https://doi.org/10.59851/gj.34.3-4.5
A publikáció az angol társasági jogban megjelenő törvényi felelősségáttörési esetköröket vizsgálja, különös tekintettel a fraudulent trading és a wrongful trading intézményeire. A Salomon-doktrína alapján a társaság jogi személyisége elkülönül a tagoktól, és a korlátolt felelősség elve korlátozza a tagok felelősségét a társaság tartozásaiért. Azonban fizetésképtelenségi helyzetekben e doktrína visszaélésekhez vezethet. Az angol jog ezért a statutory law keretében olyan kivételeket hozott létre, amelyek lehetővé teszik a korlátolt felelősség áttörését meghatározott feltételek mellett. A publikáció bemutatja e szabályok működését az Insolvency Act (1986) rendelkezései alapján, különös tekintettel a tagok (árnyékigazgatók) felelősségére. A dolgozat amellett érvel, hogy e statutory kivételek a korlátolt felelősség rendszerének fontos korrekciós mechanizmusát jelentik.
Kulcsszavak: angol társasági jog, felelősségáttörés, korlátolt felelősség, csalárd üzletvitel, wrongful trading (jogellenes üzletvitel), árnyékigazgató felelőssége, Insolvency Act (1986)
This article examines statutory forms of piercing the corporate veil in English company law, focusing on the doctrines of fraudulent trading and wrongful trading. Under the Salomon principle, a company is regarded as a legal entity separate from its members, and limited liability shields shareholders from personal responsibility for corporate debts. However, in situations of financial distress this principle may facilitate opportunistic behaviour and risk-shifting at the expense of creditors. English law therefore provides statutory exceptions that allow courts to impose personal liability on those involved in abusive trading practices. The article analyses the operation of these rules under the Insolvency Act (1986), with particular attention to the liability of members (shadow directors). It argues that these statutory mechanisms function as an important corrective to the doctrine of limited liability.
Keywords: UK company law, piercing the corporate veil, limited liability, fraudulent trading, wrongful trading, liability of shadow directors, Insolvency Act (1986)
A tanulmány témájához szorosan kapcsolódó kérdéseket - a tagi felelősségáttörésnek az angol common law-ban megjelenő eseteit, a gazdasági társaság tagjaitól elkülönült jogalanyiságának összefoglaló bemutatásával - egy korábbi tanulmányban elemeztük[1]. A jelen írásban az angol statutory law-ben megjelenő felelősségáttörési esetek közül a fraudulent trading-el és a wrongful trading-el kívánok foglalkozni, mint a korlátozott felelősségű tag előre meghatározott törvényi felelősségáttörési eseteivel kitérve előzetesen röviden arra, hogy mi a statutory law szerinti különbözőség a common law-hoz képest a felelősségáttörés szabályozása vonatkozásában. Igaz, hogy ezen esetkörök a vezető tisztségviselő vonatkozásában is alkalmazhatóak a felelősségáttörésre, a jelen publikációban viszont a tagi felelősségáttörés lehetőségét vizsgálom.
Az angol jog egyik legnagyobb hatású döntése a Salomon v A. Salomon & Co. Ltd [1897] AC 22, HL amely egyértelművé tette, hogy a társaság jogi személyisége teljes mértékben elkülönül a tagok személyétől. A Salomon v A. Salomon & Co. Ltd - ügyben hozott döntést követően, a társaság, és annak tagjainak teljes szétválasztása iránt soha nem merült fel kétség. A döntés új távlatokat nyitott meg a társasági jogászok és az üzleti élet előtt. A Companies Act 1862 értelmezésével hozott Salomon v A. Salomon & Co. Ltd- ügyben hozott döntés nemcsak a ténylegesen egyetlen személy által működtetett társaságok jogszerűségét ismerte el, hanem lehetőséget teremtett a kisebb személyegyesülések és egyedülálló kereskedőknek ugyanúgy, ahogy a nagy nyilvánosan működő társaságoknak, és irányt mutatott a későbbi angol kodifikációnak is[2]. Ennek eredményeként, egy korlátolt felelősségű társaság tagja nem felelős a társaság kötelezettségeiért.[3] A Salomon-döntés, Salomon doktírna ugyanakkor nem azt jelenti, hogy bizonyos kivételi kör ne nyert volna elismerést, mivel a doktrína megjelenése után, hamar kiderült, hogy a korlátolt felelősség az angol jogi formalizmus miatt a kockázattorzító visszaélések melegágyává válhat.[4]
