"A kereskedelmi jog (kj.) a jognak az az ága, amely a kereskedelmi életviszonyok rendjét teremti meg, az élet szükségleteinek megértése és az igazság és méltányosság alapján. Lényegét és kialakulását tekintve nem egyéb, mint 'a gazdasági törvények világos felismerése, amelyekhez a gazdálkodók akarata igazodik és amelyeknek megfelelően bizonyos konvenciók alakulnak ki, amelyek lassanként a szokás vagy a törvény alakját öltve fel, pozitív tételes joggá sűrűsödnek (Grosschmid)." - írja Kuncz Ödön 1928-ban megjelent, kereskedelmi- és váltójogi előadás vázlatait közre adó könyvében.[1]
Kuncz a magánjog és a kereskedelmi jog viszonyát vizsgálva a kereskedelmi jogot, mint a "kereskedelem szükségleteihez igazodó magánjogot" állítja elénk, ugyanakkor hangsúlyozza: nem lenne helyes a kereskedelmi jogot egyszerűen beolvasztani a magánjogba, annak önálló jogágkénti kezelése mindenképpen védhető és indokolható.
Három érvet vonultat fel, hogy tézisét alá támassza. Első sorban - jelzi - a kereskedelmi élet olyan kereskedelmi intézményeket forrott ki, amelyek különleges szabályozást követelnek meg (pl. cég, üzlet, védjegy, kereskedelmi munka, kereskedelmi társaság, értékpapír, tőzsde, vasút, tengeri hajózás stb.). Túl ezen, a magánjog nemzeti, a kereskedelmi jog nemzetközi. Végezetül a két jogág alapvetően statikus és dinamikus jellegének eltérésében látja az önállóság indokát: a magánjog ragaszkodik a tradíciókhoz, a kereskedelmi jog viszont a haladás zászlóvivője, "az alkalmazkodás művészete". A kereskedelmi és magánjog közötti viszony azonban mindig csak relatív. A magánjog igen nagy része az előtt kereskedelmi jog volt és állandó tendencia a kereskedelmi jog kiforrott szabályainak a magánjogba felvétele (ezt nevezzük a magánjog kommercializálódásának).[2]
Megállapítható, hogy a "magánjog törzséből kiemelkedő és csipkeszerűen kifinomodó" különleges kereskedelmi jog - van. Jellemző sajátosságait (nemzetközi jellegét, alkalmazkodó képességét, az idő és alkalom kihasználására való törekvést, a nagy kockázatot, az "individuális liberalizmus" teljes gazdasági szabadságára való törekvést) akkor lelhetjük fel, ha magának a kereskedelmi életnek sajátosságait vizsgáljuk.
A könyv megjelenése óta eltelt több, mint hetven év alatt mind a kereskedelem, mind a jog (s különösen a kereskedelmi élet viszonyait szabályozó speciális joganyag) a világon mindenütt - Magyarországot sem "kímélve" - gyökeres változásokon ment át. A kereskedelmi élet joganyagának a "magánjog törzséből" való kiemelkedése folytatódott, a csipkék mintái szépen gyara-
- 65/66 -
podtak (a társasági jog, az értékpapír-jog, az iparjogvédelem joga stb.), a magánjog "kommercializálódásának" folyamata felgyorsult. Ugyanakkor olyan, a kereskedelem tisztaságának, a tisztességes eljárás követelményének generális követelményéből fakadó speciális jogágak is megjelentek (versenyjog, fogyasztóvédelmi jog stb.), melyek épp a megváltozott gazdasági-kereskedelmi viszonyokból adódóan az általános jogelvet pozitív, tételes joggá bontották ki.
A kereskedelmi jog problémája napjaink jogtudományi vitáiban - az új Polgári Törvénykönyv kodifikációs előmunkálatai során - ismét reflektorfénybe került. Az nem vitatható, hogy a kereskedelmi-gazdasági viszonyok (különösen a szerződési jog) önálló törvény keretein belül való szabályozásával kapcsolatosan komoly érvek hozhatók fel,[3] de legalább ennyi érvet vonultathatunk fel a monista, egységes polgári jogi szabályozás mellett is.[4] Vékás Lajos - mintegy a fogyasztói magánjoggal párhuzamot vonva, melynek, mint látni fogjuk az elektronikus kereskedelmi-gazdasági kapcsolatok magánjogi megközelítésében kiemelt jelentősége lesz - azonban úgy véli, hogy (elismerve ugyan, hogy akadhatnak olyan pragmatikus szempontok, melyek a vállalkozásokra vonatkozó joganyag önálló "vállalati törvénybe" foglalását indokolttá tehetik) sem a kereskedelmi jog, sem a fogyasztóvédelmi magánjog szempontjából nem lenne szerencsés az önálló, Ptk.-n kívüli, végső soron a magánjog intézményrendszerének megkettőződéséhez vezető kodifikáció. "Amennyiben a vállalati-üzleti viszonyok magánjogi szabályozásának igényeit a - régi és új - Polgári Törvénykönyvbe illő 'általános' magánjog ki tudja elégíteni, úgy valamifajta külön-(vállalati)-magán-jognak nincs helye - sem kereskedelmi, sem vállalati törvénykönyvben."[5]
Ez azonban nem jelenti azt, hogy a kereskedelmi jognak, mint sajátos megközelítési módnak, jogi diszciplínának ne lenne létjogosultsága: a kérdés immár úgy merül fel, hogy az elektronikus gazdaság joga mintegy "belenőve" ebbe kereskedelmi-gazdasági jogba, annak segítségével megragadható-e vagy sem?
Mádl Ferenc az Európai Közösség kereskedelmi jogát összefoglaló[6] munka előszavában írja: "El lehetne vitatkozni azon, hogy a 'kereskedelmi jog' megnevezés a legjobb-e, ha a tárgyalt anyagi jogi szabályok világáról van szó. Ha nem is általános, de használatos ez a megnevezés a közösség tagállamaiban. A lényeg, hogy ezek a jogi keretek azok, melyek a gazdaság közösségi méretű mikro strukturális mozgásterét és tényleges mozgásformáit jelentik, melyek között a gazdaság szereplőinek élni és cselekedni kell, s amelyeket evégből jól ismerni, és ezért feltárni, bemutatni, oktatni kell."[7] A kereskedelmi jog tehát - lényegében - gazdasági státusjog (a szereplők és mozgástér meghatározása) és gazdasági dinamikus jog (a tényleges mozgásformák meghatározása).
Prugberger Tamás a polgári jog és a gazdasági magánjog (kereskedelmi jog) intézményrendszere és alapfogalmai elemzése körében írja: "A gazdasági magánjog, klasszikus nevén kereskedelmi jog lényegében a polgári jog intézményrendszeréből tevődik össze. Rendszere is a polgári jog rendszerét követi."[8] Ez jellemző párhuzamosságok formájában jelenik meg, bár természetesen (a jogviszonyok részben eltérő jellegéből) különbségek (pl. a kereskedelmi jog körében érvényesülő relatív diszpozivitás és relatív kogencia), vagy épp a magyar magánjog rendszeréből következő sajátosságok (a Ptk. már megalkotása idején az egyes szerződéstípusok szabályozásánál nem a magánjogi, hanem a kereskedelmi jogi modellből indult ki, a kereskedelmi ügyleteket a gazdasági társaságokról szóló törvény nem szabályozza) is adódnak. Prugberger, Nagy és Károlyi hivatkozott művükben azt a megközelítést választották, hogy a polgári jognak a kereskedelmi-gazdasági magánjogban is alkalmazott intézményei együtt tárgyalták a nekik megfelelő gazdasági jogi intézményekkel.
Lábady Tamás szerint: "Noha sokan beszélnek napjainkban is a kereskedelmi jog újjászületéséről, arról, hogy a modern lex mercatorica napjaink aktuális problémája, a kereskedelmi jog mégis csak egy meghatározott történelmi időszak terméke volt, és ma már nem indokolt a kereskedelmi jogot 'különjogként' - külön kereskedelmi törvényekben - fenntartani. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy ne kellene szükség szerint speciális szabályokat alkotni a gazdasági tevékenységet üzletszerűen folytatók jogviszonyaira. E tekintetben nem hagyható figyelmen kívül, hogy a kereskedelmi jog eredetileg is a kereskedelem szükségleteihez igazodó magánjog volt. Hiba volna ezért a két jogmatériát egymástól élesen megkülönböztetni. Az eltérés közöttük ui. nem lényegbeli, hanem fokozatbeli. Ne felejtsük, hogy a kereskedelmi jog nem egyszerűen a forgalom, hanem a tömegforgalom joga: ami a tömegforgalomnak jó, az a magánélet szempontjából rossz lehet - és megfordítva. Ezért a különbség, amely a közönséges és a kereskedelmi forgalom természete között fennáll - kifejezetten vagy elrejtve - de mindig kell, hogy valamiképpen ér-
- 66/67 -
vényre jusson a jogi rendezésben is. Ettől azonban még a kereskedelmi jog nem lesz a magánjogtól független, önálló jogág."[9]
Bíró és Lenkovics - amellett, hogy egyes magánjogi részterületek (pl. családjog, kereskedelmi jog, agrárjog és szövetkezeti jog) kvázi jogági önállóságának kérdését nyitva hagyják - ugyancsak nem tesznek le arról, hogy a kereskedelmi jogra ne mint a polgári jog integráns részére tekintsenek. "A társasági jog a gazdálkodó szervezetek személyiségével, létrejöttével, működésével, felelősségével, átalakulásával és megszűnésével foglalkozó jogterület, amely a kereskedelmi jogban kiegészül a csődjoggal, értékpapírjoggal, versenyjoggal, fogyasztóvédelemmel, és ezen jogalanyok kereskedelmi célú ügyleteivel is. Bár ezeken a területeken a közhatalmi kontroll céljából gyakoriak a közjogi előírások, tilalmak, ezek betartásának hatósági ellenőrzése különböző felügyeletek és hivatalok révén, a kereskedelmi jogi részterületnek a lényege mégsem ez, hanem a gazdaság szereplőinek, mint polgári jogi jogalanyoknak az autonómiája. Ezért azt mondhatjuk, hogy a kereskedelmi jog (is) jelentőségénél és terjedelménél fogva a polgári jog viszonylagos önállósággal rendelkező részterülete, amely a polgári joggal azonos elvek és módszerek szerint bonyolítja le a gazdálkodó szervezetek autonóm struktúrájú áruviszonyait."[10] Valójában tehát a jogviszonyokba lépő piaci szereplők magánautonómiája az a meghatározó, ami (a magánjog "felhígulásától", közjogi, közigazgatási jogi elemekkel való kiegészülésétől is eltekintve) a gazdasági magánjog-kereskedelmi jog kvázi elkülönült szabályösszességét a polgári jog részeként teszi kezelhetővé és tartja meg.
