A 2012. január 1-jén hatályba lépett Alaptörvény lényeges változásokat eredményezett az Alkotmánybíróság hatásköreit illetően. E változások közül újszerűsége miatt különös jelentőségű az úgynevezett valódi alkotmányjogi panasz jogrendszerünkben történő megjelenése. Az alkotmányozó hatalom részben eltérő tartalommal töltötte meg az alkotmányjogi panasz - hazánkban korábban is ismert, törvényi szinten szabályozott[1] - intézményét, újabb dimenzióját teremtve meg az alkotmányvédelem hazai rendszerének.
Az Alaptörvény normaszövegének elfogadásával nyilvánvaló lett a jogalkotó számára, hogy az Alkotmánybíróságot érintő változások miatt nem elegendő a korábbi alkotmánybírósági törvény[2] módosítása, hanem az Alaptörvény 24. cikk (5) bekezdésének végrehajtására[3] új törvény megalkotása vált szükségessé. 2011 októberében az Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság a parlament elé terjesztette az erről szóló törvényjavaslatot (továbbiakban: Javaslat),[4] amelyet alig több mint egy hónapnyi, részben érdemi tárgyalás után az Országgyűlés elfogadott.[5]
Tanulmányomban arra teszek kísérletet, hogy bemutassam az alkotmányjogi panasz részletszabályainak alakulását a jogalkotási folyamatban[6], egészen az első tervezet benyújtásától a végleges törvényszöveg elfogadásáig, szemléltetve az elérő álláspontokat, és hozzáfűzve saját kritikai észrevételeimet.
A részletes szabályok parlamenti vitában való formálódásának ismertetését megelőzően fontos az alkotmányjogi panaszra vonatkozó alaptörvényi rendelkezések rövid áttekintése, mivel azok természetükből adódóan keretet szabtak a jogalkotói tevékenységnek.
Az Alaptörvény az alkotmányjogi panasz két típusát különbözteti meg. Az első alaptípus az úgynevezett normatív alkotmányjogi panasz, amely alapján az Alkotmánybíróság az egyedi ügyben alkalmazott jogszabálynak az Alaptörvénnyel való összhangját vizsgálja felül és semmisíti meg az azzal ellentétes jogszabályt vagy jogszabályi rendelkezést.[7] Az alkotmányjogi panasz e formája megegyezik a korábbi alkotmánybírósági törvény által szabályozott változattal, ez esetben tehát valamely törvény vagy más jogszabály, és nem a konkrét ügyben hozott döntés alkotmányossági felülvizsgálatára kerül sor.[8] A vonatkozó alkotmánybírósági gyakorlat áttekintésével azonban megállapítható, hogy a jogintézmény kizárólag ebben a formájában nem működött kellő hatékonysággal[9], ezért annak újragondolása nem megalapozatlan.
Az Alaptörvény lényeges újításaként jelölhető meg az ún. valódi, vagy más néven individuális alkotmányjogi panasz bevezetése, amely alapján az Alkotmánybíróság felülvizsgálja a bírói döntésnek az Alaptörvénnyel való összhangját, és az azzal ellentétes bírói döntést megsemmisíti.[10] Ez esetben tehát a testület a jogalkalmazás alkotmányossági vizsgálatát végzi el, amely - e vonatkozásban[11] - jelentős hatáskörbővítésnek tekinthető.[12] Ezáltal lényegesen hatékonyabbá válhat az alapjogok rendes bíróságok előtti védelme, illetve megnőhet az alkotmány szerepe a mindennapi jogalkalmazásban, amely egyben az alaptörvény normativitásának, és az alapjogvédelem perspektíváinak újragondolását is maga után vonja.[13]
Az alaptörvényi szabályozásból látható, hogy az alkotmányjogi panasz alkotmányos rendeltetésének megfelelő működéséhez elengedhetetlen további részletszabályok kidolgozása, amelyre egyébként maga az Alaptörvény is felhatalmazást ad, amikor kimondja: "Az Alkotmánybíróság hatáskörének, szervezetének, működésének részletes szabályait sarkalatos törvény határozza meg."[14] Ahhoz, hogy az alkotmányjogi panasz eredményes és hatékony alapjogvédelmi eszközzé váljon, feltétlenül szükséges fogalmának pontos meghatározása, az, hogy mely esetekben, milyen feltételekkel és milyen eljárási garanciák mellett vehető igénybe. E tényezők alapjaiban határozzák meg a joggyakorlat későbbi alakulását, annak célszerűségét és eredményességét. Fontos kérdés, és egyben a jogalkotói mértékletesség problematikája is, hogy a részletszabályok közül melyeket szükséges törvényi szinten meghatározni[15], és mely aspektusok kidolgozása utalható az Alkotmánybíróság hatáskörébe, amelynek eldöntése a 2011 őszén megkezdődött jogalkotási folyamatot is nagymértékben befolyásolta.
