2015. március 10-én a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága (a továbbiakban Bíróság) pilot judgement-eljárás[1] keretében elmarasztalta Magyarországot a hazai börtönviszonyok miatt a Varga és mások kontra Magyarország döntésben.[2] A döntésben a testület megállapította az Egyezmény 3. cikkében foglalt kínzás és embertelen, megalázó bánásmód tilalmának, továbbá a 13. cikkben foglalt hatékony jogorvoslathoz való jognak a megsértését.
A pilot judgement eljárás bevezetése egyike azoknak a szerkezeti és eljárási reformoknak, amelyeknek célja az elképesztő ügyteherrel küzdő Emberi Jogok Európai Bíróságának tehermentesítése, s ezáltal a testület nyújtotta jogvédelem hatékonyságának megőrzése volt. A reformok másik hangsúlyos elemét a 14. kiegészítő jegyzőkönyv képviseli, amely lehetővé tette a Bíróság eljárásának egyszerűsítését és gyorsítását.[3]
A pilot judgement eljárás ötlete a Bíróságtól származik: a jegyzőkönyv megszövegezésekor maga a testület indítványozta olyan eljárás bevezetését, amely lehetőséget teremt azoknak a repetitív, "klón"-ügyeknek a kezelésére, amelyek a felelőssé tehető részes állam jogrendszerében található rendszerszintű problémára vezethetőek vissza, és amelyek a Bíróság eljárási szabályai szerint befogadhatóak, továbbá nyilvánvalóan megalapozottak.[4] Egyes dokumentumok arra engednek következtetni, hogy volt egy olyan pillanat a reformcsomag elfogadása során, amikor annak lehetősége is felmerült, hogy a strasbourgi Bíróságot felhatalmazzák a részes államok egyezménysértő belső jogi aktusai (így akár hatósági, bírósági, vagy jogalkotói döntést) megsemmisítésére.[5] Ezzel tulajdonképpen megvalósult volna a Bíróság döntéseinek erga omnes hatálya, és megszűnt volna az egyik olyan korlát, amelyet a testület még aktivista egyezményértelmezéssel sem tud áttörni.[6]
A jegyzőkönyv szövegezését felügyelő bizottság[7] (a továbbiakban CDDH) azonban úgy vélekedett, hogy a pilot judgement eljárás lehetősége pusztán az ügyrend módosításával is megteremthető. A Miniszteri Bizottság Res(2004)3 határozatában hívta fel a Bíróságot, hogy (a) amennyiben ez lehetséges, az olyan ügyekben, ahol az Egyezmény megsértésének hátterében a részes állam jogrendszerében rejlő rendszerszintű hiányosság áll, különösen ha ez feltehetően a jövőben jelentős számú egyéni panaszhoz vezetne, döntésében azonosítsa a strukturális hiányosságokat, ezzel segítve a részes államokat a megfelelő megoldás megtalálásában és a Miniszteri Bizottságot a döntések végrehajtásának ellenőrzésében; (b) továbbá az ilyen eljárásban született döntésekről ne csupán az érintett részes államot és a Miniszteri Bizottságot tájékoztassa a Bíróság, hanem a Parlamenti Közgyűlést, az Európa Tanács főtitkárát és az Emberi Jogi Biztost is.[8] A testület eljárási szabályzatában az erről szóló külön rendelkezések csak 2011 februárjában jelentek meg.[9] Ezzel a megoldással elmaradt az "összeurópai alkotmánybíráskodás" megteremtése,[10] a részes államoknak azonban az Egyezmény 46. és 1. cikkében[11] foglaltak alapján is kötelessége a pilot judgementben foglaltak végrehajtása.
A magyar érintettségű pilot judgement meghozatalának alapjául szolgáló eset hat panaszos beadványán alapult, akik a magyarországi börtönök túlzsúfoltságából adódó embertelen körülmények okán kérték az embertelen bánásmód tilalma, és ezzel összefüggésben a hatékony jogorvoslathoz való jog sérelmének megállapítását. A panaszokat a Bíróság egy eljárás keretében bírálta el.
