Ebben a rövid, ámde remélhetőleg informatív tanulmányban azt a kérdést fogom megvizsgálni, hogy az ombudsman típusú intézmények milyen módon működhetnek, illetve működnek a gyakorlatban kontrollmechanizmusként a bírói hatalom irányában Európában. Ugyancsak megkísérelem összefoglalni, hogy e gyakorlat alapján milyen kép tárul fel az európai bírósági rendszerekről.
Mintegy bevezetésképpen nem haszon nélkül való kitérnem az ombudsman típusú intézmény fogalmára, valamint a bírói hatalom függetlenségének és számonkérhetőségének problémájára is.
Az ombudsman típusú intézmények elterjedése a világ országaiban folyamatos volt a XX. században.[1] Az ombudsman svéd szó, az intézményt elsőként az 1809. évi alkotmány hozta létre Svédországban. 1919-ben adaptálta Finnország, ennek ellenére a Dánia által kialakított szervezeti és jogi megoldás vált a további fejlődés példájává. Az eredeti funkció kombinálása az emberi jogok, a jogállam védelmével új szintre emelte az intézmények működését. 2008-ra a 27 EU-tagállam közül 25-ben létezett nemzeti szinten működő ombudsman, míg a két kivételt képező országban (Olaszország és Németország) regionális szinten működnek ombudsmanok. A folyamat egyik csúcspontjaként az EU keretei között 1992-ben létrejött az Európai Ombudsman intézménye.[2]
Az ombudsman típusú intézmények konkrét megjelenése és működése a különböző országokban eltérő. Ezért igen nehéz egy általános definíciót alkotni. Kiindulási pontként a legújabb magyar nyelven megjelent monográfia tömör definícióját választottam: "Az ombudsman olyan független, általában a parlamenthez kötődő jogállású - rendszerint egyszemélyes - intézmény, amelynek feladata a közigazgatás ellenőrzése, illetve a polgárok jogainak védelme. Az ombudsman kivizsgálja a polgároknak a közigazgatással szembeni panaszait, ennek során széles körű vizsgálati jogosítványok illetik meg, intézkedéseinek azonban nincs kötelező ereje, azok végrehajtását a (parlamenti) nyilvánosság segítségével biztosíthatja."[3]
Az ombudsman típusú intézmények elmúlt évtizedekben történő gyors elterjedése azonban számos eltérő megoldást eredményezett a gyakorlatban, miközben az ombudsmanok által ellátott funkciók száma is gyarapodott.[4] Jelen írásomban a nemzeti "klasszikus" ombudsman típusú intézmények (országos illetékességű ombudsmanok) bíróságok felé fennálló hatáskörein alapuló gyakorlatát fogom a középpontba helyezni az idézett definíció szerint.
A bírói hatalommal szemben támasztott elsődleges követelmény alkotmányos jogállamban a függetlenség. A bírói függetlenség lényege jól leírható két egymással összefüggésben álló kettős felosztással. Az első szerint beszélhetünk a külső és a belső befolyástól való függetlenségről, míg a második alapján különbséget tehetünk szervezeti és személyi függetlenség között a bírói hatalmi ágban.
A külső befolyástól való függetlenség alatt az értendő, hogy a bíróságnak (mint szervezetnek) és az ítélkező bírónak (személyében) függetlennek kell lennie bármilyen külső szervezettől, beleértve a törvényhozást, a kormányzatot, a politikai pártokat, más jogászi szakmákat, a sajtót, a civil társadalmat, a peres feleket, vagy bármilyen más bíróságon kívül lévő erőt, amely megsértheti a bíróság vagy a bíró autonómiáját. Ez a legszélesebb körben felismert és elismert dimenziója a bírói függetlenségnek, és rendszerint a hatalmi ágak elválasztásának elvét értik rajta.[5] A belső függetlenség azt jelenti, hogy az ítélkező bíráknak függetlennek kell lenniük kollégáiktól és igazgatási felettesüktől is, független döntéshozóként kell eljárniuk.[6] Ez az igazgatási kérdésékben való számonkérésnek nem akadálya (tárgyalási napok betartása, befejezési számok megkövetelése, ítéletek írásba foglalási határidejének betartása stb.).
