Ha a magyar alkotmányosság alapértékeit - amire demokráciánk épül - fel kellene sorolnunk, igen nehéz feladat előtt állnánk. Sem konkrétan az Alkotmány, sem pedig az azt értelmező joggyakorlat, sőt a jogtudomány sem jelöl meg röviden, néhány szóban összefoglalva olyan alapelveket, amikre azt mondhatnánk: ez a magyar jogállamiság általánosan elfogadott "jelszava". Ezzel ellentétben, a német jogállamiságban kialakultak olyan "hívószavak", melyek nagyrészt azonos tartalommal jelennek meg minden alapértékekkel érintkező szférában. A német szociáldemokrácia alapértékei a szabadság, az igazságosság és a szolidaritás. Ezeket az alapértékeket nem csupán a jog- illetve a politikatudomány alakítja és alkalmazza mindennapjaiban, nem váltak tehát tisztán elméleti kategóriákká. Gyakorlati megjelenésük felfedezhető elsősorban a pártprogramokban, a törvények indokolásában és a német alkotmánybíróság - a Bundesverfassungsgericht - döntéseiben is.[1] Az alapértékeknek természetesen nem ez az egyetlen lehetséges csoportosítása. Más megközelítés alapján a magyar Alkotmány értékei is tematizálhatók. Így Ádám Antal csoportosítása alapján hat kategóriát különíthetünk el alkotmányunk alapértékei tekintetében. A magyar Alkotmány értékcsoportjaiként jelölhetők meg az alkotmányi alapelvek, az alkotmányi tilalmak, az emberi és állampolgári alapjogok, az emberi és állampolgári alapkötelezettségek, az államcélok és állami kötelességek, valamint az egyéb nevesített alkotmányi értékek.[2]
Igaz, hogy a szabadság-igazságosság-szolidaritás értékrendszer emlékeztet valamelyest a francia forradalom értéktriászára, hangsúlyozni kell azonban, hogy ahhoz képest a német szociáldemokrácia többet kíván nyújtani.
1. A szabadságot nem csupán a cselekvés lehetőségeként értelmezi, hanem belátja, hogy ehhez a cselekvéshez a megfelelő anyagi alapokat is biztosítani kell.
2. Az igazságosságot nem csak a jogok vagy a politikai részvétel terén megnyilvánuló egyenlőségként követeli meg. Célja az esélyegyenlőség megteremtése, az azonos életesélyek biztosítása - ami nem jelenti mindemellett azt, hogy az eredményeknek is azonosaknak kell lenniük.
3. A szolidaritást a szabadság és az igazságosság elengedhetetlen feltételének tartja, megvalósításukhoz nélkülözhetetlen eszközként jelöli meg.
Szabadság, igazságosság és szolidaritás nem hordozhatják azonban minden időben ugyanazt a tartalmat. A technikai és szellemi fejlődéssel teljesen új, addig nem is sejtett problémák, sőt hézagok tárulnak fel az alapértékek kérdéskörében. Hogyan értelmezzük például a szabadságot ott, ahol az alkalmazott étkezési szokásaiból von le következtetéseket a munkáltató a majdan fizetendő egészségügyi költségekre? Igazságos-e, ha anyagi alapokhoz kötött a joggyakorlás, az egészségügyi ellátás, a tanulás? Élhet-e még a szolidaritás a teljesítmény- és eredménycentrikusság világában, a gazdasági hatékonyság ellenpontjaként? Világunk változik - egyre gyorsabban és egyre gyökeresebben alakulnak át a hagyományos struktúrák. Az értékek tartalmának pedig lépést kell tartaniuk ezzel a változással, hogy megfelelő hátteret biztosítsanak az államhatalmi ágak és egyéb hatalmi tényezők, valamint a civil szféra működéséhez. "Az alapértékek és tényleges érvényesülésük mértéke meghatározó tényező a modern közösségek összetartását és cselekvőképességét illetően, de csak akkor, ha az állampolgárok legitimitási meggyőződésének megfelelnek."[3] Rendkívül fontos tehát, hogy az alapértékek értelme és tartalma lépést tartson a társadalom fejlődésével, amelytől legitimációját nyeri. "Mind maguknak az alapértékeknek a konkretizálása, mind a nekik legjobban megfelelő eszközök kiválasztása [...] csakis egy végeérhetetlen folyamat lehet."[4]
A Friedrich-Ebert-Stiftung[5] Alapérték-fórum sorozata ennek az állandó kihívásnak kíván megfelelni, amikor évente megrendezett üléseken újabb és újabb aspektusokat, megoldandó problémákat, értelmezési kereteket tárgyal a szabadság, az egyenlőség és a szolidaritás kérdéskörében. A Fórum ismertetésében kiemelésre kerül, hogy a német alkotmány, a Grundgesetz értékorientáltsága is a szabadság, az igazságosság, a szolidaritás és a béke felé mutat. Az alapértékek közül az alkotmány egyeseket explicite fogalmaz meg, mások az alkotmánybíróság értelmezése alapján bonthatók ki az alkotmány szövegéből vagy külön törvények tartalmazzák őket. Rendszerint ezek az alkotmányos értékek alapozzák meg a pártok politikáját, alap- és akcióprogramjait egyaránt. Amint arról fentebb már szó volt, gyakorlatilag valamennyi párt elismeri és megjeleníti ezeket az értékeket, így ezek közös vonásnak, alapnak tekinthetők. A Fórum szervezői hangsúlyozzák, hogy a 21. század a társadalom mélyreható változásait harangozta be. Az ipari társadalomból a tudás-, illetve információs társadalomba való átmenet számára az alkotmány értékbeállítottsága közös irány és mérce kell, hogy legyen az átalakulási folyamatok irányításához, a lehetőségek áttekintéséhez és a kockázatok elkerüléséhez. Elsősorban a demokratikus pártok feladatának tartják, hogy konkrét politikai válaszokkal tudatosítsák az említett értékeket a társadalomban. Feladatuk a pártoknak továbbá, hogy aktuális válaszokat adjanak arra, hogyan irányíthatók a változások, és hogyan kell értékorientáltan irányítani a változásokat. A Fórum azonban nem csak annak szükségességére hívja fel a figyelmet, hogy a politikai szféra szereplői - ezek közül is elsősorban a döntéshozók - értékorientáltan tevékenykedjenek. Nagy jelentőséget tulajdonít ezen kívül az erőteljesebb civil társadalmi feladatvállalásnak és a különböző szférák - állami-politikai, gazdasági és civil - kooperációjának is. Mivel alapvető céljuk, hogy széles körű vitát nyissanak, több terület szakértőit és az egyes konkrét problémák érintettjeit is meghallgatják arról, hogyan kötődnek a társadalomhoz az alkotmányban lefekte-
- 185/186 -
tett értékek, és hogyan képzeli a politika ezek tényleges megvalósítását. A témát valamelyest leszűkítve, arra kívánnak fókuszálni, hogy milyen követelményeket tart magával szemben fennállónak a politika az igazságosságot illetően négy központi politikai területen: az oktatás-, a szociális-, az adó-, és a foglalkoztatási politikában. Választ keresnek továbbá arra, hogy mit kell tennie az államnak (milyen kereteket kell biztosítania), mit a gazdaságnak és a társadalomnak, hogy az igazságosságot mindenki számára megtapasztalhatóvá tegye.[6]
A 2001. év Fórumának címe "Az igazságosság alapértékének jelentősége a tudástársadalomban" volt. Mivel - ahogy azt később látni foguk - az egyes alapértékek egymást áthatják, feltételezik, nem maradt el a fórum során a szabadság és a szolidaritás fogalmának elemzése sem. Az előadók között szerepelt filozófus, jogász, politológus, de újságíró és országgyűlési képviselő is. A Fórum elnöke Thomas Meyer volt, aki a Dortmundi Egyetem professzora, résztvevői pedig Erhard Eppler volt miniszter, Hans Joas a berlini Freie Universität professzora, Susanne Gaschke, a hamburgi Die Zeit munkatársa, Michael Müller Bundestag képviselője és Wolfgang Merkel, a Heidelbergi Egyetem professzora. Kulcsfogalomként a globalizáció és az információs társadalom vagy "tudástársadalom", valamint az individualizáció jelenségét, mint az alapértékekre egyre erősebben ható tényezőket jelölték meg. Mivel az előadók nem fejtették ki külön e fogalmak tartalmát, rövid kiegészítést tartok szükségesnek.
