Jelen írás egy kétrészes tanulmány második része. Az első rész a második Orbán-kormány kormányzati (miniszteriális) és államtitkári struktúrájával, az állami vezetők jogviszonyával, megbízatásának keletkezésével, megszűnésével, illetve összeférhetetlenségével foglalkozott, mely a folyóirat előző számában olvasható.[1] A második rész az első részben vázolt jogi és strukturális alapvetésekből kiindulva a kormányzati fluktuációt veszi górcső alá. Az alábbiakban többek között megvizsgáljuk, hogy a kormányzat első három évében milyen változások következtek be egyrészt a politikai, másrészt a szakmai vezetők relációjában. Ezt követően a miniszteriális létszám elmúlt években történő alakulását elemezzük, végül pedig a kétrészes tanulmány
66/67
rövid összegzéseként rámutatunk az elmúlt időszakban megfigyelhető egyes tendenciákra.
A kormányzati létszámadatok vizsgálatakor különbséget kell tenni a kormány, illetve a (tág értelemben vett) kormányzat között. Előbbi a 2010. május 29-i megalakuláskor tízfős (egy miniszterelnök és kilenc miniszter, utóbbiakból két személy miniszterelnök-helyettes, akikből az egyik tárca nélküli miniszter), a megalakulást követő másfél év múlva tizenegy fős lett, hiszen 2011. december 15-én bővült a kormány egy újabb tárca nélküli miniszteri pozícióval, ahol néhány hónappal később, 2012. május 29-én máris személycsere történt. 2013. március 7-től a kormány ismét tíz főből áll, az említett, 2011 decemberében létrehozott tárca nélküli miniszteri pozíció ugyanis megszűnt, pontosabban összevonásra került a gazdasági tárcával.
A korábbi gyakorlathoz képest lecsökkentett létszámmal működő kormányban megalakulása óta relatíve sok, 2013. június 10-ig összesen hat változásra, ezen belül négy személycserére is sor került. Elsőként az NFM élén történt változás, Fellegi Tamás miniszteri megbízatása 2011. december 14-i hatállyal megszűnt, feladatait ideiglenesen (2011. december 14-23. között) Navracsics Tibor KIM miniszter látta el, melyet követően 2011. december 23-tól Németh Lászlóné került kinevezésre az NFM élére. Fellegi 2011. decemberi távozása az NFM éléről - ekkor még - nem jelentette egyúttal a kormányból történő kiválását is, ugyanis második változásként ekkor hozták létre az egyes nemzetközi pénzügyi szervezetekkel való kapcsolattartásért felelős, fent említett tárca nélküli miniszteri tisztséget, melyet 2011. december 15-től Fellegi töltött be. A harmadik - fentebb már említett - változás (egyben második személycsere) a NEFMI élén történt, ahol Réthelyi Miklóst 2012. május 14-én - immáron az új elnevezésű EMMI élén - felváltotta Balog Zoltán, aki ezt megelőzően a KIM társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára volt, mely államtitkárság vezetését 2013. február 27-ig - miként fentebb említésre került - immáron miniszterként az EMMI-ben is megtartotta. A negyedik változást (egyben harmadik személycserét) Fellegi tárca nélküli miniszter 2012. június 1-jei kormányból történő távozása jelentette, június 2-től ugyanis a Miniszterelnökséget vezető korábbi államtitkár, Varga Mihály váltotta ezen a poszton. A kormány szintjén bekövetkezett ötödik változás (egyben a negyedik személycsere) az NGM vezetésében ment végbe, ahol 2013. március 4-i hatállyal a jegybank élére távozó Matolcsy György helyét március 7-től Varga Mihály, addigi tárca nélküli miniszter vette át. Az ebből fakadó hatodik változást a megelőzően Varga által vitt, az egyes nemzetközi pénzügyi szervezetekkel való kapcsolattartásért felelős tárca nélküli miniszteri tisztség említett egyidejű megszüntetése képezi, hiszen az ezzel kapcsolatos feladatokat a gazdasági miniszterhez telepítették.