Túl ezen, a közös gyökér, s a Polgári Törvénykönyvben rögzített közös magánjogi normák - eltérést engedő törvényi szabályozás hiányában - kötelező alkalmazása, valamint az azonos kezelési elvek és módszerek a kereskedelmi jogot (is) a polgári joghoz kötik. Az, hogy a magánjog valamely részterületét önálló jogágként kezelik-e, vagy a polgári jog viszonylagos önállósággal rendelkező részeként ismerik el, lényegében az adott tudományos meggyőződés kérdése.[11]
Elfogadva, hogy a magyar polgári jog-tudomány a gazdasági magánjogot (kereskedelmi jogot) a polgári jog integráns részeként kezeli, a következőkben arra a kérdésre kell választ kapnunk, hogy e diszciplína (tudományos meggyőződésből fakadó megközelítési mód) önmagában (s a polgári jog mögöttes szabályaival kiegészülten) alkalmas-e az elektronikus kereskedelem jogának "befogadására"?
A gazdasági magánjog joganyaga Prugberger, Nagy és Károlyi könyvében három fő részre tagoltan kerül tárgyalása.
Az első a jogág hagyományos felosztását követő (személyek, dologi jog, kötelmi jog) polgári jogi blokk (melyben a kötelmi jogi jogviszonyok súlyozottan kerülnek bemutatásra). A második a cégjog, mely alatt a szerzők a diszciplína szűkebb területén túl (a személyiségi jognak az ága, mely az iparszerűen üzletszerű gazdasági tevékenységet folytató természetes és jogi személyek gazdasági működésével összefüggő jogait és kötelezettségeit foglalja magában[12]) a szellemi alkotások jogán (szerzői jog, szabadalmi jog, újítás és know-how, védjegy- és ipari mintaoltalom) túl sajátos módon az öröklési jog gazdasági vetületeit is magában foglalja. A harmadik blokkban az értékpapírjog került feldolgozásra.[13]
Ez a tárgyalási mód kézhezállónak tűnik, de az elektronikus úton való kereskedés szempontjából lényeges területeket nem érint: ilyenek különösen a pénzügyi joghoz tartozó adójog, vámjog, illetve a már önállósult diszciplína, a számviteli jog,[14] valamint - összességében - a magyar polgári jog hatályán már kívül eső nemzetközi kereskedelmi kapcsolatok speciális szabályozása.
A magánjogi megközelítésből következőn - értelemszerűen - nem kerülnek tárgyalásra a gazdasági igazgatás jogának kérdései sem (állami támogatások és a közigazgatás, pénzügyi-igazgatási jog, versenyfelügyeleti eljárás, fogyasztóvédelem, statisztikai rendszer, iparigazgatás, közlekedési igazgatás, távközlés és postai szektor igazgatása, területfejlesztés és építési jog, környezetvédelem).[15]
- 67/68 -
A magánjogi szemléletből adódó nyilvánvalósággal az alkotmányjog egyik alapvető intézménye, az állampolgári szabadságjogok (illetőleg az információs egyensúly helyreállítására törekvő információs alapjogok) sem kerülhetnek a vizsgálódások körébe bevonásra. Ezek kérdéseit (információszabadság, magánszféra adatainak védelme és a közérdekű adatok nyilvánossága) az adatvédelem joga (a jogi informatika részterülete) az alkotmányjoggal azonos kompetenciában tárgyalja.[16]
Az elektronikus kereskedelem által érintett életviszonyok körében tanúsított bűnös, társadalom- és jogellenes magatartásformákat a kereskedelmi jog szintén nem érintheti: egyértelműen a büntetőjog az, mely e magatartások felkatalogizálására, szankcionálására jelentős törvényi (anyagi és eljárásjogi) garanciák mellett rendelkezik felhatalmazással.
A magánjog anyagi jogi része szükségszerűen távol tartja magát az eljárásjogitól: önálló diszciplínáról van szó, csakúgy, mint más eljárásjogok (büntető eljárás, államigazgatási eljárás, csődeljárás stb.) esetében - bár az anyagi jog meghatározottságában e szabályok közvetetten vagy közvetlenül (pl. vám anyagi jog-vámigazgatás) a jogrendszer valamely ágához vagy alágához köthetők. Ugyanakkor az elektronikus kereskedelemben - a funkcionalitási elvből adódóan - az eljárásjog szerepe felértékelődik (idővel valamennyi érintett jogterületen lehetővé válik az elektronikus ügyintézés, az adatszolgáltatás, több formája - a vám-és adóügyi igazgatásban - már ma is lehetséges),
A gazdasági magánjog (kereskedelmi jog) tehát legfeljebb arra vállalkozhat, hogy - sajátos felosztását, tárgyalási módját megtartva - kompetenciájában tárgyalja az e-commerce jogi kérdéseit - a problémakör teljesebb körű áttekintéséhez már nem tud segítséget nyújtani.
A jogági besorolás egyik alapvető kritikus kérdését (mint láttuk) az érintett, a magyar jog részét képező jogterületek, jogviszonyok rendkívüli sokszínűsége adja. A másik korlátot a nemzeti jog maga jelenti: a határokon átnyúló, tömeges, nem csak gazdálkodó szervezetek között létre jöhető jogviszonyok a nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga felé tesznek fel kérdéseket.
Vörös Imre a nemzetközi kapcsolatokat két csoportra osztja: az egyik csoportban az államok, mint szuverének kerülnek egymással kapcsolatba (e kapcsolatokat a nemzetközi közjog szabályozza), a másik nagyobb csoportba azok a kapcsolatok tartoznak, amelyekben az állam vagy egyáltalán nem szerepel, vagy ha igen, akkor nem a szuverenitás hordozójaként, nem a felségjog gyakorlójaként, hanem valamilyen "közönséges" jogalanyi státuszban tűnik fel - az állami szuverenitás e jogviszonyokban közvetlenül nem releváns.[17]
Az e-commerce nemzetközi jellegéből adódó problémák egy része a nemzetközi magánjog szabályozásával megragadható. Azt, hogy valójában mit jelent, milyen tartalmat hordoz a kifejezés, a civilisztika régen vizsgálja és kutatja. "...különböző állásfoglalások alakultak ki a nemzetközi magánjog tárgyi körét illetően, és ehhez képest nyújtják, ill. szűkítik a nemzetközi magánjog fogalmát és használják különböző értelemben a 'nemzetközi magánjog' kifejezést." - írja a témáról írott egyik korai munkájában Mádl, az állítást példák sorával bizonyítva.[18]
A fogalom általánosan elfogadott mai jelentésében a kollíziós joggal szinonim. "Minden állam jogrendszerének számolnia kell a nemzetközi érintkezés kívánalmaival és más államok jogrendszerének a létével. Ezért, ha a magánjogi tényállásnak külföldi vonatkozásai vannak, ha a tényállásban szereplő személyek külföldi állampolgárok vagy külföldi jogi személyek; ha a tényállás részben vagy egészben külföldön valósul meg, vagy ott fejti ki hatásait; vagy ha a jogosult igényét belföldi tényállás alapján csak külföldön érvényesítheti stb., felmerül a kérdés, hogy a jogviszony rendezése céljából mely állam joga legyen az irányadó. A magánjogi tényállásnak több jogterülettel szemben fennálló vonatkozásait nevezzük képletesen a jogszabályok összeütközésének (collisio statuorum); a különböző államok anyagi magánjogi jogszabályai térbeli összefüggéseinek megoldására szolgáló jogszabályokat pedig nemzetközi magánjogi szabályoknak, vagy nemzetközi kollíziós normáknak mondjuk, e kollíziós normák összessége pedig a nemzetközi magánjogot alkotja." - írja Lábady Tamás.[19] A nemzetközi magánjog - sajátos módszereivel - az alkalmazandó jog kérdésében dönt, melynek a felek jogviszonyában érvényesülnie kell.
Vörös Imre a nemzetközi magánjog által érintett jogviszonyok körének "viharos gyorsasággal" való huszadik századi bővülését két fő elemre vezeti vissza: az egyik a nemzetközi (külkereskedelmi) áruforgalom megsokszorozódása, a másik a személyforgalom növekedése.[20] Az Internet e téren is soha nem látott fordulatot hozott: lényegében megnyitotta a lehetőségét annak, hogy az ügyletek különböző államok joghatósága alatt élő természetes és jogi személyek között globálisan és tömegesen jöjjenek létre. Ezeknek az ügyleteknek vonatkozásában a nemzetközi magánjog nem tehet többet, mint ami tárgyá-
- 68/69 -
hoz, alapvető funkciójához kötődik: felmutatja az alkalmazandó (nemzeti) jogot.
