1. E rövid tanulmányban arra teszek kísérletet, hogy Péter László munkássága - a történeti alkotmány tanulmányozásával összehasonlítva - egy kevésbé ismert dimenzióját megvizsgáljam. Emellett tovább is szeretném gondolni abból a szempontból, hogy vajon mit tanulhat a jogtudomány Péter Közép-Európához kapcsolódó eredményeiből. Úgy gondolom, hogy ez két okból is hasznos; egyrészt, mert rámutat egy olyan problémára, amiről a rendszerváltás időszakában lehetetlen volt elfogulatlan képet alkotni, másrészt azt is bemutathatja, hogy a jogtudomány bizonyos körülmények között hajlamos "népszerű" társadalomtudományi eredetű fogalmakat kritika nélkül beépíteni saját gondolatrendszerébe.
A következőkben két gondolati lépést teszek meg, elsőként bemutatom, hogy Péter milyen pontok mentén kritizálja, igen meggyőzően, a nyolcvanas években alakot öltő Közép-Európa fogalmat, az ún. "Közép-Európa" eszmét, majd pedig - egy szűkebb terület példáján, a jogösszehasonlításon keresztül - arra keresek választ, hogy mindezekből hogyan profitálhat a jogtudomány. Péter eszmetörténészi munkájának méltatása mellett a továbbiak azt is illusztrálhatják, hogy a fogalmak áramlása a jogtudomány és a társadalomtudományok között egyáltalán nem mindig zajlik problémamentesen, valamiféle elképzelt ideális viszonyrendszerben.
2. A nyolcvanas évek egyik széles körben hivatkozott, és a tudományos nyilvánosságon túl irodalmi és közírói közvetítéssel a közbeszédbe is utat találó fogalma Közép-Európa vagy a "közép-európaiság" volt.[1] Közép-Európa fogalmának kidolgozásában magyar történészek (többek között: Szűcs Jenő[2] és Hanák Péter[3]) fontos szerepet játszottak és túlzás nélkül állítható, hogy ezt követően nem lehetet úgy közép-európai kérdésekről beszélni, hogy a szerző ne fogalmazta volna meg viszonyát e gyorsan fejlődő gondolati hagyományhoz.[4] Közép-Európa gondolata - létezik Európában egy közvetítő tér-
- 18/19 -
ség a Nyugat és a Kelet pólusai között, melyre mindkét nagy terület jelentős hatást gyakorolt és így sajátosságai sok esetben nyugati és keleti jegyeket egyesítenek, de alapvetően a Nyugat felé gravitál, ha a történelmi körülmények ezt lehetővé teszik - kis túlzással elementáris erővel robbant be a közép-európai térség értelmiségének gondolkodásába és beszédmódjába már a rendszerváltásokat megelőzően, a hetvenes évek második felétől. Ennek egyik oka lehetett, hogy a Közép-Európa fogalom lehetővé tette céljaik és vágyaik - amit leginkább a "visszatérés Európába" kifejezéssel foglalhatunk össze - hatékony artikulálását a szocializmus gyengülésének és felbomlásának folyamatában. Azt is mondhatnák, hogy a nyolcvanas években Közép-Európa létének és egyediségének hangoztatása a történelemtudományi igényű elemzésen túl egyfajta (alternatív) értelmiségi divattá is vált a régióban.
Péter, aki mindig is fogékony volt a politika és a politikai eszmék vizsgálatára és eszmetörténeti kritikájára, két írásában is foglalkozik Közép-Európa gondolatával.[5] Az egyiket kifejezetten e témának szentelte, ez egy angol nyelvű tanulmány a European Review of History c. folyóirat Közép-Európával foglalkozó számában,[6] míg a másik az egyetlen magyar nyelvű kötetének bevezetője, melynek első gondolati egységét a Közép-Európa-eszmével kapcsolatos reflexiói alkotják.[7] Mindkét szöveg kritikus Közép-Európa népszerűvé vált fogalmával, különösen azokkal a történészekkel, akik Közép-Európa létét történelmi alapokon, gyakran igen változatos érvekkel kívánják igazolni. Talán nem tévedünk nagyot abban, hogy Pétert kritikájában részben ismert kritikai, a közhelyekkel szembehelyezkedni bármikor kész intellektuális alkata,[8] részben pedig a történelemtudományokban megjelenő divatokkal szembeni ellenérzés motiválta.
