevésbé korlátozó eszközt.[76] Mások azt kritizáljak,[77] hogy az EJEB döntéshozatala nem kérelmezőbarát bizonyítási eljárásra épül, azaz kifejezetten a háromelemű
- 159/160 -
teszt kontextusában a kérelem formalitásbeli korlátozottsága nem teszi lehetővé a kérelmező számára, hogy például a szükségesség kérdésében részletesen, akár a hatlépcsős teszt alapján előadhassa álláspontját.[78]
Itt kell megjegyezni, hogy az alapjogok bővülése, ezáltal a kötelezettségek növekedése és átalakulása számos gyakorlati változást vont maga után - elsősorban a jogkorlátozó tesztek körében. A háromelemű teszt kiindulópontja az volt, hogy az állam hoz egy intézkedést, amellyel alapjogot jogot sért, és az adott intézkedés vizsgálatára kerül sor a teszt három lépcsőjében. Azonban a gyakorlat megmutatta, hogy egyre több az olyan eset, amelynél ez a teszt nem alkalmazható, ugyanis bizonyos esetekben az állam nem tesz meg egy adott intézkedést, pedig a jogok védelme érdekében szükséges volna, továbbá vannak olyan esetek, amikor passzív magatartást kell tanúsítani. Ezekre az ügyekre az EJEB nem tudta alkalmazni a háromelemű tesztet, így ki kellett dolgoznia egy új, ún. megfelelő egyensúly tesztet (fair balance test).[79] Az EJEB a belga nyelvi ügy óta hangsúlyozza, hogy "megfelelő egyensúlyt" kell találni a Közösség érdekei és az alapvető emberi jogok tiszteletben tartása között.[80] Ez azzal is jár, hogy az államok viszonylag széles körű mozgástérrel rendelkeznek az egyensúly megteremtésére alkalmazott jogkövetkezmények kidolgozása terén.[81] Az EJEB a véleménynyilvánítás jogával kapcsolatos esetekben is alkalmazta már néhányszor a megfelelő egyensúly tesztet.[82]
A megfelelő egyensúly teszt viszonylag új rendszert tár elénk, és folyamatosan fejlődik. Ez is három lépcsővel működik: az első lépés annak vizsgálata, hogy milyen természetű kötelezettsége volt az államnak az adott ügyben, ami lehet pozitív, tevőleges kötelezettség, például jogszabályalkotás, egy eljárás megfelelő garantálása, vagy negatív kötelezettség, azaz tartózkodás, például a beavatkozástól - a gyakorlatban ez utóbbi a ritkább eset. A második lépés az ún. mögöttes közérdek és a jogszerűség vizsgálata (underlying public interest and lawfulness). Ez erősen hasonlít a háromelemű teszt második lépcsőjére, de míg a legitim cél esetében sor kerül a célok konkrét felsorolására, addig az itteni lépcső tágabb szempontú mérlegelésre ad lehetőséget. Pozitív kötelezettségek esetén az EJEB azt is vizsgálja, hogy mi volt a valós ok az állam tartózkodására ott, ahol kötelezettséget kellett volna teljesítenie. A harmadik lépcső magának a méltányos egyensúlynak a vizsgálata - itt dől el, hogy megteremtette-e az állam a méltányos egyensúlyt a versengő alapjogok között. Ez megint csak tágabb kategória, és az EJEB számos szempontot figyelembe vehet; ezek közé tartozhat például egy bizonyos közérdek fontossága,
- 160/161 -
az egyes államok mozgástere, egy adott jog fontossága,[83] a harmadik személyek jogainak védelme, valamint a jogállamiság kritériuma is.
