Az Európai Unió tagállamainak bíróságai az emberi jogokat érintő döntéseiket több szinten megjelenő szabályozás alkalmazása mellett hozzák meg. A nemzeti alkotmányok mellett az Emberi Jogok Európai Egyezménye és az Európai Unió Alapjogi Chartája is hatással van a jogalkalmazó tevékenységre. Az uniós tagállamok bíróságainak az is a feladatuk, hogy az alapvető jogok védelmét az Európai Unió Bíróságával és az Emberi Jogok Európai Bíróságával együttműködésben lássák el. Jelen tanulmány célja, hogy felvázolja azokat a normatív kereteket, amelyekben a strasbourgi bíróság és a nemzeti bíróságok együttműködnek és bemutassa azokat az aktuális kérdéseket, amelyekre a nemzeti és nemzetközi jogalkalmazónak a jövőben választ kell majd adnia.
The courts of EU Member States make their decisions on human rights in a multi-layered system of human rights adjudication. In addition to national constitutions, the European Convention on Human Rights and the Charter of Fundamental Rights have an impact on their decision making. Thus, the courts of the EU Member States are also responsible for protecting fundamental rights in cooperation with the Court of Justice of the European Union and the European Court of Human Rights. The aim of this paper is to outline the normative framework within which the Strasbourg Court and national courts cooperate and to present the current issues to which national and international courts will need to respond in the future.
A bíróságok közti együttműködés normatív kereteinek meghatározásakor kiindulópont a nemzetközi szerződések jogforrási hierarchiában való elhelyezése.
Az Alaptörvény Q) cikk (2) és (3) bekezdése értelmében: "Magyarország nemzetközi jogi kötelezettségeinek teljesítése érdekében biztosítja a nemzetközi jog és a magyar jog összhangját. Magyarország elfogadja a nemzetközi jog általánosan elismert szabályait. A nemzetközi jog más forrásai jogszabályban történő kihirdetésükkel válnak a magyar jogrendszer részévé." Az Alkotmánybíróság a Q) cikkel tartalmilag hasonló Alkotmány 7. § (1) bekezdését úgy értelmezte, hogy az a nemzetközi és belső jog viszonyát tisztán dualista felfogás szerint fejezi ki. Ez azt jelenti, hogy szükséges a nemzetközi jogi normát valamilyen módon belső joggá transzformálni. A nemzetközi szokásjogot és az általános jogelveket maga az Alkotmány 7. § (1) bekezdése [jelenleg az Alaptörvény Q) cikk (2) bekezdése] transzformálja a magyar jogba. A nemzetközi szerződések pedig akkor válnak a magyar jog részévé, ha azokat törvény vagy kormányrendelet kihirdeti. Ebből az is következik, hogy a nemzetközi szerződések kizárólag a belső jogba való kihirdetésük révén keletkeztetnek jogot vagy kötelezettséget az egyének számára.[1]
A nemzetközi szerződések belső jogba transzformálása egy kétlépcsős eljárásban történik, amelyet a nemzetközi szerződésekkel kapcsolatos eljárásról szóló 2005. évi L. törvény szabályoz. A nemzetközi szerződés kötelező erejét (például aláírás, ratifikáció) előzetes felhatalmazás alapján a köztársasági elnök, illetve a külügyminiszter ismerheti el. Ehhez az szükséges, hogy a felhatalmazást a magyar jogalkotó törvény vagy kormányrendelet formájában megadja és egyben kihirdesse a nemzetközi szerződést a belső jogrendbe.[2]
Az Emberi Jogok Európai Egyezményét (a továbbiakban: EJEE, Egyezmény) Magyarországon az 1993. évi XXXI. törvény hirdette ki, erre tehát az egyének közvetlenül hivatkozhatnak az egyedi ügyekben. Eleinte nem volt egyértelmű, hogy az Emberi Jogok Európai Bíróságának (a továbbiakban: EJEB, Bíróság) joggyakorlata, illetve az abban foglalt jogértelmezés milyen kötőerővel bír az alkotmányértelmezés során.[3] Az Alkotmánybíróság aktuális gyakorlata mára azt kifejezésre juttatta, hogy kötelessége követni az Egyezményhez kapcsolódó esetjogot az Alkotmány [Alaptörvény] értelmezése során, amennyiben annak szövege megegyezik az Egyezmény szövegével. A 61/2011. (VII. 13.) AB határozat szerint a pacta sunt servanda elvéből következően az Alkotmánybíróságnak akkor is követnie kell a strasbourgi gyakorlatot, valamint az abban meghatározott alapjogvédelmi szintet, ha saját megelőző
- 1683/1684 -
precedens-határozataiból ez kényszerűen nem következne.[4]
Az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdés f) pontja és az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 32. § (1) és (2) bekezdései értelmében az Alkotmánybíróság jogosult vizsgálni a magyar jogszabályok nemzetközi szerződésbe ütközését, illetve megsemmisítheti a nemzetközi szerződésbe ütköző jogszabályt vagy jogszabályi rendelkezést. Az Alkotmánybíróság a jogszabályok nemzetközi szerződésbe ütközését bármelyik eljárása során hivatalból vagy az indítványozók kezdeményezésére vizsgálja. Ezt az eljárást az országgyűlési képviselők egynegyede, a Kormány, a Kúria elnöke, a legfőbb ügyész, valamint az alapvető jogok biztosa indítványozhatja. A bíró - a bírósági eljárás felfüggesztése mellett - az Alkotmánybíróság eljárását szintén kezdeményezi, ha az előtte folyamatban levő egyedi ügy elbírálása során olyan jogszabályt kell alkalmazni, amelynek nemzetközi szerződésbe ütközését észleli.
