Az európai parlamentáris demokráciák közjogi hagyományaiban a parlament-feloszlatási jog eredetileg uralkodói prerogatíva volt,1 a modern alkotmányos rendszerekben viszont már a hatalommegosztás elvéből fakadóan a végrehajtás jogosítványa, mely a törvényhozó hatalom ellensúlyozására szolgál.2 A parlament feloszlatása hatékony eszköz lehet az olyan politikai válságok megoldásához is, amikor a törvényhozásban képviselettel rendelkező pártok parlamenti erőviszonyai alapján nem hozható létre stabil, kormányképes többség. A feloszlatás, illetve a parlament megbízatásának megszűnése következtében tartott új (előrehozott) választások újrarendezhetik a parlament összetételét, ami alapja lehet egy új többség kialakulásának, s annak alapján új kormány létrehozásának. Így a parlament feloszlatása a törvényhozó és a végrehajtó halatom konfliktusának egyfajta megoldási lehetősége, amelynek lényege, hogy mintegy döntőbíróként a néphez fordulnak, mely a választásokon új felhatalmazást ad a kormányzásra.3
A végrehajtó hatalom parlament-feloszlatási jogát gyakran a parlamentáris kormányzati rendszerek alapvető jellemzői közé sorolják.4 Ez különösen az ún. westminsteri típusú kabinetrendszerben - a parlamentarizmus egyik jellegzetes formájában - érvényesül, ahol a miniszterelnöknek - az államfő formális közreműködésével - gyakorlatilag korlátlan parlament-feloszlatási joga van, ami ténylegesen azt jelenti, hogy alapvetően tőle függ a parlamenti választások időpontja.5
A parlament feloszlatása a végrehajtó hatalom jogköre az ún. félprezidenciális kormányformájú alkotmányos rendszerekben is, azzal a különbséggel, hogy ezekben az országokban a parlament feloszlatása nem csupán formálisan, hanem ténylegesen is az államfő hatáskörébe tartozik.6
Bár a magyar alkotmányos szabályozás formailag hasonlít a legtöbb európai ország alkotmányos megoldásaihoz, amennyiben a köztársasági elnök számára - politikai válsághelyzetek megoldása érdekében - parlament-feloszlatási jogot biztosít, az uralkodó közjogi felfogás7 eltérni látszik az európai parlamentarizmus dominánsnak tekinthető értelmezésétől, és szakít a magyar közjogi hagyományokkal is. A köztársasági elnök jogállását ugyanis a szakirodalom az 1989. évi alkotmányrevízió, valamint a kilencvenes évek elejének alkotmánybírósági értelmezése alapján olyan önálló államfői hatalomnak tekinti, "amely kívül áll a végrehajtó hatalmon".8 A modern parlamentarizmus azonban inkább az államfő és a kormány által megtestesített duális végrehajtó hatalom elvi alapján áll.9 A népi demokratikus, illetőleg a kommunista államjogi felfogás uralkodóvá válását megelőző magyar közjogi hagyomány az államfőt szintén a végrehajtó hatalom fejének tekintette.10
Ezzel szemben a mai, általánosnak tekinthető értelmezés szerint a magyar alkotmányjogban a végrehajtó hatalomnak egyáltalán nincs parlament-feloszlatási jogköre.11 Az Országgyűlést csak a köztársasági elnök, vagyis a végrehajtó hatalomtól elkülönült "államfői hatalom" oszlathatja fel az Alkotmányban meghatározott körülmények között, illetve esetekben, összhangban az államszervezet demokratikus működése feletti őrködésre vonatkozó alkotmányos funkciójával. A parlament-feloszlatási jogkör tehát e felfogás szerint nem a végrehajtó hatalom eszköze a törvényhozás hatalmának ellensúlyozására, hanem az államfő olyan jogköre, amelynek gyakorlása az államszervezet demokratikus működésének biztosítására, vagy helyreállítására szolgál. E funkciójához az Országgyűlés és a Kormány közötti egyensúlyozó szerep is hozzátartozik,12 s a parlament-feloszlatási jog a két hatalmi ág közti konfliktus feloldásának egyik lehetséges módja.13
