Finkey Ferenc több mint egy évszázaddal ezelőtt - 1909. március 8. napján - a Magyar Tudományos Akadémián felolvasott, a büntetőjogi jogtalanság fogalmát körvonalazó akadémiai székfoglalójában fogalmazott úgy a kihágási törvénykönyv kapcsán, hogy az "a büntetőjog és a közigazgatási jog határvillongása közben két szék közt a pad alá került. A büntetőjogász nem tartja magához méltónak azokkal foglalkozni, a közigazgatásjog művelői pedig óriási tárgyhalmazuk miatt azzal rázzák le magukról, hogy azok tárgyalása úgyis a büntetőjogba tartozik."1 Amennyiben áttekintjük napjaink szabálysértési szakirodalmát, megállapítható, hogy a helyzet a Finkey által vázoltaknál egyértelműen kedvezőbb. A közigazgatási jog kutatói előszeretettel foglalkoznak a szabálysértési jogterület egyes kérdéseivel, és a büntetőjogászok is mind többször érintik azokat, még ha önálló tanulmányt ritkábban szentelnek is nekik.2 Jelen munkában ez utóbbira vállalkozom, tehát büntetőjogi nézőpontból vizsgálom a - büntetőjoghoz napjainkban egyértelműen közeledő - szabálysértési joganyag néhány aktuális kérdését. A bemutatott problémák kiválasztásánál éppen ezért - az elméleti és gyakorlati jelentőség mellett - szempont volt az adott kérdésnek a büntetőjoggal összefüggő jellege is. A tanulmány jog-
- 30/31 -
történeti áttekintést nem nyújt, elsősorban anyagi és csak kivételesen eljárásjogi kérdéseket vizsgál, végül röviden a szabálysértési jog és a büntetőjog egymáshoz való viszonya kapcsán is állást foglal.
A szabálysértés fogalmát az új szabálysértési kódex (a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény, a továbbiakban: Szabs. tv.) 1. § (1) bekezdése határozza meg, amely szerint szabálysértés az az e törvény által büntetni rendelt tevékenység vagy mulasztás, amely veszélyes a társadalomra.3 A legáldefiníció helyes értelmezéséhez a törvény preambuluma mellett a társadalomra veszélyesség Szabs. tv. 1. § (2) bekezdésben írt fogalmát,4 valamint a 2. §-ban szabályozott felelősségtani és végül a 29. § (1) bekezdésben foglalt értelmező rendelkezéseket is figyelembe kell venni.
1.1. A Szabs. tv. preambuluma alapján - amely Árva Zsuzsanna szerint "sokkal inkább egy klasszikus kihágási törvénykönyvé lehetne"5 - kizárólag azon magatartások képezhetnek szabálysértést, amelyek a bűncselekményként történő büntetni rendeléshez szükséges kockázatokkal/veszélyességgel nem rendelkeznek. Nem csupán azt rögzíti tehát a törvény (miként tette a szabálysértésekről szóló 1968. évi I. törvény bevezetése), hogy a szabálysértések ún. kisebb/csekély súlyú cselekmények, hanem a szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvényt (a továbbiakban: 1999. évi Szabs. tv.) követve azt is, hogy a szabálysértések veszélyessége nem önmagában, hanem mindenkor a bűncselekmények (társadalomra) veszélyességével összefüggésben értelmezendő.6
Szembeötlő újítása azonban a Szabs. tv.-nek, hogy preambulumában valamennyi szabálysértést in abstracto kriminális cselekménynek tekint. E paradigmaváltással a jogalkotó lényegében elvetette a közigazgatási büntetőjog szakirodalmának azon - egyébként az Alkotmánybíróság 63/1997. (XII. 21.) AB határozata álta is akceptált - tételét, amely szerint a szabálysértés kettős természetű vagy más szóval "kétarcú" jogintézmény, amely a kriminális (a társadalmi együttélés szabályait megszegő, tipikusan a társadalom etikai rosszallását is kiváltó) magatartások mellett ún. (tisztán) közigazgatásellenes cselekményeket (pl. engedélyköteles tevékenység engedély nélküli végzése) is pönalizál.7 Ezen klasszikus, meglehetősen merev szembeállítást magam nem tartom sem annyira élesnek, sem pedig kizárólag a szabálysértési jog differencia specificájának. A szabálysértési törvény felületesebb áttekintése révén is könnyen találhatunk példát ugyanis olyan magatartásra, amelyet kriminális jellege mellett a konkrét elkövetési szituációban közigazgatás-ellenesség is könnyen jellemezhet. Így ha a garázdaság szabálysértése (Szabs. tv. 170. §) vagy a csendháborítás (Szabs. tv. 195. §) a hatóság épületében úgy valósul meg, hogy azzal az elkövető az éppen folyamatban lévő tárgyalás rendjét is súlyosan megzavarja, a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 62. § (5) bekezdése alapján eljárási bírsággal sújtható, amely jogkövetkezménnyel a törvény értelemszerűen a cselekmény közigazgatás-ellenességét "honorálja".
