A hazai közjogi irodalomban népszerű téma lett a történeti alkotmány vizsgálata; nemcsak a jogtörténészek, hanem a tételes alkotmányjog kutatói körében is. E felfokozott érdeklődés nyilvánvaló magyarázata az Alaptörvény R) cikke, amely értelmezési segédletként hivatkozik a történeti alkotmányra.
A legtöbb tanulmány a történeti alkotmány aktualitásának elemzése kapcsán megvizsgálja, hogy mit takar e fogalom, és ezt követően kitér arra, hogy a történeti alkotmány jellegzetességei segítséget nyújtanak-e az Alaptörvény értelmezéséhez. E tanulmányok közül kiemelkedik Szente Zoltán cikke, amely jogtörténeti és elméleti alapon elemzi a Szent Korona-tant és gyűjti össze jellemzőit. A cikk meggyőzően érvel amellett, hogy egyrészről a történeti alkotmány és a Szent Korona-tan, másrészről a kartális alkotmány, vagyis az Alaptörvény egymással nem összebékíthető koncepciók, ezért az Alaptörvény keretei között maradva a fenti ellentét feloldása egyedül a történeti alkotmány vívmányaira és a Szent Korona-tanra vonatkozó kinyilatkoztatások figyelmen kívül hagyása lehet.
Amellett, hogy Szente számos következtetésével egyetértünk, a történeti alkotmány és az Alaptörvény kapcsolatát más oldalról kívánjuk elemezni. Nem arra keressük a választ, hogy a jogtörténet mit ért történeti alkotmányon, hanem azt, hogy az Alaptörvény R) cikk (3) bekezdésében szereplő "történeti alkotmány" fordulathoz milyen jelentés kapcsolható. A kiindulópontot megfordítjuk tehát: elsőként azt vizsgáljuk, hogy az Alaptörvény milyen támpontokat ad önmaga értelmezéséhez, majd pedig a történeti alkotmány lehetséges jelentéstartalmai közül kívánjuk kiválasztani azt, amelyik az Alaptörvény értelmezéséhez segítséget adhat. Mindehhez viszont nem kerülhető meg a történeti alkotmány és a Szent Korona-tan alapjainak feltárása.
Egy írott alkotmány jellegzetességei közé tartozik, hogy olyan zárt egységet alkot, amelyben a rendelkezések a többivel együtt, azok függvényében nyerik el értelmüket. Az alkotmányértelmezés feladata, hogy az egyes rendelkezéseket összhangba hozza, a "részek" értelmezésénél az "egészre", az "egész" értelmezésénél a "részek" összességére legyen tekintettel. Az értelmezés az a logikai művelet, amely lehetővé teszi az absztrakt szinten megfogalmazott normatív rendelkezés egyedi esetre való alkalmazását. Segítséget nyújt annak feltárásában, hogy az adott normának mi a jelentése a konkrét esetre vonatkozóan. Az értelmezés tehát az a folyamat, ami a jogi norma holt betűjét megeleveníti.
Az értelmezés elsődlegesen nem a jogalkotó, hanem a jogalkalmazó tevékenysége. A jogalkalmazásnak azonban a tételes jogon kell alapulnia, ezért fontos körülmény, hogy az egyes jogszabályok milyen útmutatást adnak saját maguk értelmezésére. A jogalkotó által meghatározott értelmezési módszer azonban nem helyettesítheti a jogalkalmazói értelmezést.
Az alkotmányozó hatalom azon szándéka, hogy az alkotmányba integrált értelmezési szabállyal kísérelje meg befolyásolni a joggyakorlatot, korlátozott. Az alkotmány - s természetesen más jogszabályok - értelmezésekor nem zárható ki sem az értelmező szubjektuma, sem az értelmezéskor fennálló politikai, társadalmi, vagy egyéb, az ügy szempontjából releváns körülmény. Végső soron éppen az értelmezés természetéből fakadó azon tulajdonság képezi e szabály korlátját, hogy maga az értelmezést előíró rendelkezés is értelmezésre szorul. A történeti alkotmány pontos, egyezményes fogalmának hiánya pedig csak növeli e szükségszerűség jelentőségét. Az alkotmány értelmezésére az alkotmányozó hatása a legtovább addig terjedhet, hogy alkalmazható rendelkezéseket állapít meg az értelmező részére, vagyis olyan rendelkezéseket, amelyeket legalábbis nem lehetetlen az Alaptörvény fogalmi rendszerén belül alkalmazni.
