A Föld bizonyos területein a klímaváltozás elsivatagosodást, aszályt és a vízhozamok csökkenését idézte elő, a népesség növekedéssel pedig együtt járt a víznek a lakossági- és ipari-, valamint mezgazdasági célú felhasználásának a növekedése. Ezeknek a körülményeknek a következtében a Föld bizonyos régióiban a víz ritka és becses erőforrás, amihez egyre korlátozottabb a hozzáférés. Az ivóvíz biztosítása a lakosság széles körének tekintetében alig megoldott a kormányok erőfeszítései ellenére. Az ivóvíz biztosítása azonban létszükséglet az ember számára és a nemzetközi szervezetek régóta küzdenek azért, hogy mindenki számára elérhető legyen a megfelelő mennyiségű és minőségű ivóvíz. A nemzetközi közösség az ivóvíz biztosításával kapcsolatos problémákra rendkívül nehézkesen és lassan reagált, mivel a nemzetközi vízjog leginkább a nemzetközi vizek nem hajózási célú használatának ipari és mezőgazdasági célú szabályozását tekintette prioritásnak. Felismerve az ivóvízhez való korlátozott hozzájutásból fakadó összefüggéseket, többek közt az ENSZ égisze alatt jelentős kutatási és jogfejlesztési tevékenység kezdődött, aminek a fókuszában az emberek vízzel való ellátottságának biztosítását az emberi jogok részének tekintették. Ez a folyamat éppen egybeesett az emberi jogok körének bővülési hullámával, azonban az emberi élethez nélkülözhetetlen ivóvízhez való hozzáférésnek mint a tiszta vízhez való emberi jognak a kimondásáig hosszú út vezetett. A tényleges érvényesüléséig és általános alkalmazásáig azonban még hosszú idő fog eltelni a jelenlegi nem túl biztató kilátások alapján. A globális vízproblémák ismeretének fényében mindenképpen elgondolkoztató, hogy az emberi élet fenntartásához fundamentális vízhez való hozzáférés jogával kapcsolatos problémák megoldására manapság kevesebb figyelem irányul, mint pl. a migrációhoz való jogra[1] Arról nem is szólva, hogy a vízhez való emberi jognak az érvényesítése, érvényesíthetősége érdekében a nemzetközi közösség meglehetősen korlátozott erőfeszítéseket vállalt eddig. Eltekintve néhány figyelemreméltó kezdeményezéstől szembetűnő, hogy a vízügyi kihívások kezelésére és megoldására mennyire hiányzik a nemzetközi közösség tagjaiból az együttes cselekvés szándéka,
- 156/157 -
a hosszabbtávú koncepciók és ezek megvalósításához szükséges pénzügyi háttér, valamint politikai akarat. Ennek okai közt megtalálható a vízjogot az állami szuverenitással összekapcsoló, az államok belügyeibe való beavatkozástól tartózkodó szemlélet, valamint az egyes államok jól felfogott gazdasági és politikai érdekei is. Pedig a megfelelő minőségű és mennyiségű ivóvízhez való hozzáférés biztosításával a szárazsággal és elsivatagosodással küzdő afrikai és közel-keleti országokból kiinduló gazdasági és ökológiai migrációs nyomás mértéke is tompítható lenne.
A vízhez való jogról az ENSZ keretein belül első alkalommal az 1977. március 14-25. közt, Mar del Platában megrendezésre került Víz Konferencián elfogadott akcióterv (Report of the United Nations Water Conference) tett említést. A jelentés keretében elfogadott akciótervnek a közösségi vízellátásról szóló II. sz. határozatában szerepel: "Minden népnek, fejlettségi szintjüktől, társadalmi és gazdasági körülményeiktől függetlenül, joguk van az ivóvízhez az alapvető szükségleteiknek megfelelő mennyiségben és minőségben."[2] Meg kell jegyezni, hogy az akcióterv a vízhez való jogot még alapvetően kollektív jogként határozza meg és nem egyéni jogként. Azonban az akcióterv nem fogalmaz egyértelműen ezen a téren, mert az egyéni jogként történő megfogalmazás irányába tett lépésnek is tekinthető a II. b) pont, ami kimondja, hogy általánosan elismert tény, hogy a víznek mint erőforrásnak a rendelkezésre állása elengedhetetlen az élethez, valamint az egyénnek a társadalom részeként történő fejlődése szempontjából. Az akcióterv a vízhez való jog nagy vonalakban történő "deklarálásán" kívül azonban adós maradt az ajánlások közt megemlíteni a vízhez való jognak mint emberi jognak a pontos meghatározását. A vízhez való joggal kapcsolatban annak köszönhető - vélhetően - a kezdeti bizonytalanság, mert annyira magától értetődő tényekről beszélünk, hogy az nem érdemel részletesebb kifejtést, magyarázatot. Az akcióterv ajánlásai éppen ezért a résztvevő államok részére nem a jogi oldal kimunkálásával kapcsolatos feladatokra irányultak, hanem inkább konkrét feladatok teljesítésére ösztönöztek, amik a vízhez való hozzáférést szolgálják, illetve a megosztott vízi erőforrások esetében az érintett államok kooperációját mozdítják elő.
A vízhez való jog megfogalmazása a Mar del Platában elfogadott akciótervet követően egy ideig nem jelent meg önálló emberi jogként, hanem tipikusan a diszkriminációval érintett csoportok vonatkozásában jelent meg marginálisan megemlítve. A vízhez való jogra való hivatkozás a következő alkalommal már a nőkkel szembeni hátrányos megkülönböztetés minden formájának kiküszöböléséről szóló (Convention on the Elimination of All Forms of Discrimination Against Women (CEDAW), 1979. XII. 18. napján elfogadott egyezményben találunk konkrét utalást. A hivatkozott egyezményben a vízhez való jog meglehetősen indirekt módon kerül megfogalmazásra, mivel a vidéki területeken élő nők jogaival foglalkozó részben kerül csak megemlítésre a 14. cikk 2. bekezdés h) pontjában: "A részes államok megteszik a megfelelő
- 157/158 -
intézkedéseket a vidéki területeken élő nők hátrányos megkülönböztetésének megszüntetése érdekében, a férfiak és nők egyenlősége alapján biztosítsák, hogy részt vegyenek a vidékfejlesztésben és részesüljenek annak eredményeiből, így különösen biztosítsák az ilyen nők számára a jogot, hogy:
[...]
h) élvezhessék a megfelelő életkörülményeket, különösen a lakhatás, a higiénia, a villamos energia, a vízellátás, a közlekedés és a kommunikáció tekintetében." A vízhez való "jog", helyesebben a vízhez való hozzáférés ebben az egyezményben korlátozottan jelenik meg, hiszen látható, hogy csak a vidéken élő nőkkel szembeni diszkrimináció kapcsán merül fel, az egyezmény éppen ezért nem kezeli a vízhez való jogot bármilyen univerzális emberi jogként. Az egyezmény a vízhez való jogot nem önmagában tekinti, hanem összekapcsolja számos más, a lakhatás körülményeihez tartozó feltétellel. A későbbiekben ennek a logikának köszönhetően kerül úgy megfogalmazásra a vízhez való jog, hogy összekapcsolódik a megfelelő minőségű szennyvízelvezetés és szennyvízkezelés követelményével. A gyermekek jogairól szóló (Convention on the Rights of the Child) 1989. november 20. napján elfogadott egyezmény 49. cikk (2) bekezdésében is hasonló megfogalmazás található, ebben azonban már "a tiszta ivóvíz biztosítása" kitétel szerepelt.[3] Később a fogyatékkal élők jogairól szóló egyezményben is megjelenik, hogy a fogyatékkal élők számára is ugyanolyan hozzáférést kell biztosítani a tiszta vízhez, mint a nem fogyatékkal élők számára.
