Ismert, hogy készül az Igazságügyi Minisztériumban az új Csődtörvény, melynek megszületését 2020. január 1-jére ígérik. Ez, és az UNCITRAL, az ENSZ nemzetközi kereskedelmi jogi szervezete 2018 decemberében Bécsben tartott ülésének a témája aktuálissá teszi azt a kérdést: hogyan fogja kezelni a jövőben a magyar jog a fizetésképtelenné vált cégcsoportokat/vállalatcsoportokat? Lehetővé teszi-e az egységes reorganizációjukat és így az adósok megmenekülését, illetve egy felszámolási típusú eljárásban biztosítja-e a hitelezők számára a nagyobb kielégítést a cégcsoport egész vagyonának figyelembevételével?
Számtalan megoldás ismert a különböző fizetésképtelenségi helyzetekre vonatkozóan, egyebek mellett például a vállalatcsoport tagjai elleni fizetésképtelenségi eljárások egy bíró általi vezetése (paralel proceedings), melyekben lehetőleg ugyanazt a fizetésképtelenségi szakértőt nevezi ki a bíróság; egy megerősített kooperációs-kommunikációs kötelezettség (erre jó példa a fizetésképtelenségi eljárásokról szóló 2015/848 EU rendelet koordinációs eljárása); és ismert az amerikai példa is, a "substantive consolidation" megoldással (érdemi elszámolás). Ez esetben a fizetésképtelenségi eljárás során a vállalatcsoport tagjainak önálló jogi személyiségétől függetlenül egységesen, egy gazdálkodó szervezetként kezeli a bíróság a vállalatcsoport tagjainak a vagyonát és a velük szembeni kötelezettségeket.
Az UNCITRAL az UNCITRAL Legislative Guide on Insolvency Law, Part three: Treatment of enterprise groups in insolvency című dokumentumában javaslatokat tesz a nemzeti jogalkotók számára a cégcsoportok kezelése tekintetében, és a Javaslat 219-221. pontjaiban van szó az "érdemi elszámolásról" (substantive consolidation), amelyet - álláspontom szerint - meg kellene fontolni az új törvény alkotása során.
A magyar jogi gyakorlatban is előfordultak már olyan esetek, amikor szükség lett volna a cégcsoport/vállalatcsoport tagjaival szembeni fizetésképtelenségi eljárásokban valami megoldásra, egységes kezelésükre.
Az 1990-es évek végén került felszámolás alá a Realbank, és a körülötte levő "Realbank csoporthoz" tartozó gazdasági társaságok. Valamennyiük ellen az akkori Fővárosi Bíróságon indult az eljárás (kivéve egyet, amelyiket az akkori Pest Megyei Bíróságon folytattak le). Mind a bank, mind pedig a csoporttagok felszámolási eljárására ugyanaz a bíróság volt illetékes, az eljárásokat ugyanaz a bíró vezette, s jóllehet a bank felszámolására a speciális pénzintézeti felszámolót kellett kirendelni, a többi csoporttag felszámolójaként ugyanaz a társaság lett kijelölve. Ez utóbbinak az volt az indoka, hogy a csoporttagok egymással szembeni követelései annyira összegabalyodtak, hogy célszerűbbnek mutatkozott egy felszámolóra bízni valamennyi csoporttag felszámolását, így a vagyon megosztása tekintetében legalább a felszámolók nem vitatkoztak egymással.
- 8/9 -
A párhuzamosan folyó eljárásokban a két felszámoló között folyamatos volt az egyeztetés, és végül a csoporttagokkal szembeni hitelezői igények tekintetében - az akkor hatályos hitelintézeti törvény egy rendelkezését felhasználva - a bank háttérfelelősségét megállapítva a banknál levő vagyonból sikerült a hitelezők tőkekövetelését 100%-ban kifizetni, sőt még egy kis késedelmi kamathoz is hozzájutottak. (A Realbank csoport felszámolásában egyébként a csoporttagokkal szembeni hitelezők a háttérfelelősség hiányában semmilyen, vagy alig valami kielégítéshez juthattak volna, mert a vagyon a banknál volt, a hitelezők pedig a csoporttagoknál.)
