Vörös Imre kilenc évig volt a magyar Alkotmánybíróság tagja. Távozásakor így nyilatkozott bírói tevékenységéről a Fundamentumnak: "személyemhez nagyon sok tekintetben a különvélemények kötődtek, és egyfajta fenegyerekként állítottak be, aminek én azért nem örültem, mert soha nem szerettem a címkéket: innen ugyanis könnyű eljutni odáig, hogy összeférhetetlen vagyok, mert egyesek fenegyerekként drukkolnak nekem, mások pedig összeférhetetlennek ítélnek. (...) Azt gondolom, hogy a különvélemények is hatnak, és az utókor - mint a köztéri kútból - merít belőlük, ha akar." (1999/2. szám, 65. o.)
A volt alkotmánybíró kötetbe gyűjtötte önállóan írt különvéleményeit és párhuzamos indokolásait. A könyvecske bevezetőjében a szerző megosztja olvasóival indítékait: "Az egymással való összevetés, a könnyebb értékelés lehetőségét kínálja a személyes vélemények összegyűjtése és publikálása. Igaz, ezzel az alkotmánybíró maga teszi az utókor mérlegére kilencéves tevékenységének egy terjedelmileg talán csekély, tartalmilag viszont esetleg mégiscsak jelentős súlyú szeletét."
A jól szerkesztett, tárgy- és jogszabály-mutatóval ellátott kötet valóban hozzásegítheti a kutatókat ahhoz, hogy megalapozottan ítéljék meg, Vörös Imre alkotmánybíró mivel járult hozzá a lassan már legendássá váló első Alkotmánybíróság teljesítményéhez. A kép persze csak akkor lehet teljes, ha az értékelők áttanulmányozzák azokat az alkotmánybírósági határozatokat is, amelyek meghozatalában Vörös Imre előadó alkotmánybíróként vett részt. Sajnos ebben nem nyújt segítséget a kötet. De azt mindenképp elősegíti, hogy Vörös alkotmánybíró a testület nagy tudású tagjaként, de mégiscsak a bíróság fenegyerekeként maradjon meg az utókor emlékezetében.
Nincs gyakorlatiasabb dolog, mint egy jó elmélet. Ezt a tételt jól illusztrálja a Nehéz jogi esetek címmel megjelent jogelméleti példatár, amelynek szerzője Takács Péter, az ELTE és a Miskolci Egyetem jogbölcselet tanára. A gyűjtemény konkrét példákon keresztül mutatja be, milyen következményei lehetnek egyes jogelméleti tételek gyakorlati alkalmazásának, illetve, hogy a gyakorlati problémák milyen jogbölcseleti kontextusban érthetők meg. Olvashatunk a kötetben történeti perekről (Szókratész, I. Károly peréről, a francia forradalom pereiről, a Dreyfus-perről és a nürnbergi perről) és nemzetközi bírói testületek elé került ügyekről (mint például a jugoszláviai háborús bűnösök peréről) csakúgy, mint az Alkotmánybíróság, illetve a Legfelsőbb Bíróság, továbbá az állampolgári jogok biztosai eseteiről. Különleges szellemi izgalmat sejtetnek az elméleti nehézségeket felvető, illetve a fikciós jellegű jogi esetek. Számos ügy emberi jogi problémákat rejt, amelyek a többihez hasonlóan gyengéden ironikus keretbe kerülnek, főként az eset átírása során használt földrajzi és személynevek útján.
Takács Péter kiváló munkát végzett. A jogi gondolkodás, a társadalmi problémák jogi kezelésének sajátosságai úgy válnak világossá és érthetővé a kötet lapjain, hogy egyúttal szórakoztatják is az olvasót.
Az Osiris Kiadó Európai Unióval foglalkozó tankönyveinek sorában jelent meg két hazai szakember, Gyulavári Tamás és Könczei György Európai szociális jog című műve. A könyv, amely kézikönyvként is jól használható, együtt tárgyalja a két legfontosabb európai intézmény, az Európai Unió és az Európa Tanács szociális jogát. A kötet első része az Európai Unió szociális politikájának fejlődésével ismerteti meg az olvasót, míg a második rész az Európa Tanács keretében létrehozott Európai Szociális Karta tartalmával és esetjogával foglalkozik. Mindkét szerző tudatosan törekedett arra, hogy a jogi szabályozás mögött mindig bemutassa a koncepcionális problémákat, és hogy interdiszciplináris megközelítésben tárgyalja a felvetett kérdéseket.