Nemcsak a szabálysértési jogra jellemző továbbá, hogy közigazgatás-ellenes jellegű magatartásokat is büntetni rendel. Az ab ovo kriminális magatartásokat tiltó Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.) 245. §-a szerinti orvvadászat az elkövetési magatartás engedély nélküli kifejtésével valósul meg, de ugyanez igaz a hulladékgazdálkodás rendjének megsértésére (Btk. 248. §), vagy a lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés (Btk. 325. §) bizonyos eseteire is. A Btk. 212. §-ában szabályozott tartási kötelezettség elmulasztásának elkövetője a jogszabályon alapuló és végrehajtható hatósági határozatban előírt kötelezettségét nem teljesíti, ami ugyanúgy közigazgatás-ellenes magatartásként (is) jellemezhető, mint például a Btk. 209. § a) pontja szerinti gyermekmunka, amely munkajogi jogszabályi előírások megszegésével elkövethető, tisztán blankettáris diszpozíció. A Btk. 273. §-ában írt, (egyéb) hatósági eljárásban megvalósítható hamis tanúzás büntetőjogi fenyegetettsége mellett a jellegzetes jogi tárgyként a közigazgatás érdekeit is sérti.
Végeredményben tehát az a felfogás tekinthető alaposnak, amely a kriminális jelleg-közigazgatás-ellenesség kétpólusú szembeállítása helyett a szabálysértési/bűncselekményi tényállások által védelemben részesített jogi tárgyak sokszínűségét tekinti kiindulópontnak. Ez alapján, ha egy cselekmény jogi tárgyat (a jogalkotói megítélés alapján ehhez szükséges mértékben) sért vagy veszélyeztet, szabálysértéssé vagy bűncselekménnyé nyilvánítása (tehát tágabb értelemben vett "kriminalizálása") megalapozott és indokolt lehet. Az pedig ebben a relációban csupán másodlagos szempont, hogy az adott (tipikusan közösségi) jogi tárgyat támadó magatartás egyben közigazgatási rendelkezéssel is szembehelyezkedik-e. A közigazgatási jog kutatói körében helyesen írja tehát Nagy Marianna, hogy "[a]z a kettős felosztás, amely Janus-arcúként jellemzi a szabálysértési jogot, legfeljebb a szélső értékek jelzésére alkalmazható, de nem fejezi ki a jogterület differenciáltságát".8 Lényegében ugyanerre a következtetésre jut Kántás Péter, aki szerint "nemigen találunk olyan életviszonyt, mely valamilyen mértékben ne volna körbetűzdelve éppúgy bűncselekményi, mint szabálysértési tényállásokkal".9
Mindezek alapján - álláspontom szerint - védhető lehet azon törvényhozói lépés, amely valamennyi szabálysértés de iure is (tágabb értelemben) kriminális cselekményekké nyilvánított.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
