A 2018. január 1-jén hatályba lépett perrendtartás a perkoncentráció, a rendelkezési elv és a szakmai felelősség előtérbe helyezésével koncepcionálisan újította meg a polgári perekben a szakértői bizonyítás rendszerét. A megváltozott szabályanyag számos értelmezési kérdést eredményezett a szakértői díjak meghatározását érintően, amelyekkel kapcsolatban alapos és részletes szakmai viták folytak. A jogalkotói célok figyelembevételével a jogalkalmazói jogfejlesztő értelmezés igyekezett a jelentkező kihívásokra gyakorlatias, működőképes megoldásokat találni. A vitákban felmerült érvek és ellenérvek áttekintése, a lehetséges válaszokhoz vezető utak bemutatása mind a jogalkotó, mind a jogalkalmazó számára hasznos ismeretekkel szolgálhat.
Practical problems of awarding expert witness fees in the renewed model of civil procedure. By placing an emphasis on the principle of party disposition, professional expertise and responsibility, the Code of Civil Procedure, entered into force on 1st January 2018, has conceptually changed the system of expert evidence in civil litigation. The modified rules had raised numerous questions of interpretation in awarding expert witness fees, that were subject to thorough and detailed professional discussions. Taking into account the original objectives of the legislators, developmental judicial interpretation sought to find practical and applicable solutions to address the emerging challenges. An overview of arguments and different opinions that came up during the debates and the presentation of possible answers to those ideas may provide profitable knowledge for both legislators and legal practitioners.
Tárgyszavak: polgári perrendtartás, szakértői bizonyítás, perköltség, rendelkezési elv
A 2018. január 1-jén hatályba lépett, a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) a koncentrált per feltételeinek a biztosítása érdekében, a felek felelős pervitelének és a bíróság aktív pervezetésének előtérbe helyezésével olyan új szabályok bevezetését határozta el, amelyek által még inkább elősegíthető az anyagi jogok bíróság előtti hatékony érvényesítése. Ezzel az elhatározással a rendelkezési elvnek a határozottabb, következetesebb érvényesítésére törekedett, és ennek a törekvésnek az eredményeképpen újította meg a szakértői bizonyítás szabályozását.
A polgári perrendtartás akkor tud megfelelően eleget tenni kettős funkciójának: az individuális és az absztrakt jogvédelemnek, ha elismeri a felek rendelkezési jogát, tehát hogy a perindítás és a perbe vitt jogok érvényesítése a felek jogosultsága. A 2017. december 31-ig hatályban volt, a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: 1952-es Pp.) is a kódex fő rendező elvének tekintette a felek rendelkezési jogát, azonban azt a tételes szabályoknál - így elsődlegesen a bizonyítás és a perorvoslat rendezése során - nem érvényesítette következetesen, és a felelős pervitel követelményeivel ellentétesen az indokoltnál nagyobb hangsúlyt helyezett a bíróság hivatalbóli cselekményeire. Az új perrendtartás mind alapelvi szinten, mind a tételes szabályoknál határozottabban kívánta a 2014. március 15-én hatályba lépett, a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) által előtérbe helyezett önálló, autonóm, döntéseiért felelősséggel tartozó jogalany emberképének megfelelően a tudatos, felelősségteljes, felkészült és szakszerű igényérvényesítést előmozdítani. Mindebből egyenesen következik az, hogy az új perjogi kódexnek is az önálló, felelősségteljes döntéseket hozó fél rendelkezési jogán alapuló perrendtartást kellett meghatároznia, ahol háttérbe szorul a bíró gyámkodó, kioktató szerepe; nem elfeledkezve a jogalkalmazói értelmezés során ugyanakkor arról, hogy a jogszabályok értelmezésekor azt kell feltételezni, hogy a józan észnek és a közjónak megfelelő, erkölcsös és gazdaságos célt szolgálnak. Ezért nyilvánvalóan a perrendtartás minden előírása a bírósághoz fordulás jogának minél teljesebb megvalósulását szolgálja. A Pp. ebből kiindulva kifejezetten ügyelni kívánt arra, hogy a magánjogi igények hatékony érvényesítését a rendelkezési elv következes megvalósítása által biztosítsa. A rendelkezési jogot a magánjogi típusú jognak a közjogi érvényesítési rend alá vetésére, azaz a perbe vitt jogokkal való szabad rendelkezésre, és a bíróság ehhez való kötöttségére szorítja. Ennek az oka, hogy a felek magánjogi cselekvési autonómiáját a polgári per során az anyagi jogok feletti szabad rendelkezésben látja, amely megnyilvánulásának tekinti mind azt, hogy a fél dönthet igénye bíróság előtti
- 49/50 -
érvényesítéséről, mind azt, hogy a perben a bíróság egyes perbeli cselekményeket is kizárólag a felek rendelkezése alapján végezhet.[1] A rendelkezési jog következetes érvényesüléséhez azonban nem elégséges a puszta alapelvi szintű megjelenítés, hanem a tételes szabályoknak is igazodniuk kell a koncepcionális változtatások rendeltetéséhez. Ez a törekvés ezért egyes jogterületek alapvető megújítását eredményezte: ide tartozik a szemléletében is határozottabban megváltoztatott szakértői bizonyítás szabályanyaga.
Miközben mind a jogalkotó, mind a jogalkalmazó elismerte mindig is, hogy a tárgyalási elv alapján a peranyag szolgáltatása a peres felek kötelezettsége, és bármilyen bizonyíték felhasználható a perben, amely a tényállás megállapításához szükséges, ezt az elvet a korábbi megoldás a szakértői bizonyítás körében nem alkalmazta következetesen. Kizárta ugyanis a bizonyítékok köréből a fél megbízása alapján szakvéleményt készítő szakember (magánszakértő) által előadottakat, azt lényegében a fél személyes előadásának tekintette. Abban az esetben azonban, ha a szakértői bizonyításra kizárólag a bíróság kirendelése alapján, a bíróság által feltett kérdések szerint kerülhet sor, háttérbe szorulhat a felek felelős pervitelének teljesülése. A korábbi modell a perkoncentráció ellen is hatott: bár a korábbi perrendtartás nem ismerte el a bíróság által kirendelt szakértőével egyenrangúként a fél megbízása alapján szakvéleményt készítő szakember, a magánszakértő véleményét, azt lényegében a fél személyes előadásának tekintette. Ténylegesen ez azonban nem akadályozta a feleket abban, hogy a perben ellenőrizetlenül, korlátozás nélkül általuk megbízott szakemberek véleményeit becsatolják, amely gyakorlat jogalkalmazási bizonytalanságot eredményezett. Abban az esetben azonban, ha a szakértői bizonyításra kizárólag a bíróság kirendelése alapján, a bíróság által feltett kérdések szerint kerülhet sor, háttérbe szorulhat a felek felelős pervitelének teljesülése. Ez a szemlélet abból fakadt, hogy a többségi vélemény szerint a szakértő a bíró munkatársa, segítője, az egyik megfogalmazás szerint "tudományos bíró".[2] Ezzel szemben a szakértői vélemény a fél által állított tények bizonyítása céljából készül, és a szabad bizonyítási rendszer akkor következetes, ha nem hagyja figyelmen kívül a magánszakértő által készített szakvélemény megállapításait. Mint ahogy a szakirodalom is egységesen rámutatott, a magánszakértő intézményének a perjogban való megjelenítése régóta sürgető gyakorlati igény volt, és azt az igazságügyi szakértőkre vonatkozó anyagi jogszabályokkal való összhang megteremtése is megkövetelte.[3] Nem szabályozta továbbá az 1952-es Pp. azokat az esetköröket sem, amikor a bizonyító fél más eljárásban készített szakértői véleménnyel kívánta állításait igazolni. Ezért a Pp. a szakértői bizonyítás három egyenrangú útját határozta meg: a bizonyító fél választása szerint a fél megbízása alapján eljáró magánszakértő, a más eljárásban kirendelt szakértő és a bíróság kirendelése alapján a perben alkalmazott szakértő véleménye is felhasználható lett a szakkérdések meghatározására.
