Mind hazánkban, mind pedig az Európai Unióban az elmúlt másfél évtized jelentős változást hozott a fogyatékos személyek társadalmi befogadásának filozófiájában. A korábbi kifejezetten betegség központú szemléletet a WHO második generációs fogyatékossági modellje[1] váltotta fel, és ezzel megteremtette a munkaerő-piaci integrálás fokozott előtérbe kerülését.[2] A jelenleg is meghatározó szemlélet ugyanis kifejezetten a megmaradt képességek kihasználására helyezi a hangsúlyt, és így a korábban jellemző passzív megoldások helyébe az aktív megoldások iránti igény lépett. E folyamat hátterében azonban nem csupán az egyenlő bánásmód követelményének térnyerése[3] áll, hanem igen hangsúlyosan megjelenik a foglalkoztatottak számának növelésére vonatkozó igény is. Mindemellett más tendenciák felerősödése is hatott, nevezetesen a passzív ellátások jelentette fokozódó államháztartási terhek, valamint a gazdasági visszaesés, illetve az érintettek egyre növekvő száma. Mindezen törekvések ellenére is azonban sajnálatos módon, nem csupán hazánkban, de az Uniós tagállamok szinte mindegyikében magasabb a passzív ellátásokra fordított összeg, mint az aktív ellátások esetében. Az elmúlt évek kétségkívül jelentős integrációs erőfeszítései ellenére sem sikerült hazánkban a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatási rátáját 20% fölé vinni. Ez az arány az EU-ban átlagosan 40-50% körül mozog. A kihívás és a cél tehát nyilvánvaló, különösen, ha figyelembe vesszük a Lisszaboni Stratégia[4] által kitűzött 75%-os foglalkoztatottsági arányt.
A következőkben elsőként szeretném tisztázni a fogalmakat a témával összefüggésben, majd ezt követően röviden elemezni a fogyatékosok munkaerő-piaci helyzetét, annak speciális vonásait. A nyílt munkaerő-piaci integráció elérését segítő foglalkoztatás-politikai eszközök elemzése és értékelése követi ezt, melynek elsődleges szempontrendszere a munkáltatói érdekeltség megteremtésének lehetőségei.
A fogyatékkal élők foglalkoztatása kapcsán számos kifejezés felbukkan, mind a jogszabályok, mind pedig a szakirodalom szóhasználatában. Sok esetben okoz nehézséget ezeknek a fogalmaknak az egymástól való elhatárolása, illetve a hozzájuk kapcsolódó tartalom meghatározása. Szintén bonyolítja a definiálást, hogy maga az érintett csoport is rendkívül heterogén, így a tömör, lényegre törő és egységes fogalom kialakítása szinte teljes mértékben lehetetlen. Ez a probléma nem csupán terminológiai szempontból jelentős, hanem abból a szempontból is, hogy megnehezíti a jogszabályok alkalmazását, és ezáltal céljának elérését is. A probléma nem egyedi magyar sajátosság a nemzetközi szakirodalom is hasonló diszkrepanciával küzd, és bár időről időre felbukkannak javaslatok, illetve törekvések a terminológia használat egyszerűsítésére, azok a fenti okok miatt mindezidáig nem vezettek eredményre.[5]
A nemzetközi fogalomhasználat szintén sokat változott az elmúlt huszonöt évben, aminek a hátterében elsősorban a fogyatékosság megítélésnek fejlődése állt.[6] A fogalmak kialakítása során azonban azonosságot mutat minden tagállam esetében azon törekvés, hogy elsősorban azt az összefüggést vizsgálja, miszerint maga a fogyatékosság mint egészségi állapot összefüggést mutat-e a munkaképesség hiányával, vagy csökkenésével, és erre tekintettel adott ellátásra való jogosultsággal.
A fogyatékosság fogalmi meghatározása. A fogyatékosság kapcsán is elmondható mindaz, ami a nemzetközi terminológia kapcsán, vagyis, hogy maga a definíció meglehetősen szerteágazó. Gyakorlatilag ágazatonként változik a fogalom tartalma. Kiindulópontként érdemes a Fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló törvény[7] meghatározását felhívni, mivel ehhez a fogalmi meghatározáshoz kapcsolódnak a fogyatékosságot igazoló, illetve minősítő jogszabályok is. Eszerint fogyatékosnak azt kell tekinteni: "aki érzékszervi - így különösen látás-, hallásszervi, mozgásszervi, értelmi képességeit jelentős mértékben, vagy egyáltalán nem birtokolja, illetőleg a kommunikációjában számottevően korlátozott, és ez számára tartós hátrányt jelent a társadalmi életben való aktív részvétel során." Szintén meg kell említeni a Fogyatékossággal élők jogairól szóló ENSZ Egyezményt[8], mely szerint fogyatékkal élőnek kell tekinteni "minden olyan személyt, aki hosszantartó fizikai, értelmi, szellemi, vagy érzékszervi károsodással él, mely számos egyéb akadállyal együtt
- 163/164 -
korlátozhatja az adott személy teljes, hatékony és másokkal egyenlő társadalmi szerepvállalását."
