a) A munkajog jogforrási rendszere az egyes jogforráselemek egymástól jól elkülöníthető jogi természete miatt karakterisztikusan különbözik az egyéb jogágakétól.[1] A munkajogi jogforrási rendszer talán legjellegzetesebb vonása a források kettősége, ugyanis a jogszabályok mellett egyre nagyobb jelentősége van a (kollektív) szerződéses alapozású "jogforrásnak".[2] Ez utóbbi megjelölés némi magyarázatra szorul. A kollektív szerződéseknek több típusa fejlődött ki, azonban általában mindegyiknél kimutatható kettős jogi természetük, amennyiben e megállapodások két alapvető részből állnak, úgymint a kötelmi és a normatív részből. Míg előbbi tipikusan csak a kollektív megállapodást megkötő feleket kötelezi, illetve jogosítja, addig a normatív rész a szerződéskötő feleken kívüli harmadik személyekre állapít meg jogokat és kötelességeket.[3] A kollektív szerződések ebből következően beépültek a jogforrási hierarchiába, amelyet természetesen elősegített a jogi szabályozás tartalma is.[4] Ehhez azonban az volt szükséges, hogy a kollektív szerződések hatálya ne csupán egy munkáltatóra terjedjen ki, hanem az "egy munkáltató egy szakszervezet" szintjén túllépve a szakmai, ágazati, illetve ágazatközi kollektív megállapodások rendszere alakuljon ki.
b) Ezt a folyamatot nem akadályozta a munkajogi jogszabályok tartalmában bekövetkezett változás. Míg korábban a jogalkotó szándéka egyértelműen arra irányult, hogy a jogszabályokban csak az ún. minimális feltételeket szabályozza, és így átadja a szabályozás jelentős területeit a kollektív megállapodás feleinek, az utóbbi időben alapvetően a munkavállalók védelmében, ritkább esetben közérdekre hivatkozva szaporodik az eltérést nem engedő normák száma, illetve nő az ilyen jellegű rendelkezések jelentősége.[5] A munkavállaló védelme érdekében kialakított szabályozás hagyományos megoldása - ti. a legkisebb védelmi szint szabályozása - ugyan kissé háttérbe szorult, de a minimálstandardok rögzítése, és ennek megfelelően a munkavállalók számára kedvezőbb megállapodásbeli eltérés lehetősége változatlanul megmaradt a munkajogi szabályozásban.[6] A szabályozás koncepcionális változása mögött jórészben a foglalkoztatásban, illetve általában a munkaerőpiacon bekövetkezett átrendeződés húzódik meg. A határozatlan időre létesített, teljes munkaidőben teljesítendő munkajogviszony mellett megjelentek a különféle atipikus foglalkoztatás formák, amelyek a jogi szabályozás számára addig nem modellezett új megoldási módszereket igényeltek. Egyrészről megfigyelhető az állami beavatkozás erősödése annak érdekében, hogy az ún. "flexibilis" foglalkoztatás mellett is valamilyen módon megvalósuljon a munkavállalók védelme, másrészről szinte ciklikusan jelentkezik a jogpolitika részéről a deregulációra való törekvés.[7] Ez a folyamat különösen jól nyomon követhető a közelmúlt angol munkajogi szabályozásában.[8]
A munkajog jogforrási rendszerében kimutatható hangsúlyeltolódások jelentősen befolyásolják a munkaszerződés, valamint a kollektív megállapodások alanyainak pozícióit. Ennek egyik tünete az alapjogok érvényesülésének, illetve ennek meghatározása módjának fokozott jelentősége a munkajogban. A munkajog szabályanyagának rendkívül kényes egyensúlyt kell fenntartania. A vállalkozás/munkáltatás hatékonyságának elősegítése mellett a munkavállalók egzisztenciális biztonságát is védenie kell. A szabályozás mindkét irányban nyitott, ugyanakkor az Európai Unió munkajoga védelmi jellegének erősödése ellenében többen hangsúlyozzák a versenyképesség és a növekedés veszélyeztetésének lehetőségét. Nyilvánvaló, hogy a kollektív megállapodások által a munkáltatók egyik célja a munkavállalói védelmi szint csökkentése, vagy legalábbis rugalmasabbá tétele.[9]
a) Az alapjogok munkajogi érvényesülésének alapvető irányát döntően meghatározza a munkajogviszony tar-
- 79/80 -
talma, amely tükrözi a munkajog alapvető premisszáját, az egyéni munkavállaló függőségét.[10] Egyes szerzők ebből egyenesen azt a következtetést vonják le, hogy az alapjogoknak a munkajogban ugyanolyan védőfunkciót kell ellátniuk a munkavállaló érdekében, mint az alapjogok ún. "első generációjának"[11] az állampolgár védelme érdekében az állami hatalommal szemben.[12] A munkáltató döntési hatalma, a "Direktionsrecht",[13] illetve az "employers"/ "managerial prerogatives"[14] intézménye a munkáltatót a munkajogviszony urává emeli, amely által egyoldalúan meghatározhatja a teljesítés különböző tényezőit. Azon túlmenően tehát, hogy a munkáltató és a munkavállaló a munkaszerződés megkötésekor sem egynemű szereplői a piacnak, a munkajogviszony időtartama alatt a munkavállaló alárendeltsége, függősége szintén több területen kimutatható.[15] Úgy is fogalmazhatunk, hogy a függő munka valójában a szerződéskötést követően, a teljesítés egyes fázisaiban érlelődik meg azon munkáltatói döntések által, amelyek jogalapja ugyan a szerződés, azonban tartalmi határai a gyakorlatban rendkívül nehezen vonhatók meg.[16]
A munkajogviszony tartalmának alá-fölérendeltségi struktúrája az alapjogok érvényesülését több tekintetben is veszélyeztetheti. A szorosabb értelemben vett munkavállalói alapjogok sérelme mellett veszélybe kerülhetnek az általános alkotmányos alapjogok is. Ebben a körben különös jelentősége van a személyes adatok védelméhez való jognak, a gondolat a vallás, a lelkiismeret szabadságának, a szabad véleménynyilvánítás jogának, általában az egyesülési jognak, az egyenlő bánásmód jogának, valamint az ún. "harmadik generációs" jogoknak, mint pl., a gyermekek, a fogyatékosok stb. jogainak.[17]
A munkajogviszony jelzett tartalma különös jelentőséget ad az általános alapjogok és a munkajogban érvényesülő alapjogok, elsősorban a munkavállalói alapjogok kapcsolatának. Nem egy esetben megfigyelhető, hogy a munkavállalók státusának szabályozása és védelme általában kihat az emberi jogok elismerésének általános állapotára, ugyanakkor megfigyelhető bizonyos divergencia az emberi jogok és a munkavállalói alapjogok viszonylatában.[18] Némelykor olybá tűnik, hogy a jog képes védelmet nyújtani az állami hatalommal szemben az általános individuális (és származtatottan kollektív) emberi jogok számára, ugyanakkor a munkavállalói alapjogok tekintetében általában az alapjogok kollíziójának feloldása okoz problémát.
b) A munkajogban ugyanis az alapjogok érvényesülése napjainkban elsősorban már nem az állam és az egyén viszonylatában problematikus. Sokkal inkább figyelemreméltóak a nem közjogi közösségek és az egyén, valamint az ellentétes érdekeket megjelenítő azonos szintű pozíciók kapcsolatai,[19] illetve az őket megillető alapjogok párhuzamossága és összeütközése. Így egyrészről mind az alapjogok természete, mind a szabályozás oldaláról a kollektív és az egyéni alapjogok kollíziójának vizsgálata szükséges,[20] másrészről azoknak az alapjogoknak a munkajogi érvényesülését kell elemezni a munkavállalói alapjogok viszonylatában, amelyek az egyént mint munkáltatót illetik meg. Ebben a körben mindenek előtt a tulajdonhoz, valamint a vállalkozáshoz való jog érdemel kiemelt figyelmet.[21]
A munkajogi jogforrási rendszernek - mind a jogi szabályozásnak, mind a kollektív szerződéseknek - a fentiekben leírtaknak megfelelően tehát rendkívül kényes egyensúlyt kell kialakítania és fenntartania. Biztosítania kell a piacgazdaság működéséhez elengedhetetlenül szükséges, úm. gazdasági, továbbá a szociális alapjogokat. További egyensúlyi problémát jelent a kollektív, ún. tarifális autonómia és a jogi szabályozás, valamint az előbbi és a szerződéses (azaz az egyéni) autonómia összefüggése. Az előbbi kérdéskör felveti az egyes kollidáló alapjogok jogi természete elemzésének a szükségességét, hiszen korántsem lényegtelen, hogy a vizsgálandó alapjogi normák szabály, vagy elvi jellegűek-e.[22] Az utóbbi téma szintén összetett, amennyiben a kollektív megállapodásoknak a jogforrási rendszerben betöltött helyén és funkcióján túlmenően, a tarifális autonómia legitimitásának és határainak vizsgálatát igényli.
c) A jelzett vizsgálatokat megelőzően célszerű azt az alapvető tényezőt áttekinteni, amely az alapjogok munkajogi érvényesülésének az utóbbi időben új irányt szabott. Ez pedig az Európai Unió szociális jogi, illetve munkajogi politikája.
Az alapozó dokumentum azonban még a Római Szerződést megelőző időből származik, nevezetesen "Az Emberi Jogok Európai Konvenciója" (a továbbiakban: Konvenció).[23] A Konvenciónak annak ellenére kiemelkedő jelentősége van, hogy a 11. cikkely kivételével hallgat a munkajog területét mintegy közvetlenül érintő jogokról. Az esetjog azonban több - a munkajoggal közvetett kapcsolatban álló - alapjoggal összefüggésben adott értelmezési lehetőséget.[24] Így többek között a magán- és a családi élet tiszteletben tartásához való jog, a gondolat-, lelkiismeret- és vallásszabadság, a véleménynyilvánítás, a házasságkötéshez való jog stb. tekintetében. Nem véletlen tehát, hogy erre épült az 1961. évi Európai Szociális Karta, amelyet a Konvenció úm. szociális megfelelőjének tekintenek.[25] A Karta jelentősége abban áll, hogy a szociális jogokat és a megvalósításukhoz szükséges állami kötelezettségeket foglalja össze, mindössze négy évvel a Római Szerződést követően.[26]
Mindezek mellett, még hosszú fejlődési folyamat
- 80/81 -
telt el a Római Szerződés általános megfogalmazású szociálpolitikai fejezete és az 1972. évi párizsi csúcstalálkozó között. Ez utóbbi alkalmával az állam- és kormányfők kinyilvánították akaratukat, amelynek értelmében "ugyanakkora jelentőséget tulajdonítanak a szociális területen végrehajtandó cselekvésnek, mint a gazdasági és pénzügyi unió elérésének."[27] A párizsi csúcstalálkozó eredményeképpen született meg 1974-ben a Szociális Akcióprogram, amely a foglalkoztatási helyzet, az élet és munkakörülmények javítása, valamint a szociális párbeszéd kialakítása tekintetében hozott alapvető koncepcionális változást. Az Akcióprogram a jelzett célok megvalósítása érdekében a tagállamokra a jogközelítés kötelezettségét rótta.[28]
A Szociális Akcióprogram meghirdetését követő időszakot - egészen 1980-ig - az európai munkajog egyik legtermékenyebb időszakának lehet minősíteni, ugyanis ebben az időszakban születtek meg azok a közösségi jogi normák, amelyek döntően meghatározták a munkajog fejlődésének irányát. Ezek sorába tartoznak az egyenlő bánásmóddal,[29] a technikai munkavédelemmel,[30] valamint a munkavállalók státusának, illetve szociális biztonságának védelmével összefüggő irányelvek.[31] Ezt követően azonban - alapvetően a világgazdaságban bekövetkezett válság miatt - az EU munkajogában stagnálás állt be.[32] Mégsem állítható ugyanakkor, hogy ebben a mintegy négy esztendő alatt ne történt volna semmi, amely a későbbi periódusok jogfejlődését megalapozta volna. 1980-83 között folyt vita a munkavállalókkal való konzultáció komplex struktúrájáról.[33] Ebben a tekintetben az alapozó ún. Vredeling-tervezet sem volt előzmény nélküli, hiszen már 1970-ben kialakította a Bizottság az európai társasági jogra vonatkozó elképzeléseit.[34] Ennek, valamint az ún. V. számú társasági irányelv körüli vitáknak sarkalatos pontja volt a munkavállalói participáció kérdése.[35] Ebben az időszakban születtek meg végezetül a részmunkaidőre, a határozott időtartamú foglalkoztatásra vonatkozó irányelvek javaslatai is,[36] valamint a munkaidő rövidítésére tett javaslat tervezete.[37]
A szociálpolitikának és a munkajognak érdekes módon éppen az egységes piac megteremtésére való törekvés adott új fejlődési esélyt. Az egységes piac előkészítését tartalmazó bizottsági Fehér Könyv közel háromszáz irányelv megalkotását tűzte ki célul, 1992. december 31-i határidővel.[38] Az Egységes Európai Okmány (Single European Act) azon túl, hogy végrehajtotta az alapító szerződések revízióját, megteremtette a szociális tárgyú jogalkotás megfelelő döntési mechanizmusát azáltal, hogy a Tanács a belső piac működésével vagy a munkakörülmények fejlesztésével közvetlenül összefüggő szabályok közelítéséről ne egyhangúlag, hanem minősített
többséggel döntsön.[39] Az Okmány rendkívül jelentős volt az alapjogok elismerése tekintetében, amennyiben utalt az Európai Szociális Kartára. De ettől részben függetlenül is figyelemre méltó az Okmány preambulumának 3. bekezdése, amennyiben a tagállamok, hangsúlyozzák a közös fellépést a demokrácia érdekében az Emberi Jogok és Alapvető Szabadságjogok Védelméről Szóló Európai Egyezményben részt vevő tagállamok alkotmányaira és törvényeire. Ennek során különösen a szabadság, az egyenlőség és a szociális igazságosság kerül előtérbe. Ekkor egészül ki a Római Szerződés - többek között - az eredeti 118a (jelenleg hatályos 138.) cikkely (2) bekezdése, amelynek értelmében a Tanács ... "az egyes tagállamokban meglévő feltételek és technikai szabályozások figyelembevételével irányelvek formájában minimális követelményeket határoz meg."
