"Amikor megtudtam, hogy különválnak és egymástól távol élnek majd, szerettem volna tudni, hogy fogom-e az apámat szeretni még. Egyik nap a papával akartam élni, a rákövetkező napon a mamával. Aztán a szüleim megkérdezték tőlem, kivel akarok menni. Évekig bűntudatot éreztem amiatt, hogy a mamát választottam. Olyan volt, mintha elárultam volna a papát, mintha megöltem volna őt."[2]
Az utóbbi évtizedekben, nem vitásan az Európai Uniónak a gyermekbarát igazságszolgáltatás kialakításával, fejlesztésével kapcsolatos erőfeszítéseinek köszönhetően is, a gyermekek jogainak védelme az alapvető emberi jogok tiszteletben tartásának egyik legfontosabb elemévé vált. A gyermek érdekei azonban az emberi jogokon belül is vitathatatlan elsőbbséget élvező érdekek, hiszen a gyermekeket életkoruknál, fejlettségüknél fogva védelemben kell részesíteni, a gyengébb fél védelmének alapjogi követelménye ezt kívánja meg a felnőtt társadalomtól. Az Európai Unió Alapjogi Chartája 24. cikke (1) bekezdésében rögzíti, hogy a gyermekek véleményüket szabadon kifejezhetik, s az őket érintő ügyekben véleményüket életkoruknak és érettségüknek megfelelően kell figyelembe venni. A Gyermek jogairól szóló, New Yorkban, 1989. november 20-án kelt egyezmény (Magyarországon kihirdetve az 1991. évi LXIV. törvénnyel - a továbbiakban: New York-i Gyermekjogi Egyezmény) 9. cikk 2. pontja alapelvként rögzíti a szülői felügyeleti joggal és a kapcsolattartási ügyekkel kapcsolatban, hogy: "valamennyi érdekelt félnek lehetőséget kell adni az eljárásban való részvételre." A 12. cikk a gyermekek részvételére fókuszálva rendelkezik arról, hogy: "Az Egyezményben részes államok az ítélőképessége birtokában levő gyermek számára biztosítják azt a jogot, hogy minden őt érintő kérdésben szabadon kinyilváníthassa véleményét. A gyermek véleményét, figyelemmel korára és érettségi fokára, kellően tekintetbe kell venni. Ebből a célból nevezetesen lehetőséget kell adni a gyermeknek arra, hogy bármely olyan bírói vagy közigazgatási eljárásban, amelyben érdekelt, közvetlenül vagy képviselője, illetőleg arra alkalmas szerv útján a hazai jogszabályokban foglalt eljárási szabályoknak megfelelően meghallgassák."
Nem elegendő azonban, hogy az egyes országok strukturális átalakításokkal az intézményrendszerüket alkalmassá teszik arra, hogy a gyermek részvételét az őt érintő eljárásokban biztosítják, a gyermek meghallgatásához megfelelő környezetet teremtenek. Ennél is fontosabb, hogy olyan szakemberek foglalkozzanak az érintett gyermekekkel, akiknek szakmai felkészültsége, ismerete garanciát jelent ahhoz, hogy a gyermek véleményét megfelelőképpen figyelembe veszik. A "megfelelőképpen" kritériumait meghatározni korántsem egyszerű feladat. Erre hívja fel a figyelmet az Európai Bizottság az 5. számú általános magyarázatában, amikor úgy fogalmaz: "úgy tenni, mintha meghallgatnánk a gyermeket, nem különösebben nehéz; kellő súlyt adni a véleményének - ez már valódi változást igényel." A gyermekközpontú igazságszolgáltatásnak egy fontos területe lehet a jövőben a gyermek bevonása a mediációs eljárás folyamatába, amely módot ad a gyermek mediátor általi közvetlen meghallgatására. A gyermekeket érintő nemzetközi és belső jogvitákban különböző célokat szolgálhat a gyermek vitarendezésbe való bevonása. Elsőként a gyermek véleményének meghallgatása rávilágít a gyermek érzéseire és kívánságaira, amelyek fontos információk lehetnek annak meghatározásakor, hogy egy adott megoldás a gyermek legfőbb érdekét szolgálja-e. Másodszor tudatosíthatja a szülőkben a gyermek kívánságait, és segíthet abban, hogy egy elfogadható közös megoldás érdekében elrugaszkodjanak saját álláspontjukról. Harmadsorban, a gyermek bevonása tiszteletben tartja a gyermek meghallgatásához való jogát, miközben lehetőséget ad a számára, hogy tájékozódjon a körülötte zajló eseményekről.[3] Az alábbiakban kísérletet teszünk
- 2/3 -
arra, hogy a szemléletváltozást elősegítő szempontokat összegyűjtsük, a gyermeknek az őt érintő eljárásokban való részvételével kapcsolatos szakmai tapasztalatokat, gyakorlati tudnivalókat megosszuk, különös tekintettel a gyermek közvetítői eljárásban való részvételére.