Alastair Mowbray szerint meglehetősen problematikus a teszt harmadik lépcsőfoka, a méltányos egyensúly vizsgálata,[84] ugyanis például a Goodwin-ítélet alapján kijelenthető, hogy az EJEB tulajdonképpen jogot értelmez azzal, hogy bizonyos törvények által előírt szabályokat a kérelmező érdekeivel mér össze. Szintén kifogásolható, hogy a megfelelő egyensúly tesztnél a tagállamok mérlegelési jogköre rendkívül tág, és a háromelemű teszttel ellentétben ez az eljárás nem tudja megfelelően keretek közé szorítani a tagállami hatáskör és jogértelmezés túlterjeszkedését.[85]
A gyűlöletbeszéddel kapcsolatos tesztek kritikája is igen széles körű. Stefan Sottiaux például az EJEE 10. cikk 2. bekezdése szerinti vizsgálatot bírálja, mert szerinte az EJEB sokszor egymással ellentétes bírálati filozófiákat alkalmaz. Az egyik ilyen a "rossz tendencia teszt" (bad tendency test), amellyel az EJEB tulajdonképpen igazolja a beszéd korlátozását, ha az a jövőben káros társadalmi tendenciák (például gyűlölet vagy diszkrimináció) szítására alkalmas, még akkor is, ha az adott pillanatban nem áll fenn annak közvetlen veszélye. Ezzel az EJEB a beszéd lehetséges hosszú távú következményeire összpontosít, nem pedig arra, hogy a kérdéses szólás közvetlenül jogellenes cselekményekre buzdított-e.[86] Szintén problematikus, hogy bár tucatjával kerülnek elé gyűlöletbeszéddel kapcsolatos ügyek, az EJEB - egy-két esetet leszámítva[87] - továbbra sem ad semmiféle kézzelfogható definíciót a gyűlöletbeszédre, annak egyes válfajaira vagy formáira. Emiatt, mint azt Laura Díez Bueso is hangsúlyozza,[88] az EJEB következetesen ugyanazt a tág, absztrahált nyelvezetet használja teljesen eltérő csoportokat érintő kérdések kapcsán, ami nemcsak a különböző etnikai, nemzeti és egyéb csoportok megítélésének összemosása miatt aggályos, hanem azért is, mert az EJEB-nek minden lehetősége meglenne specifikus alteszteket előállítani és alkalmazni a rendszeresen visszatérő esetkörökre. Erre példaként hozhatjuk akár a homofóbiával kapcsolatos eseteket is, amelyeknél bár az EJEB eljárása egységesnek hat, még sincs uniformizált, tesztszerű eljárás, ami azt eredményezheti, hogy a homofób vagy szexuális alapon kirekesztő megjegyzések potenciálisan élvezhetik az EJEE 10. cikkének védelmét.
Az online közvetítő szolgáltatók felelősségi tesztje még csupán alig tízéves, de megítélése közel sem ellentmondásmentes. Bár az EJEB elvetette az objektív felelősség kérdését a Magyar
- 161/162 -
Tartalomszolgáltatók Egyesülete and Index.hu eset óta, a platformok, honlapok és egyéb webhelyek felelőssége a rajtuk megosztott és közzétett tartalmakért továbbra is vitás kérdés, különösen azért, mert a túlságosan szigorú precedens kialakítása nagyban veszélyezteti az online szólásszabadságot, míg a túlságosan megengedő minden bizonnyal növeli az online gyűlöletbeszéd terjedésének kockázatát.[89] Az online közvetítő szolgáltatók felelősségi kérdéseiről való döntés mindig nehéz helyzetet teremt, hiszen a szolgáltató, a felhasználó vagy az érintett személy valamelyike mindenképpen hátrányt szenved az ítélkezés során, ami nagy valószínűséggel kihat az érintett feleken túli entitásokra és egyénekre is.
Az EJEB érdekes, egyben kihívásokkal teli időszak elébe néz a tárhelyszolgáltatók felelősségének dilemmája kapcsán. A digitális szolgáltatásokról szóló rendelet,[90] amely a "titánok", azaz a legnagyobb platformok "megszelídítése" mellett arra is hivatott, hogy az alapjogok teljes körű védelmét garantálja az online térben, több új mechanizmust is bevezetett (például panaszkezelés, többféle vitarendezési lehetőség, a bejelentés-cselekvés mechanizmusa), amelyek kapcsán az EJEB-nek később döntenie kell vagy jogot kell értelmeznie.
A véleménynyilvánítás szabadsága továbbra is alapvető érték Európában, amelyet olyan kulcsfontosságú dokumentumok védenek, mint az EJEE és az Alapjogi Charta. Az EJEB nagy szerepet játszott a véleménynyilvánítási szabadság határainak tisztázásában, és hangsúlyozta annak fontosságát a demokratikus kormányzás fenntartásában. A folyamatos társadalmi kihívások azonban továbbra is próbára teszik az egyensúlyt a szólásszabadság védelme és annak biztosítása között, így ez az európai jog és politika folyamatosan változó területe. Természetesen nem lehet megfeledkezni korunk legdinamikusabban fejlődő témájáról sem, a mesterséges intelligenciáról és azokról a(z esetlegesen problémás) tartalmakról, amelyeket e technológia segítségével készítettek.
