A holokausztirodalomra vonatkozó szerteágazó szempontokat és különböző értelmezési technikákat felvonultató történeti kutatásoktól aligha vitatható el az interdiszciplináris nyitottság más tudományterületek felé. Bár az összegző értékelések szerint az elmúlt időszakban a magyar jogelmélet berkein belül többé-kevésbé létjogosultságot, illetve teret nyert a jog és irodalom konfiguratív elméleti tanulmányozása,[1] ez az örvendetes fejlemény a hazai humánstúdiumok érzékelési küszöbét mind ez ideig kevésbé érte el. A bölcsészettudomány irányából kezdeményezett párbeszéd jegyében ezért is tűnik időszerű feladatnak, hogy a holokausztirodalom kapcsán tegyünk egy próbát ezen új interpretatív metódus belátásainak applikatív kamatoztatására.
A modern irodalom számára 1945 után az egyik legfontosabb és ma is aktuálisnak tekinthető művészi kihívást a zsidók elpusztítását politikai célként végrehajtó nemzetiszocializmus történelmi valóságának a hiteles ábrázolása jelenti. Az elmúlt évtizedekben kiadott művek minden kétséget kizáróan bizonyítják, hogy az önéletrajzi memoároktól kezdve a dokumentarista igényű alkotásokon át a szigorúan megkomponált epikai fikciókig a holokauszt sokféle formában lehet az irodalom esztétikai reprezentációjának tárgya. Miközben a poétikai és formai sokszínűség dacára ezt a műfajt ábrázolásának kizárólagos, történeti referenciájáról leválaszthatatlan témája megkülönbözteti, nem hallgatható el, hogy a téma önmagában is sokrétű, kiterjedt, egymással vitában álló elemzői vizsgálódások keresztmetszetében áll. A holokausztnak, mint az irodalmi valóságábrázolás meghatározott történeti jelentéssel bíró tárgyának művészetelméleti problémaként való értelmezése mindemellett nem csupán az etikai implikációkat nem nélkülözi, hanem a közösségi emlékezetpolitika vagy az igazságszolgáltatás mint specifikus jogi diskurzus szempontjából is megkülönböztetett jelentőséggel bír.
Az emlékezettörténeti kutatások sajátos vonása, hogy elsősorban nem a történelmi tudás (újra)termelésére, hanem az emlékezetben megismerhető múlt feltárására irányulnak. Az emlékezetkultúra részeként felfogott irodalom a múlt fikcionálását a nyelv imagináriushoz kötött esztétikai ábrázolóteljesítménye révén képes elvégezni. Az irodalmi reprezentáció művészi tárgyaként definiált holokauszt tehát mint annak alakítója, a kollektív emlékezeten keresztül tesz szert a behatárolt érvényességű esztétikai autonómián túlmutató, szélesebb értelemben vett kulturális-társadalmi jelentésre. Fontos hangsúlyozni, hogy kultúraképző funkcióval nem az individuális, hanem egy adott társadalom közösségi emlékezete rendelkezik.