A korlátolt felelősséggel való kockázattorzító visszaélésre az a legkézenfekvőbb válasz, ha eltávolítjuk a gazdasági társaság tagoktól elkülönült jogalanyiságát, és a gazdasági társaság korlátozott felelősségű tagjait azon gazdasági társaság kötelezettségeiért tesszük felelőssé, ahol a visszaélésszerű magatartás bekövetkezett. Az angol esetjog erre két esetkört különít el: a) "common law" által életre hívott, bizonyos körülmények mérlegelésén alapuló esetköröket, illetve b) kife-
- 34/35 -
jezett jogszabályi rendelkezésen ("statutory law") alapuló kivételes esetek körét.[5] Rendkívül fontos elméleti alapon a kettő közötti különbségtétel. Az angol jogban a törvény alkotta kivételek nem tekinthetők klasszikus értelemben vett "common law" szerinti elveken nyugvó ex post felelősségáttörési intézménynek, mivel ilyen esetekben a bíróságok azon jogot alkalmazzák, amelyet a jogalkotó számukra előzetesen előírt, vagyis maga a törvény rendeli el, hogy ne is kerüljön alkalmazásra a Salomon-doktrína, hiszen a jogszabály ex ante létrehozza az önálló mögöttes felelősségi alakzatot bizonyos felételek fennállása esetén, amelyet mind a korlátozott felelősséggel rendelkező tagok, mind pedig a hitelezők már előzetesen figyelembe vehetnek az üzleti döntéseik meghozatalánál. Ennek megfelelően, a "statutory law" esetköreiben azt kell látni, hogy a jogalkotó a fennálló korábbi piaci és társadalmi életből nyert tapasztalása alapján azonosított olyan esetköröket, amelyeket a piac tisztességes fenntartása érdekében úgy ítélt meg, hogy törvényi szintre kell emelni, és már ab ovo ki kell mondani előzetesen a tag korlátlan felelősségének lehetőségét. A korlátozott felelősséggel rendelkező tagok ebbéli felelőssége tehát már ex lege és ex ante fennáll, nem pedig ex post kell a bíróságnak az eset körülményeinek mérlegelése alapján származtatottan a felelősségáttöréshez eljutnia, mint a "common law"-ban. Ennek megfelelően a hitelezők előzetesen már szá- molhatnak ezekkel a jogszabályi lehetőségekkel. Ezen statutory law lehetőségek közül kiemelkedő a fraudulent trading és a wrongful trading esetköre.
A gyakorlatban nagy jelentőséggel bírnak a csalárd üzletvitelre[6] vonatkozó rendelkezések. Ezek a szabályok abból indulnak ki, hogy az elkülönült jogi személyiség és a korlátolt felelősség doktrínája visszaélésekre adhat lehetőséget, és hogy e visszaélések hasznát el kell vonni az elkövetőktől. A rendelkezések büntetőjogi és polgári jogi formában egyaránt megjelennek.
A Companies Act 2006 sec. 993 egy különálló, de tág fogalmú bűncselekményi tényállást szabályoz: a társaság üzleti tevékenységének olyan folytatását, amelynek célja a társaság hitelezőinek vagy bármely más személynek a megkárosítása, illetve bármely más csalárd cél. Minden személy, aki tudatosan részt vesz az üzletmenet ilyen módon történő folytatásában, bűncselekményt követ el.
A polgári jogi felelősséget az angol Insolvency Act 1986 sec. 213-a szabályozza, amely meghatározza a fraudulent trading-et.[7] Ez lényegében ugyanazt a felelősségi tesztet alkalmazza, mint a Companies Act 2006 sec. 993 azzal a különbséggel, hogy az Insolvency Act 1986 sec. 213. megköveteli, hogy a társaság felszámolás alatt álljon (amit a büntetőjogi rendelkezés nem kíván meg). Az Insolvency Act 1986 sec. 213 (2) bekezdése viszont nem tesz különbséget a társaság különböző társasági csoportjai között: arról rendelkezik, hogy "mindazon személyek, akik tudatosan vettek részt az üzleti tevékenység ilyen módon történő folytatásában", vagyis nem csak vezető tisztségviselőkre, hanem adott esetben a társaság korlátozott felelősséggel rendelkező tagjaira is kiterjedhet ezen személyfogalom hatálya. Ennél fogva, a társasági vagyonhoz való hozzájárulási kötelezettségnél a tényállás alapján nem az lesz a mérvadó szempont, hogy valaki a társaság vonatkozásában "csak" vezető tisztségviselő, vagy "csak" korlátozott felelősséggel rendelkező tag volt hanem az, hogy olyan személy volt-e, aki tudatosan vett részt az üzleti tevékenység ilyen módon történő folytatásában. Ebből következően, a tényállás megállapítása vezethet ahhoz, hogy a tag korlátozott felelőssége ellenére a társasági vagyonhoz hozzá kell járulnia saját magatartásából fakadó mögöttes - a társasági vagyon által nem fedezett követelésekért való - felelőssége révén, amely ilyen módon a jogszabályok alapján ab ovo fennáll.
