Az Európai magánjogtudósok Akadémiája az Európai Szerződési Törvénykönyvön végzett megfeszített munka után most terjeszt elő egy előtervezetet. Nem korlátozódik olyan elvekre, amik akkor legyenek alkalmazandók, ha a szerződő felek arra hivatkoznak, hogy a szerződést nem a hazai szabályoknak rendelték alá, vagy ha a választott hazai jog a különleges problematikára nézve nem tartalmaz megoldást.
A 20. század vége felé, 1992-ben alakult meg az Európai magánjogtudósok Akadémiája. Giuseppe Gandolfi - aki összehangolója volt egymást felváltó több elnök munkájának - pontosan tíz év múlva terjesztette a nyilvánosság elé az Európai Szerződési Törvénykönyv Első Könyvének Előtervezetét.
Ekképp a 21. század kezdetén rendelkezésre áll az európai kötelmi szerződési jog általános részének kodifikálásához a szükséges vitaalap. Ezt az Európa Parlament már 1989-ben kezdeményezte, de állami síkon nem talált visszhangra.
Az Akadémia alelnöke, Peter Stein előszavában kiemeli, hogy az első döntések egyike a munka célkitűzésére vonatkozott. Ugyanakkor foglalkoztak az Európai Szerződési Bizottságok és az Európai jogegységesítési római nemzetközi Intézetek munkacsoportja "az Európai Szerződési Jog Alapelvei"-nek (Principles of European Contract Law), ill. a "Nemzetközi Kereskedelmi Szerződésekre vonatkozó Elvei"-nek (Principes relatifs aux contrats du commerce international) a megfogalmazásával. Egy pillantás e két szándékterv céljaira, világossá válnak a különbségek az Akadémia tervezetéhez képest.
A Princípiumok általános szabályokat akarnak megszabni a nemzetközi, ill. az európai szerződési fogalom vonatkozásában. Ezeket akkor kell alkalmazni, ha a szerződő felek (jogválasztási jogosultságuk keretei között) ezekre hivatkoznak, ill. szerződésüket semmiféle (állami) jognak nem rendelték alá, ill., ha a szerződés az általános jogelvek vagy a lex mercatoria értelmében kezelendő (amennyiben ez meg van engedve); legyenek továbbá a princípiumok igénybe vehetők értelmezés és kiegészítés céljára, ha az irányadó (állami) jog nem kínál megoldást, vagy ha a nemzetközi egységjog értelmezésre vagy kiegészítésre szorul. Nyújtsanak továbbá modellként segítséget a hazai, az európai és a nemzetközi jogalkotás kidolgozásához.
Az Akadémia előtervezetének célját másképpen határozták meg.
Ebben nem elvek megszövegezéséről van szó, ez már magának a törvénynek a megszövegezése. Egy eljövendő európai szerződési jog első nyilvános próbafellépése. Ezért is helyes, hogy a tervezet szerényen előter-vezetként lép fel. Ahhoz, hogy Európai Szerződési Törvénykönyv legyen belőle, mindenekelőtt először is politikai fórumokon és az érdekelt nyilvánosság körében lehetőleg terjedelmes megvitatás tárgyává kell válnia.
Könnyebbekké váltak a Tervezeten folyó munkálatok annak a korábban meghozott döntésnek a révén, hogy az 1942. évi olasz Codice Civile (Polgári Törvénykönyv) Negyedik Könyvét (ez I. és II. Címeiben a kötelmi és a szerződési jog Általános részével foglalkozik), valamint az angol Law Commission (Törvényelőkészítő Bizottság) megbízásából kidolgozott Contract Code (Kötelmi Törvénykönyv) tervezetét vegyék a tárgyalások alapjául. Ebbe magától értetődően az egyéb európai államokból való Akadémia-tagok állásfoglalásai is beledolgozódtak. A Contract Law angol tervezetével nem csupán az angol common law vált elemévé a tanácskozásnak. Az Akadémia összetételét tekintve, önként értetődik, hogy a vitában az egyéb európai magánjogok, különösen a német BGB és a francia Code Civil is, fontos szerepet játszottak.
