E tanulmány összehasonlító vizsgálatot folytat a jövő nemzedékek környezeti érdekeit védő két közelmúltbeli alkotmánybírósági döntés apropóján. Az alábbiakban egyrészről a magyar Alkotmánybíróság által 2020 nyarán az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény 2017. évi módosítása kapcsán hozott ún. erdőtörvény határozata kerül bemutatásra, másrészt pedig a német Szövetségi Alkotmánybíróság (Bundesverfassungsgericht, továbbiakban: "BVerfG") által 2021 márciusában a német szövetségi klímavédelmi törvény vizsgálata kapcsán hozott döntés áll a vizsgálat középpontjában.[1] A tanulmány fő kérdése, hogy milyen normatív, kikényszeríthető kötelezettségek származnak a jövő nemzedékek érdekeiből a jogalkotóra nézve a magyar és a német alkotmánybírói gyakorlatban, valamint hogy a két ország alkotmányjogi dogmatikája milyen módon kezeli a jelen politikai döntéshozói szabadsága és a jövő nemzedékek életesélyei, illetve érdekei között feszülő intergenerációs feszültségeket.
Az elemzés kiindulópontja a jövő nemzedékek alkotmányos védelme, ennek főbb formáit tekinti át először e tanulmány a nemzeti alkotmányok tükrében (2. pont), különös tekintettel a magyar Alaptörvény P) cikkének normatív tartalmára (2.1. pont), valamint Németország Alaptörvényének (továbbiakban: "Grundgesetz") szabályaira a (2.2. pont). Ezt követően kerül sor a két alkotmánybírósági döntés ismertetésére, az alapul fekvő tények és az alkotmányossági okfejtés rövid rekonstrukciójára (3. pont). A tanulmány azonosítja a jövő nemzedékek jogainak védelme terén a két döntés közötti strukturális eltéréseket, illetve hasonlóságokat (4. pont). Az Összegzés pedig következtetéseket von le a nemzedékek közötti méltányosság bírósági védelméről.
A környezetvédelem követelményének alkotmányos megfogalmazása, különösen környezethez való emberi jog formájában, mára általánosan bevett megoldássá vált világszerte,[2] hiszen egy 2019-ben publikált felmérés szerint 156 alkotmány ismeri el ezt az alapvető jogot valamilyen megfogalmazással.[3] A jövő nemzedékek alkotmányos megjelenítése ehhez képest még ritkább megoldásnak számít, jelenleg közel 50 nemzeti alkotmány nevesíti érdekeiket, illetve jogaikat valamilyen formában. Ilyen alkotmányos rendelkezéssel alapvetően a fejlődő világ országainál találkozhatunk, így afrikai és dél-amerikai államok alkotmányában, például Argentína, Bolívia, Brazília, Ghána, Tanzánia és Uganda esetében. A fejlett világban jóval ritkább a jövő nemzedékek megjelenítése az alkotmányos szabályok szintjén. Ilyen megoldással jelenleg csak az Amerikai Egyesült Államok tagállami alkotmányaiban, illetve Európában Franciaország, Svédország, Németország, Andorra, Norvégia és Magyarország jogrendszerében találkozhatunk.
A fenti alkotmányok változatos módokon rögzítik a jövő nemzedékek védendő érdekeinek tárgyát, illetve terjedelmét. Van, ahol érdekeikre külön cikk vonatkozik, máshol a fenntartható fejlődés elvének kontextusában utalnak a jövő generációkra, míg van, ahol sajátos örökségkoncepciókban, illetve a köz érdekében végzett bizalmi vagyonkezelés (public trust) jogintézményén keresztül nevesítik az eljövendő nemzedékekért viselt felelőséget az alkotmányos szabályok.[4] Az európai alkotmányok közül egyedül a magyar Alaptörvény tartalmaz public trust típusú rendelkezést.