A kereskedelemmel kapcsolatos nemzetközi gazdasági jogi problémák századunk beli minőség-, forma- és mennyiségváltása (végeredményben a globalitás és a tömegesedés) vezetett ahhoz a jelenséghez, amit Mádl a "tények lázadásaiként"[21] vezetett be a magyar civilisztikai gondolkodás köztudatába, s amely végeredményben egy új, önálló diszciplína, a nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga megszületésével teljesedett ki.
"A nemzetközi (kollíziós) magánjog tehát a jogrendszeren belül önálló jogágat képez. Az a jogterület viszont, amelyet ma nemzetközi gazdasági kapcsolatok jogának nevezünk, éppen a sokszínűség, a különböző jogágakhoz való tartozás komplexitása jellemez. Nemcsak a szabályozás módszere nem tekinthető egyneműnek, hanem az ide sorolható jogszabályok tartalmilag is rendkívül sokfajták. Ez a jogrendszernek az a területe, amelyben a jogviszonyok szabályozásában együtt és egyszerre hatnak nemzetközi (köz)-jogi, igazgatási és pénzügyi jogi, polgári jogi; anyagi és kollíziósjogi normák és szabályok'." - írja Bánrévy Gábor.[22] A nemzetközi gazdasági kapcsolatok jogának Bánrévy két lényeges komponenskörét különbözteti meg: az egyik, amit nagyon leegyszerűsítve közjogi összetevőnek nevez (azoknak az állami aktusoknak, nemzetközi szerződéseknek és belső jogszabályoknak az összessége, amelyek meghatározzák a nemzetközi gazdasági forgalom kereteit, nemzetközi és hazai feltételeit), a másik a magánjogi, a vállalkozói komponens-kör (azok a legszélesebb értelemben vett polgári jogi tartalmú szabályok, amelyek a vállalkozók közötti, nemzetközi vonatkozású, gazdasági célú szerződések tartalmának kialakítását meghatározzák, lehetővé teszik).[23]
Az elektronikus kereskedelmi ügyletek összegszerűségét, gazdasági jelentőségét dominánsan meghatározó B2B-tipusú kereskedésre, B2A-jellegű üzleti kapcsolatokra tehát a nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga kiterjed, a szükséges eltérésekkel, specifikációkkal (melyek feltárása, kimunkálása a jogtudomány leglényegesebb feladatai közé tartozik) alkalmazandó, az e-commerce jogának - csakúgy, mint a nemzeti jogok releváns szabályai - szerves részét képezi.
Nem alkalmazható azonban a kereskedelmi kapcsolatokon kívüli ügyletekre, melyek viszont számszerűségükben (tömeges jellegükből adódóan) foglalnak el jelentős helyet az elektronikus világgazdaságban. Ennek oka a nemzetközi gazdasági kapcsolatok jogának alanyi és tárgyi oldalában keresendő. Miután vizsgálódásaink középpontjában a magyar elektronikus kereskedelmi áll, abból indulunk ki, hogy a külkereskedelmi jogviszony egyik alanya szükségszerűen magyar fél (a vállalkozó), a másik alany pedig valamely külföldi vállalkozó, gazdálkodó szervezet.
A nemzetközi gazdasági (külkereskedelmi) jogviszonyok alanyai a hazai és külföldi vállalkozók (gazdálkodó szervezetek), tárgya valamilyen (külkereskedelmi, nemzetközi bank- és biztosítási, idegenforgalmi stb.) üzletszerű tevékenység. Nem tartozik viszont ebbe a körbe a közvetlenül a fogyasztó számára történő végfelhasználói értékesítés, a fogyasztói szerződés,[24] melyre a nemzetközi magánjog utaló szabályai (a magyar jogban pl. a fogyasztó lakóhelye szerinti jog hatályának elismerése, a nemzetközi magánjogról szóló 1979. évi 13. törvényerejű rendelet 28/A. §) irányadók.
Mindazonáltal a nemzetközi gazdasági kapcsolatok jogának részletesebb kutatása az elektronikus kereskedelem jogának körében mindenképpen gyümölcsözőnek bizonyulhat. Ez eredendően a diszciplína komplex (közjogi és magánjogi, nemzeti jogi és nemzetközi elemeket vegyítő) voltára vezethető vissza: a nemzetközi üzletszerű tevékenység körében azokkal a jogi megközelítési lehetőségekkel találkozunk, amit az elektronikus kereskedelem a nemzeti jog szintjén pillanatnyilag épp megkíván tőlünk.
"Az ember mindennapi élete tele van gazdasági vonatkozásokkal. Gazdasági életen azonban - szűkebb értelemben - az üzleti világ működése értendő." - írja Sárközy Tamás.[25]
A gazdasági jog, mint jogág, mint jogi diszciplína fogalma, más jogterületektől való elhatárolása - ahogy Sárközy elismeri - a külföldi és a hazai jogirodalomban vitás. A gazdasági jog fogalma tekintetében három nagy irányzat létezik: kezdetben a fogalom alatt az egész olyan jogot értették, amelyet gazdasági szellem hat át, illetve a gazdasági szükségleteket kielégítését szabályozó valamennyi jogszabályt a gazdaságba sorolták. " Ugyanakkor viszont az utóbbi évtizedekben ez a 'szuperjogági' felfogás háttérbe szorul, és előtérbe kerül az a két irányzat, amely a gazdasági jogot, mint az állami gazdaságirányítás jogát, vagy mint a nagyvállalatok jogát kívánja kialakítani (a két irányzat kombinálása is tapasztalható). Van azután egy olyan felfogás is, amely a gazdasági jogot egyszerűen a határterületekkel kibővített kereskedelmi jog modern nevének tartja (társasági jog + cégjog + csődjog +bank- és értékpapírjog + versenyjog + kereskedelmi ügyletek)."[26]
A fogalom, s a gazdasági jog tárgya tehát vitatható ugyan, ám a joganyag sajátos rendszerezésére, bemutatására kétségtelenül lehetőséget kínál. " Öncélú jogági viták helyett - lényegében az amerikai business law irodalom min-
- 69/70 -
tájára - igyekeztünk a tankönyv tematikáját a praktikus igényekhez igazítani és a gazdasági jogot ekként körülhatárolni."[27] Ezt az amerikai üzleti jogot - melyben az eltérő jogrendszerbeli sajátosságokból adódóan nem érvényesül a kontinentális jogokra jellemző közjog-magánjog, magánjog-kereskedelmi jog kettőssége - gazdasági jognak is nevezhetjük. "E körbe tartozónak tekintik a társasági-, a tőzsde-, a bank- és értékpapírjogot, a szerződési jogot, a fogyasztók, a környezet és munkavállalók érdekeit védő törvényeket, a tulajdonvédelmet, ide értve a biztosítást és vagyonkezelést, a különböző képviseleteket, a versenyjogot (bele értve az ún. monopolvédelmet), az üzleti világot érintő adójogot, a könyvvitelt (számvitel jogát) és az ún. üzleti etikai jogi vonatkozásait, továbbá a szellemi alkotások jogának bizonyos aspektusait (computerjog)."[28]
Az egyik legelterjedtebb, számos kiadást megért amerikai tankönyvben Andreson és Kumpf az üzleti jog fogalmát így határozzák meg: "A business law azokat a különböző jogokat foglalja magában, melyek az üzleti tranzakciókban részt vevő személyek jogait és kötelezettségeit vagy kötelességeit határozza meg. Az üzleti jog az egyéneket polgárkénti, üzletemberi és fogyasztói (vevői, bérlői és befektetői) szerepeikben szolgálja. Az üzleti jog természete és tárgya jelentőségteljes, mindazonáltal csak a jog és a törvényi jogosítványok, s e jogok érvényesíthetőségének megértése tölti fel valódi tartalommal."[29]
A business law lényege a komplexitás, a kapcsolatba hozás. A gazdasági élethez, mint az üzleti forgalom világához közelít, s arra törekszik, hogy a jelenségeket folyamatukban, mozgásukban ragadja meg. Épp ezért - a jogi-alkotmányos fogalmi alapok tisztázása után - tradicionálisan a kötelmi jogot (szerződési jogot) tárgyalja elsődlegesen, s csak ezt követően tér át a személyi (jogalanyi) helyzetek tisztázására, az alannyá válás feltételrendszerének vizsgálatára.
A gazdasági jog (üzleti jog) modern magyar felfogásában (nyilván a kontinentális magánjogi hagyományokhoz való kötődésre tekintettel) első helyen a személyi- vagy állapotjog, a státusjog tárgyalása, ennek középpontjában pedig a vállalkozó [az, aki üzletszerűen - azaz viszonylag állandósultan (tartósan), vagyoni kockázatot vállalva, vagyoni felelősséggel, nyereségszerzés végett - gazdasági tevékenységet végez] áll.
Sárközy megközelítésében a gazdasági státusjog a szorosabb értelemben vett társasági jogot, (a magyar sajátosságokra, a rendszerváltozásra való különös tekintettel) az állami szektor különjogát, a privatizáció jogát, a szövetkezeti jogot, az egyéni vállalkozás jogát, a cégnyilvántartás és a cégeljárás alaki jogát, a csődjogot, a verseny- és konszernjogot, a bank, biztosítás, tőzsde- és értékpapírpiac jogát, valamint a nonprofit szervezetek és az üzleti világ kapcsolatainak jogát jelenti;[30] alapvetően szervezeti és tulajdonjogi normák bemutatásából áll.
