Magyarország Alaptörvénye III. cikkének (1) bekezdése kimondja, hogy "senkit sem lehet kínzásnak, embertelen, megalázó bánásmódnak vagy büntetésnek alávetni, valamint szolgaságban tartani." E tilalom a büntetőjog, különösképp a büntetés-végrehajtás területén kiemelt jelentőséggel bír, nem véletlen, hogy a büntetés-végrehajtási kódexünk[2] preambulumának egyik "sarokpontját" képezi.[3] Bár az Emberi Jogok Európai Bírósága (továbbiakban: EJEB) ítéletei[4] vagy a közelmúltban bevezetett kártalanítási eljárás tapasztalatai[5] alapján elsősorban a letartóztatás és a szabadságvesztés végrehajtása során merülhet fel a hivatkozott emberi jog sérelme, büntető igazságszolgáltatási rendszerünk más elemei is szükségszerűen kapcsolódnak a kínzás és az embertelen, megalázó bánásmód tilalmához. Jelen tanulmányban a kóros elmeállapotú elkövetőkkel szemben alkalmazott speciális intézkedést, a kényszergyógykezelést és az annak végrehajtási helyéül szolgáló Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet (továbbiakban: IMEI) kívánom bemutatni, figyelemmel a kínzás tilalmának érvényesülésére. A kényszergyógykezelés specialitását adja, hogy a beszámíthatatlan elkövetővel szemben nem elsősorban a büntetendő cselekmény miatti megtorlást juttatja érvényre, hanem terápiás, nevelő, gyógyító célokat szolgál.[6] Vizsgálatát indokolja emellett az is, hogy a kényszergyógykezelésre ítéltek kiszolgáltatottságát nem kizárólag a személyi szabadság elvonása eredményezi - mint a szabadságvesztés vagy az elzárás esetén -, hanem ahhoz az intézkedéssel érintettek egészségi állapota is hozzájárul, mindez pedig még hangsúlyosabbá teszi az emberséges bánásmód és a megfelelő elhelyezési körülmények szükségességét.
A tanulmány első érdemi fejezetében azokat az univerzális és regionális nemzetközi dokumentumokat kívánom bemutatni, melyek a fogyatékossággal élő személyek védelmére, illetve a kínzás tilalmának érvényesítésére szolgálnak. Elöljáróban megjegyzést érdemel, hogy ezen dokumentumok némelyike nem kifejezetten a kóros elmeállapotú bűnelkövetőkre vonatkozik, hanem általános jelleggel fogalmaz meg elvárásokat a fogyatékossággal élő, így a mentális betegségben szenvedő személyek jogait illetően. Igaz ez az Emberi Jogok Európai Bírósága határozataira is, a testület által kidolgozott
- 5/6 -
kritériumok ugyanis a mentális rendellenességben szenvedő betegek szabadságelvonásának valamennyi formájára alkalmazandók, tehát nemcsak a büntetőjogi szankciókra, hanem például a pszichiátriai betegek kötelező gyógykezelésére[7] is.
A nemzetközi kitekintést követően csupán röviden kívánok utalni a kóros elmeállapot, mint büntethetőséget kizáró ok és a kényszergyógykezelés hazai fejlődéstörténetére, melyet már számos szerző feldolgozott korábban. A kényszergyógykezelés végrehajtásának helye, az IMEI elhelyezési körülményei, a betegekkel szemben tanúsított bánásmód vizsgálatához az Európa Tanács Kínzás Elleni Bizottsága (Committee for the Prevention of Torture, továbbiakban: CPT) országjelentései, az alapvető jogok biztosának, valamint a Magyar Helsinki Bizottságnak a beszámolói nyújtanak alapot.
A kínzás és az embertelen, megalázó bánásmód tilalmát általános jelleggel számos univerzális és regionális nemzetközi dokumentum rögzíti, mint például az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata, a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya vagy az Emberi Jogok Európai Egyezménye (továbbiakban: EJEE).[8] A fogyatékossággal élő személyekre vonatkozó speciális szabályozás szükségességét először az Egyesült Nemzetek Szervezete (továbbiakban: ENSZ) ismerte fel. Az 1971-ben elfogadott, az értelmi fogyatékos személyek jogairól szóló nyilatkozat,[9] majd az 1975-ös, a fogyatékos személyek jogairól szóló nyilatkozat is azt rögzítette,[10] hogy a fogyatékos személyeket ugyanazon jogok illetik meg, mint bármely más embert. A fizikai és egyéb bántalmazás, valamint a megalázó bánásmód tilalmát explicit módon első alkalommal a mentális betegségben szenvedő személyek védelmére és az egészségügyi ellátás fejlesztésére vonatkozó ENSZ-alapelvek tartalmazták.[11] Az 1996-os Madridi Nyilatkozat a pszichiáterek számára fogalmazta meg etikai követelményként a kínzás valamennyi formájának tilalmát.[12]
Az ENSZ Közgyűlése 2006. december 13. napján fogadta el a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló egyezményt és annak fakultatív jegyzőkönyvét.[13] Az egyezmény 15. cikke kimondja, hogy
"1. A kínzás és más kegyetlen, embertelen vagy megalázó bánásmód vagy büntetés alkalmazása mindenkivel szemben tilos. Különösen nem végezhető orvosi vagy tudományos kísérlet senkin, a személy szabadon megtett hozzájárulása nélkül.
2. A részes államok minden hatékony jogi, közigazgatási, igazságszolgáltatási és más intézkedést megtesznek annak megakadályozására, hogy a fogyatékossággal élő személyekkel szemben - másokkal azonos alapon - kínzás és más kegyetlen, embertelen vagy megalázó bánásmódot vagy büntetést alkalmazzanak."
- 6/7 -
Az egyezmény rendelkezéseinek implementálását a Fogyatékossággal Élő Személyek Jogainak Bizottsága ellenőrzi, mely tizennyolc szakértőből áll.[14] A részes államok az egyezményből fakadó kötelezettségeik teljesítéséről legalább négyévente jelentést nyújtanak be a bizottsághoz, amely válaszul javaslatokat, ajánlásokat fogalmazhat meg. A részes államokat terhelő jelentéstételi kötelezettség teljesítését elősegítendő, a bizottság iránymutatásokat is fűz az egyezmény rendelkezéseihez. A 2016-ban elfogadott iránymutatások értelmében a személyi szabadságuktól megfosztott, fogyatékossággal élő személyek részére a kínzás és a tilalmazott bánásmódok megelőzése érdekében megfelelő elhelyezési körülményeket kell biztosítani, ezeket pedig egy kellően hatékony nemzeti felügyeleti mechanizmus révén szükséges ellenőrizni.[15]
Magyarország ezidáig az egyezmény hatálybalépését követő első, átfogó jelentést, valamint együttesen a második és harmadik periodikus jelentést küldte meg a bizottság részére, azonban ezek az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet, illetve a kóros elmeállapotú terheltek vonatkozásában információt nem tartalmaztak.[16] Megjegyzendő, hogy az ENSZ 1984. december 10. napján elfogadott, kínzás elleni egyezménye által felállított bizottság (UN Committee against Torture, UNCAT) sem folytatott még vizsgálatot mindezekkel kapcsolatban.