Ha a gyermek részvételéről beszélünk az őt érintő hatósági és bírósági eljárásokban, indokolt különbséget tenni a részvétel tágabb és szűkebb értelmezése között. Tágabb értelemben a gyermek részvétele magában foglalja a gyermeknek a szabad véleménynyilvánításhoz, a gyermek meghallgatáshoz és véleményének figyelembevételéhez való jogát, míg szűkebb értelemben a gyermek részvételét a meghallgatásával azonosítjuk. Mindkét értelmezés kapcsán felmerül a kérdés, vajon hogyan értelmezzük az ítélőképesség kategóriáját, van-e, és ha igen, milyen összefüggés van az életkor és az ítélőképesség között. A New York-i Egyezmény és az Alapjogi Charta fent idézett rendelkezésein kívül Az ENSZ Gyermekjogi Bizottsága a 12. sz. általános magyarázatában[4] úgy értelmezi a gyermek meghallgatáshoz való jogát, mint az Egyezmény négy vezérelvének egyikét és az értelmezésben a "shall assure" ("biztosítja") kifejezést használja. A magyarázat azt a tényt fejti ki, hogy az életkor önmagában nem határozhatja meg egy gyermek véleményének jelentőségét. Az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának a gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló iránymutatása[5] az ítélőképesség vizsgálata kapcsán olyan fogalmakat használ, mint "életkor és érettség", valamint "megfelelő megértés", amely a felfogóképesség egy bizonyos szintjére utal, de nem megy el addig, hogy az adott ügy valamennyi vonatkozásának teljes körű, átfogó ismeretét követelje meg a gyermektől. Az európai országok nagyobb részében általánosan jellemző, hogy az iskolakezdés, hét-nyolcéves korban a logikai képességek birtoklása, a valóság megfelelő érzékelése, erkölcsi ítéletek kialakításának képessége, tíz-tizenkét éves korban a logikus gondolkodás képességének elsajátítása már olyan tényezők, amelyekkel a szülőknek és az őt érintő ügyekben eljáró bíróságoknak és hatóságoknak is számolniuk kell.[6] Az igazságszolgáltatási szerveknek szóló iránymutatás a gyermek jogairól szóló Egyezmény szemléletén alapul. A Bizottság felhívja a figyelmet arra, hogy a 12. cikkben foglalt jogok nem az önrendelkezést, hanem a döntéshozatalban való érdemi részvétel jogát biztosítják. Az 5. és 14. cikk a gyermek "kibontakozó képességeire" tett utalásai pedig hangsúlyozzák annak szükségességét, hogy tiszteletben tartsák a gyerek döntéshozatali képességének fejlődését.[7] Álláspontunk szerint az érettséggel kapcsolatos dilemmák feloldásához, a gyermek részvételével kapcsolatos problémák megoldáshoz elengedhetetlen egy olyan, gyermekvédelmi szempontú szemlélet elsajátítása, amely a gyermek legfőbb érdekét vizsgálja, és annak érvényesülését helyezi a középpontba. Az unió iránymutatásának jelentősége is abban rejlik, hogy az igazságszolgáltatási szerveket a gyermekvédelmi rendszer részeként tekinti. Hogyan definiálható a gyermekbarát (child friendly) vagy gyermekközpontú (child focus), vagy ahogyan a francia terminológia is szemléletesen megjeleníti a feladatot (une justice mieux adaptée aux enfants) - a gyermekre "szabottabb" igazságszolgáltatás? A kérdésre adható válasz leginkább tehát a gyermek legfőbb érdekének, mint nemzetközi és hazai dokumentumokban is egyaránt megfogalmazott alapelvnek az érvényre juttatása oldaláról közelíthető meg. A gyermek legfőbb érdeke az angolszász tematizálásban az ún. "három P"-vel írható körül (Provision-Protection-Participation). Az ellátás, amely egyrészt jelenti az állami szerepvállalást az alapvető jogok biztosítása, a szociális biztonsághoz, oktatáshoz, művelődéshez, családban nevelkedéshez való jog biztosítása terén, a védelem, amely feltételez egy erős anyagból szövött, biztonságos társadalmi hálót, egy gyermekre adaptált gyermekvédelmi intézményrendszert, és a gyermek részvételét az őt érintő kérdések megvitatásában, az őt érintő hatósági eljárásokban. A fentiek felvetik továbbá azt a kérdést, hogy mit értünk a "legfőbb érdek" alatt? Gyermekvédelmi szempontból a gyermek legfőbb érdeke a szükségleteinek a kielégítésével függ össze. Ha az őt érintő eljárásokban való részvételére vetítjük a gyermek szükségleteit, ez a részvételhez szükséges szakmai támogatását, a meghallgatását, és a rá vonatkozó döntés - érettségének megfelelő szintű - elmagyarázását jelenti.
A gyermekvédelmi megközelítéssel részben azonos a "legfőbb érdek" tartalmának jogi megközelítése. Lundy a New York-i Gyermekjogi Egyezmény 12. cikkének a fordulatait így elemzi: "a gyermek hangja", a "meghallgatáshoz való jog", a "részvétel joga", a tanácsadáshoz,
- 3/4 -
az információk megismeréséhez való jog". Ezek segítségével juthatunk el a 12. cikk megfelelő értelmezéséhez, amely a gyermeki jogok érvényre juttatásának két kulcs elemét tartalmazza. A gyermek jogát arra, hogy véleményt nyilvánítson, és arra, hogy ezt kellő súllyal vegyék figyelembe, értékeljék. A 12. cikk jobb megértéséhez szolgáló új modell tulajdonképpen szintézis, amennyiben a New York-i Gyermekjogi Egyezmény, az iránymutatás, és az Európai Bizottság 12. számú általános magyarázatában foglaltak együttes értelmezéséről van szó. A modell megfelelő értelmezéséhez a New York-i Gyermekjogi Egyezmény 3., 5., 9. és 12. cikkében foglalt szabályok logikai összefüggésének elemzése szükséges. A New York-i Gyermekjogi Egyezmény 12. cikke[9] az Európai Bizottság 12. általános magyarázatának értelmezése szerint nem egyszerűen a szabad véleménynyilvánításról szól, sokkal inkább arról, hogy ezt a véleményt kellően tekintetbe kell venni. Vagyis reciprocitást feltételez a gyermek-felnőtt viszonyában. A gyermek kifejezi véleményét, a felnőtt azt figyelembe veszi. E szakaszban implicite az is megfogalmazódik, hogy a döntésért való felelősség kizárólag a felnőttet terheli. A 12. cikk első fordulata feltételezi, hogy a gyermeket kellően tájékoztatják az őt megillető jogokról, a bírósághoz fordulás, a tanácsadás és a meghallgatás lehetőségéről az adott eljárásban, ahol - a második fordulat értelmében - a korából és érettségéből adódó kommunikációs nehézségek figyelembevételével megfelelő módon értékelik a véleményét. A megfelelő mód azt is jelenti, hogy jogainak gyakorlása kapcsán az ítélőképességét és a meghallgatása körülményeit is értékelik. Az ítélőképesség követelménye tehát nem valamiféle korlátot jelent, hanem épp ellenkezőleg, egy követelményt a gyermek képességeinek minden lehetséges módon történő fejlesztésére.