Ebben az esetben tehát ugyanaz a bíróság, ugyanaz a bíró járt el, és a párhuzamos eljárások többségében ugyanaz volt a felszámoló. A Realbank-csoport felszámolása így sikertörténetnek tekinthető.
Ugyanebben az időszakban indultak el egy másik cégcsoport tagjai ellen felszámolási eljárások, amelyeket ugyanazon bíróság különböző bírái folytatták le, más-más felszámolóval, és a bírók és a felszámolók közötti kommunikáció, információáramlás hiányában valójában nem derült ki, hova került a vagyon, és a hitelezők emiatt, és az egységes kezelésre lehetőséget adó jogszabály hiányában gyakorlatilag semmilyen kielégítést nem kaptak egyik eljárásban sem.
A probléma jól tetten érhető a csődeljárások (reorganizációra irányuló eljárások) vonatkozásában is. A Csődtörvény 2009-es módosítása után megszaporodott a csődeljárások száma, mert az adósok tulajdonosai azt hitték, hogy az új szabályok a reorganizációra képes és azt akaró gazdálkodó szervezetek számára segítséget nyújtanak. A gyakorlatban bebizonyosodott, hogy a szavazatok kialakításának rendszere miatt kizárólag a nagy hitelezők döntik el, mi lesz az adósok sorsa: reorganizálódhatnak, vagy a felszámolás sorsára jutnak, s miután a nagy hitelezők általában zálogjoggal, egyéb módon is biztosították a követelésüket, nem állt érdekükben egy bizonytalan reorganizációhoz való segítségnyújtás, hiszen a felszámolás során a zálogtárgyból történő kielégítés biztosabb, mint egy jövőbeli, kockázatokkal teli megállapodás teljesítése.
E kezdeti időszakban nyújtott be egy cégcsoporthoz tartozó három társaság csődkérelmet. A cégcsoport valódi termelő tevékenységet végzett, melyhez az egyikük - nevezzük "A" társaságnak - 400 millió forintos kölcsönt vett fel. A bank a cégcsoport másik két tagjától készfizető kezességet kért a kölcsön visszafizetésének biztosítékaként, tehát "B" és "C" társaság készfizető kezesként vett részt az ügyletben. Miután "A" nem tudta fizetni az esedékesség szerint a tartozását, a bank lejárttá tette a követelést, és így a "B" és a "C" társaság is azonnal egyenként 400-400 millió Ft-tal tartozott. A megindult három, párhuzamosan futó csődeljárásban a bank összesen 1 200 000 000 Ft-ot érvényesített, holott valójában csak 400 millióval tartozott a csoport. Nem is volt sikeres a három csődeljárás, hiszen a cégcsoport ennyit nem tudott előteremteni.
Ez a példa is kiválóan mutatja, ha cégcsoport/vállalatcsoport tagjai kerülnek Magyarországon fizetésképtelenségi eljárás hatálya alá - mivel a hatályos jog szerint a csoporttagok elleni eljárások együttes tartalmi kezelésére nincs lehetőség - milyen károkat okoz ez a helyzet.
Valamit tenni kellene a cégcsoportok/vállalatcsoportok tagjai elleni fizetésképtelenségi eljárásokban.
Az alapvető probléma, hogy nem határozható meg konkrétan a jog eszközeivel, mit tekintünk cégcsoportnak.