A véleménynyilvánítás szabadsága kapcsán az EJEB a háromelemű (vagy hármas) teszt kialakításával egyértelműen hozzájárult ahhoz, hogy e kulcsfontosságú demokratikus alapjog megkapja a kellő és szükséges védelmet Európában. Az EJEB joggyakorlata több "altesztet" is kialakított, amelyek alkalmazása hozzásegíthet az egyértelmű szabályozási és igazságszolgáltatási keretek kialakításához. A tesztek összefoglalása és kritikája magyar nyelven ilyen részletességgel egy helyen eddig még nem volt megtalálható, így ez az írás a magyar joggyakorlat egységesítéséhez is hozzá tud járulni a maga szerény eszközeivel. Az általunk felállított "tesztinga" megmutathatja ugyanakkor a tesztek alkalmazásának legfőbb előnyeit és hátrányait.
Az EJEB célja az, hogy - akár megelőző módon - ne (csak) az eseteken keresztül teremtsen precedenst, hanem akár a már ismert informális, jogi kötőerővel nem bíró tájékoztatókon keresztül is tudatosítsa és tájékoztassa a jövő érintettjeit a kiszámíthatóság és az előreláthatóság jegyében.
- 162/163 -
Angelopoulos, Christina - Smet, Stijn: Notice-And-Fair-Balance: How to Reach a Compromise Between Fundamental Rights in European Intermediary Liability. 8(2) Journal of Media Law (2016) 266-301.
https://doi.org/10.1080/17577632.2016.1240957
Botero-Marino, Catalina: Freedom of Expression: Inter-American Standards and Their Transformative Impact. In Armin von Bogdandy et al. (szerk.): The Impact of the Inter-American Human Rights System. Transformations on the Ground. New York, Oxford Academic, 2024, 473-494.
https://doi.org/10.1093/oso/9780197744161.003.0025
Bukor Liza - Träger Anikó: Az online gyűlöletbeszéd detektálásának kérdései, különös tekintettel az algoritmikus rendszerekre. MTA Law Working Papers, 2024/2.
Bychawska-Siniarska, Dominika: Protecting the Right to Freedom of Expression under the European Convention on Human Rights. Strasbourg, Európa Tanács, 2017.
Cannie, Hannes - Voorhoof, Dirk: The Abuse Clause and Freedom of Expression in the European Human Rights Convention: An Added Value for Democracy and Human Rights Protection? 29(1) Netherlands Quarterly of Human Rights (2011) 54-83.
https://doi.org/10.1177/016934411102900105
Dembour, Marie-Bénédicte: The Evidentiary System of the European Court of Human Rights in Critical Perspective. 4(4) The European Convention on Human Rights Law Review (2023) 363-374.
https://doi.org/10.1163/26663236-bja10076
Díez Bueso, Laura: Discurso del odio en las redes sociales: la libertad de expresión en la encrucijada. 61(3) Revista Catalana de Dret Public (2020) 50-64.
https://doi.org/10.2436/rcdp.i61.2020.3528
Enarsson, Therese: Navigating hate speech and content moderation under the DSA: insights from ECtHR case law. 33(3) Information & Communications Technology Law (2024) 384-401.
https://doi.org/10.1080/13600834.2024.2395579
Gerards, Janneke: How to Improve the Necessity test of the European Court of Human Rights. 11(2) International Journal of Constitutional Law (2013) 466-490.
https://doi.org/10.1093/icon/mot004
Gosztonyi Gergely: Cenzúra Arisztotelésztől a Facebookig. A közösségi média tartalomszabályozási gyakorlatának komplexitása. Budapest, Gondolat, 2022.
https://doi.org/10.24362/cenzura.gosztonyi.2022
Gunatilleke, Gehan: Justifying Limitations on the Freedom of Expression. 22(1) Human Rights Review (2021) 91-108.
https://doi.org/10.1007/s12142-020-00608-8
Kiss Barnabás: Az alapjogok alkotmányi szabályozásának általános kérdései. Pázmány Law Working Papers, 2011/13.