A kötet, amellett, hogy jól hasznosítható, praktikus ismereteket nyújt - a szerzők, akik egyúttal gyakorlati szakemberek, alapvetően ezzel a céllal írták meg a könyvet -, jelentős hozzájárulás a szociális jogok tekintetében folyó elméleti vitához is. Világossá válik ugyanis, hogy az egységes belső piac torzításmentes működé-
- 136/137 -
sének biztosítása hogyan vezet el szociális szempontok érvényesítéséhez az Európai Unióban, a szociális védelem hogyan biztosítható absztrakt egyéni jogok nélkül is, avagy absztrakt szociális jogok hogyan válhatnak jogilag kikényszeríthetővé az úgynevezett szatelliter jogosítványok alapján. A kötet bemutatja azt is, hogyan valósul meg a korábban őrült fantáziának tartott elképzelés, a nemzetközi panaszjog szociális jogok megsértése miatt. (A legújabb hír: az Európai Szociális Kartához csatolt és kollektív panaszeljárást biztosító jegyzőkönyv alapján már megérkezett az első elfogadható panasz.)
Mindezek alapján Gyulavári Tamás és Könczei György könyve bátran ajánlható nem csupán a gyakorló és elméleti szociális jogászok és szociálpolitikusok figyelmébe, de mindazokéba is, akik érdeklődnek a két európai intézmény munkája, illetve az emberi jogok nemzetközi védelmének problémái iránt.
A jogalkotási folyamatban való részvételt törvény biztosítja az érdekelt szervezeteknek: véleményüket ki kell kérni a jogalkotási program összeállítása során, és a tervezeteket meg kell küldeni számukra. A TASZ tapasztalatai szerint a kormányzat, illetve az egyes minisztériumok ezen a téren nem tesznek eleget törvényes kötelezettségüknek. Ugyanakkor a törvényjavaslatok parlamenti vitájakor megjelentetett TASZ Álláspont sorozatot a szakemberek és a politikai döntéshozók felhasználják munkájuk során.
A Társadalmi szervezetek a jogalkotásban című kiadvány (szerkesztette: Fridli Judit és Paskó Ildi) ismerteti és értelmezi társadalmi szervezetek jogalkotási részvételének szabályait, valamint sorra veszi azokat a javaslatokat, amelyeket az elmúlt időszakban egy-egy képviselő, illetve a kormány készített a kérdés szabályozására. A közéleti kérdésekben tájékozott olvasót nem lepheti meg a kiadvány megállapítása: a hatályos szabályok hiányosságai és a kormányszervek szemléletmódja miatt a civil szervezetek nem élhetnek teljes körűen véleményezési jogukkal. Éppen ezért a TASZ a kötetben megfogalmazza javaslatait, amelyekkel rugalmasabb együttműködést, nagyobb nyilvánosságot és számon kérhető eljárást biztosító szabályok kialakítását kezdeményezi. Fontos megjegyezni, hogy ezek a felvetések - szemben számos "civil" kezdeményezés törekvéseivel - érintetlenül hagyják a parlamenti demokrácia alapvető szerepviszonyait. "A véleményező szervezetek a jövőben sem írnák meg az előkészítő tárca helyett a jogszabályokat, ... a törvényalkotás feladata és politikai felelőssége ott maradna, ahová az alkotmány jelenleg is helyezi. A változás abban állna, hogy a véleményező szervezetek hatékonyabban és önkényes megkülönböztetésektől mentesen gyakorolhatnák ugyancsak az alkotmányban foglalt jogukat, hogy a rájuk tartozó kérdésekben megfogalmazzák javaslataikat és ellenjavaslataikat. A politikai döntéshozók pedig azzal a jogukkal élhetnének a jelenleginél nagyobb eredményességgel, hogy megismerjék a civil felek álláspontját."
A Társaság a Szabadságjogokért évek óta következetesen képviseli azt az álláspontot, amely szerint a kábítószerekkel összefüggő legtöbb kárt nem az egyes drogok használata, hanem a fogyasztás kriminalizálása okozza.
A TASZ a Drogpolitikai füzetek című kiadványsorozatának első számában a kábítószer-használattal kapcsolatos büntetőjogi szabályok szigorítását és a módosítás óta eltelt egy évet értékeli. A kötet első része összehasonlítja a miniszterelnök által "Európa legszigorúbb drogtörvényeként" említett jogszabálynak a parlament elé beterjesztett tervezetét és az elfogadott változatát. A második rész az elmúlt egy évet értékeli a TASZ jogsegélyszolgálatának konkrét ügyei segítségével. A jogi hatások című fejezet a jogvédő szervezet ügyvédeinek tapasztalatait összegzi a Btk.-szabályok alkalmazásával kapcsolatban. A szigorítás jelentős hatást gyakorolt a drogambulanciák működésére és a rendőrségi eljárásokra is. A kiadvány ezeket a következményeket is értékeli.
A szerzők, Dénes Balázs és Pelle Andrea, azok számára is számos új ismeretet közölnek, akik járatosak a kábítószer és büntetőjog témakörében. Az olvasó e kötet alapján arra a következtetésre jut, hogy a politikai döntéshozók nem tartoznak azok közé, akik olvassák a szakirodalmat, vagy ha mégis, akkor semmibe veszik azt. Ellenkező esetben nem a drogszabályok szigorítására, hanem a megelőzésre és a drogfogyasztás okozta ártalmak csökkentésére törekednének. ■
Visszaugrás