Az alapjogok kiemelt státuszát egyértelművé tette a "Közösségi Karta a munkavállalók alapvető jogairól" című dokumentum, amelyet 1989 decemberében fogadtak el. Annak ellenére jelentős ez a dokumentum, hogy jogi természetét illetően alapvetően különbözik az 1961. évi Európai Szociális Kartától. A Közösségi Karta ugyanis jogi kötelező hatállyal nem rendelkezik, továbbá nem az Európai Közösség, hanem a Tanács alkotta meg.[40] A Közösségi Karta szerkezetét és tartalmát ugyan számos kritika érte,[41] megjegyzendő azonban, hogy a korábbi dokumentumokhoz képest bizonyos újításokat tartalmazott. Ami az ún. individuális munkajog körébe tartozó jogokat, illetve alapjogokat[42] illeti, újdonságnak számít a 4. cikkely, amennyiben először fogalmazták meg a foglalkozás szabad megválasztását és gyakorlását.[43] Hasonlóképpen új megfogalmazást kapott a tisztességes bér garantálása, amelynek értelmében a tagállamoknak biztosítaniuk kell a munkavállalók számára olyan méltányos bér megfizetését, amely megfelelő életszínvonal kialakítását teszi lehetővé.[44] Szintén először rögzítették az ingyenes munkaközvetítés intézményét, valamint európai szinten a heti pihenőidő és az éves fizetett szabadság harmonizációjának szükségességét.[45] A kollektív jogokat illetően kiemelkedő a kollektív szerződések kötőerejének rögzítése, nevezetesen a 9., a 12. és a 27. cikkelyekben. Először fogalmazták meg a munkaharc jogát akképpen, hogy a kollektív fellépések között helye van a sztrájk jogának, az adott tagállam jogszabályai vagy kollektív szerződései keretei között.[46] Mélyreható következményei lettek a 17. cikkely rendelkezésének, amely végeredményben az Európai Üzemi Tanács jogpolitikai előképének minősül.
A Maastrichti Szerződés, továbbá a 14. számú jegyzőkönyv a szociálpolitikáról, valamint a Szociálpolitikai Megállapodás a Közösségi Kartához képest jogi természetüket tekintve annyiban jelentet-
- 81/82 -
tek változást, hogy az ún. elsődleges jogba tartoznak. Megjegyzendő azonban, hogy hatékonyságát jelentősen lerontotta Nagy-Britannia és Észak-Írország szembenállása, amelynek eredményeképpen nem volt alkalmazható minden tagállamra.[47] A Szociálpolitikai Megállapodásban egyébiránt az aláíró tizenegy tagállam célkitűzései a foglalkoztatás előmozdítása, az élet- és munkafeltételek javítása, megfelelő szociális védelem, szociális párbeszéd, a magas és tartós foglalkoztatási színvonalat biztosító emberi erőforrások fejlesztése és a kirekesztés elleni küzdelem volt.[48] E célok elérése érdekében a Közösség támogatja a tagállamok ez irányú törekvéseit, és irányelvek formájában minimum előírásokat fogalmaz meg, amelyek azonban nem tartalmazhatnak olyan rendelkezéseket, amelyek akadályozhatnák a kis- és középvállalkozások alapítását és fejlődését. Lényeges továbbá, hogy a Megállapodás kiemelkedő jelentőséget tulajdonít a szociális partnerek közösségi szintű tanácskozásának, amelyek akár szerződéses kapcsolatokhoz is vezethet. Ezek végrehajtása vagy a szociális partnerek és a tagállamok saját előírásai és gyakorlata szerint, vagy az aláíró felek együttes kérésére, a Tanácsnak a Bizottság javaslatára meghozott határozata által történik. Mindazonáltal a hivatkozott 4. cikkely (2) bekezdéséhez fűzött nyilatkozat értelmében a végrehajtás első módozata nem foglalja magában a tagállamok kötelezettségét arra, hogy a megállapodásokat közvetlenül alkalmazzák, vagy azokra alkalmazási szabályokat dolgozzanak ki, vagy hatályos belső rendelkezéseiket a megállapodások végrehajtásának megkönnyítése érdekében módosítsák.
A munkajogban érvényesülő alapjogok szempontjából további jelentős dokumentumoknak minősülnek az 1993-ban kibocsátott "Fehér Könyv a növekedésről, a versenyképességről és a foglalkoztatásról",[49] valamint a szintén 1993-ban megjelentetett "Zöld Könyv az európai szociálpolitikáról",[50] és az 1994-ben megalkotott "Fehér Könyv az európai szociálpolitikáról".[51] Az 1993. évi Fehér Könyv rendkívül összetett tartalmú dokumentum, amelyet alapvetően a növekvő munkanélküliség elleni küzdelem érdekében bocsátottak ki.[52] A Közösség a megoldást nem egyedül szociálpolitikai, illetve munkavállaló-védelmi intézmények erősítésével képzelte el, hanem - mint ahogyan a dokumentum címe is jelzi - a gazdasági és a szociálpolitikai intézkedések együttes alkalmazásával. Ebben a rendszerben a foglalkoztatás területén nagy szerepet szánnak a képzési, illetve szakképzési modellek kialakításának, a munkahelyteremtésnek, valamint a foglalkoztatás költségei csökkentésének. Mindezen célkitűzéseket változatos módszerekkel óhajtják elérni, azonban a szociálpolitikai megfontolások mindvégig szem előtt maradnak. Az 1993. évi Zöld Könyv tulajdonképpen a következő évi Fehér Könyv megalapozó vitaanyagának is tekinthető, amennyiben a Bizottság javaslatai minden érdeklődő számára nyitottak voltak.[53] Az 1994-es Fehér Könyv tíz fejezetében határozta meg a közösség szociálpolitikai programját, amelyben az első számú prioritást a munkahely jelentette (Jobs - The top priority). E mellett a világszínvonalú munkaerő, valamint munkaerőpiaci követelmények kialakítása, az európai munkaerőpiac kiépítése, a nők és férfiak egyenlő megítélése, a szociális védelem bővítése, a közegészségügyi cselekvési programok beépítése, továbbá a szakszervezetek és a munkaadói szervezetek hatékonyabb bevonása, a nemzetközi együttműködés és a közösségi jog hatékonyabb alkalmazása szerepel a dokumentumban.
A szociálpolitika, így az alapjogok érvényesülésének újabb jelentős állomása az Amszterdami Szerződés volt 1997-ben. A Szerződés alapvető prioritása a foglalkoztatáspolitika volt. Ezen túl a másik kiemelt cél az emberi jogok tisztelete.[54] A részletek ismertetésének mellőzésével hangsúlyozzuk, hogy az Amszterdami Szerződésnek - a vele szemben támasztott kritikai álláspontok ellenére - foglalkoztatáspolitikán és különösen az egyenlő megítélés alapjogának megfogalmazása révén, az egyes tagállamokban bekövetkezett belpolitikai változások hatásaként a munkajogi politikában kiemelkedő jelentősége van.
d) Az alapjogok meghatározásában és majdani érvényesülésében önálló fejezetet képez "Az Európai Unió Alapjogi Kartája".[55] E Karta sem részesült egységes megítélésben alapvetően jogi természete és tartalma miatt.[56] A Karta ugyanis nem kötelező a tagállamok jogalkotása számára. Ennek ellenére a Parlament képviselői annak a véleményüknek adtak hangot, hogy a Kartában foglaltak mindenekelőtt az esetjog által fejtik ki hatásukat.[57] Maga a dokumentum Preambulumában hangsúlyozza hogy az Unió Európa népei kultúrájának, tradícióinak sokszínűsége, valamint a nemzeti identitás szem előtt tartásával kíván hozzájárulni a közös értékek magtartásához és fejlődéséhez. Ennek megfelelően nem érinti az államok autoritását nemzeti, regionális vagy éppen helyi szinteken. Az Unió ezért a kiegyensúlyozott és fenntartható fejlődés előmozdítására törekszik. A közös célok előmozdítása érdekében erősíteni kell a társadalmi haladást, amelynek egyik elengedhetetlen feltétele az alapjogok védelme. A dokumentum nyomatékosítja, hogy a Karta a szubszidiaritás elvének messzemenő figyelembevétele mellett nem állapít meg sem új feladatokat, sem új kötelességeket a közösség számára.[58] Ezzel összefüggésben mások kijelentették, hogy addig, amíg a Karta szövege ténylegesen nem funkcionál, legalábbis kétséges a Bíró-
- 82/83 -
ság ítéleteinél alapul venni.[59]
Ami a Karta tartalmát illeti, többen annak a véleményüknek adtak hangot, hogy az egyenesen konstitucionális tartalommal rendelkezik, illetve egy leendő Európai Alkotmány meghatározott részeit képviseli. Mások ezzel szemben tartalmában a korábbi dokumentumokhoz képest semmi újat nem fedeztek fel. Az értékelő nyilatkozatokból nem derül ki egyértelműen, hogy a "legkisebb közös nevező"-ként aposztrofált kompromisszumos eredmény erénye vagy inkább gyengéje a Kartának. A tartalommal összefüggésben mindenesetre indokolt az egyes alapjogok korábbi közösségi jogi forrásainak az elemzése. A Római Szerződésen kívül[60] általában a már érintett Európai Emberi Jogi Konvenció, és a munkavállalók alapvető jogairól szóló Közösségi Karta rendelkezéseire alapoz a dokumentum, továbbá elég gyakori a Bíróság esetjogi gyakorlatának a feltüntetése.[61] A Karta forrásait képezik továbbá a szociális ellátásra, valamint "Szolidaritás" címen elsősorban a munkavállalók védelmére vonatkozó jogok tekintetében az e tárgyakban született rendeletek és irányelvek. A források tekintetében kiemelendő, hogy a Karta kétszer hivatkozik a nemzeti alkotmányos hagyományokra[62], nevezetesen a gondolat, a lelkiismeret- és a vallásszabadsághoz való jog (10. cikkely), valamint a képzéshez való jog (14. cikkely) esetében.
e) Az Unió ez irányú fejlődéstörténetének rövid vázlata azért sem volt indokolatlan, mert sajátos összefüggéseket lehet felfedezni a közösségi jog és a nemzeti jog viszonylatában. Az alapjogok, de általában a munkavállaló státusát érintő közösségi jogi normák a minimális feltételeket, illetve követelményeket fogalmazzák meg. Talán a legkarakterisztikusabb példája ennek a politikának a munkaidő megszervezéséről szóló 93/104/EK irányelv.[63] Az irányelv - követve a 89/391/keretirányelvet[64] - tipikusan minimumstandardokat tartalmaz, és ebből következően nem akadályozza meg a tagállamokat szigorúbb védelmi szabályok megalkotásában, amennyiben e nemzeti szabályok összeegyeztethetők a szerződéssel, különös tekintettel az áruk és a szolgáltatások szabad áramlására.[65] Az irányelv azonban "más irányban" is meglehetősen tág körű eltéréseket tesz lehetővé. Ebből a szempontból kiemelkedő jelentőségű az irányelv 16-17. cikkelye. A közösségi szabályozás értelmében az egyes tagállamok eltérhetnek a pihenőidők és a szünetek, valamint a munkaidő és a munkaidőkeret stb. szabályaitól "törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezések, vagy kollektív szerződések vagy a két szakmai oldal között kötött megállapodások útján..." Lényeges továbbá, hogy meghatározott szabályoktól csak kollektív szerződés, illetve a két szakmai oldal között megkötött megállapodás alapján lehetséges eltérés.
