A katonai tevékenységek kiszervezése, vagy még tágabb értelemben a védelmi kiszervezés (defence outsourcing, továbbiakban: DSO) olyan sajátos, de nem előzmények és történelmi előképek nélküli hadszervezési-hadviselési sajátossága a késő 20. századnak, illetve a kora 21. századnak, amelynek átfogó vizsgálatával a tudományos közösség általában adós maradt. A tudományos vizsgálat mellett azonban még jelentősebb adósságot halmoztak fel korunk államai, hiszen a DSO szabályozása és jogi megítélése is a bizonytalan, szürke zónába sorolható kérdések közé tartozik.
Ez az áldatlan állapot, meglátásom szerint sem a kérdés (számszerű, pénzértékű és elvi) jelentősége miatt, sem pedig az elmúlt években, évtizedekben történt tisztázatlan következményekre vezető botrányok és túlkapások miatt nem tartható tovább. Jelen tanulmányban arra teszek kísérletet, hogy megvizsgáljam a katonai tevékenységek kiszervezésének alapvető elméleti és felelősségi problémáit, s lehetőségemhez mérten javaslatokat tegyek a felmerült problémák orvoslására.
Ahhoz, hogy a kérdéskörrel kapcsolatos fundamentális problémákat tisztázni tudjam, elkerülhetetlenül szükséges, hogy röviden meghatározzam munkám tárgyát és a vizsgálathoz szükséges munkafogalom-készletet. Ez a részfeladat a vizsgálati szükség mellett azért is megkerülhetetlen, mert a jelenség annyira újszerű és tudományosan alulprezentált, hogy a megfelelő tájékozódáshoz elkerülhetetlenül szükséges a megvalósítása.
"Aki zsoldosok fegyverére alapozza uralmát, sohasem érezheti magát biztonságban, mert [...] saját fegyverei nélkül egyetlen birodalom sem lehet biztonságban, s csak a jó szerencsében bízhat, mert nincs hozzá ereje, hogy megmeneküljön a bajban."[2] - írja a modern politikai filozófia forradalmának atyja, Niccolo Machiavelli. E gondolattal a katonai kiszervezés körében is többször találkozhatunk, mintegy alapvetésként.[3] Ebből jól érezhető, hogy a katonai és biztonsági tevékenységek kiszervezése már a zsoldosság intézményével szembeni morális-bizalmi előítéletek okán is problematikus. Ennél azonban jelentősebb probléma, hogy a kérdés fogalmi alapvonalai egyáltalán nem tekinthetők kidolgozottnak, amiben közrejátszik számos fentebb említett gyakorlati kihívás és aggály is.
A fogalmi tisztázás alapjaként a kiszervezés, vagy közkedvelt angol elnevezéssel outsourcing fogalmát kell röviden körüljárni. Az outsourcing[4] megjelenése az 1980-as évek közepére-végére, vagyis a "privatizációs forradalom" neoliberális időszakára tehető. Az outsourcing lényege, hogy fellépjen egyrészt az állami vagyon nagysága és vele az állam gazdasági szerepvállalásának mértéke, másrészt pedig az egyre kevésbé gazdaságos és komoly tőkeerőt igénylő diverzifikációs gyakorlattal szemben.
Lényegét tekintve a kiszervezés nem mást jelent, mint azt, hogy az állam, vagy egy gazdasági társaság rendszerint hosszú távú szerződés keretei között egyes, nem központi (azaz nem core vagy core közeli[5]) tevékenységeit - ahogy az elnevezés is mutatja - kiszervezi egy vagy több feladatspecializált alvállalkozóhoz. A kiszervezés elsődlegesen gazdasági fogalom, amely az állam vonatkozásában is primeren olyan tevékenységek körében jelent meg, amelyek a közhatalom közvetlen gyakorlását nem igényelték. Idővel azonban a közhatalmi karakterű, sőt a szuverenitás kvintesszenciális garanciáihoz köthető tevékenységek is az outsourcing körébe kerültek, így a katonai és biztonsági tevékenységek egy része is mint a kiszervezés speciális és egyben kritikus területei.
