"[A] büntetőeljárás a büntetőjogi felelősség eldöntésére irányuló jogilag szabályozott folyamat."[1] Egyetértve Erdei Árpád summázó meghatározásával, azt - különösen témánk szempontjából - annyival egészíthetjük ki, hogy a tág értelemben vett büntetőeljárásnak része a büntetés-végrehajtás is.
Más, a jog által rendezett eljárásokhoz hasonlóan, a büntetőeljárásnak is vannak jogokkal és kötelezettségekkel felruházott alanyai. Ezek - aszerint, hogy az állami büntetőigény érvényesítésére létrehozott apparátus tagjai, vagy sem - lehetnek hatóságok (bíróság, ügyész, nyomozó hatóság), illetve magánszemélyek (terhelt, védő, sértett, magánvádló, pótmagánvádló, magánfél, egyéb érdekelt, meghatalmazott képviselő, segítő, tanú, szakértő, tolmács, szakfordító, szaktanácsadó).
Rendhagyó módon, de az alanyok sorában foglal helyet az első megközelítésre túlnyomórészt igazgatási feladatok címzettjeként azonosítható, a polgármesteri (közös önkormányzati) hivatalt vezető jegyző.[2] A jogállásából fakadó, büntetőeljáráshoz kapcsolódó hatásköreinek elemző vizsgálata útján azonban kijelenthetjük, hogy a jegyző államigazgatási hatósági ügyek lebonyolítója és büntetőeljárási "hatósági feladatok ellátásában közreműködő alany"[3] is. Azzal, hogy kiinduló tételként az eljárás alanyának minősítjük a jegyzőt, joggal tesszük le voksunkat az alcímbeli kérdésre adandó "együttműködés" válasz mellett. Ez konkrétan a többi hatósággal való kooperációt jelenti, a hatékonyság és racionalitás jegyében. Hogy ez ténylegesen is működhessen, nem szerencsés (korlátozottabb eszköztára miatt is) teljesíthetetlen elvárásokat támasztani a jegyzővel szemben, főképp nem a jogalkotás szintjén.[4] Ezt a kölcsönös, mellérendelt viszonyként leírható, olajozott ügymenetet lehetővé tevő, szakmai kapcsolatrendszer kiépítését segítő "egymásra utaltságot", "szimbiózist" álláspontom szerint csak látszólag lazítja fel a Be. 61. §-a: a közigazgatási hatóságok közreműködési kötelezettségének előírásával csupán azt az amúgy is fennálló status quót rögzíti, hogy az egyes hatóságok hatáskörükbe nem tartozó ügyekben nem járhatnak el, ám hatáskörükbe tartozó módon segítik az ügyben hatáskörrel eljáró hatóságot.
A büntetőeljárással összefüggő jegyzői hatáskörök két, jól behatárolható területre oszthatók. A felosztás
31/32
alapját a büntetőeljárás megindulásának időpontja adja. Büntetőeljárás ugyanis csak bűncselekmény gyanúja alapján, és csak az ellen indítható, akit bűncselekmény megalapozott gyanúja terhel. A büntetőeljárás nyomozással indul meg, a nyomozást (hivatalból vagy) feljelentés nyomán rendeli el az ügyész, illetve a nyomozó hatóság, a feljelentés megtétele pedig a hatóság tagja és a hivatalos személy részéről - a hatáskörében tudomására jutott bűncselekmény esetében - kötelező.[5]
A büntetőeljárás kezdete képezi tehát a cezúrát, amely minőségileg megkülönbözteti az azt megelőző (a priori) és azt követő (a posteriori) jegyzői (gyámhatósági[6]) aktusokat. E helyütt fontos megjegyezni, hogy 2013. január 1. napjával, a járási rendszer bevezetésével mélyreható szervezeti változások indultak el az állami közigazgatásban. E strukturális átalakulás legszembetűnőbb momentuma, hogy több, korábban a települési önkormányzat jegyzőjének hatáskörébe tartozó feladat átkerült a járási hivatalokéba. A hatáskör-átcsoportosítás miatt az alábbiakban természetesen mindenütt jelzem, ha már nem, vagy nem csak a jegyző ténykedését kell értenünk az épp tárgyalandó aktus alatt. Ugyanakkor, mivel ezeknél gyökereiben és hagyományosan mégiscsak "jegyzői működéssel" állunk szemben, a szóhasználat ("jegyző") nem lehet megtévesztő, annak kiterjesztő értelmezését - a köztudatban a feladat- és hatáskörével való explicite azonosítása miatt is - megengedhetőnek tartom.
