1998. július 1-jén lépett hatályba a Német Szövetségi Köztársaság területén az 1998. június 22-én meghozott törvény "a kereskedőkre vonatkozó, valamint a cégjog újraszabályozásáról továbbá kereskedelmi és társasági jogi előírások módosításáról", melyet röviden kereskedelmi jogi reformtörvénynek neveznek. Ez az 1897. évi kereskedelmi törvénykönyvet néhány lényeges vonatkozásában reformálta meg. A reformhoz vezető kezdő lökés inkább jelentéktelennek tűnt: az ipari-és kereskedelmi kamarák csúcsszerve, a Német Ipari és Kereskedelmi Ülés követelte, hogy a cégnyilvántartást az állami cégbíróságok helyett maga a Kamara vezethesse, és ennek nyomán reformgondolatokat vezettek be, amelyek azonban a kamarák központi kérelmével nem egyeztek meg. A reform központi magja érinti a kereskedő fogalmát, mely hagyományosan a Kereskedelmi Törvénykönyv (HGB) személyi hatályát határozza meg, a cégjogot, mely liberálisabb lett, szintúgy a személyegyesítő társaságok megszűnésére vonatkozó szabályokat, melyek helyére egy tagnak a társaság fennmaradásával történő kiválása lépett.
Mindenekelőtt jelentős a kereskedő kulcsfogalma, mely közvetlenül, vagy a kereskedelmi üzlet fogalmán keresztül a kereskedelmi jog számos előírásának - így pl. a cégnévre, cégjegyzésre, a személyegyesítő társaságokra, a kereskedelmi ügyletekre vonatkozóknak -az alkalmazhatóságát határozza meg. A reform előtt a kereskedő (bejegyzésre kötelezett kereskedő: MußKaufmann) ismertető jegye mindenekelőtt egy kereskedelmi alaptevékenység folytatása volt. Ezen fogalmi elemekkel a kereskedelmi tevékenység (egy önálló, tervszerű, tartósan folytatott, díjazás ellenében végzett tevékenység, melyet egy meghatározott piacon kínálnak) fogalmába az ügyvédek, közjegyzők, könyvvizsgálók, adótanácsadók, orvosok és fogorvosok, építészek, írók, tolmácsok és magántanárok, akiknek a tevékenysége a foglalkozásukra irányadó szabályok vagy a szokásjog szerint nem minősült kereskedelmi tevékenységnek, tehát az úgynevezett szabad foglalkozások nem tartoztak bele, és kimaradtak a HGB alkalmazási köréből.
A kereskedelmi alaptevékenységek a HGB 1. § (2) bekezdésében kerültek körülírásra: elsődlegesen áruk és értékpapírok - de nem ingatlanok - forgalmi ügyletei, továbbá olyan ügyletek, melyek árukkal vagy kereskedelemmel állnak összefüggésben: át- és feldolgozás, biztosítási, bank-, fuvarozási, szállítmányozási, bizományi, raktározási ügyletek. Egy ilyen kereskedelmi alaptevékenység folytatása automatikusan, vagyis a cégjegyzékbe történő deklaratív bejegyzés nélkül a kereskedői minőség elnyeréséhez vezetett; amennyiben azonban a tevékenység jellege és terjedelme alapján még nem volt szükség kereskedelmi jelleggel berendezett üzletmenetre, vagyis a kiskereskedőként ("Minderkaufmann") történő besorolás esetén a HGB egyes részei nem alkalmazhatóak. Aki nem kereskedelmi alaptevékenységet folytatott, de a tevékenység jellege és terjedelme kereskedelmi jelleggel berendezett üzletmenetet tett szükségessé, annak be kellett jegyeztetnie magát a cégjegyzékbe (Sollkaufmann), de a konstitutív bejegyzés nélkül alapvetően nem minősült kereskedőnek.
Az 1998-as kereskedelmi jogi reform tartja magát egy kereskedelmi tevékenység folytatásának előfeltételéhez, az ún. szabad foglalkozásokat tehát, mint korábban is, kizárja, de leegyszerűsíti a kereskedelmi tevékenységet. A kereskedelmi alaptevékenység, a Muß-, Soll- és Minderkaufmann elhatárolása nem létezik többé. A kereskedelmi tevékenység, mely a kereskedőt a nem kereskedőtől (Nichtkaufmann) megkülönbözteti, elsődlegesen a kereskedelmi jelleggel berendezett üzletmenet által meghatározott [HGB 1. § (2)]. Amennyiben egy ilyen üzletmenet nem szükséges, úgy a kiskereskedelmi tevékenységet folytató alapvetően nem kereskedő, de egy konstitutív hatályú bejegyzéssel azzá válhat, mely bejegyzés azonban kérelmére bármikor törölhető (bejegyzés a visszavonás lehetőségével).