Az Európa Tanács - szemben az Egyesült Nemzetek Szervezetével - kifejezetten a fogyatékossággal élő személyek jogainak védelmét biztosító egyezményt mindezidáig nem fogadott el. Ennek hiányában ezen kisebbségi csoporttal szemben tanúsítandó emberséges bánásmód követelménye az Emberi Jogok Európai Egyezményéből vezethető le. Az egyezmény 3. cikke kimondja, hogy "senkit sem lehet kínzásnak, vagy embertelen, megalázó bánásmódnak vagy büntetésnek alávetni." Látható, hogy az egyezmény, hasonlóan az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatához vagy a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányához, egy általános jellegű tilalmat fogalmaz meg, azonban annak értelmezéséhez és a fogyatékossággal élő személyek kezelését illető speciális kötelezettségek meghatározásához segítséget nyújtanak az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának alábbi ajánlásai.
Az elmebetegségben szenvedő, kényszergyógykezelt személyek jogi védelméről szóló R (83) 2. számú ajánlásnak csak az 5., 9., 10. és 11. cikkei vonatkoznak a büntetőeljárás során elrendelt kényszergyógykezelésre, egyébként arra az ajánlás hatálya nem terjed ki.[17] Az ajánlás 10. cikke értelmében a betegek emberi méltóságát minden körülmények között tiszteletben kell tartani. Ezzel szemben az R (87) 3. számú ajánlás, az Európai Börtönszabályok önálló cikkben szabályozta az elmebeteg és a szellemileg fogyatékos
- 7/8 -
fogvatartottakkal való bánásmódot, előírva, hogy őket nem börtönben, hanem az állapotuknak megfelelő speciális intézményben kell elhelyezni.[18] Az új Európai Börtönszabályok, azaz az Rec (2006) 2. számú ajánlás ugyan nem tartotta fenn ezt a kategorizálást, azonban lényegét tekintve a korábbi ajánlással egyezően rögzíti, hogy "az elmebetegségben szenvedő személyeket és azon személyeket, akiknek a pszichés állapota nem viseli a büntetés-végrehajtási intézetben való fogvatartást, kívánatos kifejezetten az ilyen célra kialakított intézményben fogva tartani. Ha azonban ilyen személyeket kivételesen büntetés-végrehajtási intézetben tartanak fogva, helyzetüket és szükségleteiket külön szabályokkal kell rendezni."[19]
A Miniszteri Bizottság Rec (2004) 10. számú ajánlása tartalmazza talán a legrészletesebb szabályokat a kényszergyógykezelés, mint büntetőjogi szankció alkalmazását illetően, mivel rendelkezik a büntető igazságszolgáltatási rendszer szereplői, a rendőrség, a bíróság és a büntetés-végrehajtás feladatairól. A bíróság az ajánlásban foglalt feltételek fennállta esetén elrendelheti a mentális betegségben szenvedő elkövető kezelését annak beleegyezése nélkül is, ugyanakkor biztosítani szükséges az intézkedés alkalmazása és meghosszabbítása jogszerűségének ésszerű időközönként történő bírói felülvizsgálatát.[20] Az ajánlás az Európai Börtönszabályokhoz hasonlóan rögzíti, hogy a kényszergyógykezelés végrehajtása nem történhet börtönben, legfeljebb annak olyan egészségügyi részlegén, ahol biztosított a mentális betegség megfelelő kezelése.[21]
Nemcsak az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága mutat aktivizmust e területen, hanem a Parlamenti Közgyűlés is több olyan dokumentumot fogadott el, melyek a fogyatékossággal élő fogvatartottak jogainak védelmére vonatkoznak. A legutóbbiak például a 2223 (2018) számú határozat és a hozzá kapcsolódó, 2132 (2018) számú ajánlás, melyek arra hívják fel a tagállamokat, hogy - többek mellett - a megfelelő elhelyezési körülmények révén emberhez méltó feltételeket biztosítsanak a fogyatékossággal élő, szabadságuktól megfosztott személyek részére is.
Az EJEE 3. cikkének értelmezéséhez ugyancsak támpontul szolgálnak az Európa Tanács 1987-es, a kínzás és az embertelen vagy megalázó büntetések vagy bánásmód megelőzéséről szóló egyezménye által felállított bizottság, a Committee for the Prevention of Torture (továbbiakban: CPT) standardjai és országjelentései, melyek a tanulmány későbbi fejezeteiben is említésre kerülnek.
