2019. május 23-26. között került sor az európai parlamenti választásokra. Nincs is alkalmasabb időpont tehát arra, hogy foglalkozzunk az Európai Unió intézményeinek a legitimitásával. Ez alatt pedig természetesen azt az időről időre felmerülő kérdést kell érteni, hogy mennyire demokratikus az Európai Unió.[2] Az Európai Unió legitimációja és demokratikus volta több oldalról is megközelíthető. E cikk az Európai Parlament és az Európai Bizottság viszonyában mutatkozó demokráciadeficitet vizsgálja, így kiemelt szerepet kap a csúcsjelölti rendszer és az európai parlamenti választási reform vizsgálata.
Mint szupranacionális jegyekkel is rendelkező szervezet, az Európai Uniónak számos olyan saját hatásköre van, amelyek korábban a tagállamok szuverenitásának részét képezték.[3] Az Európai Unió integrációja tehát tartalmaz nemzetállamok feletti elemeket, amelyek közé tartozik például a kizárólagos hatáskör is. Maga az európai közjog, azaz az uniós jogrend is meghaladta a nemzetközi jogot, amelyet a szokásjog, a ius cogens és a nemzetközi szerződések, azaz a pacta sunt servanda elve alkot és saját érvényességi alappal rendelkezik, amiből az következik, hogy az alapító szerződésekből, a másodlagos jogforrásokból és az Európai Unió Bíróságának döntéseiből kötelező erejű szabályok háramlanak a tagállamokra.[4]
- 61/62 -
Az európai polgárok politikai értelemben nem képesek oly mértékben irányítani az Unió fejlődését, mint ahogy azt tehetik tagállami szinten a nemzeti törvényhozó és végrehajtó hatalom összetételével kapcsolatban.[5] A tagállami demokratikus rendszerek a hatalommegosztás elvén alapulnak, ahol az államhatalom törvényhozó, végrehajtó és igazságszolgáltató hatalomra oszlik. Néhány tagállam kivételével valamennyi tagállam kormányformája parlamentáris köztársaság, azaz a törvényhozó hatalom képviselőinek megválasztásával a végrehajtó hatalom összetételére is jelentős befolyással lehetnek az állampolgárok[6] (Franciaországban, ahol pedig félprezidenciális köztársaság van, ezzel szemben a végrehajtó hatalom fejét közvetlenül választják az állampolgárok, tehát a törvényhozó hatalom mellett a végrehajtó hatalom összetételét is közvetlenül befolyásolhatják).
Az Európai Unió esetében viszont nem áll fenn ilyen szoros kapcsolat az Európai Parlament és az Európai Bizottság, leegyszerűsítve a törvényhozó és a végrehajtó hatalom között. Az ezen alapuló demokráciadeficitet, egyfajta bizalmi válságot pedig csak tovább tetézi, hogy az Európai Parlamentben nincsenek európai szintű pártok. Helyettük a nemzeti pártok pártszövetségekbe tömörülnek, amelyek közel sem bírnak teljesen egyező állásponttal, sőt akár teljesen eltérő értékfelfogással és célkitűzésekkel rendelkezhetnek.[7]
Ezzel a kérdéskörrel pedig szorosan összefügg az a jelenség, hogy az európai parlamenti választásokon való részvételi arányok évről évre csökkennek.[8] Ez pedig közvetett módon elvezethet akár a legitimáció kérdéséhez is, hiszen a választópolgárok közül egyre kevesebben bíznak az európai parlamenti választásokban, nem hiszik, hogy befolyásolni tudják szavazatukkal az Európai Unió fejlődését, és még kisebb mértékben tudják befolyásolni azt, hogy ki váljon az Európai Unió fejlődése motorjának és végrehajtó hatalmának, azaz az Európai Bizottságnak a vezetőjévé.[9] A legitimáció pedig pont ellentétes erőkön alapszik: a hatalom legitimációjának mértékét az határozza meg, hogy mennyiben fogadja el azt a társadalom, mennyiben ért egyet döntéseivel és mennyire követi parancsait.[10]
A cikk célja, hogy választ adjon arra a kérdésre, hogy enyhíti-e az előbb jellemzett demokráciadeficitet a Spitzenkandidaten-rendszer és a tervezett választási reform.