A vízről és a fenntartható fejlődésről szóló Dublini konferencián 1992. januárjában elfogadott ún. Dublini Nyilatkozat említi először a vízhez való jogot alapvető emberi jogként. Az elfogadott nyilatkozat 4. alapelve, ami a víz gazdasági értékének az elismeréséről szól, kimondja, hogy: "[...] elengedhetetlen, hogy először felismerjük minden emberi lénynek az alapvető jogát, hogy megfizethető áron hozzáférjen a tiszta vízhez és a higiéniai ellátáshoz." A nyilatkozat azért lényeges mert ugyan kijelenti, hogy megfizethető áron kell történnie, de mégis alapvető jogként ismeri el az egyénnek a jogát a tiszta vízhez. A nyilatkozatban elfogadott agenda a szegénység és a fertőzések elleni közös küzdelemtől a természeti katasztrófák elleni védekezésen keresztül a vízügyi konfliktusok megoldásáig számos területen fogalmaz meg kívánalmakat. Az ENSZ keretein belül a Dublini Nyilatkozatot követően a már kialakított megfogalmazásokon és feltételeken túl néhány évig kevés előrelépést tapasztalhattunk. Ehhez képest jelentett hatalmas változást az ENSZ Közgyűlés 1999. decemberében elfogadott, a fejlődéshez való jogról szóló A/Res/54/175 határozatának a 12. cikke, ami kimondja, hogy a fejlődéshez való jog teljes mértékű realizálásához szükséges: "Az élelmiszerekhez és a tiszta vízhez való jog alapvető emberi jogokként kerül elismerésre, ezeknek a jogoknak az előmozdítása erkölcsi követelmény, mind a nemzeti kormányok, mind a nemzetközi közösség számára." A vízhez való jog megfo-
- 158/159 -
galmazásának következő mérföldköve volt, amikor a 2002. szeptemberében megrendezett világtalálkozón elfogadott zárónyilatkozat kimondta - többek között - a tiszta vízhez való hozzáférés biztosításának és az emberi méltósághoz való jognak a kapcsolatát.
A fenti deklarációk alapján a vízhez való jog nem önmagában áll, hanem más emberi jogokat egészít ki. Ennek alapján érthető, hogy a vízhez való jogról mint önmagában értelmezhető emberi jogként nehéz beszélni. Éppen ezért volt időszerű a vízhez való jog feltételeinek és mélyebb jelentéstartalmának a megfogalmazása. Pontosan ezt a hiányosságot pótolta az emberi jogok főmegbízottjának a vízhez való jogról szóló 15. számú általános kommentárja, amit az ENSZ Gazdasági, Szociális és Kulturális Bizottsága 2003. január 20. napján fogadott el. A dokumentum rendkívül aprólékosan felépíti a vízhez való jog elismeréséhez vezető eddigi lépéseket, a Bevezető Rész 1. pontjában a korábban már meghatározott úton haladva a vízhez való jogot a - meglehetősen tágan értelmezhető - emberi méltósághoz kapcsolja, sőt ezen túlmenve a vízhez való jogot, illetve annak realizálását minden más emberi jog megvalósulása előfeltételének nevezi. A dokumentum legjelentősebb újítása, hogy a vízhez való jogot - korábbi megjelenési formáival ellentétben - annak normatív tartalmán keresztül igyekezett megragadni. A 10. pont a vízhez való jogot mint szabadságok és jogosultságok együttesét írja körül. A szabadság kiterjed a már meglévő vízforrásokhoz való hozzáférés jogához, illetve a jogra, hogy ettől senkit sem lehet önkényesen elválasztani vagy azokat beszennyezni. A jogosultságok oldaláról a vízgazdálkodásnak a feladata, annak biztosítása, hogy az emberek számára egyformán biztosítsa a vízhez való jog élvezetét. A vízhez való jog önállósága mellett állást foglalók számára is evidencia, hogy a vízhez való jognak az érvényesülése szorosan összefügg más emberi jogok érvényesülésével, amik a nemzetközi jogban már részletesebben kimunkálásra kerültek, ilyen például az emberi méltósághoz, az élethez vagy az egészséghez való jog. A dokumentum nagyon helyesen hangsúlyozza, hogy a vízhez való jog különleges vonása, hogy ennek fenntarthatónak is kell lennie, ez a megállapítás elismeri a vízjognak és a környezetvédelmi jognak a kapcsolatát. Emellett a nemzetközi jogban már szintén kijegecesedett diszkrimináció tilalmához való kapcsolódás is különös jeltőséget kap, mint a vízhez való jog érvényesíthetőségének feltétele. A 12. pont tételesen felsorolja a vízhez való jognak az egyes, minden esetben fennálló és biztosítandó alkotóelemeit:
- Elérhetőség: A vízellátásnak mindenki számára elegendőnek és folyamatosnak kell lennie.
- Minőség: A vízminőség meghatározása alapján a víznek mikroorganizmusoktól és vegyi szennyeződéstől mentesnek kell lennie, a minőség kapcsán azonban meglehetősen szubjektív elemként megjelent a víz színe, szaga és íze is.
- Hozzáférhetőség: A hozzáférhetőség kritériuma a fentiekhez
- 159/160 -
képest lényegesen összetettebb feltételrendszerből áll össze, aminek az alapja a diszkrimináció tilalma. Ez alapján tilos a bárminemű korlátozása a vízhez való hozzáférésnek, ez a vízhez való fizikai hozzáférés biztosítása mellett kiterjed arra is, hogy a vízhez való hozzáférést megfizethető áron kell biztosítani.
A korábbi nyilatkozatoktól eltérően a vízhez való jognak, mint emberi jognak az érvényesülésének feltételeit is meghatározza a dokumentum. A 2029. pontok alapvetően a részes államok számára írnak elő konkrét kötelezettségeket. Megjelenik a vízhez való jog elismeréséhez szükséges nemzetközi jogi kötelezettség, ami ennek érdekében alapvetően közös erőfeszítéseket határoz meg. A dokumentum a részes államok tekintetében bizonyos minimum követelményeket is támasztott. A részes államok továbbá kötelezettséget vállaltak arra, hogy a hazai jogrendszerükben is biztosítják és szabályozzák a vízhez való egyenlő hozzáférés jogát. A dokumentumban ugyanakkor megjelennek a részes államok által vállalt kötelezettségek megszegésének és megsértésének esetei is, azonban a szankció kérdése szinte teljes egészében nyitva maradt. Ennek legfőbb oka az, hogy a vízhez való jognak, mint emberi jognak a szabályozása és érvényesítése lényegében ismeretlen területnek számít a nemzetközi jogban.
Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa 2008. márciusában az emberi jogok és a biztonságos ivóvízhez és közegyészségügyhöz való hozzáférésről szóló 7/22. számú határozatával elfogadta, hogy egy három éves időszak alatt tisztázni kell a biztonságos ivóvízhez való hozzáférés emberi jogával kapcsolatos kérdéseket, ez idő alatt párbeszédet kell kialakítani az államok, a nemzetközi szervezetek és a civil szervezetek közt, illetve pontosítani kell a különböző emberi jogoknak a vízhez való hozzáférés jogával kapcsolatos részletkérdéseit. Érdekességként a határozat 2. d) pontja külön kiemeli a téma gender-specifikus érzékeny pontjainak a feltárását is. A határozat elfogadását követően a független szakértők éves jelentést készítettek a határozatban foglalt feladatok végrehajtásáról. Az Emberi Jogi Tanács a 12/8 számú határozatával először 2009. októberében fogadta el a független szakértők által készített éves jelentést. A határozat üdvözölte a független szakértők által végzett, a tiszta vízhez való emberi jogok biztosítása érdekében tett tevékenységét, illetve elfogadta a szakértők által készített éves jelentést, valamint annak a tiszta vízhez való emberi jog biztosítása érdekében tett ajánlásait, ez kiterjedt a tiszta víz elérhetőségére és (fizikai) hozzáférhetősége, annak minőségére, valamint megfizethetőségére. A jelentés a tiszta vízhez való hozzáférést, amúgy nagyon helyesen összekapcsolja a tágabban értelmezett közegészségügyi és köztisztasági kérdésekkel, továbbá az emberi jogok vonatkozásában nemcsak az államok felelősségét hangsúlyozta, hanem az üzleti szféra bevonásának és részvételének az ösztönzése is felmerült.
Az ENSZ Közgyűlése fontos mérföldkőként 2010. július 28. napján a A/RES/64/292 határozatában alap-
- 160/161 -
vető emberi jogként ismerte el a tiszta vízhez, a megfelelő szennyvízelvezetéshez és szennyvízkezeléshez való jogot. A határozat felszólítja a Föld országait, illetve a nemzetközi szervezeteket, hogy a szükséges erőforrások biztosításával és technológia transzferrel segítsék - elsősorban a fejlődő országokat - azon cél megvalósítását, hogy mindenki számára biztosítható legyen a biztonságos, tiszta, elérhető és megfizethető ivóvíz, a megfelelő szennyvízelvezetés és szennyvízkezelés. A határozat mély aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy közel 884 millió ember nem jut biztonságos ivóvízhez, és több mint 2,6 milliárdnyian nem férnek hozzá az alapvető szennyvízelvezetéshez (tágabban értelmezve az alapvető közművekhez), továbbá, hogy hozzávetőlegesen 1,5 millió öt év alatti gyermek hal meg vízhez kötődő, illetve a szennyvízelvezetés hiányosságából adódó fertőzések következtében. A határozat a korábbi vízügyi tárgyú dokumentumokban elfogadottak szerint az emberi jogok érvényesítésének integráns részeként elismeri a biztonságos és tiszta ivóvízhez, a szennyvízelvezetéshez és szennyvízkezeléshez való egyenlő hozzáférés fontosságát. Emellett megerősíti az államoknak az emberi jogok védelmezésére vonatkozó kötelességét. A fenti felvezetést követően a határozat 1. pontja elismeri és kimondja biztonságos és tiszta ivóvízhez, a szennyvízelvezetéshez és a szennyvízkezeléshez való jogot mint valamennyi emberi jog és az emberi élet elengedhetetlen részét képező emberi jogot. A 2. pont felhívja az államokat és nemzetközi szervezeteket, hogy az 1. pontban foglaltak érvényesítése érdekében - főként a fejlődő országok lakossága számára - biztosítsák a szükséges technológiák átadását, a kapacitásokat és nem utolsó sorban a nélkülözhetetlen pénzügyi forrásokat. A jogfejlődés eredményeként látható, hogy a vízhez való jog szorosan összefonódott - elsősorban a betegségek és járványok megelőzése érdekében - a szennyvízelvezetéshez és szennyvízkezeléshez (sanitation) való joggal. A szennyvízelvezetéshez való jogot azonban tágan kell értelmezni, ami a csatornahálózaton kívül kiterjed a szennyvíz kezelésére, illetve a megfelelő színvonalú közművesítésre is. "A vízhez való jog különböző elnevezések alatt jelenik meg az egyes nemzetközi dokumentumokban, illetve nemzeti alkotmányokban. Így találkozhatunk például elegendő vízhez való hozzáférés jogával, vízhez való hozzáférés jogával, tiszta vízhez való joggal, ivóvízhez való joggal, biztonságos ivóvízhez való joggal. Az utóbbi időben pedig tendencia az is, hogy a vízhez való jogba beleértik az alapvető közegészségügyi szolgáltatásokat."[4]
A közgyűlést követően az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa 2010. szeptember 24. napján elfogadta a A/HRC/ RES/15/9 határozatát, ez kiegészítette a közgyűlési határozatban foglaltakat, a 3. pont meghatározta az ivóvízhez és a szennyvízelvezetéshez való emberi jog forrását és összefüggéseit. Eszerint a biztonságos ivóvízhez és a szennyvízelvezetéshez és szennyvízkezeléshez való jog az élethez való jogból fakad, továbbá szorosan összekapcsolódik a fizikai és mentális egészséghez való joggal, illetve az emberi méltósággal.