A globalizáció - amennyiben tágan értelmezzük - nem újkeletű jelenség. Globalizálódásnak tekinthetjük technikai szempontból valamennyi találmány, felfedezés elterjedését - a keréktől a védőoltásokig. Kulturális globalizációként értelmezhetjük a kereszténység elterjedését vagy a művészetek határokon átívelő teljesítményeit. A 20. és a 21. századi globalizáció - tehát az a folyamat, amit szűkebb értelmezéssel a mindennapokban így nevezünk - alapvetően három szempontból haladja meg a korábbiakat.
1) Minden eddiginél nagyobb földrajzi területet fog át.
2) Minden eddiginél több életszférában van jelen.
3) Minden eddiginél gyorsabb ütemben halad.
Napjaink globalizációjának "húzóágazatai" az informatika, illetve az erre épülő számítógépes rendszerek, hálózatok.[7] Eddig ismeretlen sebességet ért el az információáramlás, egyre könnyebben hozzáférhetők a különböző adatbázisok.
Az információ, mint központi tényező átvezet a következő fogalomhoz, a tudástársadalomhoz. Míg a "korábbi" információs társadalom fogalma csupán az információ állandó jelenlétét és áramlását jelenti, addig a tudástársadalom az információk összefüggéseit is figyelembe veszi. A tudástársadalom fogalma az "összefüggéseiben felfogott információ"[8] jelentőségét emeli ki, ezért többet jelent az információs társadalomnál. Integrációt, feldolgozást, rendszerezést is implikál. Ehhez a kérdéskörhöz kapcsolhatók olyan további fogalmak, mint például az interdiszciplinaritás vagy az élethosszig tartó tanulás (life long learning), melyek a tudástársadalom következményeként, folyományaként jelennek meg, és tesznek szert egyre nagyobb jelentőségre.[9]
Az értékalakító tényezők sorában harmadikként említhető az individualizálódási folyamat. A társadalom atomizálódik, az előbbiekben említett információáramlás, az információ elérhetőségének jellege - a számítógép, a televízió, a rádió stb. - már nem teszi szükségszerűvé, hogy a közösség segítségét vegyük igénybe, ha információhoz, ismerethez kívánunk jutni. Mivel az ember egyre kevésbé van az őt körülvevő szűkebb közösségre utalva, a gondolkodás rendkívül sokirányú, a nézetrendszerek integrálatlanok, egyre kevésbé determinálják őket markáns irányzatok. Mindemellett nem felejthetjük el, hogy az ember mind biológiailag, mind pszichológiailag alapvetően társas lény, így bármennyire is gyengülnek a közösségi szálak, az egyén soha nem mondhat le, és soha nem is tud majd lemondani arról, hogy valamiféle csoporthoz tartozzék, hogy más emberekkel kapcsolatot tartson fenn. Az egymásra utaltság ember voltunk ismérve.
A globalizáció, a tudástársadalom fejlődése és az individualizálódás rengeteg újdonságot, pozitívumot hordoz. A tudomány vívmányainak gyors elterjedése, a tudás könnyű megszerzése, az egyén önkifejeződésének lehetősége mellett figyelembe kell azonban vennünk azt is, hogy ezek az előnyök nem mindenki számára egyformán és könnyen hozzáférhetőek. Sokakat érint az ún. "exklúzió", a kirekesztettség problémája, melyet az egyik előadó - Erhard Eppler - részletesebben is érint felszólalásában. Kifejti, hogy a társadalom alsóbb rétegei egyre inkább kizáratnak a modernizációból, a globalizáció és az információdömping előnyeiből. Ennek oka elsősorban a képzetlenség - melynek következménye az, hogy nem tudnak lépést tartani a társadalmi elvárásokkal. Nem rendelkeznek az információs társadalomban való érvényesüléshez szükséges tudással - azaz olyan tudásanyaggal, amely gazdaságilag értékesíthető, a piacon befektethető, felhasználható lenne. E kirekesztéssel párhuzamos folyamatként ugyanakkor megfigyelhető, hogy a társadalom felső rétegei egyfajta "önkizárással" élnek - erődökbe vonulnak vissza, saját fegyveres őrökkel védetik magukat, feledve az állami erőszakmonopólium prin-
- 186/187 -
cípiumát -, kivonulnak a társadalom mindennapjaiból. E kettős folyamat eredményeként a fejlődőképes és ténylegesen terhelhető, valódi társadalmi bázist a középréteg alkotja.[10] E réteg azonban folyamatosan vékonyodik, és egyre inkább túlterheltté válik az exklúziós és önexklúziós folyamatok által.
Az Alapérték-fórum e keretek között keresi tehát a megoldást, igyekszik aktualizálni a szabadság, igazságosság és szolidaritás értékeit, és megoldást próbál adni többek között az alábbi kérdésekre.
Hogyan illeszthetők be mindezen értékek a fent vázolt globalizációs és individualizációs áramlatokba? (hiszen a szolidaritás követelményét aláássa az individualizáció, a szociális igazságossággal pedig konkurál a globális versenyképességre törekvés).
Hogyan tehetők az értékek céllá, általános társadalmi mércévé, vonatkozási ponttá?