Ami a teljes kormányzati (állami vezetői) struktúrát illeti, a kormány 2010. május 29-i megalakulásától számított két héten belül mindösszesen száztizenegy állami vezető (negyvennégy politikai vezető és hatvankét szakmai vezető) kapott megbízatást. 2010. június 2-án - ún. blokk-kinevezés keretében - összesen harmincnégy államtitkár (ezen belül nyolc parlamenti, huszonöt szakpolitikai és egy Miniszterelnökséget vezető államtitkár), nyolc közigazgatási államtitkár, majd június 7-én ötvennégy helyettes államtitkár, három nappal később, június 10-én pedig további öt helyettes államtitkár (mindösszesen százegy személy, az akkor tízfős kormány tagjaival együtt tehát száztizenegy személy) került kinevezésre, illetve a miniszterelnök esetében megválasztásra.
Ami az egyes állami vezetők kormányalakításkor megfigyelhető miniszteriális megoszlását illeti, öt relatíve nagyobb, és három viszonylag kisebb minisztériumot különíthetünk el. A legnagyobb ebből a szempontból a miniszterelnök-helyettes által vezetett, összkormányzati koordinációért is felelős KIM volt, ahol huszonkét állami vezető is kinevezést kapott, ezek közül hét politikai vezető (egy miniszter, hat államtitkár[3] - egy parlamenti és öt szakpolitikai), tizenöt pedig szakmai vezető volt (egy közigazgatási államtitkár, illetve tizennégy helyettes államtitkár). A második legnagyobb tárca ekkor az NGM volt tizennyolc állami vezetővel, melyből ugyancsak hét politikai vezető (egy miniszter, hat államtitkár: egy parlamenti és öt szakpolitikai), tizenegy pedig szakmai vezető (egy közigazgatási államtitkár, tíz helyettes államtitkár). Sorrendben a harmadik a NEFMI volt tizenhat állami vezetővel, melyből az előző két tárcához hasonlóan hét politikai vezető (egy miniszter, hat államtitkár: egy parlamenti és öt szakpolitikai), kilenc pedig szakmai vezető (egy közigazgatási államtitkár, hét helyettes államtitkár). A tizennégy állami vezetővel felálló NFM hat politikai vezetővel (egy miniszter, hat államtitkár: egy parlamenti, öt szakpolitikai) és nyolc szakmai vezetővel (egy közigazgatási államtitkár, hét helyettes államtitkár) kezdte meg működését. A VM tizennégy állami vezetője közül ugyancsak hat politikai vezető (egy miniszter, öt államtitkár: egy parlamenti, négy szakpolitikai), nyolc pedig szakmai vezető (egy közigazgatási államtitkár, hét helyettes államtitkár) volt.
A másik három tárcánál az említett öthöz képest jelentősen kevesebb állami vezető került kinevezésre. A BM nyolc állami vezetője közül három politikai vezető (egy miniszter, két államtitkár: egy parlamenti és egy szakpolitikai), öt pedig szakmai vezető (egy közigazgatási államtitkár, négy helyettes államtitkár). A KÜM-ben már csak hét állami vezető volt, ebből csak kettő politikai vezető (egy miniszter, egy parlamenti államtitkár), öt szakmai vezető (egy közigazgatási államtitkár, négy helyettes államtitkár). A legkisebb minisztérium a HM, ahol mindössze hat állami vezető kapott kinevezést, két politikai vezető (egy miniszter, egy parlamenti államtit-
67/68
kár) és négy szakmai vezető (egy közigazgatási államtitkár, három helyettes államtitkár).
A kormányalakításkor a HM-től is kisebb szervezetet képezett a mindössze négy állami vezetővel felálló, nem minisztériumi formában működő Miniszterelnökség, ahol a két politikai vezető (miniszterelnök és a Miniszterelnökséget vezető államtitkár) mellett ekkor még csak két szakmai vezető (helyettes államtitkár) kezdte meg működését. Közigazgatási államtitkár a Miniszterelnökségen nem működik.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