A gazdasági jog dinamikája a gazdasági mikroszféra kötelmi jogával (az üzletszerű forgalom jogi vonatkozásai) foglalkozik, kiegészülve az iparjogvédelemmel és a kollektív- és individuális munkajoggal.[31]
A gazdasági jog a makroszféra jogi vonatkozásait sem hagyhatja figyelmen kívül: a vállalkozó üzleti gazdálkodó, vállalkozási tevékenysége kereteit az állam közjogi tevékenysége képezi. Ennek központi eleme az állam gazdaságba való beavatkozása (az autonomitás korlátozása) és e beavatkozás eszközrendszere (pénzügyi jog, közigazgatási jog - melyek jogági önállósága ugyan nem vitatható) vizsgálata, valamint a gazdaságban ható jogi szankciók tana.[32]
A gazdasági jog (azzal, hogy egyfajta, a jogági besorolástól független szemléletet érvényesít, összefüggésrendszert próbál felállítani) az elektronikus kereskedelem joganyagának megközelítéséhez is hasznos megoldási lehetőséget kínál. Az elektronikus kereskedelem, mint lehetőség biztosítása (és a szükséges alapvető igazgatási-intézményi rendszer megteremtése vagy a már meglévők funkcionális átalakítása, tevékenységi körének kibővítése) egyértelműen közjogi feladat, az e-commerce körében az állami gazdaságirányítás éppúgy jelen van, mint a "köznapi" kereskedelemben, a felek szerződési szabadsága korlátozható, magával a szerződéssel szemben (a jogügyletek sajátos jellegére, valamint a fogyasztóvédelmi szempontokra tekintettel) kötelező tartalmi-formai elemek írhatók elő.
Mindazonáltal négy megkötésre fel kell hívni a figyelmet. Az első rögtön a gazdasági jogi megközelítés evidens korlátozottsága: az "Új Gazdaság", az elektronikus gazdaság még csak formálódik, az adott ország információs társadalommá való transzformálódásának függvényében határozottabban vagy "gyengébben" van jelen. Idealizált és túlzó lenne "elektronikus gazdasági jogról" beszélni - a gazdasági jog e jelzőt csak akkor használhatja megalapozottan, mikor a gazdaság szerkezete, az üzletvitel, a kereskedelem minden aspektusa "átelektronizálódott", digitális alapokra kerül. Ez még a technológiai- és gazdasági szempontokból legfejlettebb országokban sem valósult meg maradéktalanul. Ahhoz azonban, hogy az
- 70/71 -
átmenet felgyorsuljon (túl a technikai-technológia, társadalmi feltételek megteremtésén), az elektronikus kereskedelem és az elektronikus gazdaság előtti jogi (és szemléletbeli) akadályok lebontása elengedhetetlenül szükséges.
A másik szükségszerű korlátot épp az e-commerce (és az információs társadalom) "eljövendő volta", tranzititása jelenti. A jogrendszer egy adott térben és időben létező, hatályos jogi normák összessége - nem elméleti, hanem gyakorlati kategória, jogszabályok rendszerszerű megjelenítését jelenti.[33] A jogrendszeren belül az azonos típusú társadalmi viszonyokat azonos módszerrel szabályozó jogi normák összessége egy alsóbb szintű rendszert jogágat alkotnak.[34] Ilyen szempontból az "elektronikus kereskedelem jogáról" csak annyiban beszélhetünk, amennyiben az elektronikus úton való kereskedésre vonatkozó jogszabályok (normák) hatályos jogunkban ténylegesen fellelhetők. A még "meg nem alkotott jog" vizsgálatára lényegében nem lenne mód - ezt egyértelműen a jogtudomány, a jogszabály-előkészítés hatáskörébe kellene utalni.
Ez azonban - mint harmadik megkötöttségünk - az elektronikus kereskedelem sajátosságaiból adódóan nem követhető út. Az elektronikus kereskedelmi jogviszonyban benne rejtőzik a nemzetközi elem, a más jogokkal valló kollízió. Az e-commerce joga (mint majd bemutatni igyekezünk) a világ országaiban igen eltérő kidolgozottsági-intézményesülési szinten van, egyes államok "előre szaladtak", a hatályos jog bizonyos intézményeit az információs társadalom követelményeihez igazították, vagy speciálisan e-jogi normákat alkottak. Annak jogösszehasonlító vizsgálata tehát, hogy az elektronikus kereskedelem jogát hogyan szabályozták másutt (a másutt alatt a lehető legteljesebb kört lehet és kell érteni: ez az e-commerce-kapcsolatok potenciális globalitásából következik - mindazonáltal e körben nyilvánvaló prioritással rendelkeznek azok a jogok, mellyel a magyar vállalkozó a gyakorlatban és tipikusan érintkezésbe kerülhet) nem tudományos-elméleti kérdés, hanem szükségszerű és praktikus.
A negyedik megkötés is a globalitáshoz és nemzetköziséghez kapcsolódik. A jog keletkezésére az elmélet két utat ismer:[35] az egyik - amire Kuncz, Grosschmidet idézve a kereskedelem körében utalt - a társadalmi gyakorlat, a szokás joggá való transzformálódása -, a másik az állami szervek jogalkotása. Az e-commerce szabályozásával kapcsolatosan nemzetközileg tapasztalható tendencia nem törekszik a szokványok jogiasítására, épp az ipari önszabályozás, a nem jogi normák fontosságát, működőképességét hangsúlyozza. Az állami-közhatalmi beavatkozást a legtöbb területen minimalizálni igyekszik - a jog szerepe elsődlegesen a "hatékony és megbízható" jogi környezet biztosítása. Erre vonatkozóan azonban modellek alakultak ki (nemzetközi, regionális és nemzeti szinten egyaránt). E modellek részben jogi normákból, részben jogpolitikai szinten megfogalmazott törekvésekből vagy a jogszabály-előkészítés különböző stádiumaiban lévő tervezetekből, megoldási lehetőségekből állnak. Az egyes nemzeti jogokban ezek vagy közvetlenül (nemzetközi szerződéssel való önkéntes szuverenitás-korlátozás[36]), vagy közvetetten (nemzetközi jogi kötelezettség vállalás nélkül az állam, a törvényhozás saját aktusával emeli be a nemzeti jogba a modelljogot) történik.
Mádl Ferenc 1978-ban megjelent könyvében a nemzetközi magánjog újabb fejlődésének történetére visszapillantva megállapítja: "A nemzetközi magánjog tudománya és ágazata - minden kisebb-nagyobb belső ellentmondása ellenére (hogy nem csak magánjog, hanem más jogágazatokra is kiterjed, hogy nem csak, sőt elsősorban nem nemzetközi, hogy a kollíziós jogi felszínt egyre jobban kikezdte az új szelek anyagi jogi eróziója stb.) - hosszú évtizedekig, sőt századokig nyugalmas és kielégítő kereteket adott a nemzetközi személy- és vagyoni forgalomnak. A tények lázadása és a robbanás abból adódott, hogy a XX. században is védte még ezt a pozícióját, Magyarországon pedig máig sem tudott kilépni magából: ernyőjét az új tényekre is ki kívánta feszíteni. A kezdetben meg-meghunyászkodó lázadás ott kezdődött, amikor a múlt század végétől kezdve durván e század közepéig a nemzetközi személy- és vagyonforgalom egyes területein anyagi jogi jogegységesítés jött létre (nemzetközi szerződések, egyezmények, szokványok és a lex mercatorica képében)"[37]
Ám "nagyobb tények, nagyobb lázadás" is jöttek: az állam erős intervencionizmusa a nemzetközi személyi forgalom, a külgazdasági kapcsolatok jogába, a gazdasági folyamatok erős internacionalizálódása, a gazdasági verseny, a világpiac magán- és állami szervezése, a gazdasági integrációk komplex rendszereinek megjelenése, az államok törekvése az általános gazdasági kapcsolatok
- 71/72 -
könnyítésére... "E jelenségekkel, e tények lázadásával szemben a nemzetközi magánjog már tehetetlen volt. "[38]
Napjainkban a tények újabb, még teljesebb körű lázadásával kell szembenéznünk. A jogegységesítési törekvések nem lebecsülendő eredményei ellenére napjaink joga a hálózati jogi problémák, a digitális környezetben való kommunikáció, a vagyoni forgalom elektronizálódásának kérdésével kielégítően nem tud megbirkózni. A gazdasági folyamatok - miként maga a társadalom is - egyre inkább "hálózat-függővé" váltak. A "hatályos jog" (miként a nemzetközi magánjog esetében is) "megpróbálta ernyőjét az új tények fölé kifeszíteni" - s kudarcot vallott: e kategóriák a kibertérben gyakran nem, vagy csak nagyon másként értelmezhetők.
A globális versenyben a hálózat sikertényezővé vált: azok az országok, melyek elsőként ismerték fel fontosságát jelentős előnyre tettek szert - lényegében a kibertér gazdasági uraivá lettek. Ebben jelentős szerepet játszott annak korai felismerése, hogy a fejlődés, expanzió jogi akadályait el kell távolítani: a digitális gazdaság új jogi szemléletet, az állam gazdaságirányító szerepének újraértékelését, új, a hálózatokra szabott jogot követel meg.
