A köz- és magánjogi, vegyes jogági szerződések vizsgálata aktuális elvárás a gyakorlat és az elmélet oldaláról egyaránt. Az állam az általa ellátott feladatok során (például közszolgáltatások biztosításakor) sok olyan megállapodást alkalmaz, amelyekben a közjogi és magánjogi elemek együttesen részei a szerződéses konstrukciónak. A tanulmány az összefoglalóan közszerződéseknek hívott megállapodások kritikus pontjait vizsgálja magánjogi szempontból. A szerződés statikáján és dinamikáján keresztül összegzem azokat a kérdéseket, különösen a szerződés alanyait, a szerződés érvénytelenségét, a felek jogainak és kötelezettségeinek szabályozását, amelyek részletes kidolgozásával megteremthető egy koherens közszerződési rendszer.
Studying public and private law contracts and mixed contracts is a current requirement in practice and theory as well. In the performance of its tasks (for example, the provision of public services), the State has recourse to many agreements in which public and private law elements are combined in the contractual construction. In this paper, the critical points of what are collectively called public contracts are examined from a private law perspective. Through the contract's statics and dynamics, the author summarises the issues, in particular the subjects of the contract, the invalidity of the contract, the regulation of the parties' rights and obligations, which, if elaborated in detail, can lead to the development of a coherent public contract regime.
Tárgyszavak: közigazgatási szerződés, állam, érvénytelenség, szerződési szabadság
A Jogtudományi Közlöny hasábjain Nagy Marianna[1] és Papp Tekla,[2] a Közjogi Szemlében pedig Horváth M. Tamás[3] tanulmányai a közszerződések alapvető dogmatikai kérdéseiről tartalmaznak gondolatokat és felvetéseket.[4] Az írások részei annak a tudományos diskurzusnak, melynek tárgyát a köz- és magánjog határán, azok együttesen alkalmazott területein elhelyezkedő és ezért sajátos vizsgálati módszert igénylő területek - a nemzeti vagyonnal való gazdálkodás, a közszolgáltatási, vagyonkezelési, koncessziós stb. szerződések, köztulajdonban lévő gazdasági társaságok - képezik. Jelen tanulmány további érveket fogalmaz meg e vitában, melyben remélhetőleg más kutatók is részt vesznek majd.
1. A téma tudományos igényű tárgyalása szükségessé teszi a közszerződések definiálását. Kiindulópontként egyetértek Horváth M. Tamás gondolatmenetével, amely szerint a közszerződések léte ténykérdés,[5] így a feladat nem e fogalom megkerülése, vitatása vagy eliminálása, hanem csak a további elemzés lehet. [6] A Papp Tekla által kidolgozott, atipikus szerződések témakörben megjelent kötetek alapján látható, hogy időről időre újabb szerződések kerültek be a vizsgálat körébe;[7] ennek oka pedig véleményem szerint kettős. Az atipikus szerződések témakörében a kötetek szerzője azzal a céllal kezdte el a vizsgálatot, hogy egy teljes körű szerződéstipizálási rendszert alkosson.[8] Ennek megfelelően a feldolgozás csak látszólag
- 403/404 -
köti az atipikus szerződésekhez az ilyen megállapodásokat, hiszen sokkal inkább egy logikailag zárt és a szerződési jelenségek teljes rendszerének befogadására alkalmas szerződéstipizálásról van szó.
