Szilágyi Emese: Az Alkotmánybíróság az egyházi 1%-ról (KJSZ, 2017/3., 84-85. o.)

Az Alkotmánybíróság közelmúltbeli döntése[1] szerint a törvényalkotó azzal, hogy nem biztosította az adózók számára, hogy személyi jövedelemadójuk "egyházi" 1%-áról rendelkező nyilatkozatuk kedvezményezettjeként valamennyi vallási közösség közül választhassanak, mulasztásban megnyilvánuló alaptörvény-ellenes helyzetet idézett elő. A testület felhívta az Országgyűlést, hogy 2017. december 31-ig szüntesse meg a vallási közösségek közötti diszkriminatív helyzetet.

A valódi, azaz az Abtv. 27. §-a szerinti panaszeljárás indítványozója a Szim Salom Progresszív Zsidó Hitközség tagja és tisztségviselője, aki indítványában azt sérelmezte, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (továbbiakban: NAV) határozata, továbbá a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság, illetve a Kúria azt jóváhagyó döntései megfosztották őt annak lehetőségétől, hogy adójának "egyházi 1%-át" annak a vallási tevékenységet végző szervezetnek ajánlja fel, amelynek maga is követője. Az indítvány NAV- és a bírósági döntések alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányult. Az indítványozó panaszában azt is kifogásolta, hogy a bíróságok és a NAV nem vették figyelembe az Alkotmánybíróság 6/2013. (III. 1.) AB határozatát, illetve az Emberi Jogok Európai Bíróságának a Magyar Keresztény Mennonita Egyház és Mások kontra Magyarország ügyben hozott döntését, és nem állították helyre automatikusan a hitközség korábbi státuszát.

Az Alkotmánybíróság a hatósági és bírósági döntéseket támadó panaszt nem találta megalapozottnak. A testület érvelésében abból a korábban is kifejtett elvi álláspontjából indult ki, amely szerint az Alkotmánybíróságnak az Alaptörvény keletkezését megelőző gyakorlata továbbra is irányadó, hiszen bár az Alaptörvény szövegezése eltéréseket mutat, a különvált működés valójában nem jelent mást, mint az Alkotmánybíróság korábbi gyakorlatának az alkotmányos szövegben való kodifikálását.[2] A bírák azt is hangsúlyozták, hogy az "anyagi támogatások szabályainak meghatározása során az államnak különös figyelemmel kell lennie a vallásszabadsághoz való jog sajátosságaira, valamint arra, hogy valamely vallási közösség ne kerüljön sem más vallási közösségekhez, sem pedig velük összehasonlítható helyzetben lévő más szervezetekhez képest indokolatlanul hátrányos helyzetbe..."[3] A testület megerősítette azt a korábbi álláspontját is, amely szerint az egyes vallási közösségek közötti különbségek egészen addig a határig figyelembe vehetők, ameddig nem diszkriminatív jogi szabályozásból erednek. Ugyanis az állam világnézeti semlegességének elve érvényesülést kíván mind a közösségi feladatok megszervezése, az anyagi támogatások elosztása, mind az állam és az egyházak közötti együttműködés terén.

E tételek lefektetése után a testület a hátrányos megkülönböztetéssel összefüggő elvi megállapításként szögezte le, hogy alkotmányellenes megkülönböztetés csak összehasonlítható, vagyis azonos csoportba tartozó személyi körben lehetséges, azonban nem lehet diszkriminációt megállapítani akkor, ha a jogszabály eltérő alanyi kör tekintetében állapít meg eltérő bánásmódot. Mindehhez a bírák azt is hozzátették, hogy az egyháztámogatás kérdése és az Alaptörvény VII. cikke nem hozható összefüggésbe, "az Alaptörvény e rendelkezése ugyanis a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadságához való jogot deklarálja."[4] Az Alkotmánybíróság figyelembe vette azt is, hogy a szóban forgó vallási szervezet korábban nem kezdeményezte technikai szám ismételt kiadását.