A párhuzam tehát, amelyet a nemzetközi magánjogból a "tények lázadása" nyomán kivált, relatív önálló diszciplínává lett nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga, s az elektronikus kereskedelmi kapcsolatokat a "hagyományos" gazdasági magánjogból, közjogból szemünk előtt kiváló, speciális jogintézményekkel gazdagodó elektronikus gazdasági kapcsolatok joga (és diszciplináris elismertségének, rendszerezési elméletként való elfogadásának igénye) közé vonni kívánunk, talán nem erőltetett - de mindenképpen további igazolásra szorul.
Mádl és Vékás nemzetközi magánjogi tankönyvük 1981-ben megjelent első kiadásában[39] a "lázadó tényeket" négy csoportba osztották: a nemzetközi elemet tartalmazó tények mennyiségi növekedése (a szerzők tömör jelzőjét használva: "óriási"), minőségileg más jogviszonyok (immár nem döntően a természetes személyek, hanem a vállalkozások a szereplői a tömeges jogviszonyoknak), a szabályozás módja (a kollíziós jog mellett fokozódó mértékben válik döntővé az anyagi jogi szabályozás, az igazgatási jogi és közjogi normák behatolnak a jogterületre, "Az egész jogrendszer majdnem minden jogága részt vesz ma már abban a mechanizmusban, amit nemzetközi gazdasági kapcsolatok jogának nevezhetnénk"),[40] a jogforrások differenciáltsága: "Nemcsak a belső kollíziós jog, nemcsak a nemzetközi anyagi jogi egységesítés jelenti a jogforrásokat, hanem pl. az integrációra szabott nemzetközi egyezmények, avagy az integráció szervei által konstruált jogi normák".[41]
E négy tényező a "tények harmadik lázadása" mögött is felismerhető:
- a gazdasági tranzakciók számának hihetetlen számú megnövekedése, melyek a hálózat révén nemzeti, nemzetközi szinten valósulnak meg, a felek személyes jelenlétét nem igénylik,
- minőségileg más jogviszonyok [a technika, a hálózati hozzáférés révén nem csak a vállalkozások, de a magánszemélyek is tömegesen léphetnek jogviszonyba (fogyasztói szerződések), vagy szolgáltathatnak hálózati tartalmat: rájuk a nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga nem alkalmazható, a nemzetközi magánjog kollíziós normái pedig a tömegügyletek körében hatékonyan nem érvényesíthetők], a fogyasztóvédelmi szempontok felerősödnek,
- a szabályozás módja [(az anyagi jogi szabályozás körében megjelennek a speciálisan az elektronikus alapú jogviszonyokat szabályozó különjogok, az igazgatási jogi normák szerepe felértékelődik ("biztonságos, átlátható jogi környezet megteremtése"), ezen túl azonban a magánautonomitás fokozott igénye jelentkezik, az önszabályozás, a nem jogi normák révén való probléma megoldási törekvések kerülnek előtérbe],
- a jogforrások differenciáltsága [A gazdasági kapcsolatokjogában (gazdasági jog) nemzeti szinten magán-és közjogi elemek érvényesülnek: a nemzeti jogokba egyre mélyebben hatolnak be a jogegységesítési, harmonizációs törekvések, modelljogok, nemzetközi egyezmények - gyakran a belső társadalmi- és jogfejlődés elébe vágva - amelyeket a nemzeti jog gyakran "idegen testként" kezel, s ha teheti, megkerüli alkalmazásukat, vagy az alsóbb szintű jogszabályok ellent mondanak a jogforrási hiearchiában felettük álló normáknak].
Mádl és Vékás leszögezik: mindez csak a kontinentális jogok számára jelentett problémát, a common law az európai jogági tagozódást, fogalmi gondolkodást nem ismerő, funkcionális és pragmatikus világa nem érezte igényét annak, hogy a tények lázadásának joganyagát jogági keretek közé szorítsa.[42]
A magyar nemzetközi magánjog-tudomány válaszát - szemben azokkal a nyugat-európai törekvésekkel, melyekre a funkcionalizmus jegyében végül az önálló jogi elismertség igényével léptek fel - a két jogtudós a kollíziós jogtól elváló, relatív önállósággal rendelkező diszciplína felállításában jelölték meg. Mikor "a nemzetközi személyi és gazdasági forgalom jogának lehető legteljesebb" képét kívánták nyújtani, a joganyag megragadását állították gondolkodásuk középpontjába. "Mindehhez
- 72/73 -
végig kell gondolni, hogy ez a nagy joganyag jogági és diszciplináris értelemben hogyan ragadható meg egyfajta racionális rendben. Olyan rendben, amely megfelel a.) a szabályozás komplexitásának, b.) az ebben megnyilatkozó gazdasági-társadalmi igényeknek, c.) a jog relatív önállóságának és belső törvényszerűségeinek, valamint d.) a didaktikai-módszertani követelményeknek, hogy ti. értelmes rend legyen gondolkodásunk, különösen pedig tanításunk-tanulásunk folyamatában."[43]
Ha elfogadjuk, hogy az információs társadalom felé tartó országok nem kerülhetik meg az elektronikus-hálózati problémák jogi vetületével való szembenézés nem csekély kihívását, aligha vitatható módon a terület joganyagának megragadásával kell kezdenünk: a Mádl és Vékás által megfogalmazottaknál értelmesebb célt, jobb módszert aligha tűzhetünk maga elé.
Ami feladataink számát növeli, s gondolkodásunk körét kitágítja, az az, hogy - szükségszerűen - ki kell lépnünk a pozitív jog köréből: tennivalónk nem pusztán egy komplex joganyag interdiszciplináris megközelítésből adódó rendszerezése, hanem - szigorúan a jogtudományi igényű vizsgálódások talaján maradva - a "fennálló kritikája", s a továbblépési lehetőségek felrajzolása. Erre a jelenség nemzetközisége, a terület jogegységesítésére való törekvések nagy száma, az "Internet-gazdaság" társadalmi prioritása nem csak feljogosít, de egyenesen kötelez minket. Ha - ami bizton remélhető - a napjainkban kezdődő jogi szabályozási folyamatok révén néhány éven belül kialakulnak, s pozitív jogunk részévé lesznek a ma még hiányzó, speciális információs társadalmi, elektronikus kereskedelmi szabályok, a jogtudomány szükségszerűen veszíteni fog "hadállásaiból", de egyben megnyílik előtte az immár nemzeti jogunk integráns részét képező diszciplína módszeres vizsgálatának, továbbfejlesztésének lehetősége is.
Mikor Mádl és Vékás a nemzetközi gazdasági kapcsolatok jogának összefüggő, relatíve önálló komplex jogterületi jellegét indokolni kényszerült, két oldalról közelítette meg a feladatot: normatív és diszciplináris szempontok szerint sorakoztatta fel érveit.
Normatív szempontból a normaanyag nagysága (mely egyetlen jogágban többé már át nem fogható), a terület gazdátlansága (a jogágakban való kellő műveltség hiánya), tárgyának egyneműsége (vagyoni, gazdasági viszonyok), az összetartó elem sajátossága (a nemzetközi gazdasági kapcsolatok esetében a külföldi elem), a normaanyag cél és funkció általi összekötöttsége (a vezérlés komplex szemléletének igénye), valamint az általános elvek norma szintjére emelkedése jelenthet kellő indokot.[44]
Mindez az elektronikus gazdasági kapcsolatok joga körében szinte maradéktalanul elfogadható. Pusztán a közös elem más, a nemzetköziség helyett a középpontba a hálózati összekapcsoltság kulcsfogalma, az elektronikus kerül.
"Lényeges kérdés (a fenti elméleti elképzelés életképessége szempontjából is), hogy meg ragadhatók-e, értelmes összefüggésbe hozva rendszerré írhatók-e e jogterület és diszciplína konkrét elemei? Úgy tűnik, hogy igen." - írta Mádl és Vékás.[45] Az elektronikus gazdasági kapcsolatok jogának a következő fő tárgycsoportjait különíthetjük el:
- a hálózati szereplővé válás és a gazdasági tevékenység feltételrendszere: a jogalanyiság általános és különös feltételei, az új kommunikációs formák elismertsége a gazdaság jogában, az elektronikus aláírás (fogalma, alkalmazásának lehetőségei, jogkövetkezmények), versenyjogi szabályok az interneten, a hálózati szereplők különleges felelősség kérdései;
- szellemi tulajdon joga: on-line formában közzé tett anyagok felhasználása, weboldalak készítése, szerzői jog által védett művek közzé tétele, a multimédiás környezet sajátos szerzői jogi kérdései, adatbázisok joga, védjegyjog,
- domainjogi problémák: a domain regisztráció feltételrendszere, alapvető jogi problémái, a védjegyoltalom alapkérdései hálózati környezetben, a domain nevek és a személyiségi jog ütközése, a domain nevek és a védjegy ütközése, a domain nevek és a szerzői jog ütközése , a domain nevek és a versenyjog;
- szerződési jog: a szerződéskötés (akaratnyilatkozatok típusai, a szerződéskötés időpontja, formai követelmények, az akaratnyilatkozatok visszavonásának jogszerű lehetősége), a szerződés tartalma (a szerződő partner személyének azonosítása, általános szerződési feltételek alkalmazása), a szerződés teljesítése (eladó, vevő részéről, pénzügyi teljesítés, hálózati pénz, felelősség), a bizonyítás kérdései, tipikus hálózati szerződések;
- nemzetközi magánjog-nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga: adásvételi szerződések az interneten (a Bécsi Vételi Egyezmény, az UNIDROIT Principles, a Principles of European Contract Law alkalmazhatósága), a fogyasztói szerződések sajátos szabályai, személyiségi jogi sérelmek, versenyjogi sérelmek, joghatóság, jogsegély;
- fogyasztóvédelem: kereskedelmi kommunikáció (a fogyasztó tájékoztatása, általános- és többletkövetelmények az internetes kereskedelem körében) és reklám, tisztességtelen szerződési feltételek, a magánszféra védelme, spamming, a fogyasztói jogok érvényesítésének útjai (önszabályozás - codes of practice -, törvényi garanciák, jogviták bíróságon kívüli elintézési módjai);
- különleges szolgáltatások: pénzügyi szolgáltatások, turizmus, szerencsejáték, "szabályozott hivatások" (orvosi, ügyvédi stb.);
- 73/74 -
- a magánszféra és a személyes adatok védelme (privacy): a polgári célú kriptográfia, alkalmazási körei, feltételrendszere, személyes adatok védelme;
- elektronikus fizetések, elektronikus bankok: az elektronikus fizetések feltételrendszere, elektronikus pénzügyi szolgáltatások;
- adózás, vámok: az adójogi problémák sajátos felmerülése az internet környezetében, az egyes adónemekhez kapcsolódó speciális problémák, a vámjog alapproblémái;
- távmunka: a távmunka és távszolgáltatások elhatárolása, a távmunka-végzés egyes formáiból eredő sajátos jogi problémák, a távmunka, mint munkajogi jogviszony;
- hírközlési jogi alapok: hírközlési politika és elektronikus kereskedelem, a konvergencia kérdése;
- illegális és ártalmas tartalom a hálózaton: hálózati büntetőjog, a nem kívánt tartalom elleni védekezés kérdései.