Hogyan egyeztethetők össze egyáltalán maguk az értékek egymással? (gondoljunk itt elsősorban a szabadság-igazságosság és a szabadság-szolidaritás fogalompárra, melyeket eleve antagonisztikusnak tart a legtöbb társadalomtudomány).
Hogyan és mely csoportok nyerhetők meg ezen értékek támogatására?
A Fórum központi kategóriáját az igazságosságban jelölték meg, az előadóknak ennek fényében kellett értékelni a többi alapértéket. Ez a választás nem meglepő, hiszen az igazságosság a szabadság és a szolidaritás fogalmára egyaránt vonatkoztatható.
Az igazságosság megvalósulása érdekében elengedhetetlen a szolidaritás.
Az igazságosság megvalósulásának feltétele elsők között a szabadság.
A három érték tehát elválaszthatatlan, egymásba áthajló, egymást feltételező, szerves rendszert alkot, ennek problémakörét az előadók több oldalról közelítik meg. Thomas Meyer legfőképp gyakorlati válaszokat keres a fogalommal kapcsolatban. Kiemeli, hogy a jelen és a jövő igazságossága tulajdonképpen az esélyegyenlőség kell, hogy legyen - elsősorban a tudás megszerzése, az anyagi javakhoz jutás és az eredményes társadalmi cselekvés tekintetében. Ezzel küszöbölhető ki az, hogy az egyes csoportok "újratermeljék" hátrányos társadalmi pozíciójukat, ez adhat lehetőséget az igazi társadalmi mobilitás megvalósulására. Erhard Eppler hasonlóan interpretálja a fogalmat, de még kategorikusabb, amikor kimondja: a szociális biztonság alapja - és az azonos életesélyek megteremtésének alapja - az igazságosság. Szabadságával pedig csak az tud élni, aki bizonyos fokú materiális biztonságban érezheti magát.[11]
A kérdésre, hogy hogyan lehetséges nagyobb társadalmi igazságosság, a fórumon több megoldás is felvetődött. Wolfgang Merkel foglalkozik előadásában a legrészletesebben a kérdéssel, három klasszikusnak mondható igazságossági elméletet is leír: Friedrich A. von Hayek neoliberális elméletét, John Rawls teóriáját, valamint Michael Walzer elveit, amelyet az idealista szocializmushoz sorol. A három megoldás közül Merkel a rawlsi elméletet tartja leginkább használhatónak a jövőre nézve. Szerinte ennek előnye, hogy
- individuumközpontú (ami miatt könnyen hozzáigazítható az individualizációhoz),
- elsődlegesnek tartja a mindenki számára egyenlően biztosított alapvető jogok létét (tehát napjaink jogállami követelményeinek megfelelően kezeli e jogokat),
- ugyanakkor erőteljes korrekciós, újraelosztó mechanizmusokat iktat be a rendszerbe.
A rawlsi elmélet azonban nem talál minden résztvevőnél támogatást. Erhard Eppler kétségbe vonja aktualitását, éppen a globalizáció szemszögéből. Rawls szerint a bevételi és vagyoni egyenlőtlenségek annyiban igazságosak, amennyiben saját teljesítményen alapulnak és e teljesítmény kifejtése az egész társadalom - így különösen a leginkább hátrányos helyzetűek - hasznára válik szabadságuk kibontakoztatása tekintetében. Eppler két ponton támadja ennek alkalmazhatóságát a jelenlegi állami és társadalmi viszonyok között. Egyrészt kétségesnek tartja, hogy a bevételkülönbségek ma teljesítménykülönbségeken nyugszanak. Sokkal jellemzőbb, hogy a bevételek egyre jobban elszakadnak a teljesítménytől (elég, ha összehasonlítjuk az órabérért dolgozók fizetését a tőzsdén tevékenykedő, vagy akár a vállalkozói csoportok bevételeivel.) Másrészt leegyszerűsítettnek tartja a gazdagság omnipotenciáját valló nézeteket, melyek a gazdagságot a jóléttel, továbbá az életminőség megfelelő szintjével azonosítják. Szerinte ez a meglátás teljesen figyelmen kívül hagyja a szociális tényezőket és a fenntartható fejlődés ökológiai vonatkozásait is.
Az igazságosság erősítése érdekében Wolfgang Merkel öt alapvető problémát említ, amelyek megoldásra várnak. Sorrendjük egyben prioritást is kifejez.
1. A szegénység elhárítása. Minden egyébhez képest elsődleges, hiszen életesélyekről csak meghatározott életszínvonal fölött beszélhetünk. Ha valaki a létminimum-küszöb alatt kénytelen élni életét, annál fel sem merül a jogok bővítése, hiszen e személyek viszonylatában a jogok érvényesüléséről is alig beszélhetünk. A szegénység tehát fő akadálya lehet az egyéni méltóság, a személyi integritás és autonómia megőrzésének.[12]
2. Oktatás, képzés hozzáférhetővé tétele. A képzett-
- 187/188 -
ség kiemelkedően fontos tényező a későbbi társadalmi pozíció, illetve egyéni jólét elérésében, így nagy jelentőségű az igazságosság megvalósulása szempontjából is. Az ismeretek, a tudásanyag, a professzió megszerzése nem csupán egyéni érdek, hanem a társadalom egésze számára felhasználható - tehát tulajdonképpen a "közjó" kategóriájába sorolható.[13]
3. Bevonás a munkapiacra. Ez a követelmény nem tekinthető pusztán gazdaságinak, jelentős etikai és pszichológiai vonatkozásokkal is bír. A munkanélküliségnek ugyanis messze ható következményei lehetnek az egyén szempontjából. Elsőként említhető a szociális kirekesztettség, a szociális facilitáció és a motiváció elvesztése. Hozzájárulhat az emberi kapcsolatok, illetve a társadalom alapegységének tekintett család kötelékeinek lazulásához vagy akár elszakadásához. Felmerülhet továbbá a munkanélküliség miatt az etnikai, illetve a nemi egyenlőtlenségek növekedése is. Mindezen tényezők a szociális értékek, valamint a szociális felelősség elvesztését eredményezhetik, sőt konkrétan mérhető, és gazdaságilag is releváns következményekkel is járhatnak (pl. magasabb megbetegedési és halálozási arány). Merkel szerint mindezek alapján kockázatos az a rendszer, amely a munkától független alapjövedelem kilátásba helyezésével vonzóvá teszi a munkából való kilépést.
4. Az állam szociális jellegének erősítése, aktiválása. Ha alapvető célnak a szociális bevonódás elősegítését (az exklúzió megakadályozását), a képzés hozzáférhetővé tételét és a munkapiac szélesítését tekintjük, akkor a szociális állam feladatai elsősorban az oktatás javára történő pénzügyi átcsoportosítás, a munka adóterheinek csökkentése és a munka felvételére, illetve újrafelvételére való ösztönzés. Szükséges továbbá a társadalom legfelsőbb rétegei önkizárásának megakadályozása is.