Az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága ajánlásainak elfogadását megelőzően az Emberi Jogok Európai Bíróságára hárult annak kidolgozása, milyen feltételek fennállta esetén fosztható meg személyi szabadságától egy mentális betegségben szenvedő személy. Erre először a Winterwerp kontra Hollandia ügyben került sor, az EJEB ítéletében megfogalmazott követelmények pedig ezt követően Winterwerp-kritériumok elnevezéssel váltak az ítélkezési gya-
- 8/9 -
korlat részévé.[22] E kritériumok alapján a személyi szabadság elvonása akkor lehetséges, ha az érintett objektív orvosi vizsgálat által megállapítottan olyan fokú mentális rendellenességben szenved, amely beleegyezése nélkül is szükségessé teszi a szabadságelvonó intézkedés alkalmazását. További feltétel, hogy a fogvatartás fenntartásának jogszerűsége kizárólag orvosi vizsgálat által kimutatható, valódi mentális betegség meglététől függhet.[23]
A Winterwerp-kritériumokhoz képest a Miniszteri Bizottság Rec (2004) 10. számú ajánlásának 17. cikkében írt szempontrendszer részletesebb feltételeit adja a kötelező intézeti elhelyezésnek. Az ajánlás is alapvető követelményként kívánja meg az érintett vagy más személyek egészségét, testi épségét súlyos fokban veszélyeztető mentális betegség fennálltát, de ahhoz olyan további feltételeket fűz, amelyek az intézkedés alá vont személy magasabb szintű jogvédelmét biztosítják. Így szükséges, hogy kisebb korlátozással járó más intézkedés ne álljon rendelkezésre, a kötelező elhelyezés terápiás célokat is szolgáljon, valamint az intézkedés alá vont személy véleményét is figyelembe kell venni. Bár az EJEB néhány ítéletében már hivatkozik az ajánlás feltételeire,[24] a mentális betegségben szenvedő személyek szabadságelvonásának jogszerűségét még továbbra is inkább a Winterwerp-kritériumok alapján ítéli meg, melyet számos közelmúltbeli határozat,[25] például a magyar vonatkozású Plesó-ügy is bizonyít.[26]
A kényszergyógykezelés elrendelésének jogszerűsége az EJEE 5. cikkének hatálya alá tartozó kérdés. Ezzel szemben bármely betegségben szenvedő személy nem megfelelő fizikai és egészségügyi körülmények között történő elhelyezése, a vele szemben tanúsított bánásmód az EJEE 3. cikkének sérelmét vetheti fel.[27] A fogvatartás 3. cikkel való összeegyeztethetősége során az Emberi Jogok Európai Bírósága az alábbiakat vizsgálja:[28]
Vizsgálni szükséges az intézkedéssel érintett személy egészségi állapotát, valamint azt, hogy arra a fogvatartás milyen hatást gyakorolt.[29] Az egészségi állapot értékelése azért igényel különös odafigyelést, mivel a mentális betegségben szenvedő fogvatartottak sérülékenyebb csoportot alkotnak, szemben egészséges társaikkal.[30] Ezt a sérülékenységet fokozza az is, hogy egyes fogvatartottak egészségi állapotuknál fogva nem is képesek panaszt tenni a velük szemben tanúsított bánásmód miatt.[31] Mindezek alapján, ha a fogvatartás félelmet, gyötrelmet vagy kisebbrendűségi érzést vált ki, ezáltal pedig a beteg megalázását vagy fizikai, illetve pszichikai ellenállása megtörését eredményezi, megállapítható az EJEE 3. cikkének sérelme.[32]
Ugyancsak értékelés tárgyát képezi, hogy milyen egészségügyi ellátást biztosítanak a tagállam intézeteiben a fogvatartottak részére.[33] Az egészségügyi ellátás teljes hiánya már önmagában marasztaláshoz vezet,[34] de úgyszintén nem elegendő pusztán a fogvatartott vizsgálata és a diagnózisának felállítása, hanem a diagnosztizált problémának megfelelő kezelést is biztosítani kell a részére.[35]
Amennyiben az intézkedés határozatlan tartamú vagy annak meg-
- 9/10 -
hosszabbítására kerül sor, további vizsgálandó szempont, hogy annak fenntartása valóban szükséges és ésszerű-e a fogvatartott egészségi állapotára tekintettel.[36]
A kifejtetteket összegezve megállapítható, hogy a fogyatékossággal élő, így a mentális betegségben szenvedő személyek jogainak védelmét az általános, mindenkire kiterjedő hatályú emberi jogi katalógusokon túlmenően kizárólag egy speciális ENSZ-egyezmény garantálja. Az e jogterületen elfogadott további nyilatkozatok, ajánlások hiányossága, hogy kötelező erővel nem rendelkező, soft law aktusok. Fontosságuk mégis megkérdőjelezhetetlen, hiszen ahogyan azt az ismertetett EJEB határozatok is bizonyítják, ezek a dokumentumok jelentős mértékben hozzájárultak, illetve hozzájárulnak a mentális betegségben szenvedő személyek szabadságelvonása, elhelyezési körülményeik, valamint a velük szemben tanúsítandó bánásmód követelményeinek kialakításához.
A kapcsolódó nemzetközi dokumentumok, valamint az Emberi Jogok Európai Bírósága ítéletei áttekintését követően az alábbiakban azt kívánom bemutatni, mely jogszabályok alapján, milyen körülmények között történik a kényszergyógykezelés végrehajtása az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben.
A közbiztonságra veszélyes, gyógyítható és gyógyíthatatlan elmebetegek tébolydai elhelyezéséről hazánkban első alkalommal a közegészségügy rendezéséről szóló 1876. évi XIV. törvénycikk rendelkezett,[38] azt közigazgatási intézkedésként szabályozva.[39] Ezzel mintegy párhuzamosan jelent meg az öntudatlan állapot és az elmezavar fogalma az 1878. évi V. törvénycikkben,[40] amely ezen beszámítást kizáró okokhoz speciális szankciót nem kapcsolt. Az elkülönített elhelyezés és kezelés ennek ellenére biztosítottá vált azáltal, hogy a 60789/1896. számú igazságügyi miniszteri rendelet az elmebeteg bűnelkövetőkkel kapcsolatos feladatok ellátására felállította a Letartóztatottak és Elítéltek Országos Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetét.[41]
A speciális szankcionálás hiányát a III. Büntetőnovella pótolta a beszámíthatatlan, elmebeteg bűnelkövetők biztonsági őrizetének bevezetésével. A biztonsági őrizetet erre a célra rendelt intézetben vagy letartóztató-, illetőleg elmegyógyintézetnek erre a célra rendelt, elkülönített részében kellett foganatosítani.[42] A biztonsági őrizetre vonatkozó szabályozást kisebb módosításokkal a büntetőtörvénykönyv általános részéről szóló 1950. évi II. törvény is megtartotta.[43]
Érdemi változást az 1961. évi V. törvény hozott, mely életre hívta a ma is használatos terminológia szerinti kényszergyógykezelést, az elmebeteg állapotban, gyengeelméjűségben vagy tudatzavarban elkövetett cselekménye miatt nem büntethető elkövetőkkel
- 10/11 -
szemben alkalmazható intézkedést.[44] A kényszergyógykezelés foganatosításának részletes szabályait a 9/1962. (VII. 21.) IM rendelet tartalmazta, mely az Országos Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben történő elhelyezés mellett lehetővé tette a beteg hozzátartozó általi házi gondozását is.[45] Miközben az 1961-es Btk. kényszergyógykezelésre vonatkozó rendelkezése az 1971. évi 28. törvényerejű rendelettel módosult,[46] a végrehajtás tekintetében számos IM rendelet követte egymást: 1966. július 24. napján lépett hatályba a 6/1966. (VII. 24.) IM rendelet, melyet az 5/1974. (VI. 16.) IM rendelet helyezett hatályon kívül.