Az Insolveny Act 1986 sec. 213 alapján bíróság - egyedül a felszámoló kérelmére - kimondhatja, hogy azok a személyek, akik ilyen módon részt vettek az üzletvitelben[8], kötelesek a bíróság által megfelelőnek tartott mértékben hozzájárulni a társaság vagyonához. Mivel felszámolás esetén ilyen hozzájárulásra csak akkor van szükség, ha a társaság vagyona nem elegendő a kötelezettségek fedezésére, ez gyakorlatilag - amint fentebb írtam - a társaság tartozásaiért való mögöttes felelősséget jelent. Mindazonáltal, ha a csalárd üzletviteli magatartás nem folytatólagosan, hanem egyszeri esetben áll csak meg akkor lehetséges, hogy a bíróság nem tudja levonni azt a következtetést, hogy a társaság üzleti tevékenységét csalárd céllal folytatták, amely esetben az Insolvency Act 1986 sec. 213 szerinti felelősség nem keletkezik.[9]
A csalárd üzletvitel tényleges megállapításához tisztességtelenség, a kereskedelmi erkölcsök szerint valódi erkölcsi vétkesség[10] bekövetkezésének folytatólagosságát kell bizonyítani. Ez következtethető abból, ha a társaság tovább folytatja üzleti tevékenységét és újabb tartozásokat vállal akkor, amikor a vezető tisztségviselő (vagy adott esetben a korlátozott felelősségű tag) tudomása szerint nincs észszerű kilátás arra, hogy a hitelezők valaha is megkapják a tartozások ellenértékét. Ez azonban nem vezethető le pusztán abból, hogy a vezető tisztségviselőknek (illetve a tagnak) ezt fel kellett volna ismerniük; szubjektív erkölcsi vétkesség bizonyítása szükséges.
E bizonyítási nehézség vezetett ahhoz, hogy az 1962-es Jenkins-bizottság[11] sikertelenül javasolta a "reckless trading" (meggondolatlan kereskedés) bevezetését, míg húsz évvel később a Cork-bizottság[12] már sikerrel vitte keresztül a wrongful trading" jogintézményét.
A tag korlátozott felelőssége mögé bújva elkövetett csalás viszonylag könnyen azonosítható visszaélés, amelyet a jognak kezelnie kell, ahogyan azt a régóta létező csalárd üzletviteli szabályok is mutatják. Ennél jelentősebbek azonban a jogellenes üzletviteli[13] rendelkezések, amelyek ténylegesen a korlátolt felelősséghez való hozzáférést objektív magatartási követelményekhez
- 35/36 -
kötik a társaság irányítói (vezető tisztségviselők, többségi részesedéssel rendelkező tagok, vagy akár külső irányítónak minősülő harmadik személyek) részéről - különösen abban az időszakban, amikor a fizetésképtelenség fenyeget, és az irányítóknak a legerősebb az ösztönzésük arra, hogy a hitelezők rovására járjanak el torzítva ezzel a működési kockázatot.[14]
E rendelkezések jelentik az Egyesült Királyságban eddig elért egyik legjelentősebb eltérést a Salomon v A. Salomon & Co. Ltd-ügyben lefektetett alapelvtől. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy nemcsak a vezető tisztségviselők azok, akik a wrongful trading tényállás esetén felelőssé tehetők. A korlátozott felelősséggel rendelkező tagok is a szabályozás hatálya alá esnek, ha irányító tagnak úgynevezett "árnyékigazgatónak" ("shadow director") minősülnek, akiknek utasításait vagy iránymutatásait a vezető tisztségviselők rendszeresen követik, kivéve azokat, akik szakmai minőségükben adnak tanácsot[15]. A wrongful trading szabályai ab ovo jogszabályi kivételt képeznek a korlátolt felelősség alól, ha a korlátolt felelősséget abból a szempontból közelítjük meg, hogy az lekorlátozza a hitelezők követeléseit kizárólag a társaság vagyonára.[16]
A wrongful trading-et az Insolvency Act 1986 sec 214. szabályozza[17]. Ez a rendelkezés feljogosítja a bíróságot arra, hogy az Insolvency Act 1986 sec 213-hoz ("fraudulent trading") hasonló rendelkezést hozzon, amennyiben a társaság fizetésképtelenségi helyzetbe és ezáltal felszámolás alá kerül. A mögöttes felelősségen alapuló kötelezettség csak olyan személlyel szemben alkalmazható, aki a felszámolás megkezdése előtt az adott időpontban a társaság vezető tisztségviselője vagy árnyékigazgatója ("shadow director") volt.
A kötelezettség alapja az, hogy az ilyen személy tudta, vagy tudnia kellett volna, hogy nincs észszerű kilátás arra, hogy a társaság elkerülje a fizetésképtelenségből fakadó felszámolást. A bíróság azonban nem hoz ilyen határozatot, ha meggyőződik arról, hogy az érintett személy ezt követően minden tőle elvárható lépést megtett a hitelezők veszteségének minimalizálása érdekében.