Az Alkotmánybíróság e hatáskörének gyakorlásával, valamint az Egyezménnyel és az EJEB ítéleteivel összefüggésben rögzítette, hogy "a nemzetközi szerződésből fakadó, Magyarországot terhelő kötelezettség feltárása során (vagyis a nemzetközi szerződésbe ütközés vizsgálata esetén) nem csak a nemzetközi szerződés szövegét, hanem az annak értelmezésére feljogosított szerv joggyakorlatát is alapul veszi."[5] A nemzetközi szerződésbe ütközés vizsgálata a normakontroll egy speciális változata, amely esetén az irányadó jogforrás nem az Alkotmány, hanem az érintett nemzetközi szerződés. A nemzetközi szerződés tartalmának feltárása során az Alkotmánybíróság alapul veszi "az Egyezmény hiteles (autoritatív) értelmezésének jogával az Egyezményben a részes államok által felruházott Bíróság joggyakorlatát".[6]
Aktuálisan tehát az a kérdés válik egyre határozottabbá, hogy a konkrét ügyön túlmutatóan milyen kötőereje lehet a strasbourgi bíróság egyedi ügyben hozott döntéseinek a jogalkalmazásra nézve.[7]
Érdemes a fenti kérdést a nemzetközi jog szemszögéből, az Egyezmény konkrét rendelkezésein keresztül megvizsgálni. 2021. augusztus 1-jétől az Egyezmény Preambuluma tartalmazza, hogy a szubszidiaritás elvével összhangban elsődlegesen a szerződő államok kötelessége, hogy az alapvető jogokat és szabadságokat biztosítsák, illetve megerősíti, hogy ennek során a szerződő államok mérlegelési mozgástérrel rendelkeznek. Az Egyezmény 13. cikke előírja a hatékony jogorvoslatok biztosítását az emberi jogok és szabadságok megsértése esetére, míg a 35. cikk (1) bekezdése elfogadhatósági feltételként határozza meg, hogy az ügyet csak akkor lehet a Bíróság elé terjeszteni, ha már az összes hatékony hazai jogorvoslatot kimerítették a nemzetközi jogi általánosan elismert szabályainak megfelelően. Az Egyezmény 46. cikke kimondja, hogy a szerződő felek vállalják és magukra nézve kötelezőnek tekintik a Bíróság végleges ítéletét minden ügyben, amelyben félként szerepelnek. Végül, az 53. cikk biztosítja a szerződő feleket arról, hogy az Egyezmény egy rendelkezését sem lehet úgy értelmezni, hogy az korlátozza vagy csorbítja azokat az emberi jogokat és alapvető szabadságokat, amelyeket bármely szerződő fél joga vagy az olyan egyezmény biztosít, amelynek ez szerződő fél a részese.