Ebből az értelmezésből egyértelműen levezethető, hogy nincs ellentmondás a 3. cikk[10] és a 12. cikk szabályai között, mert valójában a két alapvető elv egymást kiegészítő szerepéről van szó: a gyermek legfőbb érdeke, mint megfogalmazott cél elérésének egyik módja a gyermek meghallgatása. Tehát nem beszélhetünk a 3. cikk megfelelő alkalmazásáról abban az esetben, ha nem tartjuk be a 12. cikkben megfogalmazott követelményeket. A 3. cikk a 12. cikkben foglaltak működését segíti elő, megkönnyítve a gyermek szerepének az értékelését minden, a sorsát érintő eljárásban. Ehhez az értelmezéshez szorosan kapcsolódnak az 5. cikkben[11] és a 9. cikkben[12] a szülőkkel, a családi és szélesebb közösségekkel, valamennyi érdekelt féllel, gyámmal, gyermekért törvényesen felelős személyekkel szemben megfogalmazott elvárások. Arról van szó, hogy a 12. cikkben foglaltak érvényesüléséhez elengedhetetlenül szükséges, hogy a felnőttek bátorítsák a gyermeket véleményének közlésére, és felelősségük, hogy a gyermek véleményét megfelelő módon ismertessék. Ahhoz ugyanis, hogy a gyermek véleményét kellő súllyal figyelembe lehessen venni, az szükséges, hogy a gyermek képes is legyen artikulálni saját véleményét, nézőpontját, a felnőttek pedig, akiknek azt figyelembe kell venniük, felelősen tudjanak majd dönteni az őt érintő ügyben. Így mindkét pólusnak, a gyermeknek és a felnőttnek is egyaránt lehetőséget kell adni az eljárásban való részvételre. Az 5. cikkben megfogalmazott elvárások azért sem függetlenek a 12. cikkben foglaltak érvényre juttatásától, mert a gyermekeket körülvevő, a neveléséért, oktatásáért felelős felnőtteken múlik, hogy a gyermek mennyire lesz érett, képes saját jogaiért harcolni, mennyire lesz autonóm, gondolkodó személyiség, aki képes álláspontját megfogalmazni. Ez egyáltalában nem közömbös szempont a felnőttek-gyermekek relációjában. A gyermeknek a döntéshozatalban való részvételéről szóló modelljének a négy kulcseleme: hely és hang, meghallgatás és hatás.[13] A négy elemben rejlő fokozatossági sorrendet a hely és hang, a meghallgatás és a hatás relációja képezi. A modell bemutatja és igazolja, hogy a 12. cikk a gyermek jogainak, mint emberi jognak az érvényesülését célzó jogszabály, amely a 2. cikkben (megkülönböztetés tilalma)[14], a 3. cikkben
- 4/5 -
1. ábra: A gyermek meghallgatáshoz való jogának elemei a 12. cikk alapján: a gyermek joga arra, hogy szabadon kinyilváníthassa véleményét, amelyet figyelemmel korára és érettségi fokára, kellően tekintetbe kell venni.
Hely: A gyermeknek lehetősége van véleményének kifejezésére biztonságot nyújtó környezetben.
Hang: A gyermek számára megkönnyítik, hogy hangot adhasson véleményének.
Meghallgatás: A gyermek véleményét meghallgatják.
Hatás: A véleményét kellő súllyal figyelembe veszik.
(legfőbb érdekek), az 5. cikkben (a gyermek joga a neveléséhez, felügyeletéhez, irányításához), a 13. cikkben[15] (a szabad véleménynyilvánításhoz, az információ szerzéshez, tanácsadás kéréshez való jog), valamint a 19. cikkben[16] (erőszak, rossz bánásmód elleni védelem) megfogalmazott gyermeki jogokkal szoros összefüggésben értelmezendő. Tulajdonképpen ezt fejezi ki röviden a "három P" (Provision-Participation-Protection) is, mint a gyermeki jogok alappillérei.
A gyermeknek az őt érintő hatósági és bírósági eljárásban való részvétele szűkebb értelemben véve a meghallgatását jelenti. Ha a gyermek szükségleti oldaláról közelítjük meg a problémát, azt mondhatjuk, hogy a gyermek meghallgatásával egyedüli célunk a gyermek legfőbb érdeke érvényre juttatása. A gyermek meghallgatása, véleményének szabad, befolyásmentes közlése biztosítja számára egyrészt azoknak az alapjogoknak az érvényesülését, amely emberi jogok a gyermeket is megilletik: egyenlőséget a törvény előtt, egyenrangúságot az eljárás más résztvevőivel, partnerséget a döntés meghozatalának a folyamatában, megerősítést abban, hogy saját életének fontos kérdéseiben számít a véleménye, képességet arra, hogy szabadon, őszintén artikulálja gondolatait, biztonságot arra nézve, hogy nem érheti hátrány jogainak gyakorlása során. Másrészt az eljárásban való részvételével fejlődik önismerete, együttműködési, szolidaritási képessége. E fogalmi asszociációk pedig megteremtik azt a közös ethoszt, amely a gyermekbarát igazságszolgáltatás és a békés vitarendezések közé hidat épít. Ha a mediáció átalakító, transzformatív karakterét tekintjük, amellyel képessé válhatunk emberi kapcsolataink minőségi átalakítására, tapasztalhatjuk, hogy egyrészt lehetővé teszi, hogy a vitázó felek problémáikat és céljaikat önmaguk fogalmazzák meg, ezáltal megerősítik a problémák és a célok fontosságát a saját életükben, másrészt a mediáció arra bátorít, hogy mi döntsük el, hogyan rendezzük a vitát, hogyan mobilizáljuk saját erőforrásainkat. Ezáltal, résztvevőként, növekszik önbecsülésünk, autonómiánk és önbizalmunk. Ezt hívjuk a mediációs folyamat a másik meghallgatására, a másik megbecsülésére (recognition) "képessé tevő" (empowerment) dimenziójának. Természetesen előfordulhat, hogy a körülmények miatt inkább az látszik célravezetőnek, ha a gyermek meghallgatását mellőzzük. Különösen nehéz az egyensúlyt megtalálni azokban a kiélezett konfliktushelyzetekben, például családon belüli erőszak esetén, amelyekben a gyermek szembesül az egyik szülő és saját maga (a gyengébb fél) védtelenségével, kiszolgáltatottságával. Ha a szülők egyike a gyermeket a másik ellen neveli, elidegeníti, ha a gyermek vagy az egyik szülő nemcsak fizikai, hanem érzelmi abúzus áldozata, vagy egyszerűen azokban az esetekben, amelyekben - különböző okoknál fogva - a kommunikációs, konfliktuskezelési problémák tovább öröklődnek, társadalmi szinten és az egyének egymás közti viszonylatában is kimutat-
- 5/6 -
ható a szolidaritás hiánya, illetőleg korlátozott a véleménynyilvánítás lehetősége. Ahhoz, hogy eldönthessük, mit diktál a gyermek szükséglete, felkészült, a jogi ismereteken túlmenően a gyermekpszichológiában és a gyermekvédelemben is jártas szakemberekre van szükség.