Az egészségkárosodás fogalma. Ez a fogalom a komplex rehabilitációs rendszer bevezetésével váltotta fel a munkaképesség csökkenés kategóriáját, és került az érdeklődés középpontjába. A két kifejezés közötti különbség jól mutatja azt a szemléletbeli változást, amit a komplex rehabilitáció intézményének a megjelenése jelentett. Ugyanazt a kérdéskört egy másik oldalról közelíti meg ugyanis, mivel nem arra koncentrál, hogy valaki milyen mértékben vesztette el a munkaképességét, hanem azt vizsgálja, hogy az egészségkárosodás mellett milyen megmaradt képességek, esetleges fejleszthető képességek jelenthetik a rehabilitáció alapját. A komplex rehabilitációs rendszer bevezetésére 2008.-ban került sor, és ez az intézmény híven tükrözi a fentiekben már tárgyalt szemléletváltozást, ugyanis annak filozófiája megfelel a fogyatékosság társadalmi modelljét jelentő második generációs WHO modellnek.[9]
A törvény meghatározása[10] szerint az egészségkárosodás nem más, mint az egész szervezetre vonatkoztatott, a szervezet felépítésében - funkcióiban betegség, sérülés vagy veleszületett rendellenesség következtében kialakult kedvezőtlen változás.[11]
A megváltozott munkaképesség fogalma. A megváltozott munkaképesség kifejezés és meghatározás már nagyon régen, még a rendszerváltás előtt[12] beépült a köztudatba, és annak ellenére, hogy magát a kifejezést (joggal) igen sok bírálat[13] érte - talán a foglalkozási rehabilitációs szabályozási rendszer egyik legletisztultabb fogalma. Az Flt.[14] határozza meg jelenleg a megváltozott munkaképesség fogalmát, és azt a személyt tekinti megváltozott munkaképességűnek, aki testi, vagy szellemi fogyatékos, és akinek az orvosi rehabilitációt követően munkavállalási és munkahely-megtartási esélyei testi vagy szellemi károsodása miatt csökkennek. E fogalom jól láthatóan a WHO orvosi modelljét tükrözi, mely kifejezetten a károsodásra koncentrál, és nem a megmaradt képességek lehetséges fejlesztésének irányaira. Mivel a fogyatékosság meghatározása során már a második generációs modell szemléletmódja tükröződik a szabályozásban kissé elavultnak tekinthető ez a szemlélet. Különösen mivel az integrálandó célcsoport és a munkáltatói kör is e definícióval, és az ahhoz kapcsolódó megközelítéssel találkozik, hiszen a munkaügyi központok is ezen meghatározást veszik alapul a nyilvántartás során.
A rokkantság fogalmi meghatározása. A rokkantság a munkaképesség vesztés legsúlyosabb kategóriája, ebben az esetben ugyanis a munkaképesség oly mértékben csökkent, hogy az kizárja a tartós munkavégzésre való képességet. Vagyis a rokkantsági ellátásra való jogosultság alapját az jelenti, ha a rehabilitáció a szakértő szerv szakvéleménye alapján nem javasolt. Maga a jogszabály négy esetét jelöli meg az ilyen döntésnek:
1) egészségi állapota alapján a foglalkoztathatósága rehabilitációval helyreállítható, azonban a komplex minősítés szakmai szabályairól szóló rendeletben meghatározott egyéb körülményei miatt foglalkozási rehabilitációja nem javasolt
2) egészségi állapota alapján tartós foglalkozási rehabilitációt igényel, azonban a komplex minősítés szakmai szabályairól szóló rendeletben meghatározott egyéb körülményei miatt foglalkozási rehabilitációja nem javasolt
3) kizárólag folyamatos támogatással foglalkoztatható
4) egészségkárosodása jelentős, és önellátásra nem, vagy csak segítséggel képes.
A rokkantság fogalmi tisztázása tehát jogtechnikailag a legegyszerűbb feladat, mivel ezekben az esetekben a munkaképesség és ehhez kapcsolódóan a munkaerő-piaci reintegráció nem lehetséges. Erénye a szabályozásnak, hogy nem merev, így az egyedi jellemzők és körülmények mérlegelését lehetővé téve megnyitja az utat a szociális biztonság felé az amúgy is kiszolgáltatott és sérülékeny csoport számára.
A rehabilitációs járadék intézményének bevezetése annak a foglalkoztatáspolitikai célkitűzésnek a részeként történt meg, miszerint a gazdasági aktivitás növelését megújuló intézményekkel, bővülő szolgáltatásokkal foglalkoztatási programokkal kell támogatni, melyek alkalmasak arra, hogy a munkaerő-piacról kiszorultakat, illetve az újonnan belépőket egyaránt támogassa. A rehabilitációs járadék szakmai célja e tág rendszeren belül a megváltozott munkaképességűek komplex rehabilitáción keresztüli visszavezetése a munka világába.[15] A rendszer erénye nem csupán annak a már hangsúlyozott progresszív szemléletében rejlik, (mely szerint nem az elveszett, hanem a megmaradt és fejleszthető képességekre koncentrál) hanem abban is, hogy a rehabilitációs folyamat egységes szakmai elveken és módszertanon alapulva komplex folyamatként értékelhető. E folyamat nem csupán a munkavégzési képességek kialakítására, illetve fejlesztésére irányul - vagyis az orvosi és a foglalkozási rehabilitáció megvalósítására, de magában foglalja az egyén mentálhigiénés-, szociális-, és képzési rehabi-
- 164/165 -
litációját is. E rendszer tehát teljes egészében megfelel az európai elveknek, hiszen az Európa 2020 Stratégia is elsősorban az integrált foglalkoztatás kialakítását szorgalmazza és ehhez kötődően az esélyegyenlőség biztosítását, szemben a szolidaritás elvén működő szegregált gondoskodást és passzív ellátást nyújtó szemlélettel. A komplex rehabilitáció intézményének a bevezetése tehát valóban megreformálta a korábbi időszak fogyatékos-politikáját. Legfőbb erénye a rendszernek, hogy bevezette a komplex minősítés intézményét melynek során a fenti rehabilitációs részterületek széleskörű elemzése alapján az eljáró bizottság a rehabilitáció lehetséges irányaként konkrét foglalkozási területeket határoz meg - segítve evvel mind a munkavállalói, mind pedig a munkáltatói oldalt. A korábban tehát elsősorban orvosi szempontokat szem előtt tartó minősítési szemléletet felváltotta egy holisztikus, és ezáltal a munkaerő-piaci esélyeket növelő szemlélet. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a jelenlegi szakértői bizottságok összetételében már kötelező előírás egy foglalkoztatás-politikai szakértő jelenléte.
