A minimálbér irányelv elfogadását és közzétételét követően Magyarországon két tanulmány jelent meg, hogy a hazai jogrendszerben várhatóan miként fog az implementációval összefüggő európai uniós elvárás megjelenni. Az irányelvre reflektáló két tanulmány közül az első Sipka Pétertől és Zaccaria Márton Leótól, míg a második Szabó Imre Szilárdtól származik.
A Sipka-Zaccaria szerzőpáros tanulmányának első érdemi pontja azt vizsgálja, hogy az uniós szintű minimálbér-szabályozás miként illeszkedik a kurrens uniós reformfolyamatba, amely Prugberger szerint elsődlegesen egyes atipikus, megszakításos jellegű foglalkoztatásokat és a digitálisplatform-szerződéses megrendelések teljesítésével összefüggő munkavégzéseket érintik és kevésbé a hagyományos munkavégzési viszonyokat. A szerzők kimutatják, hogy a minimálbér irányelv preambuluma lényegében a Szociális Pillér 6. és 8. cikkét ismétli meg, utalva arra, miszerint "megfelelő minimálbérről kell gondoskodni, hogy a munkavállalók a keresetükből a saját országukban uralkodó gazdasági és szociális viszonyai között ki tudják elégíteni saját és családjuk szükségleteit". Ez, függetlenül az irányelvtől, minden európai állam nemzeti jogában érvényesül és alakul a fogyasztói kosár figyelembevétele alapján. Utal a szerzőpáros arra is, hogy kimondja továbbá az irányelv azt is, hogy a béreket - ideértve értelemszerűen a minimálbéreket is - az adott ország szabályaival összhangban átlátható és kiszámítható módon kell megállapítani. Ezen túlmenően kiemeli a szerzőpáros azt is, hogy az irányelv fontosnak tartja, hogy az érdekvédelmi szervezetek a minimálbér összegét a tételes-jogi szabályozáson túlmenően a gazdasági ágazatokban érdekegyeztetés mellett kollektív szerződésekkel is rendezzék. Prugberger rámutat, hogy mindezzel az irányelv nem mond semmit, mert - miként ezt kimutatta - az országos és a területi ágazati bizottságokban vagy állami részvétel nélkül bipartit tárgyalásokkal és kollektív szerződésekkel, vagy állami részvétellel tripartit tárgyalásokkal és megállapodásokkal határozzák meg a nemzeti munkaügyi, illetve a nemzeti gazdasági és szociális tanácsban. Prugberger úgy látja, hogy a szerzői ismertetésből is látensen kitűnik, hogy az irányelv semmi újat nem tartalmaz, tehát felesleges, amire utal az is, hogy "a munkabér-szabályozás tagállami hatáskör, illetve a munkaviszony alanyainak szabad megállapodási körébe tartozik. Mindezt helyesen érzékelte a szerzőpáros előre vetítve a dán és a svéd keresettel kapcsolatos főtanácsnoki véleményt.[1]
Prugberger továbbá kifejti, hogy a következő pontban a szerzők a minimálbér irányelv "kulcsfontosságú" rendelkezéseinek "vázlatos elemzése" kapcsán utalnak az 1. cikkelyre, amely három területre konkretizál előírásokat. Ennek megfelelően a jogszabályban meghatározott minimálbéreknek meg kell felelniük a tisztességes élet- és munkakörülményeknek, amit felesleges külön kimondani, mert ezt a Szociális Karta tartalmazza. Azt ugyancsak felesleges irányelvi szinten kimondani, hogy a minimálbérrel kapcsolatos tárgyalásokra a szociális partnereket ösztönözni kell. Az ilyen tárgyalások ugyanis az irányelv megjelenése előtt és azóta is folynak, amit azonban az irányelv munkaanyagai alapján elkészült német minimálbértörvény Németországban megakasztott, és ugyanígy megakasztotta a munkavállalóknak a minimálbér által nyújtott védelemhez való joghoz való hozzáférését, aminek javítását előírja az irányelv. Prugberger szerint a szerzőpáros helyesen mutat rá, hogy "e szabályozási területek [...] ez ideig is a vonatkozó szabályanyag részét képezték.".[2] Prugberger még az irányelv tartalmát érintő kritikájában hozzátette, hogy a minimálbérnek az irányelv értelmében "zárt körű" jogszabályi megállapítása ellentétes az ahhoz való hozzáférés elősegítésének a megakadályozásával. A szerzőpáros rámutat arra is, hogy az irányelv 1. cikke alapján "nincs hatással a tárgyalási és megállapodási autonómiára, sőt az irányelv alkalmazását a kollektív tárgyaláshoz való joggal történő
- 23/24 -
összhanghoz igazítja az irányelv".[3] A szerzőpáros ezzel is látensen kinyilvánítja az irányelvi rendezés szükségtelenségét. Ezt támasztja még alá az is, hogy nem válik az irányelv révén kötelezővé a jogszabályban történő minimálbér-megállapítás, ha a tagállami gyakorlat szerint az kollektív megállapodások útján megvalósul. Márpedig a minimálbér meghatározása minden esetben - mint arra Prugberger rámutat - állami részvétellel, vagy anélkül, mindenütt megvalósul.