A szubszidiaritás elvét kifejező normatív rendelkezésekből az következik, hogy az Egyezményben garantált jogok és szabadságok védelme elsődlegesen a szerződő államok feladata, a nemzeti jogrendszerekben szabályozott eljárásoknak e jogok és szabadságok hatékony védelmét kell biztosítaniuk. Az Egyezmény Preambulumába újonnan bekerült szubszidiaritás elvének elsődleges letéteményesei a rendes bíróságok és az Alkotmánybíróság, amennyiben kötelezően kimerítendő jogorvoslati fórumként ezek a bíróságok kerülnek először abba a helyzetbe, hogy a jogkorlátozó közhatalmi aktus jogszerűségét az Egyezmény és a strasbourgi esetjog szempontrendszerét alkalmazva értékeljék.[8] A Bíróság oldaláról nézve a szubszidiaritás elve önkorlátozásra ösztönöz, más szóval a Bíróság jellemzően tartózkodik átvenni egy negyedfokú bíróság szerepét vagy vizsgálni olyan kérdéseket, amelyek a részes államok mérlegelési mozgásterébe tartoznak.[9]
Mindezek mellett a Bíróság gyakorlatában körvonalazódni látszik egy olyan tendencia, hogy -összhangban a szubszidiaritás elvével - nem a jogkorlátozó állami aktus Egyezménnyel való összhangját vizsgálja, hanem azt, hogy a nemzeti bírósági eljárásban megvalósult-e az Egyezményben foglalt jogok védelme.[10] Ebben az esetben a Bíróság lényegében azt értékeli, hogy a nemzeti bíróságok a versengő érdekek közti mérlegelést az Egyezmény és esetjog kritériumai alapján elvégezték-e és megfelelő következtetéseket vontak le arra vonatkozóan, hogy megvalósult-e a kettő közti helyes egyensúly.[11] Érdemes megjegyezni, hogy a szubszidiaritás elvének minél hatékonyabb érvényesítése iránti igény - vagyis az,
- 1684/1685 -
hogy az emberi jogok elsődleges védelmezői a részes államok és hozzájuk képest a nemzetközi bíróság tevékenysége csak kisegítő jellegű -, nem kizárólag a Bíróság oldaláról fogalmazódott meg. Az Európa Tanács tagállamai a Bíróság működését figyelemmel kísérik és deklarációkba foglalják javaslataikat a rendszerszintű hiányosságok megoldására.[12] A 2019-ben elfogadott koppenhágai deklaráció ekként tartalmazta, hogy a szubszidiaritás elve, amely a Bíróság joggyakorlatában folyamatosan fejlődik, "meghatározza a Bíróság felülvizsgálatának módját".[13] A szubszidiaritás azt jelenti, hogy a nemzeti hatóságok elvileg jobban tudják értékelni a helyi szükségleteket, mint egy nemzetközi bíróság, így mérlegelési mozgástérrel rendelkeznek az Egyezmény végrehajtásának és alkalmazásának módját illetően.[14] A Bíróságnak a mérlegelési mozgástérrel kapcsolatos ítélkezési gyakorlata elismeri, hogy egy adott problémára több megoldás is létezhet, és mindegyik összeegyeztethető lehet az Egyezménnyel. Ebből következik, hogy amennyiben a mérlegelést nemzeti szinten a Bíróság ítélkezési gyakorlatában meghatározott kritériumoknak megfelelően végezték el, a Bíróság általában nem helyettesíti saját értékelésével (saját arányossági vizsgálatával) a nemzeti bíróságok döntését, kivéve, ha nyomós okok szólnak ellene.[15]
Változó, hogy a Bíróság milyen terjedelemben és mértékben várja el az Egyezmény és az esetjogban következetesen kimunkált követelmények alkalmazását. A jövőben így egyre határozottabban fogalmazódhat meg az az igény a részes államok bíróságai részéről, hogy az Egyezmény nemzeti eljárásokban történő alkalmazásával kapcsolatos kritériumait a Bíróság következetesen kimunkálja.[16]
A fentiek fényében érdemes megvizsgálni, hogy melyek azok a konkrét eljárási rendelkezések, amelyek lehetővé teszik a hazai bíróságok és az Alkotmánybíróság számára, hogy az Egyezményt és a Bíróság esetjogából fakadó követelményeket összevessék a belső jogszabályokkal, illetve akár saját gyakorlatukkal.
