Számtalan példát találhatunk arra, hogy egy államnak a külföldön veszélybe került állampolgárainak a kimenekítéséről kelljen gondoskodnia. Például az Egyesült Államok számos alkalommal evakuált már személyeket háborúk, zavargások vagy természeti katasztrófák következtében instabillá vált államokból,[1] de hajtott már végre ilyen akciókat többek között Kanada,[2] Brazília,[3] Kína,[4] sőt már Magyarország[5] is.
A kimenekítési műveletek gyakoriságára tekintettel egyes államok katonai doktrínáiban megjelent egy specifikus művelettípus, az úgynevezett nem harcolók kimenekítésre vonatkozó művelet (non-combatant evacuation operation, rövidítve: NEO).[6] Bár a NEO nemzetközi jogi fogalma nem ismert, az államok gyakorlata alapján alkotható olyan munkadefíníció, amely hitelesen rögzíti az ilyen műveletek alapvető jellemzőit. Ez alapján a NEO:
- Jellemzően katonai részvétellel végrehajtott művelet.
- A célja meghatározott, a végrehajtó állammal valamilyen kapcsolatban álló nem harcolók kimenekítése.
- A nem harcolók egy külföldi államba tartózkodnak, ahol a helyzet megváltozása folytán veszélyben vannak.
- A kimenekítés vagy az azt végrehajtó államba, vagy más biztonságos helyre történik.
A pontos jelentéstartalom meghatározásán túl ugyanakkor számos érdekes kérdést vetnek még fel még a NEO műveletek. Ezen kérdések közül ebben a tanulmányban kettőt fogok körbejárni.
Az egyik kérdés az, hogy egy adott állam milyen jogalap alapján tartja elfogadhatónak egy NEO megindítását?
Ez azért fontos mert, a nemzetközi jogi szakirodalomban a NEO-k az állampolgárok külföldi védelmének doktrínájával (protection of nationals abroad) kapcsolatban szoktak felmerülni. Ennek az elméletnek a lényege, hogy egy állam a külföldön veszélyeztetett állampolgárai védelmében jogszerűen alkalmazhat fegyveres erőt a területi állam beleegyezése vagy az ENSZ Biztonsági Tanácsának felhatalmazása nélkül is.[7] Míg az utóbbi két opció elfogadhatósága egyértelmű, magának az állampolgárok külföldi védelmének a jogszerűsége komoly szakirodalmi viták tárgyát képezi.[8]
A másik kérdés, hogy mik egy NEO művelet-végrehajtási szabályai? Tehát alapvetően védekező jellegű akcióként kezelik az államok NEO-kat, vagy akár agresszívebb eszközöket (például egy repülőtér vagy kikötő elfoglalása) is hajlandóak-e alkalmazni a kimenekítés során?
Ezen két kérdés vizsgálata arra szolgál, hogy egy gyakorlati kontextusában is elhelyezze az állampolgárok külföldi védelmének jogszerűségéről szóló vitát. Így a tanulmány II. részében állami gyakorlatot fogom megvizsgálni, míg a III. részében ki fogom fejteni, hogy ez a gyakorlat milyen hatással van az állampolgárok külföldi védelméről szóló vitára.
Az itt feldolgozott nemzetközi szervezetek és államok a világpolitikai relevanciájuk és a nyilvánosan elérhető források mennyisége alapján kerültek kiválasztásra. Így a tanulmányban megvizsgált szereplők nem adhatnak teljes képet a nemzetközi közösség gyakorlatáról. Ennek ellenére a jelen tanulmányban foglaltak egy pontos - ha nem is kimerítő - összegzését adják a NEO-k állami gyakorlatának nemzetközi jogi szempontból releváns vetületeinek.
Egyes megvizsgált szereplők, - annak ellenére, hogy az általuk végrehajtott egyes akciók megfelelnek az ismertetett definíciónak -, nyilvánosan nem alkalmazzák a NEO fogalmát. Esetükben az általánosabb kimenekítési művelet szókapcsolat alkalmazását találtam indokoltnak.