A közösségi emlékezet működésére vonatkozóan a társadalmi és a kulturális emlékezet koncepciói kínálnak fel érvényes értelmezési mintákat. Az emlékezet kollektív társadalmi funkcióját hangsúlyozó Halbwachs szerint a személyes emlékezés sosem izolált módon, hanem a társadalmi emlékezet vonatkoztatási keretfeltételei között, annak részeként jön létre. Az álommal ellentétben az emlékezés rekonstruktív társadalmi folyamat, minden szubjektív emlék szükségképpen közösségi struktúrákba beágyazva tesz szert jelentésre. Egy társadalom aktuális kortudata konstruktív szerepet játszik saját múltképének létrehozásában, amelyben a múlt "nem megőrződik, hanem a jelenből kiindulva mi magunk építjük újra".[2] A buchenwaldi koncentrációs tábor áldozatai közé tartozó francia szociológus a társadalmi emlékezetet az úsztatott gerendákból épített olyan lassú tutajokhoz hasonlította, amelyek közt a folyón éppúgy lehetőség van átugrani, ahogy az egyes emlékek közti időbeli váltásokra. A kulturális emlékezet teóriáját kidolgozó Jan Assmann szintén az egyénit meghaladó emlékezet externalizációjának jelentőségére mutatott rá. Munkájában világosan megkülönböztette egymástól a kommunikatív és a kulturális emlékezet típusait. A nyolcvan-száz évet, három-négy nemzedék időhorizontját átfogó kortársi vagy kommunikatív emlékezet a közelmúlt profán eseményeinek eleven biografikus múlttapasztalatát jelenti, amely a személyes interakciók közegében jön létre. Az ünnepekhez kötődő kulturális emlékezet viszont tudáselit által irányított intézményesített mnemotechnikaként különböző tárgyiasult kifejezőeszközök révén egy őseredeti abszolút múltat ruház fel alapító jelentőséggel: "A szóban forgó emlékezet azért kulturális, mert csak institucionálisan, mesterségesen valósítható meg, és azért emlé-
- 46/47 -
kezet, mert ugyanúgy működik a társadalmi kommunikáció viszonylatában, mint az individuális emlékezet a tudat síkján."[3]
A következőkben irodalom és jog, holokauszt és emlékezet szempontjaiból kiindulva, Philipp Sands Kelet-nyugati utca: a népirtás és az emberiesség elleni bűntett fogalmának eredetéről (East-West Street. On Origins of Genocide and Crimes against Humanity) című regényének az elemzésére teszek kísérletet. Sands könyvének szakmai sikerét jól mutatja, hogy 2017-ben több rangos szakmai díj - köztük a British Book Awards Non-Fiction Book of the Year, a Baillie Gifford-díj és a Prix Montaigne - odaítélésével ismerték el a szerző teljesítményét. Az író elmondása szerint a megjelenést követő négy hónapban közel hétszáz személyes hangvételű hosszú e-mailt kapott, amelyek mindegyikére külön válaszolt. Regényének címét a lembergi születésű Joseph Roth Zsidók vándorúton (Juden auf Wanderschaft, 1927) című művéből kölcsönözte, aki szülővárosát Kelet és Nyugat kapujaként írta le. A szövegben az emlékezet helyeiként két város, Lemberg és Nürnberg játszik különösen fontos szerepet, a holokauszt szimbolikus értékű mnemotoposzaiként összekapcsolják az elkövetett náci bűntetteket és a felettük ítéletet mondó nemzetközi igazságszolgáltatást. A mű címében szereplő East-West Street eredetileg a galíciai Żółkiew városának Lembergerstrasse nevű főutcáját jelöli. A Kelet-nyugati utca azonban ezen túlmenően a holokauszt jelképes útvonala is, ami a nyugat-európai Nürnberget mint a bírósági per és a kelet-európai Lemberget mint a bűncselekmények elkövetésének helyszíneit köti össze egymással.
Művének megírásával Sands több mint hatvan év távlatából az angol próza nyelvén vállalkozott a közös múlt feldolgozására. A Kelet-nyugati utca egyik elvitathatatlan érdeme, hogy a holokausztreprezentáció új epikai formájára szolgál példaként, miután a holokausztemlékezet fikcionális színre vitelének a jog révén kölcsönzött eredeti művészi jelentést. A regényben a jog több szinten épül be a kompozícióba, jelen van a nagyapai szellemi testamentum hordozójaként és az elbeszélő szakmai foglalkozásaként, de a nürnbergi bírósági tárgyalás, a jogász főszereplők és a jogalkotás folyamatának leírásában is kulcsszerep hárul rá. A történeti kontextussal bíró jogelméleti nézőpont a genocídium és az emberiesség elleni bűncselekmény mint a nemzetközi jog két alapvető kategóriáján keresztül jelenik meg a szövegben. Sands művében irodalom és jog leghangsúlyosabb módon mégis emlékezetpoétikai jelentésében érhető tetten, amikor holokauszt és igazságszolgáltatás viszonyát a perbe fogott múlt problémájaként fogalmazza meg. Képes-e a jog igazságot szolgáltatni a holokauszt kérdésében tetteseknek és áldozatoknak, valamint leszármazottaiknak, hogy múlthoz való viszonyukban megtalálhassák egy új emlékezetközösség megteremtésének esélyét - röviden így lehetne összefoglalni a regény problémafelvetését.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