Annak megítélésekor, hogy a vezető tisztségviselőnek, illetve az árnyékigazgatónak mit kellett volna tudnia, milyen következtetéseket kellett volna levonnia, és milyen lépéseket kellett volna tennie, ezen személyeket olyan észszerűen gondos személynek tekinti, aki rendelkezik egyrészt az adott pozícióval járó általános ismeretekkel, képességekkel és tapasztalattal, másrészt azokkal az ismeretekkel és adott esetben különleges tapasztalatokkal, amelyekkel ténylegesen rendelkezik. Két objektív kérdést kell tehát megválaszolni: 1) Fel kellett-e ismernie ezen személyeknek, hogy nincs észszerű kilátás a fizetésképtelen felszámolás elkerülésére?; 2) Miután ez a helyzet előállt, megtett-e minden szükséges lépést a hitelezők veszteségének minimalizálása érdekében - különösen azzal, hogy kezdeményezte a társaság üzleti tevékenységének megszüntetését? Mindkét kérdés megválaszolása nagymértékben az ügy konkrét körülményeitől függ.[18]
Az Insolvency Act 1986 sec 214 szerint, amint az az idézett rendelkezésből is kitűnik (Insolvency Act 1986 sec 214 (7)), nemcsak a vezető tisztségviselőkre, hanem az árnyékigazgatókra ("shadow director") alkalmazandó. Árnyékigazgatónak minősül az a személy, akinek utasításai vagy iránymutatásai szerint a társaság vezető tisztségviselői rendszeresen eljárnak.[19]
Az árnyékigazgató fogalma azokat a személyeket ragadja meg, akik tartós jelleggel befolyásolják a vezető tisztségviselők bizonyos döntéseit. Ezek a személyek lehetnek akár a vezető tisztségviselők többségének megválasztására jogosult, többségi befolyással rendelkező korlátozott felelősséggel rendelkező tagok, vagy akár meghatározó befolyással rendelkező tagok, akik például egy szétaprózott tagi szerkezet révén képesek, a vezető tisztségviselők számára kötelező jellegű döntéseket elfogadni. Hiszen az angol jogszabályi meghatározásból következően, nem a társasági minőségük lesz a wrongful trading-ért való mögöttes saját magtartásukért való felelősségük megállapítása szempontjából a döntő jelentőségű, hanem az, hogy képesek voltak-e a vezető tisztségviselőket tartós jelleggel befolyásolni. Ennek következ- tében, előtérbe kerülnek még a társaságcsoportok is, és ott jelen lévő anyavállalat-leányvállalati kapcsolat, hiszen ebből következően, egy anyavállalat a leányvállalat tekintetében szintén árnyékigazgatónak minősülhet.[20]
Az anyavállalatok esetében is megállapítható lehet a leányvállalati vezető tisztségviselők részéről az autonómia ilyen mértékű feladása, de ez továbbra is attól függ, hogy pontosan miként épülnek fel a csoporton belüli kapcsolatok. Az anyavállalat által gyakorolt napi szintű irányítás mértéke, a részletes kontrolltól a gyakorlatilag teljes függetlenségig terjedhet. Önmagában az a tény, hogy az anyavállalat üzleti iránymutatásokat határoz meg a leányvállalat számára, nem teszi automatikusan árnyékigazgatóvá, ugyanakkor a gyakorlatban az ilyen minősítés nem ritka. A Fellebbviteli Bíróság ("Court of Appeal") ugyanakkor a Secretary of State for Trade and Industry v Deverell [2002] 2 B.C.L.C 133, CA - ügyben elutasította azt az állítást, miszerint szükség lenne, hogy a leányvállalati vezető tisztségviselők alárendelt szerepbe helyezze magát vagy feladja mérlegelési jogkörét ahhoz, hogy az anyavállalatot árnyékigazgatónak lehessen minősíteni.[21]
A wrongful trading-re vonatkozó rendelkezések alkalmasak arra, hogy központi szerepet játsszanak a vezető tisztségviselők, és az árnyékigazgatók kötelezettségeinek újraértelmezésében, amikor a társaság fizetésképtelensége inkább valószínűvé válik. Amint a fizetésképtelenség fenyeget, a társasági tagok saját tőkéje, befektetése elenyészik, és a társaság gazdasági teljesítménye szempontjából elsődlegesen érdekeltté a hitelezők - biztosítottak és nem biztosítottak - válnak, akik attól tartanak, hogy a felszámolás során nem lesz elegendő vagyon követeléseik teljes kielégítésére.[22]
- 36/37 -
A vezető tisztségviselők és az árnyékigazgatók azonban nem feltétlenül irányítják figyelmüket a hitelezők érdekeire. Különösen előfordulhat, hogy megpróbálják fenntartani a társaság működését akkor is, amikor a hitelezők szempontjából célszerűbb lenne az üzleti tevékenység rendezett visszavonása. Még ha kicsi is az esély arra, hogy a társaság kilábal nehézségeiből, a vezető tisztségviselők és az árnyékigazgatók hajlamosak lehetnek vállalni ezt a kockázatot, mivel siker esetén megmenthetik állásukat, és befektetésük révén visszanyerhetnek bizonyos értéket (különösen kis társaságok esetén, ahol a vezető tisztségviselők gyakran egyben a többségi befolyással rendelkező tagok is). Kudarc esetén viszont a korlátozott felelősség doktrínája megóvja őket.[23] A wrongful trading által teremtett személyes felelősségi fenyegetés ugyanakkor ellenösztönzőként hat, és arra készteti a vezető tisztségviselőket és az árnyékigazgatókat, hogy megfelelő súlyt adjanak a hitelezők érdekeinek ebben a helyzetben.
