A polgári per célja különböző történelmi korszakokban más-más meghatározást kapott. A XIX. század második felében a polgári forradalmak hatására demokratikus államformák alakultak ki, a liberalizmus folyamata elindult.
Az 1877. évi német polgári perrendtartás (ZPO) az újonnan kialakult követelményeknek mindenben megfelelt. A polgárok szabadságát, egyenlőségét teljes mértékben elismerve a polgári pert is magánügynek minősítette, az állam feladata az egyén személyének és tulajdonának védelmére korlátozódott. A bíróság passzív és pártatlan szemlélője volt a jogvitáknak, az eljárásjog az egyéni érdek megvalósulásának garanciáit adta. A felek a perbeli jogaikat tetszésük szerint gyakorolhatták, a perrendtartásban írtak szerint. A bíróság nem rendelkezett azokkal az eszközökkel, amelyekkel a feleket a gyorsabb pervitelre ösztönözte volna. E tény mellett hamarosan megmutatkozott a ZPO számos más fogyatékossága is.
Néhány évtized elegendő volt mindezek felismerésére, kialakult az ún. szociális per eszménye, mely elsőként az 1895. évi osztrák polgári perrendtartásban jelent meg. A törvény megalkotója Franz Klein volt, aki a polgári pert nem magánügynek tekintette, azaz olyan eljárásnak, amely csak az egyéni érdek megvalósítása oldaláról közelíti meg a felek jogvitáját, hanem szociális szükséghelyzetként határozza meg azt, melyet mintegy hídnak tekintett az egyéni és közösségi érdekek között. Lényege többek között - "a jogbéke megőrzése, a jogrend védelme" volt. Ezzel megerősítette a bíróság pozícióját a felek korlátlan rendelkezési jogaival szemben. A bíróság a tárgyalás előkészítése során számos intézkedést tehetett; a törvény megengedte a bizonyítás hivatalból történő elrendelését, kiegészítését, mulasztás esetén szigorú konzekvenciákat helyezett kilátásba, az igazmondási kötelezettség a maga valóságában jelent meg. A per funkciójának, céljának jelentős megváltozása, az anyagi igazság kiderítését tette elsődlegessé.
Az osztrák polgári perrendtartásba foglalt új elemek számos kritika és bírálat ellenére rövid időn belül elfogadottá, mi több mintává váltak, mert egyensúlyt teremtettek a bírói hatalom és a felek rendelkezési jogai között. A bíróság pervezetési jogosítványai elejét vették a per elhúzására irányuló törekvéseknek.
Ezek a változások hatottak a XX. század első évtizedeiben a ZPO-ra is. A bírói hatalom növekedett, a hivatalból történő eljárás kiszélesedett, a per célja jelentősen megváltozott.1
A szociális polgári perrendtartás a magyar perjog fejlődésére is hatott, különösen az 1911. évi Pp. megalkotása során a per céljának megfogalmazásában. Bár az 1911. évi Pp. nem határozta meg a bíróság feladatait, rendelkezései előterében a felek jogvédelme állt. A per célja gyakran összekapcsolódott az igazság kiderítésének követelményével, ez azt jelentette, hogy a feleknek "azt, ami az ítéletben kimondatik, igazság gyanánt el kell fogadniuk." Az 1911. évi Pp. érvényre juttatta továbbá a bíróság és a felek együttműködésének követelményét is.
E követelménynek a fontosságát jól érzékelteti a törvény magyarázata, amelyből azért idézünk, mert máig érvényes megállapításokat tartalmaz: "A bíróság a feleket meghallgatja, azaz mindkét félnek alkalmat ad arra, hogy az általuk előadottakra kölcsönösen nyilatkozzanak, és az általuk felhozott tényállások valóságát vagy valótlanságát bizonyítási eljárás alapján vagy anélkül megállapítja, a megállapított tényekből levonja a jogi következtetést, azaz amennyiben a felperes kérelmét a tárgyi jog szabályai értelmében jogosnak találja, megadja a felperesnek a jogvédelmet, a kérelem értelmében és annak határain belül megállapító, marasztaló, jogállapot-változó ítéletet hoz; ellenkező esetben az alperesnek ad jogvédelmet, azaz a felperest keresetével egészében vagy részben elutasítja.
