Az éghajlatváltozással kapcsolatos jogviták, vagy más néven klímavédelmi perek elnevezés egy gyűjtőfogalom, amely magában foglalja egyrészt az éghajlatváltozás mérséklésére és az alkalmazkodásra irányuló intézkedésekkel kapcsolatos jogvitákat, másrészt valamennyi, az éghajlatváltozással kapcsolatos jogi, politikai és társadalmi változás katalizálására irányuló jogvitát. Ezek a jogviták kezdetben a kormányzati szervezetekkel szemben folytak, mostanra azonban már a vállalatokat is célozzák.[1]
A klímavédelmi perek sajátossága, hogy az azokban előadott kérelmek és követelések különféle jogterületeket ölelhetnek fel. E jogviták érinthetik az alkotmányjog területét, olyan esetekben, amikor a per az államnak a polgáraival szemben fennálló alkotmányos kötelezettségein alapul. Erre tipikus példa a lentebb részletesen elemzett Urgenda-ügy. A klímavédelmi perek gyakran érintik a közigazgatási jog területét. Az ilyen típusú keresetek általában állami vagy helyi önkormányzat által hozott közigazgatási döntések bírósági felülvizsgálatára irányulnak, legtöbbször a jelentős környezeti (így éghajlati) hatással járó projekteknek a környezetvédelmi vagy tervezési jogszabályok alapján kiadott engedélyeivel kapcsolatban. Ilyen például a bécsi repülőtér bővítéséről szóló ügy,[2] amelyben a természetes személyek és nem-kormányzati szervezetek a bécsi repülőtér harmadik futópályájának építési engedélyét támadták meg a közigazgatási bíróság előtt.[3] A klímavédelmi perek emellett érinthetik a magánjog területét is, amennyiben a felperesek követelése a gondatlanság, a birtokháborítás, vagy a kártérítési jog talaján áll. Megjelenhetnek klímavédelmi jogviták a fogyasztóvédelem területén is, amikor a felperesek vállalatokkal szembeni követelése a "zöld" reklámozás megtévesztő voltára irányul, vagy a termékeik használatával kapcsolatos kockázatokra való figyelmeztetés elmulasztására (például a Volkswagen ellen indított csoportos kereset a károsanyag-kibocsátási tesztek meghamisítása miatt).[4] Nem utolsósorban, a klímavédelmi perekben gyakran merülnek fel emberi jogi követelések, amikor a felperesek nemzeti vagy nemzetközi emberi jogi dokumentumokra hivatkoznak, összekötve a klímaváltozás hatásait emberi jogaik megsértésével. A lentebb bemutatott jogesetek között számos példát láthatunk majd erre is.
A Környezetvédelmi Ügyeket Tárgyaló Uniós Bírók Fóruma[5] 2017. évben megrendezett konferenciájának témája a klímaváltozás volt.[6] Ekkor több európai országban és uniós szinten is az éghajlattal kapcsolatos igazságosság[7] gyerekcipőben járt, a klímavédelmi jogviták még szinte kizárólag a klímavédelmi jogszabályok nagyon specifikus, gyakran meglehetősen technikai aspektusait érintették, például az Európai Emissziókereskedelmi Rendszert, a megújuló energiák utánpótlási mechanizmusát, az éghajlatra jelentős hatást gyakorló projektek, illetve az éghajlatbarát projektek engedélyezési eljárásait. Az egyetlen kivétel Hollandia volt, az egész világon elhíresült Urgenda-üggyel. Az azóta eltelt években a klímavédelmi perek száma jelentősen megnőtt. Az Urgenda-ügy óta Európa számos országában egyre több stratégiai per indult a nemzeti klímapolitikákkal kapcsolatban, amelyek a környezetvédelem mellett emberi jogi, alapjogi vagy alkotmányos jogi alapokon állnak. Erre láthatunk példát Németországba[8] Belgiumban, Spanyolországban,[9] Franciaországban, Írországban, Olaszországban[10] és Lengyelországban.[11]
A tanulmány az utóbbi években Európában egyre nagyobb számban és egyre több országban, sőt nemzetközi szinten is megjelenő klímavédelmi peres eljárások közül tekinti át a lényegesebbeket, ismerteti, összehasonlítja a peres eljárásokban született döntéseket. Megvizsgálja, hogy a bemutatott ügyekben mely jogterületeken milyen jogi problémák merültek fel, azok milyen kihívások elé állították az ítélkező bírókat, a jogi problémákra milyen válaszok születtek, és végül milyen eljárásjogi, környezeti jogi, emberi jogi tanulságokat lehet levonni ezekből a döntésekből.