Az 1978. évi IV. törvény 74. §-a 1979. július 1. napjától bevezette a kényszergyógykezelés elrendelésének négy konjunktív feltételét. Tekintettel arra, hogy e feltételeket a jelenleg hatályos büntető törvénykönyv változatlan formában vette át, részletesebb bemutatásukra alább, a 2012. évi C. törvény kapcsán kerül sor. A végrehajtás általános kereteit ekkor az 1979. évi 11. törvényerejű rendelet jelölte ki, míg a speciális szabályok a 9/1979. (VI. 30.) IM rendeletben és a 106/1980. (IK 4.) IM utasításban,[47] majd a 36/2003. (X. 3.) IM rendeletben voltak megtalálhatóak.
Az 1961-es Btk., majd az 1978-as is a kényszergyógykezelést határozatlan tartamú intézkedésként szabályozta.
Ezen változtatott a 2009. évi LXXX. törvény, amely a nulla poena sine lege elvére figyelemmel az 1978. évi IV. törvény 74. §-át két bekezdéssel egészítette ki:[48]
"(3) A kényszergyógykezelés legfeljebb az (1) bekezdés szerinti cselekményre megállapított büntetési tétel felső határának megfelelő ideig, életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntetendő bűncselekmény esetén legfeljebb húsz évig tart. Ha ezt követően az egészségügyről szóló törvényben meghatározott feltételek fennállása miatt szükséges, a kényszergyógykezeltet pszichiátriai intézetben kell elhelyezni.
(4) A kényszergyógykezelést a (3) bekezdésben meghatározott tartam előtt is haladéktalanul meg kell szüntetni, ha szükségessége már nem áll fenn."
Noha a módosítás pozitív fogadtatásban részesült,[49] a 2012. évi C. törvény visszatért a határozatlan tartamú kényszergyógykezeléshez. Az új Btk. 78. § (1) bekezdése értelmében "személy elleni erőszakos vagy közveszélyt okozó büntetendő cselekmény elkövetőjének kényszergyógykezelését kell elrendelni, ha elmeműködésének kóros állapota miatt nem büntethető, és tartani kell attól, hogy hasonló cselekményt fog elkövetni, feltéve, hogy büntethetősége esetén egyévi szabadságvesztésnél súlyosabb büntetést kellene kiszabni." Amint az látható, az intézkedés elrendelésének első feltétele az elkövetett cselekmény jellege: a személy elleni erőszakos bűncselekmények felsorolását a törvény értelmező rendelkezései között találhatjuk,[50] míg a közveszélyt okozó magatartások körének meghatározása a bírói gyakorlatra hárul.[51] A büntetendő cselekményhez kizárólag szándékosság társulhat.[52] Kényszergyógykezelés alkalmazására csak akkor kerülhet sor, ha a cselekmény elkövetőjének a beszámítási képességét a kóros elmeállapota kizárta. Ha az a beszámítási képességet csupán korlátozta, a Btk. 17. § (2) bekezdése alapján az elkövető büntetésének korlátlan enyhítése jöhet szóba, a kényszergyógyke-
- 11/12 -
zelés alkalmazása azonban nem. Prognosztizált feltételnek nevezhetjük azt a követelményt, miszerint tartani kell attól, hogy az elkövető hasonló cselekményt fog elkövetni, mely a bűnismétlésnek egy alaposan feltehető, konkrét, nem pedig távoli, elvont veszélyét hordozza magában.[53] Végezetül követelmény az is, hogy a Btk. büntetéskiszabási rendelkezéseit figyelembe véve az elkövetővel szemben büntethetősége esetén egyévi szabadságvesztésnél súlyosabb büntetést kellene kiszabni.[54] Az intézkedés végrehajtásának jelenleg hatályos szabályait a 2013. évi CCXL. törvényben, valamint a 13/2014. (XII. 16.) IM rendeletben találhatjuk.
Az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet a Budapesti Királyi Törvényszék Lőportár dűlői fogháza mellett kezdte meg a működését 1896. november 1. napján,[55] és azóta is ugyanott, a jelenlegi Budapesti Fegyház és Börtön területén működik. Elhelyezkedése, valamint az, hogy nem az Egészségügyi Minisztérium (jelenleg Emberi Erőforrások Minisztériuma) felügyelete alá tartozik,[56] számos bírálat tárgyát képezte már, hiszen mindezek inkább a kényszergyógykezelés büntető, semmint annak gyógyító jellegét hangsúlyozzák.[57]
A problémát már 1992-ben felismerték, ekkor költségbecsléssel, valamint állománytábla-tervezettel alátámasztott javaslat született az új IMEI létesítéséhez, mivel annak további szakmai fejlődését meglévő telephelyén már akkor sem tartották lehetségesnek. A javaslat a létesítés három alapvető feltételét állapította meg:
- az intézet tervezése és építése feleljen meg az új kórházi normáknak és egészségügyi szabványoknak,
- Budapesten való elhelyezkedés a megfelelő személyzet biztosítása érdekében, figyelembe véve, hogy az elmegyógyászat hiányszakma,
- a személyi állomány létszámának megháromszorozása.[58]
A két kórházi hotel-épületben és egy szolgáltatóházban elképzelt intézet előzetes költségeit 980 millió 250 ezer forintban határozták meg, mely azonban nem tartalmazta például a bútorok és az élelmiszer, valamint a működtetés és fenntartás költségeit.[59]
Egy évtizeddel később, a Magyar Helsinki Bizottság látogatása során ismételten felmerült az IMEI elköltöztetésének lehetősége,[60] azonban a CPT 2005-ös látogatásáról készült, bíráló hangvételű jelentésének közzétételéig érdemi lépés továbbra sem történt. A bizottsági jelentés hatására a 2118/2006. (VI. 30.) Kormányhatározat az egészségügyi miniszter, a honvédelmi miniszter, az igazságügyi és rendészeti miniszter, valamint a gazdasági és közlekedési miniszter feladatává tette egy (vagy több) központi egészségügyi szolgáltató szervezet létrehozását, többek mellett az IMEI bevonásával, melynek végrehajtására 2007. június 30-ig terjedő határidőt állapított meg.[61] Az igazságügyi és rendészeti miniszter ezt
- 12/13 -
követően a 2008-as év egyik fő feladataként határozta meg a büntetés-végrehajtási szervezet számára az IMEI korszerű működtetésére és elhelyezésére vonatkozó részletes ütemterv kidolgozását.[62]