- 163/164 -
Korpisaari, Päivi: From Delfi to Sanchez - When Can an Online Communication Platform Be Responsible for Third-Party Comments? An Analysis of the Practice of the ECtHR and Some Reflections on the Digital Services Act. 14(2) Journal of Media Law (2022) 352-377.
https://doi.org/10.1080/17577632.2022.2148335
Lendvai Gergely Ferenc: Az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélete a Lilliendahl kontra Izland ügyben: az online gyűlöletbeszéd megítélése és a gyűlöletbeszéd kategorizálása. Jogesetek Magyarázata, 2023/1-2., 53-59.
Mchangama, Jacob - Alkiviadou, Natalie: Hate Speech and the European Court of Human Rights: Whatever Happened to the Right to Offend, Shock or Disturb? 21(4) Human Rights Law Review (2021) 1008-1042.
https://doi.org/10.1093/hrlr/ngab015
Mingazov, Lenaris H. - Sinyavskiy, Alexey A.: The Restrictions of Human Rights During COVID-19 Pandemic. 25(12) Utopía y Praxis Latinoamericana (2020) 150-156.
Mowbray, Alastair: A Study of the Principle of Fair Balance in the Jurisprudence of the European Court of Human Rights. 10(2) Human Rights Law Review (2010) 289-317.
https://doi.org/10.1093/hrlr/ngq006
Oster, Jan: Media Freedom as a Fundamental Right. Cambridge, Cambridge University Press, 2015.
https://doi.org/10.1017/CBO9781316162736
Papp, János Tamás: Liability for Third-party Comments Before the European Court of Human Rights: Comparing the Estonian Delfi and the Hungarian Index-MTE decisions. In Marcell Szabó - Petra Lea Láncos - Réka Varga (szerk.): Hungarian Yearbook of International and European Law 2016. Hága, Eleven International, 2017, 315-326.
https://doi.org/10.5553/HYIEL/266627012016004001019
Polgári Eszter: A strasbourgi bíróság és az európai konszenzus. Fundamentum, 2005/1., 5-13.
Pozsár-Szentmiklósy Zoltán: Az alapjogi teszt újrafogalmazása. Jogtudományi Közlöny, 2014/1., 23-34.
Pozsár-Szentmiklósy Zoltán: Alapjogok mérlegen. Az általános alapjogi tesztek dogmatikája. Budapest, HVG-ORAC, 2016.
Sardo, Alessio: Hate Speech. A Pragmatic Assessment of the European Court of Human Rights' Jurisprudence. 4 European Convention on Human Rights Law Review (2023) 1-42.
https://doi.org/10.1163/26663236-bja10054
Sidlauskiene, Jurate - Jurkevičius, Vaidas: Website Operators' Liability for Offensive Comments: A Comparative Analysis of Delfi AS v. Estonia and MTE & Index v. Hungary. 10(2) Baltic Journal of Law & Politics (2017) 46-75.
https://doi.org/10.1515/bjlp-2017-0012
Sottiaux, Stefan: Conflicting Conceptions of Hate Speech in the ECtHR's Case Law. 23(9) German Law Journal (2022) 1193-1211.
https://doi.org/10.1017/glj.2022.81
- 164/165 -
Trykhlib, Kristina: The Principle of Proportionality in the Jurisprudence of the European Court of Human Rights. In Kristina Trykhlib (szerk.): EU 2020: Lessons from the Past and Solutions for the Future. Eszék, Josip Juraj Strossmayer University, 2020, 128-154.
https://doi.org/10.25234/eclic/11899
Vogiatzis, Nikos: The Relationship Between European Consensus, the Margin of Appreciation and the Legitimacy of the Strasbourg Court. 25(4) European Public Law (2019) 445-480.
https://doi.org/10.54648/EURO2019025
Voorhoof, Dirk - Cannie, Hannes: Freedom of Expression and Information in a Democratic Society. 72(4-5) International Communication Gazette (2010) 407-423.
https://doi.org/10.1177/1748048510362711 ■
JEGYZETEK
[1] Handyside v. the United Kingdom, no. 5393/72, 1976. december 7-i ítélet [49].