A megújított szakértői bizonyítási rendszer lényege, hogy a három út egymással egyenrangú, nincs különbség a bizonyító erő tekintetében aközött, hogy a bizonyító fél állításait magánszakértő, a perben kirendelt szakértő vagy más eljárásban kirendelt szakértő által kívánja igazolni. Amennyiben a fél valamelyik szakértői bizonyítási utat választja, azt a bizonyítás eredményességéhez végig kell járnia addig, amíg nem marad egyetlen aggálytalan szakvélemény. A szakértői bizonyítás nem eredményes, amennyiben a választott bizonyítási út végén csak aggályos szakvélemény marad, mint ahogy nem maradhat két vagy több - egymástól akár részben eltérő - aggálytalan szakvélemény sem. Nincs arra lehetőség, hogy a fél áttérjen egy másik választott szakértői bizonyítási útra, ami alól az egyetlen kivétel, hogy ha a magánszakértő vagy a más eljárásban kirendelt szakértő alkalmazása bármilyen okból eredménytelen, úgy a fél választhatja a szakértő perben való kirendelését. A három bizonyítási mód egyenrangúsága mellett a logikailag jól egymáshoz illeszkedő eljárási cselekmények azonban az adott sajátosságokhoz igazodóan eltérnek: ha a fél a más eljárásban kirendelt szakértő véleményének felhasználását választja, úgy ez a bizonyítási út csak akkor lehet eredményes, ha az a szakvélemény teljes egészében, kiegészítés, felvilágosításadás, kérdések megválaszolása nélkül alkalmas a jogvita kereteinek a meghatározásához vagy jelentős tény megítéléséhez. A magánszakértői bizonyítás akkor eredményes, ha a bizonyító fél indítványára a bíróság felhívásában meghatározott határidőben a fél megbízása alapján készült magánszakértői vélemény aggálytalan, amihez nemcsak az szükséges, hogy a vélemény ne legyen homályos, hiányos, ellentmondásos, hanem az is, hogy azt a szakértő az ellenérdekű felet bevonva, annak észrevételeit értékelve készítse el. Kivételesen ebben az esetben van lehetőség "ellenőrző" magánszakértő alkalmazására, mivel ugyanarra a szakkérdésre a bizonyító fél ellenfele is magánszakértői vélemény benyújtását indítványozhatja; amennyiben mindkét magánszakértő aggályosnak nem ítélt, de ellentétes következtetéseket tartalmazó és egymás jelenlétében fel nem oldott magánszakértői véleményt készít, úgy mindkettőt aggályosnak kell tekinteni, és ezért a magánszakértői bizonyítás eredménytelen. A bizonyítás ezen útjának választása esetén nincs lehetőség másik szakértő alkalmazására: ha a magánszakértői vélemény az aggálytalanság kiküszöbölésére meghatározott eljárási cselekmények mellett is aggályos maradt, úgy ez a szakér-
- 50/51 -
tői út eredménytelenül befejeződött, és a bizonyító fél legfeljebb a kirendelt szakértői bizonyítási út megkezdése mellett dönthet. A kirendelésen alapuló szakértői bizonyítás menete annyiban tér el a magánszakértői bizonyítástól, hogy nincs lehetőség ugyanarra a szakkérdésre "ellenőrző" szakértő alkalmazására, ugyanakkor a ki nem küszöbölt aggályosság fennmaradása esetén a bizonyító fél új szakértő kirendelését indítványozhatja, az újabb szakértői kirendelés ki nem küszöbölt aggályossága esetén pedig további új szakértők kirendelését, elvileg végtelen ideig.[4]
A szakértői bizonyítás új modellje tehát a korábbihoz képest mind dogmatikailag, mind gyakorlati szempontból a rendelkezési jog tényleges tartalmához igazodik, hiszen a perbe vitt jogokkal rendelkezéshez az illik, hogy a szakértő ne a bíró szakmai segítője, hanem a keresettel érvényesíteni kívánt jogot, illetve a védekezést megalapozó tényeket állító és ezt bizonyítani kívánó fél által igénybe vett bizonyítási eszköz legyen. Ezt a szemléletmódot tükrözte, egyben a megújult szakértői bizonyítás garanciális személyi feltételeit és szervezeti szabályait is megteremtette az új perjogi kódexszel lényegében azonos időben elfogadott, 2016. június 15-én hatályba lépett, az igazságügyi szakértőkről szóló 2016. évi XXIX. törvény (a továbbiakban: Szaktv.). A modell helyes alkalmazásával a jogalkotó - mint ahogy azt a reformot bemutató jogirodalom is hangsúlyozta - megoldást kívánt nyújtani az igazságügyi szakértők által hivatkozott alulfinanszírozásra, és a polgári perek időszerűségének javítását várta.[5]
A szabályozási reform szükségszerűen eredményezte a gyakorlati jogalkalmazási problémák megjelenését, amelyekre a bírói gyakorlatnak gyors és határozott válaszokat kellett adni. Ezek között kiemelt fontossággal jelentkeztek - részben az új szabályozási modellből, részben az 1952-es Pp.-hez képest változatlan jogszabályi rendelkezések a megújított perrenddel való újraértelmezési szükségességéből következően - a szakértői díjak meghatározásával kapcsolatos értelmezési kérdések.
A jogalkotó a szakértői tevékenység színvonalának emelkedését várta a megfelelő finanszírozás újragondolt szabályozásától, amelynek lényege, hogy a megújított modell szerint a díjak elsődlegesen a piaci viszonyok határozzák meg. Ezért alapvetően a szakértői munka ellenértéke szabad megállapodás tárgya. A szakértői tevékenységért járó munkadíjból és költségtérítésből álló szakértői díj megállapításának szabályait általánosságban a Szaktv., részletesen az igazságügyi szakértők díjazásáról szóló 3/1986. (II. 21.) IM rendelet (a továbbiakban: Díjrendelet) tartalmazza, azzal a koncepcionális megközelítéssel, hogy a szakértői munkadíjat a megbízás alapján való alkalmazás esetén a szerződő felek, kirendelés alapján való alkalmazás esetén maga a szakértő állapítja meg. A Díjrendelet tételesen csak azokban az ügyekben határozza meg az egyes vizsgálatok elvégzéséért felszámítható munkadíjat és költségeket, amelyekben a hatóság (bíróság) hivatalból folytat le bizonyítást, vagy a bizonyítás hivatalból történő elrendelésének is helye lenne; egyébként a szakértő a díjjegyzékével érvényesíteni kívánt - egy órára eső vagy tételesen megjelölt - munkadíját maga állapítja meg; a költségeit köteles tételesen, számlával alátámasztottan igazolni vagy megjelölni a Díjrendelet szerinti költségátalány mértékét.
