A jogalanyok kötelesek betartani a jog- és egyéb normatív szabályzatokban rögzített elvárásokat. A kötelezettségszegőkre polgári, büntető- stb. jogi szankciók várnak. Fő szabály szerint a felelősség alól mentesülni lehet, de vannak bizonyos fajsúlyos esetkörök (pl. az ún. atomkárok), amelyekben a kimentési lehetőség gyakorlatilag kizárt. Az objektív felelősség tehát szükséges rossz, amelyet általában a társadalom védelme indokol. Kérdés azonban, hogy a sportban is indokolt-e ez a kiterjesztett felelősség. A szerző a nézőtéri rendbontás és a doppingvétség felelősségi alakzatát vizsgálja.
Legal entities are obliged to comply with the requirements set out in legal and other normative regulations. Those who breach the obligation are subject to civil, criminal, etc. legal sanctions. As a general rule, liability can be exempted, yet there are certain specific cases (e.g. the so-called nuclear damages), in which the possibility of exemption is practically excluded. Therefore, the objective liability is a necessary evil that is usually justified by the protection of society. However, the question is whether this extended liability is also justified in the field sports. The author examines the liability for the disorderly conduct at a sports event and for the doping offence.
Die Rechtssubjekte sind verpflichtet, die Erwartungen der gesetzlichen und sonstigen Verordnungen zu beobachten. Die Pflichtverletzer unterliegen zivil,- strafrechtliche usw. rechtliche Sanktionen. Im Allgemeinen, man kann von der Verantwortung befreit werden, aber es gibt jedoch bestimmte gewichtige Sonderfälle (z.B. die sogenannte nukleare Schäden), in denen die Rettungsmöglichkeit praktisch ausgeschlossen ist. Die objektive Verantwortung ist daher ein notwendiges Übel, das normalerweise durch den Schutz der Gesellschaft gerechtfertigt ist. Es geht um die Frage, ob die erweiterte Verantwortung im Sport auch gerechtfertigt ist. Der Autor untersucht die Verantwortung für die Ruhestörung und Dopingvergehen.
A Nemzetközi Sportjogász Társaság 2019-ben a 25. jubileumi konferenciáján és az azt megelőző szakmai szimpóziumon kiemelten foglalkozott a sportbeli objektív felelősség kérdéskörével. Ennek kapcsán tanulmányomban egyetemi oktatóként és gyakorló ügyvédként is számba veszem azokat az eseteket, amelyek ebben a témában a praxisomban előfordultak, és a tanulságokat levonva osztom meg az érdeklődőkkel a tapasztalataimat.[1] A tanulmány a sportjog köztes (a magán- és a közjogon) keresztül fekvő természetéből kiindulva a sportbeli objektív felelősség magyarországi problémáját polgári jogi és büntetőjogi szempontból elemzi.
Mind a sportjogi, mind pedig a polgári jogi tanulmányok beszámolnak egyfajta paradigmaváltásról a felelősségi jog területén. Úgy tűnik tehát, hogy ez a jelenség nem csupán a polgári és a kereskedelmi jogban, hanem a sportjogban is megjelent: a felelősség objektivizálására vonatkozó globális elvárás már az ezredfordulón is fellelhető volt, az elmúlt húsz évben pedig kiteljesedett.
Azon egyáltalán nem csodálkozhatunk, hogy az Európai Unióhoz való csatlakozással hatással voltak ránk az uniós tagországok normatív megoldásai. Kecskés László már az uniós csatlakozást megelőzően leírta, hogy a jogharmonizáció elkerülhetetlen lesz az Európai Unióban.[2] Már akkor felmerült az a polémia, hogy jogharmonizáció vagy jogközelítés (law-harminisation vs. aproximatisation) lesz a követendő technika az európai és a magyar polgári jog fejlődésében.
A közjog jogágai közül az alkotmányjogi és a büntetőjogi vonatkozásokat tekintjük át. Alaptörvényünk egyik legalapvetőbb alapelve az ártatlansági (vagy inkább: nembűnösségi) vélelem.[3] Ez egy alapvető érték minden jogállamban. Mégis azt kell látnunk, hogy nem feltétlenül illeti meg a gyakorlatban az élsportolókat. Miről is van szó?
