A müncheni Johann Fritzweiler ügyvéd, Bernhard Pfister professzor, valamint Thomas Summerer ügyvéd által 1998-ban írt német Praxishandbuch Sportrecht,[1] azaz a Sportjog gyakorlati kézikönyve című alkotás nem tartozik a legfrissebb kiadványok közé. Ismertetése mégis releváns, mert rendkívül jól megszerkesztett, jól felépített könyv, melynek tartalma sem okoz csalódást a sport, illetve a sportjog iránt érdeklődőknek. Aki azonban a cím alapján könnyű, összefoglaló műre számít, az csalódik. A gyakorlati kézikönyv elnevezés ugyanis megtévesztő: a mű 700 oldalas, és semmiképpen sem kézi - mind súly, mind fogalmazásmód alapján meglehetősen nehéz. A kötet megjelenése, a letisztult, egyszerű formavilágú mustársárga-indigókék borító messziről jelzi az olvasónak, hogy szakkönyvet tart a kezében. A tipográfiai munka szép, a mű könnyen olvasható és jól kereshető. Gyakoriak a dőlt betűs kiemelések, különösen a fogalmi összehasonlításoknál; a gondolatjelek alkalmazása hosszabb felsorolásoknál, a bekezdések logikus tagolása. Jól áttekinthetőek a lap alján található hivatkozások, melyek a lehető legrövidebb, legtömörebb formában illesztettek be. A rövidítésekben való eligazodásban segítséget nyújt a könyv elején a rövidítések jegyzéke, a bibliográfia, illetve a kötet végén található név- és tárgymutató.
A kötet előszavában rámutat arra a mind a mai napig fennálló problémára, hogy a sportjog iránt érdeklődőknek, legyenek azok akár jogászok, szponzorok vagy hivatásos sportolók, nem áll rendelkezésükre átfogó, a sportjoggal foglalkozó mű, de tanulmány, jogeset sem. A szerzők álláspontja szerint a sportjog tulajdonképpeni nehézsége abból adódik, hogy a sportjog állami és nemzeti, nemzetközi szintű szabályozása együttesen is hatnak, de összeütközésbe is kerülhetnek egymással. Nem lehet mindig az állami apparátust, a bíróságot igénybe venni a sporttal kapcsolatban felmerülő vagyoni természetű viták rendezésére, mert ez ellehetetlenítené a sportot magát. Ám a gyengébbik fél pozíciójában álló sportolók, egyesületek, kis szövetségek védelme az erősebb féllel szemben is ugyanennyire fontos. A szerzők a sportjog e területének gyakorlati szempontból történő bemutatását tűzték ki célul.
A tartalomjegyzék áttekinthető, könnyű benne keresni, mivel rövidek a fejezetcímek és logikus a számozás. Az előszó után a bevezetésben olyan alapfogalmakkal ismerkedhet meg az olvasó, mint a sport, illetve a sportjog fogalma, a sportszövetségek autonómiája, szabályalkotása, a sportszövetségek és ezek autonómiájának határai.
A könyv hét fő részre tagolódik. Az egyes részek elejére beillesztették a tartalomjegyzék vonatkozó részét, valamint külön bevezetőket is írtak, ami jelentősen megkönnyíti a vaskos kötetben való eligazodást. Az első rész a sport és az állam kapcsolatával foglalkozik. Az első fejezet a sport és az alkotmány viszonya után ismerteti egyrészről a sportolókra, sportegyesületekre, sportszövetségekre vonatkozó alapjogokat, alapvető szabadságjogokat, az azokba való állami beavatkozást például a doppingszabályokra, a gyermekek versenyeztetésére vonatkozóan, valamint az alkotmányba ütköző magatartások szankcionálását, másrészről az állam jogait és kötelezettségeit a sportban és a hatáskörök területi szintek közötti megosztását. A fejezet valóban gyakorlati szempontból mutatja be a fent említett fogalmakat, szabályokat. A szerzők tömör, világos fogalmazásmódja a nem jogászok számára is érthetővé teszi a jogi fogalmakat. Egy, a címének némileg ellentmondóan vastag kötet esetében az első fejezet kiemelkedő jelentőségű az olvasó figyelmének felkeltése, illetve lekötése szempontjából. Jelen mű esetében véleményem szerint a kötet szerzői ennek az igénynek maradéktalanul eleget tettek. A második fejezet éppily lényegre törően, logikusan tördelve mutatja be a sport és a közigazgatás kapcsolatát. A sport állami támogatása, ennek jogi szabályozása, ezen belül a sportszövetségekre és az egyénekre vonatkozó jogi előírások után sportbiztonsági szempontból a sportnak a rendészeti szervek számára előírt szabályai, a környezetvédelem, a szomszédok védelme bemutatásával zárul az első rész.