Mindazonáltal az Insolvency Act 1986 sec 214. ténylegesen nem határozza meg, hogy a vezető tisztségviselőknek, árnyékigazgatóknak pontosan milyen intézkedéseket kell tenniük a követelmények teljesítése érdekében. A szakasz egy mércét állapít meg, nem pedig egy szabályt, amelyhez igazodni kell a felelősség elkerülése érdekében, nevezetesen azt, hogy "minden lépést meg kell tennie a társaság hitelezőit érő potenciális veszteség minimalizálása érdekében, feltételezve, hogy tudta, hogy nincs észszerű kilátás arra, hogy a társaság elkerülje a fizetésképtelenség miatti felszámolást".[24]
A felelősség rendszerint megállapítható akkor, ha a társaság irányítói szemet hunynak a társaság valós pénzügyi helyzete felett, és tovább folytatják az üzletmenetet abban az indokolatlan reménybe, hogy a probléma magától megoldódik.[25] A központi kérdés talán az, hogy ebben a helyzetben a törvény minden esetben megköveteli-e, hogy a társaság hagyjon fel az üzletvitel folytatásával, vagy akár azt, hogy felszámolás alá helyezzék a társaságot. Kétségtelen, hogy a wrongful trading egyik leggyakoribb formája az, amikor a társaság üzleti tevékenységét akkor is folytatják, miután a beszámolók vagy egyéb vezetői információk egyértelműen feltárták, hogy a társaság tartósan veszteséges helyzetben van. Ugyanakkor gazdasági érvek szólnak amellett, hogy ezt a választ nem írják elő automatikusan minden esetben. Mind a hitelezők (követeléseik magasabb megtérülése), mind más érintettek (például a munkavállalók) érdekében előfordulhat, hogy jobb megoldás, ha a társaságot más módon mentik meg, vagy üzleti tevékenységét valamilyen formában értékesítik, amelyet az azonnali kereskedés-megszüntetés vagy a felszámolás veszélyeztetne. A bíróságok a vállalat megmentésének ("rescue culture")[26] igényéhez igazíthatják, például azáltal, hogy későbbre halasztják azt az időpontot, amikor kimondják, hogy fel kellett volna ismerniük, hogy a társaságnak már nincs észszerű kilátása. A jelen publikáció szerzője ezt a megközelítést annak tudja be, hogy a felelősségáttörés intézményének alkalmazását - még ha arra konkrét jogszabályi rendelkezése is van - közgazdasági racionalitás alapján megszorítóan kell alkalmazni. Nem lenne célszerű közgazdasági mérlegelés nélkül minden ilyen esetben meg- állapítani a felelősséget, hiszen akkor éppen negatív közgazdasági következményeket érnénk el, ha minden egyes - akár kisebb veszély - esetben a vezető tisztségviselők, illetve az árnyékigazgatók ne éreznének ösztönzést arra bizonyos fokig, hogy a társaság üzleti prosperitását helyreállítsák.
Ennek megfelelően, a The Rod Gunner Organisation Ltd, Re [2004] 1.B.C.L.C 110 - ügyben[27] a bíróság úgy látta, hogy nem állt fenn a felelősség megállapításához a "nincs észszerű kilátás" kitétel olyan esetben, amikor is egy hathónapos időszakot követően a társaság képtelenné vált esedékes tartozásainak teljesítésére, de az ügyvezetők észszerűen hitték, hogy egy külső befektető jelentős finanszírozással fog belépni (noha ez az elemzés már nem állt fenn, miután világossá vált, hogy a befektető nem felel meg az igazgatók vele szembeni elvárásainak). Hasonlóképpen, a Continental Assurance Co of London Plc (No.4), Re [2007] 2. B.C.L.C 287- ügyben[28], ahol egy biztosítótársaság váratlan veszteségeket szenvedett el, a bíróság szintén nem állapította meg, hogy "nincs észszerű kilátás" kitétel azon mintegy hat hónapos időszak alatt, amelyben az igazgatók jelentést készíttettek a társaság fizetőképességéről, és a jelentés alapján úgy döntöttek, hogy folytatják az üzletvitelt, egészen addig, amíg később nyilvánvalóvá nem vált, hogy a társaság valójában fizetésképtelen volt. Park bíró nagyon is tudatában volt annak a veszélynek, hogy az irányítók magatartását utólagos bölcsesség alapján ítéljék meg, és a kérdés általános jellegére utalva találóan megjegyezte, hogy "túl korán felhagyni az üzletvitellel és felszámolni a társaságot a gyávák menekülőútjaként bélyegezhető meg"[29].