A panaszosok beadványaikban kifejtették, hogy szabadságvesztés-büntetésük, illetve előzetes letartóztatásuk alatt fogvatartásuk túlzsúfolt cellákban történt, amelynek során nem volt számukra biztosított a 6/1996. (VII. 12.) IM rendelet (a továbbiakban: IM rendelet) által előírt[12] minimális terület, esetenként akár 30 m2 alapterületen 17 fő elhelyezésére került sor, amely fejenként maximálisan 1,76 m2 területet jelent. Ezt a Bíróság megjegyzése szerint tovább szűkítette a cellákban található bútorok elhelyezése. A túlzsúfoltság mellett a panaszok kitértek az alapvető higiénés feltételek hiányára, így arra, hogy esetenként csak heti egy alkalommal volt lehetőségük zuhanyzásra, ötperces időkorlát mellett, továbbá arra is, hogy számos cellában a mellékhelyiséget csupán egy függöny választotta el a lakóterülettől, amely a legszemélyesebb magánszféra súlyos korlátozását valósította meg. A panaszok szerint a fekvőhelyek és a cellák ágyi poloskával, tetűvel és csótánnyal voltak fertőzve, amely probléma ellen a büntetés-végrehajtási intézmények személyzete nem intézkedett. Az alapvető higiénés feltételek hiánya miatt az egyik panaszos bőrbetegséget kapott, amelynek kezelésére nem biztosítottak számára megfelelő egészségügyi ellátást (Varga Lajos). Más esetben a cellatársak arra kényszerültek, hogy közvetlenül egymás mellett aludjanak, az emeletes ágyak jobb helykihasználás érdekében történő szoros összetolása miatt.
- 68/69 -
A panaszosok beadványukban azt is előadták, hogy a Kúria és az alsóbb szintű állami bíróságok következetes gyakorlata alapvetően elutasítja a (régi) Polgári Törvénykönyv alapján nem vagyoni kártérítés iránt benyújtott kereseteket, arra való hivatkozással, hogy az állami hatóságok, különösen a büntetés-végrehajtási intézmények nem tehetőek felelőssé a fogvatartás körülményeiből eredő károkért. Egy 2012-es döntésében a Kúria úgy érvelt, hogy a fogvatartás nem foszthatja meg a fogvatartottakat alapvető emberi jogaiktól, azonban visszautasította a fogvatartott nem vagyoni kártérítésre irányuló igényét. Egy másik, szintén 2012-es esetben a Kúria kifejtette, hogy a büntetés-végrehajtási intézményeknek nincsen lehetőségük arra, hogy túlzsúfoltságra hivatkozva visszautasítsák új elítéltek elhelyezését, ezért pusztán a túlzsúfolt cellában való elhelyezés ténye alapján a hatóságok felelőssége nem állapítható meg. Ismét másik ügyben a Szegedi Ítélőtábla foglalt úgy állást, hogy az IM-rendeletben szereplő három négyzetméteres mozgástérre vonatkozó követelmény nem kötelező előírás, hanem ajánlásról van szó. 2012 májusában a Budapest Ítélőtábla találta úgy, hogy bár az egyik elítéltnek öt napon keresztül egyáltalán nem volt lehetősége cellája elhagyására, az eset súlya és hossza alapján nem állapítható meg a panaszos fizikai vagy mentális állapotának romlása, továbbá személyiségi jogainak sérelme nem alapozza meg az állam kártérítési kötelezettségét. 2013-ban a Budapesti Ítélőtábla pedig úgy érvelt, az a tény, hogy a fogvatartott túlzsúfolt cellában került elhelyezésre, önmagában nem korlátozza a testi integritáshoz való jogát, egészségét vagy emberi méltóságát, a túlzsúfoltság ugyanis elkerülhetetlen kényelmetlenség a szabadságvesztés büntetésüket töltők esetében. Ehhez az Ítélőtábla hozzátette azt is, hogy a szegényes egészségügyi feltételek, a tisztálkodás és a megfelelő táplálék hiánya nem vezet a fogvatartott személyiségi jogainak sérelméhez.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