Elismerés vagy joglemondás esetében elmarad mind a ténymegállapítás, mind annak a vizsgálata, hogy a kereseti kérelem a tárgyi jog szabályai értelmében jogos-e, és csak a kereset megítélését gátló körülményeket lehet a jogelismeréssel szemben figyelembe venni.
A per célja nem az alanyi magánjogoknak vagy magánjogi igényeknek, hanem a tárgyi magánjognak érvényre juttatásában, megvalósításában áll, mert a per célja az ítélet meghozatala, vagyis a per tárgyául szolgáló magánjogi jogviszony bírói megállapítása; ellenben a fél nem bárminő ítélet, hanem csak a neki kedvező ítélet meghozatalára törekszik.
A polgári perben a jogszabály alkalmazása és ennek megfelelő ítélkezés nem öncél, hanem csak eszköze az alanyi magánjogok és magánjogi érdekek védelmének; és ezek szolgálatában áll az egész peres eljárás."2
Az 1911. évi törvényt 1952-ben új polgári perrendtartás váltotta fel, amely a régit jelentősen leegyszerűsítette. Kimaradt belőle "sok formális jellegű részletszabály", ahogy az indokolás fogalmaz, ugyanakkor az 1923. évi szovjet-orosz polgári eljárásjog mintájára beépítettek több alapvető szocialista elvet és más szabályt, így pl.
• a népi ülnöki intézményt,
• az ügyészi részvételt,
• sor került az ügyvédi kényszer kiküszöbölésére,
• az egyfokú perorvoslati rendszer bevezetésére.
• A keresetváltoztatást az elsőfokú eljárásban általánosan megengedetté tette,
• meghonosította a törvényességi óvás intézményét.
Meghatározásra került a tv. 1. §-ában a szocialista polgári eljárás általános és egyedi célja. Az általános cél a szocialista törvényesség érvényre juttatása, a konkrét cél az adott jogvita eldöntése lett. A törvény a felmerült jogviták eldöntését az anyagi igazság alapján biztosította.
A Pp. 1957. évi II. novellája módosította a törvény céljának megfogalmazásakor használt kifejezéseket: az állampolgár helyett polgár, az anyagi igazság helyett igazság lett. A bíróságnak hivatalból kellett gondoskodnia arról, hogy a felek a perbeli jogaikat helyesen gyakorolják, és perbeli kötelezettségeiknek eleget tegyenek. A bíróság aktív perbeli tevékenysége megerősödött, az eljárás bíróközpontúvá vált, a felek magánautonómiája visszaszorult. A törvény a felek rendelkezési jogosítványait bírósági, ügyészségi kontroll alá helyezte. A bírói hatalom növekedett, a nyomozati elv került előtérbe. Mindez együtt járt a felek rendelkezési jogainak korlátozásával.
A rendszerváltás óta mintegy 10 év telt el, mire eljárásjogunkban az alapelvek és egyes jogintézmények a megváltozott viszonyoknak megfelelően módosultak. A várakozással és a jogalkalmazói igénnyel ellentétben nem született új törvény. Az 1992. évi V. Ppn.-nel megjelent a törvény szövegében a perek ésszerű időn belül történő befejezésére vonatkozó kívánalom. Bár néhány fontos alapelv az 1995. évi VI. Ppn.-nel megújult, a törvény céljának újrafogalmazására csak 1999-ben, a VIII. Ppn.-ben került sor.
A módosított 1. §. szerint: "a törvény célja, hogy a természetes személyek és más személyek vagyoni és személyi jogaival kapcsolatban felmerült jogvitát, bírósági eljárásban való pártatlan eldöntését az e fejezetben meghatározott alapelvek érvényesítésével biztosítsa."
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
