Az MTA Közjogi Albizottsága és az AJBH 2020. február 21-én rendezett tudományos vitaülése nyomán született tematikus összeállításunk tanulmányai az állami beavatkozás hatósági eszközrendszerének változásait vitatják meg. A tanulmányok közös nevezője, hogy más-más megközelítésben és területen, de mindegyik komplex képet ad a hatósági eljárások egyszerűsítését és gyorsítását célzó reformok tényleges hatásairól. Az adott esetben célt ért és hatékonynak bizonyuló intézkedésekről kiderül, hogy az állampolgárok és vállalkozások adminisztratív terhei nem feltétlenül csökkennek, a hatósági eljárásban és a jogorvoslat során ügyféli jogosultságok vesznek el, a közérdek szükséges védelmi szintjét biztosítani hivatott eszközök és kontrollmechanizmusok pedig veszélybe kerülhetnek. Az állami, hatósági intézkedések létjogosultságáról és változásairól szóló tudományos diskurzus nem előzmények nélküli: az MTA Közjogi Albizottsága keretében vagy közreműködésével korábban szervezett ülések[1] és virtuális platformok[2] számos ponton kapcsolódnak a február 21-i fórum témáihoz.
Az alábbi sorok a vita folytatásának néhány lehetséges irányát és színterét tárják fel - a téma komplexitására tekintettel a teljesség igénye nélkül -, elsősorban az európai integrációs kötelezettségekkel közelebbi vagy távolabbi összefüggésben felmerülő kérdésekre fókuszálva.
Amint arra tematikus rovatunk nyitó írása (Horváth M. Tamás) is utalt, az Európai Unió szolgáltatási irányelve[3] - hasonlóképpen az OECD ajánlásaihoz - általános követelményként fogalmazza meg az ügyintézés egyszerűsítését, illetve a vállalkozásokat érintő adminisztratív terhek csökkentését. A vita továbbvitelének érdekes iránya lehet annak mélyebb vizsgálata, hogy mi az összefüggés a gazdasági integrációk ezen elvárásai és a tagállamokban végmenő közigazgatási reformok között - aminek a hazai, jelen fórumon is tárgyalt helyzet egy sajátos megnyilvánulása.
A szolgáltatási irányelv esetében az eredendő célkitűzés a határon átnyúló szolgáltatáskereskedelem adminisztratív akadályainak csökkentése volt. Az irányelv átültetésétől és alkalmazásától elsősorban azoknak a bürokratikus terheknek a mérséklődését remélték, amelyek eltántorítják egyik tagállam vállalkozóját vagy vállalkozását attól, hogy egy másik tagállamban szolgáltatást nyújtson. Az ilyenfajta bürokráciacsökkentés tehát kezdetektől fogva szorosan összekapcsolódott az egyenlő elbánás elvével, illetve a piacnyitás érdekével is: az az adminisztratív teher, ami "hazai pályán" kiismert, megszokott (szinte természetes) és kiszámítható, más tagállam piacára bejutni kívánó potenciális szolgáltatónak "a határokon átnyúló tevékenységgel kapcsolatos jogi bizonytalanságból és a tagállamok közötti kölcsönös bizalom hiányából"[4] fakadó akadály. A szolgáltatási irányelv ennek érdekében rendelkezik az eljárás egyszerűsítéséről, illetve teszi általános szabállyá a szolgáltatási tevékenységek engedélyezése helyett a bejelentési kötelezettséget. Az eredendő cél tehát legkevésbé sem a garanciális szabályok "lazítása" volt, amint ez egyértelműen kifejezésre is jut az irányelv preamubulumában és több rendelkezésében.[5]