Első pillantásra a kiskereskedő ilyetén bejegyzése kevéssé tűnhet praktikusnak, mivel az ily módon irányadó HGB nem ritkán magasabb követelményeket támaszt, mint a Polgári Törvénykönyv (BGB). De a HGB 2. §-a a HGB 105. § (2) bekezdésén keresztül a személyegyesítő társaságokra is irányadó, és így lehetővé teszi a hozzáférést a kiskereskedő számára a közkereseti társasághoz (kkt.), és mindenekelőtt a betéti társasághoz (bt.), így Kft. és társa bt.-hez1 is, vagyis a felelősségnek a társasági vagyonra történő korlátozásához. Az a régóta vitatott kérdése a német társasági jognak, mely szerint egy polgári jogi társaságban a felelősség korlátozható-e és ha igen mennyiben, e vonatkozásban szintén felerősödik.
A reformtörvény egyszerűsítette ugyan a kereskedőkre vonatkozó előírásokat, de ragaszkodik a kereskedőhöz, mint kulcsfigurához a HGB alkalmazhatósága szempontjából. A kereskedelmi jog továbbra is a kereskedők "külön magánjoga". Még ha a módosítás nem is egészen jelentéktelen, az újraszabályozás csak egy kis HGB reformot foglal magába, mely azonban nem kellene, hogy kizárja egy későbbi átfogó reform lehetőségét. Egy nemzeti különutas megoldást el kell kerülni, és először az európai jogfejlődés eredményeit kell kivárni, amelyekből adott körülmények között egy alapvetőbb, eddig ismeretlen irányú reformigény fejlődhet ki. Így szól a törvény indokolása. A jogalkotó a reformtörvényt eszerint részkodifikációnak szánta.
Még ha csak egy kisebb reformról van is szó, és az egyszerűsítés előnyösnek tűnik is, a kereskedő fogalmának és a "külön magánjognak" a megerősítése legalábbis ideiglenes rögzítését jelenti a kereskedelmi jog önállóságának. Éppen ezen önállóság és a kereskedői minőség mint kiváltó kritérium vonatkozásában létezik régóta kétség, melyhez a reformot mérni kell. Az önállóság mindenesetre nem alapulhat a HGB hosszú évek óta történő létezésén. A HGB-n kívül is létezik kereskedőkre vonatkozó különjog, mint pl. a tőzsdetörvény vagy a Polgári perrendtartás 29. § (2) és 38. § (1) bekezdései a bírósági hatáskörök vonatkozásában. Ezzel szemben a HGB egész sor rendelkezést tartalmaz - pl. a gondossági kötelezettségről (347. §), a teljesítés idejéről, a fajlagos kötelmekről (347-349. §) vagy a kamatszabályozásról (352. §) -melyeknél az ember hiába keresi a BGB-vel szembeni önállóságot.
Az is nyilvánvaló, hogy a kereskedői minőség a HGB alkalmazása során sem mindig irányadó. Éppen a reform alapján kell a kereskedelmi közvetítőre, bizományosra, fuvarozóra, szállítmányozóra, raktározóra irányadó szabályokat a törvényszöveg kifejezett rendelkezése nyomán azon kiskereskedőkre is alkalmazni, akik nincsenek a cégjegyzékbe bejegyezve; pl. azon következményt vonva maga után, hogy egy, az elidegenítő rendelkezési jogának létezésére vonatkozó jóhiszeműséggel történő szerzés fennállhat akkor is, ha egy eladási bizományos csak kiskereskedőnek minősül. Ehhez jönnek még azok a következetlenségek, melyek a kereskedő fogalmának szigorú behatárolásából adódnak. Például ellentmondásos lenne, ha egy szerződési ajánlatra való hallgatással történő szerződéskötés egyrészt csak a bejegyzett nem-kereskedői vállalkozások üzleti kapcsolataiban lenne lehetséges, míg másrészről az egyéb vállalkozásoknál a szerződéskötés csak egy írásos kereskedői visszaigazolás esetén jönne létre.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