A jövő nemzedékekről az Alaptörvény számos cikkében említést tesz.[5] A Nemzeti Hitvalláson túl a 38. cikkben, amely a nemzeti vagyon kezelésének céljai között kifejezetten nevesíti a jövő nemzedékek szükségleteinek figyelembevételét, illetve legmeghatározóbb módon a P) cikkben. A P) cikk az Alaptörvény új szabálya, amely létrehozza a nemzet közös örökségének jogintézményét. Ennek értelmében az állam és mindenki kötelezettsége a nemzet közös örökségét képező értékek, így különösen a termőföld, az erdők, a vízkészlet, a biológiai sokféleség, valamint a kulturális értékek védelme, fenntartása és a jövő nemzedékek számára való megőrzése.
- 12/13 -
Az Alaptörvény P) cikke nemcsak az állam, hanem minden személy számára is hármas kötelezettséget keletkeztet a nemzet közös örökségének tárgyi hatálya alá tartozó védett értékek védelmére, fenntartására és a jövő nemzedékek számára való megőrzésére. A rendelkezés lényegében a nemzedékek közötti méltányosság elvét jeleníti meg, amely alapján a jelen generáció fő kötelezettsége, hogy a jövő nemzedékek számára megőrizze a választás lehetőségét, a természeti erőforrások minőségét és az azokhoz való hozzáférés lehetőségét.[6] A P) cikk egy sajátos örökségkoncepciót hoz létre, amely "objektív követelményeket támaszt az állam mindenkori tevékenységével szemben".[7]
Az Alkotmánybíróság eddigi gyakorlatából az alábbi fő kötelezettségek[8] olvashatók ki a P) cikk alapján: a távlatos tervezés,[9] illetve a természeti erőforrásokkal való takarékos gazdálkodásra ösztönzés kötelezettsége,[10] a megelőzés és az elővigyázatosság követelménye.[11] Ezen elvek értelmében a jogalkotónak kell minden esetben igazolnia, hogy "a környezet állapotának romlása egy adott intézkedés következményeként bizonyosan nem következik be."[12] Az államot fokozott gondossági kötelezettség terheli a természeti örökség védelme tekintetében, e körben aktív cselekvési, jogalkotási kötelezettség is terheli,[13] továbbá tartózkodni köteles a természeti erőforrásokat károsító magatartásoktól, nem okozhat visszafordíthatatlan környezeti károkat.[14] Az eddigi alkotmánybírósági határozatokból az is kiolvasható, hogy ezzel kapcsolatos feladatainak a jogalkotó csak akkor tud eleget tenni, ha "döntéseinek meghozatala során távlatosan, kormányzati ciklusokon átívelő módon mérlegel".[15]
Az Alkotmánybíróság az erdőtörvény határozatában kifejezetten is elismerte a P) cikkben a public trust doktrína megfogalmazódását, amely értelmében az állam "a jövő nemzedékek mint kedvezményezettek számára egyfajta bizalmi vagyonkezelőként kezeli a rá bízott természeti és kulturális kincseket, és a jelen generációk számára csak addig a mértékig teszi lehetővé ezen kincsek használatát és hasznosítását, ameddig az a természeti és kulturális értékeket mint önmagukért is védelemben részesítendő vagyontárgyak hosszú távú fennmaradását nem veszélyezteti."[16] E koncepció alapvetően angolszász eredetű jogintézmény, amelyben a trust védendő elemei felett a köz érdekében az állam mint szuverén vagyonkezelő rendelkezik, ám tevékenységével a jövő nemzedékek érdekeit kell szolgálnia, hiszen ők a trust kedvezményezettjei.[17] Ennek értelmében tehát bár az állam szuverén módon rendelkezhet erőforrásai felett, e "rendelkezési joga nem korlátlan".[18] Az Alkotmánybíróság kimondta, hogy az állam P) cikkből eredő kötelezettsége folytán a jövő nemzedékek bizalmi vagyonkezelőjeként jár el, és e minőségében köteles a jövő generációk érdekeit megfelelő módon érvényesíteni jogalkotása során. Ennek értelmében az állam a jelen generációk számára csak addig a mértékig teheti lehetővé a természeti kincsek hasznosítását, ameddig az a természeti értékek hosszú távú fennmaradását nem veszélyezteti.[19]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