- 161/162 -
A határozat felhívja a nemzetközi közösséget - elsődlegesen a kormányokat - a hivatkozott emberi jogok érvényesülése érdekében a szükséges lépések és mechanizmusok kidolgozására, ami magába foglalja a jogalkotási, jogharmonizációs kötelezettségeket, összehangolt tervezés és stratégiák kidolgozását. Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa 2011. április 08. napján elfogadta a A/HRC/RES/16/2 határozatát, ebben a biztonságos ivóvízhez és szennyvízelvezetéshez való jog jelentéstevőjének a mandátumát újabb 3 évvel meghosszabbították és kijelölték tevékenységének a kiemelt területeit is, például a vízhez való emberi jog érvényesülése akadályainak felismerésére és ezek leküzdéséhez szükséges ajánlások megfogalmazása és a párbeszéd előmozdítása. "A vízhez való jog nem csupán az élethez való jog első generációs alapjogához kapcsolódik, hanem a harmadik generációs egészséges környezethez való joghoz is. Ennek következtében az államnak alapvető felelőssége mindazon jogi szabályok megteremtése és minden szükséges beruházás elvégzése, ami a vízkészletek ésszerű, egészséges és megújuló használatához kapcsolódhat."[5] Az ENSZ és a nemzetközi közösség erőfeszítéseinek köszönhetően számos komplex program és kezdeményezés indult, ezek a probléma komplexitására tekintettel komoly figyelmet fordítottak a szegénység felszámolására, a közegészségügyi és járványügyi kérdésekre, valamint a környezetvédelmi szempontok érvényesítésére.[6]
Az ENSZ közgyűlés, illetve szerveinek a határozataival kapcsolatban időről - időre felmerülnek az általános kötelező erejükkel kapcsolatos kérdések, ezt a hazai politikai iránt fogékony közvélemény legutóbb a Globális megállapodás a biztonságos, rendezett és szabályos migrációról szóló egyezmény elfogadása kapcsán tapasztalhatta. Általánosan elfogadott, vélekedés, hogy az ENSZ közgyűlés határozatai, illetve azok bizonyos rendelkezései nagyrészt a "soft law" kategóriájába tartoznak. Ezek esetében a részes államok az elérendő, értelemszerűen pozitív célban ugyan egyet tudnak érteni, azonban a cél eléréséhez szükséges módszerekben és eszközökben már kevésbé. Az ilyen típusú határozatoknak a fentiek alapján a legérzékenyebb pontját értelemszerűen a végrehajtásuk kikényszerítése, illetve kikényszeríthetősége jelenti. "A modern értelmezés szerint a soft law egy olyan normatípus, amely irányt kíván mutatni a nemzetközi közösségnek, utat kínálva a megalkotói szerint kívánatosnak vélt fejlődési irányvonal felé. Jogi jellege jelentős mértékben függ attól, hogy mely nemzetközi szervezet keretén belül került elfogadásra és mennyire széleskörű nemzetközi támogatás áll mögötte. Olyan norma ez, amelyre a későbbiekben lehet építkezni, továbbgondolni, amely szokásjoggá válhat vagy amelyből akár egy nemzetközi szerződés is létrehozható."[7] A vízhez való jognak mint egyetemes emberi jognak a kinyilvánítása üdvözlendő, aminek akkor van értelme ha az ki is kényszeríthető. A nemzetközi közösség tétlensége és tehetetlensége számos a vízhez való hozzáféréssel kapcsolatos ügyben felmerült[8] éppen ezért aggályos a vízhez való jognak - víztől való
- 162/163 -
megfosztás, vízellátásból való kizárás -az érvényesíthetősége, még akkor is, ha arra más emberi jogi tárgyú, nemeztközi szerződések keretében védett emberi jogok keretében, pl. az élethez való jog vagy az emberi méltósághoz való jogon keresztül történik. A Jelenlegi nemzetközi jogi környezetben elfogadhatónak tűnik vízhez való jognak ilyen áttételes módon való érvényesítése, de ez a hosszútávú jogfejlődés, jogfejlesztés szempontjából nem kívánatos irány, mivel az esetjogon keresztül történő jogfejlődés mindig is eshetőleges és bizonytalan, amit politikai és hatalmi kérdések is befolyásolnak. A nemzetközi jog területével kapcsolatban visszatérő probléma a nemzetközi jogi kötelezettségek kikényszeríthetőségének kérdése, ez a vízjog területére vonatkoztatva a legplasztikusabban úgy foglalható össze, hogy milyen eszközökkel kényszeríthető ki hatékonyan az egyes államoktól a fennálló kötelezettségeik teljesítése, hogy az kellő módon elrettentsen bárkit a kötelezettségei megszegésétől. A probléma gyökere a számos, egymástól eltérő szabályozást tartalmazó bilaterális megállapodás által uralt vízjogi szabályozásra vezethető vissza. Megfelelő politikai szándék esetén látható, hogy a nemzetközi közösség képes megfelelő jogi erővel rendelkező szabályrendszert alkotni, erre az egyik legjobb példát az erőszak általános tilalma jelenti. Az agresszió tilalma természetesen nem jelenti azt, hogy az elfogadása óta nem törtek ki fegyveres konfliktusok, mint az államok közti vitarendezés ultima ratioja, de az igenis elmondható, hogy ezeket sikerült keretek közé szorítani. A nemzetközi egyezmények és az ENSZ Közgyűlés határozatai alapján a vízhez való joggal kapcsolatos elképzelések és kezdeményezések határozott alakot öltöttek, a lakosságnak a tiszta vízzel való ellátása, valamint a szennyvízelvezetés és szennyvízkezelés megoldása azonban kevésbé jogi kihívásokat jelent, hanem inkább pénzügyi és gazdasági természetűeket. A fejlődő országok esetében a jogok realizálásához szükséges infrastrukturális beruházások pénzügyi és technológiai háttere nem áll rendelkezésre, ezek megvalósulásához jelentős és összehangolt nemzetközi összefogásra lenne szükség.
A Föld bizonyos részein a vízhez való hozzáférés kérdésével összefüggésben a vízzel kapcsolatos konfliktusok új megvilágításba kerültek, ezekre alkalmazzák a "water war" terminológiát vagy a kevésbé hatásvadász "water conflict" elnevezést. A vízügyi konfliktusok tipikusan a szomszédos parti államok közt alakulnak ki a rendelkezésükre álló vízi erőforrások felhasználásával kapcsolatos eltérő érdekekből, vitákból. A klímaváltozás és a lakosságszám gyarapodásával összefüggő megnövekedett vízigény hatására a nemzetközi vízrendszerekhez való
- 163/164 -
hozzáférés kérdésére egyre nagyobb figyelem irányul a nemzetközi politikában és a nemzetközi kapcsolatokban. Számos előrejelzés vetíti elő, hogy a Föld bizonyos - amúgy is fegyveres konfliktusokkal érintett - részeiben realitássá válnak olyan fegyveres összeütközések, amikben a részes felek a vízért fognak egymással harcolni. Joggal merülhet fel a kérdés, hogy ezeknek az előrejelzéseknek mennyi realitása van. Ennek az eldöntéséhez ismerni kéne a közeljövőnek a klímával és az ökoszfé-rával kapcsolatos változásait és annak következményeit, ezeknek a kérdéseknek a megítélésében a tudomány, a gazdaság és politika nincs egységes állásponton. A vízügyi konfliktusokkal kapcsolatos történelmi tények elemzése és értékelése, valamint a fegyveres összeütközések joga viszont kielégítő választ adhat a fenti kérdésre. "Az aligha tagadható, hogy az államok különböző érdekei közötti összeütközések végig kísérik a történelmet, azaz az államok közötti konfliktusok a nemzetközi kapcsolatok meghatározó elemének tekinthetők. A nemzetközi viszonyok rendszere döntő részben nem más, mint konfliktus kapcsolatok."