Thomas Hügi zürichi ügyvéd tollából 2015-ben, a Stämpfli Verlag gondozásában jelent meg a Sportrecht (Sportjog) című, a sportjogról szóló német nyelvű monográfia, jogi egyetemi tankönyvsorozat részeként.
Az író előszavában kijelenti, hogy bár sportjogi témában sok tanulmány születik Svájcban, ezek mindegyike csupán egy-egy "szeletére" koncentrál ennek a szerteágazó, keresztülfekvő jogágnak, és mivel egyébként sem született hosszú idő óta átfogó mű a svájci sportjogról, ezért célja az, hogy e kötetével betöltse az ország jogirodalmában keletkezett űrt. A kötetnek a sportpiacot követő, gazdasági alapú szisztematikus felépítése a szervezett sport értékteremtő láncának (Wertschöpfungskette) egyes fokozatait követi, mivel a szerző szerint a sportjog túlságosan szerteágazó, sőt részben áttekinthetetlen jogterület, így azt a sportpiacot leképező strukturálással kívánta bemutatni. A mű így négy nagy egységre tagolódik, de csak a hosszú kiegészítő részek után. Az előszót követően egy átfogó tartalom-áttekintés, majd részletes tartalomjegyzék következik, amely után a rövidítésjegyzék és a bibliográfia kap helyet, végül a felhasznált jogszabályok felsorolása, illetve válogatott internetlinkek következnek. Véleményem szerint legalább az utóbbi három egységet szerencsésebb lett volna a kötet végén elhelyezni, mivel ott egyébiránt csak a tárgymutató kapott helyet, egyfajta szerkezeti aránytalanság mutatkozik meg a könyv felépítésében.
A bevezetésben Thomas Hügi elemzi a sport fogalmát, áttekintést ad a sport történetéről, a sportpolitikáról, beszél magáról a sportjogról, valamint a sport funkciójáról és jelentőségéről. A sportjog címet viselő fejezetben a szerző magyarázza a lex sportiva fogalmát (mely a lex mercatoriából kiindulva kialakult jogszabályszerű normákat, társadalmi jellegű sportszabályokat jelenti). Ezen fejtegetése végén (helyesen) állást foglal abban a régóta vita tárgyát képező kérdésben, hogy a lex sportivának van-e az állami jogrenden kívüli, esetleg amellett kifejtett joghatása. A szerző nyomatékosan kijelenti, hogy ez teljesen kizárt; sportszövetségek nem alkothatnak jogot, szabályaik az állami normáknak hierarchikusan alárendeltek.
A sportjogot bemutató egységből kiemelendő még az az indokolás, miszerint a sportjog különösen nagy jelentőséggel bír Svájcban, hiszen nagyjából 60 sportszövetségnek és sportszervezetnek a székhelye található itt. Ezek a svájci jog szerinti egyesületi formában működnek, és a svájci jognak vannak alávetve. Ráadásul a nemzetközi sport-választottbíróság, a CAS (TAS) székhelye is Svájcban, Lausanne-ban található. A sport-választottbírósági eljárás a svájci jog szerint folyik, amennyiben a felek nem élnek jogválasztással.
A bevezető utáni első részben a sportrendezvény, ezt követően a sportrendezvény szervezőjére vonatkozó magánjogi és közjogi keretszabályok kerülnek ismertetésre, majd a sportrendezvény megszervezésére, illetve a finanszírozásra, aztán a jogi felelősségre, végül az állami és magánbíráskodásra (utóbbin belül Thomas Hügi helyesen megkülönbözteti az egyesületen, illetve a szövetségen belüli sportfegyelmi eljárást, valamint a CAS eljárását, azaz a sport-választottbíráskodást) vonatkozó szabályok következnek.
A sportrendezvény-szervezőkre vonatkozó állami szabályozásról szóló egységben vizsgálja a szerző a büntetőjogi felelősséget a sportban, elkülöníti a sportgazdasági bűncselekményeket, azaz a gazdasági és vagyon elleni bűncselekmények csoportját és a sportbüntetőjogot, amely kategóriába a sporton belüli élet és testi épség elleni cselekményeket sorolja. (A sportolókra vonatkozó harmadik részben a büntetőjogi felelősség körében az élet és testi épség elleni szándékos és gondatlan cselekményekre, valamint a sértett beleegyezésére tér majd ki a szerző, de csupán dióhéjban mutatja be ezeket, nem elemzi az eme cselekményekkel kapcsolatban felvetődő jogi kérdéseket.) Thomas Hügi azt fejtegeti a büntetőjogi részhez írott bevezetőjében, hogy bár (még) nincsenek speciális sporttényállások a svájci büntetőtörvényben, álláspontja szerint abszolúte lenne létjogosultságuk, mivel a sport gyorsan bekövetkezett elüzletesedéséhez kapcsolódóan megjelentek a korrupciós és manipulációs cselekmények a sportban, úgy mint a dopping és az erőszak, ezek pedig nemcsak távol állnak, hanem egyenesen összeférhetetlenek a sport olyan alapértékeivel, mint a fair versenyzés és egymás kölcsönös tisztelete.
A megértést könnyítendő, az állami szabályozást megelőzően lett volna érdemes tárgyalni a sportszervezetek típusait, valamit a magánjogi vonatkozásokat, s az ezt követő sportfinanszírozási fejezet után lett volna logikusabb az állami szabályozást elhelyezni, amely a sportbüntetőjoggal zárul, és utána "A magánjogi felelősség a sportban" címet viselő fejezet kerülhetett volna sorra, végül az egység lezárásaképpen az eljárási jogi rész. A szerző elképzelése szervesebben kapcsolja ugyan össze a részeket, viszont a megértést és a tanulást nem segíti elő. A szerző célja volt, hogy átfogó sportjogi műve a gyakorlat számára is hasznos legyen, és ebből a szempontból valóban felesleges az elgondolása szerinti logikai felépítését bírálni, ám a könyv elsődlegesen sportjogi tankönyvnek íródott, így a tanulhatósági szempont véleményem szerint megelőzi az egyéb logikai szempontokat.
A szerző vizsgálata tárgyává teszi a sportfinanszírozási kérdéskört is. Elkülöníti az állami és a magánfinanszírozást, ez utóbbit belső és külső finanszírozási kategóriákra osztja. A belső finanszírozáshoz sorolja az önfinanszírozási formákat, úgy mint a médiajogok, marketingjogok értékesítése, immateriális javak értékesítéséből származó bevételek. A külső finanszírozást három csoportra osztja, melyet idegen tőkének
- 37/38 -
(Fremdkapital, Debt), mezzanintőkének (Mezzaninkapital) és saját tőkének (Eigenkapital, Equity) nevez. Az idegen tőkéhez az operatív kötelezettségek tartoznak, például a médiajogokért kapott előleg a sportrendezvény megtartása előtt, illetve a pénzügyi kötelezettségek, mint a kölcsönszerződésen alapuló bankkölcsön. A saját tőkét a társaságok tulajdonosai által rendelkezésre bocsátott eszközök képezik. A mezzanintőke egy gyűjtőfogalom, melybe a különféle hibrid pénzügyi eszközök tartoznak, amelyek alapvetően idegen tőkeként jelennek meg, de közgazdaságilag saját tőkének tekinthetők. Ez a kategória jogilag nem szabályozott, de a pénzügyi szektorban szabályozási szinten is jelentőséggel bír, ilyenek például az átváltoztatható értékpapírok, kötvények.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