Egyetérthetünk természetesen azzal megállapítással,[6] mely szerint a vita tárgyát képező közigazgatási reform eljárási szabályainak körébe tartozó bejelentés nem azonos a szolgáltatási irányelv, illetve annak átültetését szolgáló törvény[7] szerinti bejelentés jogintézményével. Maga a szolgáltatási irányelv is rögzíti, hogy nem tartoznak a hatálya alá (többek között) "a földterületek fejlesztésére és használatára vonatkozó szabályok, területrendezés, építési szabványok, valamint az ilyen szabályoknak való nem megfelelés miatt kiszabott közigazgatási szankciók", illetve az adózás területét érintő szabályok. Ennek ellenére a szolgáltatási irányelv, illetve az ahhoz kötődő "eljárás egyszerűsítése" koncepció láthatóan hivatkozási alapul szolgál az irányelv szabályozási körén túlterjedő adminisztratív reformok igazolására is. Szervezeti és közigazgatási eljárásjogi változásokat egyébként valamilyen szinten minden tagállamban hozott a szolgáltatási irányelv.[8]
Számszerűsítve mindezt, a jogharmonizációs adatbázis[9] adatai szerint a szolgáltatási irányelv átültetése érdekében 488 hazai jogszabály megalkotására vagy módosítására került sor (amiben a nagyszámú helyi önkormányzati rendeletek nincsenek benne). Bár ezek egy része inkább technikai jellegű "záradékoltatás", több esetben a jogalkotói indokolás kifejezetten hivatkozik a szolgáltatási irányelvnek való megfelelés követelményére. Ezek között találjuk a bürokráciacsökkentést elősegíteni hivatott kormány-, illetve miniszteri rendeleteket, a Ket.[10] több módosító rendeletét, az Etv.
- 28/29 -
módosítását, a víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvényt módosító 2016. évi XLII. törvényt, illetve az Ákr.[11] indokolását a szakhatósági rendszer megtartásával[12] összefüggésben. Sőt, a lakóépületek építésének egyszerű bejelentéséről szóló 155/2016. (VI. 13.) Korm. rendelet is tartalmazza az irányelv átültetésére vonatkozó záradékot.[13] Emellett a jogharmonizációs adatbázis szintén az átültető jogszabályok körében sorolja fel a Bürotv.-t,[14] az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvényt, illetve az adóigazgatási rendtartásról szóló 2017. évi CLI. törvényt.
A szolgáltatási irányelv jogintézményeinek (félre)értelmezésével kapcsolatos anomáliák nem tekinthetők egyedi esetnek. Az európai uniós követelményeknek való megfelelés kötelezettségéből eredően számos garanciális szabályt kellett a hazai jogrendbe átültetni, kérdés ugyanakkor, hogy az átültetés tényleges hatása és gyakorlata valóban képes-e megvalósítani az eredendően kitűzött célt. Természetesen itt nemcsak a közigazgatási eljárásjogi reformokról van szó - és nemcsak eljárási garanciákról -, hanem az ágazati szabályozások és ezek körében védendő (köz)érdekek széles spektrumáról.
Vegyük az energiatermelés és -szolgáltatás liberalizációjának példáját! Az európai uniós "energiacsomagok" újabb és újabb generációi egyre kiemeltebb célnak tekintik a fogyasztók védelmét. A harmadik energiacsomagot alkotó irányelvek[15] - amellett, hogy számos garanciális szabályt rögzítenek a fogyasztók védelme érdekében - felhatalmazzák a tagállamokat, hogy "megfelelő intézkedéseket hoz[za]nak a végső fogyasztók védelmére", ami legitim indokot kínál a hatósági árszabályozásra is. A fogyasztók védelme így "eurokonform" célként szolgált a közműszolgáltatások fogyasztói díjai központi rendelkezéssel történő csökkentésének (rezsicsökkentés) bevezetésére is. Jobban megnézve viszont azt láthatjuk, hogy a fogyasztói szempontok a szabályozás eredményeképpen inkább hátrasorolódnak és a díjfizetőnek nyújtott minőség nem tartozik a kiemelt prioritások közé.[16] Bizonyos idő elteltével egyébként a fogyasztók számára is láthatóvá váltak a központi díjszabályozás negatív hatásai a szolgáltatás minőségére.[17]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