Fontos látni, hogy ezekben az ítéletekben a bíróság széles mérlegelési jogkörrel rendelkezik. Az Insolvency Act 1986 sec 214 alapján hozott határozat alapvetően nem büntető, hanem kompenzációs jellegű; a bíróság a felelőst arra kötelezi, hogy térítse meg a társaság számára azokat a veszteségeket, amelyek abból erednek, hogy a szükséges intézkedéseket nem tették meg időben, így a kártérítés mértéke a hiány növekménye, amely viszont csak akkor térítendő meg, ha az kifejezetten az üzletvitel folytatásáról hozott jogellenes döntés következménye, pusztán egy conditio sine qua non kapcsolat nem elegendő.[30]
A publikációnak nem célja az angol és a magyar jogi szabályozás összehasonlítása, de alapjául szolgálhat a jogalkalmazóknak a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (Btk.) 404. §-ban szabályozott csődbűncselekmény (ami fraudulent trading-hez áll közel), illetve a csődeljárásól és felszámolási eljárásól szóló 1991. évi XLIX. törvény (Cstv.) 33/A. §-ban foglalt rendelkezések (ami wrongful trading-et követi le) gyakorlati megértéséhez a tagi felelősségáttörés tekintetében. ■
JEGYZETEK
[1] Lásd Cseh Tamás Zoltán: Áttekintő az angol common law szerinti felelősség áttöréséről. Gazdaság és Jog 2026/1-2. 18-28. https://doi.org/10.59851/gj.34.1-2.3
[2] Gower and Davies': Principles of Modern Company Law - published in Thomson Reuters (Legal) edition 2008 8. ed. p. 36.; A Companies Act 1862 követő jogfejlődés egészen az EU. 12. társasági jogi irányelvének angol implementá-
- 37/38 -
ciójáig megtartotta azt, hogy társaságot csakis több személy alapíthat. A Companies Act 1985 Ch 6. Part I. Ch 1. sec 1. (1) az implementációig például úgy rendelkezett, hogy "Bármely két vagy több személy, akik jogszerű cél érdekében társulnak, a nevüknek a létesítő okirathoz ("memorandum of association") való aláírásával, valamint e törvény bejegyzésre vonatkozó követelményeinek egyéb módon történő teljesítésével, jogi személyiséggel rendelkező társaságot alapíthatnak, korlátolt felelősséggel vagy anélkül." https://www.legislation.gov.uk/ukpga/1985/6/enacted. Az 1992-es irányelv implementációja ("Companies (Single Member Private Limited Companies) Regulations 1992") módosította a Companies Act 1985-öt abban a tekintetben, hogy kiegészítette a sec.1-t a (3A) bekezdéssel, melynek értelmében, "Az (1) bekezdés rendelkezéseitől eltérően egyetlen személy is alapíthat jogi személyiséggel rendelkező társaságot jogszerű célból, a nevének a létesítő okirathoz ("memorandum of association") való aláírásával, valamint e törvény bejegyzésre vonatkozó követelményeinek egyéb módon történő teljesítésével, feltéve hogy a társaság részvénytársasági formában működő zártkörű ("private company limited by shares"), vagy garanciával korlátozott felelősségű magántársaság ("private company limited by guarantees"). https://www.legislation.gov.uk/ukpga/1985/6/section/1/1992-07-15. A nyilvánosan működő társaságok esetében ugyanakkor még ekkor is fennmaradt, hogy legalább két főnek kell alapítania (Companies Act 1985 Ch. 6. Part I. Ch. 6. sec 1. (3)). A Társasági törvény reformja és a Companies Act 2006 elfogadása ugyanakkor egységesítette a szabályokat, és lehetővé tette általánosságban, hogy társaságot akár egyetlen személy is alapíthat; a Companies Act 2006 sec 7 (1) bekezdés úgy rendelkezik, hogy "Egy vagy több személy társaságot alapíthat oly módon, hogy nevét aláírja a létestő okiraton ("memorandum of association"), és egyébként eleget tesz e törvény bejegyzésre vonatkozó követelményeinek". https://www.legislation.gov.uk/ukpga/2006/46/section/7.
[3] Karen Vandekerckhove: Piercing of the Corporate Veil. Kluwer Law International, 2007., 66. https://doi.org/10.54648/EUCL2007049
[4] Farrar, J.: Personality and Piercing the Corporate Veil, Bond L. Rev., 1988., 87-88.
[5] A kifejezett jogszabályi rendelkezések megjelenése, illetve növekvő száma a Cork Bizottság jelentésének egyértelmű következménye volt a felszámolási eljárásokkal kapcsolatban az 1980-as években. Paul. L. Davies: Gower and Davies' Principles of Modern Company Law. 8th ed. Sweet & Maxwell, London, 2008. 199.