[2] Lásd például Otto-Preminger-Institut v. Austria, no. 13470/87, 1994. szeptember 20-i ítélet [49]; İ. A. v. Turkey, no. 42571/98, 2005. szeptember 13-i ítélet [23]; Sekmadienis v. Lituania, no. 69317/14, 2018. január 30-i ítélet [70]. Ugyanakkor egyes szerzők megkérdőjelezik ezt az általánosan elfogadott álláspontot, lásd például Jacob Mchangama - Natalie Alkiviadou: Hate Speech and the European Court of Human Rights: Whatever Happened to the Right to Offend, Shock or Disturb? 21(4) Human Rights Law Review (2021), https://doi.org/10.1093/hrlr/ngab015, 1008-1042.
[3] Handyside (1. lj.) [49].
[4] Lingens v. Austria, no. 9815/82, 1986. július 8-i ítélet [42].
[5] Youth Initiative for Human Rights v. Serbia, no. 48135/06, 2013. június 25-i ítélet [20]; Társaság a Szabadságjogokért v. Hungary, no. 37374/05, 2009. április 14-i ítélet [27].
[6] Kiss Barnabás: Az alapjogok alkotmányi szabályozásának általános kérdései. Pázmány Law Working Papers, 2011/13., 5-6.
[7] Lenaris H. Mingazov - Alexey A. Sinyavskiy: The Restrictions of Human Rights During COVID-19 Pandemic. 25(12) Utopía y Praxis Latinoamericana (2020) 151.
[8] Guide on Article 15 of the European Convention on Human Rights. Európa Tanács, 2022, https://bit.ly/4k8rCzC, 6-12.
[9] Catalina Botero-Marino: Freedom of Expression: Inter-American Standards and Their Transformative Impact. In Armin von Bogdandy et al. (szerk.): The Impact of the Inter-American Human Rights System. Transformations on the Ground. New York, Oxford Academic, 2024, https://doi.org/10.1093/oso/9780197744161.003.0025, 477-479.
[10] Pozsár-Szentmiklósy Zoltán: Az alapjogi teszt újrafogalmazása. Jogtudományi Közlöny, 2014/1., 30.
[11] The Sunday Times v. the United Kingdom, no. 6538/74, 1979. április 26-i ítélet [45].
[12] Dirk Voorhoof - Hannes Cannie: Freedom of Expression and Information in a Democratic Society. 72(4-5) International Communication Gazette (2010), https://doi.org/10.1177/1748048510362711, 419
[13] Jan Oster: Media Freedom as a Fundamental Right. Cambridge, Cambridge University Press, 2015, https://doi.org/10.1017/CBO9781316162736, 123-124.
[14] Perinçek v. Switzerland, no. 27510/08, 2015. október 15-i ítélet [196].
[15] Bédat v. Switzerland, no. 56925/08, 2016. március 29-i ítélet [48]; Satakunnan Markkinapörssi Oy and Satamedia Oy v. Finland, no. 931/13, 2017. június 27-i ítélet [124]; Polgári Eszter: A strasbourgi bíróság és az európai konszenzus. Fundamentum, 2005/1., 6-7.
[16] Dominika Bychawska-Siniarska: Protecting the Right to Freedom of Expression under the European Convention on Human Rights. Strasbourg, Európa Tanács, 2017, 33.
[17] Az EJEB csak nagyon kevés esetben fogadta el, hogy a szokásjog szabályai vagy a nemzetközi jog elvei jogalapot képeztek a véleménynyilvánítás szabadságába való beavatkozásra, például Groppera Radio AG and Others v. Switzerland, no. 10890/84, 1990. március 28-i ítélet [68]; Autronic AG v. Switzerland, no. 12726/87, 1990. május 22-i ítélet [54]-[57]. Az EJEB ugyanakkor elismerte, hogy a common law szabályai is megfelelhetnek a jog által előírtság követelményének, mivel megjegyezte, hogy az elismerés megtagadása "az adott állam jogrendszerének alapjait sújtaná". The Sunday Times (11. lj.) [47].
[18] The Sunday Times (11. lj.) [49].
[19] Margareta and Roger Andersson v. Sweden, no. 12963/87, 1992. január 20-i ítélet [85].
[20] Hashman and Harrup v. the United Kingdom, no. 25594/94, 1999. november 25-i ítélet [41].
[21] Leander v. Sweden, no. 9248/81, 1987. március 26-i ítélet [51].
[22] Lingens (4. lj.) [47].