A polgári perekben alkalmazott szakértők díjazására nézve az 1952-es Pp. speciális előírásokat meghatározott kérdések tekintetében tartalmazott. Ide tartozott a szakértői díj bíróság általi megállapításának a szakvélemény beérkeztét, illetve a szakértő meghallgatását követő harminc napban rögzített határideje, a megállapított díjról a szakértő értesítésének, a végzés jogerejének a megállapításától számított nyolc napban előírt, valamint a jogerősen megállapított összeg letéttel fedezett része kiutalásának a számla benyújtásától számított harminc napban meghatározott határideje; a díjmegállapító végzés elleni fellebbezési jog megengedése és a fellebbezés részleges, csak a kifogásolt összegre kiterjedő halasztó hatálya; megkeresett bíróság által kirendelt szakértő esetén a díjmegállapítás perbíróságra telepítése; az előzetes munkaterv költségei előlegezésének és viselésének kötelezettsége; mindezen felül a véleménynyilvánítással alapos ok nélkül késlekedő szakértővel szemben a munkadíj napi egy százalékkal csökkentésének a szankciója.[6] Ezek a szabályok, kisebb pontosítások mellett (a tanúval, az okirat, illetve a szemletárgy birtokosával, valamint a bíróság által a bizonyításban történő részvételre kötelezett személyekkel együtt a közreműködők közé sorolt) kirendelt szakértőt érintően az új polgári perrendtartás hatálya alatt is fennmaradtak, csak a díj megállapításának és kiutalásának változatlan határideje a Szaktv. rendelkezései közé került.[7] A jogalkotó tehát nem tartotta szükségesnek a kirendelt szakértő díjazásának megállapítására vonatkozó szabályok alapvető felülvizsgálatát.
A szakértői bizonyítás másik útja, a más eljárásban kirendelt szakértő szakvéleményének felhasználása esetében a díjazással kapcsolatban nincs szabályozási szükség-
- 51/52 -
helyzet, hiszen a más eljárásban közreműködő szakértő véleményének a perben való felhasználásáért nem számítható fel többletdíjazás, a bíróság a szakértő hozzájárulása és külön díjazása nélkül a per elbírálásához igénybe veheti az így készült szakvéleményt. Ha pedig a más eljárásban kirendelt szakértő szakvéleménye aggályosságának a kiküszöböléséhez felvilágosítás megadása vagy a feltenni indítványozott kérdések megválaszolása szükséges, már a szakértő kirendelésének - amely tehát a szakértői bizonyítás más útja - van helye, amely kirendelés esetén természetesen a díjazásra az általános szabályok szerint kerül sor.[8]
A magánszakértői bizonyítási út bevezetése viszont szükségessé tette a díjazás perjogi előírásainak a kiegészítését. A magánszakértő megbízása a bizonyító féllel való ügyletkötés alapján történik, a díjazás szabad megállapodás tárgya, annak a meghatározása, megfizetése tekintetében a bíróságnak feladata nincs, díjmegállapítás hiányában a fellebbezési jog vagy a díjcsökkentés szankciója szóba sem jöhet. A magánszakértő részére a fél által megfizetett díj a perköltség részévé válik, amelyre a fél, a díj felszámítása esetén, pernyertessége alapján válik jogosulttá. Ebben a vonatkozásban a magánszakértő díjazása ugyanolyan felszámítható költségnek minősül, mint amelyek a jog perbeli érvényesítésével okozati összefüggésben és szükségképpen egyébként felmerültek. Mindezzel együtt a magánszakértő feladata a kirendelt szakértőével azonosan a jogvita kereteinek a meghatározásához vagy a perben jelentős tény megállapításához, megítéléséhez szükséges különleges szakértelem biztosítása,[9] amely feladat teljesítésére a díjazás során is figyelemmel kell lenni. Ezért vezette be az új perrendtartás azt a rendelkezést, amely szerint, ha a magánszakértői vélemény - bármilyen okból, így akár tartalmi hiányosság, akár a magánszakértői bizonyítás garanciális többlet szabályainak megsértése okán - aggályos, a fél a magánszakértő díját a perben nem számíthatja fel.[10] További speciális perrendi szabály meghatározását ezen felül a jogalkotó nem találta indokoltnak.
A szakértői díj meghatározásának számos gyakorlati kérdésére a jogalkalmazás már az 1952-es Pp. hatálya alatt praktikus válaszokat adott, amelyek a részben változatlan normaszövegek folytán továbbra is alkalmazandók. Indokolt alkalmazni így többek között azt az iránymutatást, hogy a szakvéleményhez csatolt, a szakértői munkaráfordításról, a felszámított díjról és a költségekről szóló díjjegyzéket a bíróság a szakértői díjjal kapcsolatban hozandó határozat előtt köteles a feleknek észrevételre kiküldeni, a szakértői elszámolást a felek észrevételeiben foglaltakra is figyelemmel megvizsgálni és a döntését részletesen megindokolni.[11] Fontos figyelembe venni azt az iránymutatást, miszerint a bíróságnak gondosan felül kell bírálnia a szakértői költségjegyzéket annak megállapítása végett, hogy a szakértői vélemény elkészítéséhez valóban szükség volt-e a költségjegyzékben feltüntetett munkára, és hogy a munka elvégzése mennyi időt vett igénybe.[12] Ugyancsak támogatandó a Pp. hatálya alatt is az a gyakorlat, amely szerint a szakértői díj megállapításánál nincs lehetőség a per érdemére kiható szakértői megállapítások értékelésére; a szakvélemény megalapozottságának vizsgálata az érdemi döntés körébe tartozik, éppen ezért a szakvélemény esetleges megalapozatlansága a szakértői díj csökkentésére alapul nem szolgálhat; a szakértői költséget és munkadíjat kizárólag az határozza meg, hogy a szakértő a kirendelésben foglaltak szerint teljesítette-e a feladatát, a szakvélemény elkészítésére igényelt munkaóra az elvégzett tevékenységgel arányban áll-e, a felszámított költségek indokoltnak és szükségesnek tekinthetők-e.[13] Ugyanakkor a szakértői bizonyítás megváltozott modellje - vagy éppen az indokolt jogszabályi változások elmaradása - a szakértő díj meghatározását érintően több új jogalkalmazási kérdést is felvetett, amelyekre a válaszok keresése mind a jogirodalom, mind a bírói gyakorlat fontos feladata.
A szakértői bizonyítás új koncepciója szerint a magánszakértői bizonyítás egészében egyenrangú a kirendelt szakértői bizonyítással, a bizonyítékok értékelése során nem tehető különbség abból az okból, hogy a szakértelmet igénylő kérdésben megfogalmazott álláspontot a fél megbízása vagy a bíróság kirendelése alapján alkalmazott szakértő adta-e. Sem a Pp., sem a Szaktv. nem tesz különbséget a két szakértő között sem a jogok, sem a kötelezettségek vonatkozásában. Ez alól azonban kivételt jelentenek a magánszakértő azon speciális többletkötelezettségei, amelyek célja éppen az, hogy számára is a kirendelt szakértővel azonos perbeli adatok álljanak rendelkezésre az aggálytalan szakértői vélemény elkészítéséhez.
Jelentős gyakorlati különbség jelentkezik azonban abban a kérdésben, hogy a perköltség részét képezik-e a bizonyítás eredményeképpen aggályosnak minősülő szakértői vélemény beszerzésével kapcsolatban felmerült, a fél által előlegezett költségek.