5. A jövedelem- és vagyonszóródás csökkentése. Ez az utolsó, egyben a legkevésbé sürgető probléma, minthogy az előzőek megoldása valószínűleg e problémán is segít. A szóródás megléte a piacgazdaságban természetesen elkerülhetetlen, társadalmi problémává csak akkor válik, ha az egyenlőtlenség mértéke csökkenti a társadalmi kohéziót, és tömeges szegénységet szül. A hagyományos szabályozási módszerek - nagyobb jövedelemhez nagyobb adókulcs - már kevéssé hatékonyak, hatástalanságuk többek között a globalizációnak is köszönhető. (Gondolhatunk itt elsősorban az "adóparadicsomokra", amelyet a nagyvállalkozások előszeretettel keresnek fel és tesznek székhelyükké, elvonva így az állami bevételek egy részét.)
A Fórum előadóinak válasza az értékekkel kapcsolatban felvetett kérdésekre alapvetően két csoportba osztható.
1. A polgári társadalom és a civil szféra erősítése, a társadalom önszervező mechanizmusainak aktiválása
2. Az állami beavatkozás erősítése, a szociális jogállam feladatainak bővítése
Az első csoportba tartozó nézetet képviseli Hans Joas, aki a civil társadalom erőteljesebb bevonása mellett érvel. Véleménye szerint a problémák úgy oldhatók meg, ha a civil szféra képes mind az állam, mind pedig a piac korlátozására - mindezt úgy végezve, hogy a korlátozás mellett tartós és eredményes működésüket is biztosítani tudja. Erre a feladatra csak egy stabil és differenciált civil társadalom képes. A civil társadalom megerősödése, megerősítése az állam és a piac feladata is. Ezeknek támogatniuk kell a civil társadalmat egyrészt feladatok átadásával, másrészt az állampolgárok szociális és politikai kötelezettségeik iránti affinitása növelésével. Megemlíti ugyanakkor, hogy a civil társadalom terméketlen kapcsolatokat is kialakíthat, ha az egyes csoportok pusztán saját érdekeiket képviselik, nem veszik figyelembe a "közjót", ha visszahúzódnak saját kulturális identitásuk keretei közé, és ezzel a szétaprózódást erősítik a szolidaritás kibontakoztatása helyett. Végül hozzáteszi: a politikának újra meg kell találnia a moralitást. Ezen belül három feladatot említ. Elsőként a demokratikus ideál és a tényleges politikai folyamatok közelítését, hiszen ha ezek eltávolodnak, megrendül a demokrácia intézményeibe vetett bizalom. Másodsorban a gyors reagálást a globális folyamatokra, ami azt jelenti, hogy nem csak akkor kezdik kezelni az egyes problémákat, ha azoknak már a belpolitikai szférában is megjelennek a következményei. Végül azoknak az érdekeknek a fokozott artikulálását, amelyeket a globalizációs folyamatok elnyomnak, ezáltal fokozzák a társadalmi exklúziót. Összegezve Joas álláspontját, a világgazdaságba való beilleszkedés, a nyugati kultúra társadalmi folyamataival való lépéstartás a polgári társadalom belső megerősítésével érhető el.
A Fórum többi előadója mind a másik megoldás mellet száll síkra, alapvetően tehát a szociális állam megerősítését tűzik ki célul. (Ennek oka lehet többek között a német "Rechtsstaat"-ban való bizalom ereje, amit a Német Szövetségi Köztársaság mint szociális állam eddig viszonylag kiegyensúlyozott és eredményes működése alapoz meg.)
Susanne Gaschke kritikát fogalmaz meg a civil társadalommal szemben. Nem tartja elég aktívnak és elég folyamatosnak a harmadik szféra tevékenységét. Véleménye szerint a civil társadalom csak akkor teljesít, akkor kezdi el kezelni a problémákat,
- 188/189 -
amikor kedve tartja. Alapvetően az egyén oldaláról látja megközelíthetőnek az értékproblematikát. A csoportok nem játszanak akkora szerepet az individuum életében, főleg az általános individualizációs tendenciák megerősödése óta nem. A civil szervezetek, a pártok, az egyházak nem nyújthatnak megoldást, mert az értékválasztás mindig egyéni megfontoláson alapul. Ennélfogva azokat a területeket kell erősíteni, amelyek a szocializációt meghatározzák. Ezek a területek pedig elsősorban a család, másodsorban az oktatási intézmények, melyek szocializációs szerepét - még ha korlátozottan is - el kell ismerni. Gaschke szinte teljesen pszichologizáló alapokra kívánja helyezni az értékek változásának követését, amikor megállapítja, hogy az értékeket figyelembe vevő, ezek megőrzésére való affinitás, illetve az ezeknek megfelelő személyiségvonások kialakítása lehet megoldás.[14] Nézete tehát főként az egyén mikrokörnyezetével szemben támaszt elvárásokat az értékalakítás területén.
Michael Müller szintén a politika erősítését, primátusának hangsúlyozását kívánja. Szerinte a társadalmi előrelépés érdekében már nem elég pusztán a korrekció, új eszközöket kell bevetni. A globális kapitalizmus jellemzője, hogy folytonos instabilitást indukál, ennek tartós fennállását kezeli "normális" állapotként. Jellemző továbbá, hogy a rendszer függetlenedik a tértől és az időtől. Ugyancsak jellemző, hogy az állam - piac - társadalom egyensúlya helyébe egyre inkább az "állammentes piactársadalom" lép. A civil társadalom megerősítésében Müller benne rejlőnek érzi a populizmus veszélyét is, ezektől pedig már csak egy lépésnyire látja a szélsőséges mozgalmak erőre kapását. Hangsúlyozza az állami transzparencia jelentőségét és a participációs mechanizmusok hatékonyságának növelését. Központi gondolata tehát neki is a "demokrácia demokratizálása". Végcélja a plurális európai föderalizmus kiépítése.
Végül, a szociális állam igenlői között említhető Wolfgang Merkel. A felvázoltakra ő a szociális állam háromirányú reformját látja megoldásnak.
1. Egyrészt törekedni kell a "fair" eljárásokra. A szociális állam tartsa vissza a "free riding"-ot (potyautas-magatartást), ehelyett követelje meg a szolidaritást valamennyi társadalmi rétegtől. A szociális rendelkezések ne legyenek diszkriminatívak. Merkel szerint a diszkrimináció kiküszöbölése legjobban az univerzalisztikus - tehát a mindenkit egyformán megillető - szociális támogatásokkal valósítható meg a rászorultsági támogatásokkal ellentétben. Ezek a támogatási formák sokkal nagyobb legitimációt élveznek, így kiküszöbölik a társadalmi ellentéteket.