[23] The Observer and The Guardian v. the United Kingdom, no. 13585/88, 1991. november 26-i ítélet [57].
[24] Castells v. Spain, no. 11798/85, 1992. április 23-i ítélet [46].
[25] Chauvy and Others v. France, no. 64915/01, 2004. június 29-i ítélet [53].
[26] Mouvement Raëlien Suisse v. Switzerland, no. 16354/06, 2012. július 13-i ítélet [55].
[27] Lásd például Aydın Tatlav v. Turkey, no. 50692/99, 2006. május 2-i ítélet [21]; Perinçek (14. lj.) [272]; Tagiyev and Huseynov v. Azerbaijan, no. 13274/08, 2019. december 5-i ítélet [49]. Kristina Trykhlib: The Principle of Proportionality in the Jurisprudence of the European Court of Human Rights. In Kristina Trykhlib (szerk.): EU 2020: Lessons from the Past and Solutions for the Future. Eszék, Josip Juraj Strossmayer University, 2020, https://doi.org/10.25234/eclic/11899, 134-136.
[28] Wingrove v. the United Kingdom, no. 17419/90, 1996. november 25-i ítélet.
[29] Perna v. Italy, no. 48898/99, 2003. május 6-i ítélet.
[30] Lindon, Otchakovsky-Laurens and July v. France, no. 21279/02 és 36448/02, 2007. október 22-i ítélet [69].
[31] Jersild v. Denmark, no. 15890/89, 1994. szeptember 23-i ítélet [35].
[32] Rouillan v. France, no. 28000/19, 2022. szeptember 23-i ítélet [74]-[77].
[33] Steel and Morris v. the United Kingdom, no. 68416/01, 2005. február 15-i ítélet [95].
[34] Karataş v. Turkey, no. 23168/94, 1999. július 8-i ítélet [53].
[35] Tammer v. Estonia, no. 41205/98, 2001. április 4-i ítélet [69].
[36] Skałka v. Poland, no. 43425/98, 2003. augusztus 27-i ítélet [41]-[43].
[37] Hirst v. the United Kingdom (No. 2), no. 74025/01, 2005. október 6-i ítélet [41].
[38] Tolstoy Miloslavsky v. the United Kingdom, no. 18139/91, 1995. július 13-i ítélet.
[39] Cumpănă and Mazăre v. Romania, no. 33348/96, 2004. december 17-i ítélet [111].
[40] Dammann v. Switzerland, no. 77551/01, 2006. július 25-i ítélet [57].
[41] Pinto Pinheiro Marques v. Portugal, no. 26671/09, 2015. április 22-i ítélet [46].
[43] Pozsár-Szentmiklósy Zoltán: Alapjogok mérlegen. Az általános alapjogi tesztek dogmatikája. Budapest, HVG-ORAC, 2016, 233.
[44] Handyside (1. lj.) [48].
[45] Müller and Others v. Switzerland, no. 10737/84, 1988. május 24-i ítélet [35]; Mouvement Raëlien Suisse (26. lj.) [63].
[46] Lehideux and Isorni v. France, no. 24662/94, 1998. szeptember 23-i ítélet.
[47] Ebrahimian v. France, no. 64846/11, 2015. november 26-i ítélet.
[48] Gosztonyi Gergely: Cenzúra Arisztotelésztől a Facebookig. A közösségi média tartalomszabályozási gyakorlatának komplexitása. Budapest, Gondolat, 2022, https://doi.org/10.24362/cenzura.gosztonyi.2022, 211.
[49] Alessio Sardo: Hate Speech. A Pragmatic Assessment of the European Court of Human Rights' Jurisprudence. 4 European Convention on Human Rights Law Review (2023), https://doi.org/10.1163/26663236-bja10054, 60.
[50] Therese Enarsson: Navigating hate speech and content moderation under the DSA: insights from ECtHR case law. 33(3) Information & Communications Technology Law (2024), https://doi.org/10.1080/13600834.2024.2395579, 384-401.
[51] Hannes Cannie - Dirk Voorhoof: The Abuse Clause and Freedom of Expression in the European Human Rights Convention: An Added Value for Democracy and Human Rights Protection? 29(1) Netherlands Quarterly of Human Rights (2011), https://doi.org/10.1177/016934411102900105, 54-55.
[52] Seurot v. France, no. 57383/00, 2004. május 18-i döntés.