- 52/53 -
Bizonytalanságot okozott a bírói gyakorlatban az új perjogi szabályok alapján, hogy a perköltség részeként felszámítható-e az aggályosnak minősült szakvélemény előlegezett díja. Ezzel kapcsolatban ugyanis megjelent olyan álláspont, amely szerint a bizonyítékok köréből kirekesztett szakvélemény elkészítésével kapcsolatban felmerült költségek nem a perköltség részei, mert a szakértői bizonyítás sikertelen volt, nem volt alkalmas a fél állításának igazolására, ebből következően szükségtelenül merült fel, és nem terhelhető a pervesztes félre. Ezzel szemben olyan álláspont is kialakult, hogy a bizonyítékok köréből kirekesztett szakvélemény költségei is a jól definiált perköltség részét képezik, hiszen az igény perbeli érvényesítésével összefüggésben, szükségképpen merültek fel, így attól függetlenül terhelhetők a pervesztes félre, hogy egyébként a szakvélemény alkalmas volt-e a bizonyító fél állításainak alátámasztására.[14]
A felmerülő gyakorlati vita a jogszabályi rendelkezések elemzése alapján egyértelműen eldönthető, és ellentétes következményre vezet a kirendelt szakértői és a magánszakértői bizonyítás esetében.
A polgári perrendtartás fogalmi meghatározása a perköltség részeként azokat a költségeket ismeri el, amelyek a jog perbeli érvényesítésével okozati összefüggésben és szükségképpen merültek fel.[15] A perköltség fogalmi meghatározásának a pervesztes félre áthárítható költségek megítélése tekintetében van jelentősége, hiszen a bíróságnak abban kell állást foglalnia, hogy melyek azok a pernyertes félnél felmerült kiadások, amelyek alappal háríthatók át az ellenérdekű félre. Az új perjogi modell következetesen kívánta érvényesíteni a kártérítési szemléletet, amelynek értelmében a perköltség megtérítése iránti igény egy olyan kötelmi jogviszonyból ered, amelyet az alapoz meg, hogy az igény érvényesítése során a félnek olyan költségei keletkeznek, amelyek az ellenérdekű fél jogellenes magatartása - a perbe vitt jogviszonyból származó kötelezettség megszegése vagy az alaptalan védekezés - hiányában nem merültek volna fel, tehát így lényegében kár érné a pernyertes felet, ha ezeket a kiadásait nem tudná a másik félre áthárítani.
Ebbe a fogalomba az igény érvényesítésével összefüggésben szükségképpen felmerülő költségek tartoznak. A Pp. meghatározza a szükségtelenül okozott perköltség vagy perköltségrész viselésére irányadó szabályokat is.[16] Azt, hogy az adott költség szükségszerűen - azaz az igény érvényesítéséhez kapcsolódóan indokoltan - merült-e fel, elsősorban a polgári per alapelveiből, rendeltetéséből lehet levezetni, különösen abból, hogy a költségek felmerülése összhangban van-e a fél eljárástámogatási, peranyag-szolgáltatási, igazmondási, jóhiszemű perviteli kötelezettségének megvalósulásával. A kötelezettségek megszegésével összhangban alapoz meg kivételt például a perrendtartás annyiban, amennyiben az írásbeli ellenkérelem hiányában kibocsátott bírósági meghagyás jogerőre emelkedését megakadályozó ellentmondás megfizetett illetékét az alperes akkor sem számíthatja fel a perköltség részeként, ha utóbb pernyertessé vált.[17] Bár az azonos fogalomhasználat miatt bizonytalanságot okozhat, hogy a szükségtelenül felmerült költség eleve nem is a perköltség része, vagy ugyan a perköltség része, csak az általános szabály alóli kivételes rendelkezés folytán nem számítható fel, ez azonban csak elméleti különbség, a gyakorlatban annak van jelentősége, hogy melyek azok a költségek, amelyeket a pernyertes fél felszámíthat az ellenérdekű féllel szemben. Amikor pedig egy konkrét jogszabályi rendelkezés - így az előzőekben felhívott, az ellentmondás illetékét rendező előírás - egy bizonyos költség felszámítását kifejezetten tiltja, akkor a szabályozás logikai összefüggéseiből levezethető, hogy ilyen tiltó rendelkezés hiányában a költség egyébként felszámítható lenne.
Az aggályos szakértői vélemény díjának felszámíthatósága szempontjából azonban különbséget kell tenni a magánszakértői és a kirendelt szakértői bizonyítás között. A más eljárásban kirendelt szakértő alkalmazása esetén a díj mint perköltség felszámíthatósága fel sem merül. Ugyanakkor a magánszakértői bizonyítás és a kirendelt szakértői bizonyítás szabályai nem minden tekintetben azonosak, abból a különbségből ugyanis, hogy a szakértő a féllel áll-e szerződéses jogviszonyban, vagy közreműködése a bíróság közjogi aktusán alapul, lényeges eltérések vezethetők le. Így a magánszakértői bizonyításról, annak eredménytelensége esetében át lehet térni a kirendelt szakértői bizonyításra, fordítva ez nem lehetséges.[18] A magánszakértő véleményével szemben az ellenérdekű felet megilleti az a jog, hogy ugyanarra a kérdésre ő is az általa megbízott magánszakértő alkalmazását kérje, a kirendelt szakértői bizonyításnál "ellenőrző szakértő" alkalmazására nincs mód.[19] Amennyiben a bizonyító fél által megbízott magánszakértő aggályos szakvéleményt ad, és az aggályokat nem küszöböli ki, ez a fél nem indítványozhatja második, harmadik stb. magánszakértő alkalmazását, ezzel szemben a kirendelt szakértő szakvéleményének aggályossága esetén új szakértő kirendelése indítványozható.[20] A két szakértői bizonyítási mód közötti különbségek a szakértői bizonyítás költségei tekintetében is jelentkeznek.
- 53/54 -
A perrendtartás kivételt nem tűrő egyértelmű szabálya kifejezetten úgy rendelkezik, hogy ha a magánszakértői vélemény aggályos, a fél a magánszakértő díját a perben nem számíthatja fel.[21] A törvényi rendelkezés tehát kifejezetten kiemeli a költségek felszámításának általános szabályai köréből az egyik szakértői bizonyítási módot, miközben ilyen előírást a kirendelt szakértő által előterjesztett aggályos szakvéleményre nem határoz meg. Ennek indoka - a kommentárirodalom szerint -, hogy a Pp. aggályosság esetén nem zárja el a felet a bizonyítástól, hiszen kirendelt szakértőt még alkalmazhat, viszont a magánszakértői bizonyítás sikertelenségét azzal szankcionálja, hogy a költséget a per eredményére tekintet nélkül a magánszakértőt alkalmazó félre terheli; ezzel is érdekeltté teszi a feleket a szakértői bizonyítás minél hamarabb történő lezárásában.[22] Amennyiben a jogalkotónak az lett volna a szándéka, hogy a perköltségviselés általános szabálya alól kivételt tegyen - annyiban, hogy az aggályosnak minősülő szakértői vélemény beszerzésével kapcsolatban felmerülő költségek olyan szükségtelen költségek, amelyek az ellenérdekű félre nem háríthatók át -, úgy szükségtelen lett volna külön törvényi rendelkezés csak az aggályos magánszakértői vélemény miatt a díj felszámításának a tilalmára, hiszen akkor minden, így a kirendelt szakértő által előterjesztett aggályos szakvélemény díját sem lehetne felszámítani.