2. Másrészt a szociális állam nem gátolhatja az innovációt és a gazdaság prosperálását. A különböző szociális kiadások gyengíthetik egyes csoportok versenyképességét - ezt elsősorban azok a csoportok jelentik, akik a szolgáltatási szektor alsó rétegét, az alulképzettek foglalkoztatottságát gátolják. Megoldás az erőteljesebb adófinanszírozás és a társadalombiztosítás privát pilléreinek erősítése.
3. Harmadikként a politikai feladatokat jelöli meg Merkel: A középrétegek támogatottságát kell megnyerni, mert ez a réteg az, amelynek már nem feltétlenül van szüksége a szociális állam erőteljes támogatására. Ezt a csoportot kell tehát meggyőzni arról, hogy a szociális állami tevékenység szükséges. E réteg méretei miatt is rendkívül nagy súllyal esik latba. A réteg megnyerhető, ha a szociális szolgáltatások könnyen hozzáférhetők, jó minőségűek és valóságos védelmet nyújtanak az élet változásaira.
Az Alapérték-fórum előadói által felvázolt kérdések természetesen nem csupán a német helyzetre vonatkoznak. A szabadság, az igazságosság (amit sok helyen az egyenlőség kategóriája helyettesít) és a szolidaritás egyre inkább általánosan elfogadott alapelvekké, alapértékekké válnak a magukat jogállamként definiáló országokban. Különösen hangsúlyos ezeknek az értékeknek a megjelenítése az Európai Unió jogában. Több dokumentumban is találhatunk kifejezett rendelkezést vagy utalást, melyek ezeket az értékeket részesítik védelemben. Az alapértékek megjelenhetnek a jogi norma céljának megjelölésekor, illetve a norma szövegében konkrét rendelkezésként. A Unió célja továbbá az alapértékekből levezethető alapjogok biztosítása és ezek intézményes védelme. Az Európai Közösség Nizzai Szerződéssel módosított Alapító Szerződésének preambulumában elérendő célként szerepelteti a béke és a szabadság védelmét, a szociális haladást, az oktatáshoz és a művelődéshez való széles körű hozzáférést. Az Alapító Szerződés 2. Cikkében rendelkezik a tagállamok közötti szolidaritás fenntartásának szükségességéről, ehhez kapcsolódik a 3. Cikk rendelkezése a gazdasági és társadalmi kohézió fenntartásáról. A szociális politikáról, oktatásról, szakképzésről és ifjúságról szóló fejezetében pedig kitér a szociális védelem, a társadalmi párbeszéd és a kirekesztettség elleni küzdelem témakörére. (Tehát reagálni kíván a valóságos problémaként megjelenő exklúzió jelenségére.) A Nizzai Szerződéssel módosított Európai Unióról szóló Szerződés szintén preambulumában jelöli meg a szabadság, a demokrácia, az emberi és alapvető szabadságjogok, ezen kívül a szociális jo-
- 189/190 -
gok védelmét. Célul tűzi ki továbbá a népek közötti szolidaritás elmélyítését, 2. Cikkében pedig a társadalmi kohéziót emeli ki.
Legjelentősebb azonban az említett alapértékek szempontjából a Nizzában 2000. december 7-én elfogadott Alapjogi Charta. Az Európai Unió Alapjogi Chartája ugyanis kifejezetten e három alapérték - a szabadság, az egyenlőség és a szolidaritás - kibontására épül. Az egyes fejezetek címe, témája egy-egy értéket jelöl meg, és ezek alá vonva csoportosítja az egyes emberi és uniós polgári jogokat. A szabadságról szóló fejezet egyrészt a privát szféra állami beavatkozással szembeni elhatárolását teszi meg (családi élet védelme, magánlakás sérthetetlensége, adatvédelem[15]), másrészt megjelöli a klasszikus szabadságjogokat (lelkiismereti és vallásszabadság, szólás- és információszabadság, egyesülési jog, gyülekezési jog stb.[16]) Az igazságosságot a dokumentumban egyenlőségként fogalmazzák meg, ami a törvény előtti egyenlőséget, a diszkrimináció tilalmát, a kulturális sokszínűség védelmét, a nemek közti egyenlőséget, a gyermekek, az idősek védelmét és a fogyatékosok integrációját jelenti.[17] Végül a szolidaritás fejezetében tulajdonképpen a szociális jogok (vagy harmadik generációs alapjogok) kerültek: munkához való jog, anyaság és család védelme, betegség illetve baleset bekövetkeztére szóló támogatás, szociális ellátásra való jog. Kiegészülnek ezek olyan kifejezetten az Unió által hangsúlyozott jogokkal, mint a szolgáltatásokhoz való hozzájutás joga, a környezetvédelem és a fogyasztóvédelem.[18] Ezek tehát az uniós követelmények a szabadság - igazságosság - szolidaritás tartalmát illetően. Látható, hogy a legtöbb megjelölt alapjog a Friedrich-Ebert-Alapítvány Fórumán is napirendre került. A Fórumon meghatározott problémák tehát elvileg kezelhetőek lehetnének ezzel az alapjogi katalógussal. A kérdést mindig az egyes alapjogok értelmezése és gyakorlati megvalósulása jelenti. Ezen a téren kell tehát maximálisan teljesíteni.
Magyarországnak, mint leendő uniós tagállamnak szintén el kell fogadnia, és jogrendszerébe kell olvasztania ezeket a rendelkezéseket. Bár - mint azt fentebb említettem - a magyar alkotmányosságnak nem jelszava a szabadság, egyenlőség és szolidaritás értéke, mégis elmondható, hogy a magyar jogrendszertől és az Alkotmánytól természetesen nem idegenek ezek az értékek. Az Alkotmány megjelöli a szabadság különböző aspektusait, így az állam függetlenségét, a politikai szabadságot, a nép szabadságát, valamint a klasszikus szabadságjogokat.[19] Az igazságosság területén egyenlővé teszi a tulajdoni formákat, kimondja a törvény előtti egyenlőséget, a diszkrimináció tilalmát (sőt, az esélyegyenlőségre törekvést), a nemek közti egyenlőséget és a valamely okból (életkor, betegség, családi helyzet) hátrányosabb helyzetben lévők segítését.[20] Végül a szolidaritás elismeréseként értelmezhetők a szakszervezetek és érdekképviseleti szervezetek alapításához való jog, az egészséges környezethez való jog, a társadalombiztosítás intézménye, a jövedelemmel és vagyonnal arányos közteherviselés.[21] Az Alkotmányon kívül sok törvény is említést tesz a szabadság, az egyenlőség valamint a szolidaritás elvéről, illetve arról, hogy e törvényeket a felsorolt alapértékek fényében, azokat szem előtt tartva kell alkalmazni.