Ez a fajta derogációs technika azért figyelemre méltó, mert adott területeken - természetesen meghatározott korlátok között - kiemelkedő szerepet szán a kollektív megállapodásoknak. Mindebből adódóan egyáltalán nem közömbös egy adott belső nemzeti jog munkajogának jogforrási struktúrája. A következőkben arra a kérdésre kell választ találnunk, hogy a munkajog jogforrásának említett sajátossága mennyiben enged teret az alapjogok megállapodásos rögzítésének, pontosabban milyen lehetőség van adott esetben meghatározott flexibilitásra az alapjogok érvényesülése során.
a) Az alapjogok szabályozásának meghatározó forrása az alkotmány - következik ez az alapjogok természetéből. Megjegyzendő azonban, hogy az egyes alkotmányok nem csupán alapjogokat szabályozhatnak, hanem egyéb, alkotmányos jogokat, amelyek azonban nem feltétlenül alapjogok. Kérdés tehát, hogy mely jogok minősülnek úm. alapvető jogoknak, alapjogoknak? Ez a probléma egyébiránt végigkíséri a jogok meghatározásának és elismerésének egész fejlődéstörténetét. Többen hangsúlyozzák, hogy pl. a gazdasági és a szociális jogok tekintetében az Európai Szociális Karta megalkotásakor nem az volt a cél, hogy újabb jogok proklamációja történjék meg, hanem a már meglévők karakterizálása, hangsúlyozása került előtérbe.[66] Általában elmondható, hogy az alapjogok és az egyes alkotmányokban rögzített egyéb jogok közötti határ napjainkban meglehetősen képlékeny.[67] Az alapjogok lényegének meghatározásához kiindulópontként szolgálhat e jogok eredete és funkciója. Az alapjogok megjelenése - a jogok ilyen minősítése nélkül[68] - az emberi minőség és méltóság elismeréséhez kötődik.[69] Ebben a kontextusban az emberi méltóság az egyes egyénhez minden más tényezőtől függetlenül hozzátartozik, azaz az egyénhez nem mint a közösség, a társadalom tagjához, nem az emberiséghez, mint ilyenhez. Ez a tág értelmezés ugyanakkor önmagában nem fejezi ki az alapjogok védelmi funkcióját, és ennek megfelelően e jogok eredeti megfogalmazásukban az állam és az egyén viszonyára vonatkoztak. Az alapjogok így a tárgyi jog meghatározó részét képezik, és alapjául szolgálnak az alanyi jogok tartalmának.[70] Az állam és az egyén viszonylatában az alapjogok védelmi funkciója több vonatkozásban is értelmezhető. Az államnak egyrészről tartózkod-
- 83/84 -
nia kell valamilyen magatartástól, másrészről azonban jog arra nézve is, hogy az állam megtegyen valamit. Ez a felosztás a német irodalomban a "Rechte auf negative Handlungen", vagy másképpen a szorosabb értelemben vett "Abwehrrechte", valamint a "Rechte auf positive Handlungen", vagy másképpen "Leistungsrechte" intézményeiben fogalmazódott meg.[71]
Az alapjogok egyik lényegi ismérve azok viszonylagos érinthetetlensége. E megfogalmazás is sejteti, hogy e jogok ugyan nem abszolútak, azaz sem az érinthetetlenséget, sem tartalmuk, illetve az általuk hordozott értékek tekintetében sem lehet az alapjogokat "lezárt, merev dogmáknak" tekinteni.[72] Ez a probléma már átvezet az alapjogok hierarchiájának, kollíziójának, illetve korlátozásának problematikájához. Az alapjogok természetének meghatározásánál azonban azt kell megvizsgálni, hogy mely az a terület, amely viszont érinthetetlen. A német jogban ismert fogalom az alapjogok lényegi tartalma, illetve lényegi magja (Wesensgehalt, Wesenskern). Az alapjogok lényegi tartalmának jelentősége fejeződik ki - többek között - a német alaptörvény 19. cikkelye (2) bekezdésében, amennyiben e jogok lényeges tartalmát semmiképpen nem lehet érinteni.[73] A lényegi tartalom érinthetetlensége utal azok eredetére, amennyiben maga az emberi méltóság, az emberi minőség is sérthetetlen, érinthetetlen.[74] Kérdés azonban, hogy az emberi méltósághoz mely jogok kapcsolódnak? Első megközelítésre úgy tűnik, hogy csupán a már említett ún. első generációs jogok tartoznak ebbe a körbe. A leírtaknak megfelelően - e jogok nem tekinthető merev dogmáknak, és ebből következően az alapjogok lényegi magja sem minősíthető minden időre érvényes állandó tartalmúnak, hanem amely olyan relatív fogalom, amelynek "mennyiségi és minőségi gyarapítása és formálása az emberiség önérdekűségén nyugvó folytonos feladata".[75] Az alapjogok fejlődésében óriási szerepet játszott a II. világháborút követő általános nyugati demokratizálódási folyamat, a nemzetközi emberi jogi dokumentumok megjelenése, valamint a már érintett európai közösségi joganyag, illetve jogi szemlélet. Mindebből adódóan alapvető jogoknak, vagy egyszerűen alapjogoknak nevezték a legkülönfélébb dokumentumokban az ún. második, illetve harmadik generációs jogokat is.
Az alapjogok kategorikus definiálásának nehézségei ellenére meghatározott, egymással összefüggő ismérvek rögzíthetők. Az egyik kritérium mindenképpen az, hogy az emberi közösség az érintett jogot egy adott fejlődési szinten levezethetőnek tartsa az emberi méltóságból, és ennek megfelelően e jog lényege megváltoztathatatlan legyen. Ehhez viszont a továbbiakban az is szükséges, hogy e jogot a közösség általánosan elfogadottnak ítélje meg,[76] valamint, hogy "állománya vagy tartalma" oly módon legyen precízen megfogalmazva, "hogy abból már kitűnjenek az adott alapjog lényegéhez szervesen tartozó speciális korlátok".[77]
b) Az alapjogok alkotmányi megfogalmazásánál a jogalkotóra óriási felelősség hárul. Ez már az alkotmányok szerkezeti felépítésénél is nyomon követhető. Így pl. a német alaptörvény - amely az I. fejezetében tárgyalja az alapjogokat - az 1. cikkely (3) bekezdése megfogalmazása szerint "az alábbi alapjogokról" szól.[78] Ebből egyrészről az következik, hogy az I. fejezetben rögzített egyes jogok magától értetődően alapjogoknak minősülnek, másrészről korántsem biztos, hogy csak az ott rögzített jogok minősülnek alapjogoknak. Jól tükrözi ezt a minősítési problémát a német irodalomban a "Grundrechte", a "die grundrechtsgleichen Rechte", valamint a "die grundrechtsähnlichen Rechte" felosztás, illetve az ehhez az osztályozáshoz kapcsolódó diszkusszió.[79] Megfigyelhető, hogy az egyes alkotmányokban az alapjogokról szóló fejezet mellett[80] számos olyan szabály található, amely az alapjogok érvényesülését intézményes eszközökkel biztosítja. Ezek egy része magára az államhatalmi szervek felépítésére és döntési mechanizmusára vonatkozik, míg mások eljárási jellegűek, amelyek lehetővé teszik az állampolgárok számára is az alapjogok megsértése esetén a közvetlen fellépést. (Ez utóbbival kapcsolatban megjegyezzük, hogy ez a lehetőség nem minden ország szabályozása által adott.)
Az alapjogok léte, elismerése és érvényesülése az elmúlt mintegy két évtizedben jelentős változáson ment keresztül, amelynek egyik jellemzője a már tradicionálisnak tekinthető alapjogok tartalmának gazdagodása, továbbá olyan új jogok kifejlődése, amelyek generalitásuk, egyre általánosabb elismertségük révén alapjogként funkcionálnak annak ellenére, hogy azzá nem minden alkotmányban nyertek eddig megfogalmazást.[81]
c) Ami a munkajogban érvényesülő alapjogokat illeti, az alkotmányokban rögzített alapjogok többsége érintett. A hazai Alkotmányt vizsgálva, kiindulópontként szolgálhat az "Általános rendelkezések" keretei között elhelyezett 8. § (1) bekezdése, valamint a XII. fejezetben található 54. § (1) bekezdése. Az 8. § (1) bekezdése alapjogi institucionális szabályként is felfogható, amennyiben az állam elismeri "az ember sérthetetlen és alapvető jogait". E helyütt az Alkotmány tehát nem a benne rögzített jogok elismerését (tiszteletben tartását és védelmét) rögzíti, hanem általában minden, az emberhez hozzátartozó sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogra kiterjeszti mindezt. Ehhez képest a (2) bekezdés tartalmi - belső, nemzeti jogi - korlátozást nem tartalmaz, hiszen "az
- 84/85 -
alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat megállapító törvény e jogok lényeges tartalmát nem korlátozhatja. A (2) bekezdés tartalma az alábbiakat jelenti. Mivel az alkotmány általában elismeri az emberi jogokat, ezek tartalmát törvény megállapíthatja, függetlenül attól, hogy e jogok megfogalmazást nyertek az alkotmányban vagy sem, ugyanakkor nem korlátozhatja e jogok lényeges tartalmát. Ezzel összefüggésben feltehető a kérdés, hogy alkotmányi definíció esetleges hiányában mely ismérvek szolgálnak zsinórmértékül a lényeges tartalom korlátozásának elkerülésénél.
Eltekintve az "Általános rendelkezések" fejezethez teljesen véletlenszerűen odaillesztett 4. §-tól, e fejezet egyes rendelkezései közvetlenül meghatározzák, illetve befolyásolják a munkajogi jogalkotás irányát. Ezek közül - már csak eltérő jogi természetük miatt is - először a 9. § (2) bekezdését indokolt érinteni. Ennek értelmében a vállalkozás joga és a gazdasági verseny szabadsága elismerésben és támogatásban részesül. Míg a vállalkozás joga alapjog - ezt több határozatában megerősítette az Alkotmánybíróság[82] - addig a gazdasági verseny szabadsága önmagában nem alapjog, végeredményben olyan államcél, amely meghatározott alapjogok védelme révén érvényesül. A vállalkozás szabadsága lényegében a foglalkozás és a munkahely szabad megválasztásának, valamint a foglalkozás szabad gyakorlásának egyik részét képezi még akkor is, ha a magyar alkotmány 70/B. § (1) bekezdésének tartalmából és környezetéből olybá tűnik, hogy a jogalkotó e jogot a munkavállalókra fogalmazta meg (l. még alább). E jog gyakorlása a vállalkozás - azaz dogmatikailag az önálló munkát végzők - esetében a munkáltatói minőséghez is kapcsolódhat, míg a munkavállalók számára az ún. önállótlan (függő) munkavégzést jelenti.
