Az Alkotmánybíróság (a továbbiakban: AB) az Alaptörvénnyel összeegyeztethetőnek találta a fővárosi közgyűlés megválasztásának módjáról szóló új szabályozást. A testület éles megosztottsága mellett született döntés1 - a nyolcfős többség érveléséhez a kisebbségben maradó hét bíró hat különvéleményt fűzött - éles kritikát kapott jogvédő szervezetektől2 és alkotmányjogász szakmai köröktől3 egyaránt. Jelen írás a határozat legfontosabb érveit járja körül.
Az Országgyűlés döntésének eredményeként június 17-én kihirdették azt a törvénymódosítást,4 amelynek értelmében a fővárosi közgyűlés a főpolgármesterből, a fővárosi kerületek polgármestereiből és a kompenzációs listáról mandátumot szerző kilenc képviselőből áll. A módosítás eredményeképp tehát a választópolgárok az önkormányzati választások során nem választják a fővárosi közgyűlés tagjait, hanem a kerületi polgármesterjelöltekre szavaznak, amely tisztség elnyerése a törvény erejénél fogva fővárosi közgyűlési mandátumot is keletkeztet.
A módosító jogszabály továbbá a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény 2. §-át egy olyan rendelkezéssel egészítette ki, amely szerint a választópolgár az ajánlóíveken szereplő adatairól csak a jelölt vagy a pártlista nyilvántartásba vételéről szóló határozat jogerőssé válásáig kérhetett tájékoztatást.
Ötvenhét ellenzéki országgyűlési képviselő - párthovatartozáson átnyúló konszenzussal - kezdeményezte az AB absztrakt utólagos normakontrollra irányuló eljárását. Indítványukban5 arra hivatkoztak, hogy az új választási metódus ellentétes az Alaptörvény 35. cikk (1) bekezdésében foglaltakkal, amely kimondja, hogy "A helyi önkormányzati képviselőket és polgármestereket a választópolgárok általános és egyenlő választójog alapján, közvetlen és titkos szavazással, a választók akaratának szabad kifejezését biztosító választáson, sarkalatos törvényben meghatározott módon választják." Az indítványozók úgy érveltek, hogy a rendelkezések a közvetlenség és egyenlőség elveit sértik.
Emellett az indítványozók kérték a személyes adatokról való tájékoztatást korlátozó jogszabály vizsgálatát is, arra való hivatkozással, hogy a személyes adatok védelméhez való jog korlátozására szükségtelenül kerül sor.
Az Alkotmánybíróság 2014. július 21-én kihirdetett döntésében úgy foglalt állást, hogy a támadott rendelkezések tetemes része nem ellentétes az Alaptörvénnyel, csupán egy kompenzációs rendelkezés és az információs önrendelkezési jogba ütköző előírás alaptörvény-ellenességét állapították meg.