[9] Az államok közti konfliktusok okai rendkívül szerteágazóak és tipikusan nem egyetlen tényező határozza meg, hanem a gazdasági-, történelmi- és vallási nézeteltérések, a politikai kapcsolatok, illetve egyszerű politikai számítás húzódik meg mögöttük. Gyakori jelenség, hogy a politikai elit a belpolitikai népszerűtlenség vagy belpolitikai válságok ellensúlyozására a társadalom összezárását eredményező konfliktushelyzetet generál vagy a meglévő konfliktusokat kiélezi.[10] Az államközi konfliktusok okai közt a természeti erőforrások, nyersanyagok feletti rendelkezés is mindig kiemelt szerepet kapott, minél ritkább egy adott természeti erőforrás és minél nagyobb iránta az igény az állami szereplők ezzel arányosan hajlandóak többet megtenni ezek megszerzéséért, birtoklásáért. A vízhez való hozzáférés a lakosság szempontjából és a gazdaság szempontjából kritikus jelentőségű, ahogy nő iránta az igény és ahogy csökken a hozzáférhetősége úgy fog - várhatóan - növekedni az érte zajló konfliktusok hevessége. Az ipar vízigénye mellett lassan megoldhatatlan problémát okoz, hogy a növekvő lakosságszám vízigénye mellett biztosítani kell ennek a lakosságnak az élelmezését is, a globális környezetváltozásra tekintettel az egyre inkább szárazabbá váló éghajlat következtében a mezőgazdasági növénytermesztés és állattenyésztés vízigényét is fedezni kell. Az öntözés nélkül egyes államok növénytermesztése összeomlana, ami kezelhetetlen regionális problémákhoz és konfliktusokhoz vezetne. "Nemzetközi folyó esetében a jelzett problémák államközi jellegűvé alakulnak át. A parti államok versenyeznek a vízhasznosítás lehetőségének megszerzéséért vagy megtartásáért, érdekeik ütköznek a határon átjutó káros hatások megelőzésében, csökkentésében vagy megszüntetésében stb."[11] Az államok közti politikai és gazdasági viták közt a vízhez való hozzáférés is kiemelten fontos tényező lesz más konfliktusforrások mellett. A vízjog alapján álló viták megelőzésében, illetve a viták elmérgesedésének megakadályozásában
- 164/165 -
van kiemelkedő szerepe az érintett államok közti tipikusan bilaterális szerződéseknek. Mivel ezek figyelembe veszik az egyedi érdekeket oly módon, ahogy egy általános érvényű nemzetközi dokumentum sohasem lenne képes. Vannak optimista hangok is, amik a számok alapján bíznak abban, hogy a vízügyi természetű viták tárgyalásos úton rendezhetőek. "Több okból kifolyólag is optimisták lehetünk. 1948 óta 37 akut konfliktust regisztráltak vízzel kapcsolatba hozható incidensek alapján, ezzel szemben hozzávetőleg 295 nemzetközi vízjogi megállapodást tárgyaltak le és fogadtak el ezen időtartam alatt."[12]
A nemzetközi jog szempontjából a leginkább releváns kérdés, hogy bizonyos vízhasználattal összefüggő cselekmények agressziónak minősíthetők-e egyáltalán. Az ENSZ Alapokmánya a háború helyett az erőszak tilalmát szabályozza, amit tágabb kontextusban lehet értelmezni, éppen ezért kiemelkedően fontos volt az 1974. évben az ENSZ közgyűlésnek az agresszió fogalmáról szóló 3314. sz. határozata.[13] Politikai vezetők részéről számos esetben hallható olyan nyilatkozat, ami bizonyos tevékenységeket pl. vízhozam csökkentését, folyómeder elterelését casus bellinek minősíti, mivel a vízellátás biztonságának veszélyeztetése olyan mértékű kockázatot jelent, amit egyik parti állam sem vállalhat. A nemzetközi jog alapján értékelendő viták esetében a konfliktus tárgya, súlya vagy komolysága akkor kerül előtérbe, ha agresszió megtörtének tényét kell megállapítani vagy az önvédelem szükségességét, arányosságát kell megítélni. A nemzetközi jog szempontjából a kérdés megítélése érdekében el kell dönteni, hogy az adott cselekmény agressziónak minősül-e és az államok számára mindig nyitva áll a legális lehetőség, hogy éljenek az önvédelem természetes jogával. Az erőszak általános tilalma alóli egyik kivételként az Alapokmány 51. cikke[14] szabályozza az államok önvédelemhez való jogát. Az önvédelem jogának gyakorlása esetében számos külön-külön mérlegelendő szempont közül az utóbbi időszak fegyveres összeütközései közül kiemelkedik politikai, gazdasági és katonai jelentősége, valamint hosszútávú káros hatása miatt az Egyesült Államoknak a terrorizmus elleni háborúja (war on terror). Egyre gyakoribb, hogy a központi kormányzat bizonyos válságövezetekben a belső feszültségek, illetve külső gazdasági, katonai, politikai nyomás következtében meggyengül vagy részben elveszti ellenőrzését az államterülete felett, ezt láthattuk Szíriában, Irakban vagy Afganisztánban, de arra is számos precedenst találunk, amikor az állam területe a polgárháborús viszonyok befagyása után tartósan megoszlik a különféle politikai erők közt pl. Ukrajna szakadár területei vagy pl. Líbia M. Kadhafi bukása után.[15] A külső támogatás azonban soha sem önzetlen mindig megvan az ára, amit az amúgy is konfliktusok által sújtott országok lakói fizetnek meg. A támogatással, segítség nyújtással kapcsolatban a nemzetközi jog szempontjából a legjelentősebb kérdés egy fegyveres összeütközés esetén, hogy a támogatás révén a külső támogató milyen szintű ellenőrzést gyakorol a támogatott cso-
- 165/166 -
port. szervezet felett, ennek a lényege az, hogy a támogató így felelősségre vonható a támogatott cselekedeteiért.[16] Az önvédelem jogával kapcsolatban a vízügyi természetű konfliktusok esetén utalni kell az abszolút területi integritás elvére, ami a nemzetközi folyót és annak vízhozamát is a szuverenitás körébe helyezi és ennek szélsőséges - és helytelen - értelmezése elvileg alkalmas lehetne az önvédelem kiváltására. A közelmúlt fegyveres összeütközéseiben relatíve új elemként jelentek meg a nem állami szereplők, ezek korábban zsoldosok, milicisták, felkelők voltak, mára azonban jelentősen megváltozott a helyzet. Bizonyos nem állami szereplők, főleg olyan területeken, ahol a központi államhatalom meggyengült kvázi államként kezdtek funkcionálni és az államterület jelentős részét tartották, tartják ellenőrzésük alatt (Iszlám állam, vagy az afganisztáni tálibok erre jó példát jelentenek). A nem állami szereplők által elkövetett agressziónak minősülő cselekmények esetében azok intenzitása mellett a betudhatóság kérdése kerül előtérbe. A fegyveres összeütközések jogának legújabb kihívását jelenti a nem állami szereplők részvétele a fegyveres összeütközésekben. A különféle formájú támogatást élvező fegyveres csoportok részvételével a fegyveres konfliktusok egyre kevésbé áttekinthetőek, nem nyilvánvaló, hogy kik vesznek benne részt ki - ki ellen harcol, ahogy ezt szemléltette a szíriai polgárháború.[17]