Jelen munka kereteit feltétlenül meghaladná, ha minden területet a megfelelő mélységben kívánna tárgyalni: a szerző ezt nem is érzi feladatának. Az elektronikus gazdasági kapcsolatok ma hatályos joganyaga bizonyos területeken (pl. adatvédelmi jog, szerzői jog, elektronikus aláírás) kialakultnak tekinthető, más vonatkozásban (információs társadalmi szolgáltatások) csak a közeljövőben születik meg. Igen sok szempontból azonban azt a "régi" jogot kellene bemutatni, mely az egyes speciális kérdésekre speciális szabályozás híján, mint általános norma vonatkoztatható: s épp ezeket fogja a közeljövő jogalkotása jogtörténetté transzformálni.
Munkánk III. fejezetében - az "információ" középpontba állításával - éppen azokat a területeket vesszük sorra, ahol a közeljövő legnagyobb változásai várhatók (információs társadalmi szolgáltatások), ahol a hatályos jog már kialakultnak mondható, s csak információs társadalmi finomhangolásra szorul (adatvédelmi jog), vagy törvényi alapjai kialakultak, ám a végrehajtási jogszabályok még születőben vannak (elektronikus aláírás), illetve ahol egy sajátos, magánjogi jogviszonyon alapuló információs társadalmi szolgáltatásnyújtás (domain-nevek) jövendőbeli szabályozása is csak a polgári jog általános rendszerébe ágyazottan képzelhető el.
Az elektronikus gazdasági kapcsolatok joga - mint az interdiszciplináris jogi megközelítések általában - sok jogterületet érint. Ennyiben - a nemzetközi gazdasági kapcsolatok jogán túl - még egy jogterülettel, a fogyasztóvédelem jogával is rokonságot mutat. Bár a magyar fogyasztóvédelmi jog viszonylag rövid idő alatt "kvázi-önálló" jogterületté vált, a jogrendszerben elfoglalt helye mindmáig nem tisztázott.
"A fogyasztói jog koncepcióját tekintve a jogtudósok között nagy megosztottság tapasztalható. A hagyományos jogdogmatikai iskola képviselői a jogszabályok természetének vizsgálatát tekintették alapvetőnek a jogágak osztályozása szempontjából. A tradicionális osztályozás nyomán kialakult jogági struktúra különösen a kontinentális jogrendszerben csontosodott meg, és gátolja az újonnan kialakuló jogterületek önállósodását. A hagyományos jogági osztályozást az életviszonyok számos területén egy másik osztályozás kezdi felváltani, amelynek alapja a jogi normák funkciója. Ezt a funkcionaliosta jogszemléletet mutatja olyan jogterületek önálló megjelenése, mint a munkajog, versenyjog, környezetvédelmi jog, agrárjog, gazdasági jog stb. Ezeknél a viszonylagosan új jogterületeknél két sajátosság mutatható ki. Egyrészt a jogági komplexitás, vagyis hogy a jogterületet szabályozó normák nemcsak egy jogág jellegzetességeit hordozzák, hanem egyaránt tartalmaznak közjogi és magánjogi, anyagi és eljárásjogi rendelkezéseket. (...) A másik sajátosságuk, hogy a jogi szabályozás tárgya és funkciója kerül a középpontba, a jogági szempontok háttérbe szorulnak." - jellemzi a helyzetet Fazekas Judit,[46] aki ezeket a jogterületeket - Eörsi Gyula nyomán - vegyes szakjogoknak tekinti.
Eörsi egy-egy jogterület vonatkozásában belső és külső komplexitást különböztetett meg. A gazdasági jog - melynek kezelése a szocialista polgári jogtudomány számára mindig is komoly problémát jelentett - "belső komplexitást valósít meg, jogilag heterogén elemeket vegyít, hogy a népgazdaság homogén területét egy jogágazatra bízz; ennek ellentéte a külső komplexitás, amely szerint e területet - az inkongruencia[47] jelenségének megfelelően - több homogén jogágazat komplex jogágazatoknak juttatunk szerepet, azaz jogilag homogén elemeket működtetünk együtt (pl. a népgazdaság területén az államigazgatási jog, a pénzügyi jog és a polgári jog hat együtt), akkor külső komplexitásról van szó, ha viszont felbontjuk ezeket a jogágazatokat az adott területen és ily módon jogilag heterogén elemekből szervezünk jogterületi egységet (pl. gazdasági jog, környezetvédelem joga, minőségvédelem joga), akkor a belső komplexitás van jelen. Az első esetben jogágazati szinten végezzük a tagolást, a másodikban kvázi-jogágazatot alkotunk. Az elsőt a terület jogszempontú megragadása jellemzi (a jog belső szemlélete), a másodikat a társadalmi-gazdasági megragadás (a jog külső szemlélete) egy olyan kérdésben, - a jogrendszer kérdésében - amely a jog belső kérdése." - írta 1977-ben,[48] kifejezve, hogy jómaga a jogrendszer alapvető tagozódását il-
- 74/75 -
letően a belső komplexitás ellen foglal állást. Nem azért, mert a "kvázi jogágazatok" létét nem tartja indokoltnak, sőt: azt épp a gazdasági fejlődés szükségszerű velejárójaként ragadja meg. "Kétségtelen, hogy a jelenkor egyik legszembetűnőbb jelensége az, hogy a társadalmi-gazdasági viszonyok egyre komplexebbekké leszen. Ezáltal növekszik a feszültség a szabályozandó viszonyok struktúrája és a jogrendszer struktúrája között. Ez azonban befolyásolja, de nem semmisíti meg a jogrendszer igényét a saját törvényszerűségeinek is megfelelő struktúrára. Ez a befolyás a kvázi-jogágazatok kialakulásában áll, de ezek továbbra is a jogi homogenitáson alapuló valódi jogágazatokra épülnek. Nem az elméleti alap változik, legfeljebb a jogrendszer konkrét tagozódása."[49]
Valójában ez az a határ, mely minden "kvázi-jogág" létjogosultságának és elfogadhatóságát körülrajzolja. A gazdasági jog "megvívta saját harcait", diszciplínaként "konszolidálódott": helyébe napjainkban már az "üzleti jog" törekszik. Szalay László és Lenkovics Barnabás így védték meg a gazdasági-üzleti jogról szóló könyvük cím választását: "...két alapvető összefüggést takar. Egyrészt azt, hogy a széles értelemben felfogott üzlet, üzleti tevékenység, a vállalkozás és a vállalkozó - lett légyen szó egyéni vagy társas vállalkozásról - áll a gazdasági jogi ismeretek középpontjában. Másrészt csak a gazdasági élet, a gazdasági jog alapintézményeit, legfontosabb szabályait elemezzük, számolva azzal, hogy konkrét, s főleg jelentősebb vállalkozásokba, üzleti tranzakciókba elkerülhetetlen hozzáértő jogi szakember, sőt sok esetben szakjogász, szakjogi specialista igény vétele is. A mai modern, s egyre bonyolultabb gazdasági kapcsolatok, követelmények miatt a gazdasági életben az üzlet, 'a business' világában általában csak a különböző képzettségű szakemberek (szervezők, mérnökök, pénzügyesek, agrárszakemberek, marketinggel foglalkozó specialisták, jogászok, stb.) koordinált és célirányos 'team munkája', interdiszciplináris megközelítése lehet eredményes és sikeres."[50] A gazdasági jog, mint diszciplína pontosan azokat kívánja megszólítani (közgazdászok, mérnökök, orvosok, agrár-szakemberek), akik ebben a "team-munkában" érdekeltek, vagy akik saját hivatásuk gyakorlása során előbb-utóbb az alapvető, a vállalkozással, gazdálkodással kapcsolatos jogi kérdésekkel szembesülnek.