[53] Glimmerveen and Hagenbeek v. the Netherlands, no. 8348/78 és 8406/78, 1979. október 11-i döntés.
[54] Garaudy v. France, no. 65831/01, 2003. június 24-i döntés.
[55] M'Bala M'Bala v. France, no. 25239/13, 2015. október 20-i döntés.
[56] Vö. Féret v. Belgium, no. 15615/07, 2009. július 16-i ítélet; Atamanchuk v. Russia, no. 4493/11, 2020. február 11-i ítélet.
[57] Rabat Plan of Action, 2012, https://bit.ly/4d7ANOv, 29.; Bukor Liza - Träger Anikó: Az online gyűlöletbeszéd detektálásának kérdései, különös tekintettel az algoritmikus rendszerekre. MTA Law Working Papers, 2024/2., 2-3.
[58] Yasin Özdemir v. Turkey, no. 14606/18, 2021. december 7-i ítélet.
[59] Ehhez lásd Lendvai Gergely Ferenc: Az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélete a Lilliendahl kontra Izland ügyben: az online gyűlöletbeszéd megítélése és a gyűlöletbeszéd kategorizálása. Jogesetek Magyarázata, 2023/1-2., 53-59.
[60] Dink v. Turkey, no. 2668/07, 6102/08, 30079/08, 7072/09 és 7124/09, 2010. szeptember 14-i ítélet.
[61] Leroy v. France, no. 36109/03, 2008. október 2-i ítélet.
[62] Perinçek (14. lj.) [226]-[282].
[63] Lásd például Kilin v. Russia, no. 10271/12, 2021. május 11-i ítélet [77]; Erkizia Almandoz v. Spain, no. 5869/17, 2021. június 22-i ítélet [40]; Jorge López v. Spain, no. 54140/21, 2022. szeptember 20-i döntés [16]; Rivadulla Duró v. Spain, no. 27925/21, 2023. október 12-i döntés [32].
[65] Delfi AS v. Estonia, no. 64569/09, 2015. június 16-i ítélet [144]-[161].
[66] Érdekes mindezt összevetni az EJEB által a hagyományos média esetében vizsgált kritériumrendszerrel, amelyet az Axel Springer AG v. Germany (no. 39954/08, 2012. február 7-i ítélet [89]-[95]) és a Von v. Germany (No. 2) (no. 40660/08 és 60641/08, 2012. február 7-i ítélet [108]-[113]) ügyben állított fel: a hozzájárulás mértéke egy közérdekű társadalmi vitához, a szóban forgó személy nyilvános ismertsége, az érintett személy előzetes magatartása, az információ megszerzésének módja és valódisága, a publikáció tartalma, formája és következményei, valamint a kiszabott szankció súlyossága.
[67] A két ügy részletes összehasonlításáról lásd János Tamás Papp: Liability for Third-party Comments Before the European Court of Human Rights: Comparing the Estonian Delfi and the Hungarian Index-MTE decisions. In Marcell Szabó - Petra Lea Láncos - Réka Varga (szerk.): Hungarian Yearbook of International and European Law 2016. Hága, Eleven International, 2017, https://doi.org/10.5553/HYIEL/266627012016004001019, 315-326.
[68] Magyar Tartalomszolgáltatók Egyesülete and Index.hu Zrt. v. Hungary, no. 22947/13, 2016. február 2-i ítélet [80]-[85].
[69] Jurate Sidlauskiene - Vaidas Jurkevičius: Website Operators' Liability for Offensive Comments: A Comparative Analysis of Delfi AS v. Estonia and MTE & Index v. Hungary. 10(2) Baltic Journal of Law & Politics (2017), https://doi.org/10.1515/bjlp-2017-0012, 49.
[70] Pihl v. Sweden, no. 74742/14, 2017. március 9-i ítélet.
[71] Tamiz v. the United Kingdom, no. 3877/14, 2017. szeptember 19-i ítélet.
[72] Magyar Jeti Zrt. v. Hungary, no. 11257/16, 2018. december 4-i ítélet.
[73] Høiness v. Norway, no. 43624/14, 2019. március 19-i ítélet.
[74] Mindennek azért is van jelentősége, mert a digitális szolgáltatásokról szóló 2022/2065 EU rendelet 16. cikke lényegében fenntartja a korábbi értesítési-eltávolítási eljárást. Erről részletesen lásd Gosztonyi i. m. (48. lj.) 147-148.