Az Európai Unióról Szóló Szerződés 43. cikkének, és így a közös biztonság és védelempolitikának a részét képezik kimenekítési műveletek is. Ehhez kapcsolódóan az EU katonai dokumentumai úgy rendelkeznek, hogy a nemzetközi gyakorlat biztosít az államoknak jogot arra, hogy saját állampolgáraikat megvédjék, ha a területi állam vonakodik vagy nem képes erre. Habár az említett források rögzítik, hogy nem tekinthető nemzetközi szokásjognak az előbbi megközelítés, helyesen utalnak arra a tényre is, hogy a többi állam nem szokta elítélni az ilyen akciókat, ha a megadott szempontok megfelelően érvényesülnek.[9]
A 2021-es afganisztáni evakuáció során az EU a Kabulban dolgozó diplomáciai személyzetének és 400 - korábban a nemzetközi szervezetnek dolgozó - afgán állampolgárnak a kimenekítéséről gondoskodott.[10]
- 68/69 -
A NATO AJP-3.4.2.-es doktrínája foglalkozik a NEO-kal, amik a dokumentum szerint főszabályként nemzeti hatáskörbe tartoznak. Így a doktrína a célja, hogy a tagállamok ezirányú döntése esetén összehangoltan lehessen egy ilyen műveletet szövetségi szinten levezényelni. Ennek ellenére még nem volt arra példa, hogy a NATO irányításával valósítsanak meg egy nem harcolók kimenekítésre vonatkozó műveletet.[11]
A NATO logikája szerint a NEO-k az úgynevezett Non-Article 5 Crisis Response Operations (5. cikk alá nem eső válságkezelési műveletek) közé tartoznak.[12] Tehát egy ilyen akcióra elsődlegesen nem akkor lesz szükség, ha valamelyik tagállam ellen fegyveres támadást indítanának.
A NATO három esetre osztja a NEO-k során uralkodó környezetet. Így beszélhetünk permissive (megengedő), uncertain (bizonytalan) és hostile (ellenséges) környezetről. Fontos, hogy a helyzet gyorsan változhat, így akár az akció során is alakulhat a környezet besorolása.[13]
Megengedő környezetben a NEO jellemzően a fogadó állam beleegyezésével vagy kifejezett támogatásával kerül végrehajtásra. Ennek megfelelően az ilyen kimenekítés során nem kell ellenállásra számítani, a katonai részvétel leginkább csak logisztikai segítségnyújtásra korlátozódik. Ilyen besorolásra leginkább zavargások vagy természeti katasztrófák esetében kerülhet sor.[14]
Bizonytalan környezetben a fogadó állam kormányának nincs teljes uralma a terület felett, ahol a műveletet végrehajtják. Így ilyenkor nagyobb veszélyben lehetnek a kimenekítendő személyek. Ebben a környezetben a fogadó állam nem fogja megakadályozni a művelet végrehajtását, de a támogatására is kis eséllyel lehet számítani. Erre a besorolásra leginkább felkelések esetén kerülhet sor és fel kell készülni a helyzet gyors romlására.[15]
Ellenséges környezet esetén a fogadó állam teljesen elvesztette az uralmát a területe felett vagy kifejezetten ellenáll a kimenekítés végrehajtásának. Ezen körülmények között a kimenekítendő személyek közvetlen veszélynek lehetnek kitéve, illetve szükség lehet területek (pl. reptér, kikötő) erőszakos elfoglalására is[16]. Ilyen környezetre sor kerülhet például terrortámadások vagy akár konvencionális harci cselekmények következtében is.[17]
Habár a fentiek alapvetően nem jogi megközelítésből tárgyalják a témát, levonhatjuk azt a következtetést, hogy a NATO közös doktrínája is készül arra az eshetőségre, ha egy NEO-t a fogadó állam beleegyezése nélkül, sőt kifejezett ellenállása esetén hajtanának végre.
Ez a doktrína főszabályként védekező REO-t ír elő, így erőszak csak utolsó lehetőségként, akkor használható, ha az a kimenekítendők vagy a kimenekítést végzők védelme érdekében szükséges.[18] Ugyanakkor, az ellenséges környezet értelemszerűen felülírja a védekező ROE-t is, hiszen egy repülőtér vagy kikötő elfoglalása esetén az erőszak alkalmazása nem csak önvédelemre korlátozódik.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