Olyan pontosan körülhatárolható jogterületet, jogágazatot, mint a gazdasági jog, a jogi szakma nem ismer: fokozottan igaz ez az elektronikus gazdasági kapcsolatok jogára. De - csakúgy, mint a gazdasági jog esetében - bizakodunk abban, hogy - akár oktatási diszciplínaként, akár tudományos igényű megközelítési módként - az elektronikus gazdasági kapcsolatok jogára is elmondható lesz: tartalmilag és módszertanilag kialakítható, védhető, s a különböző jogágak szabályozásán keresztülfekvő, a komplex megközelítést és elemzést középpontba helyező törekvésről van szó.[51] Az elektronikus gazdasági kapcsolatok joga tehát nem több, mint egy lehetséges diszciplináris megközelítés: s semmi esetre sem az egyedi. Az információs társadalom jogára ráközelítő, más megoldások legalább ennyi, ha nem nagyobb létjogosultsággal bírnak.
Ezek egyike a tömegkommunikáció gazdasági jogi megközelítése, aminek létjogosultságát Sárközy Tamás ekként alapozza meg: "A tömegkommunikáció gazdasági joga egy új, de rendkívül fejlődőképes jogterület, Nyugat-Európában lényegében a 70-es években jelent meg. E jogterület létrejöttét a technikai-gazdasági fejlődés kényszerítette ki, amelyet nagyjából úgy lehetne összefoglalni, hogy kialakulóban van a XXI. század új " információs társadalma". Hihetetlen mértékű kommunikációs technikai fejlődés zajlik: a számítógépes programalkotás és hírközlés, a rádiótelefon, a kábeltelevíziózás, az Internet-távközlés, a digitális technika, a reprográfia stb. Átalakul a hírközlés, a mozgókép ereje (klipek stb.), egyre jobban nő az írott termékekkel szemben - ez átalakítja a postai szolgáltatásokat, a napi sajtót stb. Az információs-hírközlési forradalom növeli a globalizációt, az egész világ egységessé válását, a nemzetközi pénzvilág meghatározó szerepét a világgazdaságban. A tömegkommunikációs és hírközlési piac hosszú távon óriási profitot igényel, multinacionális óriásvállalatok kiélezett küzdelme folyik a piacokért. A nemzetállamnak és a nemzeti jogoknak meg kell találniuk a helyüket ebben az új gazdasági-társadalmi szituációban - erre a kihívásra igyekszik választ adni többek között kontinensünkön az Európai Unió."[52] A jogterület kvázi-önállóságát - mint minden esetben - a funkcionalitás és a speciális tárgyalással megcélzott ismeretek iránti felmerülő igény alapozza meg.
Kit kíván hát megszólítani az elektronikus gazdasági kapcsolatok joga? A gazdasági jog vázolt megközelítésétől eltérően elsődlegesen a gyakorlati jogászokat. Az informatika, a hírközlés, az elektronikus kereskedelem sajátos jogi feltételrendszere - melynek vázlatos bemutatására jelen munka is csak általánosságban törekedhetett - a jogi szakmán belül is egyfajta specializációt hozott létre. Az "elektronikus", "számítógépes" jog vagy a távközlési jog szakjogászai együtt kell dolgozzanak más területek (társasági jog, biztosítási jog, vámjog, adójog stb.) specialistáival.[53]
- 75/76 -
De szól mindazokhoz is, akik nem jogászként, de munkájukból, érdeklődésükből adódóan az informatikai és az elektronikus kereskedés világában a jogi kérdésekkel is foglalkozni kívánnak. Az elektronikus kereskedelem, az új gazdaság vállalkozásai legtöbbször "szűz területre" merészkednek, ahol szinte nélkülözhetetlen a jogászi segítségnyújtás. E szerteágazó jogterületen napjainkban még nem könnyű olyan specialistát találni, aki egyaránt van otthon az adatvédelmi jog, a fogyasztóvédelem, a klasszikus polgári jog, a domain-jog világában - nem beszélve a napjainkban születőben lévő speciális törvényi, s a közeljövőben megszülető rendeleti szintű (elektronikus aláírás, információs társadalmi szolgáltatások) előírásairól. Számukra az elektronikus gazdasági kapcsolatok joga orientációt, az információt a középpontba állító tételes jogi tárgyalás pedig (III. rész) az egyes részterületekre való konkrét rálátást igyekszik nyújtani.
Ami talán a legnehezebb feladat: a jogtudomány és a jogalkotás megszólítása. Az első - ma még - joggal idegenkedik az információs jogtól. Holott az információs társadalmi-informatikai jogi problémakezelés egyaránt ad feladatot a jogi informatika művelői s egy-egy jogi diszciplína kutatói számára.
Az első kör számára a legfontosabb feladat talán a jogi informatikai szemlélet elsajátításának, a nélkülözhetetlen paradigma-váltásnak elősegítése - a feladatok, tenni valók rendszerezése, a szaktudományi kutatások segítése -a második körrel szembeni fő követelmény a nyitottság, a törekvés az új problémák megértésére, megragadására.
A problémákat nyilvánvalóan nem a jogi informatika művelőinek kell megoldaniuk - ám először ők szembesülnek velük, ők azok, akik a szakterületek kutatói felé továbbíthatják, megfogalmazhatják az új kérdéseket. A jogi informatikus és a szakjogász a tudományos munkában is együtt dolgozhat igazán eredményesen.
Miként valósul ez meg a gyakorlatban - melyek a jogtudomány művelői előtt álló leglényegesebb, legaktuálisabb feladatok? A legáltalánosabb feladat talán az információs társadalom-központú szemlélet elfogadása, azaz annak tudatosítása, hogy nem elszigetelt jelenségeket, csak saját diszciplínánk számára felvetődő kérdéseket vizsgálunk, hanem az új, információ-alapú társadalmak által életre hívott, korábban még nem jelentkezett, egymással ezer szállal össze kapcsolódó jelenségeket.
Legalább ennyire fontos, hogy a kutatások során a nemzetközi kitekintésen alapuló jogösszehasonlító módszert, az összehasonlító jogtudomány eredményeit használni tudjuk. A hálózati jog, a kiberjog világában egyaránt szükségünk van a deskriptív jogösszehasonlításra (azaz arra, hogy egy-egy konkrét jogi probléma kapcsán megtaláljuk a választ a kérdésre: miként oldja meg, szabályozza azt egy másik állam joga) és az "igazi", valós összehasonlító jogi kutatásra (a funkcionalitás elvét keresve, a jogviszonyok "mögé" hatolva ismerjük fel a mélyebb összefüggéseket) - végső soron így lesz elérhető, hogy a kiberjog, a hálózati jog világában megjelenő unifikációs törekvéseket, modelljogi megoldásokat egy-egy jogcsalád, jogcsoport megoldási gyökereikben ismerjük fel, s azok nemzeti szintű implikációját saját jogunkban segíteni tudjuk.
Erre pedig a folyamatban lévő jogalkotás több területén is szükség lenne. Hosszú évek stagnálása után az utóbbi hónapokban a magyar információs társadalmi jogalkotás szinte rakétasebességű felgyorsulásának lehetünk tanúi. Mindez a terület - informatika - felelős gazdája, a Miniszterelnöki Hivatal jogszabályelőkészítő munkájához kapcsolódik. Valójában azonban - épp a terület hihetetlenül komplex volta miatt - számos egyéb, az európai jogharmonizációs kötelezettségből adódóan máshova telepített jogszabály-előkészítési kötelezettséget is érint. Az a gyakorlat, hogy pl. a közigazgatási egyeztetések során egy-egy információs társadalmi törvénytervezet valamely tárca részéről való véleményezésére napok állnak csak rendelkezésre, nyilván az érdemi véleménynyilvánítás esélyeit, a funkcionális összehangolás lehetőségeit csökkenti. Különösen nagy problémát jelent, hogy sem a nemzeti információs társadalmi stratégia megjelenését (2001. május 17.) megelőzően, sem azt követően nem került sor információs társadalmi jogalkotási terv, koncepció elfogadására: nemzeti jogalkotásunk kinyilvánítottan "Európa-jogi" orientáltságú ugyan, ám - mint a következő részekben tárgyalni fogjuk - azt sem könnyű meghatározni, hogy mi ma, s mivé válik holnap, holnapután ez az európai jog. Mindeközben polgári jogunk újrakodifikálása is folyamatban van: az elkövetkező évszázad számára készülő magánjogi alaptörvény szempontjából távolról sem mindegy, hogy milyen elektronikus jogot épít intézményrendszerébe, s mennyire "simul majd hozzá" a háttérszabályozást képező, információs társadalmi funkcionalitású, de - Eörsi után, szabadon - a polgári jog, mint alapvető jogágazat homogenitása után kiáltó joganyag.
Túl ezen, az információs gazdaság joga nem kizárólagosan belső, de még csak nem is "közösségi", Európa-jogi probléma: a nemzetközi szervezetek jelentős jogalkotási törekvései, a modelljogok, a lex mercatoria elektronikus formában újjászületett szokásjoga és szokványai mind figyelembe vételre várnak.
Összességében tudatosításra és elfogadásra vár, amit Palásti Gábor így fogalmazott meg "...ez lesz az a jogterület, amelynek terén a nemzetközi szintű jogalkotás a közeljövőben várhatóan a legdinamikusabban fog fejlődni. A folyamatban való cselekvő részvétel luxusát azonban csak akkor engedheti meg egy állam magának, ha mind az elektronikus kereskedelemmel kapcsolatos technikai tudás, mind pedig a jogi problémák tekintetében járatos, felkészült jogászokkal rendelkezik."[54] ■
JEGYZETEK
[1] Kuncz Ödön: A magyar kereskedelmi és váltójog vázlata, második bővített és átdolgozott kiadás, I. rész, Grill Károly Könyvkiadó vállalata, Budapest, 1928., 1
[2] Kuncz Ödön im., 4-5.