Mivel a mediációs eljárás során az abban résztvevő felek szükségletei, érdekei fogalmazódnak meg, a mediációs eljárás, ezen sajátosságainál fogva alkalmas arra, hogy a gyermek legmélyebb szükségleteit is feltárhassuk. Az is lehetséges, hogy a felnőttek szükségleteinek, érdekeinek megjelenése rávilágít a gyermek szükségleteire, és különösen a válási szituációkban kiderül, hogy a gyermek legfőbb érdeke nem feltétlenül egyezik meg a szülők érdekével. Lehetséges, hogy a szülők számára egy megfelelő kompromisszumos megoldásnak tűnik a gyermek váltott elhelyezése a válást követően, de a gyermek szempontjából ez nem megfelelő megoldás, tehát nem felel meg a gyermek legfőbb érdekének. Gyakorló mediátorok számolnak be arról, hogy a szülők magatartása megváltozik, ha a mediáció folyamatában a gyermek is részt vesz, hiszen sok esetben a gyermek valós vágyával a szülők ekkor szembesülnek, ekkor lesz módjuk azt összevetni saját valódi akaratukkal. Feltétlen előnye lehet a gyermek mediációs eljárásba történő bevonásának az, hogy a gyermek mediációban történő meghallgatása esetén mellőzhető a perben történő meghallgatása. A gyermeknek az őt érintő eljárásokba, így a mediációs eljárásba történő bevonására közvetlenül, de közvetetten (szakember általi meghallgatása útján) is sor kerülhet. A gyermek számára további biztonságot jelenthet, ha meghallgatásánál támogató személy jelen van, például szociális segítő, gyermekvédelmi szakember, ügyvéd. A nemzetközi családjogi ügyekben - elsősorban a gyermek jogellenes külföldre vitelével kapcsolatos ügyekben végzett közvetítés esetén - a gyermek bevonásának szükségességét a megállapodás jogilag kötelező érvényűvé és végrehajthatóvá nyilvánításakor kell mérlegelni a különböző jogrendszerekben előírt követelményekre tekintettel. Általában elmondható, hogy a határokon átnyúló mediáció során a mediátorok a gyermek közvetlen bevonását részesítik előnyben.
A gyermek meghallgatását, véleményének figyelembevételét illetően két fő különbség fedezhető fel a bírósági eljárásokhoz képest. A gyermek meghallgatásához alkalmazható módszerek jelentősen eltérnek a bíró kezében levő eszközöktől, de különbségek vannak azt illetően is, hogyan vehetők figyelembe a gyermek kívánságai, nézetei. A peres eljárásokban a játékszabályokat a bíró alakítja, a gyermek a bíró döntése alapján vesz részt az eljárásban. A bírónak eljárásjogi eszközök vannak a kezében ahhoz, hogy a szülőket figyelmeztesse a gyermek vallomásának felhasználására, arra, hogy a gyermek sorsáról nekik kell dönteniük, a döntés felelőssége nem hárítható át a gyermekre. A bíró felhívja a szülők figyelmét arra is, hogy jogszabályban foglalt kötelezettségük a gyermek legfőbb érdekének figyelembevétele. Másik oldalról módja van tájékoztatni a gyermeket is az eljárásban betöltött szerepéről, nevezetesen, hogy nem neki kell döntenie, nincs felelőssége a döntéshozatalban. A bírónak alkalmasnak és felkészültnek kell lennie ahhoz, hogy a gyermekben a meghallgatásával járó feszültségeket csökkentse, a gyermek vallomását úgy rögzítse, hogy személyiségi jogai ne sérüljenek, és a gyermek által elmondott bizalmas információk ne jussanak olyan egyéb résztvevők birtokába, akik ezeket az információkat a gyermekkel szemben felhasználhatják.
A mediációs eljárás szabályait a szülők alakítják. A gyermek bevonása a közvetítésbe attól függ, hogy a szülők megállapodnak-e ebben. A közvetítő csupán felhívhatja a szülők figyelmét a gyermek véleményének meghallgatása jelentőségére, és jelezheti, hogy a határozat más tagállamban való elismerésének és végrehajthatóságának feltétele lehet, hogy a gyermekre vonatkozó döntés meghozatalánál a döntést hozó hatóságok figyelembe vették-e a gyermek véleményét. A közvetítő - a bírósághoz hasonlóan - a gyermek érettségének, életkorának függvényében javasolhatja egyik lehetséges megoldásként a gyermek közvetlen részvételét egy vagy több közvetítői ülésen. Másik lehetőségként a gyermekkel való külön beszélgetést ajánlhatja, amelyről a mediátor beszámol a szülőknek. A gyermeket azonban csak speciális képzésben részesült személy hallgathatja meg azt biztosítandó, hogy a gyermekkel folytatott konzultáció "támogató és fejlettségi szintjének megfelelő módon" történjen, valamint annak érdekében, "hogy a beszélgetés hangneme semmiképpen ne hozza döntéskényszerbe a gyermeket, illetve megszüntesse az ilyen kényszer esetleges érzését."[17] A mediátorok korántsem kezelik egységesen a gyermek közvetítői eljárásba való bevonásának kérdését. Vannak mediátorok, akik ezt kifejezetten ajánlják a szülőknek, mások inkább csak a gyermek megjelenítését javasolják (fotó vagy üres szék segítségével).[18] Amennyiben a gyermek meghallgatása szakszerűen történik, a gyermek számára mindenképpen pozitív mintával szolgálhat, hogy szülei képesek voltak a párbeszédet helyreállítani és erőszakmentesen kommunikálni egymással.