A különbségtételnek az oka, hogy míg a magánszakértői bizonyítás esetében a fél által megbízott szakértő nem szolgáltatott - szerződésben vállalt kötelezettsége ellenére - aggálytalan szakértői véleményt, addig a bíróság által kirendelt szakértő a bizonyító féllel nem áll szerződéses kapcsolatban, nem a bizonyító fél, hanem a bíróság választotta ki, ezért mulasztása sem róható a bizonyító fél terhére. Mindez nem áll ellentétben a kártérítési szemlélettel sem, hiszen a Ptk. a károsulti közrehatást a felróhatósághoz és nem az érdekkörhöz köti, amikor úgy rendelkezik, hogy a károsultat terhelő kármegelőzési, kárelhárítási és kárenyhítési kötelezettség felróható megszegése miatt keletkezett kárt nem köteles a károkozó megtéríteni.[23] A kirendelt szakértő szakvéleményének aggályossága viszont nem a bizonyító félnek felróható hiba, és mivel nincs olyan jogszabályi rendelkezés, amely - a magánszakértői bizonyításhoz hasonlóan - kivételt írna elő a pervesztes fél perköltségviselési szabálya alól a kirendelt szakértő aggályos szakvéleményére nézve, ezért a költségek viselésének általános szabálya alkalmazandó.
A megkülönböztetés tudatos jogalkotói döntés eredménye, hiszen az új polgári perrendtartás kodifikációjára kidolgozott Szakértői Javaslat még olyan szabályozást tartalmazott, amely szerint a bíróság a szakértő díját akkor határozza meg, amikor a szakértő perbeli közreműködését befejezettnek nyilvánítja, és ennek során értékeli - többek között - a szakértő hozzájárulását a per érdemi elbírálásához.[24] Az elfogadott törvény azonban értékelni akarta azt, hogy a magánszakértőt az őt alkalmazó fél választja ki, ő jelöli ki a megválaszolandó kérdéseket, és állapodik meg a fizetendő díjról. Ezért a sikertelenség kockázatát is neki kell viselnie, míg ilyen indok a kirendelt szakértői bizonyítás esetében nincs, és összhangban a Szaktv. azon előírásával, mely szerint minden kirendelést tényleges díjfizetésnek kell követnie, a kirendelt szakértő szakvéleménye felhasználhatóságától függetlenül jogosult díjazásra, és az előlegező fél az ezzel kapcsolatos költségét aggályos szakvélemény esetében is felszámíthatja.[25]
Mindebből az következik, hogy a magánszakértői vélemény aggályossága esetén a pernyertes fél javára nem ítélhető meg perköltségként a magánszakértő díja; ezzel szemben a kirendelt szakértő által előterjesztett, bár a bizonyítékok köréből kirekesztett aggályos szakvélemény elkészítésével kapcsolatban felmerült költségek - eltérő jogszabályi rendelkezés hiányában - a perköltség részéként felszámíthatók, és az általános szabályok szerint a pervesztes fél kötelezhető az így felmerült szakértői díj viselésére.
Érdemes ugyanakkor megemlíteni a szabályozásnak azt a sajátosságát, hogy a perrendtartás a magánszakértői véleményeket aggályosnak minősíti akkor is, ha a felek magánszakértői véleménye között szakkérdésben ellentét áll fenn. A magánszakértői vélemények aggályosságát ebben az esetben nem azok hiányossága, homályossága, önmagával vagy a perbeli adatokkal ellentétes volta, vagy helyességének kétsége alapozza meg, pusztán az, hogy a magánszakértők szakkérdésben ellentétesen foglaltak állást.[26] Amennyiben az ezért eredménytelen magánszakértői bizonyítást követően a bizonyító fél indítványára kirendelt szakértő utóbb osztja valamelyik, az ellentét folytán szükségképpen aggályosnak tekintett magánszakértői vélemény megállapításait, azzal azonos véleményt ad, úgy nem tűnik a jogalkotói célokkal összhangban lévőnek az a megoldás, amely azért, hogy a sikertelenség kockázatát a magánszakértőt megbízó fél viselje, akkor is kizárja az ekként aggályos magánszakértői vélemény költségeinek a felszámíthatóságát, ha utóbb annak helyességét az ítélkezés alapjául elfogadott kirendelt szakértő véleménye is alátámasztotta. Bár méltányosnak tűnne a felszámítás tilalma alól kivételt teremteni - annyiban, hogy a törvény nem értené ide, ha a perben kirendelt
- 54/55 -
szakértő az egymással ellentétes állásfoglalás miatt bizonyítékként figyelembe nem vett magánszakértői véleménnyel később azonos tartalmú szakvéleményt készít -, a jogalkotó tudatosan ragaszkodott a szakértői bizonyítás új koncepciójából eredő egyértelmű tilalomhoz.
A Pp. szinte változatlanul hagyta meg az 1952-es Pp. a szakértői munkaterv költségeinek előlegezésére és viselésére irányadó előírásait, csak pontosította és hozzáigazította azokat a gyakorlati elvárásokhoz. A törvényben meghatározott különleges esetben - amelynek egyedüli alapja, az ügy bonyolultságát vagy a szakértői munka várhatóan nagy terjedelmét is lehetséges feltételként meghatározó korábbi megoldáshoz képest, már csak a szakértői munka várhatóan nagy költsége - a bíróság a fél kérelmére a szakértőt a szakértői feladatáról és annak várható költségeiről munkaterv készítésére hívja fel. Ilyen esetben a szakértőt csak azt követően hívja fel a szakvélemény írásbeli előterjesztésére vagy idézi meg, ha a fél a munkaterv ismeretében és - pótolva az előző szabályozásnak a nyilatkozattételre megszabott határidő kimondásában jelentkezett hiányosságát - a bíróság felhívásában meghatározott határidőn belül úgy nyilatkozik, hogy kéri a szakértői munka elvégzését. A munkaterv elkészítésének a költségét változatlanul a bizonyító fél előlegezi. Amennyiben a bíróság felhívásában megszabott határidő alatt nem kéri a szakértői munka elvégzését (amelyet a szakértő alkalmazására irányuló indítvány visszavonásának kell tekinteni), vagy a munkatervben megjelölt szakértői díjat nem helyezi letétbe, úgy a munkaterv elkészítésének a költségét (formálisan nem az előző perrendtartás által annak szükségtelen költségként minősítése miatt) nem számíthatja fel.[27]
Annak ellenére, hogy a munkaterv költségeire irányadó rendelkezések csak minimális mértékben, a korábbi pontatlanságok és hiányosságok kiküszöbölése tekintetében módosultak, mégis a Pp. új modelljének alkalmazása során volt szükség azok jogfejlesztő értelmezésére.