Tartalmi tekintetben az Akadémia szintén már korábban megegyezést létesített arra nézve, hogy nem fűznek a kötelmi joghoz Általános részt, hanem csupán a kötelmi szerződési jogra koncentrálnak. Ha Európában igény nyilvánul meg a magánjog egységesítésére, ez ezen a területen különösképpen érezhető. Az európai jogrendek egy részében hagyományszámba megy, hogy nem helyeznek a teljes kötelmi jog elé egy Általános részt, mint ezt pl. a német BGB és - a kötelmi viszonyok között elhelyezetten általánosságban és szerződések szerint differenciáltan - az olasz Codice Civile teszi, hanem a francia Code Civilt követik, amely a III. Cím III. Könyvében nem a kötelmeket általában (obligations en général), hanem a szerződéseket vagy a szerződéses kötelmeket általánosságban (contrats ou des obligations conventionelles en général) tárgyalja. Ez összhangban van az angol tervezettel is. Német aspektusból nem lehet figyelmen kívül hagyni azt, hogy a kötelmi jog átfogó Általános része - úgy, amint ezt a BGB tartalmazza - nem vitathatatlan.
Német szemszögből nézve az Előtervezet nem korlátozódik a kötelmi szerződési jogra. Az indok erre a szerződés "effets réels"-jét (tényleges hatásait) bemutató tulajdonátruházó joghatást és a jóhiszemű jogszerzés részkérdéseit tartalmazó 46. és a 47. cikkelyekben található meg. A két cikkely a konszenzus-elv mellett és az absztrakciós elv ellen foglal állást. Nyilván teljesen tisztában voltak azzal, hogy ezzel túlléptek a kötelmi jog egységesítésére vonatkozó eddigi javaslatokon, valamint a Bécsi Vételi jogon is. Viták után egy keverékrendszer jött létre, amit még majd pontosítani kell. Ingó dolgoknál áttértek a konszenzus-elvre, ami azonban ki fog egészülni az átadási elvvel. Ezzel szemben a lajstromozási kötelezettség alá eső ingó dolgoknál és ingatlanoknál a fekvés helyére történik utalás. Ez a megkülönböztetés nem egészen meggyőző. Helyes ugyan, hogy azokban az államokban, amelyekben a konszenzus-elv érvényesül, az Európai Kötelmi Szerződési Törvénykönyv bevezetésével a jogügyleti úton történő tulajdonszerzésre vonatkozó hazai előírások hatályukat vesztik. Az absztrakciós elv mellé állt államokban nem így van, mert az idevonatkozó előírások nem a kötelmi szerződési jogba, hanem a dologi jogba tartoznak. Ha az "effets réels" vonatkozásában a Törvénykönyvben előírást tartanak szükségesnek, azt helyesebben nem tárgyilag, hanem térbelileg korlátoznák: ezeket annyiban kell alkalmazni, amennyiben a fekvés helyének joga a tulajdon vagy egy egyéb jog tulajdonának megszerzését nem teszi egy különleges dologi szerződési aktustól függővé. Egy megfelelő fenntartás azt a problémát is megoldhatná, hogy egyes államok a jogszerzés érvényességét harmadik személyekkel szemben meghatározott publicitási aktustól tegyék függővé. Kétségesnek tűnik végül az is, hogy vajon a 46. cikkely (2) bekezdésében és a 47. cikkelyben az "effets réels du contrat" címszavak alatt előírt jóhiszemű szerzési előírásokat megfelelően fogják-e fel, vagy mégis nem a dologi jogi értékeléseknek kell-e elsőbbséget adni. Ha a 46. cikkely (2) bekezdése azt mondja ki, hogy nem tulajdonos részéről történt szerzésnél a jóhiszemű szerző a tulajdont a szállítással úgy szerzi meg, mint ahogy ez a szerződésben elő van írva, ez azt mutatja, hogy ő a szerződéses nézőponthoz képest rövidséget szenved. A szabály a jóhiszemű tulajdonszerzőt akkor is biztosítaná, ha a dolgot lopták a tulajdonostól. Azt, hogy az effets réels egész komplexuma további vitát igényel, megmutatja a 46. cikkely (4) bekezdése. A dolog véletlen elpusztulása veszélyének szabályozását e rendelkezés szerint nem a tulajdonátszálláshoz, és ennek megfelelően, nem a "casum sentit dominus" (a kárt a gazda szenvedi), ill. "res perit domino" (a dolog a gazda számára pusztul el) elv szerint a kötelmi szerződés effets réel-jéhez fogják kapcsolni, hanem a szállítási kötelezettségnek az adás részéről való teljesítéséhez.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
