Egyes pesszimista nézetek szerint az orwelli Nagy Testvér mára valóban beköltözött az otthonunkba, azonban az 1949-ben megjelenő kiváló disztópiában leírtaktól eltérően nem a televízióból néz ránk kötelező jelleggel a nap huszonnégy órájában, hanem a számítógépünkbe, mobiltelefonunkba, tabletünkbe férkőzött be. Ám nagyon meg sem kellett ehhez erőltetnie magát, ugyanis mind önként, saját akarat-elhatározásunkból töltöttük le a programot, amely Big Brother helyett a valóságban a Facebook nevet kapta.
A fenti drámai bevezetővel lehet vitatkozni, a számokkal és tényekkel viszont annál kevésbé: a Facebook mint korunk legnépszerűbb közösségi oldala és internetes platformja által közzétett legutóbbi negyedéves jelentés[1] szerint 2017 szeptemberében 1,37 milliárd DAU-val[2], vagyis olyan felhasználóval rendelkezett, amely minden nap használta a szolgáltatást, vagyis fellátogatott az oldalra vagy megnyitotta az applikációt.[3]
Míg az internet elődjének tekintett ARPANET rendszer megjelenése óta már közel 40 év telt el és a szélessávú internet lakossági szektorban történő elterjedése is egy lezajlott folyamatnak tekinthető hazánkban is, az internet mint újfajta médium jogi szabályozása kapcsán még időről-időre merülnek fel olyan kérdések, amelyek gondolkodásra késztetik mind a jogot alkotó, mind a jogot alkalmazó entitásokat. Ágazat-specifikus jogi szabályozásra már találunk ugyan példákat, ám következetes jogalkalmazói gyakorlatról még a legnagyobb jóindulattal sem beszélhetünk. Annak ellenére, hogy az internet kapcsán a mai napig kényszerülünk a materiális világ relációjában megalkotott jogszabályok alkalmazásakor az analógia módszerének segítségül hívására, máris újabb kihívás vár a modern kor kodifikációjára: a közösségi oldalak mint az internet - és a felhasználók életének, új platformjainak, ha úgy tetszik, az internet-az-interneten jellegű felületeknek - tömeges használata, és a rajtuk elkövetett növekvő számú jogsértések ismét olyan problémákra világítanak rá, melyek kapcsán sokakban merülhet fel a jogalkotói beavatkozás szükségességének igénye.
Jelen tanulmány keretei között szeretnénk bemutatni azon kihívásokat, amelyekkel a kodifikáció megbirkózni kényszerül, amikor a social media egyes felületeinek jogi keretek közé szorítására tesz kísérletet, külön kiemelve ezen oldalak differenciáit az internet mint "hálózatok hálózata" által már korábban felállított akadályokhoz képest. A dolgozat második részében kitekintést teszünk, és a teljesség igénye nélkül bemutatnunk néhány olyan jogalkotói megoldást, amelyek már 2017 novemberében elmozdulásnak értékelhetők az ágazat-specifikus reguláció irányába. Zárásként állást igyekszünk foglalni abban a kérdésben, hogy van-e szükség a közösségi oldalak kiterjedt jogi szabályozására, valamint ennek kapcsán néhány de lege ferenda javaslatot fogalmazunk meg.
Az internet jogi szabályozásának kihívásairól az Infokommunikáció és Jog 39. számában publikált egy remek tanulmányt Detrekői Zsuzsa,[4] majd a kérdéskör átfogó, elméleti és gyakorlati, összehasonlító módszerrel is történő feldolgozására tett sikeres kísérletet 2016-ban elkészült Ph.D. értekezésében.[5] A szerző disszertációjában az internet kapcsán három olyan sajátosságot emel ki, amely markánsan megkülönbözteti a klasszikus médiától, és egyúttal jelenti jogi szabályozásának nehézségét:[6]
• Térben és időben korlátlan továbbítási lehetőség (kiegészülve minimálisra csökkent kommunikációs költségekkel)[7];
• Határnélküliség[8];
• Anonimitás (amely talán napjainkban az igazságszolgáltatás és a jogalkalmazás legjelentősebb akadályát képezi).