Meg kell azonban jegyezni, hogy kissé hátráltatja a rendszer hatékonyságát annak túlzottan is széttagolt intézményi keretrendszere. A komplex rehabilitáció folyamatában ugyanis részt vesz az Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat, valamint a Nyugdíjbiztosítási Igazgatóságok is.
A nyílt munkaerő-piaci integráció alapvető és deklarált célja a fogyatékos foglalkoztatás politikának nem csak Magyarországon, de egész Európában. Ehhez azonban szükség van a munkáltatói attitűdök formálására, hiszen a tisztán gazdasági - gazdaságossági szempontrendszer mentén működő munkáltatók számos esetben elzárkóznak a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásától. Az elzárkózás oka a legtöbb esetben nem más, mint az ismeretlentől való félelem, ugyanis egy, a közelmúltban elvégzett kutatás[16] során a munkáltatói negatív attitűdök hátterében elsősorban feltételezések - jórész sztereotípiák álltak az olyan munkáltatók esetében akiknek nem, vagy csak nagyon kevés tapasztalata volt fogyatékos munkavállaló foglalkoztatásában. Az elutasítás okai elsősorban a következők voltak: speciális munkakörülmények - fokozott balesetveszély, és ezáltal magas kockázat, illetve költség igények. Szintén gyakorta megfogalmazott félelem volt, hogy sok lesz a táppénzes napok száma, ami nagy terhet ró nem csupán a munkáltatóra, de a munkatársakra is, és a gyakori helyettesítés feszültséget szül.
A munkáltatók ösztönzése tehát kiemelkedően fontos eleme a megváltozott munkaképességűek sikeres munkaerő-piaci integrálásának, és a tapasztalatok szerint azok a munkáltatók akik már foglalkoztattak megváltozott munkaképességű munkavállalót sokkal nyitottabbak. Az első lépés megtétele tehát kulcsfontosságú, annak érdekében, hogy a fogyatékos foglalkoztatásának kultúrája kialakuljon és meghonosodjon. E folyamat, vagyis a nyílt munkaerő-piaci foglalkoztatás erősödése érdekében a munkáltatókat feltétlenül ösztönözni kell a fogyatékos foglalkoztatás elterjedésében. Kétségtelen, hogy a fogyatékos munkavállaló foglalkoztatásának vannak bizonyos többletköltségei, hiszen a munkavégzési helyet sok esetben akadálymentesíteni kell, illetve a munkavégzéshez szintén gyakorta van szüksége személyes segítségre a fogyatékos munkavállalónak. Természetesen meg kell jegyezni, hogy mind a munkavégzés fizikai, mind pedig személyi feltételeinek kialakítása jellemzően olyan költség, mely idővel megszűnik, vagy lényeges csökken, hiszen az akadálymentesített környezetet a későbbiekben legfeljebb fejleszteni, esetleg fenntartani szükséges, és a fogyatékos munkavállaló is idővel alkalmassá válhat az önálló munkavégzésre. Ezeket a többletköltségeket igyekszik kompenzálni a szubvencionált valamint a támogatott foglalkoztatás.[17] Ennek eszközei a jelen szabályozási rendszerben támogatások, kedvezmények és egyéb ösztönzők formájában jelennek meg. Az alábbiakban ezeket szeretném röviden áttekinteni.
Az idevágó támogatások a finanszírozás szempontjából alapvetően két csoportra oszthatjuk, állami és EU-s támogatások körére. E cikk keretében kifejezetten az állami támogatások rendszerére kívánok koncentrálni. Az állami támogatások alapvetően két csatornán keresztül jutnak el a munkáltatókhoz - a Nemzeti Foglalkoztatási Alapból a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálaton keresztül, vagy pedig a költségvetésből a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatalon keresztül. A munkaügyi szervezet által nyújtott támogatások a bértámogatás, illetőleg a bérköltség támogatások. Ezek keretében vissza nem térítendő támogatásokat lehet igénybe venni a támogatással érintett munkavállalók foglalkoztatásához természetesen a támogatási feltételek teljesülése esetén. Problémát jelent azonban, hogy a támogatható foglalkoztatás a regisztrált álláskeresőket öleli fel, ugyanakkor kizárja azon álláskeresőket a nyilvántartásba vétel lehetőségéből, akik már ellátásban részesülnek. További szűkíti a jogalkotó a lehetséges jogosulti kört, amikor kizárja a támogatás igénylésének a lehetőségét mind a komplex minősítésen átesett, mind pedig az Mmtv.[18] hatálya alá tartozó ellátásban részesülő megváltozott munkaképességű álláskeresők tekintetében.