[6] Paul.L. Davies: i. m. (5. vj.) 215-217.; Karen Vandekerckhove: i. m. (3. vj.) 67.
[7] Az Insolvency Act 1986 sec. 213 (1) és (2) bekezdése, a csalárd üzletvitelről ("fraudulent trading") úgy rendelkezik, hogy "(1) Ha egy társaság felszámolása során megállapítást nyer, hogy a társaság üzleti tevékenységét a társaság hitelezőinek vagy bármely más személy hitelezőinek kijátszására irányuló szándékkal, vagy bármely más csalárd célból folytatták, az alábbi rendelkezések alkalmazandók. (2) A bíróság a felszámoló kérelmére kimondhatja, hogy mindazon személyek, akik tudatosan részt vettek az üzleti tevékenység ilyen módon történő folytatásában, kötelesek a bíróság által megfelelőnek ítélt mértékben hozzájárulni a társaság vagyonához. https://www.legislation.gov.uk/ukpga/1986/45/section/213.
[8] Mivel ebben az esteben visszaélésszerű, csalárd üzletviteli tevekénységről van szó, ez a tény felételezi, hogy a magatartás a felszámolás elrendelése előtt történt meg, ennélfogva a magatartás megállapítására valójában a felszámolás előtti időszak teljes egészében vizsgálható. De ahhoz, hogy ez felmerüljön a társaságnak fizetésképtelenség miatt felszámolás alá kell kerülnie.
[9] Morphitis v. Bernansconi [2003] 2 B.C.L.C 53, CA.
[10] Ptarick Lyion Ltd, Re [1933] Ch. 786 at 790,791.
[11] Committee on Company Law Amendment (Jenkins Committee), amely vezetőjéről Lord Jenkins of Hillhead-ról kapta a nevét. A kormányzati szakértői bizottság azzal a céllal jött létre 1959-ben, hogy átfogóan átvizsgálja a társasági jogot, különösen a társaságok működésének visszaélésszerű, tisztességtelen vagy hitelezőket sértő gyakorlatait. A szakértői bizottság 1962-ben tett közzé jelentését a Jenkins Reportot.
[12] A Cork- Bizottság ("Cork Committee") 1977 és 1982 között az Egyesült Királyságban működő, fizetésképtelenségi jogi reformbizottsága volt ("Review Committee on Insolvency Law and Practice"), amely alapvetően átalakította az angol csődjogi szabályozást. Vezetője Sir Kenneth Cork, jelentését, amely meghatározó volt az Insolvency Act 1986 elfogadásához, 1982-ben tette.
[13] Davies: i. m. (5. vj.) 217-224.; Vandekerckhove: i.m. (3. vj.) 67; Comparative Company Law, Oxford University Press, 2019., Carsten Gerner-Beuerle - Michael Anderson Shilling: Veil-Piercing (a továbbiakban: Veil-Piercing) 861-868.
[14] Davies: i. m. (5. vj.) 217.
[15] Secretary of State for Tarde and Industry v. Deverell [2001] Ch 340, 354-5.
[16] Davies: i. m. (5. vj.) 218.
[17] Insolvency Act 1986 sec 214 rendelkezései: (1) Ha egy társaság felszámolása során megállapítást nyer, hogy e szakasz (2) bekezdése alkalmazandó valamely személyre, aki a társaság igazgatója (director) vagy korábban az volt, a bíróság a felszámoló kérelmére kimondhatja, hogy e személy köteles a bíróság által megfelelőnek ítélt mértékben hozzájárulni a társaság vagyonához; (2) E bekezdés akkor alkalmazandó valamely személyre, ha (a) a társaság fizetésképtelen felszámolás alá került, (b) a társaság felszámolásának megkezdését megelőzően valamely időpontban az érintett személy tudta, vagy tudnia kellett volna, hogy nincs ésszerű kilátás arra, hogy a társaság elkerülje a fizetésképtelen felszámolást [vagy fizetésképtelen igazgatás ("insolvent administration") alá kerülést], és (c) e személy abban az időpontban a társaság igazgatója volt; (3) A bíróság nem hozhat e szakasz alapján határozatot valamely személlyel szemben, ha meg- győződik arról, hogy attól az időponttól kezdődően, amikor a (2)(b) bekezdésben meghatározott feltétel vele szemben első alkalommal fennállt, az érintett személy minden olyan intézkedést megtett, amely ésszerűen elvárható volt tőle a társaság hitelezőit érő esetleges veszteség minimalizálása érdekében [azon feltételezés mellett, hogy tudomása volt a (2)(b) bekezdésben említett körülményről]; (4) A (2) és (3) bekezdések alkalmazásában azon tények, amelyeket a társaság igazgatójának tudnia vagy felderítenie kellett volna, azon következtetések, amelyeket le kellett volna vonnia, valamint azon intézkedések, amelyeket meg kellett volna tennie, azok, amelyeket egy észszerűen gondos személy tudna vagy derítene fel, illetve vonna le vagy tenne meg, aki rendelkezik mind (a) azzal az általános tudással, képességgel és tapasztalattal, amely észszerűen elvárható attól a személytől, aki az adott igazgató által a társaságnál ellátott funkciókat látja el, és (b) azzal az általános tudással, képességgel és
- 38/39 -
tapasztalattal, amellyel az adott igazgató ténylegesen rendelkezik; (5) A (4) bekezdésben az igazgató által a társaság vonatkozásában ellátott funkciókra való hivatkozás magában foglal minden olyan feladatot is, amelyet ugyan nem lát el ténylegesen, de amelyet rábíztak; (6) E szakasz alkalmazásában a társaság fizetésképtelen felszámolás alá kerül, ha olyan időpontban kerül felszámolás alá, amikor vagyona nem elegendő tartozásai és egyéb kötelezettségei, valamint a felszámolás költségeinek fedezésére; (7) E szakasz alkalmazásában az "igazgató" fogalma magában foglalja az árnyékigazgatót (shadow director) is; (8) E szakasz rendelkezései nem érintik a 213. szakasz alkalmazását. https://www.legislation.gov.uk/ukpga/1986/45/section/214
[18] Davies: i. m. (5. vj.). 218-219.; Veil-Piercing (15. vj.) 862.