A magyar jogban a Ptk. 3:49-3:62. §-ai foglalkoznak a vállalatcsoport fogalmával, tartalmával, tulajdonosi viszonyból megközelítve a kapcsolatot. Az itt meghatározott elismert vállalatcsoport - ismereteim szerint - csak kivételesen jelent meg a magyar gazdaságban. A tényleges vállalatcsoportok esetén - amennyiben a feltételek egyébként fennállnak - elvileg a Ptk. 3:62. § (2) bekezdése alapján lehetőség lenne az uralkodó tag felelősségének megállapíttatására, de a tényleges vállalatcsoporti minőségre hivatkozással előterjesztett keresetekről, vagy kérelmekről nem tudok, jóllehet például a bankok a gazdálkodó szervezetek hitelezésben kifejezetten cégcsoportokkal kötik a szerződéseket.
Ha eltekintünk a vállalatcsoporti kapcsolat bizonyítási nehézségeitől, maga a Ptk. szabályozása is hibás, nem a gazdasági viszonyoknak megfelelő. Ahogyan azt Luka Beskorovaynyy - Tőke Péter a "Céghálózatok fizetésképtelensége" (Gazdaság és Jog, 2018. október, 14-21. oldal) című cikkében kifejtette, a Ptk. 3:59. §-a szerint csak egyirányú vertikális a felelősség. Elismert vállalatcsoport elleni fizetésképtelenségi eljárás esetén az eljárásba nem vonható be az uralkodó tag által ellenőrzött másik tag, habár a cégcsoportként működés eredményeképpen vagyonelemek kerülhettek át oda. Ez azt jelenti tehát, ha az "A" társaságnak van két cége: "B" és "C", és a vállalatcsoport működése során a tartozások a "B" cégben jelennek meg, míg a vagyont a "C" cégben koncentrálják, és az "A" társaságnak nincs vagyona, akkor a Ptk. szerinti vállalatcsoportok felelősségi szabályai szerint a "C" társaságban levő vagyon nem vonható be semmilyen módon a hitelezők kielégítésébe. A "B" társaság hitelezői felé csak az "A" társaság felel, aki maga is vagyontalan.
A másik probléma, amire felhívták a figyelmet, hogy a magyar jog szerint, ha a gazdasági társaságban a többségi tulajdonos egy vállalkozás, akkor vállalatcsoportról beszélhetünk, ha a feltételek fennállnak. Ha azonban természetes személy a többségi tulajdonos, akkor a Ptk. szerinti elismert, illetve tényleges vállalatcsoport fogalma nem használható.
Az UNCITRAL már sok éve próbálja meghatározni a fogalmat, és a cégcsoportok fizetésképtelenség esetén való helyes kezelését. A korábban hivatkozott anyag a cégcsoportok általános jellemzői kapcsán kifejti, hogy a társaságok üzleti tevékenységüket - egyre növekvő mértékben - cégcsoporton/vállalatcsoporton (enterprise group) keresztül folytatják. A vállalatcsoport kifejezés lefedi az egységes egészként megjelenő különböző üzleti szerveződéseket. Röviden úgy lehetne leírni, hogy
- két vagy több jogi személy (a cégcsoport tagja), amelyek vagy
- 9/10 -
- valamilyen ellenőrzés formájában (közvetlenül vagy közvetve), vagy
- tulajdonosi módon kapcsolódnak egymáshoz.
A vállalatcsoportok lehetnek egyszerűek, de nagyon összetettek is, magukba olvasztva számtalan teljesen vagy csak részben tulajdonolt leányvállalatot, működtető leányvállalatot, al-leányvállalatot, al-holding társaságot, szolgáltató társaságot, alvó társaságot, keresztigazgatást, tőketulajdonlást stb. Ide tartozhatnak még más típusú egységek: "special purpose entities" (SPE) (special purpose vehicle vagy bankruptcy-remote entity) a kifejezés magyarul talán a "projekt cég" kifejezésnek felel meg legjobban. Feladata, hogy csak igen kis területen, vagy rövid ideig tevékenykedjenek meghatározott cél elérése érdekében; "joint venture" - egy szerződéses megállapodást vagy társas viszonyt jelent két vagy több fél között, hogy egy közös üzleti célt elérjenek; "offshore trust" - a kifejezést bizalmi vagyonkezelési szerződésnek fordíthatnánk egy offshore joghatóságban létrehozva; "income trust" - ami egy befektetési bizalmi vagyonkezelés, amely jövedelem termelő vagyontárgyakat tulajdonol; "partnership".