A Magyar Kormány 2009-es válaszában biztosította a CPT-t, hogy az említett kormányhatározat alapján az IMEI új telephelyre költöztetése továbbra is napirenden van, amelyhez azonban a szükséges költségvetési források nem állnak rendelkezésre.[63] A 1060/2012. (III. 12.) Kormányhatározat az IMEI, a Büntetés-végrehajtás Központi Kórháza, valamint a Szegedi Fegyház és Börtön Krónikus Utókezelő Részlegének közös telephelyre integrálásáról és ennek a Szent László Kórház területén történő megvalósítását tűzte ki célul, azonban a BVOP a Magyar Helsinki Bizottság IMEI-ben tett 2013-as látogatását követően már múlt időben írt ezen intézményegyesítési tervről.[64] Végül az 1457/2018. (IX. 25.) Kormányhatározat visszavonta az 1060/2012. (III. 12.) Kormányhatározatot. A mellette szóló érvek ellenére az IMEI elköltöztetésére - a jelenlegi tervek szerint - nem fog sor kerülni, helyette annak több százmillió forintos felújítása kezdődött meg az utóbbi években.[65]
Az IMEI befogadóképessége 311 fő.[66] A kényszergyógykezeltek száma 2018. évben 179 fő volt.[67] Noha a kényszergyógykezelés hatálya alatt állók létszáma jócskán alatta marad az intézet befogadóképességének, szükséges arra rámutatni, az IMEI nemcsak ezen intézkedés végrehajtási helyéül szolgál. Így itt kerülnek elhelyezésre azok a betegek, akiknek a bíróság az előzetes kényszergyógykezelését rendelte el, vagy a szabadságvesztés végrehajtási helyeként az IMEI-t jelölte ki, továbbá az elmeállapot megfigyelése, a letartóztatás hatálya alatt álló és a kivizsgálásra vagy kezelésre beutalt személyek is.[68] Bár az átlagos létszám még így sem éri el az intézet férőhelyeinek maximális számát,[69] a büntetés-végrehajtási rendszer egészét jellemző túlzsúfoltság az IMEI-t is érinti.[70] A túlzsúfoltság egyfelől az intézet építészeti adottságaiból fakad,[71] másrészt abból, hogy a CPT élettére vonatkozó standardja a pszichiátriai intézetben elhelyezett személyek tekintetében 4,5 m[2]/fő, nem az általánosan alkalmazott 4 m[2]/fő.[72]
Nemcsak a túlzsúfoltság okoz problémát az IMEI-ben, hanem az épületegyüttes leromlott állapota is, melyet az évek folyamán számos hazai és nemzetközi felügyeleti szerv megállapított.[73] Noha az IMEI-ben fennálló elhelyezési körülmények miatt hazánk elmarasztalására az Emberi Jogok Európai Bírósága előtt mindezidáig még nem került sor, a megkezdett felújítási munkálatok mindenképpen szükségesek ahhoz, hogy a betegek és a beutaltak emberhez méltó körülmények között töltsék fogvatartásuk időtartamát.
A Legfőbb Ügyészség 1997-ben vizsgálta meg az IMEI-ben a kényszergyógykezelés végrehajtásának törvényességét. A vizsgálat megállapította, hogy évek óta nem került sor törvénysértő bánásmód miatt indított eljárásra, a legutóbbi incidens pedig 1993-ban
- 13/14 -
történt, amikor egy segédorvos halántékon ütött egy beteget.[74] A CPT 2005-ös jelentésében szintén azt rögzítette, hogy az ápolók és az orvosok professzionálisan bántak a betegekkel, bánásmódjukkal szemben a küldöttséghez nem érkezett panasz, noha néhányan sérelmezték, hogy az ápoltak közötti nézeteltérések, erőszakos cselekmények esetén a személyzet nem minden esetben avatkozott közbe.[75]
A CPT 2009-es látogatása az IMEI-nek csak a II. számú épületét érintette, ahol már néhány állítás a férfi ápolók és az őrszemélyzet általi testi bántalmazásokra és sértő beszédre vonatkozott, ezért a bizottság jelentésében egyértelműen rögzítette, hogy az ápoltak bántalmazása nem elfogadható és azt megfelelően szankcionálni kell.[76] Mivel a CPT 2013-ban ezen ajánlás érvényesülését nem ellenőrizte, a Magyar Helsinki Bizottság 2013. augusztus 7-9. közötti látogatásának tapasztalataira hivatkoznék, amelyek továbbra is alátámasztották a bántalmazások marginális jellegét. 2012-ben 9 esetben indult büntetőeljárás a személyi állomány tagjaival szemben és ezek közül mindössze egy volt folyamatban a vizsgálat ideje alatt, míg hat esetben bűncselekmény elkövetésének hiányában, egy esetben a feljelentés visszavonása miatt a nyomozás megszüntetésére, egy esetben pedig a feljelentés elutasítására került sor.[77]
A nemzeti megelőző mechanizmus 2016-os látogatása alkalmával ellentmondó információk kerültek az alapvető jogok biztosának birtokába, mivel egyes ápoltak bántalmazásról nem is hallottak, illetve az ápolókkal való jó viszonyról számoltak be, míg mások részletes beszámolót adtak a betegek rendszeres veréséről.[78] A fizikai bántalmazás, valamint az ugyancsak előforduló verbális rossz bánásmód az Emberi Jogok Európai Egyezménye 3. cikkébe ütköző magatartások, ekként azokkal szemben zéró toleranciát szükséges alkalmazni, ahogyan arra az ombudsman,[79] illetve korábban a CPT is felhívta a figyelmet.[80]
A kóros elmeműködésű fogvatartottak olyan speciális csoportot képeznek a személyi szabadságuktól megfosztott személyeken belül, amelynek kiszolgáltatottsága nem pusztán a szabadságelvonás tényéből fakad, hanem azt jelentős mértékben fokozza az érintettek egészségi állapota is. Ez a fokozott kiszolgáltatottság megkívánja, hogy a kóros elmeállapotúak jogvédelme ne csak általános megfogalmazású, valamennyi emberre kiterjedő hatályú emberi jogi katalógusok révén legyen biztosított; a velük szemben tanúsítandó bánásmódra vonatkozóan további részletszabályok megalkotása szükséges.
A kényszergyógykezelés végrehajtásának helye, az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet működését nemzetközi és hazai felügyeleti mechanizmusok is ellenőrzik. Az Európa Tanács Kínzás Elleni Bizottsága, az ügyészség, az alapvető jogok biztosa, illetve a Magyar Helsinki Bizottság ismertetett jelentései, beszámolói alapján megállapítható, hogy a kényszergyó-
- 14/15 -
gykezelés jogi szabályozását és a végrehajtásának körülményeit illetően is a legfőbb probléma az IMEI jogállása és elhelyezkedése. Az IMEI jelenleg a Belügyminisztérium irányítása alá tartozó, a Budapesti Fegyház és Börtön területén működő intézet. Ezek a tények az intézkedés represszív jellegét erősítik, miközben a vonatkozó nemzetközi ajánlások a mentális betegségben szenvedő fogvatartottak gyógykezelésének szükségességét hangsúlyozzák. Ezért lenne kívánatos, ha az intézet az egészségügyi tárca felügyelete alatt, egy új telephelyen működne, mely utóbbi megvalósítása azonban jelentős idő- és költségráfordítást igényelne. ■
JEGYZETEK
[1] A tanulmány az Igazságügyi Minisztérium jogászképzés színvonalának emelését célzó programjai keretében valósult meg.