A gyermek véleményének figyelembe vételi módja sem azonos a bírósági eljárásokban foglaltakkal. A bíró maga vonhatja le következtetéseit, mérlegelési jogkörében dönti el, hogy milyen jelentőséget tulajdonít a gyermek kívánságának, míg a közvetítő mindössze csak felhívhatja a felek figyelmét a gyermek nézőpontjára vagy a gyermek érdekeit és jólétét esetlegesen befolyásoló szempontokra, a megállapodás tartalmáról azonban a szülők teljeskörűen saját belátásuk szerint döntenek. A nemzetközi gyermekelviteli ügyekben fellépő mediátorok, hasonlóan a gyermekvédelmi, kapcsolatügyeleti mediátorokhoz, az Európa Tanács családjogi közvetítésről szóló R(98) 1. számú ajánlásában foglaltakra is figyelemmel, különleges figyelmet fordítanak a gyermek jólétére, és legfőbb érdekére, a szülők ösztönzésére a gyermekeik szükségleteinek előtérbe helyezésére és jólétük biztosítására.[19]
- 6/7 -
A fent ismertetetteken túlmenően a mediáció bevált gyakorlatáról szóló útmutató[20] a mediáció további előnyeként említi, hogy rávilágít a gyermek érzéseire, kívánságaira, így megkönnyíti a döntést arról, vajon az adott megoldás a gyermek legfőbb érdekét szolgálja-e. A szülőkben tudatosítja a gyermek kívánságait, így esély van arra, hogy a szülők elrugaszkodjanak a merev álláspontokról a közös megoldás felé. Feltétlenül tiszteletben tartja a gyermek meghallgatáshoz való jogát, és a gyermek tájékozódni tud a körülötte zajló eseményekről. A mediáció nehézségei között említi, hogy mérlegelni szükséges, csak egy ülésen vagy különbeszélgetésen vegyen részt a gyermek, és a mediátornak figyelnie kell arra, hogy a gyermek ne kerüljön döntéskényszerbe, sőt ennek érzését is elkerülje. Felmerül tehát a kérdés: valódi garancia-e a gyermek közvetlen részvétele a mediációban arra, hogy a mediátor valós képet kaphasson a gyermek valódi szükségleteiről? A mediátor eljárásjogi eszközök híján biztos lehet-e abban, hogy a gyermek legfőbb érdekének mi felel meg? Szakmai szervezetek hívják fel a figyelmet arra a kockázatra, hogy a gyermek biztonsága veszélybe kerülhet, ha traumatizáló információk birtokába jut a meghallgatása során.[21] Végeredményben az egyes esetek sajátosságait figyelembe véve dönthető el, hogy milyen fokozatosságot teremtsünk a gyermek bevonásának szintjeiben, és egy egységes kritérium rendszer kidolgozása segítheti a szakembereket. A mediátor dönthet úgy, hogy nem vonja be közvetlenül a gyermeket a mediációs eljárás folyamatába, hanem egyéb forrásból, például szakértő, pszichológus útján tájékozódik a gyermek kívánságairól. A szakértő, vagy a mediátor a szülőkkel is beszélhet a gyermek szükségleteiről. Dönthet úgy is, hogy szakértő, pszichológus jelenlétében maga beszél a gyermekkel. Azokban az esetekben, amikor úgy dönt, hogy közvetlenül meghallgatja a gyermeket, el kell döntenie, hogy a gyermekkel külön megbeszélést tart, majd ezt követően együttes ülésen találkozik a szülőkkel és a gyermekkel, vagy már az első alkalommal közös ülésre invitálja a szülőket és a gyermeket, illetve a folyamat végén tart közös ülést.