A második rész a sportegyesületekkel, sportszövetségekkel kapcsolatos szabályozást írja le. Az első fejezet részletes tájékoztatást ad autonómiájukról, szervezetükről, szabályaikról, menedzsmentjükről. Ez a fejezet az alapfogalmak és a szabályozás hasonlósága miatt a magyar jogászoknak nem szolgál sok újdonsággal. Ám kiemelendő a nagyobb német sportszövetségek szervezeti felépítéséről és szabályairól szóló alfejezet, mely rendkívül könnyen áttekinthetően, pár mondatba tömörítve mutatja be a szövetségekre vonatkozó főbb adatokat, tudnivalókat. A továbbiakban a sportszervezetek jogi formáját, fizetésképtelenségét, a következő fejezetben a tagság, a szabályozás kötőerejét, valamint a fegyelmi, büntetési jogkörüket ismertetik.
A választottbíráskodás és az állami bíráskodás, valamint a fegyelmi bizottságok rövid bemutatását követően a választottbíráskodás felépítésének sokféle lehetséges módozatait érzékeltetendő, a szerzők különböző szövetségek, így a sakk-, futball-, jégkorong-, úszószövetség, könnyűatlétika választottbíróságainak felépítését ismertetik. Ez a bemutatás érdekes, olvasmányos, és tanulsággal szolgálhat a magyar gyakorlatra is. A szerzők kritikai megfogalmazásai a német szabályok vonatkozásában átszövik az igazságszolgáltatásról, különösképpen a választottbíráskodásról szóló fejezetet. A német szövetségek választottbírósági szabályainak rövid összefoglalásán keresztül talán sikerül érzékel-
- 37/38 -
tetni a szerzők kritikai megjegyzésein átsütő szakmai hozzáértését, pártatlan szemléletmódját. A német sakkszövetségben mindhárom választottbírónak alkalmasnak kell lennie a bírói hivatal viselésére; a választottbírák függetlenek, nem köti őket semmilyen utasítás vagy iránymutatás. A futballszövetségben sem a csapatsportágak állandó választottbíróságának, sem a csapatsportolók állandó választottbíróságának szabályai nem felelnek meg egy valódi választottbíróság követelményeinek. A futballszövetségben hiányzik a választottbírósági eljárásban való részvétel szabadsága, a Bundesliga feltétele, hogy a kötelezően aláírandó választottbírósági szerződés alapján az összes felmerülő vitahelyzetben kötelezően a Bundesliga választottbírósága jár el. A kizáró szabályok alapján a csapatsportolók választottbíróságát sem vehetik igénybe a futballjátékosok. A tornaszövetségnek sincs valódi választottbírósága, csupán választottbírósági bizottsága. A jégkorongszövetség választottbírósági szabályai nagyrészt megfelelnek egy valódi, független választottbíróság szabályainak, de a szövetség csak akkor ad játékengedélyt az egyesületeknek, ha aláírják a választottbírósági megállapodást a szövetséggel. Ez a kényszerítés szintén nem felel meg a valódi választottbírósági követelményeknek. Az úszószövetségben csak a kartelljogi vitákban nem engedélyezik a választási lehetőséget a választottbíráskodás és a rendes bírósági eljárás között. Egyebekben az úszószövetség szabályai alapján az eljárás függetlensége biztosított, mindkét fél választ egy választottbírót, akik megegyeznek az elnök személyében, akinek rendelkeznie kell a bírói hivatal viseléséhez szükséges képzettséggel. A könnyűatlétika szabályai szerint a választottbírókat a szövetség közgyűlése választja a sportoló részvétele nélkül. Ezt leszámítva a rendelkezések megfelelnek a valódi választottbíróságra vonatkozó követelményeknek. A szerzők apró megjegyzéseken, grammatikai fogásokon, például a szórenden keresztül érzékeltetik véleményüket, kritikai megnyilvánulásaik indirekt formában mutatkoznak meg.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