[2] 2013. évi CCXL. törvény a büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról
[3] Juhász Zsuzsanna - Pallo József - Végh Marianna (szerk.): Kommentár a büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló 2013. évi CCXL. törvényhez. Wolters Kluwer Jogtár,
[4] Például: Varga és mások kontra Magyarország, ECtHR, 2015. március 10-i ítélet, ügyszámok: 14097/12, 45135/12, 73712/12, 34001/13, 44055/13 és 64586/13; Gégény kontra Magyarország, ECtHR, 2015. július 16-i ítélet, ügyszám: 44753/12.
[5] A büntetés-végrehajtási bírói gyakorlat, különös tekintettel a reintegrációs őrizetre. A Kúria összefoglaló véleménye. https://kuria-birosag.hu/sites/default/files/joggyak/osszefoglalo_velemeny_8.pdf (2019. július 27.)
[6] Fehér Lenke több tanulmányában is hangsúlyozta, hogy ez az ellentmondás megbontja a büntetőjog egészének logikai rendszerét. Fehér Lenke: Kényszergyógykezelés: a patológia terápiája, avagy a terápia patológiája?. Jogtudományi Közlöny 1989. 12. szám. 632-633. o; Fehér Lenke: Büntetés és kezelés. Jogtudományi Közlöny 1990. 6. szám. 204-206. o.
[7] 1997. évi CLIV. törvény az egészségügyről, 200. §.
[8] Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata, 5. cikk; Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya, 7. cikk; EJEE, 3. cikk; Emberi Jogok Amerikai Egyezménye, 5. cikk (2) bekezdés; Ember és Népek Jogainak Afrikai Chartája, 5. cikk.
[9] Declaration on the Rights of Mentally Retarded Persons, az ENSZ Közgyűlése 2856 (XXVI) számú határozatával 1971. december 20. napján elfogadva, 1. cikk.
[10] Declaration on the Rights of Disabled Persons, az ENSZ Közgyűlése 3447 (XXX) számú határozatával 1975. december 9. napján elfogadva, 4. cikk.
[11] Principles for the protection of persons with mental illness and the improvement of mental health care, az ENSZ Közgyűlése 46/119 számú határozatával 1991. december 17. napján elfogadva, 1. számú alapelv, 3. cikk.
[12] Madrid Declaration on ethical standards for psychiatric practice, elfogadva az ENSZ Közgyűlése által 1996. augusztus 25. napján.
[13] Az egyezménynek jelenleg 179 részes állama van. https://treaties.un.org/pages/ViewDetails.aspx?src=TREATY&mtdsg_no=IV-15&chapter=4 (2019. július 14.)
Az egyezményről lásd bővebben: Kayess, Rosemary - French, Phillip: Out of Darkness into Light? Introducing the Convention on the Rights of Persons with Disabilities. Human Rights Law Review 2008. 1. szám. 1-34. o; Szmukler, George - Daw, Rowena - Callard, Felicity: Mental health law and the UN Convention on the rights of persons with disabilities. International Journal of Law and Psychiatry 2014. 3. szám. 245-246. o.
[14] A bizottság eljárásának szabályait lásd: Rules of procedure, Committee on the Rights of Persons with Disabilities https://www.un.org/en/ga/search/view_doc.asp?symbol=CRPD/C/1/Rev.1 (2019. július 25.)
[15] Guidelines on periodic reporting to the Committee on the Rights of Persons with Disabilities, including under the simplified reporting procedures, Committee on the Rights of Persons with Disabilities, 85-86. pont. https://www.ohchr.org/EN/HRBodies/CRPD/Pages/Guidelines.aspx (2019. július 25.)
[16] A szabadságuktól megfosztott személyekkel kapcsolatban mindössze azt tartalmazta az első jelentés, hogy a fogvatartási helyszínek, elsősorban a rendőrségi fogdák akadálymentesítése a szükséges források hiányában nem volt lehetséges. Implementation of the Convention on the Rights of Persons with Disabilities. Initial reports submitted by State parties under article 35 of the Convention: Hungary, Committee on the Rights of Persons with Disabilities, 16. o.
- 15/16 -
[17] Az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága R (83) 2. számú ajánlása az elmebetegségben szenvedő, kényszergyógykezelt személyek jogi védelméről, 1. cikk (1) bekezdés.
[18] Az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága R (87) 3. számú ajánlása az Európai Börtönszabályokról, 100. cikk.
[19] Az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága Rec (2006) 2. számú ajánlása az Európai Börtönszabályokról, 12. cikk.
[20] Az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága Rec (2004) 10. számú ajánlása a mentális betegségben szenvedő személyek emberi jogainak és méltóságának védelméről, 34. cikk.
[21] Rec (2004) 10. számú ajánlás, 35. cikk (3) bekezdés.
[22] Például: Kolanis kontra Egyesült Királyság, ECtHR, 2005. június 21-i ítélet, ügyszám: 517/02, 67. pont; Sykora kontra Csehország, ECtHR, 2012. november 22-i ítélet, ügyszám: 23419/07, 62. pont; Trutko kontra Oroszország, ECtHR, 2016. december 6-i ítélet, ügyszám: 40979/04, 54. pont.
[23] Winterwerp kontra Hollandia, ECtHR, 1979. október 24-i ítélet, ügyszám: 6301/73, 39. pont. Pallo József: Néhány gondolat a kóros elmeállapotú bűnelkövetőkkel kapcsolatos európai elvárásokról. Börtönügyi Szemle 2009. 3. szám. 128. o.
[24] Mihailovs kontra Lettország, ECtHR, 2013. január 22-i ítélet, ügyszám: 35939/10, 64. pont; Rooman kontra Belgium, ECtHR, 2019. január 31-i ítélet, ügyszám: 18052/11, 118. pont.
[25] Például: Ilnseher kontra Németország, ECtHR, 2018. december 4-i ítélet, ügyszámok: 10211/12 és 27505/14, 127. pont.
[26] Plesó kontra Magyarország, ECtHR, 2012. október 2-i ítélet, ügyszám: 41242/08, 60. pont. Megjegyzendő, hogy az EJEB az ügyben a pszichiátriai betegek kötelező gyógykezelését vizsgálta.