Ezen intézkedések közös jellemzője, hogy a jegyző jogszabály rendelkezésének eleget téve kezdeményezi a büntetőeljárás megindítását.
Nem ritka, hogy folyamatban lévő szabálysértési eljárásban a járási hivatal megítélése szerint az ügy tárgyát képező cselekmény nem szabálysértés, hanem bűncselekmény. Ilyenkor, és ha a cselekmény miatt büntetőeljárás volt folyamatban, vagy a cselekményt már jogerősen elbírálták, az 1999. évi LXIX. törvény (a továbbiakban: régi Sztv.) 84. § (1) bekezdésének a), illetve e) pontja alapján az eljárást a jegyző határozattal megszüntette. Bár 2012. április 15. napjától hatályos a 2012. évi II. törvény (a továbbiakban: új Sztv.), rendelkezéseit a hatálybalépése után elkövetett szabálysértésekre kell alkalmazni, a hatálybalépésekor folyamatban levő szabálysértési eljárásokat pedig a régi Sztv. alapján kell lefolytatni.[7] Az új Sztv. a régihez képest nóvumként bevezeti a büntetőeljárásban már ismert feljelentés elutasításának intézményét, melynek okai között - az eljárás megszüntetéséhez hasonlóan - megtaláljuk a régi Sztv. büntetőeljárásnak elsőbbséget adó, említett rendelkezéseit is.[8]
Az eljárás megszüntetésével egyidejűleg a jegyzőnek, illetve a járási hivatalnak az ügyet az eljárásra jogosult illetékes szervhez haladéktalanul át kell tennie.[9] Az eljárásra jogosult illetékes szerv nem csupán a nyomozó hatóság, hanem az ügyész is. A Be. 165. § (1) bekezdése ugyanis kimondja, hogy az ügyész rendelkezik a nyomozásról, mégpedig - az ennek realizálásához biztosított instrumentumai közül - adott esetben a nyomozó hatóság utasításával. Ehhez képest indokolatlanul megszorító volt a 11/2000. (II. 23.) BM rendelet 11. § (2) bekezdésében foglalt kikötés, miszerint bűncselekmény gyanújának fennforgásakor az iratokat a nyomozó hatósághoz kell áttenni.
Előfordulhat, hogy a nyomozó hatóság a szabálysértési iratok (mint feljelentés) hozzá érkezését követően nem rendeli el a nyomozást, hanem a feljelentés kiegészítése iránt intézkedik. Ha ennek alapján megbizonyosodik a bűncselekmény egyszerű gyanújáról, vagy épp továbbra sem tud megnyugtatóan állást foglalni abban a kérdésben, hogy történt-e bűncselekmény, a nyomozást mindenképp el kell rendelnie. Ezután, amennyiben az elsődleges nyomozási cselekmények alappal arra engednek következtetni, hogy nem valósult meg bűncselekmény, a nyomozás megszüntetése nem odázható el.
2.2.1. A gyermekvédelemmel összefüggő jegyzői hatáskörök mindennapi gyakorlatában nem egyedi az a szituáció, amikor veszélyeztetettség állapota áll fenn a gyermeknél. A veszélyeztetettség törvényi fogalmán[10] túl az olyan, eredetileg angolszász szakkifejezések (illetve fordításuk), mint a "gyermek bántalmazása" (child abuse), a "gyermek elhanyagolása" (child neglect) és a "rossz bánásmód" (maltreatment),[11] ugyancsak érzékeltetik, milyen súlyos és gyors intézkedést igénylő helyzetekkel szembesülhetnek az eljáró hatóságok. Nem véletlen a többes szám használata, hiszen a büntetőeljárás alanyai közül valamennyi hatóságnak erőfeszítéseket kell tenni az optimális megoldás megtalálása érdekében.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