A vízügyi természetű konfliktusok esetében az önvédelemhez való jog jogszerű alkalmazása erősen vitatható, mivel annak jogszerűségéhez az adott állam elleni fegyveres támadás tényének kell megvalósulnia.[18] A fegyveres támadás ténye mellet lényeges szempont annak intenzitása is, emellett a betudhatóság feltételének is meg kell valósulnia. A jogszerűen alkalmazott önvédelem megítélése eddig is meglehetősen tág értelmezési keretek közt mozgott, amit a politikai érdekek szerinti megítélés is tovább torzított. Vízjogi konfliktusok esetében a fentiek miatt a tárgyalásos rendezésé a főszerep. A fentiek alapján felmerül a kérdés, hogy a víztől való megfosztásnak vagy szennyezésnek milyen mértékűnek kell lennie ahhoz, hogy önmagában fegyveres összeütközést válthasson ki két parti állam között.[19] A nemzetközi folyó vízhozamának jelentős csökkentése vagy a folyók elterelése, illetve ezek megvalósulásának a reális veszélye a parti államok esetében számos konfliktusnak volt már eddig is a forrása. A nemzetközi folyó vízhozamának csökkentésével összefüggő első komolyabb modern kori államközi konfliktus a Rio Grande vízhozamának kapcsán az Egyesült Államok és Mexikó közt bontakozott ki. A Rio Grande vízhozama megosztásához hasonló - csak többszereplős - vízügyi konfliktus alakult ki az Eufrátesz és Tigris kapcsán is.[20] "A konfliktus nem újkeletű, de a belső problémáival küszködő Szíria és Irak eddig nem volt abban a helyzetben, hogy követeléseinek nyomatékot adjon. Most sem elsősorban valamelyest megerősödött helyzetük sarkallja őket a hangosabb kiállásra, hanem a vészesen súlyos helyzet, amelyet a vízhiány idézett elő."[21] Bizonyos esetekben a parti államok közt hatályban lévő
- 166/167 -
vízügyi megállapodások sem jelentik a konfliktusok, viták lezárását. Irán és Afganisztán közt az 1973. évi Helmand vízügyi megállapodás rendezte a Hel-mand folyó vízének megosztását a két szomszédos parti állam között, azonban a megállapodást mindkét fél több alkalommal megszegte. Afganisztán folyamatosan azzal vádolta Iránt, hogy a folyó vizének jelentős részét illegális módon, a megállapodásban rögzített mértéktől eltérően használja fel. Pusztán vízügyi viták ritkán torkoltak államok közti fegyveres összeütközésbe, ezek közül talán a legsúlyosabb, vízügyi kérdésekkel is érintett fegyveres összeütközés az ún. hatnapos háború volt, amiben Izrael legyőzte a szövetséges arab államokat.[22] Az arab-izraeli fegyveres konfliktus okai közt megtalálhatjuk a Jordán folyó vízének felhasználásával kapcsolatos vita is kiemelt jelentőségű, de a máig tartó szembenállás és gyűlölködés háttere ennél sokkal összetettebb. "Az évezredek során a Jordán-folyó mindig is az elsőszámú vízforrásnak számított a Közel-Keleten, bárki is uralta a térséget. A fel- és kihasználása körüli konfrontáció, 1948, vagyis Izrael Állam megalakulását követően erősödött fel, mely a mélyebb vallási/etnikai/civilizációs eredetű arab-izraeli konfliktusba ágyazódva a mai napig akut válságpontja a Közel-Keletnek."[23] A kérdéses terület túlnyomó része sivatagos, a mezőgazdasági termelés csak kiterjedt és hatékony öntözőrendszerek alkalmazásával tartható fenn. A térségben számos tényező biztosítja a folyamatos és gyakorlatilag megoldhatatlan konfliktus forrását: klímaváltozás hatására csökkenő vízhozamok és növekvő szárazság, a muszlim lakosság népességrobbanása, ami együtt jár a szegénységgel és végül, de nem utolsó sorban a térséget meghatározó arab-izraeli politikai-, vallási- és katonai ellentétekkel.
A közelmúlt fegyveres összeütközései a résztvevő és beavatkozó felek számára nem jártak egyértelmű eredményekkel, ezért a fegyveres összeütközéseket kiváltó konfliktusok tompítása és megelőzése a nemzetközi közösség célja.[24] A vízkonfliktusok megelőzésében kiemelkedő a pacta sunt servanda elvének érvényre juttatása és a viták tárgyalásos úton történő lezárása. A bécsi egyezmény 26. cikke kimondta "Minden hatályos szerződés kötelezi a részes feleket és a szerződést jóhiszeműen kell végrehajtaniuk." ENSZ Alapokmány 2. cikk 2. pontja[25] is megerősíti ezt az elvet bár ez leginkább az Alapokmányban vállalt kötelezettségekre vonatkoztatva. Komoly kihívást jelent, ha a már létező, hatályos megállapodásokban találhatóak egyenlőtlenségek pl. a gyengébb fél érdekeinek a háttérbe szorulása, a jóhiszeműségnek, az együttműködési kötelezettségnek vagy a szerződő felek egyenjogúságának a megsértése. Továbbá, ha a szerződés fenntartása, a kötelezettségek teljesítése a megváltozott politikai, gazdasági vagy természeti körülmények következtében nem várható el valamelyik szerződő féltől és az a megállapodást egyoldalúan felmondja. A nemzetközi közösség a nemzetközi békét veszélyeztető vízügyi konfliktusok megelőzésében érdekelt, ami kiterjed az államok közti vízhasználattal, szennyezéssel kapcsolatos vitáknak a ren-
- 167/168 -
dezésére. Ezt a felismerést sajnos az államok aktuálpolitikai igényei gyakran felülírjak, a vízügyi konfliktusokban részes felek mellett nemcsak a regionális hatalmak avatkoznak be aktívan, hanem a globális politika nehézsúlyú játékosai is. A vízzel kapcsolatos államközi konfliktusok esetén a rendezés lehetséges menete és nemzetközi jogi háttere nem különbözik a más alapokon nyugvó államok közti konfliktusoktól. A vita rendezésének alapelvét az ENSZ Alapokmány 2 cikk 3. pontja jelenti: "A Szervezet összes tagjai kötelesek nemzetközi viszályaikat békés eszközökkel és oly módon rendezni, hogy a nemzetközi béke és biztonság, valamint az igazságosság ne kerüljön veszélybe." Bizonyos esetekben kérdéses az ENSZ Alapokmányban foglalt általános vitarendezési elvek és mechanizmusok hatékonysága. A vitarendezés mechanizmusai vitathatatlanul nehézkesek és hosszasan elhúzódnak, ami komoly hátrányt jelent abban azesetben, ha a vita alapját szolgáltató károk visszafordíthatatlanok. A 33. cikk 1 bekezdése[26] sorolja fel a viták békés elintézési módjait, ezek közül a legcélravezetőbb és leggyorsabb az érdekelt felek közti közvetlen tárgyalás. Ennek megfelelően a békés vitarendezés alapja a felek közvetlen tárgyalása, bizonyos elmérgesedett esetekben ez közvetítőkön keresztül történik. Az ENSZ BT szerepét egyre többen vitatják az átpolitizáltsága és az állandó tagok vétójoga miatt. A hidegháborús időszakot követően az Egyesült Államok szupremáciája nyomta rá a bélyegét a működésére. Az új világrendben az állandó tagok közül Oroszország és Kína keresték a helyüket, míg az Egyesült Államok a vezető szerepe ellenére nem rendelkezett a jövőre vonatkozó határozott vízióval. "A nemzetközi közösségben nincs olyan - az államok felett álló - kényszerapparátus, mely a nemzetközi szerződések megtartását, alkalmazását, megvalósítását biztosítaná. A pacta sunt servanda elv és az államok vélelmezett jóhiszeműsége ellenére szükséges lehet az, hogy a nemzetközi szerződések érvényesülését, teljesítésüket a felek különböző módokon biztosítsák."[27] A vízjogi szerződések esetében az általános szerződéses garanciák melletti külön rendelkezéseket, biztosítékokat magukban a szerződésekben találhatjuk meg. A vitarendezési mechanizmusok közül talán a legnehézkesebb a Nemzetközi Bíróság eljárása, ami lassú és eddig az agresszió és önvédelem tárgyában meglehetősen eshetőleges és vitatható gyakorlatot alakított ki, ami nem tudott elszakadni a globális politikai érdekektől és joggal érte a politikai motiváltság vádja. A Nemzetközi Bíróság által történő igényérvényesítés helyett a felek érdekeiket inkább a célravezetőbb közvetlen tárgyalások keretében rendezik, ha a vita tárgya a vízhez kapcsolódik. Vízzel kapcsolatos ügyekben az érintett államok a Nemzetközi Bírósághoz vagy választott bírósághoz kevés esetben fordultak, mivel ezek végkimenetele eshetőleges, a vonatkozó és alkalmazandó nemzetközi jog pedig bizonytalan és homályos.