A költségvetési támogatások körébe tartoznak a munkahely teremtési támogatások, illetve a rehabi-
- 165/166 -
litációs foglalkoztatási támogatások. Ezeknek a támogatásoknak nem csupán a forrása, de célja, és jogosulti köre is eltérő némiképp. Mivel ezek a támogatási formák elsősorban a nyílt munkaerőpiacra történő visszavezetést célozzák - alapvetően a megváltozott munkaképességű munkavállalók képzettségének, egészségi állapotának megfelelő munkavégzési feltételeket hivatottak biztosítani az adaptációs készség fejlesztésével. Ilyen támogatásokra azonban kizárólag rehabilitációs akkreditációval rendelkező munkáltatók pályázhatnak.[19] Meg kell azonban jegyezni, hogy a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal által nyújtott támogatások tényleges igénybevétele, még az itt tárgyalt jogosulti korlátozás mellett sem tud megvalósulni, hiszen azok igényléseit évek óta forráshiányra hivatkozással utasítja vissza a Hivatal.
A szolgáltatási rendszer célját tekintve mint a foglalkoztatás létrejöttét, illetve a foglalkozási rehabilitáció sikeres megvalósítását segítő komplex rendszer jelenik meg, amelyben a szolgáltatások nyújtójaként az állami szerveken túl a civil szféra is megjelenik. Az állami szerepvállalás keretében nyújtott szolgáltatások elsősorban a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat, illetve 2012 óta a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal rehabilitációs szakigazgatási szerveinél érhetők el. A célcsoport a munkáltatói és a munkavállalói kör egyaránt, és a szolgáltatások irányultsága is sokrétű, mivel nem csupán a munkaerő kiválasztásában, de a foglalkozási rehabilitáció területén is segítséget nyújtanak.
Az ide tartozó kedvezmények alapvetően adókedvezmények, és két területen érvényesíthetőek: részint az adóalap csökkentésében, részint pedig a szociális hozzájárulási adó megfizetésére vonatkozó kedvezményben. Az adóalap csökkentést jelentő adókedvezmény igénybevételének két alapvető korlátja van. Az egyik, hogy csak azok a munkáltatók vehetik igénybe, amelyek átlagos foglalkoztatotti létszám nem haladja meg az adott adóévben a húsz fő főfoglalkozású munkavállalót. Nem csupán jogalanyiságában, de összegszerűségében is korlátozott a kedvezmény mivel annak mértéke a munkavállalói munkabér 50%-a, azonban legfeljebb az adóév első napján érvényes kötelező legkisebb munkabérre számítva.[20],[21]
A szociális hozzájárulási adó kedvezménye megilleti mind a megváltozott munkaképességű munkavállalót foglalkoztató munkáltatókat, mind pedig a foglalkoztatókat[22] megváltozott munkaképességük alapján. A munkaadói jogosultság alapja, ha az általa foglalkoztatott megváltozott munkaképességű munkavállaló rehabilitációs kártyával rendelkezik. Mértéke pedig a munkabér, de legfeljebb a minimálbér kétszeresének 27%-a. Előfordulhat tehát, hogy a megváltozott munkaképességű munkavállaló után- ha nem rendelkezik rehabilitációs kártyával adóalap csökkentésre igen, de szociális hozzájárulási adó kedvezményre nem lesz jogosult a munkáltató. Mivel az adóalap csökkentés eleve a kisteherbírású munkáltatói kört jogosítja, az ő preferenciájuk - éppen a kisebb teherbírásuk révén - a rehabilitációs kártyával rendelkező munkavállaló foglalkoztatására fog irányulni, amely a megváltozott munkaképességűek körén belüli diszkriminációhoz vezethet.
A rehabilitációs hozzájárulás fizetésének kötelezettsége talán az egyik legvitatottabb eszköze a fogyatékos politikának, nemcsak hazánkban, de egész Európában. A kvótarendszerek alapvető jellemzője, hogy bizonyos munkáltatói csoportot arra kényszerít, hogy rehabilitációs hozzájárulást fizessen, melynek megfizetését azonban kiválthatja megváltozott munkaképességű munkavállaló alkalmazásával - lévén a rehabilitációs célok teljesítéséhez mintegy "természetben" járul hozzá. E rendszer ösztönző ereje abban rejlik, hogy vajon az előírás nem teljesítéséből fakadó hátrány jelent-e nagyobb kockázatot, vagy a megváltozott munkaképességű személy foglalkoztatása. Természetesen egy ilyen szemléletű rendszer akkor nevezhető sikeresnek, ha a negatív ösztönző ereje érvényesül, azaz az alkalmazás kockázatainál nagyobb kockázatot jelent az alkalmazás elmulasztása.