A rendes bíróságok szerepe az Egyezmény és az esetjog érvényre juttatásában elsődleges, függetlenül attól, hogy a Bíróság az Abtv. 26. § (1) bekezdése és 27. § (1) bekezdése szerinti alkotmányjogi panaszt hatékonynak, és mint ilyet kötelezően kimerítendő jogorvoslatnak minősítette.[17] Ennek oka, hogy az alapjogvédelem letéteményesei elsődlegesen a rendes bíróságok, hiszen az esetleges alapjogsérelem végső orvoslására a rendes bírósági eljárásban kerül sor.[18]
A rendes bírósági eljárás szemszögéből nézve külső és belső eljárásjogi lehetőségek garantálják az Egyezmény és az esetjog érvényesülését. Külső eljárásjogi lehetőségről van szó, ha az ügyben alkalmazandó jogszabály nem teszi lehetővé a jogkorlátozó aktus arányosságának vizsgálatát a strasbourgi esetjogban kimunkált standardok alapján. Ekkor az eljáró bíró az Abtv. 32. § (2) bekezdése szerinti normakontroll-indítvánnyal élhet: a bíró - a bírósági eljárás felfüggesztése mellett - az Alkotmánybíróság eljárását kezdeményezi, ha az előtte folyamatban levő egyedi ügy elbírálása során olyan jogszabályt kell alkalmaznia, amelynek nemzetközi szerződésbe ütközését észleli. Az eljárás eredménye az, hogy az Egyezménnyel ellentétes jogszabályt az Alkotmánybíróság részben vagy egészben megsemmisíti az Abtv. 42. § (1) bekezdése alapján.
A külső és belső eljárásjogi lehetőségek együtt garantálják a Bíróság esetjogának érvényre jutását az alkotmányjogi panasz eljárásban. Például, ha az ügyben eljáró rendes bíróság valamely Egyezményben foglalt alapjogot korlátozó aktus arányossági vizsgálatát egyáltalán nem végezte el, vagy a strasbourgi esetjog szerinti releváns kritériumok értékelését teljesen mellőzte, az Alkotmánybíróság meghatározhatja azt a keretrendszert, amelyben a mérlegelést a megismételt rendes bírósági eljárásban el kell végezni.[19] Az alkotmánybírósági határozat a rendes bíróságot az arányossági mérlegelés lefolytatására kötelezheti, de a
- 1685/1686 -
mérlegelés eredménye tekintetében a bíróságot szabadság illeti meg.[20]
A Kúria az előzetes döntéshozatali indítványra indult jogegységi eljárásán keresztül[21] is szerepet játszat az Egyezmény érvényre juttatásában, hiszen a korlátozott precedensrendszer bevezetése szorosabbra fűzte a Kúria és az Alkotmánybíróság kapcsolatát. Ha az Alkotmánybíróság valamely jogszabály értelmezésével kapcsolatban úgy állapít meg alkotmányos követelményt, hogy a Kúria addigi joggyakorlatát egyértelműen megváltoztatja, akkor elengedhetetlen a jogegységi eljárás lefolytatása. Ennek indoka, hogy kizárólag a Kúria jogosult arra, hogy a korábbi határozataihoz fűződő precedenshatást feloldja és megállapítsa, hogy az alkotmányos követelménnyel egyébként ellentétes határozatai kötelező erejűként nem hivatkozhatók. Ennek elmaradása kiszámíthatatlan, bizonytalan jogalkalmazáshoz vezetne, hiszen a kúriai tanácsoknak és alsófokú bíróságoknak egymásnak ellentmondó kúriai határozatokat kellene követniük.[22] Ennek következtében nemcsak az alkotmányos követelmények csatornázhatók be hatékonyan a rendesbírósági gyakorlatba, hanem azok az Egyezménnyel kapcsolatos kritériumok is, amelyekkel összhangban az alkotmányos követelményt megállapították, illetve amelyeket alapul véve az adott jogszabályt értelmezték.
Az Egyezmény és az esetjog belső, a rendes bírósági eljárásban történő érvényesítésének eszköze, ha az esetjogból levezethető standardok a jogszabályok értelmezéséhez adnak iránymutatást az eljáró bíró számára. A Bíróság ítéleteibe foglalt kritériumok a nemzeti jogszabály értelmezéséhez kötelezően vizsgálandó iránymutatást[23] nyújtanak a hazai bíróságok számára, amennyiben az ügyben alkalmazandó Alaptörvény, illetve jogszabály az alapjog lényegi tartalmát az Egyezménnyel azonos módon fogalmazza meg. Ebben a körben fontos elhatárolni az esetjogból levezethető kritériumok értelmezés során történő látszólagos alkalmazását a valódi alkalmazástól. Előbbi esetben a rendes bíróság az esetjogra és az abból levezethető alapelvekre csak eshetőlegesen, példálózó jelleggel hivatkozik anélkül, hogy ezeket az ügyben megállapított tényállásra vonatkoztatná, figyelemmel az ügy egyedi körülményeire.[24] Ezzel szemben az esetjogban kimunkált standardok valódi alkalmazása azt jelenti, hogy az ügy érdeméhez kapcsolódó jogi indokolás tartalmazza a releváns jogszabályok értelmezéséhez használt esetjogból eredő kritériumokat, illetve azokat az okokat, amelyek miatt egy követelményt az eljáró bíró nem talált irányadónak, figyelemmel az adott ügy egyedi körülményeire.