Találhatunk már olyan jogi konstrukciókat akár tagállami, akár közösségi szinten, melyek hellyel-közzel meg tudtak birkózni a fent említett, internet kapcsán felmerülő akadályokkal, és egyes részletszabályokban logikusan felépített és követhető rendelkezéseket fogalmaztak meg. Olyan kodifikációs termékről azonban még nem tudtunk ez ideig, amely kifejezetten a közösségi oldalakra vonatkozóan állapítana meg akár a szolgáltatást nyújtók, akár a szolgáltatást igénybe vevők részére többletkötelezettségeket. A miértek megválaszolása érdekében Detrekői Zsuzsa előző pontban bemutatott felsorolását még legalább további két tényezővel kiegészíthetjük, amely a konkrét jogalkotói beavatkozást megnehezítheti.[9] Ezek álláspontunk szerint az alábbiak:
• A jogalanyok (felhasználók) fokozott felelőtlensége;
• A szolgáltatók gazdasági- és információs erőfölénye.
A jogalanyok (felhasználók) fokozott felelőtlenségére nap mint nap találhatunk példát, ha fellátogatunk olyan népszerű web 2.0-s felületekre, mint például a Facebook vagy az Instagram. Az internethasználat korai korszakában fórumokon és chat-szobákban folyt az online diskurzus, ahol a felhasználók meghatározott témákhoz szóltak hozzá és általában olyan személyekkel folytattak bizalmas kommunikációt, akiket a való életben is ismertek. Nem volt jellemző, hogy megosztották volna számukra teljesen idegen személyekkel tartózkodási- vagy lakóhelyüket, érzelmi vagy fizikai állapotukat. Ezzel szemben manapság elegendő egy fotót feltöltenünk magunkról a saját otthonunk előtt állva majd később bejelentkezni a reptérről az úticél megjelölésével. Máris elegendő információt szolgáltattunk egy betörő számára, hogy pontosan tudja, mikor mehet kifosztani otthonunkat, a korábban feltöltött fotó alapján pedig azt a segítséget is megadjuk neki, hogy pontosan melyik házat keresse, milyen bejárati ajtó feltörésére készüljön, így nem kell az összes ehhez szükséges eszközét magával cipelnie, csak a legszük-
- 83/84 -
ségesebbet. Ugyanígy segítséget kaphat egy autótolvaj, ha az említett fényképen nem (csak) mi, hanem az autónk is szerepel.[10]
Sok esetben a közösségi oldalak felelőtlen felhasználásából eredő jogsértéseket követően felmerül az igény a sértett jogalanyok részéről a szolgáltatást nyújtókkal valamint a jogalkotóval szemben arra, hogy vegyék elejét az ilyen vagy hasonló jellegű jogsértéseknek. Ilyenkor tehát nem vár kevesebbet az elővigyázatlan felhasználó, mint hogy visszamenőleg óvják meg őt a saját felelőtlenségétől.[11] Fontos azonban különválasztanunk azokat az eseteket, amikor a közösségi oldalak biztosítanak felületet a jogsértések elkövetésének - jellemzően személyiségi vagy szerzői jogi tényállások esetén - azon esetektől, amikor ezen platformok csak a - javarészben - bűncselekményt elkövetők számára biztosítanak többletinformációt az elkövetéshez vagy annak előkészületéhez.
A legnépszerűbb social media szolgáltatásokat nyújtó oldalak mögött álló multinacionális vállalatok olyan gazdasági- és információs erőfölénnyel rendelkeznek, hogy sok esetben engedtek meg magunknak egyéni jogértelmezést az egyes államok kormányaival és jogalkalmazóival szemben. A bevezetésben említett, közel 2 milliárd aktív felhasználóval rendelkező Facebook, vagy a világ internetes kereséseinek közel 80%-át[12] biztosító Google kapcsán joggal érezheti úgy az átlag jogalany, hogy ezen vállalatok akár konkrét jogviták során, akár például felhasználási feltételeik megfogalmazása kapcsán az államok jogrendje felett álló státuszt élveznek.[13]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