Az alapértékek igazán élővé tételét, tartalommal való megtöltését azonban leghangsúlyosabban mégis az Alkotmánybíróság végzi Magyarországon. Az Alkotmánybíróság az Alkotmány rendelkezéseit értelmezve az egyes ügyek kapcsán fokozatosan kibontotta, kibontja az Alkotmányban rejlő egyes alapértékek tartalmát. Természetesen több olyan döntést is találhatunk, melyben az Alkotmánybíróság a szabadságot, az igazságosságot, illetve a szolidaritást értékeli valamely szempontból.
A szabadság egyes "részjogosítványait" értékelő határozatok talán a leginkább előremutatóak az Alkotmánybíróság gyakorlatában (különösen a testület működésének kezdetén születtek precedens értékű határozatok). Az Alkotmánybíróság kidolgozta az "alapjogi teszteket"[22], amelyek jelentős mércét jelentenek az egyéni, állampolgári szabadság védelme tekintetében. Kimondta továbbá az emberi méltósághoz való jog "anyajog" vagy "szubszidiárius alapjog" jellegét: "Az Alkotmánybíróság az emberi méltósághoz való jogot az ún. 'általános személyiségi jog' egyik megfogalmazásának tekinti.[...] Az általános személyiségi jog 'anyajog', azaz olyan szubszidiárius alapjog, amelyet mind az Alkotmánybíróság, mind a bíróságok minden esetben felhívhatnak az egyén autonómiájának védelmére, ha az adott tényállásra a konkrét, nevesített alapjogok egyike sem alkalmazható."[23] Egyes alapjogokat - így különösen a kommunikációs alapjogoknak nevezett kört - pedig kiemelt jelentőségűnek nyilvánított.[24] A szabadságot biztosító rendelkezések tehát garantálják a klasszikus értelemben vett egyéni szabadságot. Bár találhatók vitatott döntések, a szabadságot biztosító jogok lehetőségeit az Alkotmánybíróság nagyrészt kiaknázta.
- 190/191 -
A szabadság azonban - mint fentebb már láthattuk - elválaszthatatlan az igazságosságtól, igényel bizonyos alapokat, amelyek az igazságosság kérdéskörébe tartoznak. Az igazságosság talán legalapvetőbb kritériumának tekinthető az, hogy nincs hátrányos megkülönböztetés. Ennek megfelelően először is a diszkrimináció tilalmának határait kellett megvonni. Számos alkotmánybírósági döntés született eddig a hátrányos megkülönböztetés tilalmáról. Ezen döntések kapcsán rendszerint az utólagos normakontroll hatáskörében járt el az Alkotmánybíróság. Az utólagos normakontroll ügyeinek legnagyobb részét a diszkrimináció tilalmával kapcsolatos indítványok tették és teszik ki.[25] Ezek közül kiemelhető az a határozat, amely kimondja, hogy a diszkrimináció tilalma kiterjed az egész jogrendszerre - tehát alapelvnek tekinthető valamennyi jogszabály tekintetében.[26] Jelentős eredmény volt továbbá az, hogy az Alkotmánybíróság meghatározta az ún. "pozitív diszkrimináció" - azaz előnyben részesítés, előnyös megkülönböztetés - határait is. Az Alkotmányban biztosított jogegyenlőség elvét az Alkotmánybíróság tehát következetesen értelmezi és alkalmazza döntései során. Ehhez hasonló jelentőségű kérdés azonban az igazságosságot illetően az esélyegyenlőség problematikája. A magyar Alkotmány az esélyegyenlőséget negatív megközelítésben tartalmazza - az esélyegyenlőtlenség felszámolását célozza - és a fogalmat a jogegyenlőség megvalósulási feltételeként jelöli meg.[27] A döntések itt is jelentősek, és - véleményem szerint - különösen a törvényhozó szempontjából megfontolandók. Az Alkotmánybíróság az esélyegyenlőség tekintetében is kimondja, hogy nem egy-egy jogszabály, hanem a jogszabályok egész rendszere kell, hogy megvalósítsa a kívánt célt.[28] Megállapítja továbbá azt, hogy az Alkotmány nem jelöl meg konkrétan egyetlen intézkedést sem, ami az esélyegyenlőséget lenne hivatott biztosítani. A jogalkotó - alkotmányos keretek között - belátása szerint választhat, hogy milyen szabályozási módot és tartalmat kíván alkalmazni. Kiemelendő továbbá ugyanennek a határozatnak az a megállapítása, amely szerint a megkülönböztető szabályozás lehetősége nem jelenti annak kényszerét is.[29] Ezzel az Alkotmánybíróság tulajdonképpen azt mondja ki, hogy senkinek nincs érvényesíthető alanyi joga a pozitív diszkriminációra, még akkor sem, ha ez egyébként indokolt lenne.
Végül a szolidaritással kapcsolatos döntések tekintetében is széles a paletta. Az Alkotmánybíróság kategorikusan leszögezi azonban, hogy a Magyar Köztársaság nem szociális jogállam.[30] Ennek megfelelően az Alkotmánybíróság az Alkotmány szövegéhez ragaszkodva, viszonylag szűken értelmezi a szociális jogok nyújtotta lehetőségeket, illetve a szociális jogok biztosításának állami kötelezettségét. Ki kell azonban emelni mindezek ellenére, hogy a szolidaritás általános elveinek a megalapozása megtörtént, érdekes módon főként a diszkrimináció tilalmával kapcsolatos határozatokban. Az Alkotmánybíróság kimondta: "a diszkrimináció tilalma nem jelenti azt, hogy minden, még a végső soron nagyobb társadalmi egyenlőséget célzó megkülönböztetés is tilos."[31] Ez tehát értelmezhető úgy, mint alap arra, hogy az állam - a törvényhozó - maga is különböző eszközöket alkalmazhasson az igazságosabb és egyenlőbb társadalmi körülmények megteremtéséhez. Az állampolgárok kötelesek ezt elfogadni és ilyen értelemben szolidaritást tanúsítani egymással szemben. Szintén a diszkrimináció tilalmával kapcsolatosan mondta ki az Alkotmánybíróság, hogy nem alkotmányellenes a vagyoni viszonyokkal arányos közteherviselés. Ehhez kapcsolta a határozatban továbbá, hogy a hátrányos szociális helyzetet enyhítő jogok, kedvezmények, segélyek szabályozásánál figyelembe vehető a vagyoni helyzet.[32]A szolidaritás tehát ismert elv az Alkotmány értelmezése során.