A 9. § (2) bekezdése ebben a kontextusban több ponton kapcsolódik a tulajdonhoz való joghoz, amelyet a 13. § (1) bekezdésében rögzít az Alkotmány. A vállalkozás tekintetében a tulajdonhoz való jog magában foglalja a vállalkozó általános rendelkezési szabadságát többek között a beruházás, a tevékenység meghatározása, a piacra lépés módja, intenzitása, a foglalkoztatottak száma stb. tekintetében.[83] Ehhez az alapjoghoz kapcsolódik a vállalkozó munkáltatói jogköre is. Ha ez a cselekvési szabadság igaz a vállalkozó/munkáltató oldalán, úgy hasonló súlyú státust kell biztosítani az önállótlan munkát végző munkavállaló számára is. Ez két módon érhető el. Az egyik a tulajdonhoz való alapjog bizonyos korlátozásával, továbbá a szociális jellegű alapjogok egyértelmű, pontos rögzítésével. Ami az elsőt illeti, az alkotmánybíróság alapos körültekintéssel vizsgálta a tulajdonhoz való jog korlátozásának alkotmányos kritériumait a különböző tartalmú beadványok alapján.[84] Magáról a tulajdonról, illetve a tulajdon használatáról, úm. közösségi rendeltetéséről az alkotmány nem szól. Ebben a tekintetben példaértékű lehet a német alaptörvény 14. cikkelyének (1) bekezdése. Ennek értelmében a tulajdon kötelez. A tulajdon használatának egyúttal a közjót is szolgálnia kell.[85] E szabály tartalmáról, címzettségéről egy ideig vita volt a német alkotmányjogi irodalomban. Korábban ismeretes volt olyan értelmezés, amely a 14. cikkely (2) bekezdésében a tulajdonos számára közvetlen alkotmányos kötelességet vélt felfedezni (verfassungsmittelbare Pflichten des Eigentümers). Ez közelebbről azt jelentette, hogy e kötelesség külön konkretizáló törvény hiányában is fennáll, mert nemcsak a jogalkotót, hanem közvetlenül magát a tulajdonost is köti.[86] Ez a nézet követőkre nem talált, és az uralkodó álláspont szerint a hivatkozott rendelkezés elsősorban a jogalkotónak szolgál zsinórmértékül.[87] A tulajdon szociális kötöttsége Sozialbindung des Eigentums) más területen is kimutatható. A vállalkozó/tulajdonos rendelkezéseit általában két irányból befolyásolják a munkavállalók, illetve a munkavállalói érdekképviseleti szervek. Az egyik a tipikusan munkajogi - az üzemi alkotmányjog által szabályozott - befolyásolási lehetőség elsősorban azokban az országokban, ahol a kollektív munkajog ún. duális struktúrája fejlődött ki.[88] Ebben a relációban nem általában, illetve nem közvetlenül a vállalkozó rendelkezési jogának korlátozásáról van szó, hanem a vállalkozó munkáltatói minőségében meghozott bizonyos döntések befolyásolásáról. Ezzel szemben az ún. "unternehmerische Mitbestimmung" azt jelenti, hogy a munkavállalók képviselői a vállalkozások meghatározott jogi formáinál a társaságok vezető vagy ellenőrző testületeiben képesek befolyásolási jogaikat gyakorolni.[89] Lényeges azonban, hogy egyik befolyásolási lehetőség, illetve intézményrendszer nem jelentheti a tulajdonhoz kapcsolódó rendelkezési jog minőségi megváltoztatását, ugyanis e jogok nem érinthetik a tulajdonhoz való jog lényegi elemeit. Abban az esetben ugyanis, ha a mennyiségi korlátozáson túlmenően, hiányzik a tulajdonos/vállalkozó végső döntési joga, úgy a tulajdonhoz fűződő jogok lényege iktatódik ki.[90] Ezzel kapcsolatban figyelemre méltó az a megállapítás, amely szerint, pl. a munkavállalói külső befolyás, de általában a privátautonómiát befolyásoló idegen hatás (Fremdbestimmung) nem egyedüli eszköze a tulajdon szociális kötöttségének, hiszen a szociális jogállamban a tulajdonnal való rendelkezés eredetében is szociális, azaz a döntéshozótól idegen tulajdoni szempontoknak esik részben áldozatul.[91]
d) A munkahely és a foglalkozás szabad megválasztásának és gyakorlásának joga sajátságosan ala-
- 85/86 -
kul a munkavállalók szemszögéből. Ezt az alapjogot korábban - és nemcsak a hazai irodalomban - az ún. munkához való joggal azonosították. Ezzel szemben találó az az állítás, hogy a munkához való jogként nevezett intézmény valójában alapelv. A szocialista gazdasági és politikai viszonyok között ez a "minden munkaképes állampolgár számára a munkavégzés lehetővé tétele" elvében fogalmazódott meg.[92] E tétel képviselője szerint "ez az alapelv a társadalom 'gazdasági szervezőjével' szemben támasztja azt az elvárást, hogy minden munkaképes polgár tényleges és folyamatos munkavégzéséhez szükséges munkaalkalmat teremtse meg."[93] Eltekintve az eltérő ideológiai közegtől, a foglalkozás és a munkahely szabad megválasztásának jogának realizálódása mind a mai napig érzékeny területe az alapjogok érvényesülésének. Többen rámutatnak arra, hogy amennyiben az alapjogok alkotmányi biztosítása ellenére e jogok érvényesítésének gazdasági feltételei hiányoznak, ún. nem védett alapjogokról, illetve szabadságokról van szó.[94] A jog címzettje ilyenkor tehet valamit vagy tartózkodhat valamitől, azonban magatartása az adott alapjoghoz rendelt egyéb normák által nem védett. Ebben az esetben sem beszélhetünk azonban tényleges védtelenségről, hiszen az alapjogot biztosító norma ellenében ható norma vagy magatartás alkotmánysértő. Ezzel szemben az ún. védett szabadság azáltal valósul meg, hogy a jogrend a címzett cselekvési lehetőségeit további normákkal védi.[95] A jelzett védettség nyomon követhető az egyes országok alkotmányaiban is. Az olasz alkotmány 4. cikkelyének (1) bekezdése értelmében "A Köztársaság elismeri minden állampolgár munkához való jogát és előmozdítja azokat a feltételeket, amelyek ténylegessé tehetik ezt a jogot."[96] Az 1999. június 11-én elfogadott, és 2000. március 1-jén hatályba lépett finn alkotmány 18. cikkelyének (1) bekezdése szerint mindenkinek joga van megélhetését törvény által támogatottan munkaviszonyban, szabad foglalkozás révén, illetve kereskedelmi tevékenység által szabad választása szerint biztosítani. Az állam felelősséget vállal a munkaerő támogatásáért. A (2) bekezdés értelmében az állam a munkához való jog érvényesülésének érdekében támogatja a munkajogviszony keretében folytatott munkát. A munkaképesség elősegítése érdekében a törvény biztosítja a szakképzést. Végezetül a (3) bekezdés kiemeli, hogy jogos indok nélkül senkit nem lehet munkahelyéről elbocsátani. A görög alkotmány 22. cikkelyének (1) bekezdése rögzíti, hogy a munka jog, és az állam védelme alatt áll, amely megteszi a szükséges intézkedéseket a teljes foglalkoztatottság eléréséért, valamint gondoskodik a városi és a mezőgazdaságból élő lakosság erkölcsi és anyagi előmeneteléről. A spanyol alkotmány III. fejezetében "A gazdaság- és szociálpolitika irányelvei" cím alatt az állam feladatainál határozza meg a gazdasági stabilizációs politika keretében - többek között - a teljes foglalkoztatás elérését szolgáló politika kiemelt kezelését. Ennek során külön rögzíti a szakmai képzéssel, illetve az átképzéssel kapcsolatos állami politika jelentőségét. Az ír alkotmány XIII. fejezete, szintén "A szociálpolitika irányelvei" cím alatt a 45. cikkelyben szól a szociálpolitikáról. Mindenekelőtt rögzíti, hogy az e cikkelyben megfogalmazott irányelvek betartásáért a Parlament felelős. Az államnak különösen annak biztosításáért kell meghatározott közvetlen politikát kialakítani, hogy mindenkinek érvényesüljön a joga saját megélhetését saját választása szerinti foglalkozás szerint biztosítani. Ennek érdekében - többek között - azt is állami feladattá teszi, hogy a tulajdon és az anyagi eszközök feletti elosztás feletti ellenőrzés a magánszemélyek és a különböző osztályok között a közjót a leghatékonyabban szolgálja. A holland alkotmány 19. cikkelye alapján elegendő munkahely biztosításáról az állam, illetve szervei gondoskodnak. Minden holland állampolgárnak joga a szabad munkavállalás, a törvényi korlátozások sérelme nélkül.
A munkahely és a foglalkozás szabad választása jogának biztosítása, illetve e jog realizálása feltételeinek megteremtése megjelenik egyes volt szocialista ország alkotmányában is. A bolgár alkotmány 48. cikkelyének (1) bekezdése értelmében az állampolgároknak joguk van a munkához, amely jog gyakorlásához szükséges feltételek megteremtéséről az állam gondoskodik. A szlovén alkotmány 66. §-a röviden csak azt rögzíti, hogy az állam lehetőségeket teremt a foglalkoztatásra és a munkára, valamint biztosítja ezek törvényes védelmét.[97]
Nyomatékosítjuk, hogy azokban az országokban, ahol a munkahely és a foglalkozás megválasztása rögzítése mellett az alkotmány kifejezetten nem rögzíti a munkahelyteremtés, illetve egyéb feltételek biztosításának állami feladatkénti megjelölését, nem biztos, hogy e jog védelem nélkül marad, azaz e jog érvényesülését a jogrend egyéb normák hozzárendelésével biztosíthatja. Abban az esetben viszont, ha a jogrend az alkotmány kifejezett rendelkezése ellenére nem védi az adott jogot, a jogalkotó alkotmányos kötelességét mulasztja el. Ebből a szempontból két probléma érintése indokolt. Elsőként kérdés, hogy miként minősíthetjük az államberendezkedés általános alkotmányos megjelölését. Másodikként az alkotmányos rendelkezések közvetlen, illetve közvetett kötőerejének vizsgálata szükséges. (Ez utóbbit az egyes alapjogok elemzését követően végezzük el.)
Az első problémát illetően hangsúlyozzuk, hogy a szociális állam, illetve a szociális jogállam megjelölés több ország alkotmányában jelen van.[98] Ezzel összefüggésben az uralkodó felfogás szerint, az adott
- 86/87 -
állam rendeltetését, mintegy célmeghatározását fejezi ki. Ebből következően az állam szociális rendeltetésének az alkotmány által a mindenkor hatályos jogrend egészére is meghatározó tényezőként kell hatnia. Ezen túl, a pozitív jog mellett a szociális jogállam - mint ilyen - egyben jogértelmezési alapelv is, amelynek értelmében, ha egy normának több interpretációja is lehetséges, mindenkor azt kell előnyben részesíteni, amely a partnerek közötti szociális kiegyenlítődést a legjobban szolgálja.[99]
A magyar Alkotmány 70/B. § (1) bekezdése szerint "A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a munkához, a munka és a foglalkoztatás szabad megválasztásához." Ennek az alapjognak a munkavállalói oldalon történő érvényesülése érdekes módon nem adott munkát az Alkotmánybíróságnak.[100] Más kontextusban - alapvetően a vállalkozás alapjogából levezetve - az Alkotmánybíróság rögzítette a munkához való alapjog negatív védelmi jogi jellegét. Ennek értelmében nincs senkinek igénye, peresíthető joga arra, hogy egy adott vállalkozást meghatározott jogi formában gyakoroljon, hanem az állam a vállalkozóvá válást nem akadályozhatja, úgy a munkához (foglalkozáshoz) való jog sem jelent adott munkahely betöltésére való jogot, de még azt sem jelenti, hogy az állam mindenkinek munkát biztosítson.[101] Az Alkotmánybíróság a 327/B/1992. AB határozatában az alábbiakat nyomatékosítja. "A munka és a foglalkozás szabad megválasztásához való jognak, mint második generációs ún. gazdasági és szociális jognak a garanciái nem elsősorban az állami cselekvés korlátozására épített politikai és jogi természetű garanciák, hanem érvényesüléséhez politikai és társadalmi biztosítékokra van szükség: hátterében megfelelő gazdaság- és foglalkoztatáspolitikában, a munkahelyek teremtésében megnyilvánuló aktív cselekvési rendszer áll. Az államnak kötelessége e jog gyakorlásához szükséges feltételrendszer létrehozása, ennek konkrét meghatározása során azonban bár nem korlátlan, de nagyfokú szabadsággal rendelkezik." Mindebből azonban - a kifejtetteknek megfelelően - nem következik, hogy az állam mindenkinek köteles munkát biztosítani.
Ami a munka és a foglalkozás szabad megválasztásának alapjogának védelmi jellegét illeti, az Alkotmánybíróság helyesen mutat rá arra, hogy "a vállalkozás joga nem abszolutizálható, és nem korlátozhatatlan...A vállalkozás joga annyit jelent -de annyit alkotmányos követelményként feltétlenül -, hogy az állam ne akadályozza meg, ne tegye lehetetlenné a vállalkozóvá válást."[102] Ez következik abból a tételből - hogy az alkotmány - a piacgazdaság deklarálásán túl - gazdaságpolitikailag semleges.[103] Olybá tűnik, hogy az Alkotmánybíróság az alkotmány semlegességét a munka és a foglalkozás szabad megválasztása alapjogának munkajogi, munkavállalói aspektusára is alkalmazza. Egy helyütt - nevezetesen a 21/1994. (IV. 16.) AB határozatban - azonban érzékeli az Alkotmánybíróság a tárgyalt alapjog összetettségét. Az erre vonatkozó okfejtés a következő: " A munkához való jogtól mint alanyi jogtól meg kell különböztetni a munkához való jogot mint szociális jogot, s különösen annak intézményi oldalát, az állam kötelességét megfelelő foglalkoztatáspolitikára, munkahelyteremtésre stb." Ebből mintha az következne, hogy a "munkához való jog"-ként aposztrofált a munka és a foglalkozás szabad megválasztásának alapjoga két részből áll. Az egyik "alanyi jogi értelemben" azt jelenti, hogy "abba mindenfajta foglalkozás, hivatás 'munka' megválasztásának és gyakorlásának szabadsága beletartozik." Ezzel összefüggésben az Alkotmánybíróság arra mutat rá, hogy "ehhez képest mind az egyik aspektus, ti. a választási szabadság külön megnevezése a 70/B. §-ban, mind a vállalkozás kiemelése a 9. §-ban csupán ismétlés vagy részletező rendelkezés. Munka, foglalkozás, vállalkozás alanyi alapjogként nem különbözik egymástól."[104] Ebben a relációban - az alkotmány gazdaságpolitikai semlegessége mellett - ez a jog valóban negatív védelmi alapjogként jellemezhető.[105]
Mindenekelőtt kérdéses azonban, hogy a tárgyalt alapjog egyáltalán két részre osztható-e vagy sem. Másképpen kérdezve: egy adott alapjog minősíthető-e egyrészről negatív védelmi jogként egy bizonyos megközelítésből, és megfogalmazható-e pozitív védelmi jogként egy másik nézőpontból? Továbbmenve: ha ez az alapjog kétféle minőségében is megjelenhet, az alkotmány hallgatása az alapjog szociális részéről azt jelenti, hogy nem minősíti védelemben, azaz úm. nem védett alapjogról van szó? Ha pedig a tárgyalt alapjog egységes, vajon nem részesül-e féloldalas védelemben?