Lundy a hely, a hang, a meghallgatás és a hatás követelményének figyelembevételét az alábbiak szerint összegzi a szakemberek számára:
2. ábra: Lundy modellje a gyermekekkel és fiatalkorúakkal foglalkozó szakemberek számára
- 7/8 -
Az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége által a szakemberek részére készített checklist[22] is bátran ajánlható a gyermekek meghallgatását végző szakemberek részére. Úgy a bírósági eljárásokban, mint a mediációs eljárásban kizárólag képzett, felkészült bírók, mediátorok, gyermekvédelmi szakemberek hallgathatják meg a gyermeket, akik a gyermek életkorának megfelelően tudnak kommunikálni a gyermekkel, és a gyermek folyamatban való részvételét hatékonyan tudják kezelni. A mediációs eljárásban - épp a mediátor eljárásjogi eszközeinek hiánya okán - a mediátornak képesnek kell lennie arra, hogy megítélje a szülők érzelmi szintjét, a gyermek fejlettségi szintjét, milyen érzelmi viharok várhatók, mennyire nyílt a szülők kommunikációja, kezelnie kell a felek és a gyermek érzelmi megnyilvánulásait, hatást kell gyakorolni a mediáció alatti és utáni szituációkra. Fel kell tudnia mérni, képesek-e a szülők a gyermek érdekében saját és egymás érzéseinek azonosítására, elfogadására, indulataik kezelésére, felelős döntések meghozatalára, a gyermek szükségleteinek, érdekeinek őszinte felmérésére, előtérbe helyezésére, játszma nélküli részvételre.[23] A gyakorlat egységesítésére irányuló törekvések közül feltétlenül kiemelendő, hogy az International Social Service (ISS)[24] 2015. október 21-23-a között Genfben rendezett "Határokon átnyúló gyermekvédelem" című konferenciáján ajánlásokat fogalmazott meg a jogellenes gyermekelviteli eljárásokban, a nemzetközi családjogi vitákban alkalmazandó mediációs eljárás mind szélesebb körben való elismertetése érdekében. Sürgős nemzetközi összefogást hirdetett a nemzetközi családi mediációs szolgálatok működésének fejlesztésére. A szakembereket egy nemzetközi Charta (Charte relative aux processus de médiation familiale internationale) tervezet szerkesztésére ösztönözte, mely tartalmazza a határokon átívelő nemzetközi családi mediáció alapvető standardjait, egy olyan kollaboratív eljárást, amelyeket az 1980-as, 1996-os, és 2007-es Hágai Egyezmények alkalmazása során figyelembe kell venni azokban az esetekben, amikor a nemzetközi jogi eszközökkel a másik államba való költözéssel járó szülői felelősség megosztása, és egyéb következmények nem szabályozhatók kielégítően. A szakemberek figyelmébe ajánlotta az általuk készített útmutatót, mellyel a határokon átnyúló családi konfliktusokkal érintett felek ösztönözhetők a nemzetközi családi mediátorhoz fordulásra.[25] Nyilvánvalóan ezekre a nemzetközi szintű törekvésekre a gyermek érdekében van szükség, hiszen akár a jogellenes gyermekelviteli eljárásokban, akár a nemzetközi családjogi ügyekben született döntések nyomán a szülői felügyelettel és kapcsolattartással összefüggő szituációk nagyon megterhelők a gyermeknek, így minden körülmények között támogatni kell a közvetítést, amely megállapodást eredményezhet.
A magyar jogalkotó megtette a szükséges lépéseket a gyermek mediációs eljárásban való részvételének ösztönzéséhez.[26] A gyermek sorsát érintő lényeges kérdések eldöntésében való együttműködési készség javítása érdekében a hazai jogalkotásban is megjelent a közvetítés a szülői felügyelet gyakorlásának rendezése iránti perekben, ahol indokolt esetben a bíróság kötelezheti a szülőket a szülői felügyeleti jogok megfelelő gyakorlása és a kapcsolattartás szabályozása körében a mediátorral való találkozásra közvetítői előkészítő megbeszélésen. Az anyagi jogszabályok megteremtették a lehetőséget a közvetítői eljárás alkalmazására a házasság felbontása iránti perekben is, az eljárási szabályok pedig pontosították a kiskorú gyermek mint érdekelt részvételének szabályait az őt érintő eljárásokban. A gyermek véleményének figyelembevételére vonatkozó szabályok alapján körvonalazódik, hogy a 14. életévét betöltött gyermeknek biztosítani szükséges a részvételét a közvetítői eljárásban saját kezdeményezésére vagy szülei kérelme alapján, hiszen egyetértése nélkül a szülői felügyelet kérdésében hatósági döntés nem hozható, de csak akkor, ha azt a bíróság, illetve a gyámhivatal javasolja és saját maga, valamint mindkét szülő egyetért vele. A 14. év alatti gyermek bevonásának lehetősége az ítélőképességével függ össze, azzal, hogy nem a gyermek feladata, hogy ítélőképességét igazolja, hanem a hatóságé, illetve a mediátoré, hogy arról meggyőződjön. Ez azt is jelenti, hogy csupán életkoránál fogva nem mellőzhető egyetlen gyermek meghallgatása sem. További feltétel annak vizsgálata, hogy a gyermek meghallgatásával a szülők a megállapodás irányába terelhetők-e, és bizonyosnak látszik-e, hogy a gyermek pszichikai állapotát ez károsan nem befolyásolja. A meghallgatás a szülők távollétében is történhet.
A fentiekben ezért igyekeztünk a bírói és a mediátori gyakorlat fejlesztését ösztönző módszereket bemutatni. A mediáció kapcsán kiemelendő, hogy ha nem is tudnak megegyezni, a tapasztalatok szerint a közvetítésben való puszta részvétel is pozitív eredményekkel jár a szülők egymás közötti kommunikációjában.[27] Nem szabad elfeledkeznünk a mediáció azon aspektusáról sem, hogy a nemzetközi családi mediáció helyszíne a gyermek tényleges tartózkodási helye is lehet, így a hátrahagyott szülő is találkozhat a gyermekkel. A nemzetközi kutatási eredmények[28] szerint a mediáció segítségével eredményt elérő személyek elégedettebbek, mint azok, akik bírósági eljárásban vettek részt, emellett a megállapodások tartósabbak, s a konfliktusok mélysége valóban csökken. A mediációs eljárásban résztvevő szülők hajlamosabbak
- 8/9 -
voltak életviszonyaikat a gyermek növekedéséhez és szükségleteihez igazítani, nagyobb együttműködési készséget, rugalmasságot tanúsítani és nyugodtabban gondolkodni a pereskedő szülőkhöz képest. Tapasztalt és képzett mediátorok segítségével nagyon komoly előrelépést lehet tenni a kapcsolattartás, mint a legkritikusabb elem kezelésében is, és a mediáció továbbgyűrűző pozitív hatásai érezhetőek az egyéb területeken való együttműködési készség kinyilvánításában is. A tapasztalatok szerint a gyermeknek a szülők távollétében történő meghallgatása biztonságosabb, mert a bizalmi légkör eredményesebben biztosítható. Álláspontunk szerint a társmediátori szisztéma - pszichológus, terapeuta, pedagógus, gyermekvédelmi szakember, ügyvéd, szakértő - sem mellőzhető.
