"Nem túlzás azt állítani, hogy a környezetvédelem a demokrácia gyakorlásának kulcsterülete lett, de azt sem, hogy a demokratikus játékszabályok épp ezen a területen a legkidolgozottabbak (működésük értékelése már más kérdés)."1
A környezeti demokrácia összegzi magában mindazokat a tendenciákat, amelyek az utóbbi évtizedekben jelen vannak a közéletben, a társadalomban: együtt jelenik meg itt az életterünkért való aggódás, a jövő generációinak fontossága, továbbá a politikából való kiábrándulás, az állampolgárok cselekvési igénye, részvétele a demokratikus döntéshozatali rendszerben (ideértve ennek szervezett formáját, a környezetvédelmi civil szervezetek tevékenységét). A környezeti demokrácia tehát egyfajta "kortünetként" felszínre hozza, integrálja azokat a legfontosabb problémákat, kihívásokat, amelyek napirenden vannak a fejlett országokban. A jognak és a jogtudománynak ezen komplex kihívásrendszerre kell megfelelő választ találnia, s a jogrendszereket a környezeti változásokhoz (klímaváltozás, környezetszennyezés)2, valamint az állampolgári (ha tetszik civil) részvétel megnövekedett igényeihez alakítani.
A környezeti demokrácia kérdéskörét hagyományosan négy területen értelmezhetjük:
- Hozzáférés a környezeti információkhoz;
- Ennek alapján részvétel a politikai döntéshozatalban;
- Állami garanciaként az utóbbiak peremfeltételeinek megteremtése (azaz a részvételre képesítés)
- Ezekhez kapcsolódóan az igazságszolgáltatáshoz való jog biztosítása.
A környezeti demokrácia általam bemutatott elképzelése azonban sokkal több mindent foglal magában, mint a fent jelzett - döntően részvételi és a döntésben való részvétel biztosítását szolgáló (az alkotmányjog nyelvén: részjogosítványok) - jogkörök. A környezeti demokrácia a XXI. század jogrendszereiben egy "környezetvédelemre hangolt" struktúrát jelent3, amelyben mind a közjog, mind pedig a magánjog integrálja magában a környezetvédelmi megfontolásokat (a "környezetvédelemre rendezkedik be"). Ebben a "zöld jogrendszerben" kitüntetett helye lesz az alkotmányok környezetjogi rendelkezésinek, s azok összetett - alkotmánybírósági - értelmezésének.
A következőkben azt vizsgáljuk, hogy a rendszerváltás óta eltelt időszakban milyen a magyar jogrendszer környezetjogi teljesítménye, mind a "hagyományos" értelemben felfogott környezeti demokrácia szempontjából, mind pedig az utóbb említett "zöld jogrendszer" viszonylatában - nagy hangsúlyt fektetve arra, hogy egy ilyen zöld jogrendszer milyen alkotmányos alapokkal kell(ene), hogy rendelkezzen.
A környezetjogi jogalkotás területén három fő szintet különíthetünk el:
- A szupranacionális környezetjog tartalmazza azokat a nemzetközi (európai) jogi normákat, amelyek gyakran (ha nem is direkt módon) jogalkotási kötelezettséget rónak az egyes államokra, mint az adott nemzetközi szervezet tagjára.
- Az alkotmányokban megjelenő környezetjogi normákat (alkotmányos környezetjog) a nemzeti környezetjog legfelső rétegének kell tekintetni, amely országonként eltérő tendenciákat mutat (gyakori az, hogy az egyes államok alaptörvényeiben foglalt környezeti rendelkezések más országokban "csupán" törvényi alakot öltenek).
- A környezetjog harmadik szintjét a törvényi és rendeleti környezetjog adja, amely magában foglalja az egyes területekre vonatkozó anyagi és eljárási szabályokat.
