"A jogilag releváns elektronikus kapcsolatok döntő kérdése, hogy milyen módon garantálható az érintett felek azonosítása és a kommunikációs tartalom sértetlenségének igazolása. Az elektronikus kapcsolatokban sajátos biztosítékokat tesz szükségessé a személyesség hiánya, az, hogy a felek csak elektronikus adatok közvetítésével kerülnek kapcsolatba egymással."1
A fenti idézet tükrében az elektronikus közigazgatás tekintetében mindenképpen beszélni kell a személyazonosításról. A személyazonosítás azonban csak az egyik oldala a biztonságos, személyes kontaktus nélküli kommunikációnak. Emellett a közigazgatási hatósági eljárásban résztvevőkhöz kapcsolódó dokumentumok azonosítása és hitelesítése is egy külön tanulmányt igényelne.2
Az ügyfél és a hatóság oldaláról egyaránt vizsgálandó: milyen módok vannak az azonosításra, az egymással való biztonságos kapcsolatra? Az ügyfél az ügyintézés ezt a formájával akkor fog élni, ha garantálható számára, hogy ugyanolyan biztonságos módon tud kapcsolatba lépni a hatósággal, mintha személyesen bemenne a hivatalba. Azonban nemcsak az ügyindítás belépési pontját kell informatikai eszközökkel kiépíteni, hanem a teljes folyamat elektronikus legenerálására van szükség, meghatározva a végpontot is (hatóság, ügyintéző). Felvetőtik a kérdés, hogyan lehet a hivatalt is teljesen egyén szintre lebontani, hogy akár az ügyintéző személyes felelősségének megállapítása is lehetővé váljon.
Front office oldalon a személyazonosítás szempontjából az ügyfélre kell koncentrálnunk, aki kapcsolatba kíván lépni a közigazgatási szervvel. Back-office oldalon az elektronikus ügyintézés különböző szintjeihez viszonyítva [a CLBPS ajánlás által meghatározott elvárások tükrében pl. csak tájékoztatás az ügyfél számára, elektronikus dokumentumok küldése (hiánypótlás), elektronikus döntéshozatal stb.] az ügyintéző elektronikus kapcsolattartását tekintem vizsgálódásom tárgyának.
Maga a civil és magánszféra elektronizálására irányuló törekvés már lassan egy évtizedes múltra tekint vissza. Kezdeményezések ezt megelőzően is voltak,3 de jogi formát csak 2003-ban nyert.4 A terület felfedezetlen, ismeretlen volta magában hordozza egyben a lehetőségeket, másrészt akadályt is gördít az elterjedésében. A hazai digitális szakadék meggátolja, hogy a különböző jogalkalmazási területeken megjelenjenek az elektronikus szolgáltatások, pl. az életkor, a végzettség vagy a jövedelem nagyon meghatározó ebben a kérdésben. Az idősebb korosztály nehezebben viseli a változásokat, már nem hajlandó megtanulni az Internet alkalmazását. Az iskolázatlanabb réteg is több odafigyelést, oktatást igényelne annak érdekében, hogy képes legyen használni az ügyfélkaput. A jövedelem az online hozzáférést nehezíti meg, az Internet és a számítógép-penetráció még mindig nem teljes Magyarországon.
A közigazgatásra még inkább igazak a fenti állítások, emellett nap, mint nap olyan ügyekkel, élethelyzetekkel találkoznak a hatóságok, ahol elengedhetetlen a személyes megjelenés és kommunikáció. Kisebb településeken az is előfordul az önkormányzatoknál, hogy egy család ügyeit egy ügyintéző látja el, ezáltal sokkal bensőségesebb viszony alakul ki. Ezzel szemben az elektronikus ügyintézés egy személytelen, teljesen új ismereteket, hozzáállást igénylő forma. Bevezetéséhez, működőképességéhez az ügyfelek ismereteinek bővítésére, a téves feltevések lerombolására, az alapvető mentalitás, hozzáállás megváltoztatására van szükség. Ez egyrészt a lehetőségek minél szélesebb körben való kommunikálásával, bemutatásával, a biztonságos és stabil informatikai háttér garantálásával, az ügyfél jogainak fokozott védelmével és a hatóság oldalán bizonyos kötelezettségek támasztásával érhető el.