A jogalkotási folyamat elemzését célszerű a Javaslat Országgyűlés elé kerülésének időpontjától kezdeni, mellőzve a törvényjavaslatot benyújtó Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság e tárgykörben végzett előkészítő tevékenységének az ismertetését[16], mivel az annak során megjelenő javaslatok és érvek nagy részben helyet kaptak a parlamenti vitában is.
A Javaslat a hatályos törvényszöveggel megegyezően, az eltérő alaptípusoknak megfelelően két szakaszban rögzítette az alkotmányjogi panasz fogalmát.[17]
Az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdés c) pontjában meghatározott normatív alkotmányjogi panasszal az az egyedi ügyben érintett személy vagy szervezet fordulhat az Alkotmánybírósághoz, akinek az ügyében folytatott bírósági eljárásban alaptörvény-ellenes jogszabály alkalmazása folytán, az Alaptörvényben biztosított jogának sérelme következett be, és jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette, vagy jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva.[18] A panasz tárgyának pontos meghatározásához elengedhetetlen a törvényjavaslat értelmező rendelkezésének segítségül hívása, amely definiálja az egyedi ügy fogalmát, ami szerint az nem más, mint a természetes személy, jogi személy, vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet jogát vagy kötelezettségét, jogos érdekét, vagy jogi helyzetét érintő vagy eldöntő bírósági eljárás.[19]
Ez a rendelkezés egyben keretbe is foglalja a jogintézmény funkcióját, mivel a panasz tárgya főszabályként kizárólag a bírósági eljárás, illetve az annak során született döntés lehet. Az alkotmányjogi panasz korábbi formájánál nem volt érvényben ilyen szűkítő rendelkezés, így annak tárgya olyan (közigazgatási vagy bírósági) eljárás során született döntés lehetett, amelynek alapjául alkotmányellenes jogszabály szolgált.[20] A német alkotmányjog - ahol a valódi alkotmányjogi panasz korábban már intézményesült, és amelynek szabályozása egyfajta mintaként szolgált a magyar törvényjavaslat megalkotásához is - szintén nem zárja ki a közigazgatási döntést, mint a panasz lehetséges tárgyát. A német alaptörvény 93. cikk (1) bekezdés 4a. pontja szerint alkotmányjogi panasszal az élhet, akinek alapjogait a közhatalom (végrehajtó, törvényhozó és a bírói hatalom) által sérelem érte.[21]
A törvényjavaslat általános vitája alatt, az e tárgyban benyújtott egyik módosító indítvány[22] az értelmező rendelkezés szűkítő szabálya helyett a hatósági eljárást, hatósági döntést is főszabályként a panasz tárgyává tette volna, ezt a javaslatot azonban az Országgyűlés a későbbiekben nem fogadta el. Úgy vélem, a szélesebb körű alapjogvédelem biztosítása szempontjából jogos elvárás lehetett, hogy ne csak a bírósági eljárás során született döntések váljanak a panasz tárgyává, hanem a közigazgatási eljárás eredményeként létrejövő aktusok is. Természetesen mindez lényegesen nagyobb ügyterhet jelentett volna az Alkotmánybíróság számára, azonban - ahogy az a későbbiekben részletes elemzésre kerül - megfelelő szűrőmechanizmusok alkalmazásával e probléma kiküszöbölhető lett volna.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