A környezeti demokrácia nemzetközi - az ENSZ Európai Gazdasági Bizottsága területén érvényes - megalapozó dokumentuma a környezeti ügyekben az információhoz való hozzáférésről, a nyilvánosságnak a döntéshozatalban történő részvételéről és az igazságszolgáltatáshoz való jog biztosításáról szóló, Aarhusban, 1998. június 25-én elfogadott Egyezmény4. Hazánk az egyezmény aláírói között volt, s 2001-ben ratifikáltuk5 a dokumentumot. Az Aarhusi Egyezmény a következő célkitűzéseket6 határozza meg: "A jelen és jövő generációkban élő minden egyén azon jogának védelme érdekében, hogy egészségének és jólétének megfelelő környezetben éljen, ezen Egyezményben Részes valamennyi Fél garantálja a nyilvánosság számára a jogot az információk hozzáférhetőségéhez, a döntéshozatalban való részvételhez és az igazságszolgáltatás igénybevételéhez a környezetvédelmi ügyekben a jelen Egyezmény rendelkezései szerint." Vagyis az Aarhusi Egyezmény lerakja a környezeti demokrácia - már említett - nemzetközi alapjait. 2003-ban bővült ki az Egyezmény rezsimje a szennyezőanyag-kibocsátási és -szállítási nyilvántartásról szóló részekkel.7
Az Európai Unióban a környezeti demokrácia alapdokumentuma a környezeti információkhoz való hozzáférés szabadságáról szóló tanácsi irányelv (90/313/EGK)8 volt, amelyet 2003-ban váltott fel a jelenleg hatályos irányelv, az Európai Parlament és a Tanács 2003/4/EK irányelve a környezeti információkhoz való nyilvános hozzáférésről és a 90/313/EGK irányelv hatályon kívül helyezéséről9. A 2003-as irányelv a következő célkitűzésből indult ki: "A környezeti információkhoz történő szélesebb körű hozzáférés és az ilyen információk terjesztése hozzájárul a környezeti kérdésekkel kapcsolatos nagyobb tudatossághoz, a szabad véleménycseréhez, a nyilvánosságnak a környezeti ügyekkel kapcsolatos döntéshozatalban való hatékonyabb részvételéhez, és végezetül a jobb környezethez." Az irányelv tehát hasonló célkitűzéseket állít maga elé, mint az Aarhusi Egyezmény. Ezen túl megemlíthető még a részvételi aspektust szabályozó 2003/35/EK irányelv10, valamint az Aarhusi Egyezménynek a közösségi intézményekre történő alkalmazásáról szóló 1367/2006/EK rendelet11.
Hazánk tehát a rendszerváltás után (a politikai és gazdasági integrálódással párhozamosan) csatalakozott a nemzetközi környezetjogi jogalkotás két fontos gócához: az ENSZ-hez kötődő Aarhusi Egyezményhez, s az EU-hoz való csatlakozásunk után immáron Magyarország területén is hatályos az említett irányelv. Ezentúl a hazai környezetjogi fejlődés adaptálódik is a bővülő Aarhusi rezsimhez. Vagyis Magyarország sikerrel csatlakozott a (hagyományos) környezeti demokrácia nemzetközi alapjait lerakó környezetpolitikai és környezetjogi hálózatba.
"Egy, a környezet értékét elismerő alkotmány formális értelemben úgy járul hozzá a »környezetbarát jogrend« kialakulásához, hogy hivatkozási alapot nyújt, illetve kötelezettséget teremt a környezeti követelmények meghatározásához, tartalmilag pedig úgy, hogy megköveteli a környezeti szempontok figyelembevételét és beépítését az olyan emberi magatartások, társadalmi viszonyok szabályozásába, amelyek a környezet igénybevételét, használatát jelentik."12
Az alkotmányoknak a természetes és épített környezettel, valamint a környezetvédelemmel foglalkozó rendelkezései tipizálhatóak és rendszert alkotnak.13 A leggyakoribb alkotmányos rendelkezéstípusok a környezetvédelem megjelenése szempontjából azok, amelyekben a környezetvédelem, mint állami cél vagy feladat jelenik meg, továbbá azok, amelyek deklarálják a környezethez való jogot, illetve azok, amelyek a környezetvédelemhez, mint állampolgári kötelességhez közelítenek. Ezen formákon túlmenően elfordulnak olyan rendelkezések is, amelyek a környezethez való jog egy-egy önállósult rész-, vagy eszközjogosítványát kodifikálják: információs vagy részvételi jogot biztosítanak.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