Az Alkotmány 28. §-ának (3) bekezdése taxatív módon sorolja fel az Országgyűlés feloszlatásának eseteit; más módon az Országgyűlés nem oszlatható fel megbízatásának lejárta előtt.14
Az Alkotmány szerint a köztársasági elnök két esetben oszlathatja fel az Országgyűlést.15 A feloszlatásnak mindkét esetben együtt kell járnia az új választások kitűzésével, ami ugyancsak a köztársasági elnök jogköre. Az államfőnek a feloszlatással "egyidejűleg" kell kitűznie a választások időpontját. E megfogalmazásból kitűnően az Országgyűlés feloszlatása, valamint az új választások időpontjának kitűzése kölcsönösen feltételezi egymást, azaz mindkét aktus a másik érvényességi kelléke. A 28. § (3) bekezdése nem engedi meg a köztársasági elnöknek, hogy úgy oszlassa fel az Országgyűlést, hogy nem hirdeti ki egyidejűleg az új parlament megválasztásának időpontját, és viszont: új választásokat sem írhat ki anélkül, hogy fel ne oszlatná az Országgyűlést. Az egyidejűséget a jogbiztonság, a közhatalmi szervek működésének kiszámíthatósága, illetve átláthatósága követeli meg, az az alkotmányos érdek, hogy ne váljon bizonytalanná az Országgyűlés működése. A törvényhozó hatalom demokratikus működése akkor biztosított, ha az Országgyűlés megbízatásának folyamatossága akkor is garantálva van, ha a parlamentet az államfő feloszlatta. Ezt pedig csak egy új Országgyűlés megalakulása biztosíthatja, ami csak általános választások útján történhet.
Az Országgyűlés feloszlatása, valamint az új választások időpontjának kiírása között azonban még ennél is szorosabb összefüggés van. A parlament-feloszlatási jog gyakorlásának, pontosabban érvényesítésének ugyanis az országgyűlési képviselőválasztások megtartása valójában feltétele is, hiszen az Országgyűlés megbízatása nem önmagában a feloszlatással, hanem az új Országgyűlés alakuló ülésével szűnik meg. Új Országgyűlés pedig csak az Alkotmánynak és a törvényeknek megfelelő általános választásokon megválasztott képviselőkből alakítható.
Mindez fordítva is igaz: új választásokat csak az Alkotmányban meghatározott körülmények között lehet kiírni, illetve tartani, márpedig az Alkotmány csak az Országgyűlés megbízatását közvetlenül megszüntető, avagy megszűnését előidéző esetekben írja elő új választások megtartását.
A köztársasági elnök tehát az Alkotmányban meghatározott mindkét esetben parlament-feloszlatási jogával csak akkor élhet, ha ezzel az aktusával együtt kiírja az országgyűlési választásokat is. A közhatalmi szervek működésének kiszámíthatóságára vonatkozó követelményét önmagában az még nem elégíti ki, ha az államfő e kétféle döntését egyidejűleg hozza meg; a közhatalom gyakorlásának átláthatóságát, kiszámíthatóságát ugyanis csak az biztosítja, ha az aktusok által érintettek, egyszerre értesülnek azokról, vagyis ha ezeket az aktusokat egyidejűleg hirdetik ki, illetve hozzák nyilvánosságra. Ez ugyan nem jár azzal a követelménnyel, hogy az államfő formai értelemben ugyanazzal az aktusával oszlassa fel az Országgyűlést, és hirdesse ki a következő általános választások időpontját, az "egyidejűség" feltétele azonban nem teszi lehetővé, hogy a köztársasági elnök eltérő időpontban hozza meg, illetve közölje döntéseit.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