[3] Pl.: Sárközy Tamás: A Kereskedelmi Törvény esetleges koncepciója, Gazdaság és Jog, 7(1999), 3-6.
[4] A kilencvenes évek elejétől folyamatban lévő tudományos vitákhoz ld. Vékás Lajos: Az új Polgári Törvénykönyv, 42-43.
[5] Vékás: Az új Polgári Törvénykönyv, 68-74, idézve 72
[6] Király Miklós: Az Európai Közösség kereskedelmi joga, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1999. A kötet egyébként a közösségi kereskedelmi jog alatt a belső piac szabályozását, az integrációs politikákat, a társasági- és versenyjogot, az iparjogvédelem és a szerzői jog kérdéseit, valamint a Brüsszeli és Római Egyezményt, s a Közösségek külkapcsolatait tárgyalja.
[7] In.: Király Miklós (szert): Az Európai Közösség kereskedelmi joga, 10
[8] Prugberger Tamás-Károlyi Géza (szerk): Gazdasági magánjog - Gazdasági jogi ismeretek II, Miskolc, 1996., 9
[9] Lábady Tamás: A magyar magánjog (polgári jog) általános része, Dialóg-Campus, Budapest-Pécs, 1998., 40 (a hivatkozások elhagyásával). A szerző a magánjog általános részével foglalkozó tankönyvében e végkövetkeztetésre a kereskedelmi jog fogalmi és tartalmi fejlődésének történeti áttekintése nyomán (p. 37 skk) nyomán jutott, melynek eredményeképpen századunk közepére a "kereskedelmi oltványok megjelentek a magánjog fáján" (p. 40).
[10] Bíró György-Lenkovics Barnabás: Magyar polgári jog - Általános tanok, Novotni Alapítvány, Miskolc, 1996., 26-27.
[11] Bíró-Lenkovics: Magyar polgári jog - Általános tanok, 27-28.
[12] Prugberger Tamás-Károlyi Géza (szerk): Gazdasági magánjog - Gazdasági jogi ismeretek II, Miskolc, 1996., 150.
[13] Az "erős" kereskedelmi jogi szemléletű német-osztrák-svájci jogokban ("német jogcsoport", amelyhez a magyar gazdasági /kereskedelmi/ jog, és anyajoga, a magyar polgári jog fogalomrendszere tartozik, (vö. Sárközy Tamás: Gazdasági státusjog, Magyar gazdasági jog I., Második, átdolgozott kiadás, Aula, Budapest, 1999, 57) a joganyag tárgyalása általában két nagy részre oszlik: az első a kereskedelmi kódex (Handelsgesetzbuch) - a kereskedelmi jogügyletek polgári jogával kiegészített - tételes elemzése, a második a kapcsolódó jogintézmények (társaságijog, értékpapírjog, szellemi alkotások joga, pénz- és hitelintézetek joga). Az osztrák kereskedelmi jog tömör bemutatásához ld.: Michael Gruber: Handelsrecht - Handelsgeschäfte, Orac Rechtsskripten, 3., neubearbeitete Auflage. Wien 1999, német kereskedelmi joghoz: Hans Brox: Handelsrecht und Wertpapierrecht, 12. Aufl., C.H. Beck, 1996., a svájci kereskedelmi joghoz: Robert Patry: Grundlagen des Handelsrecht, Schweizerisches Privatrecht, Bd. VIII/1, Basel, 1976). Szűkebb értelemben azonban - ahol van ilyen kódex - a kereskedelmi jog megmaradt a kodifikált kereskedelmi törvény vizsgálatánál, illetve a kereskedelmi jog szerves részét képező iparjogvédelmi jognál (ld.: Fritz Baur: Einführung in das Recht der Bundesrepublik Deutschland, Wissenschaftliche Buchgesellschaft, Darmstadt, 1982., 61-64).
[14] Vö.: Földes Gábor (szerk): Pénzügyi jog, I. kötet, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1996., 38-41.
[15] Vö.: Ficzere-Forgács (1999), 29-250.
[16] Vö.: Balogh (1998), 168-170.
[17] Burián-Kecskés-Vörös: Magyar nemzetközi kollíziós magánjog (1997), 19-20.
[18] Mádl Ferenc: Külkereskedelmi monopólium - nemzetközi magánjog, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1966., 33.
[19] Lábady Tamás: A magyar magánjog (polgári jog) általános része, Dialóg-Campus, Budapest-Pécs, 1998., 45.
[20] Burián-Kecskés-Vörös: Magyar nemzetközi kollíziós magánjog (1997), 20-21.
[21] Mádl Ferenc: Összehasonlító nemzetközi magánjog - A nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1978., 169-266.
[22] Bánrévy Gábor: A nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga, Szt.István társulat, Budapest, 1998.
[23] Bánrévy, im.18.
[24] Vö.: Bánrévy, im. 33., 132.
[25] Sárközy Tamás: Gazdasági státusjog, Magyar gazdasági jog I., Második, átdolgozott kiadás, Aula, Budapest, 1999., 7.
[26] Sárközy Tamás: Gazdasági státusjog, 39.
[27] Sárközy Tamás: Gazdasági státusjog, 7.
[28] Sárközy Tamás: Gazdasági státusjog, 40.
[29] Ronald A. Andreson-Walter A. Kumpf: Business Law, 9th Edition, South-Western Publishing Co., Cincinatti-West Chicago III-Dallas-New Rochelle, N.Y.-Burlingame, Calif-Brighton, England, 1972., 1.
[30] Sárközy Tamás: Gazdasági státusjog, 7-8.
[31] Sárközy Tamás: Gazdasági státusjog, 9.; Balásházy-Basa-Farkas-Péter-Radnay-Szász-Szentiványi-Varga: A gazdaság dinamikájának joga, Magyar gazdasági jog II. kötet, Aula, Budapest, 1996.
[32] Sárközy Tamás: Gazdasági státusjog, 9-10.; Szalay László-Szentiványi Iván: A gazdasági közjog szabályai, Magyar gazdasági jog III. kötet, Aula, Budapest, 1999.
[33] Balásházy Mária: Jogi alaptan, Aula Kiadó, Budapest, 1999., 48-49.
[34] Balásházy im. 53., Maczkó-Szigeti, im. 108.
[35] Balásházy, im. 17.
[36] "A nemzetközi jogrend korlátozza az államok szuverenitását, de ezt nem szünteti meg, hiszen a nemzetközi jogalkotásban való részvétel éppen a szuverenitás gyakorlását jelenti. Az adott államot a nemzetközi jog bármely szabálya csak akkor kötelezi, ha azt kifejezetten vagy hallgatólagosan elfogadta, melyre tekintettel a nemzetközi jogrend relatív természetű. A nemzetközi jog alkalmazása az államok feladata: maguk határozzák meg azt, hogy mely nemzetközi kötelezettségek vonatkoznak rájuk, mi azok tartalma". Bruhács János: Nemzetközi jog II. (Különös rész,) Dialóg-Campus, Budapest-Pécs, 1999., II., 33.
[37] Mádl: Összehasonlító nemzetközi magánjog, 173-174.
[38] Mádl: Összehasonlító nemzetközi magánjog, 176-177.
[39] Mádl Ferenc-Vékás Lajos: Magyar nemzetközi magánjog - a nemzetközi gazdasági kapcsolatok jogának főbb elemeivel, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1981., 21.
[40] Mádl-Vékás (1981), uo.
[41] Mádl-Vékás (1981), 20.
[42] Mádl-Vékás (1981), 20-21.
[43] Mádl-Vékás (1981),
[44] Mádl-Vékás (1981), 27-28.
[45] Mádl-Vékás (1981), 28.
[46] Fazekas Judit: Fogyasztóvédelmi jog, Novotni Kiadó, Miskolc, 2000, 53.
[47] Eörsi fogalomhasználatában - Lukácsra, de végső soron Marxra visszavezetve - a gazdaság és jog egyenlőtlen fejlődéséből adódó meg-nemfelelési viszonyt érti ez alatt.
[48] Eörsi Gyula: Jog - gazdaság - jogrendszer-tagozódás, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1977, 41-42.
[49] Eörsi: Jog - gazdaság - jogrendszer-tagozódás, 103.
[50] Szalay László: Gazdasági jog, Rejtjel kiadó, Budapest, 2001, 9.
[51] Szalay, im. 9-10.
[52] Sárközy Tamás: A tömegkommunikáció gazdasági jogának alapjai, 15.
[53] E jogi teammunkák "korai példáit" jelentette pl. 1999-ben az ún. Y2K-probléma kapcsán létrehozott auditáló munkacsoportok működése. Számos nagyvállalat a 2000-es évszámváltási probléma kapcsán technikai és jogi szempontból szakértő külső szervezetekkel bevonva minősíttette felkészültségét. Ennek részét képezte a jogi audit, mely - többek között - a társaság valamennyi érintett szerződésének felülvizsgálatát is magában foglalta. A "due diligence" reportok elkészítését legtöbbször a területre legnagyobb rálátással rendelkező informatikai szakjogász irányította, ám az egyes területekre (pl. felhasználói szerződések, biztosítás, szolgáltatói szerződések stb.) vonatkozó speciális jogi kérdésekkel részleteiben már az adott terület szakértője foglalkozott.
[54] Palásti Gábor: Az elektronikus kereskedelem a gazdasági kapcsolatok egyes nemzetközi jogforrásaiban, - Jogtudományi Közlöny 10/2000, 395-406., idézve: 406.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző az MTA "Információs társadalom és jog" kutatási programjának kutatója (Budapest).
Visszaugrás