Mindezeknek a kérdéseknek a felvetése nem csupán a tárgyalt alapjog szempontjából fontos, hanem a munkajog egészének a megítélése miatt is lényeges. Napjainkban tudományos és jogpolitikai vita zajlik arról, hogy a munkajog a szociális szféra joga-e inkább, vagy a gazdasági élet egyik fontos szegmense.[106] A munkajog ökonomizálása mellesleg időről időre felmerül annak függvényében, hogy a döntéshozónak a gazdaság élénkítése áll érdekében, adott esetben szemben a szociális megfontolásokkal.[107]
Az Alkotmány 2. § (1) bekezdése szerint "A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam." A 9. § (1) bekezdése rögzíti, hogy "Magyarország gazdasága olyan piacgazdaság, amelyben a köztulajdon és a magántulajdon egyenlő védelemben részesül." A (2) bekezdés értelmében "A Magyar Köztársaság elismeri és támogatja a vállalkozás jogát és a gazdasági verseny szabadságát." Ilyen
- 87/88 -
megfogalmazással nem találkozunk a 70/B. § (1) bekezdésében. Olybá tűnik tehát, hogy az alkotmány a munka és a foglalkozás szabad megválasztása és gyakorlása jogának két szegmensét - nevezetesen a vállalkozást, az önálló munka végzését és a függő, önállótlan munkavégzés lehetőségét - az állami beavatkozás eltérő szintjeinek a deklarálása által is különbözőképpen minősíti, és talán nem egynemű támogatásban és védelemben részesíti. Természetesen ezzel összefüggően ítélendő meg a vállalkozás szabadságának elhelyezése az Alkotmányban. Ez a jog nem az alapjogi fejezetben kapott helyet, így ennek az objektív intézményvédelme is kétséges. Mindebből következően alapvetően jogalkotói elhatározás kérdése az, hogy az alkotmányos normarendelés kényszere nélkül megalkotja-e azokat a jogszabályokat, amelyekkel támogatja a munkavállalót a munka és a foglalkozás szabad megválasztásában és gyakorlásában. Ehhez képest nehezen értelmezhető a már elemzett 326/B/1992. AB határozatnak az a kitétele, amely szerint "az államnak kötelessége e jog gyakorlásához szükséges feltételrendszer létrehozása."
e) A munkajogviszony tartalmát jellemző alá-fölérendeltség más alapjogokat is érint. Ebből a szempontból különösen figyelmet érdemel az 59. §, amely a jó hírnévhez, a magánlakás sérthetetlenségéhez, valamint a magántitok és a személyes adatok védelméhez való jogot rögzíti. E jog realizálásához szükséges a megfelelő normák megalkotása, amelyeknek kapcsolódniuk kell általában a személyiségi jogok védelmét biztosító általános - magánjogi normákhoz.[108] Hasonlóan érintett jogokat tartalmaz a 60. és a 61. §§, nevezetesen a gondolat, a lelkiismeret a vallás szabadságát, továbbá a szabad véleménynyilvánítás jogát illetően. E szabadságok, illetve jogok érvényesülését illetően azonban differenciált normarendszer kialakítása indokolt. Példa erre a német jogban ismert Tendenzbetrieb, illetve a Tendenzunternehmen intézménye. Olyan vállalkozások minősülnek ilyennek, amelyek alapvetően és közvetlenül politikai, egyházi, karitatív, nevelési, tudományos vagy művészeti rendeltetésűek, ilyen célú tájékoztatást és véleményalakítást szolgálnak.[109] E vállalkozások tekintetében bizonyos individuális és kollektív alapjogok eltérő módon, bizonyos korlátozásokkal érvényesülnek az általános tényálláshoz képest. Ennek döntő oka az, hogy az alaptörvény e vállalkozásoknak tevékenységük rendeltetésszerű ellátása érdekében meghatározott autonómiát biztosít.[110] Lényeges, hogy ilyenkor egy adott alapjog korlátozása csak annyiban megengedett, amennyiben az feltétlenül és közvetlen összefüggésben áll az adott vállalkozás "tendenz" jellegével.[111] A munkavállaló számára korlátozást jelent a vállalkozás "tendenz" jellege a véleménynyilvánítási szabadság tekintetében is. Általában rögzíthető, hogy a munkavállalónak tartózkodnia kell minden olyan megnyilvánulástól, amely a munkáltató érintett rendeltetésével ellentétes.[112]
Az egyenlő megítélés, illetve az egyenlő bánásmód elve és a munkajog kapcsolata akár külön téma is lehetne, hiszen a munkajogviszony tartalmát meghatározó alá-fölérendeltség, valamint a munkáltatónak a hatékonysághoz, a versenyképesség megtartásához fűződő érdeke számos alkalommal csábít bizonyos diszkriminatív intézkedések megtételére, vagy legalábbis az ilyen gyakorlat tűrésére. Általában elmondható, hogy az egyenlő bánásmód az Európai Unió jogában meglehetősen részletes, és napjainkra átfogó szabályozásban részesült. Megjegyzendő továbbá, hogy szintén a közösségi jog hatására az egyes tagállamok is kiemelt jelentőséget tulajdonítanak ennek az alapelvnek a realizálására.[113]
A munkajog viszonyrendszere befolyásolhatja az ún. harmadik generációs alapjogok érvényesülését, így többek között a gyermeket, a szülőket és a családot, illetve a fogyatékosokat megillető jogok emelhetők ki. A magyar Alkotmány - több ország szabályozásához hasonlóan kiemelten kezeli e jogok érvényesítését, jelezve a külön norma hozzárendelésének szükségességét.[114]
f) Végezetül rendkívül fontosak a kollektív alapjogok realizálását szolgáló eszközök. Ebből a szempontból lényeges az Alkotmány 66.§-a mellett a 70/C. §, amely külön is kiemeli, hogy mindenkinek joga van gazdasági és társadalmi érdekeinek védelme céljából másokkal együtt szervezetet alakítani vagy ahhoz csatlakozni. Ehhez képest feleslegesnek tűnik a "szakszervezetekre és egyéb érdekképviseletekre" vonatkozó külön rendelkezés a 4. §-ban.[115] Többek között azért is, mert az általános egyesülési szabadság különös esetének alkotmányi szabályozása ellenére, "e különösség alkotmányjogi jellemzői nem kerültek sem az indítványokban felszínre, sem az alkotmánybírósági határozatokban kidolgozásra."[116] Ennek talán az lehetett az egyik oka, hogy "a szakszervezetek Alkotmánybíróság előtti harcának túlnyomó része olyan korábbi előjogokért való utóvédharc, amelyek egyáltalán nem tartoznak a voltaképpeni szakszervezeti jogok közé."[117] Ebben a kontextusban érdemes elemezni az Mt. szakszervezetekre vonatkozó rendelkezéseit. Kérdés ugyanis, hogy az általános egyesülési jogból, valamint az Alkotmány 4. §-a tartalmából következik-e az Mt.-ben elhelyezett normák hozzárendelése, vagy egyéb megfontolások miatt maradt meg néhány korábbi előjog.
Az Alkotmány 70/C. § (2) bekezdése külön is említi a sztrájkjogot, amelyet "az ezt szabályozó törvények keretei között lehet gyakorolni." Ezzel összefüggésben megemlítendő, hogy a hazai alkotmány e jog biztosításával nem tér el az egyes európai országok hasonló tárgyú szabályozásától. A német alap-
- 88/89 -
törvény mintegy negatív módon közelít a munkaharc megítéléséhez. A 9. cikkely (3) bekezdése első mondatában elismeri mindenki jogát a munka- és gazdasági érdekeinek védelme és előmozdítása érdekében koalíciók alakítására, és második mondatában jogellenesnek minősít minden olyan megállapodást, amely ezt a jogot korlátozná. A vonatkozó rendelkezés harmadik mondata rögzíti, hogy az alaptörvény bizonyos korlátozó rendelkezései[118] nem irányulhatnak olyan munkaharcok ellen, amelyeket az említett érdekek védelmében folytatnak. Az olasz alkotmány a 40. cikkelyében rendelkezik arról, hogy a sztrájkjogot az ezt szabályozó törvények keretei között lehet gyakorolni. A görög alkotmány 23. cikkely (2) bekezdése szerint a sztrájk jog, amelyet a törvények szerint megalakított szakszervezetek a munkavállalók általános gazdasági és munkavállalói érdekeinek védelme és előmozdítása céljából szerveznek. A portugál alkotmány 58. cikkelye is biztosítja a sztrájkhoz való jogot, s egyben tiltja a lock-out alkalmazását. Végezetül meglehetősen terjedelmes szabályozást tartalmaz a török alkotmány 54. cikkelye. Általában elmondható, hogy a munkaharc jogi elismerése egyaránt tartalmaz jogi-dogmatikai és tényleges hatalmi megfontolásokat is. Az előbbi az önrendelkezés jogának konzekvens végiggondolását jelenti, nevezetesen a közösségek autonóm szabályozásának biztosítását, amelynek meghatározott rendeltetéssel része bizonyos nyomásgyakorló eszközök igénybevétele.[119]
g) Az alkotmányban rögzített alapjogok érvényesülésével összefüggésben befejezésképpen az ún. közvetlen versus közvetett kötőerő problematikáját kell érintenünk, amely - legalábbis Európában - elsősorban a német alaptörvény értelmezése körében merült fel, de más országok alkotmányjogában is megtalálható. A probléma lényege abban összegezhető, hogy az alapjogok csak az állam (valamint egyéb pl. önkormányzati szervek) és az állampolgárok relációjában érvényesül, vagy hatása kiterjed-e az állampolgárok (illetve általában a magánjog alanyai) közötti viszonyra is. Másképpen fogalmazva a tisztán a magánjog által meghatározott viszonyokban is éreztetik-e hatásukat az alapjogok vagy sem.[120] Az alapjogoknak a polgári jogi viszonyokra kiterjedő hatályát egyesek tagadják,[121] mások elismerik, azonban ez utóbbi esetben is kérdés, hogy milyen módon befolyásolja az alapvetően közjogi eredetű intézményrendszer a magánjog kategóriáit.[122] A német jogban az első vitatott eset a férfiak és a nők egyenlő díjazásával kapcsolatban merült fel. Nipperdey - aki abban az időben a Szövetségi Munkaügyi Bíróság (BAG) elnöke volt - kifejtette: "az az alapjog, amelynek érelmében azonos teljesítés esetén a nőnek és a férfinak egyenlő díjazás jár, az alaptörvény 3. cikkelye értelmében az alaptörvény hatályba lépése óta a jogalkotást, a végrehajtást és a jogalkalmazást, a tarifaszerződéseket, az üzemi megállapodásokat és a munkaszerződéseket köti, mint kötelező alkotmányjogi norma."[123] Annak ellenére, hogy Nipperdey csak a 3. cikkely tekintetében fogalmazta meg a közvetlen hatály teóriáját, azonnal felmerült a kérdés általános vonatkozásban is. A Bundesgerichtshof 1954-ben hozott határozatában az alaptörvény 1. és 2. cikkelyét általános személyiségi jogként ismerte el, majd 1958-ban rögzítette, hogy az említett két cikkely a személyiség minden olyan területeit közvetlenül védi, amelyek az egyén szabad és saját felelősségen alapuló önrendelkezéséhez hozzátartozik. Továbbá, ezen területeknek a megóvása és a jogosulatlan behatolások megakadályozása olyan jogi parancs, amely magából az alaptörvényből következik.[124] Ebben a kontextusban, ha a magánjogi jogügylet alapjogi normát sért minden további, közbenső lépés beiktatása nélkül semmis: következik ez az alapjogok abszolút hatályából.[125] Ennek a teóriának számos ellenzője volt,[126] és az ún. közvetett hatály elméletét támasztotta alá a Szövetségi Alkotmánybíróság Lüth-határozata 1958-ban.[127] Ebben a határozatban az Alkotmánybíróság rögzítette, hogy az alapjogok elsősorban az állampolgárok védelmét szolgálják az állammal szemben. Az alapjogok alkotmányi meghatározása ugyanakkor olyan objektív értékrendet képvisel, amely a jog minden területére érvényes. A polgári jogban az alkotmány tartalma közvetetten fejti ki hatását. Az alkotmány mindenekelőtt kötelező karakterű rendelkezései által érvényesül, és így a generális klauzulák értelmezésénél is támpontot ad a bírónak.