A szöveg felhívja a figyelmet, hogy a cégcsoportok szerkezeti felépítése is rendkívül bonyolult lehet: hierarchikus vagy vertikális, illetve horizontális módon kapcsolódhatnak egymáshoz. Vertikális módon működhetnek egy gyártási folyamat különböző részeinél (így például az olajüzletben), horizontális rendszer esetében a cégcsoport tagjai általában ugyanazon a területen működnek, egymástól elkülönült feladatokkal (például egy médiavállalatnál).
Különféle vezetési stílus, forma található a vállalatcsoportoknál, és teljesen eltérőek lehetnek a pénzügyi, döntéshozatali felhatalmazások a csoport tagjainál.
A csoporton belüli integráció fokát számos tényező befolyásolja, így a vállalatcsoport belső szerkezeti felépítése (például, hogy vajon központilag irányítják az összes tagot, vagy megtartotta néhány a függetlenségét; vajon a leányvállalatok pénzügyileg, kölcsöngaranciák miatt függenek-e a vállalatcsoporttól; vajon a személyzeti ügyeket központilag intézik-e; a legfőbb döntéseket az anyavállalat hozza-e meg), hogyan folytatják a vállalatcsoport marketing tevékenységét (a cégcsoporton belüli értékesítés fontossága, a védjegyek, logók, hirdetések), a vállalatcsoport külső megjelenése.
Már ez az összefoglalás is mutatja, hogy nagyon nehéz meghatározni, hogy ki is tartozik a cégcsoport tagjai közé. Lehetséges, hogy a cégcsoport egyes tagjai fizetésképtelenek, más tagok azonban nyereségesek, mert valójában náluk csapódik le a cégcsoport tevékenységének a profitja.
A bonyolult kapcsolati-háló miatt nehezen határozható meg a cégcsoportba tartozó tagok köre, valójában a tulajdonosok tudják azt egyértelműen meghatározni. Álláspontom szerint elkülönülten kellene kezelni a reorganizációs típusú eljárást (bármi lesz is a neve az új Cstv.-ben) és a felszámolási típusú eljárást.
I. Reorganizációs eljárás esetén lehetőséget kellene biztosítani az egységes, egy eljárásban való kezelésre, ha azt maga a cégcsoport tulajdonosi köre akarja. Ha a cégcsoport uralkodó tagjának számító nem jelenti be a cégcsoport valamennyi tagját az eljárásban, és ezt valamelyik hitelező utóbb bizonyítja, ez azonnal megszüntetését eredményezné ennek az eljárásnak és szankcióként a felszámolási típusú eljárás indulna. (Ezzel lenne biztosítható, hogy ne történjen olyan visszaélés, mellyel egyes vagyontárgyakat akarattal kihagynának az eljárásból, hogy azt megmentsék a hitelezőktől.)
Reorganizáció esetén tehát azt javaslom, hogy függetlenül az önálló társasági lét megtartásától valamennyi vállalatcsoporti tag egy reorganizációs típusú eljárásban vegyen részt - ha ezt az uralkodó tag kéri -, s annak sikere esetén az egyezség terjedjen ki valamennyi tagra.
II. A felszámolási típusú eljárásoknál az alábbi két - esetenként egymásra épülő - eljárási megoldást lehetne biztosítani:
a) párhuzamos eljárások lefolytatásának lehetősége ugyanazon a bíróságon a vállalatcsoporti tagokkal szemben (eljárásjogi koordináció), illetve
b) lehetőséget kellene biztosítani az érdemi elszámolásra (substantive consolidation) is.
Mindkettő alapvető feltétele, hogy speciális illetékességi okként a vállalatcsoporti tagság megjelenjen, és a vállalatcsoport vezető vállalkozása elleni eljárásra illetékes bíróság legyen illetékes ilyen esetben a vállalatcsoporti tagok elleni fizetésképtelenségi eljárások lebonyolítására is.