Speciális a terület annak köszönhetően, hogy a védelmi tevékenységek körében, még ha nem is beszélünk közvetlen hatalmi feladatokról, az állam szuverenitása a katonai és biztonsági funkciók hálózatos jellege és szoros összefüggései révén folyamatos érintettségben van, legyen szó logisztikai feladatokról, objektumvédelemről vagy épp kiképzésről. Kritikusnak pedig azért nevezhető ez a terület, mert az így kiszervezett feladatok nemzetállam általi, vagyis nemzeti jellegű és alkotmányosan következetesen garantált ellátása évszázados fejlődés eredményeként formálódott, amelyet most a kiszervezés intézménye megszakítani látszik.
A katonai kiszervezés mint speciális és kritikus kiszervezési terület tekintetében döntően induktív meghatározottságú fogalmakkal operálhatunk, amelyek lényegében a vállalatok általános megnevezhetőségét és tipizálását szolgálják. Az alapfogalmak közé sorolható a katonai magánvállalat (PMC, azaz Private Military Company vagy PMF, azaz Private Military Firm), a biztonsági magánvállalat (PSC, azaz Private Security Company vagy PSF, azaz Private Security Firm), illetve az e kettőt ötvöző katonai és biztonsági magánvállalat (PMSC, azaz Private Military and Security Company).
59/60
A területnek azonban, úgy véljük, szüksége van az értelmezhetőség érdekében egy absztrakt fogalomra, amely alapján a katonai kiszervezés specialitásai elemezhetővé válnak, és amely segítségével az induktív elnevezések és tipológiák is jobban magyarázhatóak. Az e célra általunk használt gyűjtőfogalom a védelmi és biztonsági kiszervezés, vagyis a Defense and Security Outsourcing (röviden: DSO).
A DSO differentia specificája, hogy tág értelemben vett védelmi, biztonsági tevékenységekre irányul, mely kezdetben a magáncégek számára nyújtandó őrzés-védelmi, fegyveres biztonsági feladatok ellátását jelentette, mára azonban kiterjed az állami értelemben vett védelmi képességek számos meghatározó alrendszerére is. "A magánvállalatok által végzett feladatok listáján szerepel többek között katonai objektumok őrzés-védelme, konvojok biztosítása, magas beosztású kormánytisztviselők és katonai parancsnokok személyi védelme, a legmodernebb haditechnikai eszközök karbantartása valamint üzemeltetése, a vezetés-irányítási támogatás bizonyos elemeinek biztosítása, továbbá speciális kiképzési programok vezetése."[6]
A DSO területén tehát a kihelyezett - speciális - tevékenység valamely védelmi-biztonsági feladat ellátása, amelyhez a megkívánt speciális szaktudás katonai, biztonsági képesítést jelent, méghozzá egyes feladatok tekintetében olyan szervezeti háttértudással,[7] amely alkalmassá teszi a katonai magánvállalatok személyi állományát arra, hogy az állam reguláris erőinek szervezeti rendszeréhez igazodva lássák el a rájuk bízott feladatokat.
Ahhoz azonban, hogy a védelmi és biztonsági kiszervezés gyakorlatra is vetíthető fogalmát adjuk meg, a katonai magánvállalatok felől kell közelítenünk. E megközelítésben katonai magánvállalatnak nevezzük "...azt a vállalkozást vagy vállalatot, amely a katonai szférához tartozó szolgáltatásokat nyújt ügyfelei részére. Azaz »egy magánvállalat, amely - nyereségességi alapon - olyan szolgáltatásokat nyújt, amelyeket korábban a nemzeti hadseregek láttak el, beleértve a katonai kiképzést, hírszerzést, logisztikát, támadóharcot, illetve a konfliktuszónán belüli biztonságot.«"[8]
A fent leírtak és különösen a Singer[9] által megadott fogalom alapján, Hinek Mátyás outsourcing fogalmára tekintettel a DSO fogalmát Kálmán Jánossal[10] közösen a következőképp határoztuk meg:[11] a katonai tevékenységek kiszervezése a katonai szolgáltatások speciális kereslet-kínálati piacán az államok által megjelenített kereslet kielégítésére irányuló különleges kiszervezési forma, mely korábban teljességgel az állami intézmények által ellátott speciális katonai, biztonsági szakértelmet igénylő részben-egészben fegyveres feladatok végrehajtását biztosítja, katonai magánvállalatok megbízása útján. A DSO e megközelítésben összetett alrendszere a kiszervezésnek, amelyen belül többféle tevékenységi forma jelenik meg és melynek legmeghatározóbb keresletformálói az egyes államok.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
