A 2010. április 26-án nyilvánosságra hozott választási eredmények után nyilvánvalóvá vált, hogy Magyarország a rendszerváltás óta másodszor került olyan kivételes helyzetbe, hogy a kétharmados parlamenti többség birtokában - konszenzus nélkül is, pusztán a kormánypártok egyetértése mellett - keresztülvihetővé vált egy érdemi választójogi reform. A választások éjszakáján a kérdés már csupán csak az volt, hogy a szintén kétharmados Horn-kormánnyal ellentétben az új kormány élni fog-e ezzel a lehetőségével, vagy sem. Mára ez már "fait accompli", hiszen kisebb-nagyobb ellenzéki utózöngék ellenére a választójogi reform idén év elejével lezárult. A nem is olyan rövid, hozzávetőleg másfél éves időablakon, ami a választójogi rendszeren nyílt, több kérdés - közöttük az internetes szavazás - sem tudta "beküzdeni" magát az újonnan kialakított és mára már kodifikált új választójogi rendszerbe. Az internetes szavazási mód kimaradásának, csakúgy, mint minden egyéb kifelejtett kérdés "kudarcának" megvolt a maga szakmai, kulturális, érdekeltségi és politikai oka, amelyek viszont még tudományos feltárásra várnak.
A választójogi reform keretrendszerét az új alkotmány és az abban meghatározott "új kategóriás" úgynevezett sarkalatos törvény, a választójogi törvény módosításának iker pillérei jelentették. Az év elején hatályba lépett 2011. évi CCIII. törvény az országgyűlési képviselők választásáról egy időre ismét pontot tett a választójogi kérdésekre, így a téma újranyitása ismét a jövő bizonytalan homályába veszett.
A választójogi reform a harmadik évezred első évtizedének végére számos ok miatt nagyon aktuálissá vált, és már csak a választásokon megszerzett kétharmadra és a hozzá kapcsolódó politikai szándékra "várt", mint szikrára, hogy berobbantsa a drasztikus változási folyamatot.
Melyek voltak többek közt ezek a tényezők?
a) Az 1989-es választójogi berendezkedés és azt kodifikáló 1989-es törvény csak egy átmeneti időszakra, egyszerűbben fogalmazva egyetlen választási ciklusra készült, később folyamatos módosításokon esett át. Az anyagi jogi és eljárásjogi kérdések csak a '90-es évek végén a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvénnyel váltak külön. Az újszülött magyar demokrácia egyik működési alapköve a kormányozhatóság mindenekfeletti megteremtése volt. Egy olyan kritikus átmeneti időszakban, mint a nyolcvanas évek vége, kilencvenes évek eleje, a rendszerváltó pártok mindenképpen el kívánták kerülni a negyedik köztársaság Franciaországából már jól ismert politikai váltógazdaságot, ahol az átlagos kormány életciklusa nem haladta meg a hat hónapot. A francia politológiai szakirodalom nem véletlenül nevezi a kormányok keringőjének - valse des gouvernements[1] - a kormányzati váltógazdaságnak ezt az időszakát. A kormányozhatóság melletti hazai politikai elkötelezettség az Antall-Tölgyessy paktum mellett az óvatos és preventív választójogi kodifikációban is érezhetően testet öltött. A parlamenti bejutáshoz szükséges küszöb meghatározása és a vegyes választási rendszer mellett letett politikai voks mind-mind a politikai biztonságot, a szélsőségek kiszűrését és a kormányozhatóságot szolgálta. A lengyel választások eredményeként akkorra már előállt széttöredezett kaotikus lengyel parlamenti összetétel és kiszámíthatatlan belpolitika kellő elrettentő erő volt a hazai politikai elit számára.[2] A relatíve alacsony bejutási küszöb következtében a lengyel politikai stabilitás Franciaország negyedik köztársaságának képét vetítette előre Kelet-Európa északi részén is. 2010-ben joggal merült fel a kérdés, hogy a két évtizeddel ezelőtt megalkotott jogszabályi keret nem érett-e meg formájában és bizonyos mértékig elveiben az újragondolásra.[3]
b) A rendszerváltás gyors iramában részletesen át nem gondolt és a választójogi rendszerbe be nem épített külföldi magyarság jogainak, integrációjának kérdése a mostani választójogi reform során érthető módon intenzívebben merült fel, mint annak idején a rendszerváltáskor, amikor a függetlenség megszerzése volt elsősorban fókuszban, nem annyira a külföldi magyarság kérdése. A kétharmados parlamenti többség, illetve a nemzeti elkötelezettségű kormányzás párosának szinte törvényszerű következménye volt, hogy egyik alapkérdése lesz a nemrég lezárt választójogi reformnak. Ez utóbbi kérdést természetesen politikai hovatartozás szerint ítélik meg a felek, nemzeti elkötelezettségnek vagy éppen hatalmi garanciának nevezve a motivációt.