Az említett generálklauzulákkal kapcsolatban tanulságos Gamillscheg okfejtése. Álláspontja szerint az alapjogok közelebbi meghatározása elsősorban a törvény feladata. Ahol ez megtörténik, és a törvényi szabályozás tartalma egyértelmű, ott az alapjogok lényegétől eltérő megfontolásokon alapuló mérlegelésre, illetve döntésre nincs lehetőség. További támpontul szolgálhatnak a generálklauzulák, de csak annyiban, amennyiben a bírónak lehetősége van az egyes, egymással szembenálló érdekeket, illetve alapjogokat az alkotmány alapján mérlegelni, összevetni.[128] Dürig álláspontjára utalva kifejti, hogy az alapjogok történeti rendeltetése az egyén védelme az állammal szemben. Az alapjogok közvetlen és "látatlanul történő" átültetése a magánjog világába egyben azt jelentené, hogy az államnak teljes szabadságában állna akadálytalanul beavatkozni az egymás mellé rendelt személyek között fennálló magánjogi viszonyokba, és amennyiben ez az állam számára elengedhetetlen, ezektől a magánjogi elvektől tetszés szerint eltérni.[129] Az alapjogoknak ezzel szemben ép-
- 89/90 -
pen az a feladatuk, hogy a klauzulákat, megfelelő értékek mentén tartalommal töltse ki. Hangsúlyozandó azonban, hogy ebben a folyamatban elsősorban a konkrét törvényi normáknak van megalapozó jelentőségük, gyakorlatilag általuk teljesedik ki az említett "hozzárendelt norma" intézménye.
A közvetlen versus közvetett hatály problémájával kapcsolatban megjegyzendő, hogy egyes vélemények szerint az alapjogoknak, illetve az ezekhez kötött állami beavatkozásnak mintegy megosztott hatása van az alapjogok magánjogi érvényesülésére. Schwabe álláspontja szerint abban az esetben ha az alkotmány értelmében a szabadságjogok korlátozása tekintetében tilalom vagy felhatalmazás létezik, az alapjogok hatása közvetlenül levezethető az alaptörvény 1. cikkelyének (3) bekezdéséből. Amennyiben a magánjog, amely a polgárok jogügyleteit szabályozza, léteznie kell konkrét jogszabályi rendelkezéseknek, amelyek a bírónak támpontul szolgálhat a mérlegelésnél. Schwabe értelmezésében nem az ún. "Drittwirkung", hanem a közvetlen "Grundrechtsbindung" intézményéről van szó, a jogalkotás és a jogalkalmazás tekintetében.[130]
A részletek mellőzésével utalunk arra[131], hogy a közvetlen vagy horizontális hatály megítélése jelentős mértékben függött a német felfogás és gyakorlat alakulásától. Az alapjogok hatása a magánjogi viszonyokra sehol nem képezi vita tárgyát. A hatás milyenségét illetően általában elmondható, hogy egyre inkább a közvetett hatás érvényesül, azaz az alapjogok az államot kötik megfelelő szervein és jogszabályain keresztül.[132] Az alapjogok közvetett hatályának érvényesülése független attól, hogy az egyes alkotmányokban erre nézve kifejezett rendelkezés található-e vagy sem.
A magyar jogban újabban Lábady Tamás érintette ezt a kérdést a magánjog forrásai elemzésének keretei között.[133] Több alapozó munkára támaszkodva[134] fejti ki álláspontját, amelynek értelmében "a gazdasági élet alapjai tekintetében (piacgazdaság, vállalkozás szabadsága, a tulajdon egyenjogúsága és egyenlő védelme stb.) az új elveket, tételeket már az Alkotmány mondja ki, és nem a Ptk-ra vár az a feladat, hogy az új gazdasági rendszer alapvető, politikai természetű szabályait megalkossa. Így a magánjog alapvető valóságos forrása lett az Alkotmány.".[135] Nézete szerint "az Alkotmány nemcsak 'háttér-jogforrása' a polgári jognak, vagyis nemcsak közvetett, 'indirekt 'forrás abban az értelemben, hogy a polgári jogszabályoknak szigorú összhangban kell lenniük az Alkotmánnyal, illetőleg az Alkotmány fogalmi kultúrájának és egész értékrendjének át kell hatnia a teljes magánjogot, hanem az közvetlen, direkt módon is jogforrás." Lábady az alkotmány direkt jogforrás jellegének alátámasztására utal az Alkotmánybíróság több határozatára is. Ezek közül érdemes röviden elemezni az ún. abortuszhatározatot.[136] E határozat egyik része foglalkozott a már egyéb vonatkozásokban tárgyalt munkavégzési kötelességet, és ezzel kapcsolatban a munkáltató utasításához való kötöttségét, valamint a lelkiismereti szabadság összefüggéseit. Az alkotmánybíróság hangsúlyozta, hogy az abortuszt lelkiismereti okok miatt ellenzők mentesítésére a terhesség-megszakítással kapcsolatos munkaköri kötelességük alól semmilyen jogszabály nem írt elő jogalkotási feladatot. A törvényhozónak nem kötelessége, hogy minden élethelyzetre külön garanciális szabályokat állapítson meg. Az alkotmánybíróság álláspontja szerint "a lelkiismereti és vallásszabadságról szóló törvényben lefektetett általános garanciákkal a törvényhozó eleget tett az Alkotmány 60. §-ára vonatkozó, általánosságban is megfogalmazható 'végrehajtási' kötelezettségének. Miután az alkotmánybíróság felhívja a figyelmet az alternatív lehetőségek megteremtésének szükségességére, rögzíti, hogy "az abortuszt ellenző orvosokkal kapcsolatban az állam eleget tesz a lelkiismereti szabadság jogából folyó kötelezettségének, ha a munkajogi kötelesség alól lehetővé teszi a mentesülést, vagy ha lehetővé teszi olyan munkahelyek létesítését, ahol a nőgyógyász nem kénytelen meggyőződése ellenére abortuszt végezni." A határozat utal az akkor hatályos Mt. 34. §-ára, amelynek értelmében a munkavállaló nem köteles azokat a munkáltatói utasításokat teljesíteni, amelyek - többek között - érdekeit védő jogszabályba ütközik. Az alkotmánybíróság találóan ezt a helyzetet akként minősíti, hogy "az utasításnak megfelelő munkavégzés törvényi kötelessége tehát már ezen a meglehetősen alacsony gáton megtörik." Lényeges továbbá, hogy a munkahelyi elöljáró hatalmát a jog nem helyezheti az alapjogok elé, pontosabban azok érvényesülésének nem lehet gátja. Az alkotmánybíróság szerint az utasításmegtagadás alapvetően bírói jogvédelem alatt áll, amely abban az esetben is fennállna, ha az Mt. nem teremtené meg a hivatkozási alapot. Ez az állítás is helytálló a lelkiismereti és vallásszabadságról szóló 1990. évi IV. törvény fényében. Ugyanis e törvény alapján - mint ahogyan ezt a későbbiekben az alkotmánybíróság részletesen kifejtette[137] - a lelkiismereti szabadság érvénysülésének biztosításához pozitív cselekvésben álló állami kötelesség szükséges: az államnak az egyéni meggyőződés szabad kialakulása és a tudatos választás lehetőségét kell biztosítania.[138]
Mindebből következően álláspontom szerint annak ellenére, hogy az alkotmány jogforrási értéke, és az alapjogok horizontális hatása a magyar jogban sem vitatható, az alapjogok közvetlen hatályáról nem beszélhetünk. Az alapjogok elsősorban az állam ak-
- 90/91 -
tív vagy passzív magatartását igénylik az alapjogok érvényesüléséhez, amely éppen a szociális jogok tekintetében igénylik a már említett "hozzárendelt normák" kialakítását. A következőkben azt vizsgáljuk, hogy a munkajogi törvényi források milyen változáson mentek keresztül az elmúlt évtizedekben, és milyen szemlélet jellemzi e normákat az alapjogok érvényesülésének elősegítése tekintetében. ■
JEGYZETEK
[1] Junker, Abbo: Grundkurs Arbeitsrecht. C. H. Beck, München 2001. 40-41. o.; Rüthers, Bernd (Hrsg.): Arbeitsrecht und politisches System, Lang Verlag, Frankfurt a. M., 1972. 40-44. o.
[2] Az irodalomban uralkodónak tekinthető álláspont szerint a munkajog forrásai: legal and contractual sources. Ld. Bercusson, Brian: Fundamental Social and Economic Rights in the European Community [in Cassese, Antonio - Andrew Chapman - Joseph Weiler (eds.): Human Rights and European Community: Methods of Protection,] Nomos Verlaggesellschaft, Baden-Baden 1999. 208. o.
[3] A kollektív szerződés jogi természetéről. L. Wedderburn Lord - Sciarra, Silvana: Collective Bargaining as Agreement and as Law: Neo-Contractualist and Neo-Corporatist Tendencies of our Age. [In: Pizzorusso, Alessandro - Capotorti, Francesco (eds): Law in the making: a comparative survey.] Springer, Berlin 1988; Zöllner, Wolfgang: Die Rechtsnatur der Tarifnormen nach deutschem Recht. Manzsche Verlag, Wien, 1966; Despax, Michel - Rojot, Jean: Labour law in France. Kluwer, Deventer 1987; Durand, Paul: Le dualismé de la convention collective de travail. Rev. trim. dr. civ. 1939.
[4] Ennek a beépülésnek tünete az Mt. 13. §-a, amely "a munkaviszonyra vonatkozó szabályok" alcím alatt tárgyalja a jogi szabályozás és a kollektív szerződésen alapuló szabályozás egymáshoz való viszonyát.
[5] Figyelemre méltó Junker megállapítása. Álláspontja szerint (a német jogban) a diszpozitív szabályozás a munkajogban egyre inkább kivételnek számít. L. Junker i.m. 41. o.
[6] L. erről részletesen Kiss György: Munkajog. Osiris, Budapest 2000. 46-49. o.
[7] L. Rogowski, Ralf - Ton Wilthagen (eds.): Reflexive Labour Law. Kluwer, Deventer 1994. 3. o.
[8] L erről részetesen Deakin, Simon-Morris, Gillian: Labour Law. Butterworths, London 1998. 39-56. o.; Dickens, Linda: Deregulation and Employments Rights in Great Britain. (In: Rogowski, Ralf: Reflexive...i.m.) 247. o.
[9] A kollektív szerződés rendeltetésének megítéléséről ld. többek között: Däubler, Wolgang: Tarifvertragsrecht, Nomos Verlaggesellschaft, Baden-Baden 1993; Zöllner, Wolfgang: Die Rechtsnatur...i.m.; Chalaron, Yves: Conventions et accord collectifs. (In: Juris-Classeur du travail, traité), Paris 1983; Dalloz; uő: Négotiation net accords collectivs d'entreprise. Litec, Paris, 1990; Shauchard, Jean-Pierre: Convention et accord collectifs de travail. Droit de la négotiation collective. Dalloz, Paris, 1988; Morris, Gillian - Archer Timothy j.: Collective Labour Law. hart Publishing, Oxford 2000; Chamberlain, Neil- Kuhn, James: Collective bargainning, McGraw-Hill Book Compeny, New York 1986
[10] L. erről többek között Richardi, Reinhard: Kollektivgewalt und Individualwille bei der Gestaltung des Arbeitsverhältnisses. C. H. Beck, München 1964; Rivero Jean- Savatier Jean: Droit du travail. Presses Universitaires de Franes, Paris 1986; Rideout, Roger: Principles of Labour Law. Sweet&Maxwell, London 1989. stb.
[11] Az alapjogok osztályozásáról l. Neal, Alan (dir.): Fundamental Social Rights at Work in the European Community (The European Association of Labour Court Judges). Ashgate, Aldershot 1999. 11-12. o.