A jogalkalmazási problémát az okozta, hogy a szakértői bizonyítás megújított rendszerébe emelte a más eljárásban kirendelt szakértő szakvéleményének felhasználhatóságát úgy, hogy annak aggálytalansága esetében az általa nyújtott szakmai adatok a jogvita eldöntésének alapjaként szolgálhatnak; azonban annak aggályossága esetén ez a szakértői út befejeződött. A más eljárásban kirendelt szakértői vélemény aggályossága nem azt jelenti feltétlenül, hogy a vélemény homályos, hiányos, ellentmondó, hanem aggályossá teheti pusztán az a tény, hogy valamelyik fél ahhoz, hogy a jogvita eldöntéséhez szükséges szakértői megállapítások teljes körűek legyenek, további felvilágosítás kéréséhez, kérdések feltevéséhez fűződő eljárási jogát kívánja gyakorolni. Mivel ezek a jogosultságok mindegyik felet megilletik, így elképzelhető, hogy a bizonyító fél ellenfele kíván kérdéseket feltenni, felvilágosítást kérni. Amennyiben a más eljárásban kirendelt szakértőnek ebből a célból a perben való kirendelése előtt felmerül, hogy a szakértői munka várhatóan nagy költségekkel jár, ebben az esetben is indokolt lehet a szakértői feladatokról és annak várható költségeiről munkaterv készítése. A megújított modell új kérdéseként jelentkezett ezért, hogy ekkor is irányadó-e az az általános szabály, hogy a munkaterv készítésének költségeit a bizonyító fél - ez alatt értve azt a felet, aki a más eljárásban kirendelt szakértő szakvéleményének felhasználását indítványozta - köteles előlegezni.
A Pp. normaszövege ugyanis látszólag nem enged kivételt: a munkaterv elkészítésének a költségét a bizonyító fél előlegezi. A "bizonyító fél" meghatározása a "bizonyítási érdek" fogalmából következik: a perben jelentős tényeket annak a félnek kell bizonyítania, akinek érdekében áll, hogy azokat a bíróság valósnak fogadja el. A bizonyítás elmaradásának vagy sikertelenségének a következményeit is ez a fél viseli - kivéve, ha törvény eltérően rendelkezik, így a bizonyítás nélkül megállapítható tények, a bizonyítási szükséghelyzet, a más hatóság határozatához kötöttség vagy a hivatalból bizonyítás esetköreiben.[28] Aki az állításainak szakmai tartalmát szakértővel kívánja alátámasztani, bizonyító félnek minősül - így nevezi meg a perjogi kódex is a magánszakértő és a kirendelt szakértő alkalmazását indítványozó felet. Ugyanakkor más bizonyítási módokhoz képest a szakértői bizonyításnál sokkal nagyobb jelentőséget nyer a bizonyíték előállítása során a pártatlanság, a fegyveregyenlőség garanciális biztosítása, ezért kap a bizonyító fél ellenfele is számos eljárási jogosultságot a szakértői bizonyítás során, amely alapján pusztán azzal is aggályossá tehető egy egyébként hiánytalan szakvélemény, ha az ellenérdekű fél nem kap lehetőséget az észrevételei, kételye megfogalmazására. Különleges jogi helyzet, hogy a más eljárásban kirendelt szakértő szakvéleményének felhasználását indítványozó, azaz a bizonyító fél számára kedvező szakértői megállapításokkal szemben is megilleti ez a jog a bizonyító fél ellenfelét, amely jog gyakorlása sajátosan egy másik szakértői bizonyítási út kezdeményezése útján gyakorolható: ebben az esetben a kérdezési, felvilágosításkérési jogosultságának érvényesítése végett a kirendelést nem a bizonyító fél kéri.
- 55/56 -
A szakértői bizonyítás továbbfejlesztéséhez fűződő érdek számos esetben elválhat a bizonyítási érdektől, és az egyes szakértői bizonyítási utak tekintetében előfordulhat, hogy a bizonyító fél ellenfele indítványozza a további szakértői munkát. Az érdekhelyzet változását egyes esetekben a jogalkotó nem ismeri el. A magánszakértői bizonyítás esetén így a szakértőt alkalmazó félnek kell (legyen az akár a bizonyító fél, akár a kivételesen ugyanazon szakkérdésben "ellenőrző" magánszakértőt alkalmazó ellenérdekű fél)[29] az ellenfél magánszakértői véleményre vonatkozó kérdéseinek a megválaszolása, továbbá az ellenfél magánszakértői véleményével szemben szakkérdésben fennálló ellentét indokainak az ismertetése, a magánszakértői vélemény egyéb aggályosságának a kiküszöböléséhez szükséges felvilágosítás megadása, vagy a magánszakértővel nem közölt, lényeges perbeli adatokra vonatkozó kérdések megválaszolása érdekében az általa benyújtott magánszakértői vélemény írásbeli vagy szóbeli kiegészítését indítványozni. Ehhez kapcsolódóan ugyancsak a szakértőt alkalmazó félnek kell a további szakértői munka költségeit - a szakértő és a fél között létrejött megbízási szerződés alapján - előlegezni, amennyiben pedig a bizonyító fél ennek ellenére nem indítványozza a magánszakértői vélemény kiegészítését, a szakvélemény aggályos marad és a perben bizonyítékként nem vehető figyelembe.[30] Ennek a megoldásnak az indoka az, hogy a magánszakértőt alkalmazó fél áll szerződéses kapcsolatban a szakértővel, a per elbírálására alkalmas aggálytalan szakvélemény benyújtását vállalja, így akár a tartalmi, akár a fegyveregyenlőségben jelentkező hiányosságai kiküszöböléséről is neki kell gondoskodnia. Ezzel együtt a szakértővel szerződéses kapcsolatban nem álló másik félnek nincs is lehetősége a további szakértői munka biztosítására.
Ezzel ellentétesen ugyanakkor más esetekben a jogszabályi rendelkezések elismerik a bizonyítás továbbfejlesztéséhez fűződő érdeket, és kivételt alapoznak meg a költségek előlegezése alól. Amennyiben a szakértő alkalmazása a más eljárásban kirendelt szakértő szakvéleménye aggályosságának kiküszöböléséhez szükséges felvilágosítás megadása vagy a feltenni indítványozott kérdések megválaszolása érdekében szükséges, a szakértői díjat az indítványozó fél köteles előlegezni. Az indítványozónak kell a szakértői díjat előlegezni akkor is, ha a szakértő kirendelésére azért kerül sor, mert az adott szakkérdésre valamennyi magánszakértői vélemény aggályos. Amennyiben a kirendelt szakértő szakvéleményére a felek indítványozzák kérdések feltevését, illetve azt, hogy a szakértő a szakvélemény aggályossága kiküszöböléséhez szükséges felvilágosítást adja meg és az indítványnak a bíróság helyt ad - ez esetekben ugyancsak az indítványozó előlegezi a díjat.[31] Az eltérő megközelítés indoka az, hogy ezekben az esetekben a bizonyító fél ellenfele nem áll a szakértővel szerződéses kapcsolatban, a további szakértői munkát a bíróság közjogi aktusa biztosítja, amely miatt indokolatlan az érdekhelyzet figyelmen kívül hagyása.
A bizonyító fél költségelőlegezése alóli kivétel formálisan csak a más eljárásban kirendelt szakértő előző okokból történő perbeli kirendelése esetére fogalmaz meg kivételt, de nem ad rendelkezést a szakértői munkaterv készítése költségeinek előlegezésére, így a jogszabályi rendelkezések rugalmatlan nyelvtani értelmezéséből az következne, hogy ekkor is a bizonyító fél, azaz a szakértő alkalmazását indítványozó fél előlegezné a munkaterv költségeit.