Az alkotmányértelmezésre vonatkozó alkotmányi szabályok leginkább a vitás esetekben hivatottak eligazítást nyújtani. Amikor tehát az Alaptörvény rendelkezéseinek értelmét más módszerrel egyszerűbb és könnyebb felfedni, és az így kapott eredmény más alapokon sem kérdőjelezhető meg, az értelmezést nem kötelező az R) cikkben felsorolt valamely jogértelmezési módszerre visszavezetni. A legjobb példákat a nyelvtani vagy a logikai értelmezés esetei adhatják, amelyek a joggyakorlatban a mai napig a kiindulópontot jelentik. Ha tehát az Alaptörvény rendelkezéseinek értelmezése e szinteken kétséget kizáróan megoldható, akkor nem szükséges más eszköztárhoz folyamodnunk. Ellenben ha a nyelvtani, logikai vagy akár a rendszertani értelmezés mellett más értelmezési mód alkalmazása is szükségesnek mutatkozik, akkor az R) cikkben található módszerek valamelyike kerül előtérbe. Ahogy arra többen rávilágítottak, a Nemzeti hitvallás értelmezési segédletként való használata nem újdonság, a preambulumok kifejezett rendelkezés hiányában is betöltik e célt. Bizonyos szempontból külön érdekességként szemlélhető az Alaptörvényben kiemelt teleologikus értelmezési módszer (28. cikk). Az értelmezésnek a fent részletezett sajátosságából fakad, hogy a cél szerinti értelmezés elsődlegességéhez éppen a szöveg szerinti értelmezésen keresztül jutunk.
Végül pedig ki kell emelnünk, hogy az R) cikk (3) bekezdésében található értelmezési segédletek használata révén kapott eredmény nem írja felül az Alaptörvény értelmezett rendelkezését. Az Alkotmánybíróság értelmező tevékenységének következtében eddig is, valamint ezután is egymásba hajló, majd szétváló, az egyedi esetek szülte körülmények által alakított értelmezések születhetnek, amelyekből természetesen ezzel együtt is kirajzolható lesz majd az egyes passzusokhoz kapcsolódó főbb ítélkezési irány.
Az Alaptörvény nem egyedi abból a szempontból, hogy támpontot ad önmaga értelmezéséhez. A spanyol és a portugál alkotmány is leszögezi, hogy az alkotmányos alapjogokat az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatával összhangban kell magyarázni és értelmezni [10. cikk (2) bekezdés, illetve 16. cikk (2) bekezdés]. Hasonlóan a szlovák és a cseh alkotmányok rögzítik, hogy "valamennyi politikai jog és szabadság törvényes rendezésének, valamint azok értelmezésének és felhasználásának lehetővé kell tennie és védelmeznie kell a politikai pártok szabad versenyét a demokratikus társadalomban" (31. cikk, illetve 22. cikk). A cseh alkotmány 9. cikk (3) bekezdése értelmezési tilalmat is megállapít: "jogi normák értelmezésével nem lehet jogszerűvé tenni a demokratikus állam alapjainak megszüntetését vagy veszélyeztetését". E felhozott példákban tehát az egyes alkotmányok értelmezési útmutatóként hoznak fel konkrét alapjogi dokumentumot, vagy absztrakt elvet, mint a demokráciát.
Mint említettük, nem célunk a Szent Korona-tan jogtörténeti elemzését nyújtani, illetve a történeti alkotmány tartalmára vonatkozó megállapításokat tenni. Célunk inkább az, hogy a történeti alkotmánynak az eredeti fogalmából kiindulva körvonalazzuk néhány olyan jellemvonását, amelyek képessé tehetik az Alaptörvény fogalmi rendszerének részévé válásra.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