A fentiek alapján alapos okkal vélelmezhetjük, hogy a "water war", azaz közvetlenül a vízi erőforrásokért folyó fegyveres összeütközések közel-jövöbeli előfordulására kevés reális
- 168/169 -
esély mutatkozik. Azonban a közép és hosszútávú stratégiai elemzések bizonyos krízisterületeken már jó okkal számolnak a fegyveres összeütközések számának növekedésére, ezekben pedig az egymással szemben álló állami szereplők helyett - a jelenlegi trendeket figyelembe véve - a nem állami szereplők tevékenysége is markánsan fog megjelenni. A vízhiány, illetve a vízi erőforrások ellenőrzése pedig szintén egyre hangsúlyosabban fog megjelenni a közeljövő államközi konfliktusaiban. ■
JEGYZETEK
* A 20765-3/2018/FEKUTSTRAT számú "Felsőoktatási Intézményi Kiválósági Program" című projekt keretében, 3/1. számú, "Innovációval a fenntartható, egészséges életért és környezetért" tématerület részeként megvalósult tanulmány.
[1] A Föld bizonyos régióiból megindult, a fegyveres konfliktusokkal nem összefüggő "gazdasági jellegű migráció" egyik kiváltó oka éppen a megfelelő mennyiségű és minőségű ivóvízhez való hozzáférésnek a hiánya. A migrációs paktum hiányossága lesarkítva, hogy bizonyos folyamatoknak a következményét: magát a migrációt kezeli, azonban a migráció ok-okozati összefüggéseinek kezelésére már alig fordít figyelmet.
[2] Report of the United Nations Water Conference United Nations New York, 1977. 66.o.
[3] "(1) A részes államok elismerik a gyermekek jogát a legmagasabb szintű egészségügyi színvonal és a betegségek és az egészség rehabilitációjára szolgáló létesítmények élvezetére. A részes államok törekednek annak biztosítására, hogy egyetlen gyermek sem maradjon ki az ilyen egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés jogából.
(2) A részes államok folytatják e jog teljes körű végrehajtását, valamint meghozzák a megfelelő intézkedéseket:
[...]
c) A betegségek és az alultápláltság elleni küzdelem terén, beleértve ebbe az elsődleges egészségügyi ellátást is, többek között a könnyen hozzáférhető technológia alkalmazásával és megfelelő tápláló élelmiszerek és tiszta ivóvíz biztosításával, a környezetszennyezés veszélyeit és kockázatait is figyelembe véve."
[4] http://kozjavak.hu/vizhez-valo-jog-abrand-vagy-immaron-valosag-ii
[5] http://greenfo.hu/hir/legyen-alapjog-a-viz-hez-valo-hozzaferes/
[6] Az ENSZ által kiadott "Millennium Development Goals" című jelentés szerint az extrém szegénység és éhínség felszámolása érdekében jelentős előrehaladás tapasztalható a vízügyi területen megfogalmazott célok megvalósítása területén. Ennek érdekében a nemzetközi szervezetek és a kormányok erőfeszítéseinek köszönhetően jelentősen bővült a vezetékes ivóvíz ellátás, illetve javult a vezetékes víz minősége is. A szennyvízelvezetés és a szennyvízkezelés terén azonban visszafogottabbak az elért eredmények.
[7] Hárs András: Nemzetközi szervezetek határozatai. In. Jakab András - Fekete Balázs (szerk.): Internetes Jogtudományi Enciklopédia (Nemzetközi jog rovat, rovatszerkesztő: Sulyok Gábor) https://ijoten.hu/uploads/nemzetkozi-szervezetek-hatarozatai.pdf [18]
[8] Az Izraeli- palesztin konfliktusban a gázai övezet lakosságának ellátása Izraelen keresztül történik, ez kiterjed a legfontosabb közművekre az elektromosságra, és az ivóvízre is. Izrael represszáliaként gyakran él a vízkorlátozás eszközével a lényegében körbezárt gázai övezet lakóival szemben. Izrael a területét és lakosságát ért támadásokat követően gyakran csökkenti az övezetbe jutó ivóvíz mennyiségét. Izrael hivatkozott gyakorlata természetesen ellentétes azzal, amit a vízhez való emberi jogok alatt értünk, Izrael indokolásának a központi eleme, hogy a nélkülöző palesztin lakosság a megnehezedő megélhetési körülmények miatt felülvizsgálja az Izraelhez való viszonyát és saját politikai vezetését is a békés megoldások irányába mozdítja el. Ez a taktika láthatóan sikertelen volt az elmúlt időszakban és a palesztin lakosságot méginkább Izrael-ellenessé tette. A térség viszonyait rendezni kívánó számos béketerv vallott már látványos kudarcot, a megegyezést tovább nehezíti a, hogy a palesztinok sem egységesek, hanem a földrajzi megosztottságot is tükrözve a politikai képviseletüket is két irányzat a Fatah és a Hamasz látja el.
[9] Bruhács János: Nemeztközi Jog I. Dialóg Campus Kiadó, Pécs-Budapest 1998. 211.o.
[10] Pl. Ukrajna elszenvedte a területveszteséggel járó, szuverenitását sértő orosz és oroszbarát szeparatisták beavatkozását, a konfliktus eszkalálódásának megakadályozása, és lövészárkok tárgyalásos úton történő betemetése helyett azonban a népszerűtlen politikai és gazdasági elit, aminek a évtizedes mindent átszövő korrupt tevékenysége miatt az ország gazdaságilag reménytelen helyzetben van, egyáltalán nem tűnik érdekeltnek a helyzet rendezésében. A politikai szándék és képesség is hiányzik a gazdaság rendbetételére, ezért a nacionalista büszkeség felkorbácsolásával és a fegyveres konfliktus fenntartásával igyekszik a politikai elit egy része megőrizni a hatalmát.
- 169/170 -
[11] Bruhács János: Nemzetközi jog II. Dialóg Campus Kiadó, Budapest-Pécs 1999. 99. o.
[12] http://www.unwater.org/water-facts/transboundary-waters/
[13] részletesebben lásd Gesztei László: Az önvédelemhez való jog nemzetközi jogi szabályozása II. Jura 2018. 24. évf. 2. szám 336.o.