Az egyes konkrét szociális jogok tekintetében azonban az Alkotmánybíróság már szigorúbb és szűkebb értelmezést ad. A munkához való jognál különösen jól megfigyelhető, hogy a jogok szociális vonatkozása kevésbé erős. Ennél az alapjognál ugyanis az Alkotmánybíróság kifejezetten elkülöníti az alanyi jogi és szociális oldalt, és döntéseiben a szociális oldal tekintetében nem foglal állást.[33] Ennek szabályozását - a szociális probléma megoldását - kizárólag az államra, illetve a jogalkotóra bízza. A munkához való jogot így tehát mintegy azonosan kezeli a szabadságjogokkal, bár (természetesen) nem értelmezi úgy, hogy az állam köteles mindenkinek munkát biztosítani.[34] A munkához való jog szociális oldalának érvényesülése tehát az állam foglalkoztatáspolitikájától függ - ami pedig alapvetően az ország gazdasági helyzetét követve változik. A szociális biztonság tekintetében általános megállapításként leszögezhető, hogy az ellátásokhoz való jog is alapvetően elméleti szempontú megerősítést nyer, kereteinek, intézményeinek elfogadása zajlik. Így például az Alkotmánybíróság precedens jellegű határozatban fogalmazza meg, hogy az ellátáshoz való jog alkotmányos mércéje az Alkotmány 70/E.§-ban megfogalmazott ellátások minimális szintje.[35] Ugyanígy jelentős egy másik határozatban megfogalmazott elv, mely kimondja, hogy a társadalombiztosítás csak részben biztosítási ("vásárolt jog") jellegű, másik alapja a szolidaritás. A biztosítási és a szolidaritási részek arányát pedig a törvényhozó nem változtathatja meg önkényesen.[36] Az alkotmányos minimum itt ismét nem szociális jogi alapokon nyugszik - mint azt későbbi ha-
- 191/192 -
tározatok mutatják - hanem az emberi méltósághoz való jogon. A szociális ellátások minimuma az ellátás olyan mértékét jelenti, amely "elengedhetetlen az emberi méltósághoz való jog gyakorlásához".[37] (Itt utalnék a Wolfgang Merkel által megfogalmazott problémák közül az elsőre, a legfontosabbra, mely szerint nem élhet megfelelően alkotmányos jogaival az, aki nem rendelkezik a minimális létfeltételekkel.) Az említett határozattal összefüggésben érdemes megemlíteni azt a határozatot, mely a szolidaritást a szabadsággal és az igazságossággal összekapcsolhatóvá teszi. E határozat kimondja, hogy akkor tekinthetjük a szociális jogok szabályozását alkotmányos szempontból problematikusnak, ha az állami beavatkozás - illetve, lévén szó itt ellátásokról, inkább ennek elmulasztása - valamely Alkotmány által védett intézmény vagy jog megvalósulását nyilvánvalóan lehetetlenné teszi.[38] Véleményem szerint e döntésből egyenesen következik az, hogy ilyenkor az adott állami aktust vagy ennek hiányát problematikusnak is kell tekinteni. Itt ugyanis már arról a jelenségről van szó, ami az alapjogi fórumon is problémaként merült fel, nevezetesen az ún. "alacsonyabb rendű állampolgárság" kategóriájáról. Ki kell emelni, hogy ez a kérdés már nem a szociális ellátásra vonatkozik, hanem a jogegyenlőség tényleges meglétére vagy hiányára. Egyebekben a szociális ellátásról az Alkotmánybíróság nem nyilatkozik engedékenyen. Az "alkotmányos minimum" feletti ellátásokkal kapcsolatban több helyen is megállapítja, hogy azok mértéke és módja a nemzetgazdaság teherbírásától függ, továbbá a költségvetés helyzetének és az érdekérvényesítő intézmények tevékenységének függvénye.[39]
Végül az ún. harmadik generációs alapjogok közül kiemelhető a környezethez való jog, amelyet az Európai Unió Alapjogi Chartája szintén a szolidaritási jogok közé sorol. E joggal kapcsolatban precedens értékű döntésnek minősül - és kivételesen tartalmi mércét is megállapít - a 28/1994 (V. 20.) Alkotmánybírósági határozat. Ez a döntés ugyanis kimondja, hogy az állam (illetve a jogalkotó) nem alkothat olyan szabályt, amely a korábbinál kisebb mértékű védettséget biztosít a természetvédelem területén. Így eltérően az egyébként szokásos értelmezési gyakorlattól, az Alkotmánybíróság megköti az állam kezét a szabályozás tekintetében. Kötelező jelleggel állapítja meg, hogy a védelem szintje nem csökkenthető. Megjegyzendő, hogy a szóban forgó határozathoz, illetve az Alkotmány ezen - kiterjesztő - értelmezési módjához két alkotmánybíró is különvéleményt fűzött.
Mint e néhány példán keresztül is látható, az elmúlt tizenegy évben a magyar Alkotmánybíróság is széles körben foglalkozott a bonni Alapérték Fórumon felmerült kérdésekhez hasonló problémákkal. Bár Magyarország - mint ahogy azt az Alkotmánybíróság is kifejtette - nem szociális jogállam, az Alkotmány értelmezése és egy esetleges új alkotmány megalkotása nem lehet tekintet nélkül a Fórumon felvetődött kérdésekre. Ezen kívül mindenképpen magáévá kell tennie az Európai Unió által elismert értékeket, melyek között a szabadság, az igazságosság és a szolidaritás megkülönböztetett jelentőséget kap. Az alapjogi bíráskodás valószínűleg még sok precedens értékű esetet dolgoz majd fel, amelyek eldöntésekor figyelemmel kell lenni azokra az általános tendenciákra, melyek a globalizáció és az ehhez kapcsolódó hatások következtében alakulnak ki Magyarországon is. Figyelemre méltó, hogy a problémák többnyire nem egy-egy alapjogot érintenek, hanem a rendszer egészét, az egyes jogok és értékek egyensúlyát is.
Végül kiemelném a társadalom (a civil társadalom) jelentőségét az értékek megtartásával és alakításával kapcsolatban. Ez két szempontból is figyelemre méltó hatással járhat. Egyrészt, mivel Magyarország nem nyilvánítja magát szociális jogállamnak, nyilván elsősorban nem állami beavatkozás, illetve megoldás keretei között kell gondolkodnunk. Amint ez az Alkotmánybíróság határozataiból is kitűnik, főként a szolidaritás területén van szükség öntevékeny társadalmi feladatvállalásra és - ellátásra. Ehhez azonban - és ez már kevésbé a jog feladata - ki kell alakulnia egy olyan "társadalmi tudatnak", amely ténylegesen értékként kezeli a szolidaritást, felismeri ennek jelentőségét és hozzájárul az adekvát megoldásokhoz. Másrészt a megfelelő társadalmi környezet kialakulása - véleményem szerint - az Alkotmánybíróság gyakorlata szempontjából is jelentős. Bár a döntések gyakran igen hangsúlyosan előre mutatóak, a problémákat jövőorientáltan kezelik, mégis elmondható, hogy nehéz radikálisan a társadalom ellenében dönteni. ■
JEGYZETEK
[1] Elsősorban a szociáldemokratákat képviselő párt, az SPD tűzte zászlajára ezen értékeket, de megtalálhatók voltak- legalábbis tartalmilag - a CDU és az FDP programjában is.