[27] Kudla kontra Lengyelország, ECtHR, 2000. október 26-i ítélet, ügyszám: 30210/96, 94. pont.
[28] Slawomir Musial kontra Lengyelország, ECtHR, 2009. január 20-i ítélet, ügyszám: 28300/06, 88. pont; Rooman kontra Belgium,144-148. pont.
[29] Gülay Cetin kontra Törökország, ECtHR, 2013. március 5-i ítélet, ügyszám: 44084/10, 102. és 105. pont.
[30] Herczegfalvy kontra Ausztria, ECtHR, 1992. szeptember 24-i ítélet, ügyszám: 10533/83, 82. pont; Claes kontra Belgium, ECtHR, 2013. január 10-i ítélet, ügyszám: 43418/09, 101. pont.
[31] Aerts kontra Belgium, ECtHR, 1998. július 30-i ítélet, ügyszám: 25357/94, 66. pont.
[32] Selmouni kontra Franciaország, ECtHR, 1999. július 28-i ítélet, ügyszám: 25803/94, 99. pont.
[33] Stanev kontra Bulgária, ECtHR, 2012. január 17-i ítélet, ügyszám: 36760/06, 204. pont.
[34] Naoumenko kontra Ukrajna, ECtHR, 2004. február 10-i ítélet, ügyszám: 42023/98, 112. pont.
[35] Murray kontra Hollandia, ECtHR, 2016. április 26- ítélet, ügyszám: 10511/10, 106. pont.
Az egészségügyi ellátás milyenségét illetően számos további követelményt is megfogalmazott az EJEB, például a beteg állapotáról folyamatos nyilvántartást kell vezetni (Khudobin kontra Oroszország, ECtHR, 2006. október 26-i ítélet, ügyszám: 59696/00, 83. pont), rendszeres és szisztematikus egészségügyi vizsgálatokat kell végezni a betegen, átfogó terápiás stratégiát követve (Amirov kontra Oroszország, ECtHR, 2014. november 27-i ítélet, ügyszám: 51857/13, 93. pont) stb. Mindezek összegző felsorolása megtalálható például: Blokhin kontra Oroszország, ECtHR, 2016. március 23-i ítélet, ügyszám: 47152/06, 137. pont.
[36] Mouisel kontra Franciaország, ECtHR, 2002. november 14-i ítélet, ügyszám: 67263/01, 40-42. pont.
[37] Lásd még: Domokos Andrea: A bűntevő elmetehetségéről. A kóros elmeállapot megítélésének változásai az idők során. Jogtörténeti Szemle 2005. 3. szám. 1-6. o.; Pallo József: "Büntetéstől menten..." (Gondolatok a kényszergyógykezelés néhány sarokpontjáról). In: Deák Ferenc - Pallo József (szerk.): Börtönügyi kaleidoszkóp. Ünnepi kötet Dr. Lőrincz József 70. születésnapja tiszteletére. Büntetés-végrehajtás Tudományos tanácsa, Budapest 2014. 162-168. o.
[38] 1876. évi XIV. törvénycikk a közegészségügy rendezéséről, 71. §.
[39] Pallo József: A gyógyító jellegű büntetőjogi kényszerintézkedések végrehajtásának jellegzetességei. Börtönügyi Szemle 2006. 3. szám. 25. o.
[40] A Csemegi-kódex 76. §-a akként rendelkezett, hogy "Nem számitható be a cselekmény annak, a ki azt öntudatlan állapotban követte el, vagy kinek elmetehetsége meg volt zavarva, és e miatt akaratának szabad elhatározási képességével nem birt."
[41] Schábné Proszonyák Éva: Beszámíthatóság vagy beszámíthatatlanság a büntetőjogban és ami közötte lehet. Büntetőjogi Tanulmányok XVI., Veszprém 2015. 50. o.
Az intézetet a 9052/1906. számú igazságügyi miniszteri rendelettel átszervezték, ekkor nyerte el az Igazságügyi Országos Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet elnevezést, mely a következő évtizedekben még számos változáson ment keresztül. Laczkó János: Egy évszázad - Az IMEI rövid története. Börtönügyi Szemle 1996. 3. szám. 98-99. o.
- 16/17 -
[42] 1948. évi XLVIII. törvénycikk a büntetőtörvények egyes fogyatékosságainak megszüntetéséről és pótlásáról, 5. §.
[43] 1950. évi II. törvény a büntetőtörvénykönyv általános részéről, 49. §.
[44] 1961. évi V. törvény a Magyar Népköztársaság Büntető Törvénykönyvéről, 61. §.
Az 1961-es Btk. kényszergyógykezelésre vonatkozó szabályozásáról lásd: Szabó Gyula: A kényszergyógykezelés és a kényszerelvonó-kezelés gyakorlati kérdései. Magyar Jog 1963. 9. szám. 396-398. o.
[45] 9/1962. (VII. 21.) IM rendelet a büntető bíróságok által elrendelt kényszergyógykezelés foganatosításának részletes szabályairól, 8. §.
[46] Pallo [2006.] i.m. 27. o.
[47] Ez az IM rendelet, szemben a korábbiakkal, már nem tette lehetővé a kényszergyógykezelés házi gondozásban történő végrehajtását.
[48] 2009. évi LXXX. törvény a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról, 25. §.
[49] Tóth Mihály: Az orvosi tevékenység néhány időszerű büntetőjogi aspektusa. In: Borbíró Andrea - Inzelt Éva - Kerezsi Klára - Lévay Miklós - Podoletz Léna (szerk.): A büntető hatalom korlátainak megtartása: a büntetés mint végső eszköz. Tanulmányok Gönczöl Katalin tiszteletére. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest 2014. 444-445. o.; Gula Krisztina Petra: Bűnhődés bűnösség nélkül: A kényszergyógykezelés patológiája a hazai szabályozás és a nemzetközi tapasztalatok tükrében. Magyar Jog 2018. 7-8. szám. 402. o.
[50] A személy elleni erőszakos bűncselekmények meghatározásához az 1978-as Btk. 137. § 17. pontja, illetve a bírói gyakorlat adott támpontot, míg a jelenleg hatályos Btk. 459. § (1) bekezdés 26. pontja tartalmazza ezen magatartások felsorolását.
[51] Ilyen közveszélyt előidéző cselekmény lehet a közveszély okozása.
[52] BH 1987.423.
[53] BH 2010.52.
[54] Lásd bővebben: Polt Péter (főszerkesztő): Új Btk. kommentár 2. kötet, Általános rész. Nemzeti Közszolgálati és Tankönyv Kiadó, Budapest 2013. 105-110. o.
[55] Laczkó [1996.] i.m. 98. oldal.