Ad (a) Az eljárásjogi koordináció azt jelentené, hogy a cégcsoporti tagok elleni független, párhuzamosan futó eljárásokban információcserével és egyeztetéssel biztosítják a vagyon hatékony kezelését. Ennek a megoldásnak - véleményem szerint - az a hátránya, hogy a visszaéléseket nem lehet reparálni. Ha tehát a cégcsoport egyik tagjában gyűjtik össze a vagyont, míg a többiek tartoznak felelősséggel a hitelezők felé, akkor speciális szabály hiányában - az önálló jogi személyiség miatt - nem minden esetben lehet elérni a vagyonnal rendelkező tag felelősségének megállapítását. Konszernjogi felelősség alapján esetleg az megállapítható, ha azonban a cégcsoport létrehozásakor kellően figyelmesek voltak az alapítók, akkor a többségi tulajdonosi minőség megállapításának hiányában ez nem is működne.
A párhuzamos eljárások egyik nemzeti jogban használható formája lenne az, ha a cégcsoporti tagok elleni eljárást egy bírósághoz, konkrétan egy bíróhoz telepítené a jog, és a cégcsoport elleni eljárásra ugyanaz a fizetésképtelenségi szakértő kerülhetne kirendelésre. Ezzel ugyanis az információáramlás problémája megoldódna, hiszen ugyanazok a szereplők vesznek részt az eljárásokban.
A hatályos jog szerint ez lehetetlen, mert ha a cégcsoport tagjait különböző megyékben hozták létre, más és más törvényszék illetékességi körébe tartoznak az eljárások. A fizetésképtelenségi szakértőket pedig adósonként a számítógép rendeli ki, annak befolyásolása bíróság által nem lehetséges.
- 10/11 -
Ad (b) A másik megoldást - érdemi elszámolást (substantive consolidation) - az Amerikai Egyesült Államokban a bíróságok alakították ki. Ez valójában azt jelenti, hogy a cégcsoport tagjainak a teljes vagyonát a tagokkal szembeni valamennyi kötelezettséggel szembeállítják. Úgy kezelik tehát a vállalatcsoport tagjainak a vagyonát, mintha az egy gazdasági egységet alkotna. Csak olyankor alkalmazzák - és az UNCITRAL is akkor javasolja alkalmazni -, ha annyira összekeveredtek a cégcsoporti tagok egymással szembeni követelései, hogy azt csak nagy nehézségek árán lehetne kibogozni, illetve akkor, ha a cégcsoportot tisztességtelen céllal hozták létre (például az egyik lett a harmadik személyek felé tartozó cég, de a megszerzett vagyont átpumpálták a cégcsoport másik cégébe.)
Az érdemi elszámolásra - az UNCITRAL javaslatának megfelelően - akkor kellene lehetőséget biztosítani a bíróság számára kérelemre, ha a kérelmező bizonyítja, hogy
- tényleges vállalatcsoportról van szó;
- a vállalatcsoporti tagok között annyira összegabalyodtak az egymással szembeni követelések és tartozások, hogy az kibogozhatatlan (például egy cash-pooling megoldás esetén, azaz, ha a vállalatcsoport tagjainak a bevétele egy közös számlán kerül elszámolásra folyamatosan); illetve,
- ha csalás céljával hozták létre és működtették a vállalatcsoportot.
Ilyen esetben a bíróság bevonhatná az egyébként eljárás alatt nem levő céget is a fizetésképtelenségi eljárásba (mintegy szankcióként), és az egységes elszámolásban a hitelezői és a vagyona is részt venne.
Figyelemmel arra, hogy folyik az új Csődtörvény előkészítése, az alábbi szövegjavaslat talán segíthetne az előzőekben részletezett problémák kezelésében. (A szövegjavaslat a hatályos Cstv. rendelkezéseire utal vissza.)