A Pp. Preambulumában rögzített iránymutatás és az Alaptörvény 28. cikkében foglaltak alapján a jogszabályok értelmezése során azt kell feltételezni, hogy azok a polgárok szolgálatát biztosítják, a közjónak és a józan észnek megfelelve a magánjogi jogviták tisztességes eljárás elvén nyugvó rendezését és az anyagi jogok hatékony érvényre juttatását szolgálják. Ezért nem felel meg a polgári perrendtartás céljának az a következtetés, amely miközben elismeri a költségek előlegezése tekintetében azt, hogy a kirendelés indoka az ellenérdekű fél eljárási jogainak a gyakorlása, ugyanezt a kivételt ne ismerné el a munkaterv költségeinek az előlegezése során.
A Kúria (korábbi) elnöke által létrehozott új Pp. Konzultációs Testület 10. számú állásfoglalásában összegezte a problémát, amely szerint, ha más eljárásban kirendelt szakértő szakvéleményének felhasználásakor további kérdések megválaszolása, vagy annak aggályossága kiküszöbölése szükséges - akár a bizonyítás, akár az ellenbizonyítás körében -, ezáltal bármelyik fél részéről felmerülhet a további kérdések tisztázásának, illetve a szakvélemény aggályossága kiküszöböléséhez szükséges felvilágosítás adása iránti érdek, ami további - díjvonzattal járó - szakértői közreműködést igényel. A probléma megoldását a formális nyelvtani értelmezéssel szemben a logikai, rendszertani és teleologikus értelmezést alkalmazva akként javasolta, hogy bár a szakértői munkaterv elkészítésének költségét főszabály szerint a bizonyító félnek kell előlegeznie, ezekben az esetekben - a konkrét perbeli bizonyítási helyzettől függően - a további kérdések megválaszolásában, illetve az aggályosság kiküszöbölésében érdekelt fél mint indítványozó köteles a munkaterv költségét előlegezni.[32]
- 56/57 -
A költségátalány a számlával nem igazolható, de szükségszerűen felmerülő költségek fedezetére meghatározott, a szakértő által a munkadíján és a tételesen igazolható költségein felül felszámítható díjtétel. A Díjrendelet annak összegét meghatározó normaszövege mindössze annyit mond ki, hogy a költségátalány a szakértő munkadíjának 35%-a, de legfeljebb százezer forint.[33] Ennek alapján a költségátalány mértéke a szakértő által elvégzett munka - és nem a ténylegesen felmerült kiadások - függvénye.
A költségátalány meghatározásának problematikájával a bírói gyakorlat megelőzően már részletesen foglalkozott annyiban, hogy megengedhető-e, hogy a jogszabályi százalékos mértéktől a szakértő eltérjen, és akár magasabb arányú költségátalányt számítson fel. Megjelent ugyanis a jogalkalmazás során olyan értelmezés is, amely szerint a szakértő a Díjrendeletben rögzített százalékos mértéket jóval meghaladó arányú költségátalányt érvényesíthet a saját maga által megadott munkadíj után, amely álláspont indoka az volt, hogy erre azért van lehetőség, mert a szakértő a díját maga állapítja meg, mely jelenti a munkadíját és a költségtérítését és ez utóbbin belül a költségátalányt is. Ezzel szemben a többségi vélemény az volt, hogy az érvényesített költségátalány nem haladhatja meg a Díjrendeletben rögzített mértékét, mivel a szakértői díj megállapításának szabadsága ténylegesen nem a teljes díjra, hanem csak a munkadíjra vonatkozik. Végül ebben a szakmai vitában a Civilisztikai Kollégiumvezetők 2011. február 23-25-ei Országos Tanácskozásának 20. számú állásfoglalása fejtette ki - a bíróságokra nem kötelező, de szinte kivétel nélkül alkalmazott - azon értelmezését, hogy a Díjrendeletben meghatározottnál nagyobb mértékű költségátalányt a szakértő nem számíthat fel. Ennek indoka volt, hogy adózási szabályok miatt a költségtérítés összegét tételesen igazolni kell. A Díjrendelet lehetőséget ad a tételes elszámolás nélkül költségigény érvényesítésére, de csak az abban meghatározott körben, így ez korlátok közé is szorítja a szakértő által igényelhető költségátalányt.[34]
A szakértői tevékenység koncepcionális megújításának a részeként a nagyobb felelősséget is elismerő, tudatosan a piaci viszonyokra bízott díjazás új szabályozása sem oldotta meg a szakértői díj szankciós csökkentése körében a bírói gyakorlatban évek óta kialakult vitát, amely szerint a csökkentés a költségátalányra is kiterjed-e vagy sem. Az új perrendtartás ugyanis abból indul ki, hogy a kirendelt szakértővel szemben általános jellegű elvárás, hogy köteles közreműködni a bizonyítás felvételében. Ennek az elvárásnak a nemteljesítése kényszerítő eszközök alkalmazását indokolja, és ezen eszközök közül az egyik leginkább hatékonynak minősül a díjazás csökkentése. Ezért fenntartotta az 1952-es Pp. 2006. január 1-jei hatállyal bevezetett azt a megoldását, hogy ha a szakértő a szakvélemény előterjesztésére vonatkozó kötelezettségét megszegi anélkül, hogy azt - az ok valószínűsítése mellett - alapos okkal előzetesen kimentette volna, a bíróság a munkadíját a határidő lejártát követő naptól kezdve naponta egy százalékkal csökkenti.[35]
A korábban a perjogban szokatlan jogintézmény bevezetését a jogalkotó azzal indokolta, hogy a polgári eljárás csak abban az esetben fejezhető be észszerű időn belül, ha résztvevői időben gyakorolják perbeli jogaikat, és tesznek eleget perbeli kötelezettségeiknek, és a perben részt vevő más személyek cselekményei sem maradhatnak figyelmen kívül, éppen ezért szükséges az eljárás észszerű időn belül történő befejezése érdekében a díjcsökkentés objektív szankciójának a megállapítása. A hátrányos jogkövetkezmény a szakértői késedelmek visszaszorulását eredményezte, ezért a perrendtartás reformja során sem találta indokoltnak a jogalkotó a jogintézmény kivezetését. Elkerülte azonban a kodifikáció során a figyelmet az a probléma, hogy nincs egyértelmű rendelkezés a díjcsökkentés és a munkadíjtól függő költségátalány viszonyára. Ellentétes gyakorlat alakult ki ebből következően arra nézve, hogy érinti-e a szakértői költségátalány összegét a szakértői munkadíj előzőek szerinti csökkentése. A költségátalány a törvény szerinti mértékben való felszámíthatóságának problémakörével szemben azonban mindeddig nem született megnyugtató megoldás arra vonatkozóan, hogy a szakértői díjat meghatározó jogszabályi rendelkezésekből az következik-e, hogy ha a szakértő a közreműködési kötelezettségét megszegi, úgy csak a munkadíja, vagy ehhez igazodóan a költségátalány is csökkentendő-e.