A kvótaszabályozást a szakirodalom leginkább úgy tartja számon, mint a diszkrimináció ellenes intézkedések iskolapéldáját. Ezzel összefüggésben azonban felmerülhet néhány kérdés. A diszkrimináció ellenes jelleg vizsgálata során az első kérdés, amit fel kell tenni, hogy melyik fogyatékossági definíciót használja az adott rendszer. Amint láttuk a Fogyatékosok Jogairól Szóló ENSZ Egyezmény, valamint a 2000/78 EK Irányelv egyaránt a fogyatékosság társadalmi modelljét használja annak meghatározásakor. Egy diszkrimináció-ellenes szakpolitikai intézkedés, melynek az a célja, hogy a teljesítőképességüknek csak hiányosan birtokában lévő személyeket védje, nem rekesztheti ki azokat, akiknek a képességei csak csekély mértékben csökkentek, illetve akik csupán látszólag csökkent képességűek valójában azonban nem. Abban azonban minden tagállam, akik alkalmazzák ezt a típusú foglalkoztatáspolitikai intézkedést, hogy a fogyaté-
- 166/167 -
kosság ennyire tág definíciója nem alkalmazható a kvóta alapjaként. A kvótának ugyanis valamilyen módon minden esetben szelektívnek kell lennie. A szelektálás ténye azonban már önmagában is diszkriminatív, hiszen a kvóta feltételrendszerének megállapításával fogyatékosnak minősíti emberek egy meghatározott csoportját. A kvóta rendszer ebből a szempontból tekinthető a munkáltató szervezeti kérdésének is, ugyanis a munkáltató, mint szervezet hajtja végre a kvóta előírásokat, és ebből kifolyólag az ő választásán múlik, hogy konkrétan ki lesz a kvóta teljesítéseképpen foglalkoztatott fogyatékos személy. A munkaáltató tehát a fogyatékosok között "válogat" elsősorban természetesen aszerint, hogy az adott munkakör ellátására alkalmas személyt foglalkoztassa, vagyis akinek a korlátozottságát leginkább elbírja az adott munkakör. Ez a fajta szelekció természetes, azonban sok esetben olyan szempontok is alapul szolgálhatnak a szelekciónak, amelyek nem állnak összefüggésben a munka természetével.[23]
Ezt a problémát azok az országok, amelyek alkalmazzák a kvótarendszert, úgy próbálják meg kikerülni, hogy hangsúlyozzák miszerint a kvóta megállapításra nem úgy kell tekinteni, mint egy szabályozó mechanizmusra, hanem sokkal inkább úgy, mint egy szakpolitikai intézkedés hatékonyságát szolgáló eszközre. Felfogásuk szerint, a munkáltatók stratégiáját e tekintetben úgy kell befolyásolni, hogy az összhangban legyen a jogintézmény jogpolitikai céljaival.
Meg kell jegyezni evvel kapcsolatban, hogy számos ország elutasítja a kvótarendszer alkalmazását éppen az fent említett diszkriminatív jelleg miatt, így például a skandináv országokban be sem vezették a kvótarendszert. Érdekes, és egyben köztes megoldást alkalmazott Hollandia, amikor 2006. január 1. napjától új szemléletmódot vezetett be a fogyatékkal élők foglalkoztatásának elősegítése kapcsán. Ettől a naptól kezdődően ugyanis a kötelező kvótarendszer - és evvel párhuzamosan természetesen a szankcionáltság is - megszűnt. Ugyanakkor a fogyatékosok foglalkoztatásának célja változatlanul jogszabályi szinten deklarált. Eszerint mind a magán, mind pedig a közszférában a 2-5% foglalkoztatási szint elérése a cél, ezen időtől azonban ez önkéntes a munkáltatói oldalról. Fontos megjegyezni ugyanakkor, hogy a holland szabályozás még mindig tartalmazza azt a felhatalmazást, hogy a kötelező kvótarendszert ismét be lehessen vezetni szükség esetén, mintegy végső megoldásként.[24]
Magyarország sem kivétel azon tagállamok sorában, amelyek kvótarendszerrel igyekeznek elősegíteni a megváltozott munkaképességűek nyílt munkaerő-piaci integrációját. Hazánkban a rehabilitációs hozzájárulás fizetési kötelezettség 1987. óta létezik. A jelenleg hatályos szabályozás[25] szerint az a munkáltató köteles a kvóta megfizetésére, ahol a foglalkoztatottak átlagos statisztikai állományi létszámához viszonyítva a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása nem éri el a kötelező 5%-os foglalkoztatási arányt.
Természetesen a kötelező foglalkoztatási szintet el nem érő munkáltatók rehabilitációs foglalkoztatást elősegítő bértámogatásban sem részesülhetnek,[26] az ezt meghaladó létszám foglalkoztatása esetén azonban a támogatott dolgozók is a későbbi foglalkoztatási kötelezettség teljesítése során figyelembe vehetők. Annak sincsen akadálya, hogy a munkáltató a foglalkoztatási kötelezettségének olyan munkavállalók alkalmazásával tegyen eleget, akiknek munkaerő-piaci helyzete alapján járulékkedvezményben részesül. Ezekben az esetekben tehát nem kizárt egy személyre tekintettel több jogcím alkalmazása.