A vállalatcsoportokra vonatkozó speciális szabályok
... § (1) Ha egy gazdálkodó szervezet más gazdálkodó szervezetben minősített többséget biztosító befolyással rendelkezik, elismert vállalatcsoport uralkodó tagja, illetve tényleges vállalatcsoport uralkodó tagja, a saját legfőbb szervének döntése alapján kezdeményezheti a bíróságon, hogy a bíróság a csődeljárást vállalatcsoportként, az uralkodó tagon kívül az ellenőrzött társaságra (társaságokra) vonatkozóan is egy eljárásban indítsa meg. Tényleges vállalatcsoport elleni csődeljárás megindítása iránti kérelem esetén a csődeljárást lefolytató bíróság a csődeljárást megindító végzésében állapítja meg a tényleges vállalatcsoport fennállását. Ilyen esetben a 8. § (1) bekezdésben írt előzetes egyetértést csak az uralkodó tag tekintetében kell beszerezni, a munkavállalókat, az Mt. 18. §-ában meghatározott szakszervezetet és az üzemi tanácsot(üzemi megbízottat) azonban valamennyi társaság esetében tájékoztatni kell.
(2) Az (1) bekezdés szabályait kell megfelelően alkalmazni akkor is, ha a vállalatcsoport nem az (1) bekezdésben meghatározott kapcsolat alapján áll fenn, hanem két vagy több társaságban ugyanazon személy a Ptk. 8:2. §-ában meghatározott többségi befolyással rendelkezik, és ez a személy kezdeményezi az egységes csődeljárás lefolytatását.
(3) A vállalatcsoportra vonatkozóan csak egységes csődeljárás folytatható le, adósként a vállalatcsoportot kell figyelembe venni.
(4) Az egységes csődeljárást kezdeményezőnek az eljárás kezdeményezése tekintetében az adós általános szabályok szerinti kötelezettségeit kell teljesíteni azzal, hogy a 7. § (2)-(3) bekezdésében írtakat a vállalatcsoport tagjaira vonatkozóan egyenként kell vizsgálni. A 8. § (2)-(3) bekezdésében felsorolt adatokat a vállalatcsoport tagjainak külön-külön teljesítenie kell, az uralkodó tagnak azonban a csődkérelmek benyújtásával egyidejűleg kérelmet kell benyújtania az egységes csődeljárás lefolytatására. E kérelemben részletesen ki kell fejtenie a vállalatcsoporti kapcsolódást, azt bizonyítania kell, és nyilatkoznia kell, hogy az egységes csődeljárásba bevont tagokon kívül nincs más vállalatcsoporti tag.
(5) Az eljárásra a csődeljárás általános szabályait kell alkalmazni azzal az eltéréssel, hogy
a) a bíróságnak az egységes csődeljárást meg kell szüntetnie, függetlenül attól, hogy melyik szakaszában tart az eljárás, ha az eljárás során tudomására jutott adatokból megállapítható, hogy az uralkodó tag nem valamennyi vállalatcsoporti tagot jelentette be a kérelmében;
b) a bíróság a csődnyitást elrendelő határozatában a felsorolt gazdálkodó szervezetek tekintetében, a vállalatcsoport elleni egységes csődeljárást indítja meg, s felhívja valamennyi - uralkodó és ellenőrzött tag - társaság hitelezőjét a követelés bejelentésére oly módon, hogy a hitelezőnek a követelés bejelentésekor egyértelműen meg kell jelölnie a követelés kötelezettjét is;
c) a vállalatcsoport egységes csődeljárásában egy vagyonfelügyelő kerülhet kijelölésre;
d) a vagyonfelügyelőnek a bejelentett hitelezői igényeket társaságonként kell nyilvántartania és úgy kell visszaigazolnia, azonban a szavazatok számításánál a vállalatcsoport összes biztosított és összes nem biztosított hitelezői igényét egységesen, társaságoktól függetlenül kell figyelembe venni;
e) olyan követelések esetében, amelyeknél a vállalatcsoport tagja a főkötelezett és az arra biztosítékot nyújtó társaság is, egyezségkötés esetén a követelést csak egyszer kell figyelembe venni;
f) amennyiben a hitelezők nagy száma, illetve az eljárás bonyolultsága indokolja, a hitelezői gyűlések társaságonként tarthatók, azonban valamennyi hitelezői gyűlésen az ellenőrzött társaság vezető tisztségviselőjén felül részt kell vennie a minősített befolyásszerző, uralkodó tag vezető tisztségviselőjének, illetve a természetes személy tulajdonosnak. Az egyezség megkötéséről csak a teljes vállalatcsoportra vonatkozóan, egységesen hozható határozat, lehetőség van azonban arra, hogy az egyes ellenőrzött társaságok hitelezői saját hitelezői választmányuk útján képviseltessék magukat a hitelezői gyűlésen és a határozat meghozatalában.