A többségi indokolás az indítványozók azon érvét, amely szerint a közgyűlés megválasztásának metódusa a közvetlenség elvébe ütközik, arra való hivatkozással utasította el, hogy az Alaptörvényből nem vezethető le olyan követelmény, amely kizárná, hogy "a választópolgár közvetlen szavazatával két különböző önkormányzati tisztségre ugyanazt a személyt egyszeri szavazással választhassa meg." A testület szerint ugyanis az új konstrukció lényege az, hogy a választópolgár közvetlenül szavaz a polgármesterjelöltre, amely tisztséget a jogszabályok maguk kapcsolják össze a fővárosi közgyűlésben való tagsággal, ezért a közvetlenség elvének sérelme nem állapítható meg. (26/2014. (VII. 23.) AB határozat, Indokolás [27])
A többséggel ellentétben Bragyova András alkotmánybíró úgy érvel különvéleményében, hogy a fővárosi közgyűlés még választott testületnek sem tekinthető. Minden szavazási eljárás egy indítványról - választás esetén a tisztségre jelöltekről - szól, amelyet a szavazási eljárásban megszülető döntés elfogad, vagy elvet. (Bragyova András különvéleménye [82].) Kiss László alkotmánybíró ehhez hozzáteszi, hogy a közvetlenség elve akkor érvényesül, ha a jelöltek abban a minőségükben indulnak, amely pozíciót majd betöltik. Az új szabályozás szerint azonban a fővárosi közgyűlésben való tagságra a jelöltség nem terjed ki. (Kiss László különvéleménye [97]) Lévay Miklós alkotmánybíró szerint bár az elfogadott szabályozás szerint valóban nem ékelődik a választópolgár és a tisztségviselő közzé egy elektori testület, amely a fővárosi közgyűlés tagjait a választópolgár helyett megválasztaná, azonban ebben a szisztémában is van közvetítő: maga a megválasztott polgármester. A választópolgár ugyanis nem oszthatja meg szavazatát a két poszt - a kerületi polgármester és a közgyűlési tag - között. (Lévay Miklós különvéleménye [123])
Az bizonyos, hogy a választópolgár preferenciái az új rendszerben kevésbé tükröződnek majd vissza a választás eredményében. Hiszen könnyen belátható: előfordulhat az, hogy a választópolgár X. jelölttel ért egyet a kerület fejlesztésére vonatkozó elképzelései tekintetében, viszont úgy gondolja, hogy össz-budapesti projektek tekintetében (pl. metróépítés) Y. képviselő álláspontja helyesebb. A választópolgárnak a most alkotmányosnak talált szisztémában nem lesz lehetősége arra, hogy ezeket az eltérő preferenciákat szavazatával megjelenítse, ehelyett el kell döntenie, hogy számára a kerületi, vagy a fővárosi érdek előbbre való. A választóknak tehát a versengő politikai pártok és jelöltek helyett saját preferenciáik között kell majd választaniuk.
- 64/65 -
Az indítványozók másik súlyos érve a vitatott szabályok alkotmányossága ellen az egyenlőség sérelme volt. Eszerint azzal, hogy a választókerületek egybeesnek Budapest kerületeivel - amelyek lakosságszáma között hatalmas eltérések mutatkoznak -, sérül a szavazatok egyenértékűsége.
Hogy az érvelés lényegét megértsük, képzeljünk el két kerületet, az egyikben 20 ezer fő választópolgár lakik, a másikban 100 ezer fő. Abban az esetben, ha mind a két kerületben négy jelölt indul a polgármesteri tisztségért (és a példa kedvéért a részvétel közel 100%-os), az első kerületben akár 5001 szavazat is elegendő lehet a győzelemhez, míg a másik kerületben legalább 25 001 szavazat szükséges.6 Viszont a két megválasztott tisztségviselő mandátuma azonos, szavuk a közgyűlésben ugyanannyit ér. Könnyen belátható, hogy azoknak a választópolgároknak a szavazata, akik a nagyobb kerületben laknak, kisebb súllyal esik latba a mandátumokért vívott küzdelemben. Ugyanez a helyzet alakult ki az új konstrukció eredményeként a fővárosi közgyűlés megválasztásánál is. S ezt az AB többségi érvelése sem vitatja.
A testület szerint is "megállapítható, hogy jelentős eltérés van az egyes fővárosi kerületek lakosságszáma között … ez alapján önmagában véve fennállhat a választójog egyenlőségének sérelme…" Viszont, a többség úgy látja, hogy a jogalkotó által beépített további szabályozási elemek alkalmasak az egyenlőtlenség orvoslására. Ez a további szabályozási elem pedig a kettős többségi döntéshozatal intézménye, amely szerint a közgyűlésben csak akkor tekinthető egy döntés elfogadottnak, ha az nem csupán a közgyűlési tagok többségének szavazatát kapja meg, hanem "a főváros lakosságszámának együttesen több mint a felét kitevő lakosságszámú fővárosi kerületek polgármesterei is megszavazzák azt." Ez a megoldás - így a többség - alkalmas az egyenlőség elve sérelmének kiküszöbölésére. (26/2014. (VII. 23.) AB határozat, Indokolás [42-47])
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