A fentiekből persze nem következik, hogy a strasbourgi esetjogban kimunkált követelmények abszolútak lennének, illetve azok követése az ügy egyedi körülményeitől vagy az eljárásjogi szabályok által meghatározott keretektől függetlenül kötelező lenne, legyen szó akár az Alkotmánybíróság vagy rendes bíróság döntéséről. Az eltérés - összhangban a részes államoknak biztosított mérlegelési szabadsággal -megfelelő indokolás mellett lehetséges, sőt szükségszerű. A jövőben azonban tisztázandó kérdés, hogy az indokolt eltérés ellenére a Bíróság megállapítja-e az Egyezményben foglalt jog megsértését, amennyiben az ügyben az eljárását kezdeményezték.
A tanulmány a bíróságok közti együttműködés normatív kereteit mutatta be, különös tekintettel a strasbourgi Bíróság és a nemzeti bíróságok közti együttműködésre. Az Alaptörvény és az Egyezmény egyaránt tartalmaz normatív szabályokat, amelyek keretén belül a hatékony együttműködés megvalósítható. Ezen túlmenően a tanulmány utalt az Egyezményt érintő módosításra és a szubszidiaritás elvének hatékony kikényszerítése iránti igény megjelenésére. Ezzel párhuzamosan rávilágított a felülvizsgálat esetjogban kialakuló új mércéjére is. A változás középpontjában az áll, hogy a Bíróság a sérelmezett korlátozás arányossági vizsgálatát mellőzheti és a nemzeti bíróság mérlegelésének teljes mozgástered ad, amennyiben azt a hazai fórum az esetjogból származó kritériumok átfogó értékelése alapján elvégezte. Fontos megjegyezni, hogy a felülvizsgálat újabb mércéjével kapcsolatban az elvárt követelmények további pontosítása szükséges a Bíróság részéről azért, hogy a nemzeti jogalkalmazók, különösen a bíróságok felismerjék, mit szabad tenniük az Egyezményben foglalt jogok és szabadságok hatékony védelme érdekében. Végül, a tanulmány kísérletet tett olyan hazai eljárásjogi lehetőségek azonosítására, amelyek keretében az eljáró bíróság az arányossági vizsgálatot a strasbourgi gyakorlatra figyelemmel tudja elvégezni.
[1] Arnardóttir, Mjöll Oddny: The "procedural turn" under the European Convention on Human Rights andpresumptions of Convention compliance, International Journal of Constitutional Law, 2017/15, 9-35.
- 1686/1687 -
[2] Background paper to seminar to mark the opening of the judicial year, 30 January 2015, www.echr.coe.int/documents/seminar_background_paper_2015_eng.pdf.
[3] Bevezetés az alkotmányjogba (szerk.: Gárdos-Orosz Fruzsina - Halász István), Dialóg Campus, Budapest, 2019.
[4] Chronowski Nóra - Csatlós Erzsébet: Judicial Dialogue or National Monologue? International Law and Hungarian Courts, ELTE Law Journal, 2013/1.
[5] Dudás Dóra Virág: Az Emberi Jogok Európai Bírósága és a hazai közigazgatási bíróságok közötti kölcsönhatás, Fundamentum, 2014/1-2, 103-114.
[6] Ficsor Krisztina - Patyi András: A jogegységi panasz eljárás mint a jogegység biztosításának eszköze a Kúria gyakorlatában, Kúriai Döntések-Bírósági Határozatok, 2022/8, 1311-1320.
[7] Glas R. Lize: From Interlaken to Copenhagen: What has Become of the Proposals Aiming to Reform the Functioning of the European Court of Human Rights?, Human Rights Law Review, 2020/20, 121151.
