Az alkotmányos identitás egy közjogi Rorschach-teszt: hihetetlenül összetett jelenségeket sűrít egyetlen fogalomba, jelenségbe, képbe, amelybe aztán végül mindenki vérmérséklete, mentálisa és intellektuális prediszpozíciói alapján azt lát bele ebbe, amit akar. Nem is véletlen, hogy az elmúlt egy évtized slágertémája lett: bár maga a problematika, a leírt, formába öntött és a valós, a tényleges, az állami berendezkedés ideáját jelentő alkotmány között feszülő ellentét már Carl Schmitt 1928-as alkotmánytanában kifejtésre került, a modern vita a német Szövetségi Alkotmánybíróság Lisszabon-határozata óta zajlik, és az önazonosság a dogmatikai érvkészlet részévé éppúgy vált, mint jogtudományi vizsgálódás témájává, politikai Kampfbegriffé, illetve a leggyakrabban átemelt vagy epigonok által a kontextusból kiemelve átmásolt végső és további magyarázatra nem szolgáló argumentummá. Pontosan e miatt a sokrétűség miatt szükséges a tartalom részletes, objektív és érzelmi túlfűtöttségtől mentes kifejtése, ami ugyanakkor borzasztóan nehéz is, mert a vizsgálat tárgya szerteágazó, ami a feldolgozást éppolyan vonzó, mint amennyire letaglózó feladattá teszi. Mindezekre tekintettel nagyok lehetnek az elvárások Orbán Endre doktori disszertációval szemben, amit a recenzens nagy örömére sikerült felül is múlni. A monográfia úgy képes a szerteágazó téma sokrétűségét bemutatni, hogy közben nem veszíti el a fókuszt, és ezért jól megérdemelten került a Jogtudományi Intézet könyvsorozatába.
A rövid, de lényegre törő in medias res bevezetést követő II. fejezet egy tour d'horizon, amely kompakt módon villantja fel az identitás fogalma kapcsán felmerülő gondalttársítások egész garmadáját, az alkotmányellenes alkotmánymódosítások kérdésétől, az alkotmány változtathatatlan magván, valamint az alkotmány alapvető értékein át az ezzel szorosan összefüggő jogértelmezési kérdésekig, így az összehasonlító érvek alkalmazásáig. Nagyon érdekes szempontokat kapcsol össze a szerző és ennek révén még tapasztalt alkotmányjogászok számára is felüdítő olvasmányt jelent.
Az identitás fogalmát magyar Alkotmánybíróság elsősorban az uniós joggal szembeni harcában alkotta meg, és míg belső-nemzeti kontextusban minden dogmatikai finomkodás nélkül hajtotta magát az alkotmányozó kétharmad akarata alá, addig az uniós joggal szemben kifejezett túlérzékenység figyelhető meg. Nem is véletlen, hogy ez a téma adja a könyv gerincét. A szerző ennek kapcsán enciklopédikus alapossággal dolgozza fel a magyar gyakorlatot, amelynek kialakulását az Alkotmánybíróság elnöke kabinetjének tagjaként közvetlen közelről figyelhette meg, és nagyon részletesen számol be a francia és a német jogfejlődésről is. Módszertanilag példásan megindokolja, hogy miért pont ez a két ország érdemel kiemelt figyelmet, hiszen akár a spanyol, akár az olasz, akár valamelyik kelet-európai ország jogfejlődése is vizsgálható lenne. Itt megint kitűnik a könyv egyik előnye: képes kompakt és fókuszált módon feldolgozni a témát, a lényeges és a lényegtelen kérdéseket egymástól elválasztani, és ezekből világos, áttekinthető téziseket megfogalmazni (93-99. oldal).
A kötet másik nagyobb blokkja az identitás uniós jogi dimenziójának kifejtése. Az identitás fogalma ugyan a Lisszaboni szerződéssel került be az alapító szerződésekbe, de maga a probléma, tehát az egyes államok alkotmányos értékeinek tisztelete, figyelembevétele - akár mint az uniós jog inspirációs forrásai, akár alkalmazásának akadálya - nem új, és számos formában bukkant fel. Ezt a mozgalmas és izgalmas fejlődési ívet mutatja be a szerző az egyes esetek minuciózus ismertetésével, amely segít megérteni az ügyek kontextusát és összefüggéseit. A recenzens itt legfeljebb az adott ügyekben megjelent mértékadó elemzésekre történő reflexiót hiányolja.
Az utolsó tartalmi blokk a végső döntés jogával foglalkozik, amely üdítő módon elszakad a számtalanszor megénekelt schmitti quis iudicabit kérdésfeltevésétől, és a problémát áthelyezi egy utilitarista értelmezési keretbe, amellyel szemben csak annyit lehet kritikaként említeni, hogy a könyv egészéhez képest túlságosan röviden van kifejtve, számos joggazdasági fogalmat csak kutyafuttában definiál, és ha a konformitás kérdését részben redisztributív ösztönzőkkel akarja magyarázni vagy feloldani, akkor nem kellett volna a Káldor-Hicks-kritérium potenciális kompenzációjánál megállni, hanem az elemzési mező ilyenkor már a Scitovsky-féle tényleges kompenzáció kérdését is magában kellene, hogy foglalja. Ez a fejezet sajnálatos módon, és összehasonlítva az Európai Bíróság joggyakorlatának elemzésével, túl rövid lett, ami nagyon kár, mert számos innovációt tartalmaz. Ahogyan a könyv bevezető fejezete nyelvfilozófiai aspektusból gazdagította az identitás jogi fogalmának felfejtését, úgy az utolsó a
- 132/133 -
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