A rehabilitációs hozzájárulás összege elsősorban annak függvényében alakul, hogy a kötelező foglalkoztatási szinthez képest a munkáltató milyen arányban foglalkoztat megváltozott munkaképességű munkavállalót. Az egy főre számított kvóta összege annak bevezetése óta fokozatosan emelkedett bár, azonban nem jelentős mértékben. 2010-ben viszont az azt megelőző év kvóta összegéhez képest drasztikus emelkedés történt, amikor közel öt és félszeresére nőtt a rehabilitációs hozzájárulás összege. Jelenleg is az akkor megállapított 964.500 Ft/fő/év a rehabilitációs hozzájárulás mértéke. Ennek a jelentős emelkedésnek a hátterében az a szakpolitikai várakozás (vágyakozás) állt, hogy a munkabérhez közelítő érték a munkáltatói döntéseket inkább a tényleges foglalkoztatás irányába mozdítja. A kvóta mértékének emelését követően valóban nőtt a megváltozott munkaképességűek vonatkozásában a foglalkoztatási hajlandóság, azonban közel sem olyan drasztikus mértékben, mint ahogy azt a kvóta összegének emelkedése indokolta volna. Mindazonáltal az azóta eltelt években folyamatosan emelkedő tendenciát mutat a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása.
Összességében tehát megállapítható, hogy a nemzetközi trendeket követő, egy a modern társadalmi befogadás szemléletén alapuló fogyatékos foglalkoztatás politika van kialakulóban hazánkban, mely európai mércével is megállja a helyét. Ugyanakkor sajnálatos módon a megváltozott munkaképességűek nyílt munkaerő-piaci integrációja mindössze az európai foglalkoztatási arányszámok fele. Annak ellenére, hogy a rehabilitációs kvóta mértékének drasztikus emelése jelentős lökést adott a foglalkoztatási hajlandóságnak, annak további emelése semmiképpen sem indokolt. Ennek fényében a támogatások, kedvezmények és szolgáltatások rendszerében megtalálni azokat az eszközöket,
- 167/168 -
amelyek a munkáltatói foglalkoztatási kedvet növelni képesek. Ennek érdekében érdemes lenne egyszerűsíteni, mind a fogalomhasználatot, mind pedig a közreműködő szervek rendszerét. A jelenlegi helyzetben a munkáltatók jelentős hányada ugyanis mind a terminológia diszkrepanciái, mind pedig az intézményi széttagoltság miatt egyszerűbbnek látja elkerülni a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását.
Ásványi Zsófia: A munkáltatói hatalom eszközei a szervezeti létszám visszafejlesztéskor. Pécsi Munkajogi Közlemények 2015. I-II. sz. 203-209. o.
Barakonyi Eszter: A fogyatékosok foglalkoztatásának elősegítését célzó jogintézmények az EU-ban. Tudásmenedzsment 2014. 2. sz. 99-106. o.
Belicza R. - Dankó Á. - Halmai R. - Szerepi A. (2007): A megváltozott munkaképességű és fogyatékossággal élő emberek társadalmi és jogi helyzete a világban és Magyarországon. Helyzetfeltáró tanulmány. Debrecen Revita Alapítvány
http://www.munkaesely.hu/files/mmth_1_sz_m_helyzetfeltárás.pdf
Brunel University: A fogyatékosság definíciója Európában. Összehasonlító elemzés. Brüsszel Európai Bizottság 2002
Európai Fogyatékosságügyi stratégia 2010-2020: megújított elkötelezettség az akadálymentes Európa megvalósítása iránt. A Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának. Brüsszel 2010.11.15.
Európai Fogyatékosügyi Fórum: 1997-2007: tíz év küzdelme a fogyatékos személyek jogaiért http://www.1million4disability.eu/admin/wysiwyg/assests/pdf/declaration/HU.pdf
Európai Közösségek Bizottsága (2003): Fogyatékos emberek esélyegyenlősége: Európai Cselekvési Terv című Európai Bizottsági COM (2003) 650. sz. közleménye
European Comission (2005): Disability mainstreaming int he European Employement Strategy. Employement, Social Affairs and Equal Opportunities Dg. Brussels, 1/07/2005
European Council (2006): A key objective to increase labour market participation, especially of the young women, older workers, persons with disabilities and legal migrants and minorities
European Disability Forum (2009): Proposal for the European Pact on Disability. EDF. Brussels
Kemény Péter (2010): Fogyatékos emberek társadalmi esélyegyenlőség. In: Rauch Edit-Vámosi Tamás (szerk): Társadalmi esélyek egyenlősége. Budapest, Új Mandátum Könyvkiadó
Gere Ilona-Szellő János: A foglalkozási rehabilitáció iránya és eszközrendszere (I. rész): Munkaügyi Szemle 2006. 10. sz. 24-27. o.
Gere Ilona-Szellő János: A foglalkozási rehabilitáció iránya és eszközrendszere (II. rész) Munkaügyi Szemle 2006. 11. sz. 31-35. o.
Gere Ilona-Szellő János (szerk) 2007: Foglalkozási rehabilitáció. Jegyzet. Budapest FSZK http://www.fszk.hu/rpi/szakmai_anyagok/Fogl_rehab.pdf.hu
Gyetvai Gellért: Árnyéksereg. Elvi és logikai dilemmák, anomáliák és megoldások a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásában. Békés, Szent Lázár Alapítvány, 2011
Kajtár Edit - Zeller Judit: A jogi szabályozás szerepe a fogyatékosságon alapuló hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelemben. In: Hoffmann Judit (Szerk.): ... mert beszélnünk kell:
Integrált szabadegyetem 2013-2014. PTE - Fogd a Kezem Alapítvány, Pécs 2014. pp.124-134. o.
Jakab Nóra - Kajtár Edit - Zeller Judit: The Empower Project: International cooperation for persons with dissabilities. Final Report. Pécsi Munkajogi Közlemények 2013. 6. Special Edition 175-191. o.