[75] Janneke Gerards: How to Improve the Necessity test of the European Court of Human Rights. 11(2) International Journal of Constitutional Law (2013), https://doi.org/10.1093/icon/mot004, 466-469.
[76] Uo. 471-473.
[77] Gehan Gunatilleke: Justifying Limitations on the Freedom of Expression. 22(1) Human Rights Review (2021), https://doi.org/10.1007/s12142-020-00608-8, 91-108.
[78] Marie-Bénédicte Dembour: The Evidentiary System of the European Court of Human Rights in Critical Perspective. 4(4) The European Convention on Human Rights Law Review (2023), https://doi.org/10.1163/26663236-bja10076, 364-369.
[79] Alastair Mowbray: A Study of the Principle of Fair Balance in the Jurisprudence of the European Court of Human Rights. 10(2) Human Rights Law Review (2010), https://doi.org/10.1093/hrlr/ngq006, 289-317.
[80] "Relating to certain aspects of the laws on the use of languages in education in Belgium" v. Belgium (Merits), no. 1474/62, 1677/62, 1691/62, 1769/63, 1994/63, 2126/64, 1968. július 23-i ítélet, B.5.
[81] Powell and Rayner v. the United Kingdom, no. 9310/81, 1990. február 21-i ítélet; Lopez Ostra v. Spain, no. 16798/90, 1994. december 9-i ítélet.
[82] Például Goodwin v. the United Kingdom, no. 28957/95, 2002. július 11-i ítélet; Appleby and Others v. the United Kingdom, no. 44306/98, 2003. május 6-i ítélet.
[83] Érdekes megfigyelni, ahogy az Európai Unió Bírósága is néhány esetben magáévá teszi ezt a megközelítést az online közvetítő szolgáltatók felelősségével kapcsolatban, lásd például C-275/06 Promusicae. Christina Angelopoulos - Stijn Smet: Notice-And-Fair-Balance: How to Reach a Compromise Between Fundamental Rights in European Intermediary Liability. 8(2) Journal of Media Law (2016), https://doi.org/10.1080/17577632.2016.1240957, 266-301.
[84] Mowbray i. m. (79. lj.) 289-291.
[85] Ehhez lásd Nikos Vogiatzis: The Relationship Between European Consensus, the Margin of Appreciation and the Legitimacy of the Strasbourg Court. 25(4) European Public Law (2019), https://doi.org/10.54648/EURO2019025, 445-480.
[86] Stefan Sottiaux: Conflicting Conceptions of Hate Speech in the ECtHR's Case Law. 23(9) German Law Journal (2022), https://doi.org/10.1017/glj.2022.81, 1196-1199.
[87] Vö. Lendvai i. m. (59. lj.).
[88] Vö. Laura Díez Bueso: Discurso del odio en las redes sociales: la libertad de expresión en la encrucijada. 61(3) Revista Catalana de Dret Public (2020), https://doi.org/10.2436/rcdp.i61.2020.3528, 53-58.
[89] Päivi Korpisaari: From Delfi to Sanchez - When Can an Online Communication Platform Be Responsible for Third-Party Comments? An Analysis of the Practice of the ECtHR and Some Reflections on the Digital Services Act. 14(2) Journal of Media Law (2022), https://doi.org/10.1080/17577632.2022.2148335, 352-354.
[90] Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2022/2065 rendelete (2022. október 19.) a digitális szolgáltatások egységes piacáról és a 2000/31/EK irányelv módosításáról (digitális szolgáltatásokról szóló rendelet).
Lábjegyzetek:
[1] A szerző habilitált egyetemi docens, Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Digitális Autoritarizmus Kutatócsoport. A tanulmány a Bolyai János Kutatási Ösztöndíj támogatásával készült. https://orcid.org/0000-0002-6551-1536.
[2] A szerző ügyvédjelölt, SBGK Ügyvédi Iroda. https://orcid.org/0009-0001-0254-4445.
[3] A szerző PhD-hallgató, Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar. A tanulmány a Kulturális és Innovációs Minisztérium EKÖP-24-3 kódszámú egyetemi kutatói ösztöndíj programjának a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból finanszírozott szakmai támogatásával készült. https://orcid.org/0000-0003-3298-8087.
Visszaugrás