[8] Molnár Tamás: A nemzetközi jog és a belső jog viszonya, Internetes Jogtudományi Enciklopédia (szerk.: Jakab András-Fekete Balázs), 2018, https://ijoten.hu/szocikk/a-nemzetkozi-jog-es-a-belso-jog-viszonya.
[9] Mowbray Alastair: Subsidiarity and the European Convention on Human Rights, Human Rights Law Review, 2015/15, 313-341.
[10] Nemzetközi jog (szerk.: Kende Tamás-Nagy Boldizsár-Sonnevend Pál-Valki László), Wolters Kluwer Hungary, Budapest, 2018.
[11] Orosz Dzsenifer: Az eljárásalapú felülvizsgálat az Emberi Jogok Európai Bíróságának gyakorlatában, In: A nemzetközi jog, az uniós jog és a nemzetközi kapcsolatok szerepe a 21. században. Tanulmányok Valki László tiszteletére (szerk.: Kajtár Gábor - Sonnevend Pál), ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 2021, 405-417.
[12] Sonnevend Pál - Vittay Melinda: A nemzetközi emberi jogi garanciák hatása a magyar alkotmányos rendben, In: Szuverenitás és államiság az Európai Unióban. Kortárs kihívások és kérdések (szerk.: Chronowski Nóra), Eötvös Kiadó, Budapest, 2017, 251-266.
[13] Somody Bernadette - Vissy Beatrix: Az alkotmánybírósági döntések rendesbírósági végrehajtása: normatív elvárások - tényleges gyakorlat, MTA Law Working Papers, 2018. ■
JEGYZETEK
[1] Nemzetközi jog (szerk.: Kende Tamás - Nagy Boldizsár -Sonnevend Pál - Valki László), Wolters Kluwer Hungary, Budapest, 2018, 237-239.; Molnár Tamás: A nemzetközi jog és a belső jog viszonya, Internetes Jogtudományi Enciklopédia (szerk.: Jakab András - Fekete Balázs) 2018, https://ijoten.hu/szocikk/a-nemzetkozi-jog-es-a-belso-jog-viszonya (2023. július 1-jei letöltés).
[2] Nemzetközi szerződésekkel kapcsolatos eljárásról szóló 2005. évi L. törvény 10. § (1) bekezdés.
[3] Sonnevend Pál - Vittay Melinda: A nemzetközi emberi jogi garanciák hatása a magyar alkotmányos rendben, In: Szuverenitás és államiság az Európai Unióban. Kortárs kihívások és kérdések (szerk.: Chronowski Nóra), Eötvös Kiadó, Budapest, 2017, 260.
[4] Sonnevend - Vittay i. m. 261-262.
[5] 3157/2018. (V. 16.) AB határozat, Indokolás [21], 21/2018. (XI. 14.) AB határozat, Indokolás [16].
[6] 21/2018. (XI. 14.) AB határozat, Indokolás [16], 166/2011. (XII. 20.) AB határozat.
[7] Bevezetés az alkotmányjogba (szerk.: Gárdos-Orosz Fruzsina - Halász István), Dialóg Campus, Budapest, 2019, 376.
[8] Dudás Dóra Virág: Az Emberi Jogok Európai Bírósága és a hazai közigazgatási bíróságok közötti kölcsönhatás, Fundamentum, 2014/1-2, 104.
[9] Mowbray Alastair: Subsidiarity and the European Convention on Human Rights, Human Rights Law Review, 2015/15, 313-341. Background paper to seminar to mark the opening of the judicial year, 30 January 2015 www.echr.coe.int/documents/seminar_background_paper_2015_eng.pdf.
[10] Von Hannover v. Germany, nos. 40660/08 and 60641/08, § 98, ECHR 2012. Az eljárásalapú felülvizsgálattal kapcsolatban lásd Arnardóttir, Mjöll Oddny: The "procedural turn" under the European Convention on Human Rights and presumptions of Convention compliance, International Journal of Constitutional Law, 2017/15, 9-35.
[11] Von Hannover v. Germany, nos. 40660/08 and 60641/08, § 124-125, ECHR 2012.
[12] Az egyes nyilatkozatok átfogó értékelésével kapcsolatban lásd Glas R. Lize: From Interlaken to Copenhagen: What has Become of the Proposals Aiming to Reform the Functioning of the European Court of Human Rights?, Human Rights Law Review, 2020/20, 134.