Az Európai Unió intézményei közé tartozik az Európai Parlament, az Európai Tanács, a Tanács, az Európai Bizottság, az Európai Unió Bírsága, az Európai Központi Bank és az Európai Számvevőszék.[11] E hét intézmény közül számunkra az EP mellett az Európai Tanács, a Tanács és az Európai Bizottság lesz fontos, ugyanis ezek bírnak a legnagyobb befolyással az Unió fejlődésének irányaira. Kivételt képez az Európai Unió Bírósága, ami szintén rendkívül fontos tevékenységet végez, főképp a jogfejlesztés terén, ám az igazságszolgáltató hatalmi ágat nem választják.
Az Európai Tanács a tagállamok kormány- és államfőiből áll, továbbá tagja még az Európai Bizottság elnöke és saját elnöke is, akit nem maguk közül választanak a kormány- és államfők. Az Európai Tanács politikai döntéshozó szerv, amely kijelöli az integráció főbb irányait, azaz stratégiai döntéseket hoz.[12] A Tanács - azaz az Európai Unió Tanácsa - ezzel szemben a tagállamok egy-egy miniszteri szintű képviselőiből áll - változó személyi körről van szó, ugyanis a tárgyalásra kerülő kérdésektől és napirendtől függ az, hogy melyik szakterületért felelős miniszter kap helyet éppen a Tanácsban.[13] A Tanács az Európa Parlamenttel közösen ellátja a jogalkotási és költségvetési feladatokat.[14]
Tehát mind a tagállamok kormány- és államfőiből álló Európai Tanácsnak, mind pedig a tagállamok miniszteri szintű képviselőiből álló Tanácsnak jelentős szerepe van az integráció fejlődésének irányításában. Ezek a testületek a tagállamok végrehajtó hatalmának képviselőiből tevődnek össze. Ezeknek az összetételére még csak közvetlen hatással sem bír az Európai Parlament, ám erre szükség sincs, hiszen tagállami szinten az állampolgárok képesek befolyásolni a végrehajtó hatalom összetételét. Más szempontból azonban probléma az, hogy a Tanács döntési folyamatai nem nyilvánosak.[15]
Egészen más kérdés az Európai Bizottság összetétele, amely feladatkörét tekintve az uniós intézményrendszer legsokoldalúbb tagja: egyszerre javaslattevő, döntéskezdeményező, döntés-előkészítő, jogalkotási, ellenőrzési, képviseleti és végrehajtási feladatokat is ellát[16] - kiterjedt hatáskörökkel rendelkezik, ami miatt leegyszerűsítve tekinthető az Európai Unió végrehajtó hatalmának, ám olyan feladatokkal is rendelkezik, amelyek klasszikus értelemben nem tartoznak a végrehajtás körébe. Végeredményben egy szupranacionális szerv, amely működése során csak az uniós érdekeket tartja szem előtt. Ez pedig összetételében is megmutatkozik. Noha tagjait, a biztosokat a tagállamok delegálják a testületbe, azok szintén az uniós érdekeket kötelesek szem előtt tartani, míg saját tagállami érdekeiket figyelmen kívül kell hagyniuk.[17]
A Bizottság elnöke széles körű jogosítványokkal rendelkezik.[18] Személyét az Európai Tanács kormány- és államfői javasolják, figyelembe véve az európai parlamenti választások kimenetelét.[19] Végül az Európai Parlament választja meg az elnököt.[20]
Adott egy csúcsszerv, az Európai Bizottság, amely számos hatáskörrel, mindenekelőtt jogalkotás-kezdeményező hatáskörrel rendelkezik. Az intézmény tagjai, a biztosok az uniós érdekeket kötelesek szem előtt tartani. Az elnök személyére pedig az európai parlamenti választások eredményére tekintettel tesz javaslatot az Európai Tanács, azonban az Európai Parlament választja az elnököt. Ám még így is visszajutunk ahhoz az alapproblémához, hogy az Európai Parlamentben nem egységes európai pártokra szavazunk, hanem nemzeti szintű pártokra, amelyek bizonyos érdekek mentén pártszövetségekbe tömörülnek az egységes Európában. Tehát a választó "saját" pártjával kapcsolatban biztos lehet abban, hogy az a számára megfelelő értékfelfogással rendelkezik, ám a képviselőcsoportokhoz csatlakozó más tagállami pártok esetében ez
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