Nem minden hatás jelenti a bírói függetlenség megsértését, a felsőbíróságok döntései például óhatatlanul hatást gyakorolnak az alsóbb bíróságokon működő bírák ítélkezési tevékenységére, sőt - a jogegység érdekében - közülük egyesek normatív értelemben is kötelezők az alsóbb fokú bíróságokra, mint a magyar jogegységi határozat.[7] Ugyancsak elfogadott lehet a sajtó nyilvánosságot
42/43
biztosító, a civil szervezetek és a jogtudomány szakmai kontrollt jelentő szerepe. Ehhez szükséges a bírósági tárgyalások nyilvánossága és az ítéletek hozzáférhetőségének biztosítása is.
A bírót személyi függetlenségének garanciái a megbízatás teljes időtartama alatt védik. Tekintettel vannak a megbízás keletkezésére (alapvetően: kinevezés és választás) és megszűnésére egyaránt. A megbízatás keletkezése során biztosítani kell a bírói funkció ellátására alkalmas személyek kiválasztását, másrészt a megbízatás keletkezési formája nem hozhat létre közvetlen függést a keletkeztető szervtől. A megbízatás hivatalból való megszűnése vagy másképpen a bíró elmozdíthatatlansága azt jelenti, hogy csak törvényben meghatározott esetekben és a törvény által megszabott garanciális eljárási rendben szűnhet meg a bíró hivatali megbízatása.[8] A személyi függetlenség körébe tartozik a munkáltatói jogok és különösen az utasítási jog korlátozása: ítélkező bíró konkrét ügy eldöntésében nem utasítható. A bírák gazdasági függetlenségének megteremtését biztosítja a megfelelő díjazás törvény által való megállapítása.[9]
A bíróság - mint önálló hatalmi ág a hatalommegosztás rendszerében - elkülönült szervezettel is rendelkezik, ami felveti a szervezeti függetlenség igényét is.[10] Ez egyúttal azt is jelenti, hogy szervezetszociológiai szempontból megközelítve a kérdést, a bírósági szervezetet alkotó bírák úgy jelennek meg, mint a szervezetben bizonyos státust betöltő aktorok a saját attitűdjeikkel, értékrendszerükkel és persze alkalmazkodva az adott pozícióval szemben megfogalmazott szervezeti szerepelvárásokhoz.[11]
Tulajdonképpen a bírói függetlenség alapelvének középpontjában az ítélkező bíró személyes függetlensége áll, az az igény, hogy a bíró döntését a jogvitában minden befolyástól mentesen, csak a jog rendelkezései alapján hozza meg. A függetlenségnek a maga közvetlenségében az ítélkező bíró tevékenységében kell érvényesülnie, a szervezeti és személyi biztosítékok inkább annak hátteréül, eszközéül szolgálnak. Az elv megvalósulása azt jelenti, hogy döntése meghozatala során a bíró kizárólag a törvényeknek és más jogszabályoknak lehet alárendelve.[12]
Több egymással párhuzamosan jelentkező kényszerítő erő együttes hatása eredményezte végül annak a törekvésnek a középpontba kerülését, hogy a bírói hatalom számonkérhetőségének a bírói függetlenség alapelvével egyenlő kezelését valósítsák meg a gyakorlatban is.
A bírói hatalom expanziója, tág értelemben felfogott politikai jelentőségének nagymértékű növekedése volt az egyik ilyen formáló erő. Mindez szoros összefüggést mutatott azzal, hogy a jogászi szakma képviselői, a jogászi hivatásrendek tudatosan a bírósági rendszert használták fel a jogrendszer egyes elemeinek módosítására, bizonyos változások elindítására, tulajdonképpen adekvát módon használva szakmai tudásukat a jogrendszer fontos hatalmi tényezőjeként megjelenő bíróság előtt. Ez a komplex társadalmi problémákra feloldást kereső egyre bonyolultabb jogintézmények miatt újabb szakmai kihívást jelentett a bíróságok számára.[13]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