Jakab Nóra - Kajtár Edit - Zeller Judit: Beszámoló a Nemzetközi Visegrádi Alap által támogatott Empower Projectről. Közjogi Szemle 2013. 6(9) 7375. o.
Szabó Nikolett - Szretykó György: A megváltozott munkaképességűek munkaerő-piaci helyzete és lehetőségei (1-2. rész) Humánpolitikai Szemle 2012. 9., 10. sz.
Szellő János (Kutatásvezető) - Barakonyi Eszter -Cseh Judit: A rehabilitációs kvóta és hozzájárulás hatása a munkáltatók befogadói magatartására Magyarországon Kutatási zárótanulmány. Pécsi Tudományegyetem, Pécs 2013 ■
JEGYZETEK
[1] Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete által 1980-ban kiadott Károsodások, fogyatékosságok és rokkantságok nemzetközi osztályozása című dokumentumában a fogyatékosság megítélése elsősorban betegségkénti definíciójában jelent meg, mivel a fogyatékosságot egyértelműen orvosi kérdésként kezeli, és ebből kifolyólag a
- 168/169 -
fogyatékosokat betegnek tekintette. 1997.-ben született meg a WHO második generációs fogyatékosság fogalma, mely már a háttértényezőket is figyelembe véve a fogyatékosságot már nem mint betegséget, hanem mint olyan állapotot definiálta, amely mögött a társadalom felelőssége húzódik meg.
[2] Ezt a folyamatot a fogyatékosok jogairól szóló ENSZ Egyezmény a fogyatékosok hatalommal való felruházásának (empowerment) nevezi, és arra utal, hogy a társadalom felelőssége a fogyatékosok megerősítése annak érdekében, hogy megteremthessék a saját maguk által meghatározott szükségleteik, érdekeik és döntéseik szerinti életkörülményeket.
[3] Gere Ilona - Szellő János (Szerk.) : Foglalkozási rehabilitáció. Jegyzet. Budapest 2007. 9-11. o.
[4] A Lisszaboni elvek újrafogalmazása 2003-ban megtörtént. A kialakított 10 új irányvonal három fő célkitűzést szolgált: a teljes foglalkoztatást, a minőségi és produktív munkát, illetve a témánk szempontjából legfontosabb irányvonal a társadalmi kohézió és aszociális kirekesztés elleni harc.
[5] Ilyen kísérlet többek között az FNO - Funkcióképesség, fogyatékosság és egészség nemzetközi osztályozása mely kiadványt A WHO készítette 2001-ben , hasonló törekvéseket tartalmaz Brunel egyetem által 2002-ben készített tanulmány is 2002-ben. Ez a tanulmány rámutat arra, hogy a definíciók különös hatással vannak arra, hogy az egyes kormányzatok és más szervezetek milyen fogyatékos politikát alakítanak ki. Ebből fakadóan a koherens fogalomhasználat különös jelentőéggel bír.
[6] E fejlődési folyamatban a WHO (az Egészségügyi Világszervezet 1980. évi dokumentumában, amelynek címe: "Károsodások fogyatékosságok és rokkantságok nemzetközi osztályozása" volt egy hármas kategória rendszert használt, amelyben elkülönítette a károsodásokat a fogyatékosságot és a hátrányt mint alapfogalmakat. Ezek egymásra épülő fogalmakként jelentek meg, és a fogyatékosságot mint a károsodás hatását a hátrányt pedig mint a két előfogalom által kiváltott szocializációs problémát határozta meg. A fogalom meghatározások következő nagy lépcsőjét a 2001-ben kiadott WHO dokumentum jelentette, mely a "Funkcióképesség, fogyatékosság és egészség nemzetközi osztályozása" címet viselte. Ebben az osztályozási modellben már kiemelt szerepet kaptak a környezeti és személyes tényezők, és ez a szemléletváltás vezetett el az úgynevezett fogyatékossági társadalmi modellhez, mely a fogyatékos személyek komplex társadalmi integrációját célozza. Lásd erről bővebben: Barakonyi Eszter: A fogyatékosok foglalkoztatásának elősegítését célzó jogintézmények az EU-ban. Tudásmenedzsment 2014. 2. sz. 99-106. o.
[7] A fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. tv. 4. §
[8] Az egyezményt a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló egyezmény, és az ahhoz kapcsolódó Fakultatív Jegyzőkönyv kihirdetéséről szóló 2007. évi XCII. tv. hirdette ki.
[9] A társadalmi modell alapgondolata szerint a fogyatékosság nem személyes tulajdonság, hanem meghatározott állapotok bonyolult összessége mely állapotokat a társadalom hoz létre sok esetben, és ebből fakadóan ezen állapotok által okozott probléma kezelése nem kis mértékben a társadalom felelőssége is.
[10] 2007. évi LXXXIV. tv. a Rehabilitációs járadékról
[11] Az egészségkárosodás mértékét 2011. január 01. napjától a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal állapítja meg. A támogatásra való jogosultság alapját pedig az egyes vonatkozó jogszabályok állapítják meg az egészségkárosodás mértéke szerint.