[14] 51. cikk: "Jelen Alapokmány egyetlen rendelkezése sem érinti az Egyesült Nemzetek valamelyik tagja ellen irányuló fegyveres támadás esetében az egyéni vagy kollektív önvédelem természetes jogát mindaddig, amíg a Biztonsági Tanács a nemzetközi béke és a biztonság fenntartására szükséges rendszabályokat meg nem tette. A tagok az önvédelem e jogának gyakorlása során foganatosított rendszabályaikat azonnal a Biztonsági Tanács tudomására tartoznak hozni és ezek a rendszabályok semmiképpen sem érintik a Biztonsági Tanácsnak a jelen Alapokmány értelmében fennálló hatáskörét és kötelességét abban a tekintetben, hogy a nemzetközi béke és biztonság fenntartása vagy helyreállítása végett az általa szükségesnek tartott intézkedéseket bármikor megtegye."
[15] Ezekben az esetekben a különféle egymással szemben álló politikai csoportok hatalmát a konfliktusba különféle megfontolások alapján bekapcsolódó államok tartják fenn, a pénzügyi, katonain és politikai támogatásuk nélkül ezek a csoportok összeomlaná-nak, ezek a fegyveres összeütközések a hidegháborús érában a "proxi háború" elnevezést kapták.
[16] A terror elleni háború során a az ikertornyok ellen elkövetett terrorcselekményekkel az Egyesült Államok az Al-Kaidát tette a bizonyítékok alapján felelőssé és a betudhatóság alapján vádolta meg az Al-Kaidát támogató Afganisztánt is. A Nemzetközi Bíróság az ún. Nicaragua ügyben fejtette ki először a betudhatósággal kapcsolatos jogi álláspontját, amit számos ország az Egyesült Államok irányában elfogult ítéletnek minősített.
[17] Szíriában a polgárháborús helyzetbe nemcsak a regionális hatalmak (Törökország, Irán, Szaúd-Arábia) bonyolódtak bele saját érdekeik érvényesítése mentén, hanem az Egyesült Államok és Oroszország egyre nyilvánvalóbb módon avatkozott bele a konfliktusba, amit gyakorlatilag befolyási övezeteik kiterjesztéséért vívtak.
[18] részletesebben lásd Gesztei László: Az önvédelemhez való jog nemzetközi jogi szabályozása II. Jura 2018. 24. évf. 2018. 2. szám 334- 340. o.
[19] A Nagy Etióp Újjászületés Gát (Grand Ethiopian Renaissance Dam) építése a Nílus vízhozamára jelentős hatással van, az 1959. évi Nílus egyezményből Etiópia kimaradt ezért lakossága vízellátását, illetve az elektromos energiatermelésének a megoldását saját kézbe vette a gátépítéssel. A gát építése ellen Egyiptom hevesen reagált, Muhammad Murszi elnök kijelentette, hogy Egyiptom vízellátását semmi sem veszélyeztetheti és ennek érdekében semmilyen eszköz alkalmazásától nem riad vissza. Az akkori elnök nyilatkozatai még a visszafogottabbak közé tartoztak, mivel Egyiptomban számos politikus és vezető az épülő gát megsemmisítését szorgalmazta. A harcias nyilatkozatok dacára Egyiptom a gátépítés ürügyén a vízellátása biztonságára hivatkozva nem támadta meg Etiópiát, bár az államközi kapcsolatok fagyosak maradtak. A Nílus vízhozamával kapcsolatos tárgyalások háromoldalúvá váltak és a felek érdekeire tekintettel lévő megállapodás alapjául szolgálnak.
[20] Az Eufrátesz és Tigris kapcsán Törökország, Irak, Szíria és Irán közt az 1960-as évektől a vízmegosztás kérdésében jelentős vita alakult ki, a vita természete összefüggött a technológiai fejlődéssel együtt járó megnövekedett vízigénnyel pl. elektromos áramtermeléshez épített gátak. Főként Törökország, mit a folyásirány szerin t feljebb lévő állam helyezkedett az abszolút területi szuverenitás elvével azonos álláspontra. A három elsődlegesen érintett állam közt az évtizedek során váltakozó eredményű és politikai hangulatú tárgyalások folytak a vízmegosztás kérdésében. A vízmegosztással kapcsolatos vitákat nem lehetett függetleníteni a térség számos más jellegű konfliktusforrásától pl. az első- és második öböl háború, az Iszlám Állam térnyerése, valamint a polgárháborúk.
[21] https://nepszava.hu/3008336_haboru-a-vi-zert-a-kozel-keleten
[22] Izrael állam 1948. évi függetlenségének kikiáltását követő fegyveres összeütközések végén Izrael ellenőrzése alatt maradt a Jordán folyó forrása, Izrael elhatározta, hogy ezen a folyószakaszon víztározók építésébe fog kezdeni. A munkálatok megindulását Szíria és Jordánia is fenyegetésnek tekintette, ami veszélyezteti a saját vízellátásuk biztonságát. Ehhez hasonlóan reagált Izrael, amikor Szíria bejelentette, hogy eltereli a Jordán folyót tápláló Hazbanit és a Baniaszt. A hatnapos háború megnyerése után Izrael Szíria rovására biztosította saját vízellátását, a Go-lán- fennsík ellenőrzése éppen ezért nemcsak katonai megfontolások alapján rendelkezik stratégiai jelentőséggel, hanem a Jarmuk folyóra is kiterjed. A térség jelenlegi politikai konfliktusait a víz - más tényezőkkel szemben - kevésbé határozza meg, ebben jelentős része van annak, hogy Izrael és a szomszédos országok a térség vízfelhasználását szerződéses úton igyekeztek rendezni: pl. az Oslo 1. és Oslo 2. megállapodások Izrael és a Palesztinai Felszabadítási Szervezet közt, illetve Izrael és Jordánia is rendezte a vízkiemeléssel és a szennyezés elleni védekezéssel kapcsolatos vízügyi vitáit.
- 170/171 -
[23] Grünhut Zoltán: A jordán-folyó és vízgyűjtőjének szerepe a közel- keleti konfliktusban. http:// www.greenfo.hu/wp-content/uploads/dokumen-tumtar/jordan-folyo-es-vizgyujtojenek-szerepe-a-ko-zel-keleti-konfliktusban.pdf
[24] A konfliktusok számának csökkentése mellett tapasztalható olyan politikai szándék is, ami éppen abban érdekelt, hogy a vitás kérdések konfliktushelyzeté eszkalálódjanak. Trump Iránnal kapcsolatos konfrontatív és fenyegető retorikát alkalmazó külpolitikája az előző adminisztráció által letárgyalt békés rendezés feltételeit számolta fel.
[25] "A Szervezet összes tagjai abból a célból, hogy a tagságból eredő jogokat és előnyöket mindannyiuk számára biztosítsák, kötelesek a jelen Alapokmányban vállalt kötelezettségeiket jóhiszeműen teljesíteni."
[26] "Minden olyan viszály esetében, amelynek elhúzódása a nemzetközi béke és biztonság fenntartásának veszélyeztetésére vezethet, a felek mindenekelőtt közvetlen tárgyalás, kivizsgálás, közvetítés, békéltetés, választott bírósági vagy bírósági eljárás, regionális szervek, vagy megállapodások igénybevétele vagy általuk választott egyéb békés eszközök útján tartoznak megoldást keresni."
[27] Bruhács János: Nemeztközi Jog I. Dialóg Campus Kiadó, Pécs-Budapest 1998. 114. o.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző doktorandusz, PTE ÁJK Doktori Iskola.
Visszaugrás