[19] Insolvency Act 1986 sec 251 ("expression used generally").
[20] Veil Piercing (15. vj.) 863. In RE Hydom Ltd [1994] 2 BCLC180; Re PFTZM Ltd. [1995] BCC 280.
[21] Secretary of State for Trade and Industry v Deverell [2002] 2 B.C.L.C 133, CA, ahol az árnyékigazgató pontos meghatározása kulcsfontosságú volt. A bíróság kimondta, hogy annak megállapításához, hogy vajon a vezető tisztségviselők ténylegesen a formális vezető tisztségviselők-e vagy csak az utasítások szerint jártak-e el, nem szükséges vizsgálni az ő szubjektív elvárásaikat, hogy mennyiben kellett követniük az utasításokat. Davies i.m. (5. vj.) 220.
[22] Davies: i. m. (5. vj.) 221.
[23] Davies: i. m. (5. vj.) 221.
[24] Insolvency Act 1986 sec 214. (3).
[25] Természetesen lehetnek olyan gyakorlati megoldások, amelyekkel a felelősség alóli mentesülés elérhető: például a könyvelés naprakész és pontos vezetése, a társaság ügyvezetésének folyamatos és pontos információval való ellátása a társaság pénzügyi, illetve cash-flow helyzetéről, külső szakértői tanács igénybevétele, gyakori vezetőségi ülések, a hitelezőkkel való kommunikáció stb. Tipikus példája a teljes mértékben felelős és lelkiismeretes vezetői hozzáállásnak a Re Continental Assurance Co of London P lc (No4), (2001) WL 720239-ügyben mutatkozott meg. Az ügy tényállása szerint az 1991. június 4-én tartott ülésen jelentős és váratlan veszteségekről számoltak be a vezető tisztségviselőknek. Az ülés 1991. június 14-i folytatásán a vezető tisztségviselők kifejezetten felvetették azt a kérdést, hogy a társaságnak folytatnia kell-e a tevékenységét. A vezető tisztségviselők nem hagyták figyelmen kívül ezt a kérdést; inkább közvetlenül, szorosan és gyakran vizsgálták azt. A rendszeres és gyakori üléseken 1991 júniusa és decembere között a vezető tisztségviselők megerősítést kértek a pénzügyi igazgatótól, a könyvvizsgálóktól, majd később egy külső szakértőtől is arra vonatkozóan, hogy a társaság még mindig fizetőképes-e. Mivel azonban a pénzügyi helyzet 1991 későbbi hónapjaiban egyre kedvezőtlenebbnek tűnt, a kereskedelmi tevékenység mértékét minimális és óvatos szintre csökkentették. 1991. december 20-án, amikor a vezető tisztségviselők végül megtudták, hogy az újonnan jelentett veszteségek azt jelentik, hogy a társaság fizetésképtelenné vált, utasítást adtak arra, hogy a társaság ne folytasson több üzleti tevékenységet, és fizetésképtelenségi szakértőktől kértek tanácsot. Annak érdekében, hogy a társaság a lehető leghosszabb ideig működőképes maradjon a társaság eladásának esélye miatt, a formális felszámolási eljárás csak 1992. március 27-én indult meg. A bíróság ezt a pénzügyi válságra adott reakciót teljes mértékben megfelelőnek ítélte. - Veil-Piercing (15. vj.) 863.
[26] Davies: i. m. (5. vj.) 222.
[27] Davies: i. m. (5. vj.) 223.
[28] Davies: i. m. (5. vj.) 223.
[29] Davies: i. m. (5. vj.) 223.
[30] Re Produce Marketing Consortium (No 2.) [1989] 5 BCC 569 - Veil-Piercing (15. vj.) 864-866.
Visszaugrás