[12] 8/1983. (VI. 29.) EüM-PM együttes rendelet a megváltozott munkaképességű dolgozók foglalkoztatásáról és szociális ellátásáról. A rendelet szerint megváltozott munkaképességű aki egészségi állapota romlásából eredő munkaképességváltozás miatt eredeti munkakörében nem foglalkoztatható rehabilitációs intézkedés nélkül, teljes értékű munka végzésére tartósan alkalmatlanná vált, és öregségi vagy rokkantsági nyugdíjban, baleseti rokkantsági nyugdíjban, öregségi vagy munkaképtelenségi járadékban nem részesül. Üzemi baleset vagy foglalkozási betegség következtében baleseti járadékban részesül és eredeti munkakörében munkáltatójánál teljes értékű munka végzésére tartósan alkalmatlanná vált.
[13] Maga a kifejezés meglehetősen sok értelmezési problémát vet fel, ugyanis arra enged következni, hogy valamilyen más állapothoz képest következett be az egészségromlás, ugyanakkor a fogalmi körbe azon fogyatékosságok is beletartoznak, amelyek veleszületettek, vagy még az aktívkort megelőzően alakultak ki. Ezekben az esetekben a rehabilitáció elsődleges színtere nem a munkaerőpiac, hanem sokkal inkább az oktatás kellene, hogy legyen. Szintén hangsúlyos kritikája az elnevezésnek, hogy az megbélyegző és ezáltal hátráltatja a társadalmi folyamatokban való integráció lehetőségét. lásd erről bővebben Gyetvai Gellért 2011 Árnyéksereg című munkája.
[14] 1991. évi IV. tv. A foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról.
[15] A 2007. évi LXXXIV. tv. meghatározásában a rehabilitációs járadékra való jogosultság feltétele: 50-79%-os egészségkárosodást szenvedett és evvel összefüggésben jelenlegi vagy egészségkárosodása előtti munkakörében, illetve képzettségének megfelelő más munkakörben való foglalkoztatásra rehabilitáció nélkül nem alkalmas, és kereső tevékenységet nem folytat, vagy a keresete legalább 30%-kal alacsonyabb az egészségkárosodást megelőző négy naptári hónapra vonatkozó jövedelme havi átlagánál, továbbá rehabilitálható, és az életkora szerinti szükséges szolgálati időt megszerezte és nem részesül egyéb társadalombiztosítási és munkanélküli ellátásban - álláskereséséi támogatásban.
[16] A rehabilitációs kvóta és hozzájárulás hatása a munkáltatók befogadói magatartására Magyarországon Kutatási zárótanulmány, Pécsi Tudományegyetem, Pécs 2013 (Kutatásvezető: Szellő János, Kutatók: Barakonyi Eszter, Cseh Judit, Szellő János, Kutatóhelyi Lektor: Nemeskéri Zsolt)
[17] A fogyatékosok foglalkoztatását segítő harmadik speciális programtípus a védett foglalkoztatás, mely azonban nem célozza meg feltétlenül az integrálást hiszen a védett munkahelyeket elsősorban az olyan fogyatékossággal élő emberek számára alakítják ki, akik a nyílt munkaerő-piacra nem tudnak kijutni.
[18] 2011. évi CXCI. tv. a megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról
[19] 327/2012. (XI. 16.) Korm. r. a megváltozott munkaképességű munkavállalókat foglalkoztató munkáltatók akkreditációjáról, valamint a megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásához nyújtható költségvetési támogatásokról
[20] A társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. tv. 7. § (1) bek. v) pont
[21] A teljesség kedvéért meg kell jegyezni, hogy a személyi jövedelemadó hatálya alá tartozó tételes költségelszámolást alkalmazó mezőgazdasági őstermelő is érvényesítheti az adókedvezményt megváltozott munkaképességű munkavállalót foglalkoztatása esetén az Szja. tv. 21. § (1) bek. alapján.
[22] kedvezményre jogosult az egyéni vállalkozó a saját maga után fizetendő adóból megváltozott munkaképessége alapján, illetve szintén megilleti a kedvezmény a közkereseti társaságot, betéti társaságot, korlátolt felelősségű társaságot, a közös vállalatot, egyesülést, az európai gazdasági egyesülést, a szabadalmi ügyvivő irodát, a szabadalmi ügyvivői társaságot, az ügyvédi irodát, a közjegyzői irodát, a végrehajtói irodát, az egyéni céget a tagjával fennálló adófizetési kötelezettséget eredményező jogviszonyára tekintettel őt terhelő adóból, amennyiben az egyéni vállalkozó illetve a tag: korábbi rokkantsági, baleseti rokkantsági nyugdíját felváltó rokkantsági
- 169/170 -
ellátásban vagy rehabilitációs ellátásban részesül, vagy a komplex minősítést követően rokkantsági ellátásban részesül és egészségi állapota a rehabilitációs hatóság komplex minősítése alapján legfeljebb 50%-os.
[23] A Brunel Egyetem által készített és hivatkozott tanulmány szerint fennáll a veszélye annak, hogy ha a munkaadó rosszul tájékozott, vagy előítélettel rendelkezik valamely sajátos fogyatékosság tekintetében, akkor a "lefölözés" problémája diszkriminációs problémává változik. A munkáltató kedvezhet azoknak a dolgozóknak, akiknek a fogyatékossága kevésbé érzékelhető, vagy nagyobb rokonszenvet ébreszt (például a testi fogyatékosoknak a szellemi fogyatékosokkal szemben).
[24] www.werk.nl
[25] 2011. évi CXCI. tv. A megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról
Lábjegyzetek:
[1] A szerző adjunktus, PTE KTK Vezetés- és Szervezéstudományi Intézet.
Visszaugrás