A bírói gyakorlatban kialakult egyik megközelítés szerint a munkadíj csökkentése kihat a költségátalány mértékére is, a szakértő mulasztása esetén a bíróság a munkadíját a Pp. idézett rendelkezése szerint köteles csökkenteni. Eszerint a szakértő munkadíjának csökkentése együtt jár a költségátalány összegének csökkentésével is, mert a csökkentett munkadíj a költségátalány számítási alapja. Ebből következik, hogy a szakértő 100 napon túli késedelme folytán költségátalány sem állapítható meg a szakértő részére. Ez az értelmezés abból indul ki, hogy a jogszabályi rendelkezések egyértelműen a munkadíjhoz viszonyítják a költségátalány összegét, a munkadíj viszont
- 57/58 -
nem az, amit a szakértő kér, hanem amit a bíróság megállapít, késedelem esetén a megállapított munkadíj így a csökkentett munkadíj. A jogszabályi normaszöveg nyelvtani és logikai értelmezése inkább ezt az álláspontot támasztja alá, kétséges azonban, hogy megfeleltethető-e a jogalkotói szándéknak.[36]
Ezzel szemben megjelent olyan értelmezés, amely szerint a csökkentés kizárólag a munkadíjra vonatkozhat, nem érinti a költségtérítést, illetve a költségátalányt; a Pp. alapján a költségátalány csökkentésére nincs jogi lehetőség. Ez a jogértelmezés azzal a következménnyel jár, hogy 100 napon túli késedelem esetén a bíróság kizárólag költséget, költségátalányt állapíthat meg a szakértő részére. Az álláspont alapja az, hogy a jogszabályi rendelkezések egyértelműen elkülönítik a szakértői díj részeként a munkadíjat, a költségátalányt és a költségeket, és kifejezetten csak a munkadíj csökkentésére adnak lehetőséget, az attól elkülönülő költségátalány csökkentésére nem. Emellett szól, hogy a költségek részletes felszámítása nem kötelezettség, ezért a költség és a költségátalány jogi sorsa között nem lehet különbség, így a költségátalány a munkadíjjal együtt nem csökkenthető. A jogalkotó célja nyilvánvalóan a munkadíj csökkentése volt, a költségtényező pedig objektív, azt a csökkentés nem érintheti.[37]
A bírói gyakorlat tehát megosztott a probléma megoldásában, amely korántsem tekinthető jogalkalmazói hiányosságnak, a bizonytalanság oka nyilvánvalóan az, hogy a jogszabályi rendelkezések nyelvtani és logikai értelmezésének az eredménye ellentétben állónak látszik a rendszertani és történeti értelmezés eredményével. Az egységes joggyakorlat kialakítása érdekében a Kúria jogegység biztosításához rendelkezésre álló eszközeinek alkalmazása, de még inkább jogszabályi módosítás lenne szükséges, amely - amennyiben a jogalkotó szándéka az, hogy a munkadíj csökkentése a költségátalány összegére ne hasson ki - egyértelműen kimondaná, hogy a költségátalány összegét akkor is a szakértői munkadíj teljes összegének alapulvételével kell megállapítani, ha a bíróság a kirendelt szakértő munkadíját a Pp. 319. §-a alapján csökkenti.
A szakértői bizonyítás megváltozott rendszere számos új jogalkalmazási kérdést eredményezett és több régi értelmezési probléma megoldatlanságára is ráirányította a figyelmet. Remélhetőleg az elmúlt évek kezdeti nehézségei mellett is sikerül a megújított szabályrendszernek elérnie a perkoncentráció határozott érvényesülésében, a rendelkezési elv akadály nélküli megvalósulásában, a szakértői munka nagyobb anyagi megbecsültségében és fokozottabb szakmai felelősségében rejlő célkitűzéseit. Ehhez szükséges a bírói gyakorlat folyamatos nyomon követése és a jelentkező kihívásokra adandó válaszok keresése. ■
JEGYZETEK
[2]* A kutatás az Igazságügyi Minisztérium által támogatott, a "Jogászképzés színvonalának emelését célzó programok" keretén belül valósult meg.
[1] Pp. 2. § (1) és (2) bekezdés.
[2] Novák István: A bíró és a szakértő (Gondolatok egy gyakorlati témáról - több változatban). Magyar Jog. 1991/6. sz. 359-360.
[3] Szalai Péter: XXI. Fejezet: Szakértők. In: Wopera Zsuzsa (szerk.): Kommentár a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvényhez. Budapest, Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, 2017. 528.
[5] Nagy Adrienn: Új jogintézmények a polgári perbeli bizonyítás szabályozásában. Jogtudományi Közlöny. 2018/1. sz. 8.
[6] 1952. évi Pp. 177. § (5) bekezdés, 185. § (2) bekezdés, 187. § (2) és (3) bekezdés.
[7] Pp. 318. § (4) bekezdés, 319. §; Szaktv. 49. § (3) és (4) bekezdés.
[8] Pp. 307. § (1) bekezdés c) pont.
[10] Pp. 318. § (1) bekezdés.
[11] BDT 2009.1994.
[12] BH 1982.306.
[13] BDT 2009.2057.
[14] A Miskolci Törvényszék Polgári-Közigazgatási-Munkaügyi Kollégiumának 2019. december 10-i ülésére készített szakmai előterjesztés adatai.
[15] Pp. 80. §.
[16] Pp. 80. §.
[17] Pp. 182. § (3) bekezdés.
[18] Pp. 302. § (5) bekezdés, 307. § (1) bekezdés b) pont.
[19] Pp. 302. § (3) bekezdés.
[21] Pp. 318. § (1) bekezdés.
[22] Aszódi László: XXI. Fejezet: Szakértők. In: Wopera Zsuzsa (szerk.): A polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény magyarázata. Budapest, Wolters Kluwer, 2017. 429.
[23] Ptk. 6:525. § (1) bekezdés.
[24] Vékás Lajos (szerk.): Szakértői Javaslat az új Polgári Törvénykönyv tervezetéhez. Budapest, Complex, 2008.
[25] Szaktv. 49. §.
[26] Pp. 316. § (2) bekezdés e) pont.
[27] 1952-es Pp. 117. § (5) bekezdés; Pp. 308. § (4) bekezdés, 318. § (2) bekezdés.
[28] Pp. 265. § (1) bekezdés.
[29] Pp. 302. § (3) bekezdés.
[30] Pp. 304. § (2) bekezdés.
[31] Pp. 307. § (1) bekezdés b) és c) pont, 313. § (3) bekezdés, 318. § (3) bekezdés.
[32] https://kuria-birosag.hu/sites/default/files/konz_testulet/allasfoglalas_2_jogszaballyal.pdf (2021.09.16.).
[33] Díjrendelet 10. § (1) bekezdés.
[34] https://kuria-birosag.hu/hu/ckot-allasfoglalasok?page=19 (2021.09.16.).
[35] 1952-es Pp. 185. § (1) bekezdés c) pont; Pp. 272. § (1) bekezdés d) pont, 319. §.
[36] Pkf. IV.25.339/2018/4. sz. ítélet (Pécsi Ítélőtábla), 3.Kfpk.51.044/2009/2., 7.Pkf.25.121/2014/4., 4.Pkf.26.731/2012/4., Pkf.6.26.882/2013/4., 14.Gpkf.43.660/2012/2., 7.Pkf.26.446/2011/2. sz. ítéletek (Fővárosi Ítélőtábla).
[37] 17.Pkf.26.564/2011/3., 10.Gpkf.44.483/2010/3., 10.Gpkf.43.335/2010/5., 3.Pkf.26.690/2009/1., 12. Kfpk.670.476/2018/3. sz. ítéletek (Fővárosi Ítélőtábla).
Lábjegyzetek:
[1] A szerző egyetemi tanár, Debreceni Egyetem.
[2] A lábjegyzetet kiegészítettük a Jogtudományi Közlöny 2022/3. lapszám 135. oldalán található helyreigazításban leírtaknak megfelelően.
Visszaugrás