A szerzőpáros az irányelvet csak abból a szempontból igyekszik pozitívan érinteni, hogy "iránymutatást ad a megfelelő minimálbérek megállapítására vonatkozó eljárást illetően, amelyre az irányelv két utat is kijelöl. Az első a kollektív tárgyalásos minimálbérrendezés, amely azonban az irányelvtől függetlenül is jól működik. Prugberger véleménye, hogy ezért erről irányelvet alkotni felesleges. A másik megoldás, hogy az "előbbivel élni nem akaró tagállamok esetében" lehetőség van a minimálbér jogszabályi meghatározására. Ki nem mondva ez utóbbit kívánja Prugberger szerint az irányelv, amiről már kritikájában korábban szólt.[4]
Az irányelv rendelkezéseit vizsgálva a hatályos magyar jog fényében, a szerzőpáros arra a megállapításra jut, hogy a magyar tételesjogi szabályozásban és a kialakult gyakorlatban nem fog változni semmi. Ebben teljesen egyetértünk a szerzőpárossal, már csak azért is, mivel Magyarországon igen helyesen a minimálbéren kívül a képzettség magasabb fokát jelentő garantált bérminimum, vagyis kétszintű minimálbér létezik az irányelvi egyszintű szabályozásához képest. Prugberger, Szekeres és Jakab nem osztja viszont a szerzőpáros azon álláspontját, miszerint Magyarországon a minimálbért jogszabály állapítja meg. Formálisan igen, tartalmilag azonban "a kollektív tárgyalás kulcsszerepet játszik abban, hogy a minimálbérek által nyújtott védelem megfelelő legyen", ami nemcsak hazánkban áll fenn, hanem valamennyi európai országban a bi- és a tripartit érdekegyeztetés alapján. Ezért a szerzőpároshoz hasonlóan Prugberger kérdésesnek tartja azt az irányelvi elvárást, miszerint a munkavállalók számára lehetővé kell tenni a minimálbér-védelemhez való jogukat. Erre egyedi jelleggel semmi szükség nincs, ami az irányelv alkotóitól egy félrevezető humbug előírás.[5]
A szerzőpáros utal arra, hogy a munkáltatói oldal nem támogatja a minimálbér-irányelvet Magyarországon. A külföldi szakirodalomból kivehetően hasonló a helyzet a többi uniós államban is. Mégis a szerzőpáros úgy véli, hogy az implementációs kötelezettség belső támogatottság hiányában is fenn áll.[6] Prugberger szerint a svéd és a dán kereset a főtanácsnoki állásponttal együtt ezt megkérdőjelezi. Prugberger álláspontja szerint - ellentétben Jakab és Szekeres nézetével - a szerzőpároséval együtt az, hogy az irányelv hatálybalépése és implementációja után sem Magyarországon, sem a többi tagállamban nem fog munkaerőpiaci oldalon változásokat előidézni. Munkaerőhiányos területeken pedig a minimálbér szerinti foglalkoztatás fel sem merül.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