Mindezek alapján egyetértek Horváth M. Tamással abban, hogy a rendszerező feladat elvégzéséhez a közszerződések kategória alkalmas definíció, amelybe mint szűkebb csoport beleértendő a közigazgatási szerződés is, valamint abban is, hogy a további elemzésekben a hatósági szerződés ne képezze részét a közszerződési jelenségek vizsgálatának.[9] Nagy Marianna hathatós érveket hoz fel az utóbbi igazolására, ezért elfogadhatónak tűnik, hogy a hatósági szerződés nem jelen problémakör tárgya, mert abban a hatóság egy közhatalmi döntést helyettesítő megállapodást köt az ügyféllel.[10]
2. A közszerződések[11] definiálása nehézségekbe ütközik, ennek leküzdésére véleményem szerint alkalmas a Nagy Marianna és Papp Tekla által összesített, a közszerződések meghatározására irányuló szempontrendszer.[12] Az egyes szempontoka következők: a) a szerződés egyik alanya mindig közigazgatási szerv vagy közjogi személy, b) a szerződés tárgya és célja a közigazgatási szerv jogszabályban rögzített közfeladatának ellátása (közszolgáltatás nyújtása, közcél megvalósítása, közfeladat ellátása), c) a szerződés tartalmát jogszabály rögzíti (amit egyoldalúan csak a közigazgatási szerv határoz meg), d) a szerződéses jogvita közigazgatási bíróság elé tartozik. Nagy Marianna kiemeli továbbá azt, hogy a szerződés során gyakran közpénz, közvagyon, a közt megillető vagyoni értékű jog felhasználására kerül sor. Ezekben az elemekben konszenzus mutatkozik és abban is, hogy e) a közigazgatási szervet többlet- és előjogok illetik meg: egyoldalú cselekményével módosíthatja, megszüntetheti és szankcionálhatja a másik fél szerződésszegését. Nagy Marianna hozzáteszi ehhez, hogy a többletjogosítványok ellentételezésére a szerződő felet többletgaranciák illetik meg.[13]
3. Véleményem szerint ez a többletjog és többletgarancia kérdése a döntő a szerződéses jogviszony léténél, azaz a többletjogok mellett minden esetben többletgarancia is szükséges. Kérdés azonban, hogy mit értünk többletgarancia alatt, melyre a tanulmányban még később visszatérünk.
Az egyensúlyi helyzet hiánya nem példa nélküli. A 46/2007. (VI. 27.) AB határozat véleményem szerint még mindig aktuális dogmatikai fejtegetéseket tartalmaz azokról a jogviszonyokról, amelyekben valamely szerződő fél hatósági és szerződő félként érvényesíthető jogai keverednek. Ez a döntés a műsorszolgáltatási szerződések ilyen karakterét vizsgálta, és alkotmányellenesnek találta azt, hogy az akkori hatóság szerződő félként önként választhatott a hatósági vagy polgári jogi megoldások közül a szerződés megszegése és megszüntetése kapcsán.
3.1. A másik példa nem feltétlenül tekinthető általánosnak, de mindenképpen intő jel a későbbi jogalkotás számára. Az Alkotmánybíróság a 10/2019. (III. 22.) AB határozatban mulasztásban megnyilvánuló alaptörvény-ellenességet állapított meg a kéményseprőipari tevékenységről szóló törvénnyel kapcsolatban. Az Alkotmánybíróság előtt fekvő ügy lényege az volt, hogy a kéményseprőipari közszolgáltatás rendszerét a kéményseprőipari tevékenységről szóló 2015. évi CCXI. törvény (továbbiakban: Kit.) átalakította: a korábban kialakított struktúra (közszolgáltatási szerződéssel ellátott feladat) helyett a kéményseprőipari szolgáltatást fokozatosan állami (katasztrófavédelmi) feladattá tette. A Kit. a már fennálló szerződéseket is érintette akképpen, hogy a 2015. december 27-én hatályba lépett jogszabály a helyi önkormányzat számára rendkívüli felmondási okot írt elő, amennyiben a helyi önkormányzat nem kívánja ezt a szolgáltatást biztosítani a szolgáltatóval. Az indítvány alapjául szolgáló ügyben a helyi önkormányzat meghozta ezt a döntést, a 2008-2017 közötti időtartamra kötött közszolgáltatási szerződést rendkívüli felmondással 2016-ban megszüntette, és egy olyan felmondási okra hivatkozott, amely a szerződés megkötésekor nem volt ismert és szabályozott. Ez a példa azért releváns, mert a közszolgáltatási szerződés ezen formája rendelkezik a fent bemutatott közszerződési jellemzőkkel.[14]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