A hazai jogtudat szintjéről végzett közelmúltbeli kutatási adatok a bíróságokba vetett bizalom kapcsán azt állapították meg, hogy komoly konfliktusnál 42% fordul bírósághoz, 44% inkább nem, 19% választ alternatív megoldási utat.[29] Ezek az adatok nyilvánvalóvá teszik számunkra, hogy a magyar lakosság jogtudatának fejlesztése továbbra is sürgető feladat, és az sem állítható, hogy áttörés történt a vitakultúránkban. Ennek tudatos fejlesztésével, a paradigmaváltással és a szemléletváltással továbbra is adósak vagyunk a felnövekvő generációk számára. Az Európai Parlament 2014-ben született hatástanulmánya[30] szerint a mediációs irányelv[31] bevezetése óta uniós átlagban a polgári és kereskedelmi jogviták kevesebb mint 3%-ában alkalmazzák a mediációt a tagállamok, pedig annak rendszeres alkalmazás esetén uniós szinten 15-40 milliárd eurós megtakarítás lenne elérhető évente, melyből 8 millió eurót tesz ki az időmegtakarítás. A hatástanulmány szerzői ezt nevezik "európai uniós mediációs paradoxon"-nak. A paradoxon feloldására tett javaslatok közül a legfontosabbak: a mediáció kötelezően választható legyen, iskolarendszerű képzésben oktassák, az állami szerepvállalást erősíteni kell a mediációs szakpolitika és a költségkedvezmények kidolgozásában, valamint kísérleti programokkal folyamatosan fejleszteni szükséges a gyakorlatot. Hozzátehetjük, hogy a tájékoztatás és a képzés szerepe kiemelkedően fontos ebben a sorban, mert a gyermekekkel, a családokkal foglalkozó felelős állam, annak intézményei és az abban dolgozó szakemberek felkészültsége eredményezheti a gyermekek és a családok jólétét, és jól létét (welfare, bien-être), fizikai és lelki egészségét. ■
JEGYZETEK
[1] This publication has been produced with the financial support of the Rights, Equality and Citizenship (REC) Programme of the European Union. The contents of this publication are sole responsibility of Gyengéné Nagy Márta/Nagy Márta and can in no way be taken to reflect the views of the European Commission. [Ez a publikáció az Európai Unió Rights, Equality and Citizenship (REC) elnevezésű programjának pénzügyi támogatásával készült. A publikáció tartalma nem tükrözi az Európai Bizottság álláspontját, tartalmáért annak szerzője, Gyengéné Nagy Márta/Nagy Márta kizárólagos felelősséget vállal.]
[2] Béatrice Blohorn-Brenneur: Du désamour au divorce. Jugement, conciliation, médiation, L’Harmattan, Paris, 2013, 113. o. (ford. a szerző).
[3] Bevált gyakorlatról szóló útmutató a gyermek jogellenes külföldre vitelének polgári jogi vonatkozásairól szóló, 1980. október 25-i Hágai Egyezmény alapján - a továbbiakban: Közvetítés, Hágai Nemzetközi Magánjogi Konferencia Állandó Hivatala, 2012, 66. o.
[4] Convention on the Rights of the Child, UN.
http://www2.ohchr.org/english/bodies/crc/docs/AdvanceVersions/CRC-C-GC-12.pdf, CRC/C/GC/12, 2009. július 1.
[5] Az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának iránymutatása a gyermekbarát igazságszolgáltatásról
http://birosag.hu/sites/default/files/allomanyok/stat-tart-file/gyerekbarat_igazsagszolgaltatas_iranymutatas.pdf, https://rm.coe.int/16806a4541
[6] Bucsi Ágnes: A gyermek meghallgatása az őt érintő eljárásokban - egy alapelv érvényesülése a magyar joggyakorlatban, Dunaújvárosi kutatás alapján, In: Család, gyermek, vagyon, a joggyakorlat kihívásai. Szerkesztette: Szeibert Orsolya, HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., Budapest, 2012, 298. o.
[7] Kézikönyv, 107. o.
[8] Laura Lundy és a Belfasti Királyi Egyetem Társadalomtudományi, Oktatási és Szociális Munkásképzőjének professzora, a Gyermekjogi Központ társigazgatója, a Lundy modell kidolgozója. Lásd bővebben Laura Lundy: "Voice" is not enough: Conceptualising Article 12 of the United Nations Convention ont the Rights of the Child (BERJ- Britisch Educational Reaserarch Journal, Volume 33, Issue 6, December 2007, Pages 927-942. 928. o. A jelen cikkben közölt 1. és 2. ábra - a cikk szerzőjének fordításában - ebből a tanulmányból lett átvéve.
[9] 12. cikk
1. Az Egyezményben részes államok az ítélőképessége birtokában lévő gyermek számára biztosítják azt a jogot, hogy minden őt érdeklő kérdésben szabadon kinyilváníthassa véleményét, a gyermek véleményét, figyelemmel korára és érettségi fokára, kellően tekintetbe kell venni.
2. Ebből a célból nevezetesen lehetőséget kell adni a gyermeknek arra, hogy bármely olyan bírói vagy közigazgatási eljárásban, amelyben érdekelt, közvetlenül vagy képviselője, illetőleg arra alkalmas szerv útján, a hazai jogszabályokban foglalt eljárási szabályoknak megfelelően meghallgassák.
[10] 3. cikk
1. A szociális védelem köz- és magánintézményei, a bíróságok, a közigazgatási hatóságok és a törvényhozó szervek minden, a gyermeket érintő döntésükben a gyermek mindenek felett álló érdekét veszik figyelembe elsősorban.
[11] 5. cikk
Az Egyezményben részes államok tiszteletben tartják a szülőknek vagy, adott esetben a helyi szokás szerint, a nagycsaládnak vagy a közösségnek, a gyámoknak vagy más, a gyermekért törvényesen felelős személyeknek azt a felelősségét, jogát és kötelességét, hogy a gyermeknek az Egyezményben elismert jogai gyakorlásához, képességei fejlettségének megfelelően, iránymutatást és tanácsokat adjanak.