[2] Ádám Antal: Alkotmányi értékek és alkotmánybíráskodás. Osiris Kiadó, Budapest 1998. Ádám Antal: Az alkotmányi értékek fejlődési irányiról. Jura 2002. 1. sz.
[3] Thomas Meyer: Grundwerte im Wandel (Forrás: www.fes.de)
[4] Thomas Meyer: i.m.
[5] A Friedrich-Ebert-Alapítványt 1925-ben hozták létre, a Német Szövetségi Köztársaság első demokratikusan választott köztársasági elnöke, Friedrich Ebert meghagyása alapján. A szociáldemokrata Friedrich Ebert- aki egyszerű mesteremberből lett a legfőbb közjogi méltósággá - rendelkezett - a politikai vitákból nyert saját tapasztalatai alapján - az alapítvány létrehozásáról, a következő célokkal: Politikai és társadalmi képzés a demokrácia és pluralizmus elősegítésének szellemében. Fiatal tehetségek kutatási tevékenységének elősegítése ösztöndíjakkal.
A nemzetközi együttműködéshez való hozzájárulás
A Friedrich-Ebert-Alapítványt a nácik 1933-ban betiltották, ezután 1947-ben alapították újra. Mint közhasznú, privát kulturális intézet a szociáldemokrácia alapértékeinek elkötelezettjének vallja magát. Tevékenységének központi területei többek között: a demokrácia kihívásai, a demokratikus kultúra és a társadalom átalakulási folyamatai, a felelősségteljes és szolidáris globalizáció megteremtése (Forrás és az alapítvány honlapja: www.fes.de).
- 192/193 -
[6] L. bővebben: www.fes.de\grunwerteforum
[7] Kozma László-Fóris Ágota: Adalékok a globalizáció megítéléséhez. Tudásmenedzsment 2002. 1. sz. 46. o.
[8] Nyíri Kristóf: Információs társadalom és nemzeti kultúra. Replika 1999. 38. sz. 183. o.
[9] Sulyok Tamás: Az oktatás és az információs társadalom. Tudásmenedzsment 2002. 1. sz. 50. o.
[10] Tulajdonképpen a demokráciák bázisát mindig a középréteg alkotta, ilyen szempontból tehát alapvetően meghatározó volt a jogállam sikeres fennmaradásában.
[11] Ez a gondolat nem újdonság, hiszen a gondolat alátámasztására hivatkozhatnánk a Maslow-féle szükséglethierarchiára, vagy akár egy arisztotelészi gondolatra: "A boldog embernek szüksége van a külső jólétre is." NE. 1178 b.
[12] Merkel ezt a helyzetet az angolszász területeken bevett "low intensity citizenship" (alacsony rendű állampolgárság) kategóriájával jelöli
[13] Ennek magyarországi aktualitását különösen a roma lakosság iskolázottsági, képzettségi helyzetének alakulása bizonyítja. A felmérések szerint a felsőfokú végzettségűek aránya a nem romáknál a romákhoz képest majdnem százszoros, a középfokú végzettségűeké 13-szoros. A szakmunkás végzettség terén kisebb a különbség - csupán másfélszeres a nem romák javára -, ez azonban kevéssé biztató, hiszen éppen a szakmunkás dolgozók teszik ki a munkanélküliek 36%-át. (Forrás: Népszabadság 2002. június 15. és Központi Statisztikai Hivatal: Magyarország 1990-2001. Regiszter Kiadó és Nyomda Kft, Budapest 2002).
[14] Az egyén társakkal szembeni szolidaritását, a gyengébbek érdekében való fellépést helyezi előtérbe, melyhez véleménye szerint az önuralom, a koncentrációs készség, az empátia és a szeretetkészség megléte segíthet hozzá.
[15] Európai Unió Alapjogi Charta 7. és 8. Cikkely
[16] Európai Unió Alapjogi Charta 9., 10., 11., 12. Cikkely
[17] Európai Unió Alapjogi Charta 20., 21., 22., 23., 24., 25., 26. Cikkely
[18] Európai Unió Alapjogi Charta 27., 34. - 38. Cikkely
[19] Alk. 2. § (1) bek., 3. §, 5. §, valamint 54. §, 55. §, 58 - 63. §§ stb.
[20] Például: Alk. 9. § (1) bek., 66. §, 70/A. §, 70/E. §
[21] Alk. 4. §, 17. §, 70/E. §, 70/I. § stb.
[22] Az alapjogi teszt háromféle lehet: Általános (szükségességi-arányossági teszt); speciális (közérdekűségi-tulajdonvédelmi teszt) valamint járulékos teszt (ésszerűségi teszt). Vö.: Az értelmezett Alkotmány. Szerk.: Holló András és Balogh Zsolt. Magyar Hivatalos Közlönykiadó, Budapest 2000. 142.-145. o.
[23] 8/1990. (IV. 23.) AB határozat
[24] Vö. 30/1992. (V. 26.), 33/1998. (VI. 25.) AB határozat
[25] Vö. Az értelmezett Alkotmány. Szerk.: Holló András és Balog Zsolt. Magyar Hivatalos Közlönykiadó, Budapest 2000. 646. o.
[26] 61/1992. (XI. 20.) AB határozat
[27] Alk. 70/A.§ (3) bek.: "A Magyar Köztársaság a jogegyenlőség megvalósulását az esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölését célzó intézkedésekkel is segíti."
[28] 752/B/1991. AB határozat
[30] Az értelmezett Alkotmány. Szerk.: Holló András és Balog Zsolt. Magyar Hivatalos Közlönykiadó, Budapest 2000. 709. o. és 32/1991. AB határozat
[31] 9/1990. (IV. 25.) AB határozat
[32] 61/1992. (XI. 20.) AB határozat
[33] Vö. 21/1994. (IV. 16.) AB határozat
[34] Vö. 327/B/1992. AB határozat
[35] Az értelmezett Alkotmány. Szerk.: Holló András és Balog Zsolt. Magyar Hivatalos Közlönykiadó, Budapest 2000. 706.-707. o. és 731/B/1995. AB határozat
[36] 26/1993. (IV. 22.) és 731/B/1995. AB határozatok
[37] 32/1998. (VI. 25.) AB határozat
[38] 28/1994. (v. 20.) AB határozat
[39] Pl. 26/1993. (IV. 29.) és 731/B/1995. AB határozatok
Lábjegyzetek:
[1] A szerző PhD hallgató.
Visszaugrás