A doppingvizsgálat minden alkalommal kötelező az olimpiai dobogós helyezés eredményének kihirdetése
- 8/9 -
előtt. Ha pedig ez így van, akkor nem az ártatlanságot, hanem a vétkességet (a doppingolást) vélelmezzük, és csak a negatív vizsgálati eredményt követően kaphatja meg az olimpiai érmet a sportoló. A doppingeljárások során tehát igenis a vétkesség vélelme érvényesül. Annak ellenére, hogy a doppingvétség tényét a szövetségnek kell bizonyítania, nem beszélhetünk a doppinggyanúba keveredett sportolók esetében arról, hogy őket az eljárás lezártáig ártatlanként kezelnék. Sőt sok esetben "bűnözőként" kezeli például a szenzációhajhász sajtó a gyanúba keveredett sportolókat. Hivatkozhatnék egy viszonylag friss - és immár jogerős - esetre a saját ügyvédi praxisomból, hisz elég nagy sajtóvisszhangja is volt, számos sporttelevízió foglalkozott vele. A válogatott díjugrató sportolót egyebek mellett azzal vádolta meg egy sporttársa, hogy a lovát injekciós tűvel bejuttatott gyógyszerrel és egy tiltólistás szedatívummal preparált almával lenyugtatózta. Első fokon ugyan nem állt meg a vád, afféle alaki, formai eljárási hibákra hivatkozással, másodfokon azonban megállapította a fegyelmi fellebbviteli bizottság a sportoló vétkességét, a körülmények konkrét vizsgálatának mellőzésével. Végül a Sport Állandó Választottbírósághoz fordult a sportoló, ahol a grémium "elkülönítette" a büntetővonatkozású körülményeket a fegyelmiektől, szerintem pártfogásába véve a vétkesség vélelmét. Számos más példát sorolhatnék még.
Alkotmányi (alaptörvényi) deklaráció szerint "Mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat vagy valamely perben a jogait és kötelezettségeit törvény által felállított, független és pártatlan bíróság tisztességes és nyilvános tárgyaláson, észszerű határidőn belül bírálja el."[4]
Egyértelmű példák sora bizonyítja azonban, hogy az ún. "alávetési nyilatkozat" intézménye felülírja ezt a sportolói jogot. A doppingeljárások során ítélkező testületek természetesen nem tekinthetők pártatlannak, habár a pártatlanság követelményét maga a WADA-szabályzat is kívánatosnak tartja. Ha tudomásul vesszük, hogy a sportoló egy sportmezbe bújtatott állampolgár, nehezen magyarázhatjuk meg, hogy vajon mennyire tekinthető pártatlannak egy olyan testület, amelyik a sportoló ellen "vádat emel", és a doppingvétség bizonyítására kötelezett szövetség doppingbizottsága - másodfokon pedig ugyanennek a szövetségnek a dopping fellebbviteli bizottsága - bíráskodik? Azt láthatjuk, hogy míg az állami büntetőeljárás során a vádló és ítélkező funkciók[5] szigorúan és összeférhetetlenségi garanciákkal biztosítva elkülönülnek egymástól, addig a doppingeljárásban ez a két funkció egy kézben egyesül. Ugyanaz a szervezet vádol és ítélkezik. Ez a megoldás valójában nem tekinthető pártatlan ítélkezésnek. A CAS[6] működésével kapcsolatban Tarczay Áron művében hasonló kritikai észrevételt olvashatunk: "...a sporttal kapcsolatos vitákban véleményem szerint a gazdasági élet vitás ügyeihez képest is szembeszökő az arbitráció egyik nagy hátránya: az, hogy a választottbíróság általában nem éri el a bírói függetlenségnek azt a szintjét, mint a rendes állami bíróságok, és, ami szintén nagy probléma, nem tudják a pártatlanságnak azt a látszatát sem kelteni, mint a rendes bíróságok."[7]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
