A környezet jogi védelme hosszú időre tekint vissza, a mai értelemben vett környezetvédelemről azonban csak az 1970-es évektől beszélhetünk. Ennek oka különösen a gyors ipari fejlődés, a népességrobbanás, ezáltal a fogyasztás és a hulladék mennyiségének megnövekedése, a vegyi anyagok okozta visszafordíthatatlan károk bekövetkezése. A környezetért először a civilek és a tudósok mozdultak meg, amelyet követett a nemzetközi összefogás és a törvényhozás is.
Magyarországon alkotmányos szinten a '70-es években[1] jelent meg először a környezet védelme, majd az 1989-es alkotmánymódosítás iktatta be a korábbi alkotmányos alapokat adó Alkotmány 18. § és 70/D. §-okat.[2] Az alkotmány nem túl bőbeszédű rendelkezéseit az Alkotmánybíróság határozataiban bontotta ki, meghatározva számos alapelvet, valamint a környezethez való jog tartalmát.
A 2012-ben hatályba lépett Alaptörvény XX. cikke és a XXI. cikk (1) bekezdése tartalmazza a környezethez való jog védettségi szintjét, az Alaptörvényben azonban megtalálható számos más környezetvédelmi tárgyú rendelkezés is. Már a Nemzeti Hitvallás kiemeli a Kárpát-medence természetének megóvását, a legfigyelemreméltóbb előírások azonban a XXI. cikk (2) bekezdése és az Alaptörvény P) cikke.
E tanulmányban az Alaptörvény P) cikk vizsgálatával foglalkozunk, amelynek (1) bekezdése a természeti erőforrások kiemelt védelmét és a jövő nemzedékek számára való megőrzését deklarálja. A (2) bekezdés pedig kimondja, hogy ezeknek a céloknak az elérése érdekében a termőföld és az erdők tulajdonjogának megszerzése, valamint hasznosítása korlátozható. Kérdésként merülhet fel, hogy az Alaptörvény e rendelkezése milyen hatással lehet a környezethez való jog alkotmányos megítélésére, valamint a természeti erőforrások védelmi szintjére, egyáltalán hogyan értelmezendő az Alaptörvény P) cikke? Vita tárgya lehet a rendelkezés "fenntartás" és "jövő nemzedékek számára történő megőrzés" kitételeinek értelmezése, jelentése. Ezek megválaszolása érdekében a már e rendelkezés alapján hozott alkotmánybírósági határozatokat vizsgáljuk meg.
A környezethez való jog alkotmánybírósági gyakorlata még a "régi" alkotmány rendelkezései, vagyis elsősorban az Alkotmány 18. § és a 70/D. § alapján alakult ki. Mivel az Alkotmánybíróság gyakorlatának legfontosabb megállapításai most is irányadóak számunkra, ezért a szerző szükségesnek tartja ennek bemutatását.
A környezethez való jog tartalmának meghatározása országonként eltérő. Van ahol alapjog, míg máshol államcél, állami feladat vagy állampolgári kötelesség. A magyar alkotmánybíróság szerint bár nem alanyi jog, de nem is puszta államcél, hanem ún. harmadik generációs alapjog. Ez azt jelenti, hogy olyan sajátos alapjogról beszélünk, amely érvényesülése érdekében az állam kötelezettsége intézményes garanciák nyújtására túlnyomó és meghatározó.[3] Elsősorban tehát állami feladat a környezethez való jog védelme, címzettje az állam, ugyanakkor az AB azt is kiemelte, hogy a környezethez való jog körében alanyi jogokat is biztosítani kell, de azok csak közvetett módon kapcsolódnak a környezet védelméhez, például az élethez, a tulajdonhoz vagy a szociális biztonsághoz való jogon keresztül.