[13] Koppenhágai Deklaráció, para. 28.
[14] Koppenhágai Deklaráció, para. 28. (b).
[15] Koppenhágai Deklaráció, para. 28. (c).
[16] A nemzeti bírósági eljárásokra fókuszáló felülvizsgálat egyik példája a von Hannover-jogeset, amelyben a Bíróság azt értékelte, hogy a kiadó véleménynyilvánításhoz fűződő szabadsága mennyiben korlátozhatja a kérelmező magánélethez való jogát. Kifejtette, hogy az Egyezmény 8. cikkének betartását szolgáló eszközök megválasztása a szerződő államok mérlegelési mozgásterébe tartozik. A mérlegelési mozgástér azonban együtt jár azzal, hogy a Bíróság az Egyezmény részes államok általi betartását ellenőrzi. Érvelése szerint, ha a nemzeti bíróság a versengő jogok közti helyes egyensúlyt az esetjogban lefektetett kritériumokkal összhangban vizsgálja, akkor a Bíróságnak nyomós indokokra van szüksége ahhoz, hogy a döntését saját álláspontjával helyettesítse. A konkrét ügyben a nemzeti bíróság a 8. cikkben foglalt pozitív kötelezettségét azzal teljesítette, hogy a helyes egyensúly megtalálásához a releváns esetjogban foglalt kritériumokra kifejezetten hivatkozott, és ezeket alkalmazva hozta meg döntését. Más ügyekben az EJEB nem elégedett meg azzal, hogy a nemzeti bíróság az esetjogban foglalt kritériumokra kifejezetten hivatkozott, azt is értékelte, hogy a strasbourgi esetjogban kimunkált standardok alkalmazása nem volt "nyilvánvalóan észszerűtlen". Orosz Dzsenifer: Az eljárásalapú felülvizsgálat az Emberi Jogok Európai Bíróságának gyakorlatában, In: A nemzetközi jog, az uniós jog és a nemzetközi kapcsolatok szerepe a 21. században. Tanulmányok Valki László tiszteletére (szerk.: Kajtár Gábor-Sonnevend Pál), ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 2021, 405-417.
[17] Szalontay v. Hungary, no. 71327/13, § 37, ECHR 2019.
[18] Somody Bernadette - Vissy Beatrix: Az alkotmánybírósági döntések rendesbírósági végrehajtása: normatív elvárások - tényleges gyakorlat, MTA Law Working Papers, 2018, 5.
[19] Az Alkotmánybíróság határozatának a megismételt bírósági eljárásban érvényesülő kötőerejével kapcsolatban lásd Somody - Vissy i. m. 14.
[20] Uo. 15.
[21] A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény (a továbbiakban: Bszi.) 32. §-a szerint előzetes döntéshozatali indítványra jogegységi eljárásnak akkor van helye, ha az egységes ítélkezési gyakorlat biztosítása érdekében jogegységi határozat meghozatala, korábbi jogegységi határozat megváltoztatása vagy hatályon kívül helyezése szükséges, vagy ha a Kúria valamely ítélkező tanácsa jogkérdésben el kíván térni a Kúria Bírósági Határozatok Gyűjteményében (a továbbiakban: BHGY) közzétett határozatától. A Bszi. 41/B. § értelmében jogegységi panasz alapjául szolgálhat az, ha a Kúria ítélkező tanácsa e kötelezettségének nem tesz eleget és a korábban a BHGY-ban közzétett határozattól jogegységi eljárás kezdeményezése nélkül tér el. A Kúria jogegységesítő tevékenységével kapcsolatban lásd Ficsor Krisztina - Patyi András: A jogegységi panasz eljárás mint a jogegység biztosításának eszköze a Kúria gyakorlatában, Kúriai Döntések-Bírósági Határozatok, 2022/8, 1311-1320.
[22] 2/2023. Jogegységi határozat (Jpe.IV.60.036/2022/11. szám) a Földforgalmi törvényben rögzített "közvetlen megelőző" minősítés megítéléséről.
[23] Sonnevend - Vittay i. m. 262.
[24] Chronowski Nóra - Csatlós Erzsébet: Judicial Dialogue or National Monologue? International Law andHungarian Courts, ELTE Law Journal, 2013/1, 18.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző LL.M. főtanácsadó, Kúria. A tanulmány a szerző álláspontját tartalmazza és az nem értelmezhető a Kúria állásfoglalásaként.
Visszaugrás