c) Az uniós csatlakozás előtti jogharmonizációs kényszer - miszerint minden magyar állampolgár részére meg kell teremteni a külföldi külképviseleteken történő szavazás lehetőségét, függetlenül az állampolgár választás időpontjában történő tartózkodási helyétől - lerombolta a kettős korlátozó "védelmi rendszer" első elemét, az anyaországon belüli tartózkodás kötelmét a választások idejére.
d) A második "védvonal" (állandó magyarországi lakcím szükségessége a szavazáshoz) alapjai pedig a mostani, 2010-2011-es választójogi reformmal inogtak meg, mivel a hazai állandó lakcímmel rendelkezés kötelezettsége nemcsak a kormányzati, de még némely ellenzéki választójogi javaslatából is világosan kiolvashatóak voltak.
e) Végül, de nem utolsósorban az Alkotmánybíróság több határozatában hívta fel a figyelmet és "kényszerítette" a magyar parlamentet a választókerületek újrarajzolására, mert az olyan mértékű eltérést mutatott országosan, ami értelmezhetetlenné tette már a szavazatok egyenlőségének elvét. Míg Veszprém 6. választókerületében 74 000 választópolgár juttatott egy képviselőt a parlamentbe, addig Pest megye 12. választókerületében 26 000 ezer.[4]
A történelem során a szavazat leadásának nagyszámú lehetősége alakult ki és honosodott meg a különböző országokban és birodalmakban. Ez az ív a személyes megjelenéstől a cserépdarabokon történő szavazáson át a legújabb kori vívmányig, az elektronikus szavazásig húzódik. De hogyan is állunk ezzel a kérdéssel kis hazánkban? A modern kori választási technikákat elemezve a személyes megjelenés és a papír alapú nyilvántartás volt a legmeghatározóbb választáslebonyolítási forma. Ez az elmúlt évtizedekben egészült ki csupán, akkor is csak a feldolgozási oldalon[5] - tehát ekkor sem a szavazói oldalon - a számítógépes támogatással. Miközben a szavazói oldal (szavazatok leadásának módjaként) informatizálásában soha nem léptük át a Rubicont, az továbbra is mágikus határvonalként húzódik előttünk, mint a Róma provinciába seregével belépni szándékozó Julius Cézár előtt.[6] Mindez idő alatt más országok már évek óta megbízhatóan használják az internetes szavazás gyakorlatát.[7]
A választójogi reform adta kereteken belül az elektronikus szavazás kérdése minden eddiginél erősebb alternatívaként került napirendre,[8] ami több tényező együttes hatásának köszönhető.
a) Az óvatos és konzervatív politikusi hozzáállás alapján az elektronikus szavazás még akár évtizedekig is tetszhalott állapotban hevert volna kis hazánkban, de a külföldi magyar állampolgárok választójoggal történő felruházásának lehetősége új esélyt biztosított az új technikai megoldási alternatívának. Átütő sikert végül mégsem hozott a szerencsésnek indult témakapcsolás.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