[56] A 36/2003. (X. 3.) IM rendelet még úgy rendelkezett, hogy "az IMEI a büntetés-végrehajtásért felelős miniszter irányítása alatt működő, zárt jellegű, országos feladatkörű büntetés-végrehajtási egészségügyi intézet. Az IMEI felügyeletét a Belügyminisztérium, szakfelügyeletét a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága látja el." A 13/2014. (XII. 16.) IM rendelet az IMEI jogállására, felügyeletére, irányítására rendelkezést nem tartalmaz, azonban az intézet 2017. július 10. napján kelt, módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okirata szerint annak irányítási szerve a Belügyminisztérium. https://bv.gov.hu/sites/default/files/Alap%C3%ADt%C3%B3%20Okirat%20IMEI.pdf (2019. július 29.)
[57] Az intézkedés ellentmondásos jellegének feloldását is szolgálná, ha az IMEI az egészségügyi rendszer részét képezné. Fehér [1990] i.m. 205. o.
Lásd még: Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának jelentése az AJB-1161/2009. számú ügyben, 19. o.; Az alapvető jogok biztosának jelentése az AJB-5019/2012. számú ügyben, 9. o.; Report to the Hungarian Government on the visit to Hungary carried out by the European Committee for the Prevention of Torture and Inhuman or Degrading Treatment or Punishment (CPT) from 30 March to 8 April 2005 (továbbiakban: Report 2005), 48. o.; Report to the Hungarian Government on the visit to Hungary carried out by the European Committee for the Prevention of Torture and Inhuman or Degrading Treatment or Punishment (CPT) from 24 March to 2 April 2009 (továbbiakban: Report 2009), 41. o.
[58] Laczkó János - Lados Józsefné - Csicsay Iván: Kell-e új IMEI? Börtönügyi Szemle 1992. 4. szám. 32. o.
[59] Laczkó - Lados - Csicsay [1992.] i.m. 35-36. o.
[60] A Magyar Helsinki Bizottság jelentése az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben 2013. augusztus 7-9-én tett látogatásról, 3. o. http://helsinki.hu/wp-content/uploads/HHC_jelentes_IMEI_vegleges.pdf (2019. július 28.)
[61] 2118/2006. (VI. 30.) Kormányhatározat az államháztartás hatékony működését elősegítő szervezeti átalakításokról és az azokat megalapozó intézkedésekről, 6. pont i).
[62] A Büntetés-végrehajtási Szervezet Évkönyve 2007, 55. o.
[63] Response of the Hungarian Government to the report of the European Committee for the Prevention of Torture and Inhuman or Degrading Treatment or Punishment (CPT) on its visit to Hungary from 24 March to 2 April 2009 (továbbiakban: Response 2009), 52. o.
[64] A Magyar Helsinki Bizottság jelentése az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben 2013. augusztus 7-9-én tett látogatásról, 3. o.
[65] 2015-ben egy 70 millió forint értékű beruházásra került sor, majd 2017-ben kezdődött meg az IMEI három épülete teljes felújításának (elektromos hálózat rekonstrukciója, épületgépészeti rendszerek
- 17/18 -
megújítása, tetőszerkezetek felújítása) előkészítése. A Büntetés-végrehajtási Szervezet Évkönyve 2017, 45. o.
[66] https://bv.gov.hu/hu/imei (2019. július 28.)
[67] A Büntetés-végrehajtási Szervezet Évkönyve 2018, 12. o.
[68] 13/2014. (XII. 16.) IM rendelet, 1. §.
[69] Erre vonatkozó legutóbbi adat az alapvető jogok biztosa, mint nemzeti megelőző mechanizmus 2016. február 16-18. napjain az IMEI-ben tett látogatásáról készült jelentésében található, miszerint az átlagos ápolti létszám 2015. évben 228 fő volt. Az alapvető jogok biztosa mint OPCAT nemzeti megelőző mechanizmus jelentése az AJB-766/2017. számú ügyben, 7. o.
[70] Report 2005, 49. o.; A Magyar Helsinki Bizottság jelentése az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben 2013. augusztus 7-9-én tett látogatásról, 7. o.; Az alapvető jogok biztosa mint OPCAT nemzeti megelőző mechanizmus jelentése az AJB-766/2017. számú ügyben, 18. o.
[71] Az I. és II. számú épületben a túl nagy létszámú kórtermek, helyiségek átalakítására építészeti okokból nem kerülhet sor, míg a III. számú épületet érintő bármilyen beavatkozás annak műemlék jellegéből fakadóan speciális engedélyt igényel. Response of the Hungarian Government to the report of the European Committee for the Prevention of Torture and Inhuman or Degrading Treatment or Punishment (CPT) on its visit to Hungary from 30 March to 8 April 2005 (továbbiakban: Response 2005), 46. o.
[72] Report 2005, 49. o. Megjegyzendő, hogy sem a Bv. tv., sem pedig a kényszergyógykezelés végrehajtásáról szóló IM rendelet nem tartalmaz a kényszergyógykezeltek részére biztosítandó élettérre vonatkozó rendelkezést.
A CPT pszichiátriai intézetekkel kapcsolatos standardjait lásd: Involuntary placement in psychiatric establishments, Extract from the 8th General Report of the CPT, published in 1998.
https://rm.coe.int/16806cd43e (2019. július 29.)
[73] Report 2009, 42. o; Az alapvető jogok biztosának jelentése az AJB-5019/2012. számú ügyben, 10. o.; A Magyar Helsinki Bizottság jelentése az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben 2013. augusztus 7-9-én tett látogatásról, 7-8. o; Az alapvető jogok biztosa mint OPCAT nemzeti megelőző mechanizmus jelentése az AJB-766/2017. számú ügyben, 18-19. o.
[74] Lajtár István: Gyógymód: ügyészi vizsgálat az IMEI-ben. Börtönügyi Szemle 1997. 4. szám. 7677. o.
[75] Report 2005, 49. o.
[76] Report 2009, 41. o.
[77] A Magyar Helsinki Bizottság jelentése az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben 2013. augusztus 7-9-én tett látogatásról, 6. o.
[78] Az alapvető jogok biztosa mint OPCAT nemzeti megelőző mechanizmus jelentése az AJB-766/2017. számú ügyben, 37-39. o.
[79] Az alapvető jogok biztosa mint OPCAT nemzeti megelőző mechanizmus jelentése az AJB-766/2017. számú ügyben, 39. o.
[80] Report 2009, 41. o.
Lábjegyzetek:
[1] A Szerző doktorandusz, DE Marton Géza Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola bírósági fogalmazó, Debreceni Törvényszék
Visszaugrás