Nem túlzás azt állítani, hogy a kilencszáz állampolgárt képviselő Urgenda nevű holland környezetvédelmi alapítvány (az "urgent" [sürgető] és az "agenda" [napirend] szavak összetételéből) ügye mérföldkőnek számít az éghajlatváltozással kapcsolatos perek között. Jaap Spier, az Európai Kártérítési Jogi Csoport alapítója és tiszteletbeli elnöke a döntést az eddigi "legerősebb" éghajlatvédelmi ítéletnek nevezte.[13]
A felperesek 2013-ban benyújtott keresete arra irányult, hogy a bíróság kötelezze az államot arra, hogy 2020 végéig 40%-kal, de legalább 25%-kal csökkentse
- 14/15 -
az üvegházhatású gázok hollandiai kibocsátását az 1990-es szinthez képest.
A Hágai Kerületi Bíróság 2015-ben hozott ítéletében[14] a felperesek javára döntött, arra hivatkozva, hogy az államnak kötelessége enyhítő intézkedéseket tenni az éghajlatváltozás hatásainak súlyossága és annak jelentős esélye miatt, hogy ezek elmaradása esetén veszélyes éghajlatváltozás következik be. Érdekes módon az ítélet indoklása a kártérítési jogon alapult, a visszafordíthatatlan kár jogilag releváns veszélyén. Az elsőfokú bíróság nem fogadta el az Urgenda emberi jogi hivatkozásait, megállapítva, hogy az Urgenda nem közvetlen, és nem is közvetett sértett, ezért nem hivatkozhat közvetlenül az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4-én kelt Egyezmény (a továbbiakban: EJEE) 2. és 8. cikkeire (az élethez való jogra és a magán- és családi élet tiszteletben tartásához fűződő jogra).
A Hágai Fellebbviteli Bíróság másodfokú ítéletében[15] helybenhagyta az elsőfokú bíróság döntését. Az alapítvány perbeli jogképességével kapcsolatban megállapította, hogy a holland jog ismeri és elismeri az érdekcsoportok által indított csoportos kereseteket. Hangsúlyozta, hogy mivel az állam joghatósága alá tartozó magánszemélyek hivatkozhatnak az EJEE 2. és 8. cikkeire, az Urgenda is megteheti azt, mert magánszemélyek képviseletében jár el. Az ítélet megállapította, hogy az Urgenda a holland állampolgárok jelenlegi generációja nevében járt el, akiknek életük hátralévő részében szembe kell majd nézniük az éghajlatváltozás negatív hatásaival, amennyiben nem csökkentik az üvegházhatású gázok kibocsátását, ez pedig elegendő a közvetlen jogi érdek, vagyis a kereshetőségi jog megállapításához. Az EJEE 2. és 8. cikkét illetően kifejtette, hogy az állampolgároknak az élethez, valamint a magán- és családi élet tiszteletben tartásához való joguk védelmére vonatkozó állami kötelezettség minden olyan tevékenységre vonatkozik, amely veszélyeztetheti az e cikkek által védett jogokat. Az ítélet összességében arra a megállapításra jutott, hogy az állam túl keveset tett a veszélyes éghajlatváltozás megelőzése érdekében.
A Holland Legfelsőbb Bíróság helybenhagyta a másodfokú ítéletet.[16] Három központi kérdést vizsgált: (1) az EJEE 2. és 8. cikke alkalmazható-e az éghajlatváltozással kapcsolatos követelésekre; (2) Hollandia felelős-e az éghajlatváltozás káros hatásai hatékony megelőzésének hiányáért; és (3) milyen kormányzati intézkedések vezethetők le a nemzetközi kötelezettségekből. Az EJEE cikkeit illetően a Legfelsőbb Bíróság először áttekintette az Emberi Jogok Európai Bírósága (a továbbiakban: EJEB) környezeti szempontból veszélyes tevékenységekre vonatkozó ítélkezési gyakorlatát, és arra a következtetésre jutott, hogy "az EJEE 2. és 8. cikkei alapján az állam úgy köteles intézkedéseket tenni a veszélyes éghajlatváltozás valódi veszélye ellen, mintha az kizárólag nemzeti probléma lenne".[17] A második kérdéssel kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság úgy ítélte meg, hogy az éghajlatváltozás globális jellege nem zárja ki az egyes államok felelősségét azért, mert nem vették ki részüket a joghatóságuk alá tartozó káros hatások elleni küzdelemből. A bíróság hangsúlyozta, hogy "az EJEE 2. és 8. cikkei alapján Hollandiának kötelessége, hogy megtegye »a maga részét« a veszélyes éghajlatváltozás megelőzése érdekében, még akkor is, ha globális problémáról van szó."[18] Ami a nemzetközi kötelezettségek anyagi tartalmát illeti, a bíróság megállapította, hogy az EJEE 2. és 8. cikke Hollandiát "észszerű és megfelelő" intézkedések meghozatalára kötelezi. A Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a 25-40%-os cél a tudományos és nemzetközi közösségek konszenzusát tükrözi, az megfelel azoknak a minimumstandardoknak, amelyek az állam jelenlegi, EJEE 2. és 8. cikke szerinti kötelezettségeit határozzák meg.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