Az Alkotmánybíróság szerint az államnak döntései során figyelemmel kell lennie a környezeti értékekre és érdekekre. Ez azonban nem jelenti azt, hogy minden körülmények között a környezet védelme mellett kell döntenie, de annak figyelembevétele híján biztos, hogy mulaszt, és az alkotmányellenességhez vezethet.[4] Ahogy más alapjogok, a környezetvédelem is ütközhet más alkotmányos értékkel, illetve kapcsolódhat más alapjoghoz. Ez az ellentét leginkább a tulajdonhoz való joggal összefüggésben merül fel[5], míg az élethez, illetve az egészséghez való joghoz kapcsolódik leggyakrabban.[6]
A környezethez való jog védelmének szintjét meghatározni nem egyszerű. A minimum az élethez való jog biztosítása, de az kérdéses, hogy ettől mennyivel kell többet nyújtania az államnak. A környezetvédelmi szabályozás kialakítása elsősorban az állam feladata,
- 48/49 -
amelynek során meg kell határoznia a jogvédelem szintjét és eszközeit.[7] A szabályozásánál azonban figyelemmel kell lenni arra, hogy a környezet állapota nem romolhat, a jogszabállyal már elért védelmi szint nem csökkenthető, kivéve, ha az más alapjog érvényesüléséhez elengedhetetlen, de a csökkenés az elérni kívánt célhoz képest nem lehet aránytalan.[8] Az ún. visszalépés tilalma azonban nemcsak tartalmi szempontból érvényesül, hanem a szabályozás formájában is, így jogilag kötetlen hatósági döntéssel a jogszabályi előírást mellőzni nem lehet.[9] Az Alkotmánybíróság azt is kifejtette, hogy a környezetvédelem egyik fontos alapelve a megelőzés. A jogalkotónak olyan jogintézményeket kell beépítenie, amelyek a károkat nem utólag szankcionálják, mivel ezek visszafordíthatatlanok is lehetnek, hanem azok megelőzését szolgálják. Így visszalépést jelenthet az is, ha a jogalkotó a megelőzés helyett később a szankcionálás eszközét helyezi előtérbe.[10], [11]
Az Alaptörvényben a korábbi alkotmány szabályozásához képest változást figyelhetünk meg a környezetvédelem terén, ugyanis amellett, hogy deklarálja az egészséges környezethez és a testi-lelki egészséghez való jogot, O) cikke már kiemelte a természeti erőforrások köréből a termőföldet, az ivóvízkészletet, a biológiai sokféleséget, illetve a kulturális értékeket, és rögzítette, hogy annak a jövő nemzedékek számára való megőrzése az állam és mindenki feladata.[12]
Az Alaptörvény 2012-es módosítása[13] az említett rendelkezést a P) cikk alá helyezte[14] és a védelmi kötelezettség tárgyát kiszélesítette, így megjelenik az erdők, általában a vízkészlet, valamint a honos növény- és állatfajok kiemelt védelme is.
Az Alaptörvény negyedik módosítása kifejezetten a termőföldek és az erdők védelmére tartalmazott rendelkezést, amely szerint ezek tulajdonjogának megszerzése, hasznosítása, azok megóvása érdekében korlátozható és ennek feltételeit sarkalatos törvény határozza meg.[15]
Az Alaptörvény P) cikk tartalma, értelmezése a mai napig találgatások tárgyát képezi. Bándi Gyula szerint a P) cikk sorolja fel, hogy az Alaptörvény mit ért közös örökség alatt, kiemelve a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét is, ami álláspontja szerint a kötelezettségi oldal erősítését szorgalmazza.[16] Szabó Marcel szerint az egész Alaptörvényben érezhetően megjelenik a jövő nemzedékek védelmének gondolata. Véleménye szerint a P) cikk által megfogalmazott követelmények szigorítják a visszalépés tilalmának mércéjét, ugyanis objektív feltételeket támasztanak az állam tevékenységével szemben.[17] Antal Attila hangsúlyozza, hogy a fenntarthatóság alkotmányos szintre emelése lehetővé teheti azt, hogy arra a későbbiekben közvetlenül jogot alapítsanak. Álláspontja szerint a konzervatívabb környezetpolitikai tudósok azonban azt vallják, hogy a fenntartható fejlődés, illetve a jövő nemzedékek érdekei fogalmak meghatározatlanok, ami akadályozza a hatékony jogvédelmet és szabad kezet ad az alkotmánybíróságok számára azok értelmezése során.[18] Bartus Gábor szerint az ezekre a fogalmakra támaszkodó beadványok elbírálásánál az AB kénytelen lesz a láthatatlan alkotmányt bővíteni.[19] Antal szerint azonban ezek a fogalmak nem kevésbé mondhatóak megragadhatónak, mint a pl. a szabadság.[20] Fülöp Sándor megfogalmazása szerint viszont az Alaptörvény a legmagasabb szintre emeli a jövő nemzedékek iránti felelősséget.[21]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