[12] 9. cikk
1. Az Egyezményben részes államok gondoskodnak arról, hogy a gyermeket szüleitől, ezek akarata ellenére, ne válasszák el, kivéve, ha az illetékes hatóságok, bírói felülvizsgálat lehetőségének fenntartásával és az erre vonatkozó törvényeknek és eljárásoknak megfelelően úgy döntenek, hogy ez az elválasztás a gyermek mindenek felett álló érdekében szükséges. Ilyen értelmű döntés szükséges lehet bizonyos különleges esetekben, például akkor, ha a szülők durván kezelik vagy elhanyagolják gyermeküket, illetőleg ha különválva élnek és dönteni kell a gyermek elhelyezéséről.
2. A jelen cikk 1. bekezdésében említett minden esetben valamennyi érdekelt félnek lehetőséget kell adni az eljárásban való részvételre és véleményük ismertetésére.
[13] Laura Lundy: "Voice" is not enough, 932. o. A modellt alkalmazzák a Gyermek és Fiatalkorúak döntéshozatali eljárásban való részvételének Nemzetei Stratégiai programjában is (2015-2020).
[14] 2. cikk 1. Az Egyezményben részes államok tiszteletben tartják és biztosítják a joghatóságuk alá tartozó gyermekek számára az Egyezményben lefektetett jogokat minden megkülönböztetés, nevezetesen a gyermeknek vagy szüleinek, vagy törvényes képviselőjének faja, színe, neme, nyelve, vallása, politikai vagy más véleménye, nemzeti, nemzetiségi vagy társadalmi származása, vagyoni helyzete, cselekvőképtelensége, születési vagy egyéb helyzete szerinti különbségtétel nélkül. 2. Az Egyezményben részes államok megteszik a megfelelő intézkedéseket arra, hogy a gyermeket hatékonyan megvédjék minden, bármely formában jelentkező megkülönböztetéstől és megtorlástól, amely szülei, törvényes képviselői vagy családtagjai jogi helyzete, tevékenysége, véleménynyilvánítása vagy meggyőződése miatt érhetné őt.
[15] 13. cikk 1. A gyermeknek joga van a véleménynyilvánítás szabadságára. Ez a jog magában foglalja mindenfajta tájékoztatás és eszme határokra tekintet nélküli kérésének, megismerésének és terjesztésének szabadságát, nyilvánuljon meg az szóban, írásban, nyomtatásban, művészi vagy bármilyen más, a gyermek választásának megfelelő formában. 2. Ennek a jognak a gyakorlása csak a törvényben kifejezetten megállapított korlátozásoknak vethető alá, amelyek a) mások jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartása, illetőleg b) az állam biztonsága, a közrend, a közegészségügy, vagy a közerkölcs védelme érdekében szükségesek.
[16] 19. cikk 1. Az Egyezményben részes államok megtesznek minden arra alkalmas, törvényhozási, közigazgatási, szociális és nevelési intézkedést, hogy megvédjék a gyermeket az erőszak, a támadás, a fizikai és lelki durvaság, az elhagyás vagy az elhanyagolás, a rossz bánásmód vagy a kizsákmányolás - ideértve a nemi erőszakot is - bármilyen formájától mindaddig, amíg szüleinek vagy valamelyik szülőjének, illetőleg törvényes képviselőjének vagy képviselőinek, vagy bármely más olyan személynek, akinél elhelyezték, felügyelete alatt áll.
2. Ezek a védelmi intézkedések szükség szerint olyan hatékony eljárásokat foglalnak magukban, amelyek a gyermek és gondviselői számára szükségesek szociális programok létrehozását teszik lehetővé, továbbá a fentebb leírt rossz bánásmód eseteiben hozzájárulnak a cselekmény felismeréséhez, bejelentéséhez, a jelentés illetékes helyre juttatásához, vizsgálatához, kezeléséhez és az esetek figyelemmel kíséréséhez; szükség szerint magukban foglalják a bírói beavatkozással kapcsolatos eljárást is.
[17] Közvetítés, 71. o.
[18] Szeibert Orsolya: Mediáció jogellenes gyermekelviteli ügyekben. Családi Jog XIII. évfolyam 3. szám, 2015. szeptember, (a továbbiakban: Szeibert: Mediáció) 42. o.
[19] Közvetítés 71. o.
[20] Közvetítés, uo.
[21] Rúzs-Molnár Krisztina (szerk.): Válási mediáció a gyermekek szempontjából, Iuris Peritus Kiadó, Szeged 2018. 80. o.
[22] Forrás: European Union Agency for Fundamental Rights: Child-friendly justice - Checklist for professionals, http://fra.europa.eu/en/publication/2018/child-friendly-justice-checklist-professionals
[23] A gyermek szerepe a válási mediáció során, uo.
[24] www.iss-ssi.org
[25] «Résoudre les conflits familiaux. Un Guide pour la médiation familiale internationale.», http://www.iss-ssi.org/images/MFI/fr/BrochureFRplanche.pdf
[26] Ptk. 4:172. §, Ptk.4:165. §, Ptk.4:164. § (2) bekezdés; Pp. 473. §
[27] Szeibert: Mediáció, 40. o.
[28] Szeibert: Mediáció, 46. o.
[29] Résztvevő kutatók: Gajduschek György (MTA TK JTI, kutatásvezető), Fekete Balázs (MTA TK JTI), H. Szilágyi István (PPKE-JÁK), Boda Zsolt (MTA TK PTI), Róbert Péter (MTA TK PTI), valamint a kutatásba bekapcsolódott Bencze Mátyás is. A magyar lakosság jogtudata - elméleti és empirikus elemzés, https://jog.tk.mta.hu/a-magyar-lakossag-jogtudata
[30] http://www.europarl.europa.eu/RegData/etudes/etudes/join/2014/493042/IPOL-JURI_ET(2014)493042_EN.pdf
[31] 2008/52/EP/ET Irányelv a polgári és kereskedelmi ügyekben alkalmazandó mediációs eljárásról.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző bíró, Fővárosi Törvényszék.
Visszaugrás