[12] Plander, Harro: Arbeitsrecht: Instrument zur Verwirklichung von Grundrechten der Arbeitnehmer. (In: FS für Albert Gnade) Bund Verlag, Köln 1992. 80. o.
[13] Birk, Rolf: Die arbeitsrechtliche Leitungsmacht. Carl Heymanns Verlag, Köln 1973; Böttner, Walter: Das Direktionsrecht des Arbeitgebers. Elwert, Marburg 1971
[14] Nielsen, Ruth: Employers' prerogatives: in a European and Nordic perspective. Handelshojkolens Forlag, Copenhagen 1996
[15] Plander, Harro: Arbeitsrecht.i.m. 80-84. o.
[16] L. erről részletesen Román László: A munkáltatói utasítási jog alapproblémái. Közgazdasági és Jogi Kiadó, Budapest 1972; uő: A munkáltatói utasítás érvényessége és hatályossága. Akadémiai Kiadó, Budapest 1977
[17] Neal, Alan: Fundamental...i.m. 11-12. o.
[18] L. erről részletesen Leary, Virginia: The Paradox of Workers' Rights as Human Rights. [In: Compa, Lance -Diamond, Stephen (ed.): Human Rights, Labour Rights, and International Trade] PENN, Philadelphia 1966. 23-27. o.
[19] Az alapjogok érvényesülésének szintjeiről ld: Richardi, Reinhard: Prinzipien de Grundrechtsschutzes im Arbeitsverhältnis nach deutschem Recht. (In: Arbeit, Recht und Gesellschaft, FS Walter Schwarz) Manzsche Verlag, Wien 1991. 781-800. o.
[20] Ebben a témakörben alapvető monográfiának számít a már említett Richardi, Reinhard: Kollektivgewalt...i.m.
[21] Ehhez adalékként l. Kiss György: Az egyéni és a kollektív akaratképzés dogmatikája és politikája a munkajogban az alapjogok tükrében. Jogtudományi Közlöny 2002. 8-9. sz. 325-334. o.
[22] Az alapjogok osztályozásáról és kollíziójuk feloldásáról. ld. Alexy, Robert: Theorie der Grundrechte. Suhrkampf, Frankfurt a. M., 1996; Borowsky, Martin: Grundrechte als Prinzipien. Nomos, Baden-Baden, 1998; Luhman, Niklas: Grundrechte als Institution. Duncker&Humblot, 4. Aufl., Berlin 1999; Böckenförde, Ernst-Wolfgang: Grundrechtstheorie und Grundrechtsinterpretation. NJW 1974. 1529-1538. o.
[23] A Konvencióról l. részletesen, The European Convention on Human Rights at 50, In: Human rights information bulletin. Council of Europe, December 2000; Ewing, K. D.: The Human Rights Act and Labour Law. Industrial Labour Journal 1998/4.; Buxton, Richard: The Human Rights Act and Private Law. The Law Quarterly Review
[24] L. Ewing, K. D.: The Human Rights Act.. .276-277. o.
[25] A Kartáról l. részletesen Gyulavári Tamás-Könczei György: Európai szociális jog. Osiris, Budapest 2000. 196-206. o.
[26] Az Európai Szociális Kartával összefüggésben l. Samuel, Lenia: Fundamental Social Rights. Case Law of the European Social Charter. Council of Europe, Strasbourg 1997
[27] L. a folyamat elemzését Bercusson, Brian: European Labour Law. Butterworths, London 1996. 5-26., 43-64. o.; Krimphove, Dieter: Europäisches Arbeitsrecht. Vahlen, München 1996. 10-14. o.; Barnard, Catherine: EC Employment Law. Oxford University Press, Oxford 2000. 1-8. o.; Burrows, Noreen-Mair, Jane: European Social Law. John Wiley&Sons, Chichester 1996. 3-8. o.; Rodiére, Pierre: Droit social de l'Union Européenne. L.G.D.J., Paris 1998. 52-88. o.
[28] Krimphove, Dieter: Europäisches...i.m. 13. 14. o.
[29] L. a Tanács 1975. február 10-i 75/117/EGK irányelvét a tagállamoknak a férfiak és a nők egyenlő bérezése elvének alkalmazására vonatkozó jogszabályainak közelítéséről; az 1976 február 9-i 76/207/EGK irányelvet a férfiak és a nők közötti egyenlő bánásmód elvének a munkához, a szakképzéshez, a szakmai előmenetelhez jutás, valamint a munkafeltételek terén érvényesített végrehajtásáról; az 1978. december 19-i 79/7/EGK irányelvet a férfiak és a nők közötti egyenlő bánásmód fokozatos érvényesítéséről a szociális biztonság területén. Az irányelvek részletes elemzését l. Gyulavári Tamás: Az egyenlő bánásmód elvének dogmatikai és gyakorlati jelentősége. [In: Kiss György (szerk.): Az Európai Unió munkajoga. Osiris, Budapest 2001] 57-88. o.
- 91/92 -
[30] L. a Tanács 1977. június 25-i 77/578/EGK irányelvét a jogszabályok és igazgatási előírások közelítéséről a munkahelyeken alkalmazandó biztonsági jelekkel összefüggésben; az 1980. november 27-i 80/1107/EGK irányelvet a kémiai, fizikai és biológiai kockázatnak kitett munkavállalók védelméről. Az irányelvek elemzését l. Lantos Géza-Páva Hanna: Munkahelyi egészég- és biztonságvédelem. [In: Gyulavári Tamás (szerk.): Az Európai Unió szociális dimenziója. SZCSM, Budapest 1999] 247-275. o.
[31] L. a Tanács 1975. július 25-i 75/129/EGK irányelvét a tagállamok jogszabályainak összehangolásáról a csoportos létszámcsökkentés esetén; az 1977. február 14-i 77/187/EGK irányelvet a munkavállalók jogainak a vállalatok, üzemek vagy vállalatrészek, üzemrészek átruházása esetén történő megóvásáról; az 1980. október 20-i 80/987/EGK irányelvet a munkáltatók fizetésképtelensége esetén a munkavállalók védelmére vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről. Az irányelvek elemzését l. Berke Gyula: A munkavállalói jogok védelme a munkáltató személyében bekövetkező változások esetén [In: Kiss György (szerk.): Az Európai Unió munkajoga...i.m.] 223-269. o.; Kiss György: A munkavállalói jogok védelme csoportos létszámcsökkentés esetén. Uő: A munkavállalói jogok védelme a munkáltató fizetésképtelenséges esetén. [In: Kiss György (szerk.): Az Európai Unió munkajoga.i.m.] 171-222.; 270-315. o.
[32] Hepple, Bob: The Crisis in EEC Labour Law. Industrial Law Journal, 16 (1987) 77-87. o.
[33] L. erről többek között Blanpain, Roger: The Vredeling Proposal: information and consultation of employees in multinational enterprises. Kluwer, Deventer 1983
[34] Az ún. European Company Statute, illetve a Societas Europea intézményéről l. Wenz, Martin: Die Societas Europea. (SE) Duncker&Humblot, Berlin 1993; Schwarz, Günter Christian: Europäisches Gesellschaftsrecht. Nomos, Baden-Baden 2000; Habersack, Mathias. Europäisches Gesellschaftsrecht. Beck, München 1999; Group of Experts "European Systems of Worker Involvement": Group of Experts"European Systems of Worker Involvement" with regard to the European Company Statute and the other pending proposals: final report, Office of Official Publications of the European Communites. Luxembourg 1997; Xuereb, Peter: The harmonisation of company law in the European Community. Dartmouth, London 1992; Blanpain, Roger: Workers' participation in the European company. Kluwer, Deventer 1977
[35] L. Berke Gyula: Az Európai Üzemi Tanács és a munkavállalók tájékoztatáshoz való joga. [In: Kiss György (szerk.) Az Európai Unió munkajoga . i.m.) 509-511. o.
[36] L. erről részletesen Bankó Zoltán: Az atipikus foglalkoztatási formákra vonatkozó rendelkezések. [In: Kiss György (szerk.). Az Európai Unió munkajoga . i.m.) 409-468. o.
[37] Mindennek ellenére a munkajogi közösségi jogalkotás, de általában a közösségi munkajog fejlődésére inkább a stagnálás volt jellemző, amelyet jól tükröz a Bizottság értékelése az ún. középtávú szociális akcióprogramról. L. Conclusion of the Council of 22 June 1984 concerning a Community medium-term social action programme. OJ C 175 04/07/1984.
[38] Elemzését l. Gyulavári Tamás (szerk.): Az Európai Unió szociális dimenziója. i.m. 26-28. o.
[39] Ennek értékelését l. Gyulavári Tamás (szerk.): Az Európai Unió szociális dimenziója. i.m. 27. o.
[40] A Közösségi Karta részletes elemzését l. Gyulavári Tamás - Könczei György: Európai szociális... i.m. 41-48. o.
[41] L. többek között Blanpain, Rogers-Hepple, Bob-Sciarra, Silvana-Weiss, Manfred: Fundamental Social Rights: Proposals for the European Union. Peeters, Leuven 1996
[42] Az alapjogok megkülönböztető ismérveiről l. Bercusson, Brian: Fundamental and Economic Rights .i.m.
[43] Az angol szöveg szerint ".free to choose and engage", míg a német fogalmazás szerint ".. freie Wahl und Ausübung". Elemzését l. Krimphove, Dieter: Europäisches. i.m. 21. o.
[44] A munkabérek megállapításának, illetve meghatározásának egyes módszereiről l. Nagy László: A munkabérek jogi szabályozása a piacgazdaságokban. Közgazdasági és Jogi Kiadó, Budapest 1993
[45] Krimphove, Dieter: Europäisches... i.m. 22. o.
[46] Elemzését l. Krimphove, Dieter: Europäisches...i.m. 22. o.
[47] Elemzését l. Gyulavári Tamás (szerk.): Az Európai Unió szociális dimenziója ... i.m. 35-36. o.
[48] L. Szociálpolitikai Megállapodás 1. cikkely.
[49] White Paper on growth, competitiveness, and employment: The challenges and ways forward into the 21st century COM (93) 700 final.
[50] Green Paper on European Social Policy COM (93) 551 final.
[51] White Paper: European social policy - a way forward the Union COM (94) 333 final.
[52] Why this White Paper? The one and only reason is unemployment.
"[53] Gyulaváry Tamás (szerk.): Az Európai Unió szociális dienziója.i.m. 42. o.
[54] L. erről Gyulavári Tamás-Könczei György: Európai szociális jog. i.m. 68. o.
[55] Charter of Fundamental Rights of the European Union (2000/C 364/01).
[56] Elemzését l. Feus, Kim (ed.): The EU charter of fundamental rights: text and commentaries. FTER, London, 2000
[57] "The Charter will come to prevail by case law, even if it is not of a legally binding nature". (Members of the European Parliament, 14 November 2000)
[58] Kifejező Tony Blair nyilatkozata. "The Charter is simply a statement of policy and the United Kingdom is not the only Member State to oppose something of a binding legal nature".
[59] Így pl. Pervenche Barrés, a Parlament szocialista képviselője.
[60] Beleértve az Amszterdami Szerződés általi módosításokat is.
[61] A személyes adatok védelméhez való jog (8. cikkely), a véleménynyilvánítási és az információs szabadsághoz való jog (11. cikkely), a foglalkozás szabad megválasztásához és gyakorlásához való jog (15. cikkely), a vállalkozás szabadságához való jog (16. cikkely), a tulajdonhoz való jog (17. cikkely), általában az egyenlő megítélésre vonatkozó jogoknál (20-21. cikkely)
[62] "national constitutional traditions"
[63] Council Directive 93/104/EC of 23 November 1993 concerning certain aspects of the organization of working time.
[64] L. a 89/391/EGK irányelvet a munkavállalók munkahelyi egészségének és biztonságának javítására vonatkozó intézkedések bevezetéséről.
[65] Az irányelv elemzését l. Barnard, Catherine: EC Employment Law...i.m. 402-420. o.; Bercusson, Brian: European Labour Law...i.m. 307-333. o.
[66] Berenstein, Alexandre: Economic and Social Rights: Their Inclusion in the European Convention on Human Rights, Problems of Formulation and Interpretation. Human Rights Law Journal 1981/3-4, 260. o. Ld. még Berenstein, Alexandre
- Betten, Lammy (ed): The Future of European social policy. Kluwer, Deventer 1991
- 92/93 -
[67] L. erről részletesen Sólyom László: Az alkotmánybíráskodás kezdetei Magyarországon. Osiris, Budapest 2001. 144. o.; Ádám Antal: Alkotmányi értékek és alkotmánybíráskodás. Osiris, Budapest 1998. 44-65. o.