- 11/12 -
... § (1) Ha a vállalatcsoport tekintetében létrejött egyezségben a vállalatcsoporti hitelezők 20. § (1) bekezdés szerint számított többsége egyes ellenőrzött társaság megszüntetéséről határoz, úgy a vagyonfelügyelőnek a határozatot annak meghozatalától számított 3 napon belül a bíróság elé kell terjesztenie, s a bíróság az ellenőrzött társaság tekintetében elrendeli a felszámolást. A továbbiakban az ellenőrzött társaság felszámolását a vállalatcsoport csődeljárásától elkülönülten kell folytatni.
(2) Az ellenőrzött társaság hitelezői választmánya kezdeményezésére a bíróság minősített befolyásszerzés esetén a felszámolást elrendelő végzésében megállapíthatja az ellenőrzött társaság felé érvényesített tartósan hátrányos üzletpolitikát. Ebben az esetben az egységes csődeljárásban úgy kell az egyezséget létrehozni, hogy az a megszüntetendő ellenőrzött társaság hitelezői követelésének teljes egészében történő kifizetését biztosítja a vállalatcsoport vagyonából. Ha a bíróság nem állapítja meg a tartósan hátrányos üzletpolitika alkalmazását, illetve a hitelezői választmány ezt nem kezdeményezi, úgy a megszüntetendő társaság hitelezőnek követelését a felszámolás során a társaság saját vagyonából a kielégítési sorrendben foglaltak szerint kell kiegyenlíteni.
(3) A tartósan hátrányos üzletpolitika megállapítására vonatkozó kérelem bírósághoz való benyújtására attól számított 8 napon belül van lehetősége az ellenőrzött társaság hitelezői által választott hitelezői választmánynak, amikor a minősített befolyásszerző a hitelezői gyűlésen az ellenőrzött társaság hitelezőinek bejelenti a megszüntetésről szóló döntést. A kérelem benyújtásának igazolását követően az egységes csődeljárásban hozott egyezség csak akkor hagyható jóvá, ha a megszüntetendő ellenőrzött társaság hitelezői követelésének teljes kielégítését biztosítja. A felszámolási eljárás alá került megszüntetendő ellenőrzött társaság vagyonának sorsáról is rendelkezni kell az egységes csődeljárásban hozott egyezségben.
(4) Elismert vállalatcsoport, illetve tényleges vállalatcsoport ellenőrzött tagjának megszüntetése esetén az uralmi szerződésben, illetve a kialakult - és a bíróság határozatában rögzített - gyakorlatnak megfelelő módon kell a megszüntetendő ellenőrzött társaság vonatkozásában bejelentett hitelezői igények kiegyenlítését biztosítani.
(5) Ha a vállalatcsoport vonatkozásában csődegyezség nem jön létre, a csődeljárás megszüntetését követően társaságonként kell a felszámolási eljárást megindítani ugyanazon törvényszék előtt, ahol a csődeljárást a vállalatcsoport ellen lefolytatták. ■
Visszaugrás