Fontos jelezni, hogy Közép-Európa kapcsán az eszmetörténész Péter szólal meg ezekben az írásokban. Noha nyilvánvalóan nem lehet "hermetikusan" szétválasztani Péter történészi és eszmetörténeti irányú munkásságát, mindenképpen ki kell emelni, hogy életművében a fő csapásiránynak tekintett történészi tevékenység mellett az eszmetörténeti kutatás is jelentős szerepet kapott, amint az oktatási tevékenységében és egyes írásaiban is tükröződött.[9] Azért is érdekes lehet Péter Közép-Európa-kritikájával foglalkozni, mert így képet kaphatunk Péter eszmetörténészi ethoszáról, beleértve szemléletét és módszereit.
3. Péter Közép-Európáról alkotott véleményének megismeréséhez Közép-Európa és visszavetítése a múltba című tanulmányának elsőként a nyelvezetét érdemes megvizsgálni. Szerzője általában szigorúan tartotta magát a tudományos publikálás nyelvi követelményeihez mind magyar, mind angol munkában, különös tekintettel a nyelvhasználat semlegességére, e szövegben azonban Közép-Európa bemutatása közben több olyan kifejezés is feltűnik, melyek elütnek ezektől a standardoktól. A tanulmány problematikájának - a nyolcvanas évek Közép-Európa-képének történelmi realitása - bemutatása során Péter a következő kifejezéseket is felhasználja (egyes esetekben más szerzőket idézve): "érzelmi töltésű", "nem természetes egység", "szellemi birodalom", "kulturális affinitás", "katalizátor", "örökké változó, próteuszi jelleg", "csatakiáltás", "politikai ék", "ikon", "kulturális ellenhipotézis" vagy "kísértet".[10] E kifejezések mind-mind azt sejtetik, hogy Péter alapvető problémákat lát Közép-Európa fogalmának nyolcvanas évektől egyre népszerűbbé vált és a közgondolkodásba is "leszivárgó" értelmezésével. Továbbá, e nyelvi megformáltság a kritika irányát is előrevetíti, mivel e kifejezések általánosságban a kultúrához, és nem a szűken értelmezett történelemhez kapcsolódnak. A tudatos, és így a bevettől eltérő, nyelvhasználattal a szerző tehát olyan környezetet teremt, mely egyrészről felerősíti kritikáját, másrészt segíti annak könnyebb befogadását.
Péter tézise könnyen összefoglalható. Kiindulópontja, hogy a kortárs Közép-Európa-fogalom vizsgálata, minden látszat ellenére, nem történészi, hanem eszmetörténészi feladat. Azaz azt nem, mint a történelmi múltat leíró történészi konstrukciót kell vizsgálni, hanem politikai eszmetörténeti jelenségként. Ebből pedig a kritikai módszer előtérbe állítása is következik, különös tekintettel arra, hogy a Péterre oxfordi éveiben nagy hatást gyakoroló John Plamenatz is kifejezetten fontosnak tartotta a politikai eszmék és művek kritikai megközelítését.[11] Ha pedig a nyolcvanas évektől lendületet kapó Közép-Európa-gondolatra az eszmetörténet irányából tekintünk, akkor Péter szerint nyilvánvalóvá válik, Közép-Európa valójában politikai eszme. Kifejezett célja pedig, hogy a felbomló szovjet birodalom árnyékában megalapozza azt a gondolatot, hogy a régió államai különböznek a szovjet blokk többi részétől, és e jellemzőik miatt valójában Nyugat-Európához kapcsolódnak.[12]
Azonban Közép-Európa ilyen irányú megközelítése több problémát is rejt magában. Elsőként arra kell felfigyelni, hogy amikor történészek a fenti értelemben beszélnek Közép-Európáról és annak egységes jellemzőit, illetve szoros nyugati kötődését hangsúlyozzák, akkor Péter szerint alapvető módszertani hibát követnek el.[13] Visszavetítik ugyanis a jelen - nyolcvanas évek - és a elképzelt jövő céljait a múltba és ezáltal szelektíven, a saját koncepciójukat megerősítendő rendezik össze a történelmi tényeket egy "vágyott" egységes képpé. Péter szerint bármilyen valódi történeti igényű vizsgálat képes eltüntetni Közép-Európa fogalmát, mivel önkényességére és megalapozatlanságára mutat rá.[14] Végső soron tehát, a történelmi Közép-Európa, ahogyan azt a nyolcvanas évektől a térség történészei és értelmiségei használták, nem több, mint egy imaginárius regionális identitás visszavetítése a múltba, és így nem történelmi fogalom, hanem politikai eszme, melynek - ezt Péter sem tagadja - meg volt a maga szerepe a közép- és kelet-európai népi demokráciák felbomlásában, a szovjet blokk dezintegrációjában.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