Azonban én úgy érzem, a siker kulcsa az ügyintézők meggyőzése. Ha ők úgy érzik, hogy olyan rendszerrel dolgoznak, amelynek elsajátítása nem egy plusz teher, hanem megkönnyíti, segíti munkájukat, akkor népszerűsíteni fogják az elektronikus ügyintézést, ha azonban nem, akkor gátját fogják állni a fejlődésnek és bármilyen jól működő rendszert megdönthetnek.
Az elektronikus közigazgatás elterjedésében akadályozó tényezőnek látom a kiforratlan jogszabályi hátteret is. Egyrészt még a mai napig sem alakult ki a végleges jogi keret, amely meghatározná a követendő irányt, a jogokat és kötelezettségeket. Novum jellege miatt felkészülési időre is szükség lenne, hogy megtanulhassuk, mit és hogyan lehet csinálni. Ezzel szemben vannak olyan területek, amelyek még nem nyertek szabályozást pl. cégkapu, másrészt vannak olyanok, amelyek pár havonta megváltoznak pl. elektronikus ügyindítás. Ez jogbizonytalanságot okoz. A tanulmány célja, hogy bemutassa a jelenleg hatályos és októbertől hatályba lépő, személyazonosítást érintő szabályozások lényegét.
Az elektronikus közigazgatás fogalmát nem határozza meg jogszabály, de a kialakult gyakorlat és a kapcsolódó joganyag áttekintése után azt mondhatjuk, hogy "tág értelemben az infokommunikációs technológiák alkalmazását jelenti az állam és a társadalom közötti kapcsolatrendszerekben, szűk értelemben pedig a jogszabályok által meghatározott elektronikus ügyintézésre vonatkozó szabályok összességét értjük alatta".5
A front-office oldal az ügyfél felől közelíti meg az elektronikus közigazgatást, ügyintézést, vagyis az ügyfél ebből mit lát, tapasztal.
Az Európai Unió már korábban is foglalkozott a témával és CLBPS6 ajánlásában meghatározta az elektronikus ügyintézés fejlődési szakaszait. Első szintje a portalógiával kapcsolatos, hiszen követelményként bizonyos közérdekű adatok honlapokon történő közzétételét írja elő. Az ügyintézésnél ez jelenti az adott hatóság szervezeti felépítésének, elérhetőségeinek feltüntetését, a hatáskörébe tartozó ügyek felsorolását, rövid ismertetését. A második szint már a nyomtatványok, űrlapok letölthetővé tételét is előírja. Magyarországon ezek jogrendszerbe történő beépítése az általános, különös és speciális közzétételi listák tartalmának az elektronikus információszabadságról szóló 2005. évi XC. törvényben (továbbiakban: Eitv.) való rögzítésével és az elektronikus tájékoztató szolgáltatásnak a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvénnyel (továbbiakban: Ket.) való definiálásával megtörtént. A harmadik szint már az elektronikus ügyindításra is lehetőséget biztosít, azaz nemcsak letölthetők, kinyomtathatók a nyomtatványok, hanem elektronikusan is kitölthetők és a hatósághoz továbbíthatók. Ez már speciális informatikai eszközöket, útvonalat és biztonságot igényel.
Míg az első és második szint egyfajta jogszabályi kötelezettségként öltött testet nálunk, ennek (és a vonatkozó uniós forrásoknak - GVOP) köszönhetően a hatóságok mindegyike eleget tett neki, addig a harmadik szint teljesítésénél már inkább pár százalékos megfelelésről beszélhetünk.
A negyedik szint a kétirányú interaktivitás mellett a teljes elektronikus ügyintézést magában foglalja az ügyindítástól a döntéshozatalig, beleértve az elektronikus fizetést is. Erre az országban - ha nem is teljes körűen - két-három fejlesztés képes.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