Az alkotmánybírósági érvelés másik fontos megállapítása, hogy az indítványban támadott döntéseket a NAV, illetve a bíróságok a hatályos jogszabályok alapulvételével hozták, azaz valójában a jogszabályi rendelkezések azok, amelyek kizárják az 1%-os kedvezményezetti körből a hitközséget. Ennek azért van jelentősége, mert így megállapítható, hogy nem a támadott határozatoknak, hanem a jogalkotó döntésének eredménye, hogy az 1%-os felajánlásokra jogosult bevett egyházak és a vallási tevékenységet végző szervezetek között megkülönböztetés történt: "[í]gy azonban az is megállapítható, hogy az Abtv. 27. §-a szerinti alkotmányjogi panaszban támadott NAV eljárás és a bíróságok eljárása önmagában nem volt diszkriminatív, hiszen nem a NAV és a bíróságok tettek indokolatlan különbséget a hitközség és a bevett egyházak között (és tekintették ezért érvénytelennek a panaszos személyi jövedelemadója 1%-ának a hitközség részére történő felajánlását), hanem azok csak a jogszabályi keretek között hozták meg döntésüket."[5] Mindebből a testület azonban arra a következtetésre jut, hogy nem történt hátrányos megkülönböztetés, ugyanis a releváns jogszabályok alapján a bevett egyházak és a vallási tevékenységet végző szervezetek nem képeznek homogén csoportot. Tehát a vitatott határozatok alaptörvény-ellenessége sem állapítható meg.

Egyszerű átfogalmazásnak tűnik, valójában azonban nyelvtani elemzéssel megállapítható, hogy a fentitől eltérő megállapítást tartalmaz az indokolás következő

- 84/85 -

pontjának megállapítása: "megállapítható, hogy az indítványozónak az alkotmányjogi panaszában állított alapjog-sérelme nem hozható összefüggésbe a bíróságok, illetve a NAV tevékenységével, eljárásával."[6] Ugyanis míg az előző megállapítások értelme az, hogy nem történt hátrányos megkülönböztetés, ez a kijelentés már azt hordozza, hogy történt ugyan alapjogsérelem, de ennek oka nem a NAV (és a bíróságok) eljárása. Ez az aprónak tűnő, de valójában lényeges különbség vezet a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség vizsgálatához.

Az érvelés a döntésnek ebben a részében szinte újraindul: a bírák ismét felidézik, hogy a gondolat, lelkiismeret és vallás szabadságát az Alaptörvény minden megkülönböztetés nélkül biztosítja, valamint azt is, hogy ugyan a vallási közösségek helyzetében eltérések mutatkoznak, azonban követőik között erre való hivatkozással sem tehető különbség a szabad vallásgyakorláshoz fűződő jog tekintetében.[7] Az elvi tételeket a konkrét problémára vonatkoztatva a testület rámutat, hogy a szabályozás eredményeként a bevett egyházak követői jövedelemadójuk 1%-át felajánlhatják, míg a vallási tevékenységet végző szervezetek tagjai számára hasonló lehetőség nem áll rendelkezésre. A bíróság álláspontja szerint ebben az esetben a megkülönböztetés indokoltságát a hívők összessége vonatkozásában kell vizsgálni, akik azonban homogén csoportot alkotnak. Ebben az esetben tehát "a jogalkotó nem különböző vallási közösségek között ténylegesen fennálló különbségeket ismer el, hanem különböző vallási közösségek tagjai között tesz (indokolatlan) különbséget."[8] S míg az egyes vallási szervezetek eltérő kezelése indokolható lehet a tényleges különbözőségekkel, a diszkrimináció a személyek között ésszerűtlen és indokolatlan. Itt érdemes megjegyezni, hogy bár alapvető jog sérelméről van szó, a testület mégsem a szükségességi-arányossági tesztet alkalmazza, hanem az alapvetően nem alapjogok érvényesülésével összefüggő hátrányos megkülönböztetés elbírálására kifejlesztett észszerűségi tesztet.[9]