[68] Ádám Antal: Alkotmányi értékek...i.m. 45. o.
[69] L. erről részletesen többek között Stern, Klaus: Staatsrecht der Bundesrepublik Deutschland. C.H. Beck, München 1988. Bd. III. 6-51. o.
[70] L. erről Richardi, Reinhardi: Kollektivgewalt...i.m. 23. o. Alexy, Robert: Theorie...i.m. 169-171. o.
[71] Alexy, Robert: Theorie.i.m. 171-224. o.
[72] Ádám Antal: Alkotmányi értékek...i.m. 59. o.
[73] "In keinem Falle darf ein Grundrecht in seinem Wesensgehalt angetastet werden."
[74] Ezt fogalmazza meg a német Grundgesetz 1. cikkely (1) bekezdésének első mondata: "Die Würde des Menschen ist unantastbar."
[75] Ádám Antal: Alkotmányi értékek...i.m. 59. o.
[76] Bercusson megfogalmazásában "the right must enjoy general recognition/be universal". Bercusson, Brian: Human Rights...i.m. 200. o.
[77] Ádám Antal: Alkotmányi értékek...i.m. 56. o.; Bercusson, Brian: Human Rights...i.m. 200-201. o.
[78] "Die nachfolgenden Grundrechten binden Gesetzgebung, vollziehende Gewalt und Rechtssprechung als unmittelbare geltendes Recht."
[79] Ezt a minősítést l. Stern, Klaus: Staatsrecht...i.m. 351-387. o.
[80] Az alkotmány szerkesztésének elveiről ld. Ádám Antal: Alkotmányi értékek...i.m. 52. o.
[81] L. erről Ádám Antal: Alkotmányi értékek...i.m. 48. o.
[82] L. Sólyom László: Az alkotmánybíráskodás...i.m. 627-630. o.; Kiss György: Az akaratképzés...i.m. 329-330. o.
[83] L. erről: Maunz, Theodor-Dürig, Günther: Grundgesetz (Kommentar), C.H. Beck., München 1993. zu Art. 12. RdNr. 124.
[84] L. ezek részletes elemzését Sólyom László: Az alkotmánybíráskodás...i.m. 132-136.; 626-654. o.
[85] "Eigentum verpflichtet. Sein Gebrauch soll zugleich dem Wohle der Allgemeinheit dienen.
[86] L. többek között Badura, Peter: Eigentum [in Benda, Ernst (Hrsg.) Handbuch de Verfassungsrechts der Bundesrepublik Deutschland. Walter de Gruyter, Berlin 1983] 661. o
[87] L. Stern, Klaus, Staatsrecht...i.m. zu Art. 14. RdNr. 250.
[88] L. erről részletesen Gamillscheg, Franz: Mitbestimmung und Mitwirkung der Arbeitnehmer bei den Entscheidungen im Betrieb. Alfred Metzner Verlag, Frankfurt a. M. 1978; Richardi, Reinhard: Betriebsverfassung und Privatautonomie. Walter de Gruyter, Berlin-New York 1973, Uő: Arbeitsrecht und Zivilrecht, Zeitschrift für Arbeitsrecht. 1974/1; Floretta, Hans-Spielbücher, Franz-Strasser, Rudolf: Arbeitsrecht. Bd. II. Manzsche Verlag, Wien 1990; Mayer-Maly, Theo-Marhold, Franz: Österreichisches Arbeitsrecht. Bd. II. Springer Verlag, Wien-New York 1991; György, Kiss: Das Verhältnis des Tarifsystems zur Betriebsverfassung im ungarischen Arbeitsrecht. Carl Heymanns Verlag, Köln 1996
[89] Az egyes megoldásokról l. Niedenhoff, Horst-Udo: Mitbestimmung in den EG-Staaten. Dt. Inst. Verlag, Köln 1991; Gijzen, Hans-Hopstaken, Patricia: Employee participation in the European Union. Alphen aan den Rijn, Samsom 1996
[90] L. erről részletesen Erdmann, Ernst-Gerhard: Unternehmerische Freiheit und Mitbestimmung. (In: Sozialpartnerschaft in der Bewährung, FS. Für Karl Molitor zum 60. Geburstag), Beck" München 1988
[91] L. Maunz, Theodor - Dürig, Günter: Grundgesetz.i.m. Art. 14. RdNr. 429.
[92] Román László: Munkajog. Tankönyvkiadó, Budapest 1988. 68-69. o.
[93] Román László: Munkajog...i.m. 68. o. Ezzel az alapelvvel mintegy "feltételezettségi viszonyban" volt "a társadalom munkájában való részvétel követelményével". Ebben a kontextusban "a munkához való jog...csak a munkajogviszonyra lépés általános és elvont jogi lehetősége: jogi képesség arra, hogy a munkaképes állampolgár konszenzussal jellegzetesen munkajogviszonyt létesíthessen." Uo. 69. o.
[94] Alexy, Robert: Theorie...i.m. 198-208. o.
[95] Alexy, Robert: Theorie...i.m. 208. o.
[96] A 4. cikkely (2) bekezdésében ugyanakkor a következőképpen rendelkezik: "Minden állampolgárnak kötelessége, hogy saját lehetőségei és saját választása szerint olyan munkát végezzen vagy tevékenységet folytasson, amely elősegíti a társadalom anyagi és szellemi fejlődését."
[97] A hivatkozott alkotmányokról l. Tóth Károly (szerk.): Kelet-Európa új alkotmányai. Szegediensis de József Attila (JATE Állam- és Jogtudományi Kar Alkotmányjogi Tanszék), Szeged 1997
[98] Így a német Grundgesetz 20. cikkelyének (1) bekezdése szerint "Die Bundesrepublik Deutschland ist ein demokratischer und sozialer Bundesstaat." A francia alkotmány 1. cikkely értelmében "La France est une indivisible, laique, démokratique et sociale." A spanyol alkotmány 1. cikkely (1) bekezdésében rögzíti: "España se constituye en un Estado social y democratico de Derecho..."
[99] MünchArbR/Richardi Reinhard: Das Arbeitsrecht als Teil der sozialen Ordnung. C. H. Beck, München 1992. § 9. RdNr. 7.
[100] Sólyom László utal arra, hogy a munkához való jog szinte önállóan fejlődött. L. Sólyom László: Az Alkotmánybíráskodás kezdetei...i.m. 679. o.
[101] 54/1993. (X. 13.) AB; 327/B/1992. AB.
[102] 54/1993 (X. 13.) AB
[103] Ezt a tételt az Alkotmánybíróság több határozatában részletesen kifejtette, illetve nyomatékosította. L. többek között 21/1994. (IV. 16.) AB; 33/1993. (V. 28.) AB; 35/1994 (VI. 24.) AB stb.
[104] 21/1994. (IV. 16.) AB
[105] Hasonlóképpen l. Alexy felosztását. Ebben a kontextusban a "Rechte auf etwas" relációban a hazai alkotmány alapján a munka és a foglalkozás szabad megválasztása és gyakorlása a "Rechte auf negative Handlungen" kategóriájába tartozónak minősül. Ld. Alexy, Robert: Theorie...i.m. 181. o.
[106] L. pl. a 2002. október 13-15 között rendezett "Tízéves a Munka Törvénykönyve" című konferencián a munkavállalói és a munkaadói oldal képviselőinek teljesen eltérő álláspontját erről a témáról.
[107] L. erről Kiss György: Az egyéni és a kollektív akaratképzés...i.m. 7-8. 323-335. o.
[108] L. ezzel összefüggésben Sólyom László: A személyiségi jogok elmélete. Közgazdasági és Jogi Kiadó, Budapest 1983
[109] Gitter, Wolfgang: Arbeitsrecht, Decker&Müller, Heidelberg 1991. 150-151. o.
[110] MünchArbR/Richardi, Reinhard: Münchener handbuch Arbeitsrecht Kommentar...i.m. § 9. RdNr. 10.
[111] A vallási meggyőződésre irányuló kérdés egy pályázat során csak abban az esetben nem alkotmányellenes, ha a vállalkozás valamilyen egyházi cél megvalósításán fáradozik.
[112] MünchArbR/Richardi, Reinhard:...i.m. § 51. RdNr. 75.
[113] L. ezekről többek között Hepple, Bob: Equality and Discrimination [in: Davies, Paul-Lyon-Caen, Gerard-Sciarra, Silvana-Simitis, Spiros (ed.) European Community Labour Law: Pronciples and Perspectives. Clarendon Press, Oxford 1996) 237-259. o.; Thüsing, Gregor: Der Fortschritt des Diskriminierungssutzes im Europäischen Arbeitsrecht, Zeitschrift für Arbeitsrecht, 2001/3, 297-318. o., Gyulavári Tamás: Az egyenlő bánásmód elvének alakulása az európai integráció folyamatában. [In: Kiss György (szerk): Az Európai Unió munkajoga]...i.m. 57-168. o.
[114] L. többek között az Alkotmány 67. § (3) bekezdését.
- 93/94 -
[115] Sólyom László értékelése szerint ".a gazdasági és a szociális érdekek védelmére alapítható egyesületek külön alkotmányi garantálása az általános egyesülési szabadság különös esete.". L. Sólyom László: Az alkotmánybíráskodás. i.m. 522. o.
[116] Sólyom László: Az alkotmánybíráskodás. i.m. 522. o.
[117] Sólyom László: Az alkotmánybíráskodás. i.m. 522. o.
[118] L. a GG. 12a. cikkelyét, a 35. cikkely (2) és (3) bekezdéseit, a 87a. cikkely (4) bekezdését és a 91. cikkelyét, amelyek a Szövetségi Köztársaság védelmére, illetve természeti katasztrófák elhárítására vonatkoznak.
[119] L. erről Picker, Eduard: Die Regelung "der Arbeitsund Wirtschaftsbedingungen" - Vertragsprinzip oder Kampfprinzip? Carl Heymanns Verlag, Köln 1988
[120] L. erről részletesen Stern, Klaus: Das Staatsrecht. i.m. 1509-1595. o.
[121] L. Schwabe, Jürgen: Die sogenannte Drittwirkung der Grundrechte. Goldman, München 1971
[122] Mindenesetre a téma mind a mai napig tartó aktualitását jelzi, hogy az alapjogok és a magánautonómia kapcsolatáról 1996-ban Barcelonában rendeztek kongresszust. L. erről: Münch, Ingo von-Salvador Coderch, Pablo-Ferrer i Riba, Josep (Hrsg.) Zur Drittwirkung der Grundrechte (Asociaciones, derechos fundamentales y autonomia privada) Lang Verlag, Frankfurt a. M. 1998
[123] Nipperdey, Hans Carl: Gleicher Lohn der Frau für gleiche Leistung. Recht der Arbeit, 1950. 121-127. o.
[124] Ennek hazai értékelését l. Lábady Tamás: A magyar magánjog (polgári jog) általános része. Dialóg Campus, Budapest-Pécs 1998. 160-161. o.
[125] Nipperdey, Hans Carl: Grundrechte und Privatrecht. Scherpe, Krefeld 1961
[126] Többek között Dürig, Bachof, Bernhard, Flume, Scholz, Gamillscheg.
[127] BVerfGE 7, 198 - Lüth.
[128] Gamillscheg, Franz: Die Grundrechte im Arbeitsrecht. Duncker&Humblot, Berlin 1989. 76-77. o.
[129] Dürig, Günter: Grundrechte und Zivilrechtssprechung. [In: Maunz, Theodor (Hrsg.):Vom Bonner Grundgesetz zur gesamtdeutschen Verfassung, FS Nawiasky], Isar Verlag, München 1956. 161. o.
[130] L. Schwabe, Jürgen: Die sogenannte Drittwirkung...i.m. 16-56. o.
[131] Az egyes álláspontok, illetve megoldások bemutatását l. Stern, Klaus: Das Staatsrecht...i.m. 1533-1538. o.
[132] L. részletesen Savoie, Eric: Grundrechte in Europa. Bd. I. Strukturen nationaler Systeme. [In: Eberhard Grabitz (Hrsg.): Grundrechte in Europa und USA], Kehl am Rhein, Engel 1986
[133] Lábady Tamás: A magyar magánjog (polgári jog) általános része. Dialóg Campus, Budapest-Pécs 1988. 160-163. o.
[134] Többek között Harmathy Attila: A Polgári Törvénykönyv reformjáról. (Kézirat) Budapest 1992
[135] Lábady Tamás: A magyar magánjog . i.m. 160. o.
[136] 64/1991. (XII. 17.) AB határozat
[137] L. a 48/1998. (XI. 23.) AB határozatot.
[138] L. még részletesen Sólyom László: Az alkotmánybíráskodás . i.m.: 507-508. o.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző tanszékvezető egyetemi tanár.
Visszaugrás